Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)

1969-07-19 / 165. szám

„Szeged híres város../7 Lj repertoár a szabadtéri játékokon .SZEGED híres város.. Szorh baton este ezt a dalia, mot zengik ismét a fanfárok a benépesült Dóm téren, mintegy hétezer kíváncsi né­ző jelenlétében. Már állnak a díszletek, amelyek a tisza­háti kis falu utcáját és csár­dáját ábrázolják, hogy átad­Zaharov koreográfiája alakí­tott át tánckölteménnyé, Gi- rej, a vad tatár kán korába. lettegyüttes is, amelynek közreműködésével elevenedik fel a népszerű Bahcsiszeráji Bizet és Mérimée Carmen-je szökőkút, a szegedi szabad- oedig a XIX. század Spa- téri színpadon először. A ki­nyolországába visz el ben­nünket. Madách Tragédiája pedig, mint tudjuk, az embe­riség' életének teljes útját vé­ják helyüket Burkusország gigkfséri, a Jeles napok, az határőr bódéjának. később Mária Lujza fényes palotá­jának, a füllentős obsitos ka­landjai megannyi színhelyé­nek. Egyébként az alföldi Ti- sza-parti városban már hetek óta fesztiválhangülat ural­kodik. mint mindig a Szege­di Szabadtéri Játékok meg­kezdése előtt. Nemcsak a szabadtéri színpad igazgató­ságát, hanem a párhuzamos rendezvények szervezőit, ren Állami Népi Együttes bemu. tatója egy egész év. tizen­két hónap tizenkét népszo­kását eleveníti fel. A SZABADTÉRI játékok idei érdekességéről beszél­gettem temérdek munkája közben Horváth Mihály igaz­jevi táncosok a Szovjetunió egyik legjobb együttesének tagjai, a párizsi balettfesz­tiválon mind az együttös, mind a főszereplő első díjat nyert. (Szegedi fellépésük után Pesten, a Margitszige­ten a „Legenda a szerelem­ről” c. balettel mutatkoznak be!) A Carmen eredeti nyelvén, franciául hangzik el és a karmesteri pálcát Roberto gató-helyettessel. Tőle tudtam Benzi tartja, akit Magyaror- meg, hogy a repertoár leg- szágon is jól ismernek ven- sikeresebb darabja a Háry- dégszerepléseiből és mégin­felújítás, a tavalyi szerep- osztásban és Fülöp Zoltán új kább a „Kis karmester” cí­mű film főszerepéből. A díszleteivel. Már hetekkel címszerepet Jone Rhodes, a dezőit is megmozgatta az előbb elfogyott minden jegy karmester felesége énekli, előkészület. A fő attrakció, amelynek kedvéért sportver­senyekkel, ipari vásárral, gyéből is. Egyébként az idén a Háryra és erre érkezik a Don Jósé tizedes szerepében legtöbb csoport Nógrád me- pedig Jahn Bonhomme, fia­őszibarack-kiállítással, lönleges bélyeggel es kü- is sok érdeklődőt várnak bé- Nógrádból, a Tragédia szer­tal francia tenorista a Ion. doni Cowen Garden tagja mutatkozik be. Escamilo, bi­lyegzővel ide csalogatják a zőjének megyéjéből Az ember kaviador a román Dán Jor­látogatőt az ország minden tragédiája előadására is. részéből és szinte a világ Ismét Vámos László rende négy sarkából, ezúttal is a Dóm téren zajlik le, kiváló tékot a tér négy sarkáról művészek sorának felvonu- visszaviszi teljesen a szín- lásával. Ügy mondják, nagy közön­ségsiker várható, hiszen az ________ _____v =_ i dei műsor a közvélemény csillagokat, a világ­műsora: a Tragédia, nepsze- ——>----r,.i r ű opera, daljáték, balett ßs az Állami Népi Együttes ős. dachescu, Micaela parasztlány a szegedi Kalikó Teréz lesz. zi a Tragédiát, ámde a já- Varga Mátyás díszleteivel, 350 statiszta felvonultatásá­val, Mikó András rendezésé- padra. A díszletek is egysze- ben minden bizonnyal az idei rűsödtek. Gömbszelet mutat- nyár leglátványosabb bemu- ja a Földet, a kisebb gömb- tatójának a Carment fogjuk bemutatója szerepel a mű­soron. Már egy hete. amikor Szegeden belekóstoltam a készülődés lázába, a díszle­tekből is korok, századok elevenedtek fel. Vitéz Johan­nes Háry Napóleon idejébe. Puskin örökszép költeménye, amelyet Aszafjev zenéjére szeletek jelképezik a bolygó- tartani TEHÁT Szeged készül. Mi­re a fanfárok megszólalnak, bizánci teljesen felkészülten várja színigazgató, kereskedelem és mindenséget. Jelenetenként más-más díszletjelzés egyiptomi obeliszk. kapu, londoni gyárkémény stb. —-idézik a kort, amely­ben a jelenet játszódik. A rendezés ezúttal kevésbé a díszletekkel, sokkal inkább a kiváló, új világítóberendezés fényhatásaival „operál”. Megérkezett a kijevi ba­vendéglátóipar. strand és szálloda a vendégeket. Nógrá- dot amint a jegy igénylésből következtetni lehet, már a megnyitó előadáson sokan képviselik. , L. Gy. Mai rr műsor KOSSUTH RADIO: 8.05: Műsor- velei. Barabás Tibor írása. — 16.03: A szarvasok harca. Simon Lajos verse. — 16.08—18.00: A hét ismertetés. — 8.20: Lányok, asz­szonyok. — 8.40: Lendvay Kamii- __ ló: Mesemondó tánc. (Pénzügy- műsorából. — 18,10:' Jelentés l. Rádióetüd az esőre és Eljegyzés lámpafénynél. Egyfelvo- . 12.20: Melödiakoktél. násos operett. — 19.50: Jó estét, könyv- gyerekek! — 20.25: Üj könyvek.— or zkr. vez. Józsa Sándor). — 8.48: Magyarország—NSZK atlétikai Kosslni: Ory grófja. Kétfelvoná- viadalról. — 18.15: Móra igazgató SOS vígopera. 11.10: Rádiószinház. úr. Történetek Móra Ferenc élc- Azó nappalok, ázó éjjelek suttog- téből. — 19.00: Offenbach-ciklus jak, ég veled ~ ' a magányra, — 13.43: Béládi Miklós szemléje. — 13.53: Európai folklór. 20.27: Nikita Magaloff zongora- VI. A Finn Rádió műsorából. — estje a Zeneakadémia nagytermé- 14.06: Kóruspódium. A Budapesti ben. — 22.15: Sporthírek. — 22.19: Húsipari Dolgozók Központi Fér- A szerelmespár Marcel Aymé no- likara énekel. — 14.15: Rádiórek- velláját Klumák István fordítása lám. — 14.25: Üj zenei újság. — alapján rádióra alkalmazta: Joó 13,05: Hétvégi külpolitikai figyelő. Éva. — 22.50: A Magyar Rádió és — 15.20: Csak fiataloknak! Kom- Televízió énekkara Bartók-kóru­jálhy György táuczencmüsora. — sokat énekel. — 23.10: Zenekari 16.05: Húszas stúdió. Haláluna- muzsika. — 24.00—0.10: Hírek, lom!. .. — 17.05: Lemezek közt Időjárás. válogatva... — 17.42: Az őran­gyal. Szabédi László elbeszélését TELEVÍZIÓ: 9.00: lVIúsorisinerte- rádiöra alkalmazta: Zolnay Vil- tés. — 9.01: Nótaszó. (A szerdai mos. — 18.03: Albert—Farkas: műsor ism.) — 9.15: Blackpool. Fantázia és csárdás. — 18.10" Baeh-lcmezeinkből. — 19.25: leütés a Magyarország—NSZK jy. ---— ißtJLiß . uiavnpuui. ü l Magyarul beszélő NDK tévéfilm. Jc- (A szerdai műsor ism.). — 10.35: _____ _ __ . ■*" A cirkusz porondján. Filmösszeál­l clikai viadalról. —- 19.30: Minden íftás. (A csütörtöki műsor ism.). héten szilveszter. . . BUÉK — 1958! — 21.20: Táncdalfesztivál 1969. A Magyar Rádió és Televízió tánc 11.10: Delta. Tudományos híra­dó. (Ism.) — 11.40: Göcsej 1969. --------------------- __ _ Riportfilm. (Ism.) —• 16.43: Műsor­on versenye. Első elődöntő. — ismertetés. — 16.45: A fitmmüvé 2 2.50: Alkotóműhelyben. széké a képernyő! Újhelyi Szilárd 23.10: Népdalok, néptáncok. beszélget filmrendezőkkel. —17.50: 0.10—1.56: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05: Hallgas­suk együtt! Kroó György műso­Hírek. — 17.55: Magyarország— NSZK férfi atlétikai verseny köz­vetítése a Népstadionból. — 18.35: A Tv jelenti. Aktuális riportmű- ra. — 8.45: Genfi cikkelyek — sor. — 19.25: Cicavízió... — 19.35: amerikai fenntartások. — Zenés játékokból. — 9.31: 9.00: örsi A Tévébérlet hangversenykala uza. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv­napló. XIV. rész. — 9.45: Válaszo- Híradó. — 20.20: A novellairoda­iunk hallgatóinknak. — 10.00: lom gyöngyszemei — tévéfilmen. zene hullámhosszán. -- 11.33: Tér- _ *»1.20: Táncdalfesztivál 1969. A zene a Halászbástyáról. — 12.03: Magyar Rádió és Televízió tánc­Jevgenyij Mravinszkij vezényel, dalversenye. Első elődöntő. — — 13.05: Kamarazene. — 13.40: Or­vosi tanácsok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Nellie Kártérítés élethennmradásért A Los Angeles-i Donald L. Correlnek egy orvos három év­vel ezelőtt azt mondta, hogy legfeljebb egy éve van hátra. Miután Correl még mindig él, sőt meg is gyógyult, be­perelte az orvost, s a bíró­ság 50 000 dollár kártérítést ítélt meg Correlnek. Az or­vos jóslata ugyanis súlyos ká­rokat okozott neki: felmon­dott a hivatalban és mindé-1 ják az előadásokn való rész­Kihfcto az ágyúi A mexikói Pabló Herreras cirkuszi artista hosszú éveken át a világ különböző cirku­szaiban lépett fel. Ágyúból kilövette magát, és mindig éppen az e célra kifeszített biztonsági hálóba esett. Egy ideje azonban sehogy sem sikerül a dolog, mert az artista elhízott. Állandóan tovább hízik és így a cir­kusz ballisztikai számításai sohasem válnak be és az em­berlövedék a legkülönbözőbb pontokat /.találja el”, de saj­nálatos módon nem jut be a hálóba. Az egyik Vera Cruzban tartott előadáson három mé­terrel túlrepült a célon, a fejével egy trapézrúdba üt­között, és végül az istálló­ban kötött ki. Az utóbbi hó­napokban ily módon 56 kü­lönböző csonttörést és egyéb sérülést szenvedett, ennek ellenére nem akarja feladni „repüléseit”. S bármennyire nehezére esik, elhatározta, hogy fogyókúrába kezd, hogy az ágyúból mégis csak a biztonságos hálóba „repül­jön”. Szabadegyetemek A szabadegyetem a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat legmagasabb szintű is­meretterjesztő formája. A Salgótarjánban közreműködő előadók az adott szakmai te­rület országosan is elismert legkiválóbb művelői voltak. Az előadások színvonalát és hatását az is emelte, hogy azokat minden esetben kor­szerű szemléltetés, konzultá­ció és vita követte. Salgótar­jánban ez a forma főleg ér­telmiségiek körében vált nép­szerűvé. A Közgazdasági és Műszaki Szabadegyetemekre 1967-ben 139, míg 1968-ban 238 fő iratkozott be. Az itt el­hangzott előadások nagy se­gítséget nyújtottak a közgaz­dasági és műszaki feladatokat végző vezetők gazdaságpoliti­kai és közgazdasági ismere­teink alakításához és korsze­rűsítéséhez. A most befejező­dött évadban a TIT Salgótar­ján szervezete keretén belül négy szabadegyetemi forma működött — közgazdasági, műszaki, földrajzi és művé szett A társulat a József At tila. művelődési központ által beindított Művészeti Szabad- egyetem előadásaira is elis­mert központi előadókat biz■ tosított. A hallgatók a napok­ban kapják meg azt a díszes oklevelet, amivel igazolni tud­MINISZOKNYÁS ROBOT- láleset furcsa örökösödési LÁNY AGGLEGÉNYEKNEK problémákat vet fel, amelyek azonban igen jelentősek, mi- Atlantic Cityben a villa■ után az elhunyt után maradt mossági gépek kiállításán vagyon szinte mesebeli érté- nemrég bemutattak egy úgy- keket foglal magában. nevezett robotlányt is. Ennek az elektronikus lánynak mini­szoknyája is van, s megalkotói főleg agglegényeknek ajánl­ják. A robot ugyanis takarít, italt tölt, megöntözi a virágot, sőt még ágyat is vet. Kevés olyan agglegény akad azon­ban, aki szemet vetne erre a robotgépre, mert ára 100 ezer Szaud volt királynak hatal­mas vagyonún kívül négy fe­lesége, több mint 100 ágyasa volt, s ezenkívül 36 fia. Szá­mos lánya egyáltalán nem ér­dekes ebben a vonatkozásban. Amikor Szaud király le­mondott a trónról, háremhöl­gyei kivétel nélkül Fejszal — 400 ezer dollár között mo- fivére „kezelésébe” mentek át, zog. A nem elektronikus Iá- s ugyanez történt Szaud ki- nyok mégis csak olcsóbbak! rály vagyonának nagy részé­vel is. EGYIPTOMIAK CHILÉBEN? EUNUCHOK A SZÜLETÉS- SZABÁLYOZÁS ELLEN nét eladta. I vételt. Az elhunyt volt király 36 , .. ... fia azonban nem tudott bele­A taraok korában élt nyugofini ebbe> és fényekkel egy.ptom.ak valóban attele- ló fel s mosí y tam pultek az Andokba? Világ- tás fol ik h viselkedik szerte számos tudóst foglal- majd Fpjszal királ ? Veloszt. kozlat ez a rejtély. Nemreg ja_e fivére háremének iakóit Chdeben olyan archeológiái Szaud király fiai között? 5 .eltedezest tettek, amely iga- mennyit enged át a vagyon- zolja ezt a feltevést. A re- bo, „ fiúknak? gészek gyermekmúmiákat, va­lamint a fáraók amulettjére meglepően emlékeztető érté­kes amuletteket találtak. A lelet élénk visszhan- .... , got keltett azon szakértők Indiában az eunuchok szo- körében, akik az ókori népek vétségé tiltakozóhadjáratot in- óceánon túli migrációjának dított a születésszabályozás hipotézisét igyekeznek alátá- ellen amelyet károsnak tar- masztani. , , , « . tanak magukra nezve. Ost szokás ugyanis Indiában, hogy IKERREKORD fiúgyermek születésekor az Az egyesült államokbeli eunuchokat minden jóval Warrenben Joe Amico és te- megvendégelik, mert ez a hi- lesége, Vivian minden eddi- efjejem szerint szerencsét hoz gi ikerrekordot megdöntőt- .. szülöttnek tek. A fiatalasszony negyed- a~ újszülöttnek. szer adott életet egészséges , ikerpárnak. PICASSO ES UTÁNZÓI Az Amico házaspár első _. , . ikrei kilenc évvel ezelőtt P'"as,so naeyon ...eln^6 születtek, miután már három azokkaI sz?n?,ben’ ak,k ke* leánygyermekük volt. A J?^ hamisítják. Sohasem tesz szakértők szerint annak va- kijelentést; legfeljebb athuz- lószínűsége, hogy egy házas- za a hamisított alairasat. párnak négyszer egymásután „Csináljak nagy hűhót a ikrei szülessenek, 1:2 000 000. dologból? _ tette fcl a kér- Érdekes, hogy Vivian Ami- dést a festő. _ Eszembe co azt állítja: már évek óta sem jub ^ hamisítók vágj' rendszeresen használja a fo- SZegény ördögök, akiket saj- gamzasgátló pirulákat. Azt nálok, vagy pedig korábbi mondja (az orvosok még barátaim, akiket még sokkal nem nyilatkoztak a dologrol), jobban sainálok. Igazi spa- hogy „immunissá vált a pi- nyol vagyok és nern tudok rula hatásával szemben . nehézséget okozni egyetlen barátomnak sem. Ezenkívül A HÁREMHÖLGYEK ÖRÖ- élni akarnak azok a szakcir- KÖSÖDÉSI PROBLÉMÁKAT tők is, akik igazolják, hog” OKOZNAK a képek valódiak. így tehát a hamis Picassók sok ember Mint ismeretes,, a közel- megélhetését segítik elő, múltban elhunyt Szaud, Sza- anélkül, hogy nekem ártaná- úd-Arábia volt királya. E ha- nak. Mindennapi ismerősök A bérház „ ’ Petneházi Bálintné abban a nek egy csomóba, itt fociznak, becézgeti a kéthónapos kis pillanatban vetette le a kék Nem e&yszer betört ablakii- Petikét, aki azonnal nyéké- munkaköpenyt, amikor csőn- vegek jelzik a csata hevessé- reg, ha nincs mellette valaki, gettem az ajtóban. A Tanács gét. Pedig egy házfelügyelőnek utca 4-es számú épület ház- — Mivel szokták megke- sok a dolga. Minden héten Hatalmas ház- resni a lakók? kevesebb, mint 22.50: Tv-Híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 16.00: Or­Melba és Leo Slezák op^eraáriákat szágos atlétikai viadal. — 19.00 és 22.50: Tv-Híradó. — 19.50: Norvég Bűcsúda­lok 8. — 21.35: Gyilkosság túlbuz­góságból (bűnügyi tv-játék). — énekel. — 14.25: Lakhatóvá lehe ____ ___________ t ök-e az égitestek? Beszélgetés természetfilm. — 20.15: dr. Kulin György csillagásszal. — 14.40: Cigánydalok, csárdások. — 15.04: Kentner Lajos Beethoven­felvételeiből. — 15.50: Csehov le- 22.20: Artistaműsor. Oltóanyag fogszuvasodás ellen Nagy-Britanniában máj- Stewart Ross, a Fogorvo- mokkal folytatott kísérletek sok Nemzetközi Szövetségé- során fogszuvasodás elleni nek elnöke közölte, hogy oltóanyagot dolgoztak ki. Ohen ango 1 professzor egy Madridban a fogorvosok kutatócsoporttal közösen nemzetközi kongresszusán, — dolgozta ki az oltóanyagot, melyen 200 külföldi orvos „Az oltóanyag realitás — •-S 1500 spanyol fogorvos vett mondotta Ross — most már éSzt, 7 ayÜVá?OS?ágrt ko' csak az a feladat, hogy fi- ott kutatási eredmények ko- . „ ’ .ott szerepelt az új oltóa- nanszirozzak, gyártsák es nyag. forgalomba is hozzák”. 6 NÓGRÁD - 1969. július 19., szombat felügyelője, tömb, nem nyolc lépcsőház tartozik a felügyelete alá. Így aztán nem csoda, ha minden áldott reggel hajnali ötkör kel, hogy a napi takarítással időre vé­gezzen. Petneházi néni, hat éve „mindenes” a házban, érthe­tő, hogy alaposan ismeri a lakókat. Az épületben kilenc­ven család, közel háromszáz ember lakik. Ahol pedig eny- nyi különféle ember van együtt ott sokféle gond és baj adódhat. Nem vagyunk egy­formák, egyik lakó ilyen, a másik olyan. Én igazán nem panasz egyszer felmossa a lépcsőhá­zakat, ami nyolccal számolva, nem kis feladat. Csütörtökön kezdi, hogy szombatra a vé­gére érjen. Havonta négy kiló habzószódát használ el, ne­gyedévenként az ablakok le­mosásához két kiló Ultrát. Háromhavonként általában elfogy a husznnégy darab fel­mosóruha. A lépcsőházak szinte eszik az anyagot. Petneházi Bálintné munká­ját a vállalat is elismeri, áp­rilis negyedikén Kiváló dol­gozó jelvényt és oklevelet ka­pott. Megmutatja a dobozkát, még az oklevelet is előszedi a fiókból. E hónap végén pe­dig üdülni megy Hajdúszo­boszlóra, a vállalat víkend- hazaba. Közben csöngetnek, és egy — Ha valami meghibásodik kodhatom a lakóimra — o. lakásban azt jönnek beje- mondja Petneháziné, amíg lenteni. Aztán előfordul, hogy rendet csinál a konyhában. — valaki nem tartja be a házi- , Rendes emberek laknak itt, rendet, ami a mellette lakót "anQ bekiált: nagyon-nagyon ritka a per- zavarja. Hozzám jönnek a pa- Kemenysepres. patvar. Amolyan nagy össze- nászúkkal, hogy én szóljak a Petneházi néni gyorsan elő- veszésre meg nem is emlék- házirend betartásáért. Ilyen- keresi a sok kulcs közül a szem. Több a baj a gyere- kor szépen, tapintatosan el padlásét, hadd végezzék mun- kekkel. Nem is annyira az én kell simítani a dolgot, hogy kájukat a kéményseprők. A gyerekeimmel — csak így hí- egyik se sértődjön meg. csengő napjában sokszor vom a házban lakó csemete- Petneházi néni mielőtt el- megszólal, keresik a legkü- ket —, hanem a környékbeli- vállalta a házfelügyelőséget lőnfélébb ügyekben, ö pedig ekkel. A mi házunk hosszan úgynevezett háztartásbeli volt. intézkedik, mert ez a köteles­elnyúlik, itt van ez az átjáró, Most már nagymama, aki sége. meg a tér, hát összeverőd- igazi nagymamái szeretettel — Cs — A szamár A Szamár egyszer azt mond­ta a Varjúnak, hogy nagyon kellemes hangja van. A Var­júnak ezt még soha senki nem mondta. Azon nyomban elhencegett tehát mások előtt ezzel a dicsérő véleménnyel. — Ön azt mondta, hogy a Varjú jól énekel? — kérdezte a Szamártól a Liba, hogy megbizonyosodjék a dologról. — Igen. jól énekel! De ön annál jobban repül! — modta a Szamár. A Liba el volt ragadtatva ettől a megítéléstől, s egy al­kalommal ezt mondta a Disz­nónak: — Ügy látszik, hogy a Sza­már ért a dolgokhoz. S a Disznó is meggyőződött erről, amikor a Szamár meg­dicsérte őt, hogy milyen tisz­ta. A Szamár lassanként álta­lánosan elismert kritikus lett. S az Oroszlán, amikor min­denről tudomást szerzett, így szólt: — Nem is olyan szamár ez a Szamár. Irta: Rahil Baumvol * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom