Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)

1969-06-19 / 139. szám

A nemzetközi tanácskozás fő dokumentuma (Folytatás az 1. oldalról.) Fokozódik az olasz monopóltőke expanziója. Egyre erősebben mutatkozik meg az egyenlőtlen gazda­sági fejlődés a különböző imperialista hatalmak között és az egész tőkés világban. Elveinket a/ élei igazolja Az élet igazolja, hogy helyes az a marxista—leninista té­tel, amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalista monopóliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az ipari és kereskedelmi konkurrencla, mind na­gyobb méreteket ölt a pénzügyi és valutaháború. Fokozódik a versengés Nyugat-Európában, beleértve a Közös Piacot is. Európa kapitalista országai és az Egyesült Államok között szintén egyre hevesebb a vetélkedés. A piacokért és a maxi­mális profitért folyó harcba tevékenyen bekapcsolódik a ja­pán imperializmus Is. Nemcsak a gazdaság szférájában jelentkeznek ellentétek az imperialisták között. A NATO szintén komoly válságot él át. Recseg-ropog az Ázsiában létrehozott két agresszív tömb — a CENTO és a SEATO. Nyugat-Európa a tőkésországok viszályainak színterévé válik. Mindez gyengíti az imperialis­ta világrendszert és keresztezi az amerikai imperializmus hegemonisztikus terveit. Éleződnek az ellentétek az imperialista országok vezető körein belül is. egyfelől a szélsőséges lépésekre,., a háborúra orientálódó legharciasabb csoportosulások, másfelől az olyan csoportok között, amelyek számot vetnek a világ új osztály­erőviszonyaival, a szocialista országok növekvő hatalmával, s hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problé­mákhoz, és ezeket a különböző rendszerű államok békés egy­más mellett élésének szellemében megoldani. Egyes országok vezető körei megértik, hogy számolniuk kell a reális helyzet­tel. amely a háború és a háború utáni fejlődés eredménye­ként alakult ki Európában,-s kezdik megérteni az NDK el­ismerésének szükségességét. Számos állam az amerikai nyo­más ellenére elismerte a VDK-t és az KNK-t. A kommunista és munkáspártok, a munkásosztály és az antiimperialista erők számolnak az ellenséges táborban je­lentkező ellentétekkel. Igyekeznek elmélyíteni, s a béke és a haladás érdekében felhasználni ezeket az ellentéteket. Mindegyik imperialista állam saját céljait követi, ugyan­akkor azonban valamennyi az imperialista világrendszer egy - egy láncszeme. A jelenkori imperializmus, amely alkalmazkodni próbál a két rendszer harcának feltételeihez, s a tudományos-mű­szaki forradalom követelményeihez, néhány új vonással ren­delkezik. Erősödik állam-monopolista jellege. Egyre nagyobb mértékben folyamodik olyan szabályozókhoz, amilyen a ter­melés és a tőke monopolista koncentrációjának állami ösztön­zése, a nemzeti jövedelem mind nagyobb hányadának állami újrafelosztása, a monopóliumok hadimegrendelésekhez jutta­tása, az ipari, és tudományos kutatási-fejlesztési programok állami finanszírozása, országos gazdaságfejlesztési programok kidolgozása az imperialista integráció politikája, s a tőkeex­port számos új formája. Az állammonoplista szabályozás azonban — amely a mo­nopoltőke érdekeinek megfelelő formákban és méretekben megy végbe a monopoltőke uralmának megóvása céljából — nem képes megfékezni a kapitalista piac ösztönös erőit. Úgy­szólván egyetlen tőkésország sem kerülte el a gazdaság szá­mottevő ciklikus ingadozásait és visszaeséséit. Az egyes orszá­gokban az ipari termelés gyors növekedésének időszakai a lassú növekedés időszakaival, sőt gyakran a termelés vissza­esésének időszakaival váltakoznak. A tőkés rendszert heves valuta- és pénzügyi válság gyötri. A tudományos-műszaki forradalom példa nélkül álló le­hetőségeket kínál az emberiségnek a természet átalakítására, hatalmas anyagi javak létrehozására, az ember alkotó képes­ségének megsokszorozására. E lehetőségeknek minden ember javát kellene szolgálniok, a kapitalizmus azonban a profit nö­velésére és a dolgozók kizsákmányolásának fokozására hasz­nálja ki a tudományos-műszaki forradalmat. ÍT? ellentmondások a kapitalizmusban A tudományos-műszaki forradalom meggyorsítja a gaz­daság társadalmasításának folyamatát; a monopóliumok ural­mának viszonyai között ez a társadalmi antagonizmusok még nagyobb méretekben és még kiélezettebben megvalósuló űj- ratermelesére vezet. Nemcsak a kapitalizmus korábbi ellent­mondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek. Minde­nekelőtt a tudományos-műszaki forradalommal megnyíló nem mindennapos lehetőségek és az ezek társadalmi érdekű fel- használása elé gördített kapitalista akadályok ellentmondásá­ról van szó, mert hiszen a kapitalizmus a tudományos felfe­dezések nagy részét, óriási anyagi erőforrásokkal együtt, ka­tonai célokra használja fel, s a nemzeti gazdaságot elherdál­ja. Ide tartozik a modern termelés társadalmi jellege és sza­bályozásának állammonopolista jellege közti ellentmondás, s ide tartozik nemcsak a munka és a tőke közti ellentmondás növekedése, hanem a nemzet túlnyomó többségének és a fi­náncoligarchiának az érdekei között mutatkozó antagonizmus mélyülése is. Még a legfejlettebb tőkésországokban is több millió em­ber szenved a munkanélküliségtől, a nincstelenségtől és lét­bizonytalanságtól. A „jövedelmi forradalom” és a „társadalmi partnerség' hirdetése ellenére fokozódik a kapitalista kizsák­mányolás. A béremelkedés messze elmarad a munkatermelé­kenység és a munkaintenzitás növekedésétől, a szociális szük­ségletektől, s össze sem lehet hasonlítani a monopóliumok profitjának növekedésével. Tovább romlik a kisparasztság helyzete, mind nehezebben él a középrétegek számottevő ré­sze. Fokozódott a kapitalista rendszer kiegyensúlyozatlansága. Több országban társadalmi-politikai válságok törnek ki, amikoris a dolgozók széles tömegei ismerik fel a mélyreható, döntő változások szükségességét. Mindenekelőtt az 1968 májusában és júniusában lezaj­lott franciaországi események tanúsítják ezt. Az ott kibonta­kozott hatalmas sztrájkmozgalomban a kommunisták fontos szerepet játszottak. A sztrájkoló dolgozók jelentős eredmé­nyeket, értek el. A munkásosztály, valamint az értelmiség és a diákság jelentős része komoly összeütközésbe került a gaul- leista rendszerrel, a monopóliumok hatalmával. Ez az össze­ütközés a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc új lehetőségeit tárta fel. Olaszországban országos méretekben szakadatlanul erő­södik a sztrájkharc, nagyszabású politikai csaták bontakoz­nak ki, a baloldali erők sikert aratnak a választásokon. Mindez megingatta a balközép politikáját, amelynek segítsé­gével az uralkodó osztályok a kapitalizmust szerették volna stabilizálni. 2 NOGRAD - 1969. június 19., csütörtök Spanyolországban a tömegek harca még jobban meg- gyengíti Franco fasiszta diktatúráját, amely rendkívüli intéz­kedésekhez volt kénytelen folyamodni. Ez a harc azonban a megtorlások ellenére csak még jobban kibontakozik. Üj társadalmi rétegek, a közvélemény széles körei csatlakoznak Franco ellenzékéhez. Angliában fontos osztályütközetek bontakoznak ki, bele. értve a munkáspárti kormány által támadott szakszervezetek és sztrájkjog védelmében lezajló politikai sztrájkokat. Fellendült az osztályharc és a sztrájkmozgalom, erősöd­tek a dolgozók, diákok és más társadalmi rétegek egyéb megmozdulásai Japánban, Mexikóban, Brazíliában. Argentí­nában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Uruguayban, Bel­giumban. Portugáliában. Chilében, Indiában. Pakisztánban. Törökországban és más országokban, valamint Nyugat-Ber- linben. A demokratikus mozgalom erősödését tükrözték a kommunisták és más haladó erők választási sikerei számos országban, például Japánban. India néhány államában a kommunisták részvételével alakult meg a demokratikus front kormánya. Helyet foglalnak a kommunisták Finnország kor­mányában is. Á Sin iií nos társadalmi tiltakozás A kapitalista világ válságának mélységét világosan tük­rözi az a tény, hogy még az Egyesült Államokban, a világ­imperializmus fellegvárában is fellendül a tömegmozgalom. A faji megkülönböztetés, a nyomor és az éhség, a rendőr­ség kegyetlenkedése ellen ki-kiesap a. lázadás a gettókból, mint a hullámverés. Amerikai városok tucatjai a hadsereg és a rendőrség fegyveres egységeivel való heves összecsapások színterei lettek. Az összecsapások sok áldozatot követeltek. Több ezer négert tartóztattak le. Harcos sztrájkokat rendeznek az Egyesült Államokban a gazdasági követelések teljesítéséért, gyakran a reakciós szak- szervezeti vezetők akarata ellenére és tekintet nélkül arra, hogy a kormány á nyomás és a fenyegetés eszközéhez nyúl. Az egyszerű tagok és a haladó erők egyre nagyobb aktivitást, fejtenek ki a szakszervezetekben. A dolgozók széles rétegei tépnek fel a vietnami háború ellen. Az értelmiségiek, a szabad foglalkozásúak, az Egyesült Államok vallásos köreinek képviselői, egyre aktívabban kapcsolódnak be a társadalmi tiltakozás mozgalmába, és a békemozgalomba. Az ifjúság, s különösen — mind a néger, mind a fehér — diákság a legkülönbözőbb módon, keményen harcol a vietnami háború, a katonai behívás, a faji megkü­lönböztetés, az egyetemek monopolista ellenőrzése ellen. A reakció* erre közéleti személyiségek ellen végrehajtott me. rényletekkel válaszol. Fokozódik a megtorlás, az erőszak tö­megméreteket ölt. Mindez az egész világ előtt lejáratja a hír­hedt „amerikai életformát”. A monopolista burzsoázia mindenütt megpróbál olyan illúziókat kelteni, mintha a fennálló rendszer forradalmi át­alakulása nélkül is elérhető volna mindaz, amire a dolgozók törekednek. A kapitalizmus annak érdekében, hogy elrejtse kizsák­mányoló és agresszív lényegét, különféle apologetikus kon­cepciókhoz folyamodik („népi kapitalizmus”, „jóléti állam”, „a bőség társadalma” stb.) A forradalmi munkásmozgalom le­leplezi ezeket a hazug koncepciókat és erélyes harcot folytat ellenük. Ily módon elmélyíti az imperialista ideológia válsá­gát, a néptömegek mindinkább elfordulnak ettől az ideológiá­tól. Az emberek lelkiismerete, józan ítélőképessége nem bé­kéiket meg az imperializmus bűntetteivel. Az imperializmus két világháborúért felelős, amelyek sok- tízmillió emberéletet követeltek áldozatul. Az imperializmus olyan, eddig példa nélkül álló katonai gépezetet teremtett, amely óriási emberi és anyagi erőforrásokat nyel el; fokozza a fegyverkezési ver­senyt, évtizedekre előre megtervezi az új fegyverek gyártását; termonukleáris világháború veszélyét hordozza magában, amelynek tüzében százmilliók semmisülnének meg, egész or­szágok válnának sivataggá. Az imperializmus szülötte a fasizmus — a politikai ter­ror és a haláltáborok rendszere. Az imperializmus minde­nütt ahol teheti, támadást indít a demokratikus jogok és a szabadságjogok ellen, belegázol az emberi méltóságba, szítja a fajgyűlöletet. Az imperializmus felelős százmilliók nélkülözéseiért és szenvedéseiért. Az imperializmus a fő vétkes abban, hogy Ázsia, Afrika és Látin-Amerika országaiban óriási tömegek /kénytelenek nyomorban, betegségben, írástudatlanságban, el­avult társadalmi viszonyok között élni, hogy egész népcso­portokra kihalás vár. Hogy véget vethessenek az imperializmus bűnös tevékenységének, amely még ször­nyűbb csapásokat hozhat az emberiségre a munkásosztálynak, a demokratikus és forra­dalmi erőknek, a népeknek — egyesülniük kell és közösen kell fellépniük. Megfékezni az agresszort, megmenteni az emberiséget az imperializmustól — ez a küldetés jutott a munkásosztály, s minden imperialista­ellenes erő osztályrészéül, amely a bé­kéért, a demokráciáért, a nemzeti függet­lenségért, azaz a szocializmusért harcol. A szocialista világrendszer — az im­perialistaellenes harc döntő ereje. Miden felszabadító harc semmi mással nem pótolható támogatást kap tőle és mindenekelőtt a Szovjetuniótól. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a szocializmus felépítése a Szovjetunióban, a német fasizmus és a japán militarizmus szétzúzása a második világháborúban, a forra­dalom győzelme Kínában és egy sor más európai és ázsiai országban, Amerika első szocialista államának, a Kubai Köztársaságnak a megalakulása, a 14 országot magába fog­laló szocialista világrendszer kialakulása és fejlődése, a szo­cializmus ihlető hatása az egész világra — megteremtette a történelmi haladás meggyorsításának előfeltételeit, új táv­latokat nyitott meg a haladás és a szocializmus világméretű győzelme előtt. A szocializmus megmutatta az emberiségnek az impe­rializmustól való megszabadulás távlatát. Az az új társadal­mi rend, amely a termelőeszközök társadalmi tulajdonán és a dolgozók hatalmán alapul, képes biztosítani a nép érdekei­nek megfelelő tervszerű és válságoktól mentes gazdasági fej­lődést, képes biztosítani a dolgozók társadalmi és politikai jo­gait, megteremteni az előfeltételeket az igazi demokráciához, a széles néptömegek tényleges részvételéhez a társadalom igazgatásában, a személyiség sokoldalú fejlesztéséhez, a nem­zetek egyenjogúságához és barátságához. A gyakorlatban bizonyosodott be, hogy csakis a szocia­lizmus képes megoldani az emberiség előtt álló mélyreható problémákat. A szocializmus világrendszere mindenekelőtt növekvő gazdasági hatalmával járul hozzá az imperialistaellenes erők közös ügyéhez. A szocialista rendszer országainak gyorsan fejlődő népgazdasága, amely a gazdasági növekedés üteme tekintetében megelőzi a kapitalista államokat a szocializmus élre törése a tudományos műszaki haladás több ágazatában, a világűrbe vezető utak megnyitása a Szovjetunió révén — a szocialista országok népei által végzett alkotó munkának e reális eredményei döntő módon elősegítik a béke, a de­mokrácia és a szocializmus erőfölényét az imperializmussal szemben. A szocialista világ most a fejlődés olyan időszakába lé­pett, amelyben lehetőség nyílik az új rendszerben rejlő ha­talmas tartalékok lényegesen teljesebb felhasználására. Ezt előmozdítja azoknak a tökéletesebi) gazdasági és politikai formáknak kidolgozása és alkalmazása, amelyek már az új társadalmi szerkezet alapján fejlődő, érett szocia­lista társadalom szükségleteinek felelnek meg. A szocializmus építése és további tökéletesítése a munkásosztály által ösz­tönzött és vezetett széles néptömegek támogatásán, részvéte­lén és kezdeményezésein alapszik. A kommunista párt az egész szocialista társadalom élcsapataként jelentkezik. A dolgozók egyre nagyobb politikai aktivitása, társadalmi szervezeteik öntevékenységének kibontakoztatása, a szemé­lyiség jogainak kiterjesztése, a bürokratikus jelenségek elleni kérlelhetetlen harc, a szocialista demokrácia sokoldalú fej­lesztése gyarapítja a szocializmus erőit, és előmozdítja az egész nép akaral- és akcióegységét. A szocialista demokrácia tökéletesítése, a termelőerők fellendítése. a politikai és kulturális haladás, az emberi és erkölcs! értékek fensőbbségie növeli a szocializmusnak a? egesz világ dolgozóira gyakorolt hatását, szilárdítja hadállá­sait az imperializmus ellen folyó, világraszóló jelentőségű harcban. A gyakorlat megmutatta, hogy a szocialista átalakulás, az ' i i társadalom építése bonyolult és hosszú folyamat, s el­sősorban a hatalmon levő kommunista és munkáspártoktól, e partoknak ama képességétől, hogy maiTcista—leninista mó- dón oldják meg a szocialista fejlődés problémáit — függ azoknak a hatalmas lehetőségeknek a kihasználása amelye­ket az új társadalmi rerdszer nyújt. ,.A tudomány térhódítása a gazdasági és társadalmi élei különböző területéin, a tudományos-műszaki forradalom ré­vén megnyíló lehetőségek teljes kihasználása, a gyorsított ütemű gazdasági fejlődés érdekében és a társadalom minden tagja szükségleteinek kielégítése érdekében — lehetővé válik a tulajdon szocialista jellege, a termelés tervszerű megszer­vezése, a fizikai és szellemi munka képviselőinek a népgaz­daság vezetésében és igazgatásában való aktív részvétele ré­vén. A kapitalizmus és a szocializmus történelmi versenyében egyik fő területté vált tudományos-műszaki forradalom szé­les körű kibontakoztatása a szocialista társadalom fejlődésé, nek fontos feltétele, / A fejlődés világméretű távlatai A szocialista világrendszer létrejötte a világban folyó osztályharc alkotórésze. A szocializmus ellenségei nem mu­laszthatnak el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy megkísé­reljék aláásni a szocialista államhatalom alapjait, hogy lehe­tetlenné tegyék a társadalom szocialista átalakítását, és hogy visszaállítsák a maguk uralmát. Az ilyen kísérletek határozott visszautasítása a munkás- osztály vezette néptömegekre és a munkásosztály kommunista élcsapatára támaszkodó szocialista államhatalom elengedhe­tetlen funkciója. A szocializmus védelme — a kommunisták nemzetközi kötelességé. Minden egyes szocialista ország fejlődése és erősödése az egész szocialista világrendszer előrehaladásának fontos feltétele. Minden egyes szocialista ország népgazdaságának sikeres fejlődése, társadalmi viszonyainak tökéletesedése minden oldalú haladás, egyaránt szolgálja a népnek és a szocializmus közös ügyének érdekeit. A szocialista országok komunisfca és munkáspártjainak egyik legfontosabb feladata ezen országok sokoldalú együtt­működésének fejlesztése és újabb sikerek biztosítása a kéi világrendszer gazdasági versenyének döntő területein, » tudományos és technikai haladásban. A két rendszer közötti harc élesedésének körülményei között ez a verseny megköveteli, hogy a szocialista rend­szer — kiindulva a szocialista államok alapvető érdekeinek és céljainak közösségéből, a marxizmus—leninizinus elveiből, amelyeken ezen államok politikája alapszik — mindinkább támaszkodjék a szocialista nemzetközi munkamegosztásra és a szocialista országok önkéntes kooperációjára, amely ki­zárja a nemzeti érdekek mindenfajta csorbítását, biztosítja külön-külön minden ország felemelkedését, és az egész szo­cialista világrend.szer erejének gyarapodását. Szakadatlanul növekvő gazdasági és védelmi erejére támaszkodva, a szo­cialista világrendszer lebéklyózza az imperializmust, kor­látozza lehetőségeit az ellenforradalom exportjára és inter­nacionalista köteleségét teljesítve, növekvő segítséget nyújt a függetlenségért és a szabadságért harcoló népeknek, meg­szilárdítja a békét és a nemzetközi biztonságot. » Amíg fennáll az agresszív NATO-tömb, addig a Varsói 'Szerződés szervezetére fontos feladat hárul, a szocialista országok biztonságának biztosításában, az imperialista ha­talmak katonai támadásával szemben, a béke fenntartásá­ban. A szocializmus sikere, a világesemények menetére gya­korolt befolyása, az imperialista agresszió ellen folytatott harcának hatékonysága, jelentős mértékben függ a szocia­lista országok összefogásától. A szocialista országok akció­egysége valamennyi antiimperialista erő összefogásának fon­tos tényezője. A nemzetközi kapcsolatok új típusának kialakulása, a szocialista államok testvéri szövetségének fejlődése — bo­nyolult történelmi folyamat. A szocialista forradalom győ­zelme után a szocializmus építésé, amely az általános tör­vényszerűségek alapján megy végbe, sok országban különbö­ző formákban bontakozik ki, a konkrét történelmi feltéte­leknek és a nemzeti sajátosságoknak megfelelően. E folyamat sikeres fejlődése feltételezi a proletár ín- lei-nacionalizmus elveinek szigorú betartását, a kölcsönös segítségnyújtást és támogatást, az egyenjogúságot, a szuve­renitást, az egymás belügyeibe való be nem avatkozást. A szocializmus természetéből hiányoznak a kapitaliz­musra jellemző ellentmondások. Amennyiben az eltérő gaz­dasági fejlettségi fokból, társadalmi struktúrából és nemzet­közi helyzetből kifolyólag, illetve a nemzeti sajátosságokkal kapcsolatban ilyen vagy olyan nézeteltérések merülnek fel a szocialista országok között, ezeket a nézeteltéréseket a proletár internacionalizmus alapján, elvtársi megvitatás és önkéntes, testvéri együttműködés útján sikeresen meg lehet és meg is kell oldani. Az ilyen nézeteltéréseknek nem sza­bad megbontaniok a szocialista államok imperialistaellen'- egységfrontját. (Folytatás a 3. oldalon) /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom