Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-01 / 98. szám

Nem sikerült a pontszerzés MTK—SBTC 3:1 (2:1) — Telefonjelentés. — Hungária út 5000 néző, ve­zette: Wottava. MTK: Hajdú — Obrozil, Dunai, Csetényi — Salánki, Szucsányi — Török, Sárközi, Mártha, Kiss, Szuro- mi. Edző: Kovács Ferenc. SBTC: Horváth K. — Baranyai, Fe­renc, Vertig (Gecse) — Szalai Kmetty — Kriskó, Horváth F., Répás, Zöldi, Básti. Edző: Ma­rosvári Béla. Nagy iramban, és mái' a 2. oei'cben gólveszélyes táma­dással kezdődött a mérkőzés. Mártha jó helyzetben a jobb kapufa mellé fejelte a labdát. A tarjániak válasza az 5. perc­ben jött. Szalai a bal szélen futott él, remekül keresztbe ívelte a labdát, Básti azonban kapu fölé lőtte. Ojabb tarjáni támadás végén Répás léc alá tartó labdáját Hajdú bravúro­san szögletre tornázta. (A tá­madás Bástitól indult, aki ügyesen magára vonta az MTK védelmét.) Á 6. perc gólt hozott. Török remekül kígyózott át Baranyai es Kmetty között, és a jobb oldalra keveredve a bal alsó sarokba bombázott. 1:0. Egy perc sem telt el, egyen­lített az SBTC. Básti két csel után Szalai elé gurított, aki jó ütemben érkezve 20 méter­ről félmagasan, védhetetlen lövéssel küldte a labdát a ka­pu bal oldalába. 1:1. Az MTK átvette a játék irá­nyítását. A kék-fehérek ötös- fogata távoli lövésekkel kísér­letezett. A tarjáni védelemnek sgyre több dolga akadt. A 16. percben vezetést szer­zett az MTK. Négy tarjáni vé­dő között pattogott a labda. Török újból résen volt, és 8 méterről szerezte meg az MTK vezető gólját. 2:1. A gól után MTK-fölény jel­lemezte a mékőzést, de á tar­jániak is veszélyeztettek. Zöl­di kiugrása érdemel említést, akinek lapos lövését Hajdú naigy bravúrral a gólvonalon csípte el. Szalai 30 méterről váratlanul lövésre szánta el' magát. A labda a jobb kapu­fán csattant. Nagy munka há­rult a tarjáni védelemre. Fe­renc, Vertig és Baranyai gól­biztos helyzetekben tisztázott. Hajdúnak is akadt dolga. Ez­úttal Básti remekül belőtt szöglete után a felső kapufa mellől mentett az MTK kapu­védője. Az első félidő utolsó negyedórája a hazaiak me- eőnyfölényéveJ telt el. Szünet után tíz percig ki­egyenlített volt a játéli, majd az 55. percben Kiss újabb gólt szerzett. Oldalra keveredve, 7 méterről éles szögből védhe- tetlenül lőtte a labdát a há­lóba. 3:1. A gól után a tarjáni csapat védekezésre kényszerült. Hor- váthnak nagyon sok munkája akadt. Szerencséjére az MTK támadói hadilábon álltak a lövésekkel. A 70. percben Tö­rök beadását Szuromi fejel­te a hálóba. A játékvezető nem adta meg a gólt. (A labda a támadásnál túljutott az alap­vonalon.) A 72. percben a sze­rencse mentette meg a góltól Horváth kapuját. A kapus egy támadás elé futott, s a labda az üres kapu fölé szállt. Kiss hajszállal fejelt öt méterről a léc (fölé. Az MTK fölényben volt, s ezt a mérkőzés végéig megtartotta. A támadások, amelyek főleg a jobb oldalon gördültek, állandó veszélyt je­lentették a tarjáni kapura. A 90. percben Mártha nagyerejű lövése után a labda a belső lécről vágódott a gólvonalra. Nem sikerült a pontszerzés a tarjáni csapatnak. Az első fél­időben derekasan harcolt az SBTC. A védelmi sor — egy­két megingástól eltekintve —•, önfeláldozóan verte vissza az MTK támadásait. A mezőny­ben a tarjáni ötösfogat tagjai jól adogattak, és szórványos ellentámadásaik nem egyszer veszélyes lövésekkel fejeződtek be. Szünet után változott a játék képe: az SBTC beszorult. A középpályások nem tudták tartani a labdát. Mezőnyben sok volt a rossz leadás, s az MTK teljesen átvette a játék irányítását. Nehéz helyzetben voltak a tarjáni védők. A má­sodik félidő helyzeteinek alapján az MTK győzelme még nagyobb arányú is lehe­tett volna. Az MTK-ból: Hajdú, Obor- zil, Salánki, Török és Szuromi, a tarjáni csapatból: Horváth K., Ferenc, Kmetty és első félidei játéka alapján Szalai és Básti érdemel dicséretet. További eredmények: Egyet­értés — Bp. Honvéd 1:1, Fe­rencváros — Eger 6:2, Komló — Pécs 3:0, Rába ETO — Ta­tabánya 2:1, Dunaújváros — Szombathely 2:0. Újpesti Dózsa—Göztepe Iz­mir 4:0. Röplabda NB II. Kettős győzelemmel kezdett az St. ZIM NB II, FÉRFIAK.: Ht. ZIM Vasas —- Kecskeméti M, 3:0 (11, 7. 3) Salgótarján, y: Záhony. St. ZIM: Szedlák, Szirrqai,. Tóth, Fájd, Mo­nod, Farkas, cs: ÍCorim, Özvald. Az uj összetételű csapat (ZIM, Petőfi-egyesülése) bemutatkozása Igen jól sikerült. Különösen. ha figyelembe vesszük, hogy mind­össze egy komoly edzőmérkőzés után érték el sikerüket. Az első, es a második játszmában imponá­ló volt fölényük. A másodikban 9:l-re vezettek. Küzdelmet csak a döntő játszma hozott, itt 13:8-as kecskeméti vezetés után egyenlí­tettek. és győztek. Ebben a játsz­mában Szedlák és Fájd biztosan ülő ütéseivel fordítottak. Mezőny- kpn biztató volt az egész csapat .játéka. Ütőerőben ugyancsak ' eredményes volt a bemutatkozás. Egyenlőre a sáncoknál volt még probléma. Ez a sebezhető pont. St. ZIM Vasas — Zuglói Danuvia 3:0 (4, 6. 41 Budapest, v: Pécsi. St. ZIM: Szedlák, Szirmai, Tóth, Fájd, Mo- oori, Farkas, cs: Korim, Ozvald, ifj. Galo, Gabok, Barta. Erős szél­ben 40 perc alatt megnyugtató fö­lényben nyert a ZIM. Biztonsági iátékuk igen eredményes volt. Itt is jól működtek az ütők. és a mezőnyben újból valamennyien biztatóan játszottak. Kőbán edző 3. fiatalok rutinszerzését szem ilőtt tartva szóhoz luttatta vala­mennyi cserejátékosát. Ozvald mezőny-, ifj. Galo ütőiátéka. Ka- bók szellemes ejtései biztatóak a további szereplésükre. Kecskeméti M. — Bányagép SK 3:0 (11, 11, 0) Zagy vápái falva, v: Lisztóczki dr. Bányagép: Monori, Szomszéd, Lu­gosi, Trajbiár. Pálfalvai P.. Lip­tai. cs: Varga. Pálfalvai Z. A kecskemétiek kiheverve az uta­lás, es az előző napi vereség fá­radalmait 53 perc alatt gyorsított iátékukkal hengereltek Zagyva- pálfalván. A hazaiak az első két játszmában a játékrész kéthar­mad részében egyenrangúak . vol­tak- 11 :ll-es döntetlen állásnál a Kecskemét ' véghajrája sikerült mindkét esetben jobban. A har­madik játszmában teljes volt az összeroppanás. A mezőnyjáték, és a sáncok alkalmazása még igen sok kívánnivalót hagyott maga után. A kecskemétiek két ütő játé­kosát a mindig késve érkező sánc egyáltalán nem tudta semlegesíte­ni. Jó: Trajbiár. Pálfalvai P. NB II. NŐK: Zagy vup álfalvi Építők — MAFC 3:2 (—8, 9» —6, 12. 6) Zagyvapálfalva, v: Gallai. Mind­két csapat teljes lendülettel kez­dett. Az első játszmában a Zag.y- vapálfalviak az ellenfél eredmé­nyes támadójátékát nem tudták kiegyenlíteni. A második játszmá­ban a hazaiak kerültek ütőfö­lénybe. A harmadik játszmában újból visszaesett a Zp. Építők. A sánc mögé helyezett ejtések sza­porították az ellenfél pontjait. A legszínvonalasabb a negyedik játszma volt, ragyogó ütésváltá­sokat, és mezőnyjátékot láthat­tunk. A döntő játszmát már fá­radt ellenféllel szemben aránylag könnyen nyerték a hazaiak. A Gáspárné, Berta. Dági. Berencsik. Kapás, Nagyné. cs: Kiss. Valoh Összeállítású csapat, és a mezőny legjobbja Szabóné, Dági Zs. volt. Rajta kívül Berencsik tartja még fó formáját. MAFC — SBTC 3:2 (5, —10, —11, 3, 6) Salgótarján, v: Gallai. SBTC: Vadászi I.. Garamszegi. Bókánó. Toldiné, Szabó J., Balogh. cs: Szabó Zs., Vadászi II. Az első játszmában csak 4:4-ig volt küz­delem. Innen ütőfölénnyel bizto­san győzött a MAFC. Az SBTC csak egy esetben állított sáncot. A második játszmában, és a harma­dikban is az .utolsó játékrészben felülkerekedtek a hazaiak. Fel­javult mezőnyjátékuk már már végső győzelmet sejtetett. A ne­gyedik játszmában 5:5-ig még re­ménykedtünk. Innen ellenállás nélkül győzött a biztosabban ütő ellenfél; A fekete-fehérek a dön­tő játszmában igen szétesően, áll­va, sok helyezkedési hibával, ke­vés ütéssel, és sáncok nélkül játszottak. Az egyéni teljesítmé­nyek váltakozóak voltak. Mátyus László Nógrád megyében elsőként Sportszerűségi díjat nyertek a Karancslapujtői B. női kézilabdázói Bensőséges ünnepségre ke­rült sort tegnap délután Ka- rancsilapujtőn, a művelődési házban. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Ma­gyar Testnevelési és Sport­szövetség Országos Tanácsá­nak 1966-ban alapított sport­szerűségi díját adták át a községben. A bensőséges ünnepségen részt vett Erbert György, az MTS Országos Tanácsának osz­tályvezetője, Papp Gazsi Imre, az MTS Borsod megyei Taná­csának elnöke, Szúnyog Tibor, az MTS Nógrád megyei Taná­csának elnöke, a község párt-, társadalmi szervezeteinek és a sportszakosztályok képviselői. Palkovics Gyula, az MTS sal­gótarjáni járási tanácsa elnö­kének megnyitója után Erbert György, az MTS Országos Ta­nácsának osztályvezetője mondott beszédet. A többi kö­zött hangsúlyozta! — A sportszerűség, közis­mert elnevezéssel a „fair play” fontos és szükséges ve­lejárója minden sportese­ménynek. A győzelem is csak akkor igazán értékes, ha sportszerű küzdelem eredmé­nye, ha a verseny során egy­mással szemben állók nemes ellenfélnek, de sohasem ellen­ségnek tekintik egymást. Van­nak a sportnak írott szabá­lyai, melyek betartása köte­lesség. Sportszerűtlenséget követ el az, aki ezek ellen vét Ha azonban valaki — legyen az egyén, vagy kollektíva —a sportszerűség általános köve­telményeit meghaladóan, a sport írott és íratlan szabá­lyait is figyelembe véve, ki­emelkedően sportszerű maga­tartást tanúsát, joggal részesül külön kitüntetésben. Most olyan sportembernek, illetve sportolói közösségnek ítélte oda ezt a nemes díjat a bi­zottság, akik tettükkel azt méltón megérdemlik. Egy versenyt abbahagyni, hogy se­gítséget próbáljunk adni em­bertársunknak, egy mérkőzés nélküli győzelem helyett elő­segíteni a mérkőzés lejátszá­sát, amely azután vereséggel végződött, nagy lelkierőre, nagyszerű emberi érzelmekre, és igazi sportszellemre vall, és megfelel a díj célkitűzésének — mondotta Erbert György. Az MTS Országos Tanácsá­nak osztályvezetője ezután át­adta a fair play díjat és az ezzel járó ajándékot dr. Kaári Lórántnak, a Miskolci Jusatd­cia Sportegyesület vitorlás versenyzőjének és a karancs- lapujtői női kézilabdacsapat tagjainak, akik különdíjként egy felszerelést is kaptak. A Karancslapujtői Bányász női kézilabdacsapata az igazo­lást otthon felejtő Nagybátonyi Bányásszal szemben elhárí­totta azt a lehetőségét, hogy mérkőzés nélkül győzzön. A hazai együttes autót biztosított a vendégek számára, hogy az igazolásokat beszerezzék. Képünkön a fair play-díjas csapat az MTST ajándékával. (Koppány György felvétele) Telefon Opole-ból .......i-T----1- ---9 SB TC—Odra Opole 1:0 (1:0) A lengyelországi Opoléban szereplő SBTG ifjúsági lab­darúgó-csapat nemzetközi tor­nán vesz részt. Az eredetileg meghívott WIEN Rapid he­lyett az NDK-beli FC Ííaile csapata vesz részt az ifjúsági labdarúgó tornán. A Tren­38x25x15 mi-es safakMokk kapható a/ l.uim es Tervező Ktsz-oél. I'EÉEPHELYI 4KA: 6,10 Ft Rendelési felveszünk: Salgótarján, Szabadság tér 2. Anyagosztály. Telefon: 20-89. Hűsor két napra Csütörtök NÓGRÁD — 1969. május 1., csütörtök KOSSUTH RADIO: «.10: Kelle­mes ünnepet! — 7.58: Hallgatóink figyelmébe! — 8.00: Hírek. lap- szemle. — 8.10: Népművészek a mikrofon előtt. — 8.30: Balázs Ár­pád: Piros tavasz. — 8.40: Vetél­kedés énekszóval. — 9.28: Újra megszólalt a rádió. . . — 9.40: Má­jusi dalok. — 9.50: Májusi szivár­vány. Riportok, tudósítások a nap eseményeiről. — 13.00: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 13.36: Bruno Walter vezényel. — 15.08: Huszon­négy évesek... — 15.43: Üj felvé­teleinkből. — 16.15: Csemegekok­tél. — 16.58: Hallgatóink figyelmé­be! — 17.05: Dédelgetett álmok. — 18.05: Budapesti beszélgetés Ma­rio del Monacóval. — 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! — 19.10: Volt egyszer egy család. — 20.02: Kap­csoljuk a Do-re-mi Aruház hob- by-osztályát. — 22.10: Áprilisban hallották először. . . — 22.56: Tu­dósaink arcképcsarnoka, Búgó Ágoston akadémikus. — 23.11: Csajkovszkij: A-moll trió. — 0.10: Csárdások.. PETŐFI RADIO: 7.00: Kamara­zene. — 8.30: Tánczene. — 9.25: Tavaszi áradás. — 9.40: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye az Erkel Színház­ból. — Kb. 11.50: Magánvélemény — közügyekben. — Kb.: 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Ni- kolaj Gjaurov énekel. — 13.19: Meddig él a sündisznó? — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Legénybúcsú. — 14.41: Leg­kedvesebb verseim. — 15.00: Ro­bert Craft együttese négy Gesual- do-madrigált énekel. — 15.15: Csak fiataloknak! — 16.05: Az If­júsági Rádiószínpad bemutatója. A Szekeres fiúk. — 16.45: Leonyid Kogan hegedül. — 17.29: Fúvősze- ne. — 17.49: Közvetítés a Csepel— Vasas bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről. — 18.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 18.51: A tokaji aszú és a commanderia. — 19.01: A Südwestfunk Szimfonikus Zenekarának hangversenye Ba- den-BadenbőI. — 20.42: Kabaréke­verék. — 21.14: Paisiellő: Nina, a szerelem bolondja. — 3.10: Köny- nyűzene. TELEVÍZIÓ: 7.43: MÁJUSI SEREGSZEMl.E. — 7.45: Hely­színi közvetítés a moszkvai Vö­rös térről. — 9.10: Riport­műsor. — 9.55: Gáspár Sán­dornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT fő­titkárának ünnepi köszöntője. — 10.00: Közvetítés a budapesti és a salgótarjáni dolgozók felvonulá­sáról, valamint a Kisstadionból. Vezetőriporter: Vitray Tamás. Közben: kapcsoljuk az ünneplő Szófiát, Bukarestet, Moszkvát, Leningrádot. Tbiliszit, Prágát, Pozsonyt. Berlint és Varsót. — 15.58: Műsorismertetés. — 16.00: Telcsport. Csepel—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Csepelről. Riporter: Szőnyi János. — 18.20: Várnai karnevál. Bolgár kisfilm. — 18.30: Mindenki újak­ra készül . . . Lapok 1818—19 iro- dalmából. — 18.50: Esti mese. — 19.0j: Nyolcszínű szivárvány. Tanczcne. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Bözsi és a többiek, il. rész. Vendégség- ben. — 21.40: Ukrán népi láncok. — 22.05! Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 7.45: In- tervízió-adás a május I-l ünnep­ségekről. — n.OO: Fúvószenc. — 14.00: Nemzetközi salakpályás mo­torkerékpár-verseny Prága nagy­dijáért. — iB.no: Filmriport az autóverseny EB-ről. — 17.30: Gvé- mántalma (tv-játék). — 18.05: Sanzonok. — 10.00 és 22.50: Tv- híradó. — 20.05: J. Anouilh: Meg­hívás a kastélyba (vígjáték-köz­vetítés). — 22.15: Pop music fo­rum, 1060. Péntek KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Kedvelt régi melódiák. — 8.49: Rádió­egyetem. — 9.19: Zeneművek ref­lektorfényben. — 10.59: Lottó­eredmények — 11.35: Édes anya­nyelvűnk. — 11.40: Magyar fú­vószene. — 11.51: Mai témák. — mai dalok. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. •— 13.15; Ver­bunkosok, népdalok. — 13.45: Stúdium. — 14.00: Szelényl István —Hellai Jenő: Szabadság 1945. — 14.11: Könnyűzene Ránki Gvörgv szerzeményeiből. — 14.30: Róka Móka bábszínháza. — 15.09: A Rádióegyetem antológiája. Rusti- cus Imperans avagy András ko­vács királysága. — 16.10: A világ­gazdaság hírei. — 16.15: Leonyid Kogan hegedül. — 16.48: Fényes Szabolcs táncdalaiból. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Lily Pons és Tito Gobbi énekel. — 17.58: Mikrofórum. Rang és telje­sítményt, — 18.13: Operett. . . — 19.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.25: Közvetítés a kardvívó baj­nokcsatiatok EK viadaláról. — 19.35: Magyar Parnasszus, R9,,”‘ ti Miklós. — 20.05: Kapcsoljuk •' 6-f*s stúdiót. A M«°'í»r Rád?'' Televízió Szimfonikus Zenefr > > ; n'*k hangversenye. — Kb. 20.45: Láttuk, hallottuk. - - Kb. 2? 30: Nóták. — 22.50: Meditáció —- 23.00: Kamarazene. PETŐFI RÁDIÓ: 6.20: Torna. — 6.30—8.05: Azonos a Kossuti' sorral. — 8.05: Székely Márta táncdalaiból. — 8.15: Schubert­zongoramüvek — 9.00: Ezeregy délelőtt. . . — 10.00:, A zene hul­lámhosszán. — 11.47: Miért, szén? — 12.00: Zenekari muzsika.. — 13 05: Szolnoki stúdiónk ieiontke- zik. — 13.20: Oöerakőrusok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Mindenki kedvére — ket­tőtől hatig. . . — 18.10: Ifauzle­mezgytí j(őlv húszperce. — 18.30: Rádióegyetem. A magyar színjá­ték múltjából. — 19.00: Nótacso­kor. — 19.44: Arcok munka köz­ben. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Tanczéne. — 21.25: Alkotóműhely­ben. .. 7- 21.40: Könnyűzene. — 22.06: Vincze Imre: IV. vonósné­gyes. ~ 22.20: Nagy éneke ei­életregénye. — 23.10: Operettmu­zsika. TELEVÍZIÓ: 8.05—11.35: Iskola­tévé. — 13.10—16.20: Iskolatévé. — 17.20: Pedagógus-továbbképzés. A függvénytan! és algebrai ismere­tek párhuzamos tanítása. (Mate­matika a 8. osztálynak). — 17.53: Hírek. — 18.00: Kuckó. . . — 18.25: Rcklámműsor. — 18.30: Ázsiában jártunk. Utazás Archangájba... — 19.00: Esti mese. — 19.10: Tele­sport. Kardvívó Bajnokcsapatok Európa Kupája. Közvetítés a já­tékcsarnokból — 20.00: Tv-híra* dó. — 20.20: Fekete, fehér — igen nem? A VIII. kerület vetélkedője. — Kb. 22.00: Tv-Híradó — 2. ki­adás. BESZTERCEBÁNYA: 19.00: és 21.30: Tv-híradó. — 19.20 és 21.45: Sporteredmények. — 19.55: Házas­ság olasz módra (ölsz film). — 21.55: Bordalok. csén Jednota helyett pedig a Odra Opole szerepel. A salgótarjáni csapat szerdán délután lépett pályára, ellen­fele az Odra Opole csapata volt, amelyet 1:0 arányban legyőztek. A gólszierző Macs­ka, a 28. percben. Az SBTC a következő összeállításban lépett a pályára: Bátka, Már­kus, Antal, Tőre, Bállá, Bárt- fai, Loch, Szolnoki, Barta, Szoó, Macska. A 65. percben Bártfai megsérült és helyére Sándor állt be. Az előmérkő- zésen az FC Halle 2:1 arány­ban győzött az Odra Opole ellen, így a mai döntő mér­kőzést az SBTC az FC Halié­val játsza. A játékosok jó ér­zik magukat, és ma délelőtt mind a négy csapat részt vesz a május 1-i felvonuláson Opo­léban. Gépjavító Állomás Szécsénv azonnali felvétellel alkalmaz: — GÉPÉSZMÉRNÖKÖT. — TECHNIKUSOKAT. — ESZTERGÁLYOS. — MAROS, — HEGESZTŐ, — ALTALANOS — ES — AUTÖKAROSSZEItiA LAKATOS, — "VlZ- GÁZ- ÉS — VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat és betaní­tott dolgozókat. Bérezés: megegyezés sze­rint, ill. csoport- és telje­sítménybér. F. év július 1-től minden második héten szabad szombat, a telephelyen is. Jelentkezés írásban, vagy személyesen az állomás igazgatójánál. t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom