Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-06 / 286. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESUUETEKI AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA XXIV. ÉVF.. 286. SZÁM ARA: 70 FILLER 1968. DECEMBER 6.. PÉNTEK Súlyos amerikai támadások a VDK ellen Kisebb megegyezés a párizsi tárgyaláson HANOI A VDK külügyminisztériu­mának szóvivője december 5-én az alábbi nylatkozatot tette: 1968. december 3-án négy amerikai repülőgép megsértet­te a VDK területét és bombá­kat szórt Quang Binh tarto­mány több lakott településére. Ezzel egyidejűleg az amerikai 7. flotta New Yersey nevű ha­jója, valamint a Dél-Vietnam- ban állomásozó amerikai ne­héztüzérség lőtte a demilita- rizált övezet északi, tehát a VDK felségterületét képező ré­szét és az ezzel határos észak- vietnarqi tartomány területét. A VDK kormánya a legha­tározottabban tiltakozik e há­borús cselemények ellen, és követeli a VDK területe el­len folytatott háborús cselek­mények abbahagyását — je­lentette ki a külügyminiszté­rium szóvivője. SAIGON A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője csü­törtökön újságíróknak elmon­dotta, hogy a múlt heti har­cokban két hónap óta a leg­magasabb veszteségei voltak az amerikai csapatoknak. A november 30-ával zárult hé­ten 228 amerikai katona halt meg és 894 megsebesült­Az amerikai katonai főpa­rancsnokság 1961 januárjától számítva 29 865 katona halálát ismeri el, a sebesültek számát pedig 188 159-re teszi. Az el­tűntek vagy fogságba esettek száma 1261. A dél-vietnami re­zsim szóvivője is nyilatkozott a múlt heti veszteségekről. El­mondotta, hogy 223 kormány­katona halt meg, a sebesültek száma 789. * A VNA hírügynökség laoszi jelentésében ismerteti a haza­fias erők közleményét, amely szerint november 1-e és 22-e között B—52-es bombázók 21 ezer rombolóbombát és ötszáz napalmbombát szórtak le lao­szi területen. PÁRIZS A Reuter hírügynökség a VDK küldöttségéhez közelálló körökre hivatkozva úgy tudja, hogy az Egyesült Államok és a VDK megbízottainak szerdai ügyrendi tárgyalásán egy ki­sebb jelentőségű pontban szü­letett megegyezés. Megállapod­tak abban, hogy a tárgyalások hivatalos nyelve az angol és a vietnami lesz, a franciát pe­dig „munkanyelvként” hasz­nálják. Ml A I számunkban : Esz trail a javából (3. oldal) Lebukott az álellenőr <3. oldal) Villáminterjú az elődöntő győzteseivel (5. oldal) Bányatűz Szurdokon (6. oldal) Kiegészítő termeles a nógrádi medencében Bányászati szakemberek tanácskozása Nagy érdeklődéssel fogadták a megye termelőszövetkezetei­nek melléküzemági tevékenységét reprezentáló kiállítást. A három napig nyitva tartó kiállítást több ezren tekintették meg a salgótarjáni József Attila művelődési házban. Képün­kön: a látogatók egy csoportja a húsz munkást foglalkoztató, s évente kétmillió forintot jövedelmező patvarci tsz beton­üzemének termékeit szemléli (Fotó.: Koppány György) ffjúkommunista munkanapok 99.Decemberben még jobban dolgosunk!" Tanácskozás a beruházásokról Csütörtökön Pécsett tanács­kozásra üitek össze a megyék, a megyei jogú városok, to­vábbá a főváros tanácsi irá­nyítású beruházási vállalatai­nak vezetői. Ezek a vállala­tok bonyolítják le — évente mintegy 300—500 millió fo­rint értékben — a tanácsi fej­lesztési forrásokból megvaló­suló beruházásokat. A tanács­kozáson a vállalatok szerve­zésével működésével és a be­ruházások lebonyolításáról szó­ló rendeletek értelmezésével összefüggő kérdésekről indí­tottak vitát 12 témakörben, Csütörtökön kétnapos bá­nyászati konferencia kezdő­dött Salgótarjánban az SZMT- székházban. Az Egyesült Ma­gyar Szénbányák, a bányászat­ban dolgozó munka- és üzem- szervezési szakemberek számá­ra korábban módszertani kon­ferenciasorozatot kezdemé­nyezett. Ennek része a salgó­tarjáni tanácskozás, amelyen az ország valamennyi szénbá­nyájától érkezett mintegy 80 munka- és üzemszervező vett részt. Bese József, a Bányászati Kutató Intézet főosztályvezető­je megnyitó szavai után, Sült Tibor, a Nógrádi Szénbányák igazgatóhelyettese tartott szó­beli tájékoztatót- A konferen­cia témája ugyanis „A kiegé­szítő termelés lehetőségei és eddigi eredményei a Nógrádi Szénbányáknál”, amiről Sült Tibor készített 150 oldalas ta­nulmányt, amely könyvalak­ban is megjelent. Elöljáróban a nógrádi ipar­vidék kialakulásával, az ipar és a szénbányászat kapcsola­tával foglalkozik a tanulmány. Megállapítja a szerző, hogy 1965-ig a vállalatnál a veszte­ségesnek minősülő szolgáltatás felszámolása volt a cél. A szemléletbeli változás csak az MSZMP KB 1964 decemberi határozata után történt meg. Azóta egyre fokozottabb mér­tékben törekednek a mellék­üzemi tevékenység fejlesztésé­re. Erre kényszerít az energia- hordozók átalakulási folyama­ta és az ebből fakadó foglal­koztatási gondok megoldása. A nógrádi bányászatban 1960-ban még 15 ezer embert foglalkoztattak, jelenleg alig több mint 11 ezret- A távlati tervek szerint 1975-re a szén- termelésben foglalkoztatottak száma négyezer alá csökken, ami azt jelenti, hogy a szén- termelésen kívül, egyéb te­rületeken lehetőleg nyolcezer főnek kell munkát biztosítani. Tegnap került sor Szécsény- ben, a II. Rákóczi Ferenc Tsz- ben, a Vörös Csillag Traktor­gyár összkerékmeghajtású erő- és munkagépeinek bemu­tatójára, a Nógrád megyei Ta­nács, a két területi szövetség, a Pest—Nógrád megyei AG- ROKER. az AUTÓKER, a szécsényi tsz és a Vörös Csil­lag Traktorgyár rendezésében. A reggeli órákban gyülekez­tek a megye termelőszövet­kezeteinek gazdaságvezetői és szakemberei, hogy megtekint­sék a Vörös Csillag Traktor­gyár bemutatásra hozott gé­peit, valamint több külföldi munkagépet. A termelőszövet­kezet kultúrtermében Sümegi 'János, országgyűlési képviselő, a szövetkezet elnöke köszön­tötte a résztvevőket. Elmon­dotta, hogy szövetkezeteink­ben több traktortípus van forgalomban, és ezért nagyon jó lenne, ha a Vörös Csillag Traktorgyár segítene az egysé­ges típus kialakításában. Olyan A kiegészítő tevékenység megszervezéséhez a vállalatnál a. szükséges szellemi kapacitás biztosított. Igen érdekes, hogy a 119 mérnök mellett 580 tech­nikus tartozik a vállalat ál­lományába és a technikusok közül jelenleg 203 munkás- állományban dolgozik. A továbbiakban a kiegészí­tő termelés eddigi tapasztala­taival foglalkozott az előadó. Részletesen ismertette a je­lenlegi vas- és faipari ter­melést, valamint azokat a szolgáltatásokat, amelyeket idegenek számára végeznek. Ezután a kiegészítő termelés szervezésének további felada­tairól szólt. A Nógrádi Szénbányák hely­zetére, gondjaira felépített ta­nulmány élénk érdeklődést váltott ki a többi szénbányák szakemberei körében- A vitá­ban nyolcán szólaltak fel és az, ország más bányavidékeinek tapasztalatait mondták el. A konferencia résztvevői ma több melléktevékenységgel foglalkozó üzemrészt tekinte­nek meg. gépsorokat, munkagépeket gyártsanak, amelyek hegyvi- d.éken is használhatók. Hivat­kozott dr. Dimény Imre, me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter salgótarjáni előadá­sára, amelyben a műszaki fej­lesztést, valamint a korszerű gépek vásárlását szorgalmazta szövetkezeteinknek. Ezt követően Hajczinger György ismertette megyénk mezőgazdaságának helyzetét, az árbevétel alakulását, a jö­vedelem növekedését. Hang­súlyozta, hogy a növényter­mesztésben elért eredmények az anyagi-műszaki bázis kor­szerűsítésével. jelentős részben a kA'szerű gépesítéssel függ össze. Nincs meg az a traktor­lépcső viszont, amelyet a leg­gazdaságosabban lehet üze­meltetni. A szövetkezeti vezetők, a szakemberek ezek után a gépbemutató színhelyére vo­nultak, ahol megtekintették az ötvenhat ifjúsági brigád — háromszáznyólcvan taggal — csatlakozott az Öblösüveggyár­ból a nagybátonyi fiatalok felhívásához: ifjúkommunisita munkanapokat tartanak. A nagymúltú gyár legifjabb dol­gozói megfogadták, hogy de­cemberben. még nagyobb len­dülettel dolgoznak, mint egész évben. v Teljesítményeiket a gyár KXSZ-bizottsága külön értékeli, s a legjobbaknak ju­talmat ad. A kommunista if­júsági mozgalom kezdeteinek közelgő ötvenedik évforduló­ját egyébként más akciókkal is ünnepük. A KISZ-klubban szerdán, december 4-én zaj­lott le az a dokumentumfilm­vetítéssel egybekötött előadás, erő- és munkagépeket. Nagy sikert aratott a sokoldalúan hasznosítható forgó-markoló­gép, a 11 munkagéppel üze­meltethető dömper, az ápo­lási munkákra kiváló UE—28- as traktor, az új konstrukciójú UE—50-es és a D-4-K 90-es Dutra-traktor. A bemutató után a bútor­gyár szécsényi művelődési ott­honában jöttek össze a részt­vevők, ahol Széki Ferenc, a Vörös Csillag Traktorgyár ke­reskedelmi igazgatója ismer­tette a gyár elképzeléseit. El­mondotta, hogy az NDK-ban szerzett tapasztalataik alap­ján Magyarországon js ki akarják építeni a Dutra szer­vizállomások hálózatát. Az el­ső szervizt még az idén meg­nyitják Répcelakon, és 1969 végéig mintegy 38—40 szer­vizállomást óhajtanak felál­lítani. A bemutatóhoz, és a kereskedelmi igazgató beszá­molójához a résztvevők közül számosán hozzászóltak. melynek tárgya a kommunista ifjúmunkásmozgalom történe­te. A nagybátonyi bányászfiaita- lok felhívásához csatlakozott a Nógrád megyei Építőipari Vál­lalat több ifjúsági szocialista brigádja is. Jelentős vállalá­sokról értesítette szerkesztő­ségünket a vállalati KlSZ-bi- zottság titkára: — Ifjúsági brigádjaink kö­zül a fűtésszerelők, villany- szerelők és a hivatali KISZ- alap^zervezet jelentette be csatlakozását- A Virág Sándor ifjúsági brigád vállalta, hogy az ifjúkommundsta munkana­pok során elvégzik — egy if­júkommunista vasárnap közbe­iktatásával — a Mártírok úti általános iskola fűtőberende­zéseinek teljes felújítását. Az iskola külön is kedves fiatal­jainknak: mi patronáljuk az ottani úttörőcsapatot, és a pajtások is gyakran vesznek részt a mi ünnepségeinken. Az építőiparban dolgozó fia­talok közül vállalást tettek azok az ifjúkommunisták is, akik a. Dobsonyi Imre brigád­ban dolgoznak. Ez a fűtéssze­relő ifjúsági szocialista brigád vállalta, hogy a salgótarjáni Arany János utcai 22-es szá­mú épület első és második lépcsőházának hőközpontját december 24-re üzembe helye­zi. Munkájuk az építkezés té- liesítését szolgálja, s en-nek nyomán az épületrészen szünet nélkül dolgozhat 200 építő­munkás. Ugyanez a brigád vállalta azt is, hogy a balas­sagyarmati traktorfülke-gyár kazánházának építését decem­ber 15-re oefejezik. Az építő fiatalok ifjúsági brigádjai közül a Kronovetter István szocialista brigád is «jelentős vállalást tett — a már említett 22-es számú épü­let munkáinak téliesítésére. A hivatali KXSZ-alapszervezet fiataljai is csatlakoztak a bá­nyászfiatalok felhívásához, és elvállalták az említett brigá­dok zökkenőmentes anyagellá­tását. Megjött a Télapó. Ajándékot, édességet osztogat a kicsi­nyeknek, akik már nagyon várták érkezését. Lacika meg­érdemelte a jutalmat- Verset mondott a Télapónak, aki gra­tulál kis barátjának Gépparádé Szécsényben A Vörös Csillag, Traktorgyár bemutatója

Next

/
Oldalképek
Tartalom