Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-13 / 108. szám
Aknatűz az elnöki palotára j lámadán 159 célpont ellen — JVajr offenzívától tartanak Saigonban — Binh asszony nyilatkozata A DNFF bombái és gránátjai robbantak vasárnap és hétfőn Saigonban. Kiújultak a harcok az ország más térségeiben is és — a fokozódott harci tevékenységre való tekintettel — a dél- vietnami rendőrséget teljes készültségbe helyezték. Saigonban az összecsapások vasárnap este kezdődtek. A partizánok bombát hajítottak Elmo Zumwalt amerikai al- tengernagy rezidenciájára. —. Á robbanás nagy anyagi károkat okozott, de az altábornagy nem tartózkodott a lakásán. Megsemmisült ai rendőrállomás Helyi idő szerint hétfőn 3.10 órakor hatalmas detonáció rázkódtatta meg a főváros IV. kerületét. A rendőrség mindeddig nem tudta megállapítani, hogy a robbanást milyen típusú fegyver okozta. Mindössze annyit közölt, hogy három épület megsemmisült, és hat személy életét vesztette,, kilenc pedig megsebesült. A legdrámaibb fejlemény vasárnap este történt, mindössze hat háztömb távolságra az elnöki palotától. Partizánok aknavetőt állítottak fel az egyik elemi iskolában, és onnan tűz alá vették az elnöki palotát, valamint az egyik közeli rendőrállomást. Az első jelentések szerint a rendőrállomás egy része rombadőlt. A fővárosban kirobbant harcokkal egyidejűleg heves öszDtjdos c francia > becsapások folytak Dél-Vi- etnam más térségeiben is. A DNFF egysegei 31 ellenséges célpontot vettek tűz alá. Támadás érte Hűét, Vietnam ősi császári városát is. Egy amerikai szóvivő kijelentette, hogy e támadások 130 halálos vagy sebesült áldozatot követeltek. Pleiku és Da Nang körzetében az amerikaiak összesen harminc halottat veszítettek. Közelharc a támaszpontok védőivel Thieu elnök hétfőn reggel az elnöki palotában rendkívüli ülésre hívta össze a nemzet- biztonsági tanács tagjait, a DNFF egységei által indított újabb támadássorozat megvitatására. Egy amerikai katonai szóvivő szerint vasárnap a DNFF egységei légelháritó ágyúval lelőttek négy amerikai helikoptert és egy sugárhajtású vadászbombázót. A pilóták közül tízein meghaltak és tizen-, egyen megsebesültek. Hétfőre virradó éjszaka a DNFF alakulatai Dél-Vietnam egész területén összesen 159 ellenséges katonai célpont ellen intéztek támadást. A DNFF gyalogos egységei sok esetben közelharcba bocsátkoztak a támaszpontokat védő amerikai és dél-vietnami katonákkal. Saigonban olyan hírek terdolgozók jelöltje jedtak el, hogy küszöbön áll a szabadságharcosok nyári of- fenzívája. A felderítő szolgálat jelentései és a foglyok vallomásai állítólag arról győzték meg az amerikai és dél-vietnami hadvezetőséget, hogy a DNFF szárazföldi támadást kísérel meg Saigon ellen. Talán győz a józanság Nguyen Tri Binh asszony, a vietnami kérdéssel foglalkozó párizsi megbeszéléseken résztvevő DNFF-küldöttség helyettes vezetője, nyilatkozott a Pravda párizsi tudósítójának a DNFF új vietnami bóketervé- ről. Binh asszony kijelentette: „Az Egyesült Államoknak vállalnia kell a felelősséget, amennyiben ezúttal is elutasítja a vietnami nép őszinte békefelhívását.” Binh asszony a Pravda hétfői számában közölt nyilatkozatában a DNFF- békeprogram átfogó jellegét hangsúlyozta, maid így folytatta nyilatkozatát: „Hisszük, hogy a DNFF békés programja megértésre talál azoknál a haladó, józanul gondolkodó amerikaiaknál, akik látják a Pentagon kalandjának elkerülhetetlen kudarcát, és mind határozottabban lépnek fel a háború befejezéséért. Reméljük, hogy a DNFF új tervét megértéssel fogadják a saigo- ni hadsereg és kormányzat azon képviselői is, akikből még nem halt ki teljesen a nemzeti érzés” — mondotta befejezésül Binh asszony. (MTI) Egyre több az elismerő Otto Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, aki Bagdadban megállapodást írt alá aíz NDK és az Irak közötti teljes diplomáciai kapcsolatok felvételéből, vasárnap visszaérkezett Berlinbe. Repülőtéri nyilatkozatában Winzer hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolataiban most újabb, az eddiginél Is gyümölcsözőbb szakasz következik. Winzer rámutatott, hogy az NDK politikáját Irakhoz hasonlóan értékeli számos más arab ország is. Ebből kiindulva azt a meggyőződését hangoztatta, hogy rövidesen más arab országok is követik Irak példáját és elismerik a Német Demokratikus Köztársaságot. Néhány hónappal a Német Demokratikus Köztársaság megalapításának 20. évfordulója előtt gyorsuló mértékben növekszik azoknak az államoknak a száma, amelyek elismerik az NDK önállóságát és független állami létét. Április 30-án lrak jelentette be, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatot az NDK-val, május 8-án pedig Kambodzsa emelte nagyköveti szintre eddigi főkonzulátusát. Az NDK tehát jelenleg 15 országgal tart fenn nagyköveti szintet diplomáciai kapcsolatot, tíz országban főkonzulátus, nyolcban pedig kereskedelmi képviselet működik. A Külkereskedelmi Kamara nem állami irodái 12 országban találhatók meg. Teljesen elvetik a békét? Tiltakozó jegyzék Indiához Mégis lesz vegyes bizottsági ülés — Mongol vélemény a IX. kongresszusról \ Jacques Duclos, az FKP elnökjelöltje vasárnap a Limoges közelében levő . Am- bazac-bán megtartott első választási gyűlésén a többi között élesen szembeszállt azzal a jobboldali propaganda- tnánŐ verrel, amely Alain Po- b&ft, 3' centristák jelöltjét valamiféle teljesen új embernek, politikai tekintetben •.harcosnak” kívánja beállítani. Duclos rámutatott: Pompidou és Polier kétféle módon, de ugyanazt az érdeket szolgálja. A Párizs melletti Reuil-ben Waldeck Rochet, az FKP főtitkára egy nagygyűlésen beszélt. Részletesen ismertette azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a francia kommunisták azért tettek, hogy a baloldal egysége létrejöjjön és. közös jelölttel vehessék fel a harcot a reakciós jelöltekkel szemben az elnökválasztási küzdelemben. A szocialista pánt azonban Gaston Defferre jelölésével elutasította a kommunisták javaslatait és így került sor Duclos jelölésére. Duclos mindazoknak a franciáknak a jelöltje, akik üdvös változást kívánnak az ország politikájában. Miután a gaulleisták elnökjelöltje, Georges Pompidou pénteki beszédében a gaulle- ista politikának a centristák kívánsága szerinti módosítását ígérte Alain Poher, a centristák valószínű elnökjelöltje ellenkező irányban tett gesztust. Az Express című hetilap hétfői számában megjelent interjújában az elnöki funkciónak a gaulleista koncepció szerinti értelmezését tette magáévá. Tito beszéde Crna Gorában Középpontban az ország egysége Tito jugoszláv köztársasági elnök vasárnap megkezdett, több napos hivatalos Crna Gora-i látogatása során beszédet mondott a köztársaság fővárosában. Titográdban. Tito beszédében rendkívül nagy hangsúlyt helyezett Jugoszlávia egységének problémáira. Kijelentette: „nyitott szemmel figyeljük a problémákat, s különösen a különböző- a néptől idegen és szocialistaellenes elemek próbálkozásait, akiknek nem érdeke a szocializmus felépítése, a társadalmi és gazdasági reform végrehajtása.” Továbbra Is az egyes nacionalista jelenségeket bírálva Tito hangoztatta: „Meg kívánóin mondani, hogy különösen azokkal szemben, akik megkísérlik megbontani az ország egységét, nem leszünk liberálisak.” Gazdasági kérdésekről szólva Titq kifejtette, hogy „Jugoszlávia szilárdan áll a szocialista építés talaján.” A munkanélküliség problémájáról szólva megemlítette, hogy mind több munkás özönlika falvakból a gyárakba, a gyárak azonban nem tudják ilyen ütemben befogadni őket, s ez nagy nehézséget támaszt. Jugoszlávia honvédelméről — az „általános népi védelemről” — szólva Tito kijelentette. hogy „a világon olyan a helyzet, hogy mindenre fel kell készülnünk". Tito szerint Jugoszlávia „szeles területen fekszik, amely vonzó néhány hatalom számára, amely szeretné ha befolyása lenne országunkra”. A továbbiakban a jugoszláv elnök hangoztatta, hogy „jó kapcsolatokat kívánunk mindenkivel, szomszédainkkal és a többi országgal is”. A nemzetközi helyzettel összefüggésben Tito újból kifejtette. hogv nem pesszimista, de nem is derűlátó. (MTI) % NÖGKAD — 1969. május 13., kedd Nem lehel letagadni Kubát Velascó Ibarra ecuadori elnök, az Excelsoir című mexikói lapnak adott vasárnapi nyilatkozatában hangoztatta: Kubának joga van, hogy a latin-amerikai országok családjába tartozzék, joga van az Amerikai Államok Szervezete tagjának lenni, és az AÁSZ más tagjaihoz hasonlóan, jogában áll olyan belső rendszert választani, amely a legjobban megfelel számára. A PAP-ihírügynökség mexikói tudósítója ezzel össeefüg- gésben rámutat, hogy a nyugati féltekén az úgynevezett kubai kérdés körül az utóbbi időben új helyzet alakult ki. Mind jobban hajlanak arra, hogy véglegesen elismerjék a szocialista kubai állam létét. Természetesen Latin-Ameri- ka és Kuba kapcsolatainak normalizálásában még kevéssé haladtak előre. Az Országos Szakipari Vállalat felvesz fehérmunkában jártas, nagy gyakorlattal rendelkező kőműves szakmunkásokat. Heti 44 órás munkaidő, minden héten szabad seomtjat, különélési és , idénypótlék. Szállást és üzemi étkezést, utazási költségtérítést biztosítunk. A munkábaállást követően az első felutazási költséget megtérítjük. Jelentkezés: Bp. V.. Báthory u. 12. II. em. 229. Munkaerő-gazdálkodás A nyugatnémet újnácik választási programja A nyugatnémet újnácik pártja, a Nemzeti Demokrata Párt (HPD) stuttgarti kongresszusán olyan választási programot fogadott el, amely nyíltan hirdeti a párt revgns- törekvését és soviniszta céljait. A politikai platformot direktívának szánják a párt szövetségi gyűlési képviselői számára Az új választási platformban a neonácik elvetik az NDK elismerésének gondolatát, követelik a háború előtti német határok visszaállítását, elutasítják azt a követelést, hogy az NSZK tekintse kezdettől fogva érvénytelennek a müncheni egyezményt, szolidaritást vállalnak a bonni kormány Nyugat-Ber- linre vonatkozó jogilag alaptalan igényeivel. Az újnácik ezenkívül javasolják, hogy az NSZK ne írja alá az atomsorompó- egyezményt és biztosítson teljes amnesztiát minden elítélt vagy vád alá helyezett háborús bűnösnek. (MTI) Értesítjük (pb-gáz) fogyasztóinkat, második (tartalék) palack beszerzésére most lehetőséget nyújtunk! A második palack megvásárlásához kiutalásra nincs szükség. Postautalván yt a második palack befizetésére a cseretelepek adnak. A MÁSODIK PALACKKAL háztartását KORSZERŰSÍTI ÉS LEHETŐSÉGE VAN MINDEN PALACK TELJES KIÜRÍTÉSÉRE! KŐOLAJVEZETÉK VÁLLALAT Pb-gáz Főosztály Bp. V., Alpári Gyula u. 4 Az Üj Kína hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Kína hivatalos úton tiltakozott Indiánál amiatt, hogy — kínai hivatalos álláspont szerint — India provokációkat követett el a kínai—szikkimi é6 a kínai—indiai határon. Az Űj Kína jelentése szerint a kínai diplomáciai lépés válasz volt arra, hogy 1969. április 24-én Manjit Szingh, az indiai külügyminisztérium kelet-ázsiai osztályának igazgatója behívatta Kína indiai ügyvivőjét és tiltakozott amiatt, hogy kínai csapjatok Natu térségében április 23-án és 24-én rádió útján felszólították az indiai csapatokat, hogy április 24-én 12 ófáig vonuljanak vissza, ellenkező esetben tüzet nyitnak. Kínai válasz egy szovjet javaslatra A Szovjetunió és Kína halármenti hajózásának kérdéseivel foglalkozó vegyes bizottság kínai küldöttségének elnöke május 11-i keltezéssel levelet küldött a vegyes bizottság szovjet küldöttségének elnökéhez, s ebben azt javasolja, hogy a határmenti hajózás kérdéseivel foglalkozó szovjet—kínai vegyes bizottság 15. ülését Habarovszkban tartsák meg június közepén: a pontos időpontot később rögzítsék. A levél egyben visszautasítja a TASZSZ hírügynökség május A KDV1 Géptázem, Budapest, XXI., Kikötő főút 2, felvételre keres földmunkagépekhez 18 életévet betöltött. 8 általános iskolával rendelkező segédgép kezelők Pl Megfelelő gyakorlat után lehetőség nyílik — tanfolyam elvégzése után — a nehézgépkezelői jogosítvány megszerzésére. 2-i közleményének azt a megállapítását, hogy a 15. ülést eddig a kínai fél magatartása miatt nem lehetett megtartani. Megcsúfolják és üldözik a legjobbakat „A Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusa előre kitervelt politikai bohózat volt, amelynek semmi köze sem volt egy kommunista pártkongresz- szushoz, ahogyan ezt a marxista—leninisták értelmezik” — Írja hétfői számában az Unen. a Mongol Népi Forradalmi Párt és a kormány lapja. A kongresszus összehívásával Mao Ce-tung csoportja népellenes, szocialistaeilenes célt követett saját nagyhátalmi — hegemonisztikus terveinek megvalósítása érdekében — folytatja a lap. A „kongresz- szus” megrendező! megsértették a párton belüli demokrácia szabályait, a küldöttek választásának elvét. Egyszerűen ösz- szegyűjtötték azokat az embereket, akik különösen ki tű nie; a „nagy kormányos” iráni: vak engedelmességben. A kongresszuson „tiszteletbeli küldöttekként” jelen voltak azök a maoista terroristák, akik az Usszuri folyó mentén szovjet határőrökre lőttek. — Mao és követői most a „KKP kongresszusa” cégére alatt utólag szentesítik a pártban és az államban általuk erőszakkal végrehajtott fordulatot. A maoisták által ú- jonnan létrehozott „párt” platformját tekintve kispolgári- nacionalista politikai szervezel. A harc a nagy októberi forradalom hazája, a Szovjetunió ellen, a lenini SZKP ellen, más szocialista országok testvérpártjai ellen: ezek a fő feladatok, amelyeket a Mao-cso- port az általa újonnan létrehozott szervezet elé tűzött külpolitikai vonalon — állapítja meg az Unen. — A „kongresszus” menete és dokumentumai bizonyítják, hogy nem minden ment simán, rendezői óhajnak megfelelően Ezért a „kongresszus” határozatai felhívást tartalmaznak hogy folytassák a „kulturális forradalmat”. Voltaképpen ez azt jelenti, hogy Kínában a maoisták továbbra is üldözik és megcsúfolják a becsületes kommunistákat és a kínai nép legjobbjait. (MTI)