Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

R eflektor fénybe <t

Pádár András

Fényi Géza Kiváló művész

Kapdmeg Sámuel

Főnyi Géza művész és pedagógus, Festőnek és pedagógusnak is kiváló. A Munka, csy-díjas Érdemes művész most méltán kapta meg a Kiváló művész kitüntetést.

— Nem jelenti valamiképpen ,művészetének háttérbe szorítását a tanárkodás?

— A festés és a tanítás egy és ugyanazon dolognak a két oldala — mondja. — Nem lemondás, hanem többlet, hogy taníthatok. A fiatalokkal egyébként nagyon óvatosan kell bánni. Nehogy az ember e nyomja egyéniségüket, inkább irányítani, segíteni, hogy magukra találjanak. Éppen ezért nem szigorú professzorként, hanem mint idősebb bátyjuk I foglalkozom velük. Ügy érzem, ezt méltányolják is.

— Élőbb a Kölcsey Gimnáziumban tanítottam, aztán a Műegyetemen és 1947. óta a Képzőművészeti Főiskolán. Tanítványaim voltak többek közt a Munkácsy-díjas Szabó Zoltán, Konfár Gyula, Vecsési Sándor, Szurcsik János, Scholz Erik.

És Főnyi a művész?

Még ifjúkorában a Miskolci Művésztelepen megsérült a jobb keze — de nem vesztegette, nem veszgethette az időt! — a bal kezével rajzolt. Most pedig az egyik szeme beteg. De ez inkább erőteljesebb küzdelemre készteti. Kis méretekre kényszeríti, fegyelmezettebb konstruálásra, még szigorúbb zártságra.

Főnyi Géza önmagéval szemben eddig is mindig szigorú — igényes volt. Még akkor is,

amikor apja kívánságára először a rajzáanárképzöt végezte

el. .Aztán, a főiskola Lyka-féle reformja után új felvételivel, isméi beiratkozott művésznövendéknek. Szeretettel gondol vissza a miskolci művésztelepen töltött nyarakra, a kitűnő művész-pedagógus Benk- hard Ágostra, cükinek pedagógiai elveiből is sokat magáévá tett.

Első festői sikerét az 1925-ös év hozta meg. A Nemzeti Szalonban — a főfalon — kiállították Uzsonna című képét. Ybl Ervin írt kritikát róla: „Igaz várakozással tekintünk a

nők elé. No hiszen, ehhez

nem kell nagy fantázia.

Barátságosan kívánt azonban visszavonulni.

— Nincs szándékomban téged megbántani, de nem tetszik nekem ez a nagy önérzet.

Cságoly felszabadultabbnak tetszett. Szelíden mosolygott.

— Megadtam érte az árát Nekem elhiheted.

— Kérlek, ha bármire is szükséged lenne...

Mindketten udvariasan biccentettek.

Hübner már várta Cságolyt. A szerszámraktár előtt lépett hozza.

— Hol járkált maga?

— Kinn volt dolgom.

— Mit akart magától a főmérnök?

A .hegesztő elrévedve válaszolta— Azt mondta, hogy hasonlítok valakire, akivel Lengyel- országban együtt nyaralt.

— Ne hadovázzon — szólt dühösen Hübner. — Mi itt nem szeretjük azokat, akik leadják a drótot a főnökségnek. Értettük egymást, Cságoly?

A hegesztő halkan kérdezte:

— Mitől fél, művezető úr? Én nem köpök a maga levesébe

Olyan szelíden mondta, hogy Hübner megijedt attól a magabiztos hangtól. Idegesen hadonászni kezdett.

— Nem szeretem az ilyesmit. Még az udvarba is kimentek. Maga még azt állítja, hogy valami nyaralásról tárgyaltak.

Cságoly hirtelen megragadta a köpcös férfi karját.

— Jöjjön! Magával is kime- het.ek.

A művezető meglepetésében engedelmesen hagyta, hogy kivezessék a darupályához.

fiatal művész jövője elé."

— Akkor alig akartam elhinni, hogy a kiállításon az én képem a legjobb. Azóta se éreztem ezt az örömöt, ezt a felszabadult alkotói sikert.

Most? Bölcsebben, más arány- érzékkel nézem a képeimet.

Első sikere után évekig nem festett. A tihanyi táj és az emberek szépsége — harmóniája adott újból ecsetet a kezébe. Hogy aztán évtizedek múlva is elővegye, érlelje, egy-egy motívumát a tihanyi látomásnak,

— Lassan festek, és tulajdonképpen mindig fejből — mondja. — A helyszínen vázlatokat, feljegyzéseket csinálok magamnak. Ezekből a kis rajzokból aztán kínlódva-gyöt- rődve festem meg — sok változattal — a végsőt. Egy-egy

A hegesztő pedig felmutatott az égbe.

— Mit szól hozzá, megint jönnek az esőfelhők.

Hübner indulatosan kirántotta a karját a másikéból.

— Hülyét akar belőlem csinálni, szakikám?

Cságoly odahajolt hozzá és a fülébe súgta:

— Bakay magánügyben keresett fel, szigorúan magánügyben,

A művezető gúnyosan mérte' végig.

— És hígyjem ezt el magának? Nézze, Cságoly, maguk ketten más-más társadalmi kategóriába tartoznak. Maguknak milyen magánügyük lehet egymással? Maga biztosan valami panaszos levelet firkált neki. Ismerem már az ilyesmiket.

A hegesztő vállat vont.

— A maga dolga, hogy hisz-e nekem. Ha nics oka, hogy féljen. akkor mit gyanakodik?

Hübner rácsapott erre a mondatra:

— Tehát beismeri, hogy susmukolt?

A hegesztő megragadta a művezető kabátját.

— Vegyen fel tiszta fehérneműt. Nálam az ilyen gyáva alakok nem sok sót ettek volna meg.

— Mi az, hogy magánál?

Mi volt maga, csak nem a római pápa?!

Elszóltam magam — gondolta Cságoly, de aztán köny- nyedén így felelt:

— A nálamból gonolja? Ez a szavam járása. Hübner úr. Még abból az időből, amikor azt mondogattúk, hogy a munkásnak a gazda fejével kell gondolkodnia. .

És otthagyta a csodálkozó embert az udvaron.

Most már tényleg elkezdett szemerkélni.

téma öt—hat évig is foglalkoztat. A próbálkozásokat aztán megsemmisítem. Csak egy kép marad.

Olajjal, pasztellal, papírra

fest. Azt mondja, a papír a

legidőtállóbb anyag. Nem. repedezik, nem változik rajta a festék színe.

Nem,csak táblaképeket festett, mozaikkal is foglalkozott. A főiskolán évekig vezette ezt az osztályt. Fónyi készített először nálunk metlachi-mozai- kot, és kipróbálta a ravonnai eljárást, amikor is előrajzolás nélkül, közvetlenül a cementbe rakják a lapokát.

Legjelentősebb mozaikmunkáit a Budapesti Műegyetemen, Sashalmon, az inotai művelődési otthonban és Genf- ben, az Egészségügyi Világszervezet székhazában őrzik.

Nézegetem a gondozott képeket. Egy halvány kékesszürkés csendéletet, szentendrei tájat, két ölelkező lány- fejet, s a kedvenc képét, a nagyméretű Kenyérszegőt

Az idén lesz 70 éves. Készülő gyűjteményes kiállítására fényképeken már összeválogatta a csaknem fél évszázados életmű legszebb darabjait.

S

ámuel nagy izgalommal készülődött a vendégek fogadására. Ügy hírlett, a társaságot meglátogatja az országos fővadász is. Márpedig ha ez a nagytekintélyű, szigorú szakember is ideérkezik — töprengett Sámuel — nem fordulhat elő semmiféle szabálytalanság. Különben befellegzett a karrierjének.

Vadászlak híján a tanácson várták a vendégeket. Habár Sámuel éjt nappallá tett, hogy a megbeszélt időre elkészüljön valamiféle lak, d.e amikor az elnök megtekintette, reménytelenül legyintett. A lak csupán gunyhónak mutatott. Ide azután arcpirító lenne elhozni a nagytekintélyű magasságiakat. Az egész vadász- társaság csendes lemondással egyezett bele a megmásítha- tatlanba, a tanácson lesz a fogadás. Már-már azt is eldöntötték, hogy a baráti beszélgetés is itt lesz — ahogyan a hivatalos tanácskozás után következő eszemiszomot illették — amikor felpattant Gu- zulik Bernét

— Márpedig ezt ne tegyük! — tüzelt. — Mindenki tudja a környéken, hogy mennyire hír. neves a mi kis vendéglőnk. A világon nem főznek olyan jól, mint Gubo Marj néni. Hát még mennyire ízlik a, falat, ha Duda Gazsi húzza a fülbe valót..,

Bemét ezt egyszuszra mondta el. A cserzett arcú, mesélő9 kedvű vadászok szájtátva hallgatták. Köztudott, hogy Bernét volt köztük a legkevesebb szavú. A rossznyelvek szerint valamikor az anyja hallotta hosszabb előadását, de akkor még mint csecsemő élte világát. Szegény Bernáton azért is sokat röhögtek, mert a feleségét is más kéfte meg neki. Akkor a nagy izgalomtól szava szakadt.

Gazulik cicerói teljesítményének lenyűgöző hatása alól Torok Flóris, a társaság köz- megbecsülésnek örvendő elnöke tért magához először.

— Igazad van Bernét! A főtitkárt a vendéglőbe visszük.

Guzulik Barnát arcán meny- nyei mosoly vonult át. Mint aki megdicsőült úgytekintett maga elé. A többiek behúzták a fejüket. Az elnök véleményé megfellebbezhetetlen. Ám így tegyen. Szótlanul ballagtak el, csak Bemét maradt a szobában, aki még mindig annak örvendezett, hogy egyszer az életben heki is igazat adtak.

Sámuel nagy akarással fogott az előkészületekhez. Elhatározta, hogy most azután kitesz magáért. Had emlegessék meg az országos szakemberek ki is az a Bagoly Sámuel. A kétnapos előkészületek alatt Sámuel többet lótott-futott, mint az egész vadászidényben.

Kádár Márta

Hegedű# Lnnslő

$ á 99 i m $

Te vagy kedves hónapom, június, születésem hónapja, enyhe nyár, cseresznye, meggy, ribizke-érlelő, Elvirágzott akácok zöldje vár,

Búzatábla, szöszkülő rozs között kapájuk fölé hajló asszonyok.

Zöldbe kapó, makrancos ló ekéz; dubögve már traktor végzi amott.

Itt-ott rend szárad meg a rét ölén, csúcsos boglyák szürkülnek szerteszét. Csőrét fűre szegezve, gangoson gólya sétál, gyűjtve eledelét,

Ritkás felhöjű égen sas köröz.

5 nem perzselőn, de már lángol a nap. Kendős menyecske lépdel az úton, korsót lógatva, vén fűzfák alatt,

Hársillatú erdőben vadgalamb ' s kakukk szólal, számlálja éveid, amíg kepét nem lát. Az útfélen eperfa kínálja gyümölcseit.

Parton, burjánzó fű közt szarkaláb s pipacs virul. Távoli dörrenés zivatart jósol. S poros fák, mögül hajló kalásszal szökül a vetés.

Fényi Géza, Kiváló művész (MTI fotó)

A jó falusiak csodálkozva figyelték, hogy hol a vendéglő-, ben, hol a tanácson, hol a falutól távolabb eső fácántelepen tűnik fel keszeg alakja. Arról azonban senki sem tu- dott,hogy Sáműel, aki va- dászmesteri vizsgát is tett, két hajnalt is- rászánt, hogy be- járja a vadászterületet. Mint a nyomot kutató vizsla kutatott át mind,en kis zugot. Nehogy váratlan esemény történjen, ha a területet is megtekinti a fővadász.

A vendégek érkezésének napja hajnalán is már az erdőről szaporázott a faluba, amikor összeakadt egyik füstös képű ismerősével. Cincák Dodo az erdőre osont éppen. A ke- resztűtnál azonban, ahol a csencjeres véget ért, összefutottak.

— Netene! — hőkölt meg Sámuel, de tüstént hangot váltott — Hová Dodo kimám?

Cincák zsebrekapta a kezét, s egyik lábával tapodta a másikat. Hímezett-hámozott. Sámuel diadalittasan csapott le rá*

— Szóval rapsickodunk? Csapdát állítunk? Ráadásul tilalmi időben? Nem szégyelled magad, lopod a nép vagyonát? No, gyerünk csak hazafelé...

Cincák Dodo búsan ballagott a haragvó Sámuel mellett. Közben azonban azon törte a fejét, hogyan bosszulhatná meg magát. Sámuel azonban nem szólt semmit az úton. Töprengett. Űjra és újra végigszaladt gondolatban a dolgokon, vajon rendben lesz-e minden, örült a szíve, hogy Dodot is időben lefülelte, még csak ez hiányzott volna, hogy megjelenjen a falu utcáján a hurkolt zsákmánnyal.

A tanácsháza előtt megfogta Dódo kabátját.

— Te! Most az egyszer még elmehetsz, de a következő alkalommal véged. Megértetted.

A füstös, bajúszos kis emberke sötéten pillantott Sámuelre. Nem. szólt semmit.

A

z országos és a megyei nagyságok délelőtt a • megadott időben érkeztek A vadásztársaság csaknem teljes létszámmal várta a vendégeket a tanácsházán. Ért re az alkalomra a szokásos vadászöltönyben jelentek meg, csupán Sámuel kért kölcsön egy erdészruhát. Valamikor erdészként dolgozott, de az ö egyenruháját már régen elhasználta a legnagyobb gyerek, Akik hiányoztak a fogadó bizottságból, a tagok közül, a kisvendéglőben sürgették Mari nénit, aki szegény izgalmában dupla adag erőspaprikát tett a pörkölt alá. Sebaj — vélte — a vadászok szeretik a jó magyaros ételt. Náci bácsi a legidősebb vadász végignézte a menüt, s elégedetten kóstolt bele mindenbe. Mari néni remekelt a tyúkhúslevessel, meg a sertéspörkölttel. Biztos tetszik a vendlégeknek.

A fővadász minden után kíváncsiskodott. Legfőképpen az érdekelte milyen vadak élnek a területen, s betartják-e a szabályokat. Erre a kérdésre már Sámuel sem állhatta meg, hogy fel ne pattanjon.

— Nálunk minden a legnagyobb rendben van kérem. Évek óta nem fordult elő, hogy valaki megsértette volna a fegyelmet. A vadásztársak pontosan betartják a tilalmi időket. Áz orwadászok meg nem élhetnek meg. Két kiváló vadőrünk van, s ne legyen szerénytelenség, én vagyok a közvetlen főnökük...

A vendégek mosolyogtak Sámuel szavain, de elhitték. Miért is ne hitték volna? Senki sem mondott ellent. S ha történt is valaha- valamilyen szabálytalanság, az utóbbi években kiváló a társaság munkája. A megyeiek ezért is hozták ide az országos vezetőket.

Nagy sikert aratott a fácántelep is. Sámuel úgy siklott ide-oda a vendégek között, mintha nélküle meg sem lehetne* nézni valamit. Az elnöknek kellett leinteni, fékezze

NÓGRAD - 1969. jú

már az iramot. Majd az ebédnél beszélhet még.

A kisvendéglő egyetlen szobájában feldíszített asztalokhoz ültették a társaságot. Vadásztrófeákat hoztak a falakra, hogy megteremtsék a közvetlenebb hangulatot is. A nagy kapkodásban azonban az egyik szarvasagancsot fordítva tették fel a falra, a legszebb vad- disznóacyarat pedig val-r i elemelte. Jó hangulatban ebédelt a társaság. Közben — amint ilvenkor élen’-'1'''' ' i

— járták a vadásztörténetek

Senki sem vette észre, how

közben Cincák Dodo so-r- polygott be a vendégek közé és egyenesen a fővádászhoz fordult.

— Kedves uram, tisztelettel. Hallom, hogy maga itt a legnagyobb tudós. Mondja már meg. lehet-e ilyenkor tilalmi időben szarvastehenet lőni?

A főtitkárnak a torkán akadt a falat. Dudu Gazsi, aki már csak az intésre várt, hogy rázendíthessen a nótára, ijedtében elpattant^tta s eé-húrt. Sámuel nagy robajjal rúgta ki maga alól a széket, s vérbebo- rult szemmel meredt Cincákra. De az nyugodtan folytatta.

— Csak azért kérdezem, mert egy tehén odakint fekszik a felső laposon..

Inkább egy bomba robbant volna. Az sem csinált volna nagyobb riadalmat, mint ez a beielentés. Minden szemoár Sámuelt kereste. A főtitkár is terjes oillantással mérte véé-'g a vadászmestert, s csak eny- nylt mondott:

— Azonnal vizsgálják ki és jelentést kérek! Értette?!

Ez az utóbbi Sámuelnek szólt, aki mint a kötésétől szabadult rúgó vágódott ki az ajtón. Odakint a hajába kapott, mint az eszétvesztett.

— Rendőrt azonnal! — ordított az eléje kerülő Náci bácsira. — Bűntény történt! —- Gyorsan motorra, mind aki épkézláb. Szóljon a hentesnek is.

A nagy riadalomra kíváncsiságtól dagadva befutott a hentes is. Hallotta, hogy valaki meglőtt egy szarvastehenet, menni kell feldarabolni. Legalább már kárba ne vesszen. Kapta az oldalkocsis motort, s indított. Akkor ért oda Sámuel, aki futtában ugrott be az oldalkocsiba. Az egyik önké" tes rendőr már a falu szélé i járt. a kerékpárján. Futotta' gyalogosan is. Egész kis csoport verődött ősszé a poros dűlőúton.

Majdnem fölértek már a felső laposra, amikor a hentesnek valami az eszébe villant. Lassított, mire Sámuel rákiáltó* . hogy csak menjenek, nehog” valaki elvigye a bizonyítéko , Fölértek a tetőre, s valóban, távolabb a nagy fűben is lehetett már látni, sötét tömeg hevert előttük. Sámuel ha tehette volna maga húzta volna a gázkart, csak repüljön az a tragacs. A hentes azonban inkább megállt.

— Menj tovább te! — kelt. ki magából a vadászmester

— Nem látod, hogy ott van?

A hentes azonban megmakacsolta magát.

— Menj oda te, én ugyan nem megyek!

Sámuel nagyot káromkodott, s elinalt. Am az egyik önkéntes rendőr megelőzte a kerékpárján. Amikor azonban közelebb ért a tetemhez ő is leugrott a gépről. Nagy nevetése valósággal mellbevágta Sámuelt, aki lihegve futott el mellette. Pár lépésre a sötét tömegtől kimeredt szemmel torpant meg. A földbe gyökerezett a lába. Lekapta az erdészkalapot, s iszonyatos erővel a földhöz vágta. Dühében megtaposta a porban.

— Te gazember — hörögte.

— Reszkess Cincák! Ha megkaplak megöllek.

E

rre értek oda a többiek Is. A váratlan látványra megnyúltak az arcok! A fűben borjúnagyságű kóbor kutya hevert. A napokban lőtték meg, mert pusztította az apróvadat. S, a nagy készülődésben megfeledkeztek az elszállításáról.

Hazafelé mindenki Sámuelt röhögte. Ekkor ragadt rajta a név, Kapdmeg Sámuel.

22,, vasárnap 9