Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-12 / 82. szám

A vásárlók érdekében Jó az ellátás, de uéhány alkatrész hiányzik Megyei kőrútunk során azt vizsgáltuk: miként vélekednek a vásárlók a háztartási kis- gt^ek, valamint a felszerelé­se, ellátásáról, választékáról m. '.őségéről, mit vásárolná­nk,. nég szívesen, ni az, an' időnként bosszantja ókét? — A Lehej hütögep-csalaa minden tagja kapható. Emel­lett van cseh és lengyel gyártmányú is. A Saratov szovjet hűtőgép kivételével minden igényt ki tudunk elé­gíteni, nemcsak hűtőgépekből, hanem mosógépekből is. Ez utóbbiból hatféle típust áru­sítunk. Zömét a Hajdúsági Iparművekből kapjuk. A kü­lönböző típusúak közül vá­sárlóink a 301-es henger alakút kedvelik. Azt mondják: ki­sebb mennyiségű ruhát is ki tudnak benne mosni és ke­vés víz kell hozzá. Ebből fog;, a legtöbb. Előfordul, hogy egyik-másik típus kifogy, emiatt egy-ket napig várni kell az újabb szállítmányra. Ez azonban csak ritkán for­dul elő. A minőséggel is elé­gedettek vásárlóink. Tavaly csupán egy 125 literes hűtőgé­pet kellett kicserélni, mert nem volt jó az agregátja. Nálunk az a gyakorlat, hogy átadás előtt a gépet alaposan megvizsgáljuk és kipróbál­juk. Csak akkor állítjuk ki a számlát, ha meggyőződtünk a megvásárolt gép hibátlansá- gáról. Jelenleg hat mosógé­pünk van a helybeli vegyes­ipari és javító vállalatnál, ap­ró zománchibák kijavítása céljából. Igen, ismerem a Né­met Demokratikus Köztársa­ság új nagyteljesítményű mo­sógépét. Egy volt nálunk, azt az állami gazdaság vitte el. öt kiló ruhát lehet benne mosni. Nagy terjedelme miatt, a háziasszonyok ugyan megné­zik, de nem keresik. Üjabban a helybéli kórháztól és Sal­gótarjánból érdeklődtek, kap- I latnának-e belőle. Sajnos most nincs, de rövidesen új­ból rendelek belőle, hogy mindig legyen az üzletben. Más háztartási kisgépekből — centrifuga, kávéfőző stb. —• is jó az ellátás, bőséges a vá­laszték. Mihelyt forgalomba kerül a ti—12 személyes, azon­nal vásárolunk belőle. Hiá­nyoznak viszont egyes kávé­főző alkatrészek. Keresik a tölcsért és a felső szűrőt az Autópress-hez. Sajnos nem tudjuk az igényeket kielégíte­ni. Sokszor és hosszú ideig iem tudunk adni bakelit le- -zorító csavart. Ez ügyben ir­am a gyártó cégnek, a Danú- /ia Központi Szerszám- és iészülékgyár 2. sz. Gyáregy­ségének. Azt válaszolták: a Budapesti Vasnagykereskedel- rni Vállalat nem igényli az általam reklamált cikkeket. Furcsa, mert nekünk azon­nal 20—30 darab kellene — mondja Koncsek Sándor, a Nógrád megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat, Balas­sagyarmati KERAVILL szak- üzletének vezetője. * — Községünkben a csalá dók 80%-ának mái’ van mo­sógépe. E háztartási gépbő! minden igényt ki tudunk elé­gíteni. A legkedveltebb fájté ból a 301-es henger alakúból 30—40-et adunk el. Az új tí­pusú vízmelegítésből eddig 10 talált vevőre. Mióta felemel­ték a centrifuga árát, azóta kevesebb fogy, havonta egy vágj' kettő. Porszívóból is nagyon sokat eladunk, havon­ta legalább húszat. Legtöbbet a Hajdúból. Fogyna még a német gyártmányú Omega, nagyon keresik a szovjet Ra­kétát. Sajnos nagyon keveset kapunk belőle, ezért a ke­resletnek csak igen elenyé­sző hányadát vagyunk képe­sek kielégíteni, bár az utób­biból minden mennyiség ve­vőre találna. Azt tapasztaljuk, hogy ug­rásszerűen megnőtt a Keres­let a hűtőgépek iránt. Míg a múlt évben 60-at, addig ez év első három hónapjában mar 40 darabot adtunk el. A jó idő beköszöntésével tovább nő a vásárlási kedv. Valószínű, hogy az év végéig a tavalyi mennyiség dupláját tudjuk majd eladni. A választék is kielégítő. A szovjet gyártmá­nyú Saratov kivételével a Le­hel-család minden tagja kap­ható. Vevőink véleménye, hogy a magyar és a szocialis­ta országokból importált ház­tartási kisgépek általában jók, beváltak, ezért szeretik. A ga­rancia időn belül eddig még eggyel sem volt hiba. Az al­katrészellátásról nem tudok nyilatkozni, mert a mosógé­pekhez szükséges ékszíjon és keverőtárcsán kívül mást nem árusítunk — tájékoztat Zachár János, az Érsekvad­kerti Földművesszövetkezet Kisáruházának vezetője. Gyurkovics József, a Rét­sági Földművesszövetkezet 102-es számú Iparcikk bolt­jának vezetője ezzel kezdi: — A vásárlók elégedettek a háztartási kisgépek — mo­só, hűtő, centrifuga, kávéfő­ző — minőségével és választé­kával, bár kisebb hibák elő­fordulnak. Boltunk havi 850— 880 ezer forintos forgalmából a háztartási kisgépekből szár­mazó bevétel 200 ezer forin­tot tesz ki. A mosógépek kö­zül a henger alakút kedvelik. Havonta . 40 talál gazdara. Porszívókból 15—20-at vásá­rolnak. Sajnos, a német gyárt­mányú Omegából és a szovjet Rakétából csak részben tud­juk kielégíteni a fogyasztói igényeket. Zavartalan az ellá­tás a hűtőgépekből, csupán a szovjet gyártmányú Saratov- ból kapunk keveset, öt hete. hogy utoljára szállított a Bu­dapesti RAVILL Nagykeres­kedelmi Vállalat. Az előbb említett idő alatt csak ebből a típusból 10—15-öt el tudtunk volna adni. Azt tapasztaljuk, hogy e tartós fogyasztási cikk­ből ugrásszerűen megnőtt az igény. Tavaly ilyentájt még csak 10-et adtunk el, jelen­leg 40 felé tartunk. Kávéfő­zőből 35—40 darabot számlá­zunk le havonta. Méltatlan- kodnak vásárlóink, mert az Autópress-hez fél évre nem kapnak tölcsért, ugyanakkor rapszodikus az ellátás a fel­ső szűrőből is. Az Unipress- hez nem tudunk beszerezni bakelitből készült felső csa­vart. Panaszkodnak a vevők a Fővárosi Vasipari Vállalat mákdarálójára: akadozik, át­engedi a szemet, hamar tönk­remegy. * Jóleső érzéssel hallgattuk a dicsérő, elismerő szavakat a háztartási kisgép-ellátottság­ról. Örömünk azonban nem teljes, mert egyes alkatré­szekből indokolatlan a hiány. A vevők megjegyzései még ar­ra is figyelmeztetnek: ha egyik-másik cikkből nagyob­bak lennének az importlehe­tőségek, bővebb lenne az áru­csere forgalom, bizony alul maradnánk a versenyben kor­szerűség, tartósság, esetenként pedig ár tekintetében. Venesz Károly JÓK ti MÓK m m s w :jf m m i MS V E m M Átdolgozta: Cs. Horváth Tibor Rajzolta: Korcsmáros Pál. Í£togy rnagyor kormány' kérded. ZdOO Hói »ZlaiiÜ kinevezte engemet hadseregei lótósl biztosnak, főn levél. bécsi kormány kínálja főbiztosi hivotat. Most'jne-j Jyiket elfogadjak} De mit tesz a sors: még véget sem ért az 'tendő, amikor kocsi állt meg Tallérossy Zebulon ud­Értesz Is te hozzá, asszonyt öt | lányunknak mind magyar táborban i von q vőlegénye. Nekem muszáj patriótának lenni l Hanem orra majd vigyázom, nehogy odamenjek, hun meglőhetnének! t varháza előtt; a bakon Baradlay Ödön kormánybiztos. Velem kell Jönnöd, még­pedig azonnali Mért kényszer itel en­gem háborúba, bard* tocskóm? Mit tudok é* verekedéshez/ Te volnál o kerület ellátás» biztosa, vagy ml? Meg kell szervezned a Kassánál összpontosított csapataink élelmezésétI FOIVTAT 3UK Repülőgépes növényvédelem Az időjárás kedvez a mező- gazdasági légiflottának: ápri­lis második hetében 30 mun­kahelyen dolgoznak a repülő­gépek. Eddig több, mint 200 00 holddal végeztek. A légiflotta szakemberei szerint ez az idény a jövő hét végéig tart, utána már nem műtrá­gyát, hanem növényvédő sze­reket vesznek fel a repülő­gépek. 1969-re több> mint 200 nagyüzem adott megrendelést, főképpen a gabona vegyszeres gyomirtására. Az előzetes szá­mítások szerint, mintegy 250 000 holdas területet gyom- talanítanak majd a levegőből. Ködgyertyával a ragadozókellen A vadászterületek haszon­állatait számos szőrmés es szárnyas ragadozó tizedeli, amelyek elpusztítása, rendsze­res irtása fontos feladata a vadásznak Már megkezdőd­tek a társaságoknál a dúvad- irtás előkészületei, a nagyobb hajtóvadászatokra most ke­rül sor. A megyei választmánj' Intéző bizottsága segítséget nyújt a társaságoknak a köd- gj'ertyás rókairtáshoz szük­séges eszközök beszerzéséhez is. A tavalyi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a ko­torékok kifüstolése eredmé­nyes módszer. A rókán kívül azonban a íöbbi ragadozókra is nagy vadászat folyik megyeszer\e. A görény, menyét- vadmacs­ka, karvaly, szarka és szürke­varjú ugyanolyan vámszedő­je a hasznos állatoknak, mint a hamis füles. Aggasztó ••• Kicsiny, de hangos társa­ság mellett ültem az egyik eszpresszóban. Óhatatlanul meghallottam minden szavu­kat, mert az mi keveset mondtak, mind üvöltve mond­ták. A fő vita Rejtő Jenő és müvei körül folyt. Szegény Rejtő, legalább utólag a mennyben erezhetné magát, ami sok jót itt hal­lottam róla. Az egésznek sum- mázata az volt, hogy Rejtő a világ legnagyobb regényírója. A társaság nem kis határo­zottsággal ezt a kérdést ilyen értelemben végérvényesen el­döntötte. Rejtő müveiben olyan jára- tosságot tanúsítottak, ami legalábbis aggasztó volt. Asztali versenyt is rendeztek arról, ki tud több Rejtő-re­gény címet mondani. A fö hangadó nyert, mert ö azt is ki tudta mondani, hogy rouge et noire, igaz hogy muzsemo- árnak mondta, de ki törődik ilyen csekélységgel egy nemes verseny során? Hanem a tárgyi tudás, az igen! Tudták, hogy hívták a légi­ós őrmestert, a hülye trombi­tást, a gyermekéért aggódó anyát, a légióba beférkőzött leánykát, a Rejtő-festette al­világ minden alakjának ne­vét ismerték. A Piszkos Fred nevezetű kapitányról olyan intimitásokat tudtak, amiket talán szülőapja, a derék P. Howard—Rejtő sem sejtett, amikor a Japán kávéházban krajcáros gondokkal küszköd­ve megszülte a derék piszkos mester alakját. — Mert ez az igazi iroda­lom gyerekek — így az asz­taltársaság főnöke (hogyne lett volna főnök, két üveg száraz vermutot fizetett „de nagyon száraz legyen!” — mondta. Hát olyan száraz lett, amilyen száraz a nedves­ség csak lehet...) — Az irodalomhoz érteni kell — folytatta. — A múlt­kor egy filléres kiadású Rej­tőt kínáltak egy kilóért (100 forint. Szerk.) Nem olvastam. Mondom: hatvan. Végül 80 forintért megkaptam. — Mondhatom, bőven megérte volna a kilót is. Hja. ilyen kincshez csak az juthat, aki ért az irodalomhoz! — fe­jezte be és diadalmasan kö­rülpillantott. — Bizony, így igaz. Érteni I keU... (Kussinszky) TESSÉK UTÁNASZÁMOLNI! Matematikusok kiszámitot- ták. hogy a sakkjátéknak csu­pán az első 10 lépésénél 169 518 829 100 544 000 000 000 000 0 0 változat lehetséges. Ahhoz, hogy ezt a csillagászati számú lépést megtegyék 217 milliárd évnek kellene eltelnie — gon­dolkodási szünet nélkül. ÓRIÁSI FÉLREÉRTÉS August Strindberg dráma­író egyszer igy foglalta össze a színpaddal Icapcsolatos ta­pasztalatait: „A színház iga­zán furcsa valami: a rendező nem tudja felfogni, hogy mit akar az író, a színészek nem értik, mire törekszik a ren­dező és a közönség nem lát­ja tisztán, hogy tulajdonkép­pen mi is történik a színpa­don. Hatalmas félreértés az egész, amely mégis mindig új­ra és újra lenyűgöz txtla- mennyiünket. ” CHURCHILL HOSSZÉ ÉLE­TÉNEK TITKA Winston Churchill volt an goi miniszterelnök szenvedé­lyes szivarozó volt. Egy ízben megkérdezték, mi hosszú éle­tének és hatalmas munkaere­jének titka, mire így vála­szolt: „Ha alszom, sohasem dohányzom. Ha nem alszom, sohasem hagyom abba a do­hányzást. S ha dohányzom. sohasem szívok egyszerre egy jó szivarnál többet!” UTCAI SZEMETELÖK STA­TISZTIKÁJA Ki dobálja el a legtöbb sze­metet az utcákon? Ezt a kér­dést vizsgálta meg a . Tart­sátok tisztán Amerikát!” tár­saság. A vizsgálat során a fiatalok rosszabbul végeztek, mint az idősebbek, a férfiak rosszab­bul, mint a nők, a nagy csa­ládok pedig többet szemetel­tek, mint a kicsik. Meglepe­tést okozott, hogy a városiak kevesebb papírt, cigarettado­bozt és hasonlókat dobálnak el az utcákon, mint a vidé­kiek. MIT ISZNAK FRANCIAOR­SZÁGBAN? Mint a háztartási statiszti­kából kiderül, a franciák 42 százaléka iszik otthon rumot, 18 százaléka calvadost (alma­pálinkát) és hasonló párlato­kat, 17 százaléka likőrt, 12 százaléka whiskyt, 10 száza­léka konyakot és csak 1 szá­zaléka gint és vodkát. ROLLER, MINT SZÁLLÍTÓ- ESZKÖZ Gyerekkorunk egyszerű já­téka, a roller mind nagyobb jelentőséget nyer. mint ko­moly szállítóeszköz: személye­ket, postát, különböző apró tárgyakat szállítanak vele nagyterületű üzemekben, re­pülőtereken stb. Természete­sen ez korszerűsített roller: akkumulátoros meghajtással működik és olyan nagy vonó­ereje van, hogy még könnyű szállítókocsikat is húzhat. RENDSZÁM AZ ANYA- KÖNYVBEN Az Egyesült Államokban évente körülbelül 300 gyer­mek születik gépkocsiban. Ezeknek a gyermekeknek szü­letési okmányaiba (amennyi­ben az országúton születtek) nem község nevét írják be. hanem a gépkocsi rendszámát, A MÜZEUMÖR LELKIISME­RETŰ Kyoto japán város múzeu­mából ellopták Toulouse-La­utrec francia festő egyik ér­tékes vásznát. A múzeumőr. aki úgy érezte, hogy mulasz­tás terheli őt, harakirit köve­tett el a múzeumban A SZŐKE DRÁGÁBB A The Woman (A nő) című angol szaklap beható vizsgá­lat után megállapította, hogy a szőke nők sokkal többe ke­rülnek, mint a barnák. Há­rom szőke nő közül egynek festett a haja. Ezek a hölgyek természetesen sűrűbben jár­nak fodrászhoz és így — „drá­gábbak” a barnáknál! SZAMARKAND 2500 ÉVES Szamarkand üzbég város, ebben az évben ünnepli meg alapításának 2500. évforduló­ját. Az előkészületek már hó- napok óta folynak. Többek között restauráljál! a híres történelmi emlékműveket: a szép Bibi-Khanim mecsetet és az Ulug Bég iskolát, ame­lyet a XV. század elején épí­tettek. ÉBRENLÉTI REKORD Bertha van der Merwe fok­városi asszony 282 órát töl­tött egy bútorüzlet kirakatá­ban anélkül, hogy egy percre is lehunyta volna a szemét. Ezzel nemcsak nagy reklámot csinált az üzletnek, hanem egyszersmind világcsúcsot is felállított ebben a „verseny­számban”. Az eddigi világcsú­csot egy kaliforniai férfi tar- . tolta 277 óra ébrenléttel. MIRE KÉPES A FÉLTÉKENY FÉRJ? Hogy mire képes egy félté­keny férj, azt bebizonyította a 40 éves Ferrucio Castagna San Remóból, amikor leha­rapta felesége orrának két­harmadát. A rámenős férfiú ugyanis félreérthetetlen hely­zetben találta feleségét egy idegen ifjúval... Mai műsor KOSSUTH RADIO: 8*20: Lányok, asszonyok. — 8.43: Az. I Musiei di Roma Kamarazenekar hangversenye a 6-os stúdióban. — 10.05: Életem, találkozásaim. — 10.29: Bálint Sándor nótákat éne­kel, Béres Ferenc furulyázik. — 10.47: Rádiószínház — 12.25: Melódiákoktól. — 13.40: Rádióreklám. — 13.45: Barátok, ismerő­sök. — 13.55: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, a Könnyűipari Minisztérium Bartók-kórusa énekel. — 14.17; Mai témák — mai dalok. — 14.25: Üj Zenei Üjság. — 15.05: Hétvégi külpolitikai fi­gyelő. — 15.20: Csak fiataloknak! — 16.05: Gondolat. — 15.40: Rá­dióreklám. — 16.45: A csárdáskirály nő. — 17.05: Waiter Gieseking Beethoven-szonátákat játszik. — 18.07: A szocialista brigádvezetők III. országos tanácskozása. — 18.37: Szórakoztató zene. — 19.25: Példázatok a gyarlóságról. — 21.03: Kovács Árpád népi zenekara játszik, Török Erzsébet énekel. — 21.29: Lemezek közt válogatva 22.15: Sporthíradó. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÖ: 6.20: Torna. — 6.30—8.05: Azonos a Kossuth­müsorral. — 8.05: Operett. — 8.50: Külpolitikai figyelő (ism.) — 9.05: Körösi Mariennc énekel, Tarjám Tóth Ida cimbalmozik. 9.20: Kakas a diófák alatt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.46: Orvosi tanácsok. — 11.51: Rádióreklám, — 11.56: Mindem a hallgatókért! — 13.15: Walter Gieseking Debussy-müvekct zon­gorázik. — 13.47: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.02: Kis tör­ténetek híres muzsikusokról. — 14.22: Boros Jolán nótákat énekel. — 14.45: Egy hír a mikroszkóp alatt. — 15.00: A költészet hete. Tiszai csönd. — 16.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.20: Nem­zetközi rádiójátékfesztivál — gyermekeknek. A titokzatos Gábri­el. — 17.04: Népdalok, táncok. — 17^10. A hét műsoraiból. — 19.24: Lajtha László: X. vonósnégyes, — 19.47: Üj könyvek. — 19.50: Jó éjszakát gyerekek! — 20.25: Verdi: Macbeth, — 23.10: Haydn-mtt* vek. TELEVÍZIÓ: 9.00: Műsorismertetés. — 9.01; Szünidei matiné 10.15: Nótaszó (ism.) — 10.35: Lady Lobster vőlegénye. Magyarul I szelő nyugatnémet film (ism.). — 11.30: Túl az Öperencián ... Of. - rettműsor — 15.48: Műsorismertetés. — 15.50: Nehéz a materv--- tika? — 16.30: Rehlámmüsor. — 16.40: Bányászok. 1969. — 17. : A Japán Állami Népi Balettegyüttes. — 17.35: Magyarázom a meet! nizmust. . . (ism.) — 17.55: Hírek. — 18.00: Ez az én dalom . . — 18.30: A Tv jelenti. Aktuális riportmüsor. — 19.25: Cicavízió — 19.35: A Tv Galériája. — 20.00: Tv-Hiradó. — 20.20: Körözés eg' csütörtök körül. Tévékomédia. (14 éven felülieknek). — 21.35: A stúdió könyvtára. OdUsszea. — 22.50: Tv-Híradó — 2. kiadás. 23.10: Jó éjszakát, felnőttek (Turpi úrfi). Magyarul beszélő ame­rikai rajzfilmsorozat. 2. A mama látogatása. BESZTERCEBÁNYA: 16.00: ökölvívó-mérkőzés. — 17.30: Belle Sébastien. — 18.00: Lányok, fiúk magazinja. — 19.00: és 23.10: T\ - Híradó — 19.50: Galapagos-szlgetek (francia dokumentumfilm). — 20.15: Tv-bohózat. — 21.35: A lejtőn (cseh kémfilm.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom