Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-25 / 69. szám
*1* Az elmúlt év novemberében h elyezték üzembe az ország leg fiatalabb házépítő kombinátját, a Borsod megyei Állami É pítőipari Vállalat alsózsolcai ü zemét. Azóta 160 lakáshoz elegendő ölemet gyártottak. Idei tervük 2100 lakáshoz szükséges panel. \ kombinát termékeiből Miskolcon már szerelik az első 10 emeletes épületet, amelyben 170 lakás lesz. Ké- oüukün: részlet az üzemből. (MTI fotó — Mező Sándor felvétele) A törzsvendég tölcsére Mint a mesében. Volt egyszer — illetve van is — egy törzsvendég a Pécskővel szemben levő sarki fűszerüzletbnn. Ez a törzsvendég Cinzanót szeret inni, mégpedig nemcsak 'agy egyszerűen pohárból. Nem. Ö kiméret minden alkalommal két—három vagy négy decit egy üvegbe és elviszi magával. Idáig rendben is ment a dolog. A baj ott kezdődött, hogy rendszerint hiányzott a tölcsér, amivel beleöntsék az itókát az üvegébe. Vagy elkallódott. éppen legurult, vagy nem találták hirtelenében. Megunta hát a törzsvendég az állandó herce-hurcát, és döntő dologra szánta el magát. Vett egy tölcsért és megajándékozta vele az üzletet. Azóta nincs baj a töltögetéssel, mindig kéznél a tölcsér. Aki nem hiszi, járjon utána, olt van az italospultnál egy madzagra kötve. — cs — Ki van az álarc mögött? A salgótarjáni József Attila művelődési központ a tavasz jegyében már az áprilisra készül. A hónap elején, április 8-án, délutáni és esti előadás keretében a könnyed szórakozás kedvelői kapnak élvezetesnek ígérkező programot Ki van azé álarc mögött? címmel. A műsorban közreműködik Kabos László, Gálcsiki János. Lórán Lertke, Aradszky László, Kovács Kati, Poór Péter, Mikes Éva, Majláth Jenő, Késmárki Marika, valamint a Pannónia és az Atlantis együttes. A tarka műsor keretében divatbemutatóra és ajándékozásokra is sor kerül. M üsoridőpon t- vá 11 ozása k áprilisban A salgótarjáni József Attila művelődési központ áprilisi színházi és hangverseny programjának műsoridejében változások lesznek. A debreceni Csokonai Színház opraegyüttese a Pillangókisasszonyt április 7—8 helyett április 28-án hétfőn és 29-én. kedden este mutatja be. Az évad utolsó bérleti hangversenye viszont április 25 helyett korábban, április 18-án pénteken este lesz a művelődési központban. ifi «ír nem fehér holló A megye pedagógusai között elsőként alakult a Balassagyarmati Bajcsy-Zsilinszky úti Általános Iskolában a Pedagógus Vöröskereszt alapszervezet. A 42 tagú alapszervezet rendszeresen, folyamatosan dolgozik. Időnként — szúrópróbaszerűen — ellenőrzik az iskolai tisztasági csomagok használatát. Eljutottak már odáig, hogy a gyermekek legtöbbje minden külön utasítás nélkül is használja a csomagot; az étkezés előtti kézmosás nem számít már fehér hollónak, a gyerekek akkor is természetesnek találják, ha nem érzik magukon a pedagógus szemét. Az alapszervezet irányításával a gyerekek a városi tisztasági mozgalom aktív részesei. Nem egyszer megtörténik, hogy az általános iskolás tanuló figyelmezteti a felnőttet: mire is való a szemétkosár. Segítenek a város szépítésében, parkosításában, fásításában is. A Ma- dách-szobor körüli rész rendben tartása felett védnökséget vállaltak. A pedagógus-alapszervezet nemcsak a gyerekek, de a szülök megsegítését is feladatának tekinti. Szülők akadémiáját szervez, ezen többek között a pályaválasztásról, az italozás és dohányzás káros hatásáról, megakadályozásáról tartanak előadásokat a szülőknek. Ugyancsak a szülőknek ankétot rendeznek, melyen — előreláthatóan áprilisban — szakorvos (ideggyógyász, gyermekgyógyász, pszichológus) bevonásával kerek- asztal-beszélgetés formájában az ideges gyermekekről lesz szó, s arról, miképpen kell foglalkozni ezekkel a gyerekekkel, hogy a gyerekkori idegesség később ne hagyjon nyomot bennük. A gyakorlati foglalkozásokon oktatják a vöröskeresztes láda szakszerű használatát, a baleset elleni védekezést S hogy nem hiába, azt az elsősegélynyújtási versenyben elért első helyezés is bizonyítja. Az osztályfőnöki órák egyikén- másikán pedig KRESZ-órát tartanak, amelyekre szakelőadókat hívnak meg. Áprilisban fogorvosi heteket rendeznek, s tevékenyen részt vesznek a júniusi — pedagógusok, szülők közötti — önkéntes véradás előkészítésében. A rendszeres családlátogatásokon pedig lemérhetik fáradozásuk eredményét. S ez egyúttal friss ambíciót ad a további munkához is. MEZŐGAZDASÁGI ALKALMAZOTTAK JUBILEUMI JUTALMA Több olvasónk fordult hozzánk, és kérték, adjunk felvilágosítást a jubileumi jutalomról. Általában az ipari munkások vagy egyéb munkaviszonyban álló dolgozók levelére adtunk választ, de most összegyűjtve több mezőgazdasági dolgozó panaszát, együttesen adjuk meg részükre a választ. Mint ismeretes, a Munka Törvénykönyve szerint a 25, a 40 és az 50 éves szolgálati idő után jubileumi jutalom illeti meg a dolgozót, amely egyenlő a dolgozó egyhavi alapbérével. Azt is tudják olvasóink, hogy nem a kifizetés időpontja. hanem a jogosultság keletkezésének ideje a döntő, ezért az is előfordulhat, hogy valaki egyszerre megkapja a 25, illetve 40 éves jubileumi jutalmát. A mezőgazdaságban munka- viszonyban álló dolgozókat megnyugtathatjuk, hogy őket is megilleti a már ismertetett feltételek fennállása esetén a jubileumi jutalom. Ha levélíróink 1965. január 1. és a most életbe lépett új Munka Törvénykönyvének időpontja, 1968. január 1. napja között nem kérték a korábbi munka- viszonyban töltött szolgálati évek egybeszámítását, és ezért nem élvezték az ezzel járó kedvezményeket, (pótszabadság stb.) akkor most minden további nélkül kérhetik, tekintet nélkül arra, hogy korábban milyen címen, illetve módon szűnt meg munkaviszonyuk. Amennyiben a fent említett és a jubileumi jutalom megállapításához szükséges Csecsemőtej Sok szó esett ipari, kereskedelmi és sajtóberkekben a tej palackozásáról. Mindeddig azonban nem hallottunk o csecsemőtej palackozásáról, bár erre volna a legnagyobb szükség, hiszen Salgótarjánban, de a megye más helységeiben is számos bolt van, ahol hiányoznak a kellő feltételek a csecsemőtej egészségügyileg is biztonságos tárolására, árusítására. Éppen ezért örvendetes már az is, hogy a Cseszolgálati időt igazolni tudják, és nem állnak fegyelmi elbocsátás hatálya alatt, (nincs kilépett bejegyzésű munkakönyvük), akkor kérhetik munkahelyükről a jubileumi jutalom kifizetését. Amenhyiben fegyelmi elbocsátás hatálya alatt állnak (ez három évig tart), vagy ezzel azonos elbírálás alá eső módon szűnt meg munka- viszonyuk. (pl. a felmondási idő letöltése előtt kiléptek), akkor nem kérhetik a jubileumi jutalom kifizetését. Ha azonban olvasóink a fentebb említett két időpont között korábbi munkaviszonyuk beszámítását kérték, és ezzel élvezték a vele járó előnyöket, akkor 1969-ben jogosultak az egyhavi alapfizetésükre, ha 1965. január 1-én volt legalább 15 éves, megszakítás nélküli munkaviszonyuk. Ha csak 10 esztendő folyamatos munkaviszony volt, mint V. Á. olvasónknak, akkor 1969-ben válik jogosulttá erre. Megszakítás nélkülinek tekintendő az a munkaviszony, ha a dolgozó egyik munkahelyéről áthelyezéssel vagy átvétellel került a másikhoz, illetve 1953. szeptember 1. napját követően a hozzájárulással megszűnt munkaviszony után 30 napon belül újból elhelyezkedett. — palackban? mege salgótarjáni ABC áruházának vezetője az új üzlet megnyitása óta kéri központját, tegye számára lehetővé a csecsemőtej palackozását.J A Csemege Áruház vezérigazgatósága foglalkozik a megoldással, amelyek egyike: házi töltő berendezések beszerzése, felszerelése. Reméljük, a szándékból rövidesen valóság lesz, s ez ösztönözni fogja a követésre a megyei élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatot is. Dönteni kellett. Pétain tábornok vichy-i kormánya mellé ál)mik, vagy pedig De Gaulle tábornokot követik, aki Londonból további harcot hirdetett a hitleri Németország ellen? S ami talán sose fordult még elő a légió történetében: ekkor jól vizsgáztak a katonák. Kilencszá- zan, tehát az alakulat hetvenöt százaléka úgy határozott, hogy a szabad Franciaországot választja, ök elindultak Szudán irányába, a többiek pedig Marokkóba, amely akkor Vichy mellé állt. Narvik után újra alkalmuk nyílt a 13. fólbrigád tag- I iainak arra, hogy bebizonyítsák harci készségüket. Pontosan egy esztendővel a jéghideg fjordokban vívott harcok után a forró sivatagi hadszíntéren kerültek szembe a tengelyhatalmak csapataival. Negyvenegy áprilisában a „Szabad Francia Légió” az olaszok ellen harcolt. A parancsnok Monetär tábornok, aki ugyan ingadozott, hogy kinek az oldalára álljon a második világháborúban, az angolok mellett küzdjön, vagy pedig csak csapatai harci készenlétét és értékét őrizze meg, hogy azután egy később adandó alkalommal a mellé álljon, akinek több a kilátása a végső győzelemre. Massaouah mellett a légiósok és az angolok látványos sikert értek el az olaszok ellen. Négyezer foglyot ejtettek. Monclar a ösata után kiadta a parancsotü — Szíriába megyünk. A csapatok hajóra szálltak. Az angoloknak nem tetszett ez a lépés, mert úgy érezték, hogy a franciak nem kívánnak részt venni az afrikai hadműveletekben. Monclar tábornok valóban ezt tervezte, más idegenlégiós ala- j kulatok parancsnokai viszont továbbra is kitartottak a ívugati szövetségesek mellett. 1941 nyarán a légió történetében egyedülálló, különleges helyzet alakult ki: Szíriában szembekerültek egymással az angolok mellet harcoló 13. félbrigád és az idegenlégió 6. ezrede, amelynek tisztjei a Vichy-ben székelő kormánnyal rokonszenveztek. A franciák közel-keleti drámája Saint-Jean-d’ Acre- ban ért véget, ahol július 18-án fegyverszünetet kötöttek. Ez csak fokozta a feszültséget. Az ingodozó alakulatoknak dönteniük kellett: London vagy Vichy? A 13. félbrigád álláspontja világos, volt, ők továbbra is a szövetségesek mellett kívántak harcolni. Határozott fellépésük kedvező irányban befolyásolta a 6. ezredet is. Az alakulat 1900 katonája kijelentette: — Harcolunk a szövetségesek oldalán! A 6. ezred tisztikara azonban másképp vélekedett. Ök nem akarták követni katonáikat. Mindössze ketten tartottak velük. 12. Rommel páncélosai ellen A 13. félbrigádot kivéve, a többi légiós alakulat is Vichy-he* húzott. A baloldali érzelmű alakulat viszont, miután a 6. ez red 1900 katonája csatlakozott hozzá, jelentősen megerősödött. Amilakvari ezredes, az egykori grúz herceg vette át a félbrigádot. Átszervezte, három zászlóaljt alakított belőle. Ekkor már heves harcok dúltak Észak-Afrikában, Váltakozó sikerrel. Előszpr az olaszok tettek kísérletet, hogy Líbiából keletre nyomulva megpróbálják elvágni az angolok fontos közlekedési útvonalát, a Szuezi-csatornát A küzdelem első szakaszában Graziani tábornok csapatainak sikerült la előrenyomulniuk, később azonban ellentámadásba lendültek az angolok, és 1941 februárjában Bengázi-ig hatoltak előre. Ekkor jelentek meg Afrikában a németek. Világhódító tervük egyik fontos részeként Egyiptomot akarták elfoglalni. Felállították az Afrika-hadsereget. Parancsno- kuK Rommel tábornok, az egyik legügyesebb német hadvezér volt Ellentámadásra csoportosította a parancsnoksága alatt álló olasz, német erőket. 1942. májusában előrelendültek Rommel alakulatai. 525 harckocsi és 90 rohamlöveg támadta meg az angolo— 35 — kát, akik a túlerővel szemben megkezdték a visszavonulást. Csapataik az Elgazala-Bir Hakeim terepszakaszon helyezkedtek el, gyalogosaik támpontszerű védelemre rendezkedtek be. így próbálták megállítani az előrenyomuló ellenséget. A németek megkerülték az angolok déli szárnyát, és megtörték az ottani csapatok ellenállását. A sivatagi háború e kritikus szakaszában fontos szerepet kapott a 13. félbrigád, amely Amilakvari ezredes parancsnokságával érkezett Egyiptomba. Az angolok a légiósokra bízták Bir Hakeim védelmét. Ez a támaszpont Tob- rouktól nyolcvan kilométerre feküdt délre. Május 27-én a támaszpont előterében német csapatok jelentek meg, az angolok azonban feltartóztatták őket. Ez reggel fél nyolckor történt. Fél órával később újra változott a helyzet. Az angol előőrsök jelentették: — Páncélosok és rohamlövegeik jelentek meg déli és délkeleti irányból. Még nem tudjuk, hogy a mieink, vagy pedig ellenséges csapatok. Kilenc órakor már nem volt kétséges, hogy nagyarányú német és olasz alakulatok törnek előre. Az erődítményben a tüzérség felkészült és a híres svéd Bofors ágyúkat, amelyek elsősorban légvédelmiek voltak és a repülők ellen alkalmazták, most készenlétbe helyezték, hogy célba vegyék a páncélosokat. Bir Haliéin betonállásai mögött a spanyolok, amikor megpillantották az ellenséget, így biztatták egymást: — Vámos como a Madrid! Madrid felé megyünk, harcoljunk úgy. mintha Madrid felé menetelnénk! Heves tűz fogadta a közeledő páncélosokat. Tíz órakor harmincöt égő, füstölgő roncs állt a támaszpont előtt. Vezetőik és a benne ülő katonák ki ugráltak és a légió fogságába kerültek. Feltartott kézzel közeledtek az erődhöz. Száz foglyot ejtettek a légiósok, köztük egy ezredest. Visszavonultak az ellenséges erők, Bir Hakeim felől elhárult a közvetlen veszély. A védők azonban jól tudták, hogy csak rövid pihenő következik. Mindaddig, amíg az elle»ség nagyobb erőket nem von össze. Május 30-án Larminat tábornok megtekintette az erődöt, és megérkezett König tábornok üzenete is, aki gratulált a légiósok hősies harcához. — Még két napig ki kell tartaniok — üzente a tábornok. (Folytatjuk) — 36 —