Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-23 / 116. szám
....... _[ A leghosszabb hajúak versenyének első három helyezettje büszkén mutatja hosszú haját a párizsi Champs Elyseé-n. Középen a győztes Marie-Odile Lefevre, akinek 180 cm-es haja cipőjéig ér. Balról a második helyezett Emmanuelle Aris. jobbról a harmadik Marie-Francois« Tournier Aki megbecsüli, nem bánja meg... Megalapozott bizakodás Pásztó szélén, a TÜZÉP szomszédságában alakították ki a Riolex Építőanyagipari Vállalat salakblokkgyártó telepét. Szélesre tárt kapun fordult be kocsink a közelmúltban felhúzott két modern épület mellé. A friss vakolat szaga még mintha érződött volna a levegőben. Az irodában Pásztor János telepvezető fogadott. Később kettesben indultunk el körülnézni az üzemben. Hogyan készül a salakblokk? Nem lehet azt állítani, hogy s gyártás különösebben bonyolult, nehéz vagy megerőltető lenne. Természetesen a kellő gyakorlat megszerzése időbe telik, a fogásokat el kell sajátítani. A beindulás után két hét telt el, mire nagyjából a rendes kerékvágásba zökkent a termelés. Ez alatt az idő alatt a dolgozók megismerkedtek, megbarátkoztak s cementadagolóval, a keverővei, a préssel, a szállítóberendezéssel. A présgép egy kisebbfajta toronyszerű épületben áll. A salakot, víz hozzáadásával cementtel keverik össze, a kapott anyagot formába öntik, tömörítik, préselik. A kész, még nedves salakblokkokat szállítóberendezés, kis — mint Pásztor János telepvezető tréfásan elnevezte — játékdaru segítségével hosszú katonás sorokba helyezik el száradni az udvaron. Bakos András karbantartó szakmunkás szavaiból kitetszett, hogy ő már a „gazda” szemével tekint körül az üzemben. — Pásztor elvtárs — mondta — volna egy javaslatom. Jutalmazni kellene azt a csoportvezetőt, aki a műszak után letakaríttatja a présgépet. így nem kötne meg rajta az anyag, könnyebb lenne a másik csoport munkája. Nem fecsérelnék el feleslegesen az idejüket, többet tudnának termelni ... — Erre még visszatérünk — bólintott a telepvezető. — A gépet műszak után mindenkinek rendbe kell tenni. Ez a csoportok közös érdeke. Hozzátartozik a munkájukhoz. Aki ezt elmulasztja, annak figyelmeztetés jár. Éppen áramszünet volt, a dolgozók hazameriéshez készülődtek az Öltözőben. Már attól tartottam, nem tudom senkitől megkérdezni, honnan jött ide, hogyan keres, hogyan érzi magát az üzemben, milyen tervei vannak, s mi lehet az oka. hogy többen kikérték a munkakönyvüket? Arminiczki József préskezelő táskával a hóna alatt indult a kapu felé, amikor megszólítottam. Kertelés nélkül elmondta, hogy a bányánál jobban keresett. — A bányától először a szövetkezethez mentem. Azt mondták, ott akár 2700 forintot is lehet keresni, de nem lett belőle semmi, ott is hagytam őket — mesélte. Onnan kerültem ide. Mit mondjak? Jól érzem magam. Zeke Józsefné korábban szintén a bányánál dolgozott. — Igaz, hogy a bányánál többet kerestem, de keveset lehettem együtt a családdal — mondta. — Az eljárás, az utazgatás fáradtságos és költséges volt. Itt jobban megtalálom a számításomat. Hogy mások miért hagyják itt az üzemet? Keveslik a pénzt. Most indult be a gyártás, de máris elégedetlenek, türelmetlenek. Rögtön sokat szeretnének keresni, pedig a tanulópénzt mindenhol meg kell fizetni. Három gyerekem van, dolgoznom kell. A munka nem nehéz, a férfiaknak jóformán gyerekjáték. Nem egészen egy hónap alatt 1200 forintot kerestem. Elégedett vagyok. Ha beindul az új daru, biztosan még ennél is több lesz a fizetség ... Nem alaptalan a bizakodás. Az új daru szerelése, festése néhány napon belül befejeződik. Ha ezt üzembe helyezik, a salakblokkok leszedéséhez nem lesz szükség fizikai erőre, gyorsul a termelés, nő a dolgozók teljesítménye, s a keresetük is. Pásztor János szerint a későbbiekben a nők havonta 1700—1800, a férfiak 2000—2200 forintot vihetnek haza. Aki megbecsüli új munkahelyét, bizonyára nem bánja meg. K. S. Pedagógusok fóruma FelnötftoIcVatasunZt Helyzete A felnőttoktatás felszabadulásunk után azonnal megindult és akkor két alapvető feladatot kellett megoldania: egyrészt a múlt társadalmi rendszer igazságtalanságait kiküszöbölni, másrészt a társadalmi élet különböző területeinek művelt, iskolázott emberfőkkel való gyors segítését. Olyan dolgozókat kellett beiskolázni, akik felelős funkciókban kellett, hogy döntsenek, tervezzenek és irányítsanak. Hosszú idő telt el az indulástól, és bátran mondhatjuk: a felnőttoktatás teljesítette, amit tőle vártak. Sok, jó képességekkel rendelkező vezető került ki ebből az iskolából és ma is irányító szerepet tölt be. Vállalatvezető, gyárigazgató, mérnök, jogász, tanár lett az első indulókból és a később bekapcsolódókból. 1946-ban az esti osztályokban heti négyszeri foglalkozással, sűrített tananyaggal folyt a munka. Lelkes, bátor és tudásvágytól vezetett dolgozók ültek a padokba és áldozták szabad idejüket a tanulásnak. Azt mondják az iskola volt „öregdiákjai”, hogy megérte. Ez az a pont aho’ ma is tartanunk kell, „megéri” tanulni, nem a több forintért, Vagy az íróasztalért, hanem a szellemben, tudásban tartalmasabb életért. Ez ma még inkább szükégos, mert a társadalmi fejlődés a dolgozók ügyeinek intézésében minci nagyobb mértékben igényli a tömegek okos részvételét. 1946-ban kissé korosabb generáció alkotta a felnőttek iskoláinak tanulóállományát. Azóta mind fiatalabb és fiatalabb generáció foglalja el a helyeket, nem azért,, mintha a korosabbak között nem akadnának, akiknek jó volna ta- nulniok, munkakörüknél, társadalmi helyzetüknél és egyéb okoknál fogva, hanem, mert nem szívesen vállalják a terhelést, lemondást, amit az iskolai tanulás igényel. Miért szükséges a felnőttoktatás, mikor a rendes korban és a nappali iskolákban mindenkinek lehetősége van tanulni? Nem egyszerű a válasz, mert a társadalmi élet igen összetetten veti fel a problémákat. A társadalom olyan fiatalokat is igényel, akik az általános Iskolából közvetlenül a termelésbe lépnek. Ugyanakkor mindenkinek nem tuvábbtanulást biztosítani és végül a fiatalok egy része csak később gondolja meg magát és szánja fejéi a tanulásra. Mindezekkel választ is kívántam adni arra, hogy a szocialista társadalom jelenlegi fejlődési szakaszában és később is szükség van a felnőttoktatásra. A kezdeti időszak után jelentős érdeklődés indult meg és az 1963/64 tanévben csak a salgótarjáni gimnáziumnak 293. a közgazdasági technikumnak 447 hallgatója volt. A megyében ezen kívül több helyen folyt felnőttoktatás. Kiemelkedik az ipari technikum, mely több száz technikust képezett ki, de gimnáziumi osztályok működtek Balassagyarmaton, Kisterenyén, Nagybátonyban, Pásztón, Rútságon, Palotáson, Jobbágyiban is. Jelenleg már túl vagyunk a hullámon és állandóan csökken a tanulói;, száma. Ez nem természetes, hiszen az iskola jelenlegi funkciója alapos átalakuláson megy keresztül, mely abban nyilvánul meg, hogy- nem befejezett ismerethalmazt kíván nyújtani, hanem önművelődésre alkalmasakká kívánja nevelni a hallgatókat. Nem az a lényeg, hogy tételeket tanuljanak be, vagy matematikai képleteket- szabályokat, hanem, hogy megtanuljanak a könyvekkel bánni, képesek legyenek, önállóan vélemény dimk nappali tagozaton toaikotásara, lássak meg az esszéi uggesekei, ■ i. .a.sa váljanak ismeretem önálló továbbfejlesztésére. Nem tás követelmény ez, de a korszerű oktatásnak ebbe az irányba áell haladnia és tesz ilyen lépésekéi. Mindazok- akik tanulnak. társadalmi megbecsülést, g munkahelyeken megértést és támogatást érdemelnek, mert a ma befektetett. energia holnap holnapután eredményekbe:, méghozzá Sermelesj eredményekben jelentkezik. Ebben az évben a salgótarjáni gimnáziumban 276 hallgató kezdte a munkát, a közgazdasági technikumban 205. Sajnos nagyon nagy a lemorzsolódás és ez nem szerencsés a tovább akra vonatkozóan. Jelenleg a tanév utolsó hónapjához értünk. Megindult a nagy vizsgaszakasz. A negyedikesek már az érettségire készülnek. Az érettségi írásbeli június 2-ári kezdődik, majd utána kerül sor az alsóbb osztályon, vizsgáira, a szóbeli érettség! re és a képesítő vizsgákra. A jövő tanévben sok új tanulni vágyó felnőttet vár az iskola- gimnázium és technikum, szakközépiskola és tanfolyam egyaránt. A jelentkezések júniusban lesznek, beiratkozás szeptember 1—1- án. Nincs telítettség sehol és a technika fejlődése, a mun- i-afolvamabnk gépesítése sokkal jobban képzett embereket kíván. . Kmety Ferenc Mindennapi ismerősök Három szakma birtokosa Patyolattiszta fehér kabát, vagy elegáns sötét szmoking, csokornyakkendő, élesre vasalt nadrág, a karon az elmaradhatatlan szalvéta. Ez jut eszébe azonnal az embernek, ha azt a szót hallja: éttermi felszolgáló. És eszébe jut a megvilágított étterem, a finom, étvágygerjesztő ételek sora, a halk zene. Hogyan lesz valakiből pincér, illetve felszolgáló? — kérdezem Begyik Istvánt, a Karancs Szálló dolgozóját, aki már öt éve él Salgótarjánban, és a legjobb fiatal szakemberek közé tartozik. Már a szálló hivatalos nyitása előtt egy hónappal Itt volt. — Erre könnyű válaszolni: vonzódni kell a szakmához, aztán tanulni, a többi pedig jön magától. Begyik István jelenleg három szakma birtokosa. Élelmezési technikus, mert az élelmezésipari technikumban érettségizett, aztán szakács lett, majd felszolgáló. Emellett a Karancs éttermében brigádvezető. — A Duna Szállóban tanultam a szakmát, olyan híres szakács mellett, mint Rákóczi János — mondja. — Mit szeretett legjobban főzni ? — Mártásokat. Ez nagyon kenyes dolog. Szerintem azok számítnak igazán jó szakácsnak, akik jó mártásokat tudnak főzni. A legizgalmasabb például a hollandi mártás. Állítom, hogy kevesen tudják csinálni, csak az fogjon hozzá, akinek nagy gyakorlata van. A receptje: a nyers tojás sárgáját kevés tejszín vagy víz hozzáadásával tűzön besűrítjük — és itt van a bökkenő, mert ilyenkor a tojásból legtöbbször rántotta vagy habart tojás lesz, nern pedig sűrű mártás —, olvasztott vajat, sőt citromlét, kevés borsot teszünk hozzá, és máris kész a hollandi mártás. Lehet tovább variálni, ki hogyan akarja. — Sok vendégne1' főztem már. Emlékszem, volt olyan olasz vendég, aki kijött ■a konyhába és személyesen mutatta meg, miként kell makarónit főzni amúgy olaszosan. Egy másik vendég pedig, aki vegetáriánus volt, két héten keresztül csak céklasalátát vacsorázott — igaz, abból öt adaggal —, mert nem bízott a magyar konyhában. Az ember ilyen módon sok mindent megtanul. Begyik István e mellett férj és két gyerek apja. — Otthon szokott főzni? — Igen. Amikor szabad napom van, mindig. Bár a feleségem is jól főz, a húsféléket és a halat én szoktam el készíteni. —- A gyerekek anyuka, vagy apuka főztjét szeretik jobban? — A nagyobbik lányomnak mindegy, csak ennivaló legyen, mert nagyon szeret enni. A ki sebb pedig még csak főzelékeken él. — Miért jó, ha a felszolgáló egyúttal szakács is? — Előnnyel indul az ételek ajánlása, az étrend összeállítása, a vendégekkel való bánásmód terén. Nagyobb a tapasztalata. Begyik István dolgozott már Drezdában a híres magyar Szeged étteremben, ami szakmailag ugyancsak sokat jelentett számára. Salgótarjánban pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tanuló Iskola oktatója, a fiatal nemzedéket vezeti be a vendéglátás, az ételismeret, a felszolgálás, a vendégekkel való bánásmód rejtelmeibe. — Mi jellemzi a jó felszolgálót? — Tökéletes szakmai tudás, jó modor, általános műveltség, emberismeret, bizonyos pedagógiai érzék. E nélkül nem megy. És, hogy milyen fontos a tanulás, arra Begyik István a legjobb példa. Három szakmája mellett hamarosan beiratkozik a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola levelező tagozatára. Cs. E. «« Napi postánkból A bosszantó bélyeg• Bosszantanak, megint bosszantanak! Ügy látszik már nem lovas, hanem bosszantó nemzetté lettünk. Hibásak a neonok, a telefonok sűrűn mellékapcsolnak, a boltokban mindig a terhemre tévednek, nyáron nem lehet hideg sört kapni, télen a hóesés utáni napokban rdk tátiul-meg: ■- és hannasugrók közlekedhetnek az utcán. No, de mindez még semmi! Mindennek a teteje a ,.bosszantó bélyeg’’ a: utasok balesetbiztosítása, hiszen most nyáron utazik az egész ország. Szavamra, nem a harminc vagy hatvan fillérért emelem fel szavam, hanem azért, mert úgy érzem: becsapnak. Se szó, se beszéd ráragasztják azt a „bélyeget" a jegyemre. Elhiszem, hogy nem kérdezheti meg mindenkitől külön-külön a pénztáros: a karja-e magát biztosítani a kedves utas és ha igen, mit kap „szerencsés” esetben. Mi lenne a teendő? Nem tudom. Csak az a lényeg, hogy bosz- szantás nélkül biztosítson. Bár... Ha jól meggondolom, igazságtalanok vagyunk mi utasok. Ezt bizonyítja a statisztikai adatok halmaza, amely szerint az elmúlt évben sok millió forintot fizetett ki a biztosító a károsultaknak. Nem tagadom, hogy az utasbaleset-biztositás a mi érdekünkben történik, és az a pár fillér sem jelent különösebb megterhelést, hiszen talán őszre sem vennénk, ha nem árulkodna az a „bosszantó bélyeg.” Ha szükséges, és a biztosítás ára jelentéktelen összeg, akkor miért bosszant a dolog? Becsapnak? Nem! Talán sajnálom azt a pár fillért? Nem! Már csak azért sem, mert összesen álig egy cigaretta ára. Hát akkor mi bosszant bennünket magyar utasokat? Megvan. A biztosítás módja! Sérti önérzetünket, hiúságunkat az, hogy beleegyezésünk és tudtunk nélkül biztosítanak bennünket. De ez a megfogalmazás sem teljesen helytálló, mert valljuk be férfiasán — titokban — magunkban nem haragszunk azért a bélyegén, sőt! Csak azt nem szeretjük, ha engedélyünk nélkül teszik De a legtöbben azt mondják: „ha már rajta van — marad jón. Biztos, ami biztos!" K. Gy. Salgótarján A Budapesti Nemzetközi Vásáron felvonultatott magyar termékek iránt igen nagy a hazai és külföldi érdeklődés. Az újdonságok közé tartozik a magyar gyártmányú borjú - szoptatógép is, amelynek igen sok a látogatója. Képünkön: nyugatnémet szakemberek az üzletkötés előtt műszaki tájékoztatót kérnél; a borjúszoptatóföl NOGRAO — 1969. május 23,, péntek
