Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-31 / 306. szám
Víncze György Publikálok! F éléves lehettem, amikor megboldogult Fáni néni kijelentette: e gyerekből költő lesz, akárki meglássa. Az évek teltek, s amikor felcseperedtem, t nyomban elhatároztam. hogy betörök az Irodalomba. Verseim igen tetszettek családi körben. Ezsk közül való egyik legkedvesebb, amelyben ugyan még fellelhető a kamaszkor gyengéi: Elmegyek a házunk előtt Minden vasárnap délelőtt Aki látja csárdás léptem, nem akarhat rosszat nékem — soha. Lehet, hogy a „nékem” egy kicsit talán furcsa a szakemberek számára, de örökös elhatározásom volt; csakis újat fogok alkotni. Hőskorszakomban az élet lendületének hatalmas ritmikája fejlesztette tovább vers- művészetem. A lektor ez időben készült verseimre azt mondta: túlságosan modem, túlléptem salát koromat. így teljesen érthető. hogy nem láthattak napvilágot. Lendületem ennek ellené:'? nem hagyott alább, tovább költöttem. Hamarosan nagyobb lélegzetvételű eposz- szál jelentkeztem. Témája egy modem Trubadúr, akit azonban gyerektartási perbe fognak, aztán mégis részt vehet a háztömbkörüli úszóversenyen. Twistelni igen. De úszni nem igen tud Csak a nők után. Azok után tud futni- A lektor erre a versemre azt mondta, hogy megkéstem, mert már más tánc a divat. Rendkívül elkeseredtem, mert éreztem, igen nagy szükségem van a nyilvánosságra. A lektor viszont hajthatatlan maradt. — Nosza — mondtam a lektornak —. majd meglátjuk. És megírtam első publikált költeményemet: Szolid, csendes, rendes ember. Albérletet keres kérem. Nem oly vacak ágvraiárót, Fürdőszobás, különállót. Kalandorok kíméljenek, Van kihez írni versemet. C ajnos egyelőre még ** nem tudok megélni a honoráriumból. Ellenkezőleg: nekem kellett fizetnem, mert a hirdetés soronként három ötven. De végre publikálhatok! Kónya Lafos 'Szilveszter Feloldódik Szilveszter éjjel milliónyi magány rikoltva, bánatait a szélbe szórja berekedt papírkürt-zenéveL Kikényszerített gondatlanság konfetti-hava hull fejünkre, szép könnyelműség hajigálja cikázó szerpentin-szalagját. Zúg milliónyi ember-arccal a Nagykörút, áradt folyóként, s felhörböli a szakadó fényt, amit már záporoz a hajnal. Papírsapkák úsznak az utcán, papírtrombiták kakaskodnak, tüntet a gyors esztendők ellen a meghosszabbított gyerekkor. Vessem le én is a komolyság szűk köntösét, bukjam az árba! Holnap úgyis kérdőre vonnak zord bíráim, köznapi gondok. Pataki József: Virág és gyümölcs *///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////w///////////////////////////////////////////////// így éltünk ’68-ban... í’j séf kerestetik... Jolánka, üzemi éttermünk üdvöskéje terítékem mellé egy kis zöld kartont tett. A kartonon rubrikák, mellettük kérdések: kora, neme, munkaköre, családi állapota stb. Nagyon elgondolkodó — ma. gyárán szólva: bamba — képet vághattam, mert Jolánka sürgősen felvilágosított. Az új séf az adatok alapján fogja megállapítani lényem újratermelésének szénhidrát-, kalória- és egyéb tápanyag- szükségletét, igényli és utalványozza a nyersanyagot. Minket pedig — ugyancsak ennek alapján — kategóriákba osztanak aszerint, kj mit akar enni• Az ebédlőben kijelölik a helyünket — kategóriánként —, hogy valóban mindenki az előírt táplálékhoz jusson. Nagyokat nyeltem, Jolánka gyorsan a tányérba öntötte a levest, hogy mondanivalómat víz helyett azzal nyeljem le. Ügy könnyebb. Egyben legyek szíves aláírni a mellékelt rózsaszín cédulkát: Igazolom, hogy a 120 kalória tápértékü, 60 gr szénhidrátot tartalmazó 2 dl forralt vizet — azaz: levest — némi sóval Kiss Pétemétől (mármint Jo- lánkától) fogyasztásra átvettem . Ugyanit a konyhán az új séf tételes elszámolást vezetett be, Nyeldeklőm rendkívül gyorsan dolgozott, Szerencsére Jolánka éppen térült a második fogásért. így nem hallotta a nyeldeklésem ellenére feltörő mondókámat. A második fogás — az új séf jóvoltából — vízben ázott krumpli, félig nyers, félig szénné égett bifsztek — mellé egy kék cédulát kaptam. 800 kai... 280 gr szénhidrát.. • 2 gr só... Nyeldeklőm nem bírta tovább. Visszafelé dolgozott: feltört belőle a jó. ka- porszakállas dicsérete. Felugrottam — és bevertem a fejem egy táblába, amit eddig nem vettem észre. Ugyanis éppen felettem lógott. Madzagon. Felírása: „II- kategória, 1150 kai..." Az asztalról lesöpörtem a terítéket. Csörömpölt. .. — felébredtem... Lelöktem az éjjeliszekrényről a hamutartót. Csikkestül. Félrebillent fejem felemeltem kedvenc lapom decemberi számának apróhirdetési oldaláról, ahol munkavállalókat keresnek- Szemem az eavik apróhirdetésen révedezett: „Nagyüzemi konyha felvesz adminisztrációban és anyankiszabá'hay iárUi.s 'tőszak'’TAVALY, amikor szilveszter éjjelén koccintottunk — emlékezzenek csak! — mit is mondtunk egymásnak? Azt mondtuk, hogy BUM!, vagyis Boldog Üj Mechanizmust ... Eltelt agy esztendő. ismét pohár a kezünkben, de mielőtt bármit bárhová kívánnánk, valljuk meg igaz lelkünkre: a BUM bevált, az új mechanizmus első esztendeje nem okozott csalódást. Legfeljebb azok csalódtak, akik azt hitték: munkanélküliség lesz. Hgt, nem lett munkanélküliség! Azt mondták ezek az aggodalmaskodók, hogy a mechanizmus óhatatlanul munkaerő-fölösleget hoz létre, ahol tényleg fölösleg van, s ez nem is baj. És mi történt? Olyasformán jártak, mint a bűvész, aki bekonferálja, hogy eltünteti a nyuszit a cilinder mélyén, hókusz-pó- kusz, s mikor felemeli a cilindert nem is egy nyuszi van ott, hanem tizenkettő... Azonban, ha jobban megnézzük ezeket a tapsifüleseket, mit látunk? Azt, hogy csaknem mind icike-picike, beéri egy szál káposztalevéllel. Jól megtermett, nagy nyulat alig látni közöttük... Vagyis sok kis nyuszit kell elővarázsolni ahhoz, hogy néhány nagy nyuszi nagyobb káposztát kaphasson __Sok-sok kis gépírón őt, takarítónőt, segédmunkást kell felvenni ahhoz, hogy — az átlagbér szabályai szerint — a főelőadó meg az osztály- vezető nyitlak is jóllakhassanak ... Nos, ha a „nyúltenyésztés” divatba jött az iparban, a mezőgazdaságban az ellenkező folyamat játszódott le. Van nekem egy régi festőművész barátom, aki évtizedek óta festeget falusi életképeket, ilyeneket mint: „A nyájat terelgető pásztor”, „Markot szedő menyecske”, „Traktorista éjszakai szántáson”, „Fejőnö a Riskával”... A napokban meghívott a műtermébe, nézném meg az idén pingált képeit. Ilyeneket láttam: „A bér- munkában-ablaktisztító pásztor”, „Az export csomagoló fejőnő”, „Tsz-gulyás kefét köt", „Traktorista tyúkszemvágás közben”. Félreértés ne essék, .nem a saját tyúkszemét vágja, hanem vendégekét a fürdőben, amit a nagyobb jövedelem kedvéért a tsz üzemeltet. HOGY KI, mivel és hol kereskedik, miképp akar pénzt szerezni — feltéve, hogy törvényes úton — nem az én gondom, ezért az vesse az első követ az ügyeskedő tsz- °.'r e, aki maga nem ügyeskedik. Mert azért így is megtermett minden az idén a földeken, pedig akkora, szárazság volt, hogy már azt hittük, semmi sem lesz, és mindennek felmegy az ára. És mégis szinte minden volt: zöldség, gyümölcs, paprika, burgonya. Pedig a növények, a fák ugyancsak sorvadoztak, fel is ment az ára a levélnek, s vele együtt a levelezőlapnak, a táviratnak, meg a különleges postai szolgáltatásoknak. Ez nem sokkal azután volt. hogy véget ért az olimpia, így aztán kutya se törődött vele, hiszen örömmámorban úsztunk, sportolóink nagyszerűen helytálltak odakint, egy csomó aranyat szereztek, egyedül valami labdarúgó akadt, aki — nem ismervén a valutakrízist —, az arany helyett inkább a dollárt választotta. ÉS, MÍG fiaink 15 ezer kilométerre tőlünk az aranyakért harcoltak, addig mi idehaza ugyanezt tettük az ezüstökért. A különbség csak any- nyi, hogy mi nem kapni, hanem eladni akartunk. Micsoda nagyszerű sport volt! Bodi- csek, kettős járomfogás, balegyenesek, kemény —, de férfias küzdelem a nyílt utcán! Hiába nyugtatták az illetékesek a közönséget, népünk nem hallgatott a jó szóra, csak törte magát a tört ezüsttel, mert hát mit lehessen tudni, hátha leszállítják az árát. Hogy le is szállították?! No, igen, de csak azért, mert leesett az ezüst világpiaci ára. Aki nem hiszi, menjen ki a világpiacra, és járjon utána. Azután elmúlt a nyár, elmúlt az olimpia, beköszöntött a hűvösebb idő. A nagy divatszalonok bemutatták téli kollekciójukat, ugyanezt tették a labdarúgó-csapatok is: a bundabemutatóknak a Népstadionban és a többi pályán nem volt nagy közönségsikere. A közönség ugyanis kezdett eltünedezni. és maradtak a bundák. Divatos, alkalmi, kétrészes kis bunda, közben tíz perc szünet, részletre — tavaszi visszafizetésre. Nagy bunda, két pont díszítéssel, potom néhány ezer forintért. Milyen igaz is a mondás: a győzelmet a sportban sem adják ingyen! NÉZZÜK, mi is történt még 1968-ban. Sok minden... Vég- re-valahára megindult egy kormánylap, a Magyar Hírlap, legfőbb ideje volt, mert eddig csupa ellenzéki lap működött az országban. Egy csomó ipar- vállalat megkapta az önálló exportjogot — erre is szükség volt, legalább több 70 dolláros útlevél jut azoknak, akiknek nincs exportjoguk. A televízióból eltűnt az Angyal — helyette megjelent egy de- tektívpapa a kisfiával, aki állandóan bebizonyítja, hogy az apukája szenilis, nélküle semmit sem tudna kinyomozni. Felépült a rádió nagy adója, most már kitűnően foghatnánk a Kossuth-ot, ha parányi elemet is lehetne kapni az óriásadó mellé. De hiánycikk lett a kispéldányszámú Kortárs című folyóirat is, egyszerűen nem lehetett hozzájutni, mióta egy nagy, kétszázezer példányos újság megírta, hogy mit nem lett volna szabad közölnie. Amerikában megbukott Johnson, Magyarországon győzött a Coca Cola. Teljes sikert aratott a „Napoleon konyakot a dolgozóknak” akció (600 forintért). Szerencsésen lezajlott a Budapesti Nemzetközi Vásár. majd a Budapesti Őszi Vásár is, az előbbin mindenki tetszés szerint kiválaszthatta azt, amit nem árulnak az utóbbin. Bevezették az ötnapos munkahetet, egyelőre csak az iparban, a hivatalokban nem, mert ott — mint közölték —, a helyzet „még nem érett meg” rá. Túl kevés a hivatalnok. Égy gyorsmérleg még: 1968- ban nem volt elég sör, lastex- nadrág, gépkocsi, és — időnként — só, viszont túl sok volt a cukrászati bemutató, a meghibásodott lift, a marketing, és az ígymulategybites- magyarúr. S hogy szilveszterkor mégse legyünk ünneprontók, ismerjük el: egyre több pezsgőféleséget gyártunk. Nincs messze az idő, amikor elegendő pezsgő is lesz. ADDIG AZONBAN a féleséggel koccintva mondjuk, hogy: Boldog új évet! Novobáczky Sándor csőt. Főzésről egy Ha szó sincs. —a —s Egy szem búza Évköszöntő játék (Szín: falusi ház konyhája vagy szobája, ahova a játék szereplői köszöntem mennek) ÖREG: (kóc baj ússzál, szemöldökkel. Vállán subában, kezében vándorló bottal a ház népe elé lép, úgy mondja:) Szíves szóval köszönten! jöttem ón. Szívem forró kívánságát hoztam én Porka hóból ezüstfelhőt rúgtam én, Hogy szívesen láttok engem, Vártok engem, — tudtam én. Jo estét, jó estét az egész ház népének. Apának, anyának, nagyapának, nagyanyának, mind az egész rokonságnak. A cseperedőknek is. Tisztességes háznak tisztesség adassák... Messzi földről jöttünk, nagy utat bejártunk, bizony, mór ugyancsak megfáradt a lábunk. De, hogy egyik szavam másikba ne öltsem. én most egy darabig elhallgatok bölcsen, Jöjjenek azok, kik a köszöntőt hozták, jó szívvel köszönti mind e tisztes portát, (ajtóhoz lép, megnyitja, kiszól:) Na, gyertek be, gyerekeim... Nézzétek e tisztes házat, töröljétek le a lábat!... (miközben négy legényke lép be:) Hát ezek az én gyerekeim: Nyár, Ősz, Tél... s a legikisebbik: Tavasz gyermekem. Dolgosak, szorgosak. Mindnek megvan a maga jótulajdoma. Ej, de mit beszelek annyit!... Hiába, ez a vén ember szokása. Szóljatok tí helyettem, de szivem szerint. Kezdd talán te, szépséges Nyár gyermekem. NYÁR: Bort, búzát és békességet, javainkban szép bőséget, telve legyen pince, kamra, dúsan jusson minden napra. Én e szorgos háznépének aranynappal érlelem a vetését. Az én mosolyomtól lesz dús a kalász, acélos a búza, mézzel teli a szőlő. ŐSZ: (közbevág) Hohó, Nyár testvérem, csak ne oly sebesen. A szőlőt mégse jussold el tőlem. ÖREG: Igazad van, ősz gyermekem!... De tudod Jól, Nyár öcséd mindig heveakedik. Te szelídebb vagy, de semmivel nem haszontalabb » gazdaembemek, mint ő. Kértek-e valamit szolgálataitokért a ház népétől? NYÁR: Én egy ízlelést a kalácsból, aminek búzáját a sugaraim érlelték. ŐSZ: Egy pohárka bort édes szőlőim levéből —, kóstolónak. ÖREG: Na. Tél fiam, gondolom, te is szólam kívánsz, hajijuk hát a mondandódat. TÉL: Én bizony nem sokat mondhatok, édesapám. Zord vagyok és djdergető. ÖREG: Na, azért te sem vagy kevesebb testvéreidnél. Ismerlek én jól fiam. Hát ki ad meleg takarót a földnek, hogy meg ne fagyjon benne a zsenge élet? Ki hizlalja gazda gyönyörűségére a jószágot, hogy sonkával, kolbásszal teljen meg a kamra? ... Igaz-e, fiaim? MIND: Ügy van. úgy van, édesapánk!.. Tél bátyánk sem restelkedhet! Mi sem vagyunk többek nála. ÖREG: Na, látod!... Mondd el hát akkor te is, mit kívánsz e ház népétől? TÉL: Ha már ilyen becsülés illetett: talán egy ágacska kolbászt, ahhoz a kalácshoz meg borhoz, amit kedves testvéreim kértek. ÖREG: Jól van, jól van, okosan kérték Együtt van minden, amit szeretek, — gyomornak, íznek kellemetes. Akkor most már... engedelmet a házbeliektől, magam is előhozakodnék valamivel. Ha már ilyen jó szívvel vannak irántunk, fogják meg a kamra kulcsát, adjanak egy szép szem búzát. (Ha megkapja a búzaszemet, megy tovább a játék, ha nem a zsebéből vesz elő.) Híjnye, hisaen nálam is akad. (Tenyerébe veszi a magot:) Búza, búza, de szép búza. A kezemet majd lehúzza. Perzselő nap hányszor süti. Zápor hányszor beborúzza, Míg a molnár lisztté zúzza! (Tenyerébe zárja a magot) .. .Most pedig figyeljetek apátokra, fiaim. Ajándékot hagyok rátok, drága örökséget. De melyikőtöknek hagyjam?! TAVASZ: Adja nekem, édesapám! ' ÖREG: Ni csak, a legkisebbről meg egész megfeledkeztem. Hát mit kezdenél te ezzel a maggal, Tavasz gyermekem? TAVÄSZ: Tudom én, édesapám!... Elvetném finom, puha ágyba. Megöntözném enyhős nedvekkel, cirógatnám friss sugaraimmal. Ebből a magból szépséges kalászt növelek. A kalászból búza lesz, a búzából kenyér... ÖREG: Szívem szerint szóltál, legkedvesebb gyerekem. Tied a búzamag, jó kezekre bízom. Kívánsz-e te is valamit e ház lakóitól? TAVASZ: Magamnak semmit, édesapám. Nekik kívánnék inkább: boldog, gazdag új esztendőt. ÖREG: Megint szívemből beszéltél gyerekem.. Boldog, gazdag új esztendőt e ház népének. Ej, hiszen a mi köszöntőnk reggelig is szólna, ha torkunk a sok beszédtől ki nem száradt volna. Végezetül azt kívánjuk — ez az illendőség. — Kolbászban, meg szalonnában nagy legyen a bőség. Köszöntőnket befejezzük, most már tovább állunk. Is e tisztes ház népének minden jót kívánunk. — Játék vége — NÓGRÁD — 1968. december 31., kedd 9
