Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-24 / 68. szám
A dóntetíen igazságosabb lett volna Diósgyőri VTK—Salgótarjáni BTC 2:f (1:0) Tanácsköztársaság! emléktúra Saigóvár környékén Diósgyőr, 10 000 néző, v.: Vízhányó (Bacsó, Nagy E.). Diósgyőr: Tamás — Kovács, Salamon, Sáfrány — Gál, Hajas — Vass, Gasch, Fekete, Half név, Sikora. Edző: Tátrai Sándor' Salgótarján: Magyar — Baranyai, Ferenc, Horváth F. — Kmetty, Szalai — Kriskó, Zöldi, Répás, Szőllősi, Jeck. Edző: Marosvárí Béla. Az északi rangadón nagyszerű játéktér fogadta a két csapat játékosait. Mindkét csapat bizakodott a mérkőzés előtt, a salgótarjániak az egy pont megszerzésében reménykedtek. A diósgyőriek örömmel fogadták Kovács Pál bejelentését: vállalta a játékot. A csapat legjobbja a védelemben jeleskedő Ferenc Gyula volt Űzzél 78. esetben játszott NB I-es találkozón. A pályán hosszában fújó szél a DVTK játékosait segítette, ennek ellenére a vendégek léptek fel támadólag. Már az első percben Kriskó elől mentett Salamon, alig két perc múlva Szalai—Zöldi adogatás után Tamás csak szögletre tudott tisztázni. Röviddel később ismét Tamásnak akadt dolga, nagyszerűen védte a bal sarokba tartó labdát. A szél erőben támogatta a hazai együttest, ezért egy ellentámadás után Ferenc mentett, majd a rövid labdát Hajas magasan a kapu fölé lőtte. Ezek után Magyarnak több dolga akadt, Szálát is a védelem segítségére sietett. Jeck lövése után Kriskó elől mentett Tamás. Szép Kriskó-szólónak, majd nagyszerű Szalai-beadásnak tapsolt a közönség. Kmetty többször előre ment a csatárok segítésére, Ferenc pedig magabiztosan, lábbal és fejjel uralta a játékteret. A 22. percben a vendégek vezettek szép támadást. Zöldi—Kriskó—Zöldi volt a labda útja, de Jeck lesre futott, s oda lett a kínálkozó alkalom. Két perccel később diósgyőri ellentámadás következett. Haffner szép beadását Magyar csak szögletre tudta menteni. A beívelt szögletre Magyar rosszul futott ki, a labda Fekete elé került, aki nem, hibázott. 1:0. A kezdés után Jeck nagyszerű szólóval közelítette meg a diósgyőri kaput, de sokáig cipelte a labdát, s elúszott az egyenlítési alkalom. Később Kriskó fejesét hárította Tamás. A Diósgyőr lényegesen feljavult, szorongatott, s hol Fe- enc, hol Kmetty, hol pedig iaranyai mentett. A 35. percen cserélt a Diósgyőr. Egy <orábbi támadás során Kovács combhúzódást szenvedett, helyére Török állt be. A 37. perc- oen Szőllősit kellett ápolni a vendégek 10-osa előtt. Nem lankadtak a diósgyőri ' támadások, ezért kapkodtak a vendégek csatárai, és a védelem s. Magyar többször bizonytalankodott. A DVTK támadásszövése egyszerűbb, de gyorsabb volt. A 45. percben tömörülés támadt az SBTC ka- ouja előtt, s Fekete közeli lövése a jobb kapufáról pattan! a mezőnybe. A második félidőt is sah gótarjáni támadások vezették be. Zöldi, Szőllősi, Kriskó irányította a támadásokat, Répás is előrejött, s lapos lövését Tamás védte. Míg Szalai a védelemnek, Kmetty a csatársornak segített. Támadott a vendégek csatársora, de eredménytelenül. Egy ellentámadás után Kmetty csak szögletre tudott menteni. Horváth gyönyörű szerelése után Szőllősi jelentett veszélyt Tamás kapujára. Az 59. percben Marosvári Béla edző cserét határozott el. Jeck helyett az újonc, első NB I-es mérkőzését játszó Kajdi került a csapatba. A 61. percben Répás hatalmas lövését védte a jól helyezkedő Tamás. A 64. percben szögletet harcolt ki az SBTC. Kriskó beadását Kmetty küldte kapura, de a labda lepattant a védőjátékosokról. Szinte tűzijátékot produkált az SBTC csatársora, sajnos azonban eredménytelenül. Kriskó, majd Kmetty lövése jelentett munkát Tamásnak. A rossz leadások egész sora után ismét feltámadt a Diósgyőr. Beszorult a vendégegyüttes, s Ferenc percei következtek. A 78. percben Tátrai edző újabb cserét halabdarúgó NB I. B Továbbra is hullámvölgyben Pécsi Bányász—Nagybátonyi Bányász 1:0 (1:0) Nagybátony, 1000 néző v.: Hegyes. Pécsi Bányász: Lukács — Kelemen, Tallósi, Györkő II. — Palkovics I> Márton — Makiári (Bartal 48. p.), Mérei, Halasi, Koch, Bencsik. Edző: Kontha Károly- Nagybátonyi Bányász: Palhuber — Kakuk. Gáspár, Szalai — Kupcsulik. Pozsár — Kegye I. Baranyj (Rom- llányi 48. p), László (Nagy 58. p) Kovács II., Sarkadi. Edző: Dávid Róbert. A 8. percben László jó helyzetből fölé lőtt. A 11. percben váratlanul vezetéshez jutott a vendégcsapat: Halasi elfutott a jobb oldalon, beadott Ben- csiknek, aki a kapust is kicselezve nyolc méterről lőtt a jobb sarokba. 1:0. A 23. percben Kupcsulik lövése levágódott a védőkről, majd a 30. percben Pozsár távoli lövése akadt el a hátvédekben. A 34. percben nagy helyzet maradt kihasználatlanul: Sarkadi— László—Kovács volt a labda útja, majd a beívelés után Kegye I. közelről mellel a kapu mellé sodorta a labdát. A 30. percben Kegye I. szöglete után Sarkadi feje előtt csúszott ki a labda. A 39. percben Szalai belőtt labdáját Kovács a kapu torkából sem tudta a hálóba juttatni. II. félidő Hazai rohamokkal kezdődött a második játékrész. Az 52. percben Sarkadi fejelt kecsegtető helyzetben mellé. Az 58. percben Halasi elfutott, beadását Koch mellé lőtte. Előtte Halasi és Pozsár csapott ösz- sze, a fedezet súlyosan megsérült és kiállt. A 61. percben Nagy elfutott, átadását Kovács óriási gólhelyzetben a kapus kezébe lőtte. A 75. percben szöglet után Romhányi fölé fejelt. A 78. percben Sarkadi emelt kapu elé, és Tallósi csaknem öngólt vétett. Ezután Györkő II. közeli lövését védte Palhuber. A 80. percben Kakuk alig lőtt fölé, majd az utolsó percben Kovács hagyta ki az utolsó gólhelyzetet. A védekezésre berendezkedett vendégcsapat a gyors gól után minden erejével az eredmény tartására törekedett. A hazai csapat idegesen, kapko- dóan játszott és a legjobb gólhelyzetek is kimaradtak. A hullámvölgyből tehát továbbra sem lábalt ki a Nagybátonyi Bányász, és pont nélkül áll a bajnoki táblázat végén. Jó: Lukács. Györkő II., Palkovics I.. Halasi, ill.: Kakuk. Pozsár. tározott el. Gasch helyett Lázár állt a csapatba. A 77. percben növelte előnyét a hazai együttes. Sikora nagyszerű labdát tálalt Haffner elé, aki kapásból, éles szögből, alig tíz méterről óriási lövéssel küldte a labdát Magyar hálójába. 2:0. Az újabb gól nem törte le a tarján! együttest. Szalai is előre jött, s a jobb szélen vezetett szép támadást. A 80. percben így sikerült szépíteni. Szalai jó beadását Kriskó értékesítette, laposan küldte Tamás hálójába a labdát. 2:1. Percekkel később Szalai mintegy 36 méterről erős lövést küldött a diósgyőriek kapujára, Tamás csak szögletre tudott menteni. Az utolsó percek salgótarjáni Az újonc Kajdi lámpalázzal küzdött támadásokkal teltek el, a DVTK ha kellett hét—nyolc emberrel is védekezett. A DVTK csapatában Tamás kiválóan védett, több veszélyes labdát hárított. A védelemben Salamon és Hajas jeleskedett, míg a csatársorban Fekete és a fiatal, tehetséges Haffner játéka dicsérhető. Az SBTC kapujában Magyar néhányszor bizonytalankodott. A védelem legjobbja Ferenc volt, biztosan rombolt. Kmetty védekezett és támadott is. Szalai nagy munkát vállalt magára, nagy területen mozgott. A csatársor legjobbja az örökmozgó Kriskó volt, Szőllősi sokat bizt nytalankodott, míg az újonc Kajáin a lámpaláz jeleit fedezhette fel a közönség. Vízhányó játékvezető jól látta el feladatát. Somogyvári László Eredmények NB L A IV. forduló eredményei: Vasas — Ferencváros 2:2 (1:1), Diósgyőr — Salgótarján 2:1 (1:0), Eger — Csepel 2:0 (1:0), Dunaújváros — Komló 2:1 (1:0), Pécs — Tatabánya 1:0 (1:0), Üjpest — Egyetértés 4:0 (2:0), Szombathely — Rába ETO 1:1 (1:0), Bp. Honvéd — MTK 0:0. a bajnokság allasas 1. Üjpesti Dózsa 4 411: 1 8 2. Vasas 4 3 112; 2 7 3. Ferencváros 4 3 113: 5 7 4. Rába ETO 4 2 1 1 11: 3 5 5. Bp. Honvéd 4 2 1 1 5: 3 5 6. Pécsi Dózsa 4 2 1 1 3: 2 5 7. MTK 4 2 1 1 4: 3 5 8. Egri Dózsa 4 1 2 1 3: 3 4 Salgótarján 4 22 3: 3 4 10. Diósgyőr 4 22 4: 5 4 11. Komló 4 1 1 2 2: 4 3 12. Szombathely 4 1 1 2 4: 9 3 13, Dunaújváros 4 13 4: 9 2 14. Csepel 4 13 2: 6 2 15. Tatabánya 44 1:1216. Egyetértés 14 1:14NB I. B A IV. forduló eredményei: Miskolci VSC — Győri Dózsa 2:0 (1:0), BKV Előre — Zalaegerszegi TE 0:0, Szegedi EOL — Székesfehérvári MÁV 4:0 (2:0),Pécsi Bányász — Nagy- bátonyi Bányász 1:0 (1:0), Bp. Spartacus — Ganz-MÁVAG 1:0 (0:0), Űzd — Békéscsaba 1:0 (1:0), Oroszlány — Szállítók 1:0 (1:0), Szolnoki MTE — Kecskeméti Dózsa 1:1 (1:0), Videoton — Várpalota 3:1 (1:0). (Folytatás az 1. oldalról) A boszorkánykői emlékűi népség után a vasas-turistá megtekintették a somoskői várat, majd délután a Salgótarjáni Kohászati Üzemek műve lődési központjában színvonalas emlékműsoron vettek rész; A műsorban fellépett a Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Vasas Központi Művész- együttes kórusa, valamint o Salgótarjáni Kohászati Üzemek öntevékeny művészet: csoportja. Bemutatásra kerül; a Salgótarjánról és környékéről készített színesfilm is. Az MTS Nógrád megyei Ta nácsa országos tájékozódási idénynyitó futóversenyt rendezett a Tanácsköztársaság juhi leuma tiszteletére a Pécskő környékén. A versenyen hét számban mintegy 350-en indultak. A résztvevőket Szúnyog Tibor, az MTS Nógrád megyei Tanácsának elnöke köszöntőt te: — Emlékezetes napot ünne peiünk: fél évszázaddal ez előtt a tavaszt jelentő napsu gár nemcsak a természet ébredését jelentette, hanem a magyar történelem egyik legszebb napját, & Magyar Tanácsköztársaság megalakulását is. A hősies harcok egyike éppen e városból, Salgótarjánból indult el, amelynek során felszabadították Észak-Magyaror- szág jelentős részét. E dicsősé* ges napokra és harcokra emlékezünk, amikor abban a városban rendezzük meg a tájékozódási emlékversenyt, amelyből a Magyar Tanács- köztársaság egyik szikrája kipattant. Az ünnepélyes megnyitó után nehéz terepen álltak rajthoz a versenyzők. EREDMÉNYEK Férfi I. o. váltófutás: 1. Bp. Spartacus 159,49, 2. BVSC 181,58, 3. OSC 194,11 pont. Női I. o. egyéni: 1. Horváth (OSC) 52,30, 2. Kassai (OSC) 72,22, 3. Zagyva (OSC) 81,33 pont. Férfi senior 1. o. egyéni: 1. Kozák (Egri Sp.), 2. Koppány (Bp. Vasas), 3. Erpai (Bp. Vasas). Férfi II. o. csapat: 1. Egri — táblázatok A BAJNOKSÁG allasa: 1. Kecskemét 4 3 1 _ 5ll 7 2. Videoton 4 3 . 1 10:6 6 3. Bp. spart4 2 1 1 5:2 5 4. SZEOL 4 2 1 1 6:3 5 5. Szállítók 4 2 1 1 5:3 5 Oroszlány 4 2 1 1 5:3 5 7. ZTE i 2 1 1 8:5 5 8. P. Bányász 4 2 1 1 2:3 5 9. Ózd 4 2 . 2 7:5 4 10. Ganz-MÁVAG 4 1 2 1 3:3 4 BVK Előre 4 1 2 1 3:3 4 SZMTE 4 1 2 1 3:3 4 13. Várpalota 4 2 = 2 4:6 4 14. Békéscsaba 4 22 3:5 4 15. MVSC 4 1 1 2 4:4 3 16. Szfv. MÁV 4 . 1 3 3:9 1 17. Győri Dózsa 4 •=. 1 3 1:7 1 18. Nagybátony 4 ° ■ 4 1:7 NB II. ÉSZAKI CSOPORT A II. forduló eredményei: Kazincbarcika — Kisterenye 1:1 (0:1), Nyíregyháza — Papp J. SE 0:0, BEAC — IKARUS 1:1 (1:0), SKSE Ormosbánya 1:1 (0:0), BVSC Sátoraljaújhely 0:0 , Borsodi Bányász — Kossuth KSE 2:0 (0:0), Vasas Izzó EVTK 1:0 (1:0), Volán SC Esztergom 1:0 (0:0). Á BAJNOKSÁG ALLASA; t. Volán SC 2 2 4:0 4 2. Nyíregyháza 2 1 11:0 3 Papp J. SE 2 1 1 • 1:0 3 4. Borsodi B. 2 1 1 . 3:1 3 5. Kisterenye 2 1 12:1 3 6. BEAC 2 1 15:4 3 7. S. Spartacus g21:1 2 Izzó 2 1 m 1 1:1 2 Salg Kohász 222:2 2 10 Kossuth KESE 2 1 *> 1 2:3 2 11. Ormosbánya 2 1 1 4:5 1 12. Ikarus 21 1 1:2 l EVTK 2 ° 1 1 1:2 t 14 Kazincbarcika 21 1 1:4 1 15. BVSC 21 1 0:1 1 1«. Esztergom 22 1:3 H Minárcsik Ilona, az Oroszlányi Bányász ifjúsági verseny zője fut be a célba (Fotó: Koppányi St. Közgazdasági Szakközépiskola, 2. Lőrinci Elektromos, 3. St. Madách Gimnázium. Serdülő leány II. o, csapat 1. Bgy. Balassi Gimnázium, 1 St. Közgazdasági Szakközépiskola I., 3. St. Közgazdasági Szakközépiskola II. csapata. Raktárról, azonnal beszerezhet tőlünk különféle típusú és méretű vákuumszelepeket és tömítőgyűrűket* A tömítőgyűrűk szilikon és perbuna alapanyagú, olaj- és hőálló gumiból készülnek. A szilikon alapanyagú gyűrűk —80-tól +300 “C-os, a perbuna alapanyagú gyűrűk —35-től +80 °C-os hőmérsékleti határok között alkalmazhatók vákuumtechnikai berendezések, vezetékek tömítésére. Ugyancsak különféle típusú, esőkarimás tiiiomvákuum sarokszelepeink a 760—10—4 Torr nyomástartományban, gőz és saeny- nyezett gáznemű-berendezésekhez alkalmazhatók A sarokszelepek tetszés szerinti helyzetben és tetszés szerinti gázáramlás! irányt figyelembe véve szerelhetők. A szelepek névleges átmérőinek mérete: 32, 50, 70, 100 és 150 mm. Eleklro-pneumatiitával felszereli szelepeink ugyanezekben a méretekben kaphatók. Megrendelőinek készséggel áll rendelkezésére a Pest- Vidéki Gépgyár. Szigethalmi. Telefon: 140-432, 278-153 vagv 478-562. A 128-as melléken felvilágosítást nyit it Bajla Ilona. Spartacus, 2. Miskolci EAFC I., 3. Miskolci EAFC II. Ifjúsági fiú II. o. csapat: 1. OSC, 2. Ózdi ITSK, 3. St. Gépipari Technikum, Ifjúsági leány II. o. csapat: 1. St. ITSK. Serdülő fiú II. o. csapat: 1. NÓGRÁD - 1969. március 24., hetid 1 Sulyok Sándor