Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-07 / 55. szám
Buteílika A hetedik találkozó Tűzharcok Jlem erővel — A DWF ollcniívája a tárgyalások középpontjában Moszkvában Csütörtökön délelőtt hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Abdel Aziz Buteílika, az Algériai Forradalmi Tanács tagja, az Algériai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, és kísérete. A szovjet kormány vendégeként március 9-ig tartózkodik a Szovjetunióban. Találkozni log a szovjet vezetőkkel, Gro- miko külügyminiszterrel, és megbeszéléseket folytat a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről. Elutazása előtt Algírban Buteílika a repülőtéren kijelentette, hogy Algéria és a Szovjetunió együttműködése minden téren sikeresen fejlődik. Abdel Aziz Buteílika, algériai külügyminiszter moszkvai látogatására irányul a szovjet főváros diplomáciai megfigyelőinek érdeklődése. Moszkvai politikai körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak az algériai diplomácia vezetőjének szovjetunióbeli tárgyalásai iránt, amelyek a két ország közötti baráti kapcsolatok kérdéseit, valamint a nemzetközi helyzet tekintélyes számú problémáit ölelik fel. Az ilyen tárgyalások — húzzák alá a szovjet főváros politikai köreiben — egyáltalán nem jelentenek új vpnást a két ország viszonylatában. A két ország vezetői közötti sűrű személyi kapcsolatokban, amelyekbe most szervesen illeszkedik bele Buteílika látogatása, Moszkvában az Algériával kiépített állami jó viszony jelét látják. Az Amerikai Űrhajózási Hivatal szóvivője magyar idő szerint csütörtökön hajnalban közölte, hogy Schweic- kart űrhajós csütörtökre ter- vezeU űrsétája annak gyengélkedése miatt elmarad. A csütörtökre megállapított repülési program megváltozása azonban, a szóvivő szerint, nem befolyásolja az Apollo—9 keringési tervét, sem az Apollo—11 számára előirányzott Holdra szállási műveletet. Nem marad el a pénteki űrrandevú, amelynek során az Apollo—9 űrkabinjáról leválasztanák a holdkompot. amely ezúttal először repülne önállóan a világűrben. Amennyiben azonban valamilyen okból törölni keltene a repülési programból annak legfontosabb részét, a péntekre előirányzott űrrao- devút., ez már döntően befolyásolná az Apollo-program egészét és valószínűleg meg kellene ismételni az Apollo—9 mostani repülését, amire április végén kerülne sor. Charles Berry, az amerikai űrhajósok főorvosa eltnon- dotta az újságíróknak, hogy a 33 éves „űrújonc” szerdán reggelizés után két ízben Nigéria fővárosának lakossága lelkes hangulatban fogadta a szerdán hivatalos látogatásra Lagosba érkezett 'Zovjet hadihajókat és le•nységüket. Sok ezer lakos sent ki a kikötőbe a szovjet i ad i tengerészek üdvözlésére. A szovjet tengerészek tisz- v'.ctcre Gowon tábornok, nigériai állam- és kormányfő szerdán fogadást adott. — Önök barátaikhoz jöt- tek és látogatásuk a nigériai — szovjet kapcsolatok további erősödését szolgálja — jelentette ki a fogadáson Gowon tábornok. Az országban t'olvó polgár- vlbórúró] szólva Gowon kijelentette, hogy csapatai uralA programnak megfelelően, csütörtökön délelőtt, magyar idő szerint fél 11-kor megkezdődött a négyes vietnami értekezlet hetedik ülése. A nyugati hírügynökségek jelentése szerint a tárgyalások középpontjában a DNFF jelenleg folyó offenzívája áll. Ez az offenzíva — írja az AP amerikai hírügynökség tudósítója — rányomja bélyegét a csütörtöki párizsi tárgyalásokra. Az ülés előtt Xhuan Thuy, a VDK küldöttségének a vezetője nyilatkozott az újságíróknak az offenzívával kapcsolaSzociátis feszültség Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Szakítás fenyeget a francia szakszervezetek, a kormány és a munkáltatók képviselőinek kedden kezdődött •.anácsküzásán, amely a szociális ügyek minisztériumának épületében folyik. Maurice Schumann miniszter, a kormány szerda délelőtti ülésén nem kapta meg azt a fel- natalmazást. hogy az állami szektorban dolgozók béréne!: emeléséről tárgyaljon. A munkáltatók szervezetének, a CNPF-nek a vezetői is kitartottak amellett, hogy a mostani tanácskozás csak t a helyzet felmérésére szolgál, valódi bértárgyalásokról esethányt. Egyszer az űrkabinban, egyszer a holdkompon Ebédet ner- folvasztott és este sem érezte magát — saját szavaival élve, — a „helyzet magaslatán’V . " , Berry doktor szerint az űrhajós rosszulléte nem tekinthető betegségnek- hanem olyan jelenségnek, amely az űrkabinok tiszta nitrogénből álló légkörében bárkinél felléphet- Az orvos emlékeztetett arra, hogy Schweickart az űrrepülés előtt tengeribetegség elleni tablettákat szedett, a repülés során pedig altatót. Az űrhajózási hivatal szóvivője szerint az űrséta elmaradását az űrhajósok hasznukra fordíthatják, mivel így sokkal több idejük marad arra, hogy a holdkomp működésével részletesen megismerkedjenek. Hozzátette, hogy a csütörtöki űrséta elmaradásának oka nem kizárólag az esvit- űrhajós gyengélkedése. hanem az a körülmény is. hogy az űrhajózási központban rájöttek: az űrkabinból történő ki- és átszállási műveletekre túlságosan rövid időt irányoztak elő- ami n repülési tervben időzavarhoz vezethet. (Reutert. ják a helyzetet a fronton, a szövetségi kormány az ország 12 állama közül 11-ben gyakorolja a hatalmat. A szaka- dárok mindössze az észak-keleti állam egyötödét ellenőrzik. Gowon tábornok helytelenítette, azoknak a nemzetközi tényezőknek az álláspontját, amelyek Ojukwu ezredes rendszerét támogatják. — Nem fog sikerülni az a tervük, hogy kettészakítsák Nigériát — fűzte hozzá. — Az. ország népe jobban mint valaha, felismerte az egység szükségességét és meggyőződésem. hogy Nigéria egysége1 lesz- (MTI) tos hangulatról: „A vietnami nép békét akar, békét a függetlenségben, és valódi szabadságot Elszántan harcol ezért a szabadságért. Semmiféle fenyegetőzés nem ingatja meg ebben az elhatározásában.” Szerdán délelőtt Ky tábornok, a saigoni rezsim küldöttségének fő tanácsadója, találkozott Cabot Lodge amerikai megbízottal, majd csütörtökön Saigonba repült, hogy beszámoljon Nixon amerikai elnökkel folytatott beszélgetéséről. (AP, UPI, MTI) Franciaország ban leg később és iparáganként lehet csak szó. A szakszervezetek viszont továbbra is azt követelik, hogy a tavalyi megállapodáshoz hasonlóan és annak megfelelően, most is országos, az állami és magánszektorra egyformán érvényes megállapodást kössenek. A megállapodás célja, hogy egyrészt ellensúlyozzák az időközben bekövetkezett áremelések hatását, s' másrészt továbbra növeljék a dolgozók életszínvonalát. A szerda esti tanácskozás után Georges Séguy, a CGT főtitkára . kijelentette, hogy a kormány és a munkáltató!-: magatartása folytán nem marad más hátra, mint megszervezni a dolgozók visszavágását: a sztrájkot. A legnagyobb szakszervezeti központ. a CGT vezetősége csütörtök reggel össze is ült. hogv meghatározza, milyen közös harci módszereket java soli on a többi szákszervezetnek a íárevalások várható kudarca eseténAz elégedetlenség nemcsak a dolgozók, nmem a kiskereskedők és a kisiparosok körében is jelentős, elsősorban az adók emelése és a kötelező társadalombiztosítási rendszer rájuk való kiterjesztésének magas terhei miatt. Követeléseik alátámasztasára szerdán délután a kiskereskedők és kisiparosok bezárták üzleteiket. A sztrájkfelhívásnak a kiskereskedők és kisiparosok 95 százaléka tett. eleget. A SZÍRIÁI államcsínyeket lajstromozzák- Egyes megfigyelők szerint minden üzen- narmadik, más megítelesek szerint pedig minden tizenkilencedik hónap számíthat kritikus időszaknak. Ez a damaszkuszi menetrend — most úgy tűnik — megdőlt. Legutóbb múlt év októberében távolította el egy csoport a hatalmon levő erőket. S mint a hírügynökségek jelentették, Damaszkuszban alig négy hónap elteltével ismét zavarossá vált a helyzet. A jelenleg is zajló események szorosan összefüggnek azonban azzal- ami még a múlt ősszel zajlott le az ősi karavánváros modern kormánynegvedében. Mint ismeretes, októberben a szír politikának az a periódusa ért véget, amely 1966 februárjában juttatta hatalomra a szír Baath-párt ifjú törökjeit. A Zuajen, Atasszi és Makhusz nevével fémjelzett szárny a hadsereg támogatásával a Baath jobb oldalától vette át, államcsíny útján. az ország vezetését- A hadsereg támogatását az a Dzsadid tábornok biztosította, akit Szíria első számú erős embereként s a politikai élet 6zürke eminenciásaként emlegettek. Zuajenék számos progresszív intézkedéssel- egyebek között a földreform végrehajtásának sürgetésével, az Euphrates-gát program elindításával, számos ipari elvesztési akcióval ’■“lölték ki Szíria helyét mind az arab viláeban. mind a nemzetek közösségében. Ez a politikai kurzus — érthető módon — a Baath- oírt hatalomból eltávolított 'obhotdali csooortiának ál- ’rnrló tám-nrlqsát váltotta ki. 4 R-7-aTr'h-Bifpr csoport 1966- februárjától több ízben kí2 NÓGRÁP - 1969. március péntek Apollo —9 Elmaradt egy űrséta Szovjet hadihajók látogatása Lúgosban Sztrájkra készül a CGT Közel-Keleten fosrikával KAIRO Kairóban kiadott közlemény szerint, szerdán egész nap több ponton volt lövöldözés izraeli és egyiptomi katonák között a Szuezrcsatorna mentén. Két egyiptomi katona megsebesült. AMMAN A jordániai hadsereg szóvivője közölte, hogy szerdán délután Abu Szidra körzetében tüzérségi párbaj volt izraeli és Jordániái ütegek között, amelynek során a jor- dár.iaiak két izraeli ütegállást megsemmisítettek. Az izraeliek később az előző incidens helyétől mintegy tíz kilométerrel északra tüzet nyitottak, amit jordániai részről viszonoztak. TEL AVIV Da jaii izraeli hadügyminiszter szerdán Tel Aviv- ban orvosok gyűlésén javasolta a megszállt arab területek intenzívebb gazdasági integrálását, ugyanakkor azonban azt állította, hogy nem gondol-e területek an- nekfálására. Véleménye szerint a megszállt területek stratégiai fontosságú térségeiben izraeli településeket kellene létesíteni, de nem az ottani arab lakosság rovására. A hadügyminiszter szerint változtatni kellene azon, hogy húsz hónappal a júniusi háború után a megszállt arab területeken még mindig egyiptomi, illetve jordániai törvények vannak érvényben, s a kairói és ammani kormányok által kinevezett köz- tisztviselők működnek. Az izraeli belpolitikai helyzetről szólva elismerte, hogy közelebb áll bizonyos jobboldali csoportosulások! oz, mint saját pártjának baloldali elemeihez. Azt állította, hogy nincsen alapvető véleménykülönbség közte és Jigal Állón ideiglenes miniszterelnök között: „mindketten azon a véleményen vagyunk, hoey az Izrael által ellenőrzött területeken befejezett tényeket kell teremtenünk. A hadügyminiszter közölte- hogy ha Golda Meir asszony, a kijelölt miniszterelnök felkérné a kormányba való belépésre, elfogadná a hadügyminiszteri tárcátSzíria folytatja a forradalmi harcot Damaszkuszban úgy tudják, hogy a legutóbbi események kapcsán, vezető szíriai személyiségek Kairóban és Bagdadban tájékoztató missziót teljesítenek. Ugyanakkor algériai küldött érkezett a szíriai fővárosba. Ibrahim Makhusz, volt szíriai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, aki részt vett Algírban a mediterrán országok haladó pártjainak konferenciáján, majd Burned! - en elnökkel folytatott megbeszélést, váratlanul Kairóba repült, és azonnal felkereste Nasszer elnököt. A kairói rádió szerint Makhusz kijelentette a tudósítóknak: a szíriai belső problémákat a logika, nem pedig az erő eszközével kell megoldani. Bejrúti értesülések szerint Tallasz szíriai vezérkari főnök Bagdadba utazott, és találkozott Bakr iraki elnökkel, Tallaszt tekintik Asszad szíriai hadügyminiszter legközelebbi munkatársának. Ügy tudják, hogy Tallasz az iraki az egyiptomi és a jordániai vezérkari főnököt fel kívánja kérni, vegyenek részt egy Bagdadban rendezendő katonai értekezleten. Ezt azonban nem erősítették meg, és nem tudnak Kairó és Amman állásfoglalásáról sem. Damaszkuszban időközben folynak a Baath-párt székházában a pártvezetőség tanácskozásai a vezetők közt támadt viszály rendezésére. Az Al-Baath, a párt központi lapja csütörtöki vezércikkében hangsúlyozza, hogy a szíriai nép a forradalmi realizmus útját járja. Elutasítja az olyan realizmust, mely opportunista módon megbékél a helyzettel, például az izraeli megszállással azon a címen, hogy az realitás. Abból a reális tényből indul ki, hogy a népek fel akarnak szabadulni, ez a forradalmi realizmus sok áldozattal jár, elkeseredett harcot követel, de ez vezette győzelemre az algériai népet, ez hozta meg á szocialista forradalmak sikereit. A szíriai Baath-párt egyet len válasza az ellene indított imperialista támadásokra csak az lehet, hogy folytatja a forradalmi harcot, amelyet 1963. március 8-án megkezdett. Az NSZK új elnöke Vidáman nevet dr. Gustav Iieinemann szociáldemokrata Igazságügy-miniszter, akit a jogellenesen Nyugat-Berlinbe összehívott elnökválasztó gyűlés az NSZK elnökévé választott. (Telefotó — AP—MTI— KS> Á kegyetlenségek újabb bizonyítékai A hitleristák háborús bűn« tetteit bizonyító újabb dokumentumokat találtak Katowi- ezében. Az egykori Gestapo- dokumentumok szerint Katowicében a börtönben 1939— 1945 között gillotinnal mintegy ezer személyt végeztek ki. Az áldozatok csehek és szlovákok, lengyelek és oroszok, franciák és belgák voltak. Ebben a börtönben végezték ki többek között 1942-ben a poznani lengyel ellenállási mozgalom 13 tagját is. A Dél-Sziléziában elkövetett fasiszta bűntettekért Ernst Gerke, SS-obersturmbahnfüh- rerre hárul a fő felelősség, közvetlenül felelős több mint 13 000 személy meggyilkolásáért. Gerke jelenleg az NSZK- ban szabadlábon él. IWí történik; Szíriában ? sérelte megdönteni külső és belső erők támogatásával a szír rezsimet. Különösen ve- szélyessé vált fellépésük közvetlenül a hatnapos arab—izraeli háborút követően, amikor a nemzeti egység megteremtése érdekében Zuajenék hazahívták politikai ellenfeleiket. Bitarék ezt az alkalmat is felhasználták egy csendes hatalomátvételi kísérletre. Az összecsapás zöld asztal mellett és akkor következett be. amikor az arab államfők Khartoumban gyülekeztek, hogy közös politikát alakítsanak ki. Hogy a szír vezetés eleinte nem egyértelműen fogadta el Zuajenék koncepcióját az is igazolja, hogy a triumvirátus egyik tagja, Makhusz külügyminiszter elutazott a szu- dáni fővárosba. A külügyminiszter a tárgyaláson ugyan nem v.ett részt- de kíséretével csak akkor hagyta el Khartoumot, elutasítva a csúcson kidolgozott közös arab politikát, azaz a politikai rendezés koncepcióját, amikor hazulról jelezték, hogy a Dzsadid vonal megerősítette befolyását, s elfogadtatta álláspontját a Baath- párt rendkívüli kongresszusán. JÓ FÉL ESZTENDŐ telt el ezt követően, s már úgy tűnt. hogy a merev politikai kurzus következtében arabközi szinten is elszigetelődött szír kormányzatnak sikerült stabilizálódnia, mikor a múlt. év márciusában arról érkeztek hírek, hogy a kommunista párttal folytatott sikertelen tárgyalások után egy legális, parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki népfront szervezése érdekében Akram Hourani csoportja megbeszéléseket kezdett a Libanonban tartózkodó jobboldali baathista frakciók vezetőivelA krónikussá vált jobboldali veszély miau uzsaüídék számára elkerülhetetlenné vált, hogy látványosan és egyértelműen leszámoljanak a jooboldaii ellenfeleikkel. A kormány, mivel úgy érezte, hogy szilárdan maga mögött tudhatja a hadsereget, nemcsak a Damaszkuszban elérhető Hourani-hívek, illetve a jobboldali baathisták letartóztatásával igyekezett úrrá lenni a helyzeten, hanem ezzel egyidejűleg második frontot nyitott Libanon ellen. Ez a „kamion-háború” néven ismert összecsapás látszólag a Szíriát keresztező tranzitkereskedelem kprül folyt. A szír kormány azonban nem hagyott kétséget- miszerint nem gazdasági nézeteltérésekről volt szó. Makhusz szír külügyminiszter világosan kifejezte ugyanis, hogy Szíria azért szánta el magát e lépésre. mert Libanon menedékjogot ad a szír kormány politikai ellenfeleinek. Miközben a kamion-vita folyt. Aleppóban és Deir az Zorban-ban Ahmed Szvejda- ni, volt vezérkari főnök vezetésével (mérsékelten baloldalinak tartják!), augusztus végefelé robbant a levegőben lógó puccs. A katonatisztek összeesküvése, amely nyilván kapcsolatot tartott Bitarral és híveivel, bár nem a jobboldal irányítása alatt állt, elbukott s így 185 szír tiszt kényszerült a szomszédos Iraki Köztársaság területére menekülni. Itt azért fogadták őket szívesen, mert időközben az iraki baathisták- nak az. a szárnya került hatalomra, amely Dzsadidék- kal Szemben Bitarék, tehát a : “bboldal vonalát képviselte. A jobboldal próbálkozásai s a mérsékeltek színrelépése után 1968 októbereben összecsapásra és szakadásra került sor a szír Baath-párt balszárnyában is. A nemzeti ve“ zetőségválasztó kongresszuson Dzsadid ultrabal merev, egyre inkább elszigetelődéshez vezető koncepciója alulmaradt Asszad hasonlóan kemény, de az arab népek közti kapcsolatok javítását szorgalmazó vonalával szemben Bár Dzsadidnek és Zuajen- n^k le kellett mondani államhatalmi pozíciókról, pán funkcióikat megtarthatták Atasszi viszont nemcsak ál- lamelnöki tisztségében maradt meg, hanem ő maga állt az új kormány élére. ASSZAD elképzeléseit így nemcsak a Bagdadban szervezkedő, s egyes hírek szerint ellenkormányt is alakító jobboldal akciói gátolták, hanem azok a politikusok is, akiket nyilván taktikai célokból vett át elődeitől. Ügy tűnik, ez áll a lesutóbbi napok eseményeinek hátterében is. ÍÖnodyi