Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-17 / 112. szám
Megkezdték a Ganz-MÄVAG mátranováki telepének építését Nemrég aláírták a megyei tanács és a Ganz—MA VÁG illetékesed a szerződést az üzem Mátranovákra szóló letelepedéséről. Az új település generáltervezését és kivitelezését a Nógrádi Szénbányák vállalta el. A Ganz—MÁVAG a profiljába vágó munkákat alvállalkozóként végzi el későbbi üzemében. A munkát már megkezdték. A telep rendezését, az ideiglenes energiaellátás kialakítását, a volt bányai raktár és műhely átalakítását végzik a vállalat nagybátonyi gépüzemének dolgozói. A nagycsarnok tervei is készülnek. Petik Kálmán Hatvannégy éves korában hosz- szas betegség után elhunyt Petik Kálmán, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend birtokosa. Petik Kálmán 1923-tól vett részt a munkás- mozgalomban, tagja volt a Salgótarjánban tevékenykedő hetes bizottságnak. s a felszabadulás után az első bányászigazgató lett. Később különböző állami és gazdasági funkciókat töltött be. Petik Kálmánt — akinek temetése hétfőn délután 13 órakor Budapesten, a Farkasréti temetőben lesz — a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete saját halottjának tekinti. lm poriból Javul a szénsavellátás Törleszt a hideghengermű A Salgótarjáni Kohászata Üzemek hideghengerműve az első negyedévben sem belföldi, sem pedig exportkötelezett- ségének nem tett eleget. A<z áprilisi eredmények viszont azt mutatják: törleszteni igyekeznek a hideg henger mű dolgozói. Csaknem 2000 tonna exportképes árut termelitek. amelyet újabb 100 tonnával tetézve ki is szállítottak a megrendelőknek. A szállítmányokat Libanonba és Indiába irányították. A napokban hasítják a kért edzett szalagacélt, egy másik indiai cégnek. A megrendelt mennyiséget május végére a kívánt helyre szállítják. Újítási hónap Ebben az évben a Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél májusban hirdetnék meg az újítási hónapot Tekintettel arra, hogy korábban — mint erről hírt átüljünk — 15 konkrét témakörben írtak ki újítási pályázatot, az újítási hónap keretében fő szempontként eredményességi mutatókat tűztek ki. Az első két helyezést a 100, illetve 50 ezer forintnál nagyobb összegű megtakarítással járó, a legkisebb befektetéssel kivitelezhető javaslatnak, újításnak ítélik od'a. A harmadik kategóriában a munkavédelem javításával foglalkozó ésszerűsítésekkel, javaslatokkal telhet indulni. Harmadik helyen Háromszoros sikert jegyezhet be a brigádnaplóba az ÖM Pásztói Szerszám- és Készülékgyár „Dózsa” ifjúsági szocialista brigádja. Múlt évi munkájuk alapján újra elnyerték a Szocialista brigád címet. A 10 tagú kollektíva az ifjúsági brigádok országos •ersenyében harmadik he- : yezést ért el, amiért díszokleveleket és 4 ezer forint jutalmat kaptak. A baleset- mentes munkában is élre kerültek, a munkavédelem javítására hirdetett versenyben elsők lettek. Balesetmentes munkájukat az üzem 400 forinttal jutalmazta. A holnap szakmunkásai Tizenhárom ifjú forgácsoló szakember kapott segédlevelet a múlt évben az Üvegipari Művek Pásztói Szerszám- es Készülékgyárban, akik közül — a bevonuló fiatalok kivételével — senki sem hagyta el az üzemet. A tanulni vágyó fiatalokkal megértéssel, türelemmel foglalkoznak, többek között ennek tulajdonítható, hogy a képesítés megszerzése után nem kívánkoznak más munkahelyre. Juhász Elemér igazgató mondta el, hogy az üzem termelési profilja sok szakembert igényel, s ezeknek nem elegendő jó dolgozónak, ügyes mesterembereknek lenni, a szakma művészeivé kell válniok. Szívesen hoznak értük áldozatot, lecsípnek a nyereségből, nem sajnálják az étkezési hozzájárulást, hogy a gyárban kiképezzék a holnap szakembereit. Jelenleg 57 ipari tanuló ismerkedik a szakma fogásaival- gyakorlatával és elméletével a gyárban. Tegnap mesélték Záróra előtt két berúgott ember dülöngél a söntés előtt. — Hukk. . . ki vagy te? — dadogja az egyik. — Én vagyok a fiatal Csiroi a Nyerges utcából. És te ki vagy? — Én? Az idős Csirpi. ugyancsak a Nyerges utcából! Camea néven új illatszerbolt nyílik A Nógrád megyei Iparcikk- ki»kereskedőimi Vállalat fejlesztési tervében az üzletek további szakosítása is szerepel. Ennek keretében kerül sor Balassagyarmaton, egy fővárosi színvonalú illatszerbollt kialakítására, amely a műszaki átadásinál, illetve birtokbavételnél a' Camea nevet vise- amennyiben ennek használatához hozzájárul a Háztartási és Kozmetikai-cikkeket Gyártó Vállalat. Az új boltot a jelenlegi sport- és játékbolt helyén alakítják ki. A munkálatokhoz júniusban kezdenék hozzá, és az év végére szeretnék befejezni. Az átalakítással kapcsolatos építőipari munkákat a Széchényi Termelőszövetkezeti Építési Vállalkozás végei, a kiviteli terveket a vállalat saját maga készíti el. Még * mindig nincsen elegendő szénsav. A korai kánikula hatására ugrásszerűen felszökött az üdítőital- és szódavíz-fogyasztás, s bár a gyártó üzemek egyre több alapanyagot kapnak, az igényekhez képest jelenleg ez is kevés. A napokban a Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalathoz — a megelőző 700 kilogrammal szemben — már 1100 kilogramm szénsav érkezett. Az ellátás javítása érdekében Jugoszlávia után a Szovjetunióból is importálnak alapanyagot. Hirt adtunk róla koráidban, hogy az üdítőital-gyártásban nincsen fennakadás, bármilyen mennyiséget képesek a gyártó üzemek a megrendelők rendelkezésére bocsátani. A jelzések azonban azt mutatják. hogy a vállalat kétszer annyit forgalmazhatna akár Pásztón vagy Balassagyarmaton, mint amennyit a piacra tud dobni. A gyártást — a szénsavon kívül — hol üveghiány, hol ládahiány nehezítette. Új képregényünk a Kopj ások Befejeződött lapunk hasábjain Jókai: A kőszívű ember fiai című művéből készült képregény közlése. Korunk újszerű hírlapi műfajának népszerűsége, az olvasói igény adja az indítékot, hogy „A kőszívű” után rövidesen új képregény közlését kezdi el a NÖGRÁD. Könyvtári, kölcsönzési statisztikák bizonysága szerint Berkesi András ma a legnépszerűbb, legolvasottabb írók egyike. Köteteinek forgalma Jókaiéval vetekszik. Ezt a népszerűséget Kopjások című művével alapozta meg, mely az évek során több kiadásban fogyott cl a könyvpiacon. A rendkívül izgalmas regény a kémek, diverzán- sok világát tárja az olvasó elé, s cselekményességével szinte kínálkozott a képregény! feldolgozásra. A Kopjások című új képregényünk joggal számíthat a műfaj kedvelőinek fokozott érdeklődésére. FIRÉSZP0R nagyobb mennyiségben jutányos áron folyamatosan eladó. Nógrádi Szénbányák, Értékesítés. Salgótarján, Távbeszélő: 23-50. 51-59 mellékállomás. NÉVADÓ, ELJEGYZÉS. LAKODALOM, BANKETT rendezvényeknél az ételárakból lö százalék árengedményt ad a Szövetkezet TARJÁN vendéglője Salgótarján, Vöröshadsereg u. 143. Rendelést telefonon is felveszünk: 18-01. NAPTÁR 1969. május 17., szombat. Paskál napja A Nap kel 4.05, nyugszik 19.10 órakor. A Hold kel 1.08, nyugszik 21.04 órakor. Növekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: Nyugat felől fokozatosan megnö\-ekvö felhőzet, elsősorban a Dunántúlon és az északi megyékben záporokkal, zivatarokkal, majd esőkkel. Megerősödő déli, délnyugati, majd a Dunántúlon északnyugati, északira forduló és helyenként viharossá fokozódó szél. A nappali fel- melegedés főként Nyugaton mérséklődik. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25, Nyugaton helyenként 20, Keleten még 30 fok körül. 20 éve, 1949. május 17-én halt meg Balázs Béla író és költő. A „Holnap”-osok egyikeként, és mint a „Nyugat” munkatársa vált neve ismertté. A tanács - hatalom idején a színházak ügyeinek irányítója volt. majd vöröskatonaként harcolt. Az ellenforradalom elől Bécsbe, Berlinbe, majd Moszkvába emigrált, ahol a Filmművészeti Főiskola tanára és filmrendező lett. 1945-ben tért haza. Irodalmi működéséért, röviddel halála előtt, 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Sokoldalú, harcos író-művész volt. Költő, regény, dráma, tanulmány- és meseíró. Már fiatalkori műve, húszéves korában írt első drámája: „A kékszakállú herceg vára” operaírásra ihlette Bartók Bélát. Utolsó évtizedeiben írt, mondanivalóktól duzzadó versei, a szocialista magyar költészet kiemelkedő értékei. Művészi érdeklődésének. középpontjában korábban a színjáték, majd mindinkább a film elmélete állott. Az elsők között hirdette a filmművészetet új, forradalmi műfajnak, és tudományos igényű esztétikai munkáiban fejtette ki a film játék sajátos törvényeit. „Valahol Európában” című filmjét az időtálló alkotások sorában tartjuk számon. A magyar filmművészetben elért eredmények jutalmazására 1958-ban alapították a Balázs Béla-díjat. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI 6, 21, 25, 60, 65 — Vöröskeresztes vetélkedő. A város Vöröskereszt szervezete érdekes elsősegélynyújtási vetélkedőt rendez az általános iskolai ifjúsági vöröskeresztesek számára. A verseny színhelye a Kohász Művelődési Központ, a résztvevő nyolc általános iskola legjobb eredményt elérő csoportjai jutalomban részesülnek. — NEB-vizsgála-tok. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság részletes és kiterjedt vizsgálatot folytat Salgótarján város és környékének energiaellátása és a fejlesztés irányelveivel kapcsolatosan. A helyszíni vizsgálatok már be- bejezés előtt álnak. Ugyancsak megvizsgálják a vállalati belső tartalékok felhasználásának helyzetét. A jelentések NEB ülés elé kerülnek. — PIAC KISTÉRÉNYÉN. Sok gondot okozott Kislerenyén a piac elhelyezése. Ez most megoldódik, a korszerűsítés folyamán új standokat építettek. A piacteret ez évben véglegesen áthelyezik a Szabadság- utcába, melynek portalanítását megoldják. — Tízórai. A rétsági járás egyes községeiben újszerű kezdeményezésként megvalósították a gyerekek tízórai tejellátását. A helyi termelő- szövetkezetek közreműködésével az iskolába stzállítják a tejet. Nagyorosziban, Dióisijenőn és Romhányban ez a módszer nagyszerűen bevált, diákok és szülők egyformán elégedettek. — Fejlődés. Egyre több magánházat építenek a pásztói járásban. A fejlődésre jellemző, hogy egyre nagyobbak a telekigények. Különösen sokan kémek házhelyet Tar, Jobbágyi, Hasznos és Szurdokpüspöki községekben. — Lzerötszaz gyermekruhát adtak át a helyi áruellátás megjavítására, a választék bővítésére a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat boltjainak a Nógrád megyei Textilipari Vállalat dolgozói. Üzletkötésre számítanak A LIGNINPEX Külkereskedelmi Vállalaton keresztül az Irisch European Trades LTD, Dublin céK különböző méretű fanyelekct szeretne vásárolni az Ipoly Bútorgyártól. Kívánsága kétféle méretű termékre szól. A vásárolni szándékozó külföldi cég levelében azt is közli, amennyiben kedvező árajánlatot kap több ezer darab fanyelet rendel a vállalattól. — Árajánlatot kért 115 kábeldobra egy osztrák cég a Nógrád megyei Fémipari Vállalattól. Amennyiben az érdeklődő elfogadja a gyár feltételeit, kedvező üzletkötésre számítanak a vezetők. — Majdnem 30 százalékkal több nyereséget ért el az első negyedévben a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat mint az elmúlt év azonos időszakában. — Húsz népi ülnök vesz részt tevékenyen a bíróság munkájában a Salgótarjáni Kohászati Üzemek dolgozói közül. A legjobbak között említik: Leffler Mihályt, Galicza Jánost, Csincsik Istvánt, Szabados Józsefet, Koruhely Istvánt és Medve Gábort. — Hűtőszalagokat szerel ezekben a napokban az ÜM. Pásztói Szerszám- és Készül ék gyár két szocialista brigádja Ajkán és Sajószentpéteren. A kivitelezési munka volumene meghaladja az 1 millió forintot. — Hetvennyolc újítást nyúj tottak be a dolgozók az első negyedévben a Salgótarján Kohászati Üzemeknél. Ezekből 38-at valósítottak meg, amelyekre közel 68 ezer forint újítási díjat fizettek ki. Az újításokból származó többlettermelési érték 2,7 millió forint. — Gyártmánytörténeti kiállítás nyílik ma a ZIM Salgótarjáni Gyáregységénél agyár 75 éves jubileuma alkalmával, amely bemutatja a termékeken keresztül a gyár múltját és jelenét. — TÖBB, MINT 60 EZER xilak- blokkot gyártottak le eddig a R3- OLEX Építőanyagipari Vállalat pásztói salakblokk-üzemébcn, am egy hónapja indult be. A közel - jövőben fokozzák a termelést, a 3 millió kisméretű téglaegyscgnch megfelelő salakblokk legyártását írják elő. — Szífonpatron kiszúrótük gyártására is felkészülnek a közeljövőben az írószer Ktsz salgótarjáni telepén. Mire szénsava- patron lesz, a kiszűrótü sem lesz hiánycikk. A KDVI Gépücem, Budapest, XXL, Kikötő főút 2. felvételre kert'? földmunkagépekhez 18 életévet betöltött. R általános iskolával rendelkező segédgépkezelőket Megfelelő gyakorlat után lehetőség nyílik — tanfolyam elvégzése után — a nehézgépkezelői jogosítvány megszerzésére. APRÓHIRDETÉSEK Kallói Vegyes Ktsz pályázatot hirdet műszaki vezető állás betöltésére. Építőipari mérnök vagy technikusi képesítés. 10 éves gyakorlattal rendelkezők ajánlatát vesz- szük figyelembe. Ajánlatokat fizetési igény megjelölésével a KALLÓI VEGYES KTSZ címére kérjük megküldeni. Egy szoba-konyhás ".salácti ház eladó: Salgótarján. Csizmadia üt 44., özv. Ko- vácsné. Klarinét elveszett, május 8-án Tar és Nagybátony között a vonaton. A becsületes megtaláló jutalom ellenében értesítse: özv. Göröcs Bélánét, Tar. Madách út 5. Csehszlovák gyártmányú fehér sportkocsi, gyerekágy matraccal, egy járóka és egy gyermekfürdőkád eladó. Érdeklődni: 22- 94-es telefon, ■ 907-es mellék, Nagy. délelőtt 10 órától. Értesítem a megye lakosságát, hogy la katosműhelyemet R.é- giposta utca 26. szám alól Karanes u. 3. szám alá áthelyeztem. Vaskerítés, üvegtető, erkélyrács készítését kívánt időre vállalom. Szekrényes János lakatosmester. Alsóörsön vállalatnak bérbe adnám 6 szobás teljesen új bútorozatlan épületemet egész évre, esetleg több évre. Közvetlen a vízparton, strand, vasútállomás, hajóállomás mellett. ..Szép kilátás” jeligére a Veszprémi Hirdetőbe. VÖRÖS CSILLAG TRAKTORGYÁR felvételre keres: FERIT SEGÉDMUNKÁSOKAT, BETANÍTOTT MUNKASOKAT. ÖNTÖDEI MUNKÁRA 18 évtől. Kereseti lehetőség: 1800—2400 Ft-ig. Munkaba- lépőknek 1 heti . előleget. munkásszállást. valamint hetenkénti kedvezményes hazautazást biztosítunk. Jelentkezés: Vörös Csillag Traktorgyár Munkaerő-gazdálkodás. Telefon: 272-020 134 mellék. Balassagyarmaton, a Mártírok útja 36. szám alatti ház beköltözhetően eladó. Érdeklőd- ni ugyanott. Felveszünk 16 évet betöltött nődolgozókat folyamatos műszakba, betanított munkára. Minden 6x8 órás munkaidő után 2 szabad nap. Kereseti lehetőség betanulási idő után, ami kb. 1 hónap 1600—2000 Ft-ig. Szállást biztosítunk. Cím: Duna Cérnázó- gyár, Budapest, XI., Ibrahim u. 27. Beton- és Vasbetonipari Művek váci telepe (Vác. Kisrét dűlő l), azonnali belépésre felvesz TMK-villany- szerelőket, lakatosokat, autószerelőket és segédmunkásokat. Kéthetenként szabad szombat. Munkásszállót és Üzemi étkezést biztosítunk. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Távfűtéses öröklakást vennék kész-i pénzért. Telefon 23-64. Szobanövények, nyír ló kaktuszok eladók. Megtekinthető, vasárnap, Salgótarján, Rákóczi u. 39. emelet 2. Nagy virágú holland Chabaud szegfűpalán- ta. minden színben kapható, darabonként 80 fillérért Toronyi kertésznél. Békéscsaba. Sztraka u. 27. Bútorozott szoba kiadó egy férő részére, cím: 22-94 te- le-^nr.n. Pannónia Htsz rétsági varró részlegében varrónőket felveszünk. Egy műszak ban dolgozunk? Költözködés miatt sürgősen eladó egy négyszemélyes reka- mié. sötét ágynemű- tartó, valamint egy Jolana Gra előző szóló gitár, cím: a 22- 94 telefonon. Salgótarjáni öröklakás készpénzért azonnali beköltözéssel eladó. „Nyár” 'jeligére salgótarjani Hirdetőbe. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanáé» lapja. Főszerkesztő; GOTYAR GYULA, Szerkesztőség» Salgótarján, Petőfi o. L Telefon: Z2-94 82-95. «3-91. Főszerkesztő 12-94. Belpolitikai rovat; 14-40. Sportrovat; 11-59. Éjszakai szerkesztést 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal • Sál sró tar ián p moiti «. L Telefon» 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetés» itt egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Saitrófar. jan, Petőfi u. t Felelős vezető: PAPP GIOBGV Igazgató« index- szám 25072» X