Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)

1969-06-21 / 141. szám

Jl Molnár György KISZ kb titkára Saigőbányán A iúniusi napsütést gyakran megszakító záporok sem za- v rják a salgóbányai országos ii;ú Gárda parancsnoki tábor munkáját. A járörbajnokság befejeződése után lövészver­sennyel. házi labdarúgó-baj­noksággal folytatódott a fizi­kai készségeket fejlesztő prog­ram. Pénteken, június 20-án délelőtt Verbai Lajos, a KISZ központi bizottság agitációs és propaganda osztályának veze- löje beszélgetett az IIjü Gárda parancsnokokkal, a KISZ ne­velő munkájáról élénk vita alakult ki. Délután Molnár Györgj’. a KISZ központi bizottságának titkára kereste fel a tábor la­kóit. Skoda ^erenc. a KISZ Nógrád megyei bizottsága első titkárának kíséretében. A KISZ kb titkára az Ifjú Gárda sze­repéről tartott előadást a KISZ honvédelmi nevelésében. Nem kap munkát Barnard páciense Peter Smith 53 éves johan­nesburgi lakos, akin Christian Barnard professzor hét hónap­pal ezelőtt szívátültetést haj­tott végre, minden igyekezete ellenére sem tud munkához jutni. „Én vagyok a világ legjobb teniszezője, akinek mellkasá­ban idegen szív dobog, — je­lentette ki tréfásan Peter Smith a Dél-afrikai Köztár­saság teniszbajnoksága után. — De amint szóba hozom, hogy szeretnék munkához jutni, be­szélgető partnereim sorra el­párolognak.” Smith betegsege idején sú­lyos adósságba keveredett,. A fokvárosi Groote Schuur kór­ház, ahol „fehér” ember lété­re egy „színes bőrű” szívét ül­tették át mellkasába, hatalmas számlát nyújtott be neki a műtétért. Peter Smith háztu­lajdonosa azzal fenyegetőzik, hogy az utcára teszi, ha nem törleszti lakbérhátralékát. „A csodálatos műtét vissza­adta az életemet — mondta Peter Smith —, de úgy látszik, arra már nem adnak módot, hogy létfenntartásomról is gondoskodhassak." •lárslii iíjlíssi&i íahtlkoxó \<»$»i*á<Koii A KISZ rétsági járási bi- két külön autóbuszok visznek zottsága vasárnap Nógrádon a a találkozóra, festői szépségű nógrádi vár A nap folyamán az MHSZ szomszédságában rendezi meg modellező klubja repülőmodel- a II. járási ifjúsági találkozót, lező bemutatót tart és külön- A tavaly Bankon sorra került böző sportbemutatókat láthat- ölső találkozón több mint tíz- nak a fiatalok. Délelőtt kerül ezer fiatal vett részt a járás sor az ünnepi nagygyűlésre, községeiből. Az idei ifjúsági majd délután a népszerű Orae- találkozót a szolidaritás, a bé- ga-együttes ad hangversenyt, ke és barátság jegyében reá- A nagyszabásúnak ígérkező dezik. Több ezer fiatal találko- ifjúsági találkozót tábortűz és zik vasárnap Nógrádon. aki- bál zárja. Felújítják n szécscnyi tűzoltótornyot Kevés község büszkélkedhet hazánkban olyan tűzoltó- toronnyal, amilyen Szécsényben látható. A tornyot a XV11I. század elején építették, s eredetileg egyemeletes volt. A. te­raszos részen egy tűzoltó állt, aki a tüzet figyelte, s ha fel­lobbant a „vörös kakas”, rézkürtjébe fújt, és a tűz irányát piros zászlóval jelezte. A toronyban lélekharang is volt. A2 1920—30-as évek között újabb két emeletet kapott a to­rony és egy süveget. Még 1964-ig is állandó tűzfigyelőhely volt a torony, ahol tűzoltó teljesített szolgálatot és a lako­sok is segítettek a figyelésben. A tornyot jelenleg nem hasz­nálják, mindössze az egyik földszinti helyiségben „üzemel” egy raktár. Húsz év óta nem volt felújítás, s most újra na­pirendre kerül a torony sorsa. Szakemberek készítettek ta­lajmechanikai vizsgálatot, ugyanis a torony elferdült. A vizsgálat igazolta, hogy nincs mozgás, nem lesz további fer­dülés. A szécsényiek büszkék a toronyra, amelynek felújí­tási munkálatai még ebben az évben megkezdődnek. A ter­vek már elkészültek, s az idegenforgalmi látványosságnak szeretnék a műemlék jellegét visszaadni. Bemulató ünnepség- formából A pásztói Lovász József mű­velődési központban jelentős eseményre kerül sor vasár­nap délelőtt. A családi és tár­sadalmi ünnepek első járási bemutatóját tartják, melyen részt vesznek a járás községei­nek vb titkárai, anyakönyvve­zetői és művelődési intézmé­nyeinek vezetői. Borbás Tamás. Hajdú Sándor és Varga And.rea névadó ün­nepségét megelőzően a meghí­vott tanácsi és művelődésügyi vezetőknek módszertani ta­nácskozást rendez a művelődé­si központ. A névadó ünnep­ség rendezésével kapcsolatosan forgatókönyv készül, amelyet mintaként rendelkezésére bo­csátanak a járás községeinek. Tört-zúzott a garázda Garázda fiatalember, a 22 éves Baranyi Kálmán ecsegi lakos ügyében hozott ítéletet a felé. A házhoz érve itt is be­kiabált, majd a fejszét ütésre emélte, s elindult a lakásba. Pásztói Járásbíróság. Baranyi, Kiss Ferenc próbálta a garáz­da ki korábban négyszer volt már büntetve, Ecsegen az ital­boltban és a bisztróban több téldecit és tíz pohár sört ivott. Haza indult, s útközben a Ma­lom utcában bekiáltott az egyik házba, majd miután vá­laszt nem kapott — senki nem volt otthon —, bement az ud­varra, betörte az ablakot, ki­rángatta az ablakkeretet és összetörte. Sógora, hazavezet­te, ám otthon fejszét ragadott, s elindult Kiss Ferenc portája da Baranyit jobb belátásra bírni, s mikor látta, hogy a szép szó nem használ, vasvil­lát ragadott. Erre már Bara­nyi Kálmán elmenekült, de útközben a rendőrök elfogták és előállították. A Pásztói Járásbíróság Ba­ranyi Kálmánt garázdaságban mondta ki bűnösnek és 10 hó­nap szabadságvesztésre ítélte. A büntetést szigorított börtön­ben kell eltöltenie. Ittasa n telt er kacs i házait A pásztói Alapi Pál László két korsó sört ivott, majd be­ment a Pásztó és Vidéke Fo­gyasztási szövetkezet bútor­boltjának udvarába, s itt be­leült egv négytonnás teherko­csiba. kihajtott a Szabadság utcára és sétakocsikázásra in­dult. Az sem zavarta, hogy ^ „ ____ ______ k özben nekiment egy fának^ iatban mondta ki bűnösnek a Továbbhajtott, végig a Deák 25 éves Alapi Pál Lászlót és Ferenc úton, s az Ágasvar et- háromhónapi szabadságvesz- erem előtt befordult az Aiany j^sre ítélte. A büntetést szi- ■János utcában. Megállt, es mint gorftott büntetésvégrehajtás aki jól végezte dolgát, betert a helyen kell eltöltenie. kocsmába. A söntésben iszo­gatott. amikor a rendőrjárőr (s*> — akinek Alapi János önkén­tes rendőr jelentette az esetet — igazoltatta. Kiderült, hogy Alapi Pál László gépjárműve­zetői igazolvánnyal nem ren­delkezik. A Pásztói Járásbíróság ittas állapotban való gépjárműve­zetésben és jogtalan haszná­Taggyűlésre készülnek Válaszolnak a javaslatokra Szakszervezeti taggyűlé­seket tartanak június 26-án a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Érdekes napi­rendi pontok kerülnek meg­tárgyalásra. Az év első ne­gyedévében a műhelybizott­sági választásokon elhang­zott javaslatokra is vissza­térnek, majd a szociális jut­tatások lehetőségeiről tár­gyalnak. Szó lesz a segélye­zésről, az üdültetésről, és többek között a fürdők, öl­tözők állapotáról és a táp­pénzes állomány alakulásá­ról. NAPTAR 1969. június 21., szombat Alajos napja A Nap kel 3.46, nyugszik 19.45 órakor. A Hold kei 9.55, nyugszik 23.24 órakor. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: időn ként felszakadó felhőzet, már ke­vesebb helyen esővel. Időnkén! élénk, helyenként erős északnyu­gati, északi szél. Az évszakhoz ké­pest hűvös idő. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete teg­nap ii órakor siófoknál 19 fok volt. A LOTTO NYERŐSZÁMAI — 18, 31, 10, 49, 72 — Térítésmentes véradóna­pot tartanak június 24-én Al- sótoldon, Felsőtoldon és Cser- hátszentivánon. A három köz­ségben mintegy 150—170 vér­adóra számítanak. A véradást orvosi előadás és filmvetítés előzi meg. 150 éve, 1819. június 21-én született Jacques Of­fenbach német származású párizsi zeneszerző, a klasz- szikus párizsi nagyoperett világhírű megteremtője. Gordonkaművésznek indult, majd színházi karnagy lett. Színházat alapított, amelyben saját darabjait ját­szatta. Hírnevét megalapozó „Orpheus a pokolban” című operettjét 1858-ban vitte színpadra elsöprő si­kerrel. Akkoriban egymás után liáromszázszor ját­szották. Másik, ugyancsak antik környezetet idéző da­rabját, a „Szép Heléná”.t egy sor — korának levegő­jét árasztó — operettje követte, köztük a „Gerolsteini nagyhercegnő” és a „Párizsi élet”, melyeknek gunyo- ros hangú, támadókedvü szövegkönyvei félreérthetetlen módon bírálják a második császárság korának társadal­mi fonákságait. 102 színpadi művének legtöbbje be­járta a világ színpadait és szellemes, mozgékony mu­zsikájuk révén jó néhányuk mindmáig sokat játszott, kedvelt műsordarab. Ezek közül is kiemelkedik hát­rahagyott operája, a „Hoffmann meséi." — A „gyilkos” ellen. Guja­rat nyugat-indiai államban egy emberevő párduc az el­múlt héten felfalt két asz- szonyt és egy gyermeket. A rendőrség és a felháborodott la­kosság együttes hajtóvadásza­tot indított a „gyilkos” ellen. Végül is egy vízmosásba szo- — A Ludányhalászi községi jutották, de a vadállat nem ad- Tanács tegnap este tartotta ta- meg magát egykönnyen, nácsülését. Az ülésen beszá- Amikor az egyik rendőr rálőtt, móló hangzott el a lakosság a parduc kitört a bokrok kö­A pásztói járási közúti balesetelhárítási tanács még ebben a hónapban sorra kerü­lő ülésén az eltelt félév te­vékenységét beszéli meg, s ugyahakkor a második félév programját is kidolgozzák. áruellátásáról, és megbeszélték a tanács II. féléves munka­tervét. — Pedagóguslakást vásárolt a Szécsényi járási Tanács Var- sányban. A ház vásárlására 120 ezer forintot fordítottak, hogy ezzel is elősegítsék a pe­dagógusok letelepedését a köz­ségben. — Jól halad a 18 lakásos ház építése Pásztón. Ha a munkálatokat a kivitelező vál­lalat ilyen ütemben folytatja, a jövő hónap végén átadásra kerülnek a lakások, és meg­kezdődhet a költözés. — Három takarékszövetbe- — Nem pihennek az úttörő zeti fiókja van az Érsekvad- közlekedési őrsök tagjai Pász- kert és Vidéke ÁFÉSZ-nek. tón és Jobbágyiban. A pajtá- A februárban megnyílt rom- sok a nyári szünetre is fel- hányi takarékszövetkezeti fiók adatot kaptak. A járásban betétállománya már eddig egyébként az iskolaév megkez- megközelíti a fél, a kölcsön- désével Szirákon és Palotáson állomány pedig meghaladja az is megalakulnak az úttörő köz­egymillió forintot. — Korszerű, modern üzlet­házban vásárolhatnak a Pécs- kő utca környékén lakó csa­ládok. A két szomszédos üz­let, a húsbolt és az élelmi­szerbolt átlagos havi forgalma együttesen eléri az 1,2 millió forintot. — Korszerűsítik a villamos- energia-hálózatot az Észak­lekedési őrsök. — Négy hónap szabadságvesz­tésre ítélte a pásztói járás- bíróság a 30 éves Bangó Kál­mán jobbágyi lakost. Mint azt keddi számunkban megírtuk, Bangót a jobbágyi kocsmában Ruszó Gábor önkéntes rendőr felszólította, hogy hagyja el a helyiséget, mert rendőri fel­ügyelet alatt áll. Bangó a fel­szólításra megütötte az önkén­magyarországi Áramszolgálta- tes rendőrt. A hivatalos sze tó Vállalat Romhányban mély ellen erőszakoskodó Ban amelynek során kicserélnek ^hatszor ám_már a bíróság több régi villanyoszlopot, és új villamosvezetékeket húznak ki. — Mint azt korábban je­lentettük, május 23-án közúti előtt különböző bűncselekmé­nyekért. A feltételes szabad­ságra bocsátás kedvezményé- KISZ-szervezet. A társadalmi zül, támadójára vetette magát és széttépte. Az ámokfutó pár­duc ezután még 30 parasztot sebesített meg, amíg végül si­került ártalmatlanná tenni. — Kiállítás nyílik vasárnap délelőtt Balassagyarmaton, a Horváth Endre Galériában a megyei képzőművész stúdió gyarmati tagjainak munkáiból. Bacsur Sándor, Csikász István. Gonda Zoltán, Márton Bálint és Karman János tárlatát Far­kas András festőművész nyit­ja meg. — Elismerő oklevelet kapott a falusi könyvterjesztés és könyvpropaganda terén vég­zett több éves eredményes munkájáért Bibók Sándorné jobbágyi és Sárközi János cserhátsurányi könyvbizoma- nyos. Az oklevéllel a Művelő­désügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóság és a SZÖVOSZ Kereskedelmi Főosztálya tün­tette ki a kiváló könyvterjesz­tőket. — Az aranyember című Jó- kai-regény színpadi változatá­val szerepel legközelebb a megyében a Déryné Színház. A darabot június 30-án a Sík­üveggyár zagyvapálfalvi mű­velődési házában mutatja be a társulat. — Parkosítási munkákat es a klubszobában szakipari munkákat végez társadalm’ munkában a szandaváraljai ben sem részesülhet. A szakszervezeti szervek baleset történt Érsekvadker- munkavédelmi munkáját érté­ten. A baleset sérültje: Szluka .... . ... ... Jánosné érsekvadkerti lakos a 1 hetioi ülésén a Nógrádi balassagyarmati kórházban be- Szénbányák szakszervezeti bi- lehalt sérüléseibe. zottsága. Bob Hastings igazi halvéru angol. Am Anna- Maria SZÉPSÉGÉT O SEM TUDJA SOKÁIG ÉRZÉKET­LENÜL szemlélni. Néhény héttel azután, HOGY AZ UJ TITKÁRNŐ elfoglalta mellette a helyét... AZ ASSZONYNAK ESZÉBE JUT­NAK SZERELMESÉNEK SZAVAL •HA KÖZELEDIK, LÉGY KEDVES hozza!, őrjítsd meg.de NEM LEHETSZ AZ ÖVÉ.'Az , ENYÉM VAGY, NEM TUDNOM ELVISELNI. HOGY MAS FÉRfí ÖLELJEN. ______I KEDVE MA V ELEM VACSORÁZNI! Berkest András— Kardos G.vfirev regényéből feldolgozta: Ca. Horváth Tibor. Ra.lzolta: Sebők Imre. Az Abbáziából egy közeli mulatóba mennek, És Rajnay Ákos egy percre sem téveszti szem ELŐL ŐKET. IDEGESEN FIGYELI, HOGYAN TESZL A SZÉ­PET EGYRE MERÉSZEBBEN A JÓKÉPŰ KAP/TZfNY. A KESERŰSÉG ÖSSZECSOMÓSODIK A TORKÁBAN, SZÁZSZOR TS MEGBÁNJA, NOGY BELEMENT EBBE A JÁTÉKBA. F&lVTZKr..-­munkák értéke mintegy 10 ezer forintot tesz ki. — Szabad szombatot is igénybe veszik, 2 napos tan­folyamot szerveznek pártcso- portbizalmiak számára a Nóg­rádi Szénbányák gépüzemében. Előadások, konzultációk, vi­ták lesznek a pártcsoportok' szerepéről, a munka javításá­nak lehetőségéről. — Ventillátort szereitek csü­törtökön este a szorospataki bánya egyik elővájásában. A gép elindult és levágta Viktor István vájár jobbkéz hüvelyk­ujját. — Rövidesen útnak indul 29 asztmás bányász 26 napos ingyenes gyógykezelésre a jósvafői Békebarlangnál lé - tesített szanatóriumba. A bá­nyászokat a vállalat autóbu­sza szállítja. — Befejezéshez közeledik s vállalati döntőbizottsági elnö­kök egész éven át tartó okta­tása. Június 26-án az utolsó foglalkozáson bizonyítványt kapnak a résztvevők ta tanfo­lyam elvégzéséről. — Megkezdődött a Rende­lő Intézet IV. sz. belgyógyá­szati szakrendelése. Most egy beteg vizsgálatára átlagosan több idő jut, mint korábban — Szerelik a második sze­mélyfelvonót a Salgótarjáni Kohászati Üzemek irodaházá­ban. A munkálatok a befeje zéshez közelednek. Az átadás után az épület mindkét szár­nyán személyfelvonón juthat­nak az üzem dolgozói az eme­letekre. N0US40. s Magyai Szocialista Munkáspárt NOgráő megyei Bízott»ága és a Megyei Tanáé» lapja. Főszerkesztői GOTYAB GTDUA, Szerkesztőségi Salgótarján. Petőfi o. I. Telefon: 22-94 »2-95, n-9T Prts/erkeíítfl 12-94. Belpolitikai rovati U-40. Soon rovat: 11-59. Eí’rakal 5retkesei.es: 13-05 Kiadja s Nögrao_ megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: VIDA EDIT. Kiadóhivatal. Salgótarján Petőfi a i. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy nőnapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipart váttaiai Sal-ótar* ján. Petőfi a. l. Feleló» vezetői PAPP GVOBGY igazgató, index-szám 25012. ' 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom