Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)
1969-06-05 / 127. szám
Melléfogott B Ton jug A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségének Végrehajtó Irodája jóváhagyta az elnökség nemzetközi kapcsolatok bizottságának álláspontját és fellépését a Tanjug jugoszláv hírügynökség június elsejei keltezésű kommentárjával kapcsolatban, amely ob módon foglalkozott a kommunista és munkáspártok csütörtökön kezdődő moszkvai tanácskozásával, mintha a JKSZ hivatalos álláspontját, a JKSZ-nek a moszkvai értekezletre szóló meghívására adott vúlnszát közölte volna. A bizottság által kiadott közlemény szerint „a kommentárt a JKSZ vezető szerveinek tudta nélkül írták, tehát nem hivatalos jeLlegű”. A JKSZ Végrehajtó Irodája ugyancsak leszögezi, hogy „a Tanjug nemcsak meghatalmazás nélkül írt a JKSZ nevében, hanem egyoldalúan és hiányosan tolmácsolta a kommunisták szövetségének álláspontját és ezzel zavart keltett a közvéleményben. (MTI) Heves harcok Dak To körül Nixon—Thieu eszmecsere A dél-vietnami főváros közvetlen környékén kedden este és szerdára virradóan ismét súlyos harci cselekményekre került sor az amerikai csapatok és a vietnami hazafiak között. Tovább folytak a harcok a Dél-Vietnam északi részében levő Dak To város közelében is. Szerdára virradóan B—52- es típusú amerikai bombázók 500 tonna bombát dobtak a szabadságharcosok feltételezett állásaira. Amerikai katonai szóvivők állítása szerint az amerikai légierő és tüzérség által támogatott dél-vietnami csapatok a Dák To körül három hete folyó súlyos harcok során eddig 945 vietnami hazafi életét oltották ki. Az említett szóvivők szerint a harcok folyamán 136 dél-vietnami katona meghalt, 455 megsebesült, 71 pedig eltűnt. A halottak között van 13 amerikai tanácsadó, 32 tanácsadó megsebesült, kettő pedig eltűnt. Az amerikai fegyveres erők egyik magas rangú tisztje, Frederick G. Agather alezredes,, szintén elesett. Ugyancsak heves hadműveletek folytak a Saigontól északkeletre húzódó tengerparti szakaszon is. Amerikai szóvivő közlése szerint hat amerikai katona meghalt és 11 megsebesült. ■k Nixon elnök, aki kedden érkezett Colorado Springs-be kijelentette, hogy nagy jelentőséget tulajdonít Thieu-vel folytatandó tanácskozásainak, s ezért elhatározta, hogy az amerikai küldöttségbe beveszi a Washingtonból és Saigonból érkező polgári és katonai tanácsadóit. A tárgyalásokon amerikai részről többek között ott lesz Rogers külügyminiszter, Laird hadügyminiszter, Kissinger, a Fehér Ház főtanácsadója, valamint Wheeler tábornok. Szudáni események Tömegtüntetés a rezsim mellett Khartoumban nem volt még soha ilyen hatalmas demonstráció. A forradalmi fordulat hetedik napján, hétfőn jóformán Khartoum egész lakossága az utcákra sietett. Ez a példátlan tömegtüntetés megszilárdította a forradalmi tanács helyzetét; a reakciós szervezetek és szekták, nevezetesen a muzulmán testvérek és anszárok nem merészelik nyíltan támadni a kormányt, senki se mer többé ellenforradalmi röplapokat terjeszteni. Ami a legújabb eseményeket illeti a kormány külpolitikai lépései hívták fel leginkább a udósítók figyelmét; ezek a epések az NDK elismeréséből következnek. Kedden aláírták a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló egyezményt. Délután megkezdődtek a húsztagú NDK -küldő ttség hivatalos tárgyalásai is a khar- toumi kormánnyal. A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről is folynak a megbeszélések, amelyek még napokon át tartanak. Kecfden este Nyikolajev szovjet nagykövet fogadást adott az NDK miniszterelnökhelyettes és kormányküdött- séig tiszteletére. Megjelent a fogadáson Audallah miniszterelnök és a kormány sok tagja is. Magyar részről Pataki Sándor khartoumi ügyvivő vett részt a fogadáson, amelyen a szovjet nagykövet, az NDK- küldöttség vezetője és a Szudán! kormányfő mondott pohárköszöntőt. (MTI) Nenni a biafrai gyilkosságról Piero Nenni olasz külügyminiszter szerdán a képviselőház külügyi bizottsága előtt be- - rámolt azokról az intézkedésükről, amelyeket az olasz kormány a Biafrában halálra ítélt olasz olajtechnikusok szabadon bocsátása érdekében tett. Venni határozottan cáfolta azt a biafrai állítást, hogy az olaszok a szövetségi csapatok oldalán fegyverrel harcoltak vol- a biafrai állítást, hogy az ola- hogy a letartóztatottak többségénél mégcsak fegyver sem volt és 11 társuk nagy részét álmukban gyilkolták meg. Azon a napon, amikor az owerri katonai bíróság meghozta halálos ítéletét Ojukwu üzenetben mondott köszönetét az olasz kormánynak a műkincsek megmentése érdekében nyújtott segítségért. Nenni elutasította azokat a szélsőséges javaslatokat, amelyek szerint Olaszországnak fegyveres erővel kellene kényszerítenie Biafrát a halálraítéltek szabadon bocsátására. Az olasz kormány ezzel szemben Portugáliához, Franciaországhoz és az NSZK-hoz fordult segítségért. Az afrikai országok közül Gabonnal és az Elefántcsontpart Köztársasággal vették fel a kapcsolatot. Az ügyben Biafrába utazott Gabon hadügyminisztere és Elefántcsontpart tájékoztatásügyi minisztere; ugyanakkor Mario Pedini külügyi államtitkár Gáborban tartózkodik, készen arra, hogy amint sikerül kapcsolatot teremteni a biafrai kormánnyal, a helyszínre utazzék. (MTI) iLetartóztatás Argentínában Az argentin katonai kormány letartóztatta Raimundo Ongarot, a legnagyobb ellenzéki szakszervezeti központ vezetőjét, a pénteki általános sztrájk fő szervezőjét. Ongaro az úgynevezett ellenzéki általános szakszervezeti szövetség vezetője, és Ongania elnök egyik leghevesebb bírálója. Néhány órával letartóztatása előtt egy gyűlésen kijelentette, hogy a kormány a felelős a múlt heti cordobai eseményekért, amelyek során 14 személy vesztette életét. A cordobai szakszervezetek két vezetőjét korábban egy katonai törvényszék börtön- büntetésre ítélte. (MTI) Közel-Kelet Otto Winzer Damaszkuszban Otto Winzer, az NDK külügyminisztere, aki kedden érkezett Damaszkuszba, szerdán megkezdte hivatalos tárgyalásait Musztafa Al-Szajed Szíriái külügyminiszterrel. A hivatalos szíriai szóvivő közlése szerint a megbeszélések „a két ország baráti kapcsolatainak megerősítéséről” folynak, amely kijelentést a nyugati hírügynökségek úgy értékelik, hogy várható az NDK Szíria részéről történő elismerése. Winzert csütörtökön fogadja Atasszi szíriai államfő is. * A Palesztinái Felszabadítási Szervezet nyilatkozatban fordult az arab kormányokhoz nagyobb anyagi támogatást kérve az ellenállási mozgalom számára. Egyben bejelentette, hogy „átszervezést hajt végre a magas szintű katonai vezetésben”. A palesztinai felszabadítási hadsereg főparancsnokává Abdel Razak Al-Jahia dandártábornokot nevezték ki. A vezérkari főnöki tisztséget Oszmán Haddas dandártábornok vette át. (MTI) Halott a satakhegyen Tegnap este hét óra után játszadozó gyerekek halott férfire bukkantak az öblösüveggyár! labdarúgópálya mögötti salakhegyen. Röviddel ezután a helyszínre érkezett a rendőrség helyszínelő csoportja és megállapította, hogy Sulyok János. 51 éves salgótarjáni lakos valószínűleg ittas állapotban ment fel a salakhegyre, ahol leült és elaludt. A halált a salakból kiáradó szénnmooNld-mérgezés okozta. A rendőrség az ügyben megkezdte a vizsgálatot. SírHavt sír.., Furcsa tv-riportot láthattak kedden este a BBC nézői. A képernyőn Sirhan B. Sirhan, Robert Kennedy halálra ítélt gyilkosa sírva fakadt és kijelentette, azt szerette volna, hogy áldozata nyerje meg az amerikai elnökválasztást. A riportot a CBS amerikai Iv-társaság munkatársa készítette és a BBC mutatta be. A beszélgetés még azelőtt zajlott le, hogy Sirhant átszállították a siralomházba. A halálra ítélt egyebek között kijelentette: „számomra Robert Kennedy az elnök Kennedy örököse volt és azt szerettem volna, hogy megnyerje a választásokat.” Sirhan azt roond.otta, akkor látta először Kennedyt, amikor lelőtte és a Ma kezdődik a moszkvai Képünk az érkezés után készült a vnukovói repülőtéren. Balról jobbra: Alekszcj Koszigin, Leonyid Brezsnyev, Kádár János és Andrej Kirilenko (Folytatás az 1. oldalról) iágmozgalom egységéért három fő irányban folyt a harc; a marxizmus—leninizmus tisztaságáért, az 1957-es és 1960-as értekezleteken kidolgozott fő irányvonal védelmében; a testvérpártok kétoldalú és többoldalú internacionalista kapcsolatainak fejlesztéséért; az akcióegységért a közös ellenség, az imperializmus elleni harcban és különösen agresszív cselekményeinek leküzdésében. Az elmúlt években kitűnt, hogy a kétoldalú kapcsolatok csak korlátozott mértékben biztosítják a pártok nemzetközi politikájának összehangolását. Tágabb lehetőségeket biztosítottak a regionális értekezletek, a nyugat-európai, az arab országokban működő, a latin-amerikai, a földközi-ten- ger-melléki pártok tanácskozásai. Az új nagy nemzetközi értekezlet gondolatát eredetileg egyes pártok állásfoglalásai vetették fel. Tizenkilenc párt 1965 márciusában tartott tanácskozásán megállapította, hogy a pártok teljes egyenjogúságának és függetlenségének tiszteletben tartásával megtartásra kerülő világértekezletek a nézeteltérések kiküszöbölését és a kommunista mozgalom tömörítését szolgálhatják. Hangsúlyozták, hogy egy ilyen értekezlet sikeressége, jó tartalmi és szervezeti előkészítést igényel, s előfeltételezi a légkör állandó javítását a nemzetközi kommunista mozgalomban. Az új nemzetközi értekezlet szükségessége adódott a forradalmi erők új nemzetközi feladataiból és új nemzetközi lehetőségeiből. Világszerte erősödött a testvérpártokban az a meggyőződés, hogy az akcióegység ügyében eredményeket felmutató tanácskozás lépést jelenthet az ideológiai ellentétek megszüntetéséhez vezető úton is. A múlt évi budapesti konzultatív találkozó, valamint az előkészítő és munkabizottsági ülésszakok őszinte, elvtársi légkörben, demokratikus szellemben készítették elő a történelminek ígérkező harmadik moszkvai tanácskozást. Figyelemre méltó, hogy az előkészítő bizottság záróülésszakára csupán a fő okmány tervezetéhez mintegy 450 módosító javaslat érkezett be a különböző testvérpártoktól. Az SZKP, amely a XXIII. kongresszustól kezdve számos okmányban síkraszállt a pártok egysége és a nemzetközi tanácskozás megtartása mellett, mindent elkövet, hogy az 1969-es moszkvai értekezlet kedvező feltételek között, gyümölcsöző munkát végezhessen. (MTI) Moszkvába utazott a román küldöttség NOGRAD - 1969 június 5.. csütörtök következő szavakkal írta te azt a benyomást, amelyet a szenátor tett rá: „olyan volt, mint egy szent”. Ugyanakkor azonban az interjú egy másik résziében a gyilkos kijelentette, hogy amikor Kennedy szenátor állástfoglalt Izrael mellett „piszíkos alaknak tűnt” számára. Ezután ismét dicsérte: „szeretteim Kennedy szenátort, ő jelentette a reménységet az Egyesült Államokban, minden szegény számára”. A riporter megkérdezte, hogy ha három dolgot kívánhatna, mi lenne ez. A válasz: ..Az első: azt szerelném, hogy Kennedy szenátor ma is éljen. A második: legyen béke a Közel-Keleten”. Ezután a gyilkos lehajtotta a fejét és érthetetlen szavakat mormolt. A riportfilm ezzel véget ért. (MTI) Szerda reggel Nicolae Ceau- sescu főtitkár vezetésével Bukarestből elindult Moszkvába a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának kül- döttsége, amely részt vesz a kommunista és munkáspártok ma kezdődő nemzetközi tanácskozásának munkájában. A delegáció tagjai: Paul Ni- culescu-Mizál, az RKP Állandó Elnökségének, a Végrehajtó Bizottságának a tagja, a Központi Bizottság titkára, Gheorghe Stodca, a Központi Bizottság Végrehajtó Bizottságának tagja, Mihai Dalea, a Központi Bizottság titkára, Stefan Vodcu, a Központi Bizottság tagja és Vasile Vlad, a Központi Bizottság póttagja. (MTI) Elítélik a szakadárságot A Görög KH nyilatkozata A Pravda szerdai számában kivonatosan közölte a Görög Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozatát. A nyilatkozat elmondja, hogy a Görög Kommunista Párt tagjainak óriási többsége által elítélt Parcalidisz-Drakopulosz- Brilakisz revizionista szaka- dár-csoport megtartotta úgynevezett „rendkívüli központi bizottsági plénumát”, s ezzel még tovább ment szakadár politikájában. Ez a csoport, amely nem tudta rákényszeríteni revíziós irányvonalát a Görög KP Központi Bizottságának 12. plénumára, most bejelentette, egy úgynevezett „Egyesítő Központi Bizottság” megalakítását. A nyilatkozat hangsúlyozza a szóbímforgó csoport feladatul tűzte maga elé a Görög Kommunista Pártnak egy szociáldemokrata típusú párttá változtatását. A csoport frak- ciós tevékenységével aláásta a párt vonalát és egységét, szabotált minden kísérletet, amelynek célja a Görög Kommunista Párt erőinek olyan irányú átszervezése lett volna, hogy a párt döntő szerepet játszhasson a diktatúra megdöntéséért küzdő erők egyesítésében. Az említett csoport olyan vonalat követ — folytatja a nyilatkozat — amelynek célja elszakítani a görög diktatúra elleni mozgalmat leghatározottabb szövetségesétől és védelmezőjétől: a Szovjetuniótól és más szocialista országoktól, valamint a testvéri kommunista és munkáspártoktól. E csoport tevékenységét a nemzetközi reakció is támogatja — Az élet megmutatta annak a következtetésnek a helyességét, hogy ez a csoport a marxizmustól idegen revizionista politikát folytat. Ugyanakkor bebizonyosodott a pártunk központi bizottságának plénumán hozott határozatok helyessége. E határozatok és a párt vonala mögött sorakozott fel a Görög Kommunista Párt óriási többségé — mondja a nyilatkozat. (MTI) Rehabilitállak eyv csoportot Csehszlovákiában A prágai városi bíróság külön tanácsa június 3-án rehabilitálta azt az úgynevezett földalatti csoportot, amelyet Jaroslav Savrda az Országos Társadalombiztosítási Központ tisztviselője vezetett és amelynek tagjai főként hajdani Csehszlovák Nemzeti Szocialista Párthoz tartoztak. A szó- banforgó személyeket 1950-ben hazaárulás címén különböző időtartamú börtönbüntetésre ítéltek. A csoport ellen az volt a vád, hogy az Angol Munkáspárt mintájára új politikai pártot próbált szervezni „Csehszlovák Munkapárt” néven és puccsot kísérelt meg, hogy megszerezze a hatalmat. A csoport tagjai közül hármat már halála után rehabilitáltak. (MTI) ■■ m 1 if rr V7yumolcsozo látogatás Hardan El Takriti iraki hadügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, aki egy iraki katonai küldöttség élén tartózkodott a Szovjetunióban. Bagdadba történt visszaérkezésekor szerdán a TASZSZ tudósítójának kijelentette: „a Szovjetunióban tett látogatásunk rendkívül gyümölcsöző volt a két ország együttműködése szempontjából. Ügy találták, hogy Moszkvában nagy megértéssel viseltetnek általában az arab problémák és így Irak problémái iránt. Kilenc- napos tartózkodásunk során a legszivélyesebb vendéglátásban részesültünk. (MTI)