Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-22 / 90. szám
\ Leninre emlékeznek Baglynsalján Terasz a tó felett Érdemes volt Bánkon a szövetkezetnek vendéglőt építenie. Bár késik a jó idő, mégis márciusban már 150 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le. A Bánki tóhoz látogató turisták, a környező íeözségek KISZ-fiataljai szívesen étkeznek, szórakoznak a Bárka étteremben, ahol hétfő kivételével tánczenét is hallgathatnak. Most a 100 négyzetméteres. 80 ülőhelyes vendéglőt a tó fölé nyúló terasszal bővíti a rétsági' szövetkezet. A terasz alatt, az alagsorban gyors kiszolgálással ehetnek, ihatnak az átutazók. Lenin születésének 99, évfordulóján ünnepi megemlékezést tart ma este hat órai kezdettel a baglyasaljai pártós KISZ-szervezet, a Leninről elnevezett községi művelődési otthonban. Az ünnepség előtt megkoszorúzzák a megyében elsőnek felállított Lenin-szobrot, majd a munkásmozgalmi múltjáról híres község komunistáinak és ifjú- kommunistáinak részvételével sor kerül az ünnepi emlékülésre. Az ünnepségen Skoda Ferenc, a KISZ Nógrád megyei bizottságának első titkára mond beszédet- Leninre emlékeznek ma a megye általános és középiskoláinak tanulói, a nógrádi üzemek, hivatalok és intézmények KISZ-szervezetei is. Két súlyos baleset Két súlyos balesetről — . mindkettő, vasárnap történt — kaptunk jelentést a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályától. A 22-es műúton, a tereskei elágazásnál a Nagy Ferenc budapeseti lakos által vezetett Trabant személygépkocsi felborult. A vizsgálat megállapította, hogy a gépkocsi vezetője elvesztette uralmát a kocsi felett, és ez okozta a szerencsétlenséget. A Trabant utasai közül Nagy Ferencné, Farkas Béláné és Farkas Béla súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Mindhármukat a balassagyarmati kórház baleseti-sebészeti osztályára szállították. Állapotuk — a hétfői orvosi jelentés szerint — válságos. Nagy Ferenc könnyű sérüléssel úszta meg a karambolt. Az anyagi kár 15 ezer forint, Salgótarjánból Ózdra igyekezett személygépkocsijával Mustos Elemér ózdi lakos. Nádújfalu és Pétervására között, a 23-as műúton a mátra- ballai elágazónál kocsijával az árokba borult, A vizsgálat megállapította, hogy a kanya- . rokkal teletűzdelt, veszélyes útszakaszon a balesetet gyorshajtás okozta. Mustos Elemér felesége és kislánya könnyű sérüléseket szenvedett, míg Mustos nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel megúszta. Az anyagi kár tízezer forint. Kitüntetések Kisterenyén Megtartotta termelési tanácskozását a Kisterenyei Fogyasztási Szövetkezet. A tanácskozáson a szocialista brigád címet odaítélték a központi iroda kollektívájának. A szövetkezet dolgozói közül nyolcán „kiváló” kitüntetésben részesültek, három egység nyerte el a „Kiváló bolt” címet és tizenketten jó munkájukért elismerő oklevelet kaptak. Horváth Györgynek, aki 1953 óta a kisterenyei szövetkezet igazgatósági tagja, a SZÖVOSZ Igazgatósága a „Szövetkezet kiváló dolgozója” kitüntetést adományozta. A Nemzetközi Újságíró Központ 13 végzős hallgatója tegnap Salgótarjánba látogatott. A vendégek között egyiptomi, indiai, afgán, tanzániai, nigériai, ceyloni és mozambique hallgatók voltak. A hathónapos iskolán résztvevő újságíró-jelöltek megismerkednek hazánkkal. Tegnap Salgótarjánba látogattak, ahol megtekintették a Salgótarjáni Öblösüveggyárat, valamint az épülő belvárosi centrumrészt. Délután pedig a Salgói várhoz látogattak el. A vendégeket a MÜOSZ helyi titkára, Bobál Gyula újságíró kalauzolta városunkban (Koppány György felvétele) NAPTÁB 1969. április 22., kedd. Csilla napja A Nap kel 4.43, nyugszik 18.34 órakor. A Hold kel 7.37, nyugszik 0.12 órakor. Felhős idő Várható időjárás kedd estis: változóan felhős, a reggeli órák- oan párás idő, tóbbfeie, főként nyugaton 'és északon ' eső, megélénkülő déli, délnyugati szél. A hőmérséklet emelkedik. Legmagasabb hőmérséklet kedden 14—19 fok között. 75 éve, 1894. április 22-én hódmezővásárhelyi szegényparasztok, kubikosok, téglagyári munkások törne— ge kísérte Szántó-Kovács Jánost a városházához, hogy visszaköveteljék az előző napon a városi rendőrség kapitánya által az Általános Munkás Olvasóegyletből elhurcolt könyveket, füzeteket és a május elsejére előkészített jelvényeket. Szántó-Kovácsot, a hódmezővásárhelyi szegényemberek vezetőjét letartóztatták. A felháborodott tömeg izzó hangulatban követelte szabadon bocsátását. A kivezényelt lovascsendőrök sor- tüze sok tüntetőt megsebesített és egy fiatal munkást megölt. A megmozdulás ezután már-már a forradalmi felkelés jellegét öltötte a nagy parasztvárosban. A sok ezerre gyarapodott tömeg a városházát ostromolta. A véres harcnak az odairányított huszárezred túlereje vetett véget. A tömeget visszavonulásra kényszerítették. Az urak Magyarországa Szántó-Kovács Jánost, az első nagy magyarországi szocialista paraszt- megmozdulás vezérét 63 társával együtt ültette a vádlottak padjára. — Új szolgáltatást vezetett be a közelmúltban a Gabonafeldolgozó és Felvásárló Vállalat. A szövetkezetek kívánságára házhoz szállítják a keveréktakarmányokat. Eddig mintegy 15—20 gazdaság vette igénybe az új szolgáltatást, — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a balassagyarmati járási tanács me- eőgazdasági és élelmezésügyi osztályának szakemberei megvitatták, hogyan segítik a gödöllőiek ae Ipoly-menti termelőszövetkezeteket a helyes vetésszerkezet kialakításában. E célból különböző talajvizsgálatokat végeznek az érintett szövetkezeteknél. — Kilencszázan tanultak a Társadalmunk időszerű kérdései tanfolyamon a mezőgazdasági nagyüzemek dolgozói közül az 1968/69- es oktatási évben. Egy év alatt ezzel csaknem a duplájára emelkedett a MEDOSZ-hoz tartozó üzemekben a hallgatók létszáma. \ — Hárommillió forintot fordítanak különböző építkezésekre az idén az Ipoly vécéi termelőszövetkezetben. Többek között egy 108 férőhelyes szarvasmarha-istállót építenek. — Erdőt telepít Nagyoroszi határában a Börzsönyi Állami Erdőgazdaság- A termel őszövetkezet a rét területéből 9 holdon telepít csemetéket. — A pásztói gimnázium kertiében állítják majd fel Andrássy Kurta János szobrászművész alkotását. amelyet ezen a héten zsűriznek a Képző- és Iparművészeti Lektorátuson. Fáznak a halak Megkezdődött a tavaszi halászat a Hortobágyi Állami Gazdaságban. Az együttesen több mint 7000 holdnyi vízterületű tavakból hatezer mázsa halat emelnek ki. A pusztai tavakban egyébként még alig tapasztalható mozgás. Az öreg halászok szerint évtizedek óta példátlan, hogy ilyen későn ébredjenek a halak. „Lustaságuk” persze nem véletlen: ezekben a napokban 10—12 fokkal hidegebb a víz, mint más évek hasonló időszakában. A fázós halaknak még az evéshez sincs kedvük: a most már naponta adagolt takarmányból alig fogyasztanak. — Jelentős összeget fordítanak a balassagyarmati és a rétsági járás termelőszövetkezetei a fejlesztési alapra. A korábbinál hétmillió forinttal többet, most 64 millió forintot tartalékolnak fejlesztési célokra. — Ma kezdődik a mezőgazdasági üzemek új szakszervezeti vezetőinek oktatássoroza- ta. Elsőiként a szakszervezeti titkárokat hívták össze a Nógrádkövesdi Állami Gazdaságba oktatásra. — Hatszázezer forint értékű vasszerkezeti munka. Egy év alatt ilyen értékű munkát végeznek az erdőkürtiek a termelőszövetkezeti segédüzemükben fővárosi reklámsze- relési célokra. Előkészítő konferencia A tavaszi békekampány előadói részére április 28-án előkészítő konferenciát rendeznek. Ezen Orbán Józsefné, a pártközpont agit.-prop. osztályának munkatársa ismerteti a békekampány legfőbb céljait, az előadások összeállításánál követendő fontosabb szempontokat. Az előkészítő konferencián mintegy 80 fő vesz részt. A tervek szerint ez alkalommal adják majd át az aranykoszorús béke jelvény eket. — Az Állami Balett Intézet fel- vételt hirdet olyan 10—12 éves leányok és 10—14 éves fiúk részére, akik a tánchoz kedvet éreznek és elvégezték az általános iskola első 4 osztályát. Az intézetben általános és középiskola működik. Felvételi vizsgára május 2-től 15-ig lehet jelentkezni. A vidéki gyerekek szülői hozzájárulással, válaszbélyeggel ellátva írásban jelentkezzenek az intézetnél (VI. kerület, Népköztársaság útja 25. szám). Termelési tanácskozás Termelési tanácskozást tartottak tegnap délután a Salgótarjáni 1. sz. Postahivatal dolgozói. A tanácskozáson Bácskai Károly, a hivatal ve- , zetője értékelte az elmúlt negyedév eredményeit, a tervteljesítési mutatók alakulását, s külön kiemelte a lap- terjesztési feladatokat. Ezután a mintegy 60 dolgozó előtt egész sor kérdésre tért ki. Szó volt többek között a vasúti pályatest megemelésével és a főtéri állomás épületének lebontásával kapcsolatos postai-szállítási feladatokról, az új típusú levélszekrények felszereléséről, a postai takar ékbe tét- á 11 o m á nyr ól, s a kézbesítők- új egyenruhájáról. Ae immár 40 éve hagyományos egyenruhák helyett az idén már új, modem szabású téli öltözéket kapnak azok, akiknél esedékes a ruhacsere. A nehéz posztóból készült „malaclopó” helyett pedig műanyagból készült kényelmes köpenyekkel látják el a dogozókat. William Beattie-t, a kanadai uácipárt vezetődét vasárnap délután egy torontói nyilvános parkban agvba-főbe verték. Beattie-I kórházba szállították. — Kezdődik az őzbak selejtezés. Több vadásztársaság kérésére május elseje helyett április 25-én megkezdik már a megye területén a selejtezést. Az engedélyezést a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya és a MAVOSZ megyei intéző bizottsága együttesen adta ki. Szép magyar beszéd A Péchy Blanka színművész- nö által alapított Kazinczy-díj, a Szép magyar beszéd verseny országos döntőjét április 25— 27, között rendezik Győrött, a Rába művelődési házban, ötven versenyző jutott az országos döntőbe. Nógrád megyét Lipták Ibolya, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium és Szabó András, a balassagyarmati Balassi Bálint Szolidaritás a gyarmati ifjúsággal A Kommunista Ifjúsági, Szövetség szervezetei minden év tavaszán,— április 24-én rendezik meg a Gyarmati ifjúság napját. A nógrádi kiszesek év közben munkával, felajánlásokkal és nagyszabású rendezvényekkel nyilvánítottá1 ~ szolidaritásukat a szabadságiért küzdő vietnami néppel és a gyarmati ifjúsággal. A szolidaritás napján megyénkben számos ifjúsági találkozóra „erűi sor. így a Síküveggyárban, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben és a Bányagépgyárban találkoznak a város vfjúkommunistái a megyébe látogató gyarmati fiatalokkal Szolidaritási gyűlésre kerül sor Balassagyarmaton, a Fémipari Vállalatnál is. A rétsági 1Órásban két KlSZ-szervezet- hez, a pásztói alapszervezetek közül ugyancsak kettőhöz látogatnak április 24-én vietnami és gyarmati országokból érkezett fiatalok. Ganz-MAVAG alkalmaz esztergályos, marós, lakatos, vasszerk.-laka- tos, csőszerelő, vill.-szerelő öntő, magkészítö, daruvezető, sajtoló szakmunkás, illetve betanított dolgozókat. Mindén második héten szabad szombat. ! vasúti arcké- ! ,es igazolvány hozzájárulással biztosítva ran az egész ország területére. Szállásról a vállalat gondoskodik. Jelentkezés sze- ' mélyesen a vál- I lalat munkaerő-gazdálkodásán. Budapest. VIII. kér. Vajda Péter u. 10. Megközelíthető: 23-as villamossal. Gyár- és gépszerelő Vállalat keres budapesti és vidéki szerelési területeire (Ózd, Székesfehérvár, Almásfüzitő, Ajka, Pét stb.) csőszerelő, hegesztő, kovács, lakatos, betanított és segédmunkásokat. Minden héten szabad szombat, 44 órás munkahetet biztosítunk. 1—2 évi vállalati munka után külföldi szerelési munkára is lehetőség van. Jelentkezés személyesen vatrv írásban. Budapest. VI., Paulai Ede utca 52. Személyzeti FőosztályApróhirdetések Elcserélném Budapest, H-srnád utca I. emeleti szoba-kony- hás spájzos lakásomat salgótarjáni hasonlóért. Érdeklődni lehet Benke Ferenc, Salgótarján, Lovász József u. 3. TI. 19. 2—3 vagon méretes 1—2 vagon méreten aluli gül és 1—2 vagon méretes kisvár- dai rózsa vetőburgonya eladó. Budapest. Duna Tsz., Élmunkás- tér. Telefon: 204-258, MóliCt 40 órás, 5 napos munkahétre felveszünk. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszeráru- gyár. Munkaügyi Osztály, Budapest, X., Gyöm- rői u. 19. Telefon: 477-330/ 193. A Qualitál Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat Apc, felvételt hirdet marós szakmunkások részére. Fizetés megegyezés szerint. Szükség esetén szállást és napi étkezést térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munka- erfi-ea zdálkodásán mindennap 7—15 h. között, szombaton 7—12 h-ig. Erős, jó állapotban levő, is helyiségből álló házingatlan — közületek részére is alkalmas — eladó. Megtekinthető, és érdeklődni lehet: Salgótarján, Csizmadia Sándor u. 26. Nagy virágú holland Chabaud szekfű palánta, minden színben kapható darabonként pó fillérért, májusi szállításra Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. Berekfürdőn 3 szobás nyaralómból 2 szoba idényre kiadó. Szobánként 2—3 ágy, fürdőtó] 5 percnyi járás. Cím: Miskolczi József. Karcag, Vöröshadsereg u. 50. Eladó 250-es Jáwa 15 ezer km-rel. Zagyva- pálfalva, Rózsa u. 22. Elcserélném balassagyarmati egyszoba- konyhás, olcsóbérü lakásomat salgótarjánira. Telefon: 22-94. Húsz család méh hunor vándorkaptárban, 10 kg műlép. 5 kg viasz kannákká] együtt olcsón eladó. Ugyanitt kerékpár is. Zagyvapálfalva, Csokonai út 106. Műszakilag vizsgázott, CL-sorozatű, zöld 601-es Trabant Limousine eladó. Érdeklődni hétköznap 8—10 óra között. Salgótarján, Tanács u. 11.. I. emelet 3. ajtó. Hirdessen Ön is a \ÓGft ÍD- ban! A KDVI Gép- üzem Budapest, XXI., Kikötő főút 3. felvételre keres nehéz gépkezelői jogosítvánnyal rendelkező gépvezetőkei és vizsga nélküli gépkezelésre alkalmas dolgozókat. A vizsga nélküli gépkezelők részére — folyamatosan — lehetőség van a jogosítványmegszerzésre. Szállást dolgozóink részére lakókocsikban biztosítunk. Gimnázium tanulója képviseli. A bíráló bizottságban neves nyelvészek és színművészek foglalnak helyet. A győzteseknek Péchy Blanka adja át a díjakat. leqnap mesélték Két úr találkozik. Az egyik megkérdezi: — Mi ez a kék folt a homlokodon? — Fejbe vert egy féltékeny férj, mert megcsókoltam a feleségét az esküvőjük után. — De hiszen ez így szokás. — No igen, de ez már két évvel az esküvőjük után történt. KOSZÁN. - NYILVÁNÍTÁS' Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak akik felejthetetlen halottunk BULIK ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, _______A gyászoló család. W OG RAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYÁR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi a. I Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: tl-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05 kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi a. X. Telefon: IQ-Za. Törleszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi a. 1, Felel«« vezető: PAPP igazgató, index- szám 2S072.