Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-12 / 59. szám

KERESSE A HELYES VÁLASZT! — 'fturz. — Nemcsak a nagyüzemekben, termelőszövetkezetekben és allami gazdaságokban, ha­nem a háztájiban is sok a szarvasmarha. Betegség, fertőzés felütheti a tejét, baleset kö­vetkeztében pedig kényszervágást kell alkalmazni. Lehet, hogy az állatorvos mar későn érkezik, a kár bekövetkezik. Mentsük, ami menthető — jelszóval is találkozunk az ál­lattartók között- A megoldás velamennyiünk érdeke. Keresse a helyes megfejtést, amit az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatósága címére március 19-ig kérjük megkül­deni. Tavaszi úton Robog az autó a nógrádi he­gyek között. Egy-egy dombol­dalon még hófoltok virítanak, de a zöldek illata ott úszik már a földek fölött, az ország­út acélszalagja körül, belengi a csupasz fákat, behatol a ko­csi belsejébe. Jókedvet áraszt. Hárman vagyunk a Icocsi- ban. immár harmadnapja szinte elválaszthatatlanok. A tavaszi verőfény átvilágít min­dent, mindenkit: belelátunk egymás agytekervényeibe. Egy­szerre kezdünk nevetni, s a ki­robbanó kacagástól a motor is mintha szebben surrogna, gyorsabban hajt a pilóta is. Milyen a gép? A motor is át­veheti a tavaszvárás mindent megelőző kacaját? Csendes a táj, csak a motor tavaszi áradatot zengő büszke zenéje dalol, amibe beletrillá­zik a kirobbanó, a mindig új erőre lendülő nevetés. Egy ág, egy duzzadt rügyecske ugrik be közelről a képbe, mögötte a még páncéllal borított víz, a most még nyugodtan szender­gő. A kanyar előtt jégvermek várnak öblösen a nyári hő­ségre. Amit ma ad a termé­szet, eltesszük holnapra. Most meztelen a táj. Baráz­dák sűrű sorai egymás mellett, a sárgától a sötétbarnáig. Ben­nük a termés ereje, indítója, a már fölfelé erőlködő csíra. Ügy érzem, integetni kell. A fáknak, földeknek, az embe­reknek. Észre kell venni min­dent, megjegyezni, elraktároz­ni, szinte gyermekien kíváncsi szemekkel. Integetni kell, kö­szöntem a természet újjászü­letését, a kocsi előtt átrohanó tapsifüles lábnyomát. Nevetni a télről ittmaradt morcossá­got, új lendülettel felvérteződ- ni. Szép ez a készülődés, a már­ciusi nap arcot pirító friss fé­nye. Űj erőt ad, ünnepet hoz, élettel tölti meg határainkat. Ahogy a versíró mondja: Né­kem odáig szép a táj, ahol még meglátszik rajt’ az ember­kéz nyoma. Vagy ahogy a ta­vaszt köszöntve mondhatjuk: ahol elkezdődik az emberkéz munkája. (molnár) JÓKAI nOit w £ M 1 Átdolgozta? Cs. Horvátfc Tibor Rajzolta v Korcsmáról Pál. Jenő nemcsak anyjuk levelét akarta átadni, más célja Is volt a látogatással. Ohói Öcsémurom Alphonsme kisasszonynak kurizal? Szeretném, ha velem jönnél Plonkenhorsték estélyére. Nem szeretem Pfanken- horstékat. Sem Antoi­nette asszonyt, sem a lányát. Amolyan úrhat­nám emberek. De nem bánom, a kedvedért ott leszek. Az úrft - csak menjen nyugodtan, majd transz­portálom én 'a kapitány urat, ha ki lesz pucolva. Ej, de helyes gyetek! Ha tu­dom, hogy ilyen virág nyílik Plankenhorstéknál, hamarabb eljöttem volna hozzájukf FOLYTATJUK Természet védelem Ritkaságaink védelmében Az ember a természet erőit igyekszik a maga hasznára fordítani. Munkájával azon­ban mindig változtat őserede­tiségén. Az igazi őstermészeti területek egyre csökkennek a földön és ha meg akarjuk őrizni ezeket a ritkaságokat, védelmünkbe kell venni őket. Ma már a kultúrember az egész világon azon fáradozik, hogy a természetet őseredeti­ségében, legalább kisebb „szi­geteken7’ megőrizze. Számos vé­delmi terület szolgálja ezt a célt a sziklás hegységtől a Kaukázusig, Tanzániától a Bajkál-tóig. Hazánkban több ilyen vé­dett terület van. Mi nógrádi­ak is büszkén mondhatunk magunkénak kettőt, Ipolytar- nócot és a Salgó-vár környé­két. A Salgó-vár környékének romantikus szépségében mó­dunk van gyönyörködni, az ipolytarnóci őslelőhelyre azon­ban sajnos tilos a bejárás. Ipblytarnócon őslények láb- nyomaira bukkantak, de nem óvták eléggé. A Kubinyi által, a múlt század elején felfede­zett 37 méter hosszú megkö­vesedett ősfenyőből mái- csak 1,20 méter van meg. Pedig szép tervet készítettek az ősrégi leletek megóvására, a természeti múzeum megnyitá­sára. Acélvázas üvegkupola alatt, infravörös sugárzású fű­téssel állandóan 20 fokos hő­mérséklet mellett, függesztett járdákon lehet majd az őslé­nyek lábnyomai között sétálni. A területre autóút vezet, kö­zelében kutató ház is épül. De mikor? Mit ér a világhíres te­rület, ha a nagyközönség elől elzárják, a turisták, diákok nem láthatják. Vétek ez. A nagy védett területek mellett a kisebbeket is oltal­munk alá kell venni. Somlyó- bányatelep mellett egy hatal­mas bükkfa díszeleg, közel 4 méteres a körmérete. Gyönyö­rű lombsátrat hajt, lehet vagy 300 éves. Védetté kellene nyil­vánítani. Azon fáradozunk, hogy városunk környékén, me­gyénkben, minél több termé­szeti ritkaság mellett álljon védelmi tábla, mely az arra járók figyelmét felhívja, s ez­zel is neveli őket a természet- védelemre. természetszeretetre. Növényi kincseink A természetvédelemmel az 1900-as évektől kezdve törőd­tek rendszeresen Európában. Hazánkban az ilyen „termé­szeti műemlékekre” az Orszá­gos Természetvédelmi Hivatal, Nógrád megyében a tanács vb mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya és a Hazafias Népfront természetvédelmi al­bizottsága vigyáz. Van mire vigyázniok. Bujá­kon hatalmas kocsányos töl­gyek pompáznak az Egidius- f orrás mentén. Romhány ban a Rákóczi-szabadságharc csatá­jának emlékét őrzi egy török- mogyorófa. A néphagyomány szerint e fa alatt állt a nagy fejedelem sátra, ahonnan az ütközetet irányította. Moho- rán a Mikszáth-emlékfában gyönyörködhet a természetjáró. A bokrétafa törzsének átmé­rője mintegy 3 méter. Mik­száth e fa alatt pihent sokat. Csesztvén a kúria mellett áll a 400 éves Madáeh-hársfa. Növényi kincseink történel­mi korokat, embereket idéz­nek, s méltók arra, hogy meg­becsüljük, megőrizzük őket. Elhanyagoltak í a turistautak 1 A nógrádiaknak, de a fő­városiaknak is kedvenc ki­rándulóhelyük a Karancs és a Salgó. Mindkét hely jól megközelíthető. Sajnos a turistautak, főleg a Ka- rancs környékén elhanya­goltak. A Karancs egyik legszebb részén, a Cefoer- na-völgyében majd a for­rástól a kilátóig terjed az a turistaút, amely a legvad- regényesebb tájon vezet át. Régebben a természetjárók kétévenként kitisztították. Most elhanyagolt, benőtte a növényzet. Vajon a két tarmészetja- ró-szakosztály, az SBTC és az SKSE tagjai közös ösz- szeíogással nem tudnának egy kis tisztogatást végezni ezen a turista útszakaszon? Az erdők őrei Az elmúlt években jól működött, hasznos munkát végzett a társadalmi erdei szolgálat. Több tűzesetet meggátoltak és amikor szük­ség volt rá, riasztották a tűzoltókat, de maguk is te­vékenyen kivették részüket az erdőtüzek oltásából. Jó szolgálatot végeznek akkor is, amikor tájékoztatást nyújtanak, főleg az idegen kirándulóknak. Tavaszodík. Egyre többen járják az erdőt. Helyes len­ne, ha már ebben a hónap­ban több erdei szolgálatban részt vevő tag bevonásával Megkezdődő 11 a imidái* vonul ás A néphit szerint Bálint-napkor, február 14-én költöző madaraink hírnökeként érkeznek az örvös galambok. (Co­lumba Palumbus). A februári havazás késleltette az említett madarak vonulását, de a hó végére szórványosan megérkez­tek. Megfigyelők március 4-én seregélyeket (Stumus Vur- gális), 5-én pedig bíbiceket (Venellus ranellus) észleltek a Mátra, környékén. Az utóbbiak szintén a tavasz hírnökei. Előfordul azonban, hogy nem egyszer keserves csalódás éri a szállás-előkészítőket, ha megváltozik az időjárás. A vadászok a szalonkák érkezéséről szeretnének már hírt hallani. Szépen tavaszodik, ennek is eljön az ideje. szolgálatot tartanának a Karancs és főleg a salgói természetvédelmi területen. Mint ismeretes, tavasszal fokozódik az erdőben a tűz­veszély is. Készenlétben kell állni a pusztítás megakadá­lyozására. Közúti forgalomkorlátozás Az olvadás ütburkolatromlást idézett elő a becske — nógrádkö- vesdi út 9—17 kilométer közti sza­kaszán. Ezért a KPM Egri Közúti Igazgatósága forgalomkorlátozást rendelt el. A négy tonnánál na­gyobb tengelynyomású járművek­nek a jelzett útszakaszon közle­kedni tilos, az 1,5—4 tonna kö­zötti tengelynyomású gépkocsik pedig legfeljebb óránként negy­ven kilométeres sebességgel ha­ladhatnak. A sebességkorlátozás a menetrend szerint közlekedő autó­buszokra is vonatkozik. A négy tonnánál nagyobb ten­gelynyomású gépkocsik, jármű­vek számára a terelőutat Rom­hány — Bánk — Alsópetény — Nézsa — Galgaguta — Nógrádkö- vesd irányában jelölte meg a köz­úti igazgatóság. Grafika és fotó A Nógrád megyei Képzőmű­vész Stúdió díjazott grafika., munkáiból és a megyei Józ '.e Attila művelődési közp■ ; t nógrádi fotóklubjának tag által készített felvételekből állítás nyílt a napokban a v h. - velődési központ klubjába- Salgótarjánban ez az első olyan tárlat, amelyen képző- művészeti alkotások és fotók együttesen láthatók. A látoga­tó mintegy félszáz grafikai lapban, illetve fotóban gyö­nyörködhet. Az itt látható grafikák a debreceni országos tárlatra kerülnek majd, ame­lyet ott amatőr képzőművészek munkáiból rendeznek. A meg­nyitó Debrecenben március 31- én lesz. A megyei kórház igaz­gatósága közli a bei j gek hozzátartozói v<. hogv további intézke­désig a látogatást szünetelteti asc influenza jár váír miatt. IGAZGATÓSÁG Mai műsor KOSSUTH RADIO: 8.20: Zenegyár a Temze partján. — 9.49: — Stúdium. — i0.05: Egy szolgálati út vége. — 10.25: Kocsár Miklós; Nagyrédei lakodalmas. —• 10.42: Életem, találkozásaim. — 11.Sö: A Szabó család. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Albert István és Jónás Mátyás népi zenekara játszik, Fátyol József klarinétozik. — 13.45: Nőnről nőknek. — 14.15: Zenei élet a Tanácsköztársaság idején. --- 14.45; Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.10: Nádas Béla táncdalaiból. — 15.20: Zenés album. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Dóry József nótákat énekel. — 16.24: Vál­tozatok zongorára. — 16.40: Atlasz. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: A Magyar Rádió országos hegedűversenye. Döntő III. rész. — 18.58; Hallgatóink figyelmébe. — 19.25: Kabarékeverék. —■ 20.00: Kedves lemezeim. — 21.03: Vissz­hang. — 21.33: Nótacsokor. — Kb. 22.15: Sport. — 22.20: A Magyar Rádió országos hegedűversenye. — 22.35: Meditáció. — 22.45: Be­mutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új felvételét. — 23.39— 0.25: Könnyűzene. PETŐFI RADIO; 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. — 8.05: Verbunkosok, népdalok. — 8.45: Tallózás a világsajtóban. (Ism.) — 9.00: Ezeregy délelőtt. . . — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Beethoven: C-dúr zongoraverseny. — 12.40: Házunk tája. — 13.05: Szovjet kórusok műsorából. — 13.15: Cherubini operáiból. — 13.40; Orvosi tanácsok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.10: Mikrofonnal a Közel-Keleten. — 18.55: Endrédi Mimi és Fodor János énekel, Burka Sándor tárogatózik. — 19.24: Verdi: A trubadúr. — 20.25: Üj könyvek. (Ism.) — 22.32: Tánczene. — 23.10: Zenés játékokból. — 23.40: Üj lemezeinkből. TELEVÍZIÓ. 18.00: Műsorismertetés. — 18.02: Hírek. — 18.08: Rek­lámműsor — 18.10: Naoúanok. hetilapok. M;-ői is ír a világsajtó? — 18.20: TIT. Tízentúliak Társasága. — 19.10: Esti mese. - ‘ .Tá^cvc.... -p. -rrx^ArS c •• • -py - fc,.W/». 20.20: Mr GcGi.it. Av. áruló léptek. — 21.10: A TV Galériája, — 21.50: TV-híradó — 2. kiadás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom