Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-16 / 111. szám
kára, Liipták István, az üz<?mj Lipták 1st vár Kovács Árpád Ilyen úton, így szeretnének suhanni.. (Koppány György felvétel«! faluról falura Nagy úr a föld... Az igazgatói iroda egyik falát beborítják azok a dicséretek, oklevelek, élüzem kitüntetések, amelyek azt tanúsítják: nem frázis az, amit Holecz Ferenc, a Nógrád' megyei Iparcikk-kiskereskedelmi V állalat igazgatója mond: egy pillanatra sem feledjük, hogy mi vagyunk a vevőkért- és nem fordítva. Ezért döntött úgy legutóbb az SZMT elnöksége és a megyei tanács végrehajtó bizottsága, amikor kimondta: az 1968. évi eredmények alapján méltóak a Kiváló vállalat kitüntetésre. Ma pedig azon fáradoznak, hogy valamiképpen megszerezzék a SZOT és a Minisztertanács vándorzászlaját. A ma még álomnak tűnő elképzelésnek van-e reális alapja — kérdem az igazgatótól? — A tavalyi 335 millióval szemben az idén 330 milliós forgalomra számítunk. Az első négy hónapban 111 százalékot értünk el. Ebből a ruházat 112, a vegyesiparcikk 109 százalékkal részesedik, néhány százezer forintot képvisel a trafikok forgalma. Valószínű, hogy az iden már elérjük az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat forgalNem félnek a gondoktól mát, amely a korábbi években 70—80—100 millióval utasított maga mögé bennünket. Egy nagy baj van — emeli fel a hangját Holecz Ferenc: — hiányzanak azok a cikkek, amelyeket szívesen vásárolnának a fogyasztók. Pécsről, Debrecenből, Egerből, Szolnokról, Komlóról, Szombathelyről próbáljuk beszerezni az új cikkeket. Mindig csak az újat, mert annak van nagy keletje. Sajnos ez nem mindig sikerül. Nagykereskedelmi vállalataink nem készültek fel a megnövekedett forgalomra, legtöbbjük pedig visszaél monopolhelyzetével. A Női Ruházati Nagykereskedelmi Vállalat egyik napról a másikra átállt a drágább- 1700—2400 forintos ruhák előállítására. Amikor méltatlankodtunk, azt válaszolták: nem érdekli őket, honnan szerezzük be az olcsóbb árukat. — Hangoztattak: nekik az új megoldás jobb, többet keresnek, minek törjék magukat olcsóbb áruk beszerzésével. Régebben azonos cikkeket több nagykereskedelmi vállalat is értékesített. Ma viszont ez a választási lehetőség nincs meg, ilymódon erősíti az egyik nagykor vállalat a másik pozícióját a piacon. A gyáraktól való közvetlen árubeszerzés egy szempontból hátrányos: nem szállítanak határidőre. A Szombathelyi Cipőgyár április 15-i határidővel 2000 pár szandál leszállítását vállalta. Az ígért mennyiségből eddig még egyetlen pár sem érkezett meg. — Kötbérezni? — ismétli a kérdést az igazgató. — Minek? Nekünk és a vásárlóknak szandálra, nem pedig kötbérre van szükségünk, most, nem pedig ősszel, amikor nem tudjuk eladni. A megváltozott körülmények arra kényszerítik a'vállalat vezetőit, hogy az uj szituációkban is megkeressék a jobb ellátás lehetőségeit. A RAVILL-lal kötött megállapodásnak is ez volt az elindítója. Az egyezség szerint közösen üzemeltetik a Pécskő Üzletház vegyesiparcikk és híradástechnikai osztályát. A RA- VTLL vezetői kiemelt áruellátást ígértek Salgótarjánnak, Az itt felszabaduló 20 milliót — mivel az árukészlet a RAVILL-t terheli — olyan új cik- kék vásárlására fordíthatják- amit keresnek a vevők. Az új módszertől 20—30 százalékos forgalomnövekedést is várnak. Jelenleg a női- és leányka- ruha, valamint a budapesti textil-nagykereskedelmi vállalatokkal folytatnák a RA- VILL-hoz hasonló jellegű tárgyalásokat. Ha a vezetők úgy látják, hogy a tárgyalások eredményeképpen tovább javul az ellátás, megtalálják számításukat is- egy percig sem késlekednek az újabb szerződések megkötésével. Ezekben azonban kikötik: a megyei vállalataak joga van a partner számlájára tájjellegű árukat is beszerezni, ha a fogyasztók ezt kívánják. Azt is mondják a vállalat dolgozóiról, hogy kevés üzletben olyan figyelmesek, udvariasak az eladók, mint az iparcikk boltjaiban. Ez azonban nem vonatkozik mindenkire! Eőlford’ul, hogy egyikmásik eladó, illetve kereskedő kurtán-furcsán, néha durván utasítja el a vásárolni szándékozót, ahelyett, hogy segítene, tanácsot adna, vagy javasolna valami mást. — Én sem vagyok minden tekintetben megelégedve egyes dolgozótársaim magatartásával — erősíti meg az előbbieket az igazgató. Ettől függetlenül nyugodtan ki merem jelenteni: nálunk jó kollektíva van. Nagyon kevesen kívánkoznak máshová, szeretnek • itt dolgozni. Megtalálják számításukat is. Egy jó boltvezető havonta 3000—4000 forintot is megkeres. Valaki azt mondhatná; elnézőek vagyunk mulasztó dolgozónkkal szemben. Erről szó sincs Tavaly kisebb-nagyo-bb szabálytalanságokért 12 fegyelmit kaptak a hibát elkövetők. Ennél a vállalatnál igen érzékenyen tapasztalható az a felismerés, hogy a fogyasztói igények jobb kielégítése révén több jut a fizetési borítékba és a nyereségrészesedési alapra. Mert az is nyílt titok- hogy a jövő esztendőben két-három nappal több nyereségrészesedést szeretnének fizetni, mint ebben az esztendőben. Venesz Károly ami alapvetően fontos ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat szűkebb pátriájukban. Persze ez nem jelenti azt, hogy most már gondtalanok, elégedettek a falubeliek, hiszen probléma, nehézség — a magánéletben és a közéletben egyaránt — mindenhol, mindig előadhatja magát. Ilyenkor tavasz idején sok helyen felzaklatja a kedélyeket a háztáji földek kijelölése. Az ezzel kapcsolatos gondokat ebben az évben még a mentesítés, a személyi földhasználat ügyesbajos dolgai is tetézték. Hencz Pali bácsi, a háztáji bizottság tagja igy beszélt erről: — Hosszú évek óta csinálom a háztáji földek kijelölései.. Nem könnyű munka, különösen a mi vidékünkön. Még, mindig nagy úr a föld... Én magam is azt mondom, a földbe születtem, a földet nem hagyom el, pedig lehet, hogy máshol kevesebb munkává; többet kereshetnék. De a háztájinak nem szabad kizárólagos szerepet tulajdonítani. Mindenkinek el kell tudni dönteni, miből akar megélni, a háztájiból vagy a szövetkezetből? Annyi bizonyos, nem is ebbőJ vannak a viták, hanem ilyenekből. hogy az „enyém kevesebb, a tied több”, az egyik helyen jobb. a másik helyen rosszabb a talaj, kevesebbet terem. Végreha’t'ák a földtörvényt — Azoknál, akik már Bem tagjai a termelőszövetkezetnek, bizottság mérlegelte, jogosultak-e a személyi föld- használatra — kapcsolódott a .emához Hídvégi László, a községi alsó tagozatos általános iskola igazgató-tanítója, aki maga is tagja volt énnél; a bizottságnak. — Tizennyolc- kérelmet vizsgáltunk meg, hármat jogalap hiányában el kellett utasítanunk. A többié mindannyian kaptak kisebb vagy nagyobb földterülete; személyi használatra a rendeletben előírt keretek között, ahogyan ezt anyagi és szociális helyzetük indokolttá tette. A vitákat ezen a területen is a földek minősége, nagysága váltotta ki: ki jobbra, ki többre tartotta érdemesnek magát, de a fellebbezésre szánt idő alatt senki sem kérte a döntések felülvizsgálásét. Zahar Kálmán tanácselnök szerint, aki iogosplt rá, mindenki kapott földet Kisecseten. A beszélgetést ezzel zárta le: — Dolgos, szorgalmas emberek lakják a községet. Érthető. ha ragaszkodnak minden kis darab földhöz. Ha valaki bejön hozzám, leül az íróasztal* elé. mielőtt szólok, a helyébe képzelem magam, méltányolom érveit, indokait. De nekünk nemcsak egy embernek, hanem mindenkinek az érdekeit képviselni kell. Any- nvit mondhatok: adni csak abból lehet, ami van Most már előrelépni csak úgy lehet. ha megpróbáljuk az adott lehetőségekből a legtöbbet kihozni. . . Kiss Sándor NÓGRÁD — 1969. május 16., péntek Hárman, a leghűségesebbek közül A pártbizottság irodájában három ember ül Ha nem lepne annyira elkoptatott a jelző, azt js mondhatnák: örökítj nk. Kovács Árpád, a ZIM Salgótarjáni Gyára illetve akkor még Budapest—Salgótarján Gépgyár és Vasöntő RT fel- szabadulás utáni első párttitPudtás Lajos bizottság első elnöke, Puskás Lajos bácsi pedig tizenkilen- ces veterán, s hozzá olyan szerszámkészítő szakember, aldnek kezemunkáján, műszaki leleményén fiatal korától mérnök emberek is nem egyszer elálmélkodtak. Egyébként mindhárman kivették részüket a munkásság harcaiból, de az is közös vonásuk, hogy szakértelmük a tőkés idők vezetőit is munkájuk megbecsülésére kényszerítette. LIPTÁK ISTVÁN kezdi a szót. — Arról beszéljünk, hogy amikor a nyilasok meg a németek negyvennégy novemberében parancsot adtak, hogy ami gép az öntödében maradt, össze kell tömi, a mi embereink csupán néhány igen hasznavehetelen masinát törtek össze, azt azonban akkora zajjal, mintha az egész házat döntenék. A többi, akár csak a kupolót, amit fel akartak robbantani, apró darabokra szereltük, és széthordtuk a műhelyben. Ügy nézett ki ettől az öntöde, mint a csatatér, s amikor a katonai parancsnok, meg egy német tiszt bejöttek ellenőrizni a parancs végrehajtását, elismerően biccentettek. Ha tudták volna. ..! Meg azt, hogy simít lehetett, még a kitelepítő vagonról is visszaloptunk... KOVÁCS ARPÄD is erre az időre emlékezik: — Válságos helyzetben voltunk. Attól tartottunk, ha leszerelik, s lerombolják a gyárat, hosszú időre kenyér nélkül marad a munkásság. Tán húszan-huszonnégyen voltunk? — tekint kérdően Liptákra, s az biccent — akik mentettük, ami menthető. Ennek köszönhető, hogy negyvenöt január nyolcadikán már dolgozott a gyár. Megint Lipták veszi át a szót. — Dolgoztunk, de hogyan? Ügy például, hogy a Géczi elvtárs, igen, aki most a munkaügyi osztály vezetője, oda- állt az esztergapad mellé, de sem áram, sem motor. A gépre egy szecskavágó kerekét szereltük, azzal forgattuk, így esztergáltunk olyan öntőmintákat, amelyek segítségével megkezdődött a helyreállítás az erőműben, az acélgyárban, az üveggyárakban. És így kaphattunk aztán mi is áramot. Puskavesszőt, meg dugattyúgyűrűket csináltunk a szovjet csapatoknak, hogy minél előbb hajtsák ki az országból a németet, meg a nyilast. Szóba került a felszabadulás első éveinek sok harca, melyet nemcsak a régi gyártulajdonosokkal kellett megvívni, de néha a munkásságnak önnön hibáival is, Elmondhatók az államosítás napján miként vezették, űz ték ki a gyárból némelyik le- vitézlett munkáshajcsárt, kapitalista bérencet. PUSKAS LAJOS bácsi még régebbi időket emlegeti Az első pofonokra, rúgásokra, amelyeket kilencszáztizenhat ban-tizenhétben kapott, az első inassztrájkra tereli a szót. És ezerkilencszáztizenkilenc áprilisára, amikor többedma- gával önként jelentkezett Vörös Hadseregbe. Kovács Árpád ezerkilenc- százhuszonhármat emlegeti, amikor a fehérterror éjszakájában megalakult az első tűz helygyári kommunista pártsejt, Lipták pedig, akit harminckettőben baloldali magatartásért elűzték Tatabányáról, az egyik tarjám szocdem. vezért átkozza. Lipták István ugyanis az akkor még legális szociáldemokrata pártba kénytelen volt több, vele egyívású társával illegalitásban dolgozni, mert a szocdem. titkár a rendőrség besúgója volt. „Sok huszonnégy órát töltöttünk miatta a rendőrségi fogdában.” Hallgatom, s nézem ezt a három idős, de sok fiatalnál ma is fiatalabb szívű, s eszű embert. Nem álltam meg, s Kovácstól meg is kérdem, hogy van az, hogy semmi fenyegetés, nélkülözés, veszély nem riasztotta vissza őket a mozgalomtól: „Gyerekkorom óta űztem én a politikát — húzódik békés mosolyra a szája —, a családban már ilyen volt a légkör." Nem volt egyetemük, se más mag-as iskolájuk. Valami mégis volt bennük, ami neki, s társainak látást, képességet adott elválasztani a jót a rossztól akkor is, amikor már a tőkések felszabadulás utáni manipulációitól kellett megvédeni a gyárat, akkor is, amikor egyik-másik saját munkástársukkal kellett szembeszállni,ha az úgy vélte, a szocializmussal megszűntek a kötelességek, s csak a jogok maradtak. Valami, ami megőrizte őket a helyes úton a személyi kultusz esztendeiben is. Minden posztom egyforma lelkiismeretességgel álltak, ugyanazon akarással, s nyílt- szívűséggel. És ma sincs számukra megvetendőbb az olyannál, aki felkapaszkodva a „szamárlétrán”, megfeledkezett sírról, honnan, miből vétetett Sok évtizedes hűségük a gyárhoz elválaszthatatlan attól a2 osztálytól, amelynek szülöttei, neveltjei, hús a húsából, vér a véréből... Csizmadia Géza Az a szólás járja, hogy Kisecsetről az út sem vezet tovább. Valaki tréfásan hozzáfűzte, „innen a koldus is visz- szafordul”. vagy helyesebben fogalmazva visszafordulna, ha egyáltalán még lenne koldus, de ez a szerzet ritkább ma már, mint a fehér holló, s ha akadna is véletlenül egy a környéken, semmi pénzért meg nem kockáztatná, hogy a nyaktöréssel kecsegtető úton Kisecsetig kutyagoljon. Panasz az útra A gépkocsivezető csodálatra méltó manővereket kénytelen végrehajtani, hogy a hatalmas -buckákat, gödröket kikerülje. A felvert szürke por hosszasan gomolyog ae utcán, mintha egy ördöngős dzsdn születését rejtegetné, s az apró, finom porszemek a réseken keresztül behatolnak a lakásokba. — No — dörmögi az utazó — erre sem jövök többet. Ez az országút még valósizínűleg a római hadiutak valamelyike. Azóta, amióta a sisakos, vértes legények jártak rajta, nemhogy útjavítót, de egyszerű csákányt, lapátot sem látott. Panaszkodnak a falubeliek is, hogy régóta ígérgetik már, portalanítják az országutat Kétbodony és Kisecset között, néhány helyre már odakészítették az útjavításhoz szükséges követ, ami talán megnyugtatóan hat a felajzott kedélyekre, de vagy két év óta senki hozzá sem nyúl a jobb sorsra érdemes útszakasz dőjárás és járművágta sebeihez, mert „minek is, felesleges kiadás, ha egyszer úgyis portalanítva lesz”. . — Naponta nyolc buszjáratunk van Romhány, Rétság és Balassagyarmat felé — mondta Mikiién Jánosáé. — mondja a falu egyik „őslakója”. — Ezenkívül hét végén, pénteken még a munkásjárat is bejön a faluba. El lehet képzelni, hogy ezek az autóbuszok milyen nehezen közlekednek ezen az úton. Tudjuk, vannak fontosabb, forgalmasabb útvonalak. amiknek előbbre való a javításuk, de mi is olyan régóta várunk már erre, kérjük, rólunk se feledkezzenek meg. De as első kellemetlen benyomást, a viszontagságos utazás emlékét gyorsan feledteti a kisecsetiek közvetlensége, vendégszeretete. Többen körülállnak az élelmiszerbolt előtt, olyan nyíltan, őszintén beszélnek örömeikről, gondjaikról, mint egy családtaggal. \ háziáii bizottság Hosszú ideig úgy látszott, hogy Kisecset valóban a világ végén van. Nem volt ebben az 5—800 lélekszámú kisközségben az ötvenes évek végéig semmi, még villany sem. Aztán egyszeresek fölébredt „Csipkerózsika”-álmából a környék. Először kigyúlt a fény, s ettől mintha világossá vált volna ae is, mennyi mindenre van még szükség, hogy előre léphessenek. A tanácsülések sokszor megbolygatott méhkashoz hasonlítottak. Aztán a tervek kezdtek kézzel fogható valósággá válni. Sorra felépült a kultúrház, a la- nácsháza. egészségház és a buszmegálló. Ma már mindenük .van a kisecsetieknek,
