Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-10 / 80. szám
A szakszervezetek szerepe a Tanácsköztársaság időszakában A Tanácsköztársaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából — kétnapos tudományos ülésszak kezdődött a SZOT központi iskoláján. Az ülésszak célja, hogy vizsgálja es elemezze a magyar szak- szervezetek szerepét a Tanács- köztársaság időszakában. Vas- Witteg Miklósnak, a SZOT al- elnökének bevezető szavai után Virizlay Gyula, a SZOT titkára megállapította, hogy a magyarországi munkásmozgalom alig 17 hónappal az 1917. októberi, világra szóló péter- várl győzelem után a forradalmi világmozgalom élvonalába került. Az 1919-es forradalmi fellendülés idején a szakszervezeti mozgalmat igyekezetük ellenére sem a jobboldali vezetők törekvései irányították, hanem a kommunisták vezette munkások akarata érvényesült. A munkástömegek 1919. március 21- én ezért egységesen kiálthatták ki a proletárdiktatúrát. A jól szervezett, erős és ütőképes munkásság a szakszervezetekkel együtt lelkesen vett részt a Tanácsköztársaság intézkedéseinek meghozatalában és végrehajtásában. A megnyitó után három előadás ismertette a szakszervezeteknek a Tanácsköztársaságban betöltött helyét, szerepét és tevékenységét. Az ülésszak ma folytatja munkáját. (MTI) Cj piac Pásztói! Hamarosan új piacon vásárolhatnak a pásztói háziasz- szonyok. A piacot a mozi melletti területre helyezik át, mintegy háromezer négyzetméternyi térre. Asztalokat helyeznek ,el- nyitott és zárt elárusítóhelyeket és egy csarnokot építenek, hogy az árusítás zavartalanságát biztosítsák. A munkálatok ápri-1 lis hónapban megkezdődnek és még a nyáron birtokukba vehetik a vevők és eladók. Iádat emelnek a ..boszorkán v üldözök ellen'f Mint ismeretes, Csupity An- taine, 61 éves asszonyt — volt. ásotthalmi lakost — Hebök Istvánná és öt társa „boszorkánysággal” gyanúsította, azzal vádolta’ hogy egy fiatalember betegségét ..megrontással” idézte elő. Éjszakai órákban a vádlottak Csu- pityné 1 állására mentek, őt durva:', szidalmazták, veréssel és azzal fenyegették, hogy ha továbbra is „megrontja” a fiatalembert’ úgy felakasztják. Az idős asszony ennek hatására kifutott a lakásából, majd 6 éves unokáját magához véve, a határba menekült. Félelmében férje is elhagyta a házat és csak a hajnali órákban merészkedtek vissza a lakásba. A szegedi ügyészség a vádlottak ellen nem emelt vádat garázdaság miatt és azzal tette át az iratokat a járásbírósághoz, hogy közérdek hiányában nem vállalja a vád képviseletét. E téves ügyészi indítvány folytán azután becsületsértés miatt indult meg a bírósági eljárás, amelyet a járásbíróság megszüntetett, miután Csupity Antalné és férje nem kívánták a vádlottak megbüntetését, illetve a magánvádat elejtették. A legfőbb ügyész e döntés ellen törvényességi óvást emelt. Ezt a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta: hatályon kívül helyezte a járásbíróság végzését és utasította a bíróságot, hogy az ügyet vádemelés céljából tegye át az ügyészséghez. A Legfelsőbb Bíróság határozatában rámutatott: sem az ügyészség, sem a járásbíróság nem ismerte fel- hogy a vádlottak olyan magatartása látszik megállapíthatónak, amely bizonyítottság esetén nem becsületsértés, hanem több személy által elkövetett — három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető — garázdaság bűntette. Így a cselekmény nem is magánvádra üldözendő, és ezért a feljelentők vádelejtése folytán nem lehetett volna az eljárást megszüntetni. A Legfelsőbb Bíróság e határozata után az ügyészségnek módja van — a korábbi álláspontjától eltérően — garázdaság miatt vádat emelni. (MTI) K étnapos ko n ferencia Kecskeméten Az alföldi és az észak-magyarországi hálózati központok és kistelepülések népművelőinek kétnapos tájkonfe- renciáját április 16-án és 17- én rendezik meg Kecskeméten. A tanácskozásra Bács Megye Tanácsa VB Művelődésügyi Osztálya és a Könyvtártudományi és Módszertani Gazdaségpoliikai újságírók tanácskozása Tegnap a Duna—Tisza közi és a tiszántúli megyei lapok gazdaságpolitikai rovatvezetői és munkatársai eszmecserét folytattak szerkesztőségünkben. Garamvölgyi István, a Figyelő rovatvezetője „Az új gazdaságirányítási rendszer egyéves tapasztalatai és a sajtó munkája” címmel tartott bevezető előadást. A vita résztvevői foglalkoztak a hitelpolitikai problémákkal, az értékesítési gondokkal, a nyereségelosztás kérdéseivel, és az új mechanizmussal üsz- szefüggő egyéb, aktuális gazdaságpolitikai kérdésekkel. Lebuktak az ingázó csempészek A Budapesti Rendőr-főkapitányság a vizsgálatot befejezte — az előzetes letartóztatásban levő — Jankovics Jovau 35 éves jugoszláv Állampolgár és három társa ellen devizagazdálkodás szabályait sértő bűnügyben. Jankovics és felesége tavaly augusztus 19-én érkezett Budapestre. Az IBUSZ útján egy Népszínház utcai lakásban kaptak •obát. Mindössze három napot i Öltöttek a magyar fővárosban, majd B éiesbe utaztak, s onnan még aznap vissza is tértek. Bőröndjeikben szivacskabátokat, ha- nsnyákat, pulóvereket, zsebrádiókat, golyóstoliakat és egyéb holmikat hoztak magukkal. A csempész-házaspár ezt követően hasonló céllal több ízben tett néhány fi ás bevásárló utat Bécsbe. Visz- s r a tér tűk után a Keleti pályaudvaron és környékén, valamint a Népszínház utcai lakásban árusították a vámmentesen behozott árut. A csempészéssel szerzett pénzt Jankovicsék cipőjük talpában elrejtve vitték ki Bécsbe. Hazatérve Jugoszláviába, rokonaiknak — a ‘27 éve« Jankovics » .jv?bicának és a 29 éves Janko- \k;s Karolj autóbuszvezetőnek beszámoltak a „kedvező” kereseti forrásról. Tavaly novemberben már mindketten bekapcsolódtak az üzletbe. A vizsgálat során kiderült, hogy Jankovics Jovan és felesége 1968 augusztusa és 1969 februárja között negyven. Jankovics I jubica tizenhat, Karolj pedig hat alkalommal csempészett árut Becsből. A vámhatóság megkerülő sével. mintegy 279 ezer forint belföldi értékű árut csempésztek az országba. A házkutatás során a Népszínház utcai lakásban is nagy mennyiségű árut találtak. illetve foglaltak le. A Fővárosi Ügyészség üzérkedés és devizabűntett miatt vádiratot ad ki ellenük, s felelősségre vonják azt a négy magyar állampolgárt is — köztük a Népszínház utcai lakás tulajdonosát — aki részt vett a csempészáru értékesítésében. Központ szervezéseben kerül sor. Szó lesz itt az intézmény hálózatfejlesztésének módozatairól. az egységes követelményrendszer kialakításáról. különös tekintettel a kistelepülések igényeire és lehetőségeire. A kétnapos konferencián Nógrád megyét a művelődésügyi intézmények munkatársai képviselik. Napirenden: a megyei népművelés A megyei tanácsülés május 14-én értékeli az 1970-ig szóló középtávú megyei népművelési terv- célkitűzései megvalósításának eddigi eredményeit s a jelentkező gondokat. A tervet 1967-ben hagyta jóvá Nógrád Megye Tanácsa VB ülése, illetve a tanácsülés. Tartalmazza a társadalmi és tömegszervezetek sajátos feladatait, illetve igényeit is. A városi és a járási szakosztályok már elvégezték az elmúlt időszakban végzett munka értékelését, jelenleg e tapasztalatok összegezése folyik. Tegnap mesélték A házaspár aranylakodalmát ünnepli. Az ünnepség bele- nyúlik a késő éjszakába. Egyszer csak a jubiláló aggastyán így szól vejeihez: „Bizony ked- veskéim, életemben sok férjet felszarvaztam!” Mire szelíd mosollyal megszólal a felesége: „Bti csak egyetlenegyet, — de azt sokszor.” AZONNAL FELVESZÜNK he gesz tő-lakatos szakmunkásokat? betanított sen édmun kásoka t, megegyezés szerinti órabérrel,44 órás munkahéttel foglalkoztatás. kedvezményes ebédjuttatás, útiköltség-hozzájárulás mellett. Kereseti lehetőség: 1600 — 3000 forint között. Jelentkezés: Nógrád megyei Fémipari Vállalat Munkaügyi Osztályán Balassagyarmaton. NAPTAR I960, április 10.. csütörtök ■ Zsolt napja A Nap kel: 5,06, nyugszik: 18,26 órakor. A Hold kel: 2,37. nyugszik: 10,46 órakor Derült, hűvös idő Várható időjárás csütörtök estig: derült, száraz, az évszakhoz képest hűvös idő. Mérsékelt, időnként élénkebb északkeleti, keleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. — Április 10-én megkezdődik a salgótarjáni Arany János utcai új lakótelep huszon- kettes jelű százhetven lakásos épületében az első két lépcsőház lakásainak műszaki átadása. A lakóépület teljes befejezésének határideje egyébként május 31. — Az anyagi érdekeltség helyes értelmezése, szerepe és módszere az új gazdasági mechanizmusban címmel dr. Sízaniszlói József, a Magyar Tudományos Akadémia Ipargazdasági Kutató Intézetének munkatársa tart -előadást április 10-én, csütörtökön a Kohászati Üzemek műszaki szabadegyetemén. — Csaknem 268 millió forint volt tavaly a balassagyarmati járás termelőszövetkezeteinek árbevétele- Ennek nágy részét, majdnem. 115 milliót. a növénytermesztés hozta. — Pásztó 25 éve címmel nagyalakú, képekkel illusztrált könyv megjelentetését tervezik Pásztón. A könyv bemutatja Pásztó negyedszázados történetét, az elmúlt huszonöt évben elért gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését. A nagy érdeklődésre számot tartó könyv előkészítési munkái már megkezdődtek. — A városi Vöröskereszt- szervezet idén a lakóterületek és a munkahelyi dolgozók igényednek megfelelően 150 egészségügyi előadást, 20 filmvetítést, 15 tanfolyamot, 5 kerekasztal-konferenciát és egy üzemi elsősegélynyújtó- versenyt rendez. 120 éve, 1849 április 10-en aratták a szabadságharc honvédéi a dicsőséges tavaszi hadjárat tüneményes győzelmi sorozatának egyik legszebb diadalát Vácnál. Damjanich tábornok merész támadása és katonáinak minden ellenállást elsöprő lelkesedése Götz császári generális csapatainak maradványait az Ipokj és a Garam mögé vetette vissza. Az ütközetben maga Götz is elesett. A harcban különösen a híres 3-as „vö- rössipkás” zászlóalj tüntette ki magát. A nap hőse Földváry Károly, a vörössipkások parancsnoka volt. Ezután terjedt el róla, hogy nem fogja golyó. Zászló1 ragadva kezébe: „Utánam fiúk, hiszen miénk a ha- zaV’ kiáltással indult rohamra a golyózáporban. Hősiességével itt érdemelte ki „a szabadságharc legvitézebb katonája” jelzőt. — A személyiségformálás legfontosabb elvei és módszerei címmel előadás lesz szombaton délelőtt Salgótarjánban a TIT Nevelők Akadémiája keretében,. — Öt évvel ezelőtt ni a kulink a polgári védelem egészségügyi alakulatai. Ez alkalomból rendezik meg az egészség- ügyi szakaszparanesnofeok versenyét., melyén húszán vesznek részt. Lesz hal bőven A Halgazdasági Egyesüléshez tartozó 24 vállalatnál eddig 450 vagon halat helyeztek ki a tavakba. A 29 000 holdon gazdálkodó üzemek az elmúlt évinél 50 vagonnal több halat bocsátottak ,,szabadon” ezekben a hetekben. A számítások szerint igy ősszel 1200 vacjon áruhalat tudnak majd értékesíteni. A halgazdaságokban befejezéshez közeledik a tavak feltöltése és április közepére mindenütt rendbe hozzák a műszaki berendezéseket is. — Mintegy hatvannégymillió forintot fizettek ki egy év alatt a tagoknak és alkalmazottaknak a rétsági járás szövetkezeteiben. Ez mintegy tizen négymillióval haladja meg az egy évvel ezelőtti kifizetéseket. — Segítség felvét,elizőknek. A megyei tanács egészségügyi osztálya segítséget ad a megyében érettségiző és orvosi pályára készülő fiataloknak, hogy az egyetemi felvételi vizsgákon sikerrel megállják a helyüket, ezért a Budapesti Orvostudományi Egyetem bevonásával részletesen ismertetik a felvételi vizsga anyagát az érettségiző diákokkal. Ezen kívül segítik a végzős egyetemi hallgatók Nógrád megyei elhelyezkédését. — Korunk művészeti irányzatai a címe Pataki József festőművész előadásának, amelyet április 10-én, csütörtökön tartanak a Kohászati Üzemek Munkásakadémiája keretében. — Modern vállalatvezetési formák címmel dr. Varga György, a Figyelő főszerkesztő-helyettese április 16-án előadást tart Salgótarjánban. Az előadást a megyei TIT értelmiségi fóruma rendezi. APROHIRDETESE'K Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Ajka. Dunaújváros, Ózd. Almásfüzitő. Kazincbarcika) csőszerelő. hegesztő-lakatos, kovács, betanított és segédmunkásokat. 44 órás munkahetet, minden héten szabad szombatot. ingyenes szállást biztosítunk. 1—2 évi vállalati tevékenység alapján külföldi szerelési munkán való részvételt is biztosítunk. Jelentkezés : személyesen vagy írásban, Budapest, VI.. Paulay Ede utca 52. Személyzeti Főosztály. A Jobbágyi Építőipari Ktsz ’ felvesz legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező ács szakmunkást azonnali belépéssel. Kereseti lehetőség 2000—3000 Ft között. Kereskedelmi utazókat értékesítőket fő- és mellékállás ba felveszünk. Je- ' lentkezés Önéletrajzzal. Magyar Hirdető, Budapest. V., Felszabadulás tér 1. „Ruházat 263” jeligére. Hőket 40 órás, 5 napos munkahétre felveszünk. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszeráru- gyár. Munkaügyi Osztály, Budapest, X., Gyomról u. 19. Telefon: 477-330/ 193. A salgótarjáni állt ivöi’liázhoz asszisz- nsj feladat ellátásába érettségizett vagv szakmai képesítéssel i-ndelkezőt keresünk, elvételre nők i elemezhetnek. Jelentke- és: Salgótarján, megyei tanács. IL eme- -!t 215. ajtó. Rózsák! Gyönyörű üdynsay okban, orgo• ak. díszcserjék, vi- aghaeymak óriási • riaszt ókban. Méltányos árak. Kéne díj•entes, színes, nagy 'íeávzéktinket Szálai disznövénykeiné- •»zet Budapest. VI.. Népköztársaság u. BA Qualitál Könnyűfémipari Feldolgozó Váilaiat Apc, felvételt hirdet marós szakmunkások részére. Fizetés megegyezés szerint. Szükség esetén szállást és napi étkezést térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munka- er*-dr -’aikc-dásán mindennap 7—15 h. között, szombaton 7—12 h-ig. Beköltözhetően szo- ba-konyhás, kertes ház eladó Salgótarján, Vöröshadsereg út 177. Szövetkezeti lakást vennék 35 000 Ft-ig. Válaszokat ..Tavasz” lel igére a salgótarjáni hi rdetőbe. — Elkészült Ersekvadkert egyszerűsített általános rendezési terve, amelyet a községi tanács mór elfogadott. A tervnek megfelelően eddig már 30 házhelyet adtak át az OTP-nek értékesítés céljából, újabb hat házhely kialakítása most van folyamatban. — Költészet napja, A Kohász Művelődési Központ könyvtára április 11-én Költés szét napja címmel könyvkiáí- lítást rendee. — SBTC—Balassagyarmati Dózsa 8:2 (2:2), Balassagyarmat, 300 néző, v.: Markói. Góllövők: Kajdi (3). Zöldi (2), Répás, Szőllősi. Kriskó, ill: Mészáros, Melega I. — A szolnoki Szigligeti Színház április 15—16-án taraja ieigiközelebbi salgótarjáni előadásait- A bérleti sorozat keretében ez alkalommal Fehér Klára: Csak egy telefon című vígijátéka kerül közönség elé. — Tatarozzák a művelődési házat a pásztói járás néhám községében. Az elfogadott javaslat szerint még ebben az évben Alsótoldon és Ecsegen. jövőre Erdőtarcsán végzik el a felújítási munkálatokat. Hé- halomban kiubkönyvtár létesítésére kerül sor. ajomember? A dél-amerikai partvidéki Popayan falu körzetének rendőr-főkapitányságát azzal a hírrel riasztották, hogy a tengerparti erdőségekben a falusiak egy majomembert találtak. |A szerencsétlen 38 év körül lehet, teljesen elvadult, a majmokhoz hasonlóan táplálkozik és az erdőrengeteg fáin alszik- A furcsa szerzet csak artikulátlan torokhamgo- kat és rekedt kiáltásokat hallat, (MTI) — A Vietnam Hangja rádióállomás jelentette, hogy John F. Lowney amerikai tengerészgyalogos megtagadta a további szolgálatot és átállt a dél-vietnami felszabadító népi fegyveres erők olda- ’ára- Nyilatkozata szerint Lowney kijelentette, hogy ..megundorodott a háborútól, megundorodott attól, hogv azt tegye, amit a nácik Hitler ideiében: vakon engedelmeskedjék kegyetlen parancsnak.” E«y győzelem — egy vereség A magyar labdarúgó-válogatott brazíliai portyájának első állomásán Port Alegreben 2:0 arányú győzelmet aratott. Góllövők: Dunai II. és Fazekas. Szerdán a Jugoszlávia—-Magyar- ország UEFA-tornán a magyar labdarúgó-együttes 2:0 arányú vereséget szenvedett. így a jugosz- lávok jutottak tovább a tizenhatos döntőbe. . Áramszünet IV. hó 11-én 8—14-ig Salgótarjánban a Rákóczi úton, a városi tanácstól a vasúti átjáróig. A vasúti átjárótól a Vöröshadsereg úton a Vadaskerti vendéglőig, Arany János és Ko-suth Lajos utcában, a Rákóczi út és a vasúti átjáró között. Malinovsz- kij úton a templomtól a volt kórház bejáróig. IV hó 8— 30-ig na ponts 7 órától 17 óráig Zabar községben (szombat és vasárnap kivételével). NOGRAD . Magva» Szoctatl.ea MnnttáMtárt Nflgród megvet BltoB «äfa íe a Megvet taato lopta PSszerkesztO GO TV Alt OVIILA SzerbesztA-eg: SaigOtarißo Petőn . (. telefon? 52-w !2-»3. E9-«4, >2-9í Pó.terbesttö 18-94 Belpolitikát -ovat- 14-íO «portrova». tl-SS Eiszatsal szerkeszt«»: 13-OS Riadja . Vógrád megvet lapkiadó vállalat P eleid, Kiadó: vtDA EDI"! Kiadóhivatal Salgótartán Petii« * I. telelem: 10-2». terjes*« a Magya» Posta. BIöfMulQetA: a oelyl postahivataloknál e9 a kezlte.itóknei Flóíi/etesi -|ii eg» hónapra ín torta» Előállítja . Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Sala,*. tarján. Petőfi a. L Polcul, vezesd PAPP GYÖRGY igazgató Index- szám 25073