Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)

1969-07-20 / 166. szám

I nemzeti ilnnepen A lengyel városok és fal- Brezsnyev, Ludvik Svoboda és letére számos új ipari és kul- vak ünnepi külsőt öltöttek. Willi Stoph vezetésével. Dél- turális létesítményt is átadtak A nemzeti zászlókkal és vi- után a nemzetgyűlés jubileu- rendeltetésének, rágokkal díszített utcákon és mi ülésén Wladislaw Gomul- tereken transzparensek és ka mond beszédet, majd pe­plakátok hirdetik a népi ál- dig felszólal a három testvé- Mieczyslaw Móczár, a .lám megalakulása negyedszá- ri ország delegációjának ve- LEMP PB póttagja, a kb tit- zados évfordulójának .jelsza- zetője. kára a W. Sluzbie Narodu (A vát: „Szocializmus, béke, A nemzeti ünnep napján Nép Szolgálatában) című he­munka, jólét!” Varsóban légibemutatót és tilapnak. nyilatkozatot adott, katonai díszszemlét tartanak, amelyet a központi napilapok amelyet Marian Spychalski is közöltek, államelnök beszéde nyit meg. Mieczyslaw Móczár megál- A sportolók és az ifjúság lapította, hogy a negyedszáza- felvonulása után az ünnepsé- dós jubileumát ünneplő népi gek színes karnevállal foly- állam legnagyobb vivmányai- Ezzel egyidejűleg megnyit- tatódnak és este a hagyomá- nak a lerombolt ország új- ják a világon élő összes len- nyos tűzijátékkal* érnek véget, jáépítését, a munkanélküliség gyei számára rendezett nem- Az évforduló alkalmából felszámolását, a művelődés zetközd folklórfesztivált és az Államtanács magas biztosítását, a társadalom- és kitüntetésekkel jutalma, zott a szocialista építő munkában kiemelkedő ér­demeket szerzett több ezer dolgozót. A párt- és állami vezetők szágokkal, a Varsói Szerződés ünnepre hétfőn délelőtt meg- • kitüntetése a Belwedereben tagállamaival létrejött szoros érkezik a szomszédos szocia- Wladyslaw Gomulka, Marian szövetséget tartja, lista országok, a Szovjetunió, Spychalski és Józef Cyranki- A központi bizottság titká- Csehszlovákia és az NDK leg- ewicz részvételével zajlott le. ra aláhúzta az ifjúság eszmei magasabb szintű párt- és ál- A nápi állam megalakulá- nevelésének jelentőségét, lami küldöttsége, Leonyid sának 25. évfordulója tiszte- (MTI) A központi ünnepségek vasárnap este díszhang­versennyel kezdődnek meg — ezt a budapesti rádió is közvetíti. pepi táncversenyt, amelyen 16 együttes — köztük a Ma­gyarországon élő lengyelek Bem József népi táncegyüt­tese — vesz részt. ' A július 22-i nemzeti egészségvédelem megszerve­zését, az ország nyugati ha­tárainak és nemzetbiztonságá­nak szavatolását, s a Szovjet­unióval és a szocialista or­Célunk a párt egyesítése Cernik csehszlovák kor- a párton kívüli jobboldali mányfő, pénteken beszédet opportunista erők és az olyan mondott a közép-csehországi tendenciák ellen, amelyek Gorjoviceben egy szabad megnehezítik a politikai élet pártnapon. Részletesen ej,e- általános konszolidációs fo- mezte az elmúlt év politikai lyamatát. eseményeit és az újabb fela- Cernik külpolitikai kérdé- datokat. sekkel foglalkozva leszögezte, A legfőbb politikai feladat hogy Csehszlovákia külpoliti- — hangoztatta a miniszterei- kájának alapja és biztonságá- nök — a párt következetes nak garanciája a Szovjetunió­egyesítése a marxizmus—leni- hoz és a többi szocialista or- nizmus talaján és vezető sze- szaghoz fűződő szoros szövet- repének megszilárdítása a tár- ség és barátság volt és marad, sadalom életének minden te- A szövetségi kormány mi- rületén. niszterelnöke ezután a jelen­Cernik megállapította, hogy levők előtt ismertette a kor- a párt vezetősége a pártszer- mány által foganatosított, il- veztejc túlnyomó részének se- letve kidolgozott intézkedése- gítségével kérlelhetetlenül két a népgazdaság konszoli- küzdeni fog a párton belüli és dációjára. (MTI) Fiúk a belső szobából A háború alatt Churcillnek volt egy kedvenc vadnyu­gati filmje, amelyből különösen egy dalocska tetszett az öreg­úrnak. A dalt a világhírű német színésznő, Marlene Dietrich énekelte. A címe az volt, hogy „Nézd csak mit csinálnak a fiaink a belső szobában" és arról szólt, hogy bármilyen pa­rázs vita folyik a bárban, bármiről is vitatkoznak a cowbo- yok, az igazi politikát valahol az épület mélyében rejlő „belső szobában” csinálják, ahová a beavatatlanoknak tilos a belépés. Közismert lett, hogy Churchillnek tetszett ez a dalocska, s megszületett a mondás: „Fiúk o belső szobá­ból”. Ezt azokra a politikusokra mondták, akik a kulisszák mögött igyekeztek elérni céljaikat. Legutóbb a brit munkásmozgalom egyik legsúlyosabb konfliktusát többször is vitatták a Downing-Street-i „belső szobákban”. Különböző megoldások, különböző javaslatok születtek, de minden döntés a dolgozók érdekei ellen irá­nyult volna. Ennek ellenére a proletariátus mégis olyan tör­ténelmi győzelmet aratott, amely gyakorlatilag megmentette magát a brit munkáspártot is. A konfliktus így kezdődött: a kormány elhatározta, hogy érvénybe lépteti a munkásellenes törvényt, amelynek alap­ján különleges sztrájkbíróságok a munka embereit pénzbír­sággal, vagy büntetéssel sújthatják. A brit szakszervezetek rendkívüli kongresszusán elutasították ezt a törvényjavas­latot, és felvetették a „szakszervezeti mozgalom reformjának” elvét. A Wilson-kormány szándékait ezzel keresztülhúzták. Hogyan sikerült „kompromisszumra” jutni, milyen ér­vek hatottak a miniszterelnökre ilyen radikálisan — ezt aligha tudjuk meg valaha is. Minden úgy oldódott meg mint Churchill kedvenc filmjében, A kormány szépen számotvetett azzal, hogy ha tovább­ra is erőszakolja a törvényjavaslat elfogadtatását, akkor sú­lyos csapást mér Nagy-Britannia egész munkásmozgalmára. Mégis egészen az utolsó pillanatig kitartott álláspontja mel­lett és követelte, hogy a sztrájkoló dolgozókat meg lehessen büntetni. A kormány erről az álláspontjáról most sem mon­dott le annak ellenére, hogy a hírhedt Fehér Könyvre ala­pozott törvényjavaslatot formálisan törölték a napirendről. Most már csak az a veszély, hogy a kormány a szak- szervezetek főtanácsára hárítja a nemhivatalos sztrájkokban részt vett dolgozók felelősségrevonásának „feladatkörét”. A szakszervezetek ugyan elutasították ezt a gondolatot, de a ve­zetők megígérték hogy „rendre intik” azokat, akik meg­szegnék a rendelkezést. Nos, a törvényjavaslatot levették a napirendről, de a konfliktus nem ért véget. Ellenkezőleg, napról napra éle­ződik, s ez érthető is. Hiszen Jenkins brit pénzügyminiszter nemrég, amikor átvette a nemzetközi valutaalap soron követ­kező adományát, biztosította a bankárok nemzetközi kartell- jét, hogy a kormány továbbra is törekedni fog a belső fo­gyasztás csökkentésére. Jenkins megígérte, hogy a mun­káspárti kormány folytatja ár- és jövedelempolitikáját, amely as angolok munkabérének befagyasztására irányul. Nos, a „fiúk a belső szobából”, a Downing-Street-en, kompromisszumról döntöttek, de a harc folytatódik, mert a a dolgozók nem hajlandók idegen váltókért kereskedni. James Aldridge NÓGRÁD — 1969. július £0„ vasárnap Zambia panasza A Biztonsági Tanács pén­teken este összeült, hogy megvitassa Zambia panaszát Portugália ellen. Vernon Mwaanga zambiai delegátus az ülésen kijelen­tette, hogy Portugália három év alatt hatvan esetben haj­tott végre fegyveres behato­lást és a legutóbbi ilyen in­cidens idején Zambia észak- nyugati részén a portugálok bombatámadása két embert megölt. Zambia erőfeszítése­ket tett annak érdekében, hogy az incidenseket kétol­dalú tárgyalások útján ren­dezze, de Portugália a kez­deményezésre csak újabb határprovokációkkal vála­szolt. Olaaxorsxág Katonatisztek szövetkeznek Guido Fanti, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, Bologna polgármestere, pénteken a vá­rosi tanács értekezletén egy katonai körökben terjesztett levelet olvasott fel. A levél szerint „a belső helyzet Indo­kolttá teszi annak fontolóra vételét, hogy a fegyveres erők esetleg beavatkozzanak a de­mokratikus szabadság és az alkotmány védelmére..A bolognai polgármester rámu­tatott „nem titok senki szá­mára sem, hogy Olaszországban vannak olyan gazdasági és társadalmi erők, amelyek nyíl­tan veszélyeztetik az ellenál­lási mozgalom által kivívott szabadságot és demokratikus rendszert”. Mint ismeretes, napokkal ezelőtt a kormány határozot­tan cáfolta, hogy tisztek az utóbbi időben titkos tanács­kozásokat tartottak volna a politikai helyzet megvitatásá­ra. Ezzel szemben az Unttá rámutatott, hogy ez igaz. Salvador — Honduras EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Apollo és Luntt — Wheeler Saigonban — Háború Közép* Amerikában — Jobboldali támadás Indira Gandhi ellen A PILITIKA1 hőmérő hi- tott választás nem fejezheti ki patai behatoltak Hondurasba, ganyszáLa ugyan nem emelke- a dél-vietnami nép igazi aka- s amennyire a zavaros, egy­elik kánikulai magasságokba, rátát. másnak ellentmondó jelenté­mégsem mondhatjuk, hogy A Közel-Keletről egész hé- sekből kiderült, hondurasi uborkaszezon lenne a nemzet- ten érkeztek jelentések kisebb csapatok viszont Salvador te- közi életben, bár a múlt hét katonai akciókról a demarká- rületére léptek, és kölcsönö- első számú szenzációját a tu- ciós vonalakon, illetve az Izra- sen bombázták egymás váro- domány szolgáltatta. Hazánk el által megszállt területeken, sait. Az Amerikai Államok lakossága csakúgy, mint szerte Izraeli vezetők ismételten el- Szervezete, amely alapokmá- az egész világon, nagy érdek- utasították a megszállt terű- nyában magára vállalja az lődéssel követi a Holdra ve- letek kiürítésének gondolatát, ilyen esetekben a közvetítést, zető útján az Apollo—11 bátor és tagadták, hogy a nagyhatal- most rendkívül passzívnak és űrhajósait, és várja a pillana- mák, a nemzetközi szerveze- erélytelennek mutatkozott. Bár tot, amikor az ember először tek, vagy más külső erők köz- egymást követően három tűz- teszi lábát a Hold felszínére, reműködhetnének a Közel-Ke- szüneti időpontot is kitűzött. Az egyetemes emberi haladás let békéjének helyreállításá- a harcok szombat reggelig olyan eredménye ez, amelyet ban. nem csendesedtek, hosszú előkészítő munka, ku- A közel-keleti rendezés dip- Az AÁSZ tűzszünet! ja- tatás és igen sok kísérlet elő- lomáciai esélyeiről tárgyalt vaslatai szerint azonnal be zott meg. — A nemzetközi tu- Moszkvában a héten Sisco kell szüntetni a harcot, dományos világ nagy figyelmet amerikai külügyminiszter-he- visszavonni a csapatokat, köl- szentel a Luna—15 útjának is. lyettes. Bár nem tettek közzé csönösen garantálni kell egy- A Luna-sorozat e tagja Hold- hivatalos jelentést, jól ínfor- más állampolgárainak szemé- körüli pályára tért. máit körök úgy tudják, hogy lyi és vagyonbiztonságát, és Valamelyik űrhajós mondta Sisco utazása nem volt ered- fogadhi kell az AÁSZ tűzszü- nemrégiben: „amikor távolról ménytelen: a két félnek alkal- neti bizottságának ellenőreit, láttam a Földet, arra gondol- ma nyílt,a Közel-Keletről val- Ami a harcok kirobbanásának tam, milyen jó lenne, ha bé- lőtt nézeteik és véleményük okait illeti, mindeddig nem de- kében és egyetértésben élné- kicserélésére. rült ki, hogy a Hondurasban nek az emberek”. Sajnos, az AZ EURÓPAI békéről és élt salvadorl Illetékességű te- űrhajózás mostani szenzációi biztonságról rendezendő ta- lepesek menekülésén és az sem feledtethetik, hogy Föl- nácskozás gondolata változat- úgynevezett futballincidensen dünk több pontján hadszínte- lanul napirenden' van. Ez volt kívül nincs-e más indíték is a rek vanriak. az egyik fő témája azoknak a háttérben. Az Egyesült Államok kor- tanácskozásoknak is, amelyé- INDIÁBAN a héten kisebb- mánya kedden Saigonba küld- két Kekkonen finn köztársasá- fejta kormányválság alakult te Wheeler tábornokot, a ve- gi elnök Londonban a brit ve- ki annak ny0mán, hogy Deszai zérkari főnökök egyesített bi- zetőkkel folytatott. Az euró- lemondott pénzügyminiszteri és zottságának elnökét. E külde- pai vezető politikusoknak a miniszterelnök-helyettesi tiszt­té« összefügg annak a régi biztonsági értekezletről szóló gégéről. Az ügy Indira Gandhi amerikai tervnek a kivitelező- nyilatkozatai közül Brandt miniszterelnök-asszony egyik sével, hogy „vietnamizálják” a nyugatnémet külügyminiszter reformtervének előkészítésével dél-vietnami szabadságharco- ismételten hangoztatott véle- függ össze. Gandhi asszony a sok elleni amerikai háborút, ményére utalunk még. Brandt bankok államosítását készíti vagyis amerikai csapatok újra és újra azt mondja, hogy ei$_ és eközben került szembe egyes feladatait fokozatosan a az értekezletre szükség van, a közismerten jobboldali be- saigoni bábrezsim csapatai de oly sokszor és annyira elő- állítottságú, a nagymonopóllu- vegyék át. Ez utóbbiak har- térbe helyezi „fenntartásait”, moL- érdekeit védelmező De­ci morálja azonban egyre hogy hovatovább gyanúba ke- szaival, aki ellenezte a ban- romlik, s ezen aligha segít rül: nem a biztonsági konfe- kok államosításának eszméjét. Wheeler jelenléte. renciát, hanem e „fenntartaso- A miniszterelnök-asszony nem Az amerikai vezetés távlati kát” tartja fontosabbnak. engedett a zsarolásnak és tervei közé tartozik, hogy át- Az újságolvasók e héten sű- amikor Deszai lemondással mentse a majdani háború utá- rűn találkoztak két olyan or- fenyegetőzött, elfogadta a ni ~ időkre jelenlegi saigoni szág nevével, amelyek egyéb- jobboldali politikus távozását, garnitúráját. Ebbe a törekvés- ként a legritkábban kerülnek később visszavonta vol­be vág az a most előrángatott a világsajtó hasábjaira: Salva- na a lemondását, és különö- javaslat, hogy Dél-Vietnam- dór és Honduras háborújáról $on a pénzügyminiszteri tár­ban az amerikai csapatok je- van szó. Kezdetben a két kö- caf szerette volna újra meg- lenlétében és úgynevezett zép-amerikai ország nézetelté- szerezni. Az indiai Kongresz- nemzetközi ellenőrzés mellett réseit „futballháborúnak”, aífé- szus p^rt jobbszárnya most tartsanak választásokat. A le operettbe illő csetepaténak Deszai érdekében szervezkedik, dél-vietnami nép hivatott kép- tekintették. A hét végén azon- £s ahogy az eseményekből ki- viselői, akik a DVK-t a pári- ban mindez a háború véres vehető, összpontosított táma- zsi tanácskozáson képviselik, valóságába csapott át, amelynek ^ást készít elő Indira Gandhi elutasították ezt a javaslatot, több ezer halottja van. A te- 6nen. leleplezve, hogy az amerikai rületre kisebb, de lakosságra csapatok jelenlétében megtar- sokkal népesebb Salvador csa- C. T. B. Thieu pénzt és felszerelést vár Rakétalövedékek Hűé ellen Thieu, a dél-vietnami re- 1970-ben”. Hozzáfűzte: „ameny- sem szólt arról, hogy ilyen zsim vezetője, szombati saj- nyiben azonban az amerikai választásokat nem lehet tar tóértekezletén gyakorlatilag kormány elegendő felszerelés- tani addig, amíg amerikai elvetette Nixon amerikai el- sei és pénzzel támogat ben- megszállók tartózkodnak az nők csapatkivonási elképzelő- nünket, azt mondhatjuk, hogy országban. Thieu sajnálkozá seit. Míg Nixon legutóbbi 1970 végéig; a harcoló csapa- sát fejezte ki, hogy a VDK sajtóértkezletén kijelentette, tok igen jelentős részét fel- és az ideiglenes forradalmi reméli, hogy 1970 végéig vagy válthatjuk”. A háború ilyetén kormány elutasította e javas- még előbb ki lehet majd von- átalakulásának üteme az ame- latokat, s kifejezte reményét, ni az összes szárazföldi harco- rikai segítség ütemétől és hogy a másik fél felül fogja ló csapatokat Dél-Vletnamból méreteitől függ majd — fej- vizsgálni álláspontját. —otthagyva azonban a légi- tegette Thieu. A harctereken a szombatra erőt és a műszaki csapatokat Thieu megismételte propa- virradó éjszaka nyolc rakéta- — Thieu kijelentette: „Dél- gandaszólamait választási ja- és tüzérségi támadást hajtőt- Vietnam nem tudja felváltani vaslatairól. Mint Ismeretes, tak végre a szabadsághareo- saját katonáival az összes Thieu legutóbb „nemzetközi sok, 122 milliméteres rakéta­amerikai harcoló csapatokat ellenőrzéssel” úgynevezett lövedékek robbantak Hűé vá­„szabad választásokat" java- rosában. Kisebb csatározások- solt Dél-Vietnamban, illetve ra került sor Tay Ninh köze- egész Vietnamban az ország lében, továbbá Da Nang tér­egyesítésére, azonban egy szót ségében. (MTI) Még mindig nincs tűzszünet Ellentmondásos hírek ér- tátják a harcot, amíg Hondu­keznek a két közép-amerikai ras nem szavatolja az or- köztársaságból a tűzszünet! szágban élő salvadori állam­felhívás péntek esti elfogadá- polgárok biztonságát. Az el- sa után. A Reuter szerint nők közölte, hogy kormánya befejeződött az ötnapos há- elfogadta ugyan az AÁSZ ború, hiszen a salvadori tűzszüneti javaslatát, de a kormány végül is elfogadta salvadori csapatokat nem az Amerikai Államok Szer- vonják ki Honduras terüle- vezetének tűzszüneti felhívá- téról. Mint emlékezetes, az sát. Az AFP értesülése sze- AÁSZ tűzszüneti javaslatá- rint viszont péntek éjjel nak egyik pontja volt a csa- minden fronton folytatódtak patok kölcsönös visszavonása. a Salvador! újságíróktól szer­satefdoriS elnök néntekín rá zett értesülések szerint a & tóíivSíf SiSdto h»“kb*n Mrom­jelentette be, hogy a Salva­dort csapatok mindaddig foly­ezer ember vesztette életét. (MTI) Magára hagyták a Rá°t Thor Heyerdahl norvég vl- nek kell tekinteni. A kis hajó lágutazó pénteken este társai- ugyanis a. Marokkó Safi kikö- val együtt úgy döntött, hogy tőjéből kiindulva eddig lénye- végképp elhagyják hajójuk, a gesen nagyobb távolságot tett. Rá fedélzetét. Heyerdahl úgy mint a legkisebb távolság az nyilatkozott, hogy vérző szív- afrikai és az amerikai konti- vel szánja rá magát erre a lé- «ens között, pésre, de a viharvert- és erő- A Shenandoah motoroshajó, sen átázott papiruszhajó meg- amely fedélzetére vette a mentésére jóformán semmi re- hosszú viharoktól teljesen ki- mény sincs, mert a közelében merült legénységet, jelenleg nyüzsgő cápák megakadályoz- Barbados-sziget irányába tart, zák a keletkezett károk kija- amelytő! körülbelül hatszáz vitását. tengeri mérföldre (mintegy Heyerdahl közölte: bárhogy ulí®‘te™)V0.It 8 Rá: , , f; amikor Heyerdahl és társai végződjék is ez a mostani ut, úgy határoztak, hogy elhagy- a Rá útját feltétlenül sikeres- jak hajójukat. (MTI) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom