Nógrád, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-06 / 30. szám

A fejlődés ellenére sein nieg-ni uglató... interjú a menyei tanács ipari osztályának főmérnökével Egyre több a csoda Bejött egy ember a város­ba, és elakadt a szava. Alig tudott kérdezősködni, mit mer­re talál. A versenyképesség megtartá­sának egyik fontos feltétele, a termelőberendeaések kor­szerűsítése, a termelés műsza­ki-technikai színvonalának emelése. E tekintetben a gaz­dasági reform új helyzetet te­remtett a tanácsi vállalatok­nál is. Milyen volt a fejlődés? Milyen gondok fékezték a mű­szaki fejlesztői tevékenység kibontakoztatását, az intenzí­vebb termelő tevékenység megvalósítását. Munkatársunk kérdéseire Paróczai Péter, á megyei tanács ipari osztályá­nak főmérnöke válaszolt: — Milyen mértékben fejlő­dött a megyei tanács ipari osztályának felügyelete alá tartozó vállalatok műszaki­technikai bázisa? — Az utóbbi években a műszaki-technikai bázis fej­lődését az extenzív tényezők határozták meg. A vállalatok elsősorban új kapacitások lét­rehozására törekedtek. így növelték a termelés volume­nét és a foglalkoztatottság színvonalát. Jól szemlélteti ezt a tendenciát a foglalkoz­tatottak számának alakulása, amely az 1965. évi 2300 főről 1968-ra 3100 főre emelkedett. 1968-ban már megfigyelhet­tük, hogy az extenzív fejlesz­tés mellett az intenzív fejlesz­tésre is törekedtek. — Osztályunk különösen nagy figyelmet fordított a vál­lalatok fejlesztési, tevékenysé­gének tervszerű meghatározá­sára, arra, hogy vállalat- bővítési tevékenységünk mel­lett egyre többet és hatéko­nyabban foglalkozzanak a műszaki fejlesztéssel, hogy a termelés növelését, a termelő­berendezések állandó korsze­rűsítése útján, a termelé­kenység emelésével biztosít­sák. Az előző években, de kü­lönösen az elmúlt esztendő­ben megvalósult beruházások nagymértékben növelték a vállalatok műszaki-technikai bázisát, ami elsősorban az ál­lóeszköz-fejlesztésben jelent­kezik. A műit év végére — három év alatt — teljesítették a harmadik ötéves terv ezzel kapcsolatos előirányzatait. Megvalósult a N ág rád megyei Fémipari Vállalat 40 millió forintos beruházása, mely az ország tanácsi iparának egvik legnagyobb fejlesztése volt. gépcserékkel korszerűsítette gépparkját. Kialakulóban van a Nógrad Megyei Vegyesipari Javító Vállalat zagyvapálfalvi központi telephelye. Folya­matban a Nógrád megyei Textilipari Vállalat jobbágyi telephelyének rekonstrukció­ja. a RIOLEX Építőanyag- ipari Vállalat 15 millió fo­rintból készülő pásztói telep­helyének létesítése stb. Az el­múlt évi fejlesztések, a meny- nyiségi növekedés mellett emelték a műszaki-technikai bázis színvonalát, minek kö­vetkeztében nőtt a termelé­kenység, javult a termékek minősége, erősödött a válla­latok piaci pozíciója. Ezzel együtt kedvezőbben alakultak a dolgozók munka- és életkö­rülményei is, bár e téren még jelenleg is vannak hiányossá­gok, melyeknek megszünteté­se elsődleges célként szere­pel a jövőben. — Milyen távon biztosít fej­lődést a vállalatoknak a mű­szaki-technikai bázis ilyen ará­nyú színvonalemelkedése? — Vállalataink dinamikus fejlődése közismert. Külön­bözőségüknél fogva együttes elemzésük azonban nem le­hetséges. A dinamikus fejlő­dés magában rejti azokat a lehetőségeket, amelyek ki­használásával hosszabb tá­von is biztosíthatják kiegyen­súlyozott fejlődésüket. Ennek megalapozását szolgálják alapvetően a folyamatban le­vő és a rövidesen beinduló új beruházások, amelyek újabb esztendőkre teremtik meg a fejlődés lehetőségét a terme­lés mennyiségének növelésé­ben, új termékek bevezetése­ken és a korábbiak kor­szerűsítésében. Ennek je­gyében készül a Nóg- rád megyei Férni ipari Vál­lalat új öntödéje, az építő- anyagipari vállalat gyulara­kodói fejlesztése, az Ipoly Bútorgyár újabb gyártmány- fejlesztése stb. — A fejlődés ellenére, nem minden tanácsi vállalatnak ad biztos támpontot a fejlő­déshez a műszaki technikai bázis jelenlegi állapota. En­nek egyik alapvető oka, hogy a korábbi • esztendőkben, anyagi eszközök hiánya mi­att, alacsonyan maradt a kü­lönböző termelőeszközök sor, mert a vállalatnál mara­dó amortizációs alapból — az elhasznált állóeszközök pótlá­sára szolgáló összeg — nem képesek termelési eszközök pótlását megoldani, azok ala­csony értéke miatt. Ugyanak­kor a vállalatnál maradó nye­reségből képzett fejlesztési alapot, amely elsősorban a termelőeszközök bővítését szolgálná, az elhasznált gé? pék, berendezések, épüle­tek stb. pótlására kell fordí­tani. Ez a mechanizmus az egyszerű újratermelést sem tudja minden esetben biztosí­tani a vállalatoknál. A prob­léma megoldására két lehető­ség kínálkozik a műszakilag gyengén fejlett vállalatoknál: az amortizációs politika meg­változtatása vagy a vállala­tok anyagi eszközökkel való támogatása. — Milyen módszerekkel le­hetne gyorsítani a műszaki fejlesztői tevékenységet? — A műszaki fegyelem megteremtését tartjuk a leg­fontosabbnak. amely feltété • lezi a jelenleginél még több műszaki szakember munkába állítását, tevékenységükhöz megfelelő munkakörülmények biztosítását. Csak így válik lehetővé a gyártási színvonal­nak megfelelő műszaki admi­nisztráció kidolgozása. Saj­nos. e tek’ntetben igen mos­toha körülménvekkel rendel- keznek egyes vállalatok. Van ahol öt vagv hat műszakit, tudnánk foglalkoztatni, de képtelenek vagyunk, mert nincs hova leültetni. — Az utóbbi időben az osz­tályon is megtárgyaltuk a vállalatok műszaki fejleszté­sének tennivalóit. A színvo­nal emelése érdekében célsze­rűnek látszik egy műszaki- gazdasági bizottságot Létre­hozni társadalmi alapon, az ipari osztály mellett. Ez a bi­zottság főmérnökökből, fő­könyvelőkből és az ipari osz­tály érdekelt dolgozóiból áll­na — fejezte be nyilatkoza­tát Paróczai Péter. Venesz Károly így járt a napokban Mester János, a ludányhalászj általá­nos iskola hivatalsegédje. Járt már Salgótarjánban igaz, de tizenhat évvel ezelőtt. Közvet­lenül a felszabadulás után ö is beállt azok közé, akik faluról jártak várost építeni. Boldog büszkeséggel emlege­ti, részese több építkezésnek a városban. Négy évig dolgozott együtt a Végh Imre kubikos­brigádja, amelynek egyik osz­lopos tagja volt Mester János is. Azután a brigád szétszé­ledt, s Mester a szécsényi tég­lagyárba került, majd a falu­jába, az új iskolához. Az élet úgy hozta: azóta sem akadt dolga Salgótarján­ban. A napokban azonban a ludányhalászi tanulók is el­jöttek megtekinteni a megyei pályaválasztási kiállítást, fel­ült az autóbuszra Mester Já­nos is. Mondani sem kell, alig ismert a városra., Kereste a régi üzleteket — mert vásá­rolni is akart -—, de hol van­nak már azok? Almélkodva pillogott a Pécskö utca magas házaira, s a Karancs Szállót két oldalról is megnézte. A tanulók látogatásának programjában a városnézés is szerepelt, így a ludányhalászi hivatalsegéd is láthatta mivé lett a megyeszékhely tizenhat év alatt. Szédült a sok látni­valótól, az új épületek, ház­sorok, üzletek látványától. Alig hitte, amit látott. Hiszen amikor még a brigád együtt dolgozott, a mai alkotásoknak talán csak az elképzelései él­tek a merész fejekben. Mester hallott az építkezésekről, de nem gondolta, hogy a régi kis munkásváros helyén egy új város épül a régi fölébe. Mester János rádöbbent va­lamire ezen a napon. Hatal­mas az ember, s ezzel a ha­talommal csodával határos dolgokat művelhet. így fogal­mazta meg: „Ami Üt történt, csodának nevezhető!" Mind több az ilyen csoda, amelyet emberek sokasága együttesen ér el. P. A. RUlegifuful ói Mkenyéruers®n^” A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium feb­ruár 7-én Budapesten országos sütőipari tanácskozást rendez. Megnyitót mond Dr. Dimény Imre miniszter, előadó a miniszter első helyettese. Ezen a tanácskozáson sokkal többről lesz szó, mint a sütőipar szűk szakmai kérdéseiről. Mindennapi ke­nyerünkről tanácskoznak itt a szó teljes és nemes ér­telmében­Azoknak, akik bolti kenyeret esznek — ez pedig ma már az ország lakosságának túlnyomó többsége — a probléma gyökerét nem kell magyarázni. Évtizedes pa­nasz hazánkban, hogy a kenyér rossz, sületlen, törődött. Igaz, hogy maga a kenyér táplálkozásunkban csökkenő szerepet játszik, hangulatunkban azonban nem. A ke­nyér és kifli miatti panaszok túlnőttek a szakma sző­kébb határain. Erre való tekintettel tavaly öt országos szerv, a MÉM, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, a szakmai szakszervezet, a Belkereskedelmi Minisztérium, valamint az Országos Tervhivatal igen széles körű vizsgálatot végzett. A megállapításokat elküldték a megyei tanács­elnököknek. megvitatta a párt gazdaságpolitikai bizottsá­ga és egy külön e célra létrehozott parlamenti bizottság. Az ily módon valóságos kis népszavazással kialakított vé­leményt a kormány elé terjesztették. A kormány pedig cselekedett. Elhatározta, hogy 1970- ig 800 millió forintot kell a sütőipar fejlesztésére for­dítani, s ennek 60 százalékát az állami költségvetés vál­lalja. A határozat megváltoztatta a sütőipar egész eddi­gi alapkoncepcióját. Korábban ugyanis, a nagy kenyér­gyáraktól vártuk a megváltást. Most a fejlesztés l'ő irá­nya a közép- és kisüzemek széles hálózata lesz. Felül kell vizsgálni a gépeket, a berendezéseket, a technológiát. Nem igaz ugyanis, hogy gyárban nem lehet jó kenyeret készíteni, de igaz, hogy ehhez idehaza készült gépekre lesz szükség, hiszen az importgépeket nem a házéi ízlés kiszolgálására szerkesztették. A másik gyökeresen új dolog, hogy a kormány egy határozattal megszüntette a sütőipari monopóliumot. Nemhogy engedélyezi, de kéri, biztatja a földműves­szövetkezeteket, a termelőszövetkezeteket, sőt a magánpé­keket is, hogy dolgozzanak, süssenek a táj, a vevők íz­lésének megfelelő kenyeret, kalácsot, kiflit. Kevesen tud­ják, hogy a sütőipar nem rossz üzlet. A fogyasztó ugyan áron alul veszi a kenyeret, de a termelő minden ki­lóra 1 forint állami hozzájárulást kap. Ez igen kifize­tődő, különösen akkor, ha például a tsz-ek felkutatnak régi, de még megindítható kisüzemeket, ezeket átve­szik, és így elkerülik a nagy beruházást- Kereshetnek a bolton, és a fogyasztók is, különösen a saját tagjaik nagyon hálásak lesznek a jó kenyérért, az ízletes pék­süteményért. Nos, ebben az ügyben ül össze az országos tanács­kozás. Számba veszi az eddigi tetteket, eredményeket, és meghallgatja a kialakult véleményeket, természetesen az ellenvéleményeket is. A magas szintű vita célja, hogy va­lóban, immár tömegesen megindítsa hazánkban a »ke­nyérversenyt” és a régi üzemek megújhodását a jobb ellátás, az ízesebb magyar kenyér, a fogyasztók érde­kében ! Eredmények—csendben Már működik a balassagyar­mati gépkocsíszerviz-állomás. Az Ipoly Bútorgyárban beve­zették a poliészterei lakkön­tési technológiát, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat A szocialista brigádvezetők harmadik országos tanácsko­zása előtt iparági szinten tár­gyalják meg a mozgalommal kapcsolatos problémákat, ten­nivalókat. A vasasok eszmecseréjére Budapesten a Vas-. Fém- és Villamosípari Dolgozók Szak­színvonala. Az utóbbi évek­ben fogtak hozzá az erkölcsi­leg is elkopott termelőberen­dezések kicseréléséhez. Egy­két vállalatnál sajnos, erre még a mai napig sem került szervezetéinek rendezésében kerül sor A február 10-i ta­nácskozáson a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szocialista brigádjait Bálint Sándor, a GYEGO-ból, Fűzi Rudolf a szalagedzőből László Barna a kovácso’ógyár A-üzeméből és Kormos Géza a szegverőből képviseli. Egészen fenn északon, a Ka­rancs hegység lábánál gazdál­kodik a hatezer holdas ka- rancslapujtői termelőszövetke­zet. Néhány évvel ezelőtt egyesültek a szomszédos kis szövetkezetek és elnevezték a gazdaságot Karancsmente Tsz- nek. Sokáig azt hitték: a hegy­től pusztán a nevét kapta. Mert bizony az adottságok az eredményes gazdálkodáshoz, úgy szűkülnek errefelé, mint a napok. Vezetőknek, tagoknak egyformán igyekezniök kell, hogy ne fusson el előlük egyet­len jóval biztató lehetőség sem. Főszereplő: a gép Tórák Sándor, a közös gaz­daság elnöke mondotta a zár­számadó közgyűlésen, amikor a múlt évet értékelte: — Volt gondunk, bajunk, nem is kevés. A hegyek, a gyenge földek, az aszály . Egyik sem' barátja a jövedel­ző gazdálkodásnak. Nem nt könnyen, de mégiscsak elértük célunkat az idén is! Sokan hallgatták, amint be­szélt, s mind igazat adtak ne­ki. Való. hogy nem könnyű ilyen mostoha hegyi viszonyok között gazdálkodni. Ha csak a növénytermesztés, meg az ál­lattenyésztés körül forogna a vezetők meg a tagok gondo­lata. az országban is ritka kí­sérletek, módszerek ellenére sem jutottak volna idáig. De időben észrevették: kincset rejt körülöttük a hegy. — A kő. a kavics, a homok­bánya is jó jövedelmet hozott — magyarázta az elnök. — Ha még a szállítást is hozzávesz- szük, a segéd- és melléküze­mek kilencmilliót hoztak . .. Gép-k fejtették, zúzták, szál­lították a követ, kavicsot. — A mezőgazdasági terme­lésben is a gépeké, a harminc traktoré volt a főszerep — ál­lapította meg elégedetten Tó­rák Sándor. — Gépeket vásá­roltunk az elmúlt évben is, egymillió-hétszázezer forin­tért . .. Más megoldás? Nemigen kí­nálkozik. Az emberi erővel csínján kell bánniok. Hatvan esztendő a tagok átlagos élet­kora. Volt az elmúlt esztendőnek más, nem kevésbé hasznos ta­nulsága is. Rézsó Endre, a te­rületi pártbizottság titkára, el­ső alkalommal beszélt arról, hogy a párt- és a szakvezetők lassan-lasssan egymásra talál­nak. — A területi pártbizottság és a szakvezetők kapcsolata sokat javult — magyarázta. — Meg­hallgatjuk, s ha hasznos, meg­fogadjuk egymás tanácsait. Lassan helyreáll közöttünk a megtépázott bizalom ... Helyreállt a bizalom Nem volt titok Karancsla- pujtőn, de a szomszédos köz­ségekben sem. hogy a pártbi­zottsági titkár, az elnök, a főagronómus viszonya nem mondható éppen barátságos­nak. Pedig mindhárman a szö­vetkezet odaadó munkásai vol­tak csak éppen a közös utat vétették el folyton, Tavaly az­tán megváltozott a helyzet. A nagyobb önállóság, a szövet­kezetért érzett nagyobb fele­lősség összehozta a vezetőket, azokat is, akik eddig kissé tá- volnil méregették egymást. A felismerés időben jött. Már tudniillik az, hogy a nézetelté­rések, meddő viták csak arra valók, hogy elfecséreljék erői­ket. — A párt- és gazdaságveze­tők egymást megértve végez­ték munkájukat — állapította meg Tórák Sándor is. — Jó volt tudni, hogy amíg a kö­zösségért dolgozunk, ott all mögöttünk a párt. Mert valóban ott állt. Re­zső Endre mondotta a szövet­kezeti tagok népes serege előtt. — A pártbizottság, a kom­munisták elismerik a vezető­ség, a tagság erőfeszítéseit... Segítünk továbbra is, hogy kö­zösen oszlassuk el a gondokat. Mert valamennyi gondjukat, bajukat nem oldotta meg ez a sikeres esztendő sem. őszin­tén, nyíltan beszélt erről is a pártbizottság titkára: =*• A szövetkezeti demokrá­cia szélesítése, a bizottságok folyamatos munkája, a tagok bátor véleménynyilvánítása .. Itt bizony még nincs minden rendben A zárszámadó közgyűlést is egyetlen észrevétel, megjegy­zés nélkül ültéli végig a tagok, örültek az eredménynek hogyne örültek volna. Hiszen kifizettek 11 millió 200 ezer forintot a tagoknak, alkalma­zottaknak. A munkaegység ér­téke, a prémiummal együtt 60 forint volt. Félen is dobozni p Etesi asszonyok csoportjától kérdeztem a közgyűlés végén: — Az asszonyokkal itt min­den rendben van? — Dehogy van — beszélte egy kerék arcú, idősebb asz- szony. — Dolgozni szeretnénk télen is ... — Szólni kellett volna... — Minek? — mondták egy­szerre többen is. Aztán az előbbi, aki a legbátrabbnak mutatkozott valamennyi között, még hozzátette. — Majd azt mondják, mi ipari feleségek vagyunk, kapunk máshonnan is pénzt.. 1 A ' karancslapujtői tagok , is hasonlóképpen nyilatkoztak. Az észrevételeket, a megjegy­zéseket megtartották maguk­nak. Hogy miért? A magyará­zat lehet sokféle. Elégedettek az eredményekkel, s majd a tervtárgyaló közgyűlésen, ahol az idei évet formázzál:, mond­ják el véleményüket? Vagy még mindig nem érzik eléggé a tagok, hogy a véleményük­re számítanak? Tórák Sándort, az elnököt, mindkét gondolat foglalkoztat­ta, s foglalkoztatja még jó ideig. Ahogy a közgyűlésen is mondotta: — Annak örültem volna, ha elmondják a tagok, hol kell még javítanunk. . Mert nem ment még minden a maga út­ján tavaly. Gondoltam, közö­sen könnyebben megy a közös munka ... Vineze Istvánná NÓGRAD — 1969. február 6., csütörtök 3 Dohányozni szigorúan tilos? éDD^n’1e»8Ííi?i„VtSy0«-' mire^ No’ nem a szénaillatra vagy cigaietiaf üstre. Ha csak erről lenne sző, nem lenne szükséges, hogy nyilvánosan jelen sem be. en* vágyom Lőrincze Lajos babérjaira, az viszont kétség­telen, hogy a magyar nyelv szent előttem. Ezért teszem szó­lt i hányszor és hányán megtették — a nyilvá­nos helyeken kifüggesztett táblák jó részének tömény magvarta- lansagát, ezen belül is azt a pongyola és felesleges szószaporítást, amit ennek az írásnak a címe is jelez. izi5?OI^,n^ozn^ szigorúan tilos!** Legutóbb egy gyógyszertárban találkoztam ezzel a táblával. Mi az, hogy szigorúan tilos? Ha tilos a dohányzás, miért kell ezt fokozni? Vagy tilos vagy nem? Ne­hezen tudom elképzelni, ha valami egyszer tiltva van, az lehet aUjg, éppen, enyhe, nem nagyon vagy kicsit tilos, nyilván csak saigorú lehet, de ez már a tilos természetrajzából magától érte­tődően következik. A táblára tehát bőségesen elegendő ennyit írni: A dohányzás tilos. Vagy nem? Lássunk még néhány ilyen példát! >,Szemfe!szedés azonnal megvárható!” Ha megvárható, akkor nem kétséges, csak azonnali várakozásról lehet szó. »»Idegeneknek belépni tilos!” Nem lenne elég annyi, hogy belépni tilos? A bennfentesek úgyis tudnák, miről van szó, az idegenek pedig ebből Is érthetnének. Az órákat így reklámozzák: ,Pontos és megbízható!»» Egy óra* ha pontos, akkor megbízható, ha megbízható akkor pontos S ugye. ha két szó egy és ugyanazt jelenti és más funkciója sincsen, az egyik feltétlenül felesleges, még a reklám sem lesz „több” tőle. K. S. Kik vesznek részt a tanácskozáson?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom