Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-13 / 266. szám
Öl ven éves az Osztrák Köztársaság Kedden Ausztria-szerte iinepélyesen megemlékeztek az Osztrák Köztársaság születésének 50. évfordulójáról. 1918. november 12-én hirdette ki Bécsben az ideiglenes nemzetgyűlés, hogy a monarchia helyébe a köz- társasági állam- és kor- mányfortna lép. A kormány ünnepi ülésén Klaus kancellár, a parlament két háza előtt Jonas köztársasági elnök és Maieta. a parlament glnöke beszélt. Jonas elnök délben fogadta a bécsi diplomáciai képviseletek vezetőit. Az államfő a parlament előtt mondott beszédében Ausztria semlegességének jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondotta, Ausztria nemzetközi tekintélye következetes bé- kcpolitikáján. a nemzetközi együttműködésért tett erőfeszítésein alapul. A kormányzó néppárt vezetői és az ellenzéki szocialista Párt hangadói a jubileum alkalmából egyaránt hangsúlyozták, hogy a köztársasági eszme, az osztrák nemzeti gondolat csak a második köztársaságban, 1945 után szilárdult meg igazán, A Ho*el tőrül Decemberben feSszáü az Apó No — S WASHINGTON Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA kedden sajtó- konferencián jelentette be, hogy engedélyezi az Apollo— 8 űrhajó Hold-kerülő útját. Az űrkísérletre, amelyben három űrhajós vesz részt, december végén kerül sor. Az Apollo—8 karácsony estéjén kezdi meg körútját a Hold körül. Az űrhajó a tervek szerint húsz fordulatot tesz a Hold körül, mintegy 110 kilométerre annak felszínétől. Az űrhajósok feladata az lesz, hogy felderítsék a legjobb leszállási helyeket egy olyan űrhajó számára, amelyet az Egyesült Államok a jövő évben a Hold felszínére kíván juttatni. • Az Apollo—8 kabinjában hárman — Borman repülőezredes, Andres repülőőrnagy és Lovell tengerészkapitány — tesznek legalább hatnapos űrutazást. A három űrpilóta már több mint egy hónapja végzi előkészületeit. A maximális program előirányozza, hogy az űrhajó tízszer kerülje meg a Holdat, majd térjen vissza a Földre. Az űrhajó parancsnoka Bor- mán ezredes lesz. Az Apollo— B-at a Kennedy-fokon levő támaszpontról röpítik Satum—B típusú rakétával Föld körüli pályára. Miután az űrhajó kétszer megkerülte a Földet, a Hold felé folytatja útját és ezt legalább tízszer megkerüli. Ez az űrutazás előkészítője tonne a későbbi Holdra való leszállásnak. Kiutasítások Csehszlovákiából A csehszlovák külügyminisztérium kedden közölte, hogy november 11-én két amerikai és 6 nyugatnémet állampolgárt utasítottak ki Csehszlovákia területéről. Mindannyian turistaként érkeztek Csehszlovákiába és tartózkodásukat olyan filmanyagok készítésére használták fel, melyeknek nyilvánosságra ho- tével. további zatala ellentétben állna Cseh- megtiltották, Szlovákia érdekeivel. Főképpen a szovjet hadsereg egységeiről, azok mozgásáról, valamint az október 28-i és a november 7-i Ünnepségek lefolyásának negatív megnyilvánulásairól készítettek filmfelvételeket. Tekintettel arra, hogy mind a nyolcán súlyosan visszaéltek Csehszlovákia vendégszerete- tartózkodásukat filmanyagaikat elkobozták, és még azríap elhagyták az ország területét. A bóka garanciája Szovjet hajók a Földközi-tengeren MOSZKVA (TASZSZ) Nyikolaj Szmirnov al tengernagy írja a Krasznaja Zvezda című szovjet katonai lapban: „Senkinek sem engedhettük meg, hogy a Földközi- tenger térségét olyan háborús tűzfészekké változtassa, amely az emberiséget rakéta — nukleáris világkatasztrófába sodorhatja. Ez indokolja a szovjet hajók jelenlétét a Földközi-tengeren’’. A cikisíró emlékeztet a 6. amerikai flotta szerepére, amelyet már hús* éve a népek nemzeti felszabadító mozgalmának elnyomására, a dél-európai államok belügyeibe . való gátlástalan beavatkozásra használnak fel. A 6. flotta bármikor kész a tengerről és a levegőből csapásokat mérni az ellenfél objektumaira, mégpedig atom- és hagyományos fegyverek fel- használásával. Fő ellenfelének pedig a Szovjetuniót és a többi szocialista országot tekinti. Ilyen körülmények között „a szovjet állam, amely — mint ismeretes — fekete-tengeri, következésképpen földközitengeri hatalom is, nem maradhatott közömbös a háborús kalandorok azon mesterkedéseivel szemben, amelyeket a Szovjetunió és más szocialista országok határainak közvetlen szomszédságában szerveztek.” A Krasznaja Zvezda cikkírója végül rámutat, hogy a szovjet hajók jelenléte a Földközi-tengeren megakadályozza a 6. amerikai flottát a Pentagon agresszív elgondolásainak büntetlen végrehajtásában, ily módon a szovjet flotta hajóinak jelenléte a béke és biztonság garanciája ebben a térségben. Vonják vissza... WASHINGTON (MTI) Katolikus papok és híveik több száz főnyi csoportja tüntetett hétfőn Washingtonban, ahol az amerikai katolikus püspökök tanácsa tart több napos tanácskozást. A tüntetők a többi között követelték, hogy a püspöki kar foglaljon állást a lelkiismereti szabadság elve mellett, beleértve a Vietnami háború elleni tiltakozást, Illetve a születés-szabályozással foglalkozó pápai enciklika elutasítását is. A tüntetők követelték, hogy vonják vissza azokat a fegyelmi intézkedéseket, amelyeket mintegy 40 washingtoni lelkésszel szemben foganatosítottak, a pápai enciklikával való szembenállás miatt. Folytatja a LEMP kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) mok szuverenitásának a megszilárdítása és megvédése, amelyek a szocializmus építésének útjára lépnek. Sajátosság es törvényszerűség ismeretes, hogy a Szovjetunió nem keveset tett a szocialista országok szuverenitásának és önállóságának reális megerősítése érdekében. Az SZKP mindig azon fáradozott, hogy minden egyes szocialista ország maga határozza meg a szocializmus építésének konkrét formáit, teljes mértékben számításba véve nemzeti sajátosságait. Közismert dolog azonban az is, hogy a szocialista építésnek Vannak közös törvényszerűségei is, amelyektől az eltérés a szocializmustól való eltérést jelentené, és amikor a belső és külső szocialistaellenes erők valamely szocialista országban a kapitalista rend visszaállítására törekednek, amikor ebben az országban a szocializmus ügye veszélybe kerül, akkor az egész szocialista közösség biztonsága kerül veszélybe. S ez nemcsák az adott ország problémájává, hanem minden szocialista ország közös gondjává is válik. Érthető, hogy egy testvéri országnak nyújtott katonai segítség a szocialista' rendszer veszélyeztetésének megakadályozására — rendkívüli kényszerintézkedés, amelyet kizárólag csak a szocializmus ellenségeinek nyílt tevékenysége válthat ki az országon belül és határain túl, amely veszélyeztette a szocialista tábor közös érdekeit. A tapasztalat azt bizonyítja — hangoztatta Leonyid Brezs- nyev —, hogy a jelenlegi viszonyok között a szocialista rendszer egyik vagy másik országban való győzelme csak akkor tekinthető véglegesnek, és a kapitalizmus visszaállítása csak akkor kizárt, ha a kommunista párt a társadalom vezető ereje, a társadalmi élet minden területén határozott marxista-leninista politikát folytat, ha szakadatlanul erősíti az ország védelmi képességét, a forradalmi vívmányok védelmét, 4 térképet nem leltet átrajzolni A jelenlegi helyzet mmd- annyiunktól magasfokú éberséget követel meg a nemzetközi porondon fellépő osztélyel- lenséggel szemben. Ezért olyan nagy jelentőségű a testvéri országok katonai erejének szilárdítására és tökéletesítésére irányuló tevékenység, amellyel a Varsói Szerződés tagállamai a NATO háborús előkészületeire válaszolnak. Azoknak, akik hajlamosak arra, hogy elfelejtsék a történelmi tanulságokat és szeretnék újra átrajzolni Európa térképét, nem árt tudniok, hogy Lengyelország, az NDK, Csehszlovákia és a Varsói Szerződéshez tartozó minden ország határai szilárdak es sérthetetlenek. Azt tanácsoljuk mindazoknak, akik hajlamosak az idegen határok megsértésére, hogy ezt a figyelmeztetést jól jegyezzék meg. vérpártok között felmerült problémák őszinte megvitatására. Meg vagyunk győződve arról, hogy éppen kapcsolataink és együttműködésünk útján oldódnak majd meg a felmerülő kérdések a nemzetközi kommunista mozgalom egysége érdekében. S ez természetes is. mert közös eszmei alapra — a marxizmus—leniniz- musra — építünk, közös az ellenségünk — az imperializmus —, és közös a célunk —. a kommunizmus győzelme. összefogás az imperializmus ellen Ilyen megvilágításban közelítjük meg a kommunista és munkáspártok új, nemzetközi értekezletének az előkészületeit Is. Pártunk hágyra értékeli a kommunista nártoik képviselői nemzetközi értekezletének a szerepét, és más testvérpártokkal együtt síkra- száll az új értekezlet összehívásáért, a nem távoli jövőben. Az SZKP minden tőle telhetőt elkövet az értekezlet sikeres előkészítése és lebonyolítása érdekében. A jelenlegi helyzet megköveteli a testvérpártok összefogását, és azt, hogy fokozzák támadásukat az imperializmus ellen. A kommunisták számára ma újult erővel hangzik Helytelen lenne mozgalmunk halhatatlan jelnem figyelnénk szava: világ proletárjai, egyesüljetek! Pártunk nagyra értékeli a lengyel kommunisták hozzájárulását a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság népei barátságának megszilárdításához. Mindaz, amit ezen a területen elértünk, a pártjaink és népeink közti bizalom eredménye, és a szocialista internacionalizmus elvei gyakorlati alkalmazásának aa eredménye. A tudományos-műszaki forradalom vívmányai között — folytatta az SZKP főtitkára — a szocialista közösség gazdasági együttműködése, továbbfejlesztésének feladatai megkövetelik, hogy nyomatékosan foglalkozzunk országaink gazdasági kapcsolatainak bővítésével és tökéletesítésével. Erről méltóan szólt Gomulka elvtárs beszámolója. Ezeket az időszerű kérdéseket a közeljövőben meg kell tárgyalni a KGST-tagországok párt- és kormányfőinek értekezletén. A különböző körülmények között tevékenykedő kommunista pártok különböző módon kezelhetik egyik vagy másik problémájukat — mondotta Brezsnyev. - azonban, ha fel az egyes kérdésekben jelentkező nézeteltérésekre. Véleményünk szerint a nézetkülönbségek némelyike csak Ideiglenes jellegű, és olyan mértékben tűnik majd el, ahogyan az események menete a vitás kérdések lényegét megvilágítja. Más nézeteltérések valószínűleg tartósabbak lesznek, de úgy gondoljuk, hogy ezeknek nem szabad akadályozniuk a közős ellenség ellen, közös céljainkért folytatott Közös harcunkat. A legfőbb az. hogy az egyes kérdésekben mutatkozó nézet- eltérések ellenére a kommunista és munkáspártok keresik a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének útjait és módjait, s a marxizmus—lenin izmus elvei alapján soraik egységének szilárdítására törekszenek. Mi mindig hasznosnak tartottuk az elvtársi eszmecserét, és készek vagyunk a testA Szovjetunió kommunistái, a Lengyel Egyesült Munkáspárt húszéves jubileumának, és a Lengyel Kommunista Párt megalakítása 50. évfordulójának küszöbén tiszta szívből újabb sikereket kívánnak önöknek, és újabb nagy győzelmeket a szocialista Lengyel- ország építésében — fejezte be beszédét Leonyid Brezsnyev. Tüntetnek a mexikói diákok MEXICO Hétfőn újabb összecsapásokra került sor a mexikói diákok és a rendőrség között a fővárostól mintegy 130 kilométerre fekvő Puebla városában, ahol a diákok a fővárosi egyetemistákkal való szolidaritás demonstrálása és a helyi hatóságok döntései elleni tiltakozás kifejezéseként vonultak az utcára. A rendőrség akkor lépett közbe, amikor a tiltakozók megpróbáltak behatolni egy helyi lap szerkesztőségébe. A ;-endőrök könnygáz-gránátokba! szorították vissza a tünte- ■öket. Több személy megsérült. A keddre virradó éjszaka rendőrjáratok tartották fenn a rendet a városban. Mexikóvárosban közben folytatódnak az egyetemeken és főiskolákon a diákgyűlések, de eddig még nem bontakozott ki többségi döntés a sztrájk folytatása vagy beszüntetése mellett. Öt órán át Nixon Tohnsonnal tárgyalt Merényletkísérlet az új elnök ellen? WASHINGTON, (MTI) A tervezettnél tovább tartott Nixon és Johnson hétfői találkozója: a jelenlegi és a soron következő elnök csaknem öt órán át tárgyalt egymással. Nixon a megbeszélés végén kijelentette, hogy „igen őszinte” hangú tanácskozás folyt, Johnson pedig hasznosnak, és szükségesnek minősítette a megbeszélést. Utaltak arra, hogy még több hasonló eszmecserére kerül sor. Johnson és Nixon közvetlen tanácskozáson kívül a kabinet legfontosabb tagjai nyújtottak tájékoztatást az új elnöknek az aktuális nemzetközi kérdéÁllamok viszonya a Szovjetunióhoz és a többi szocialsta országhoz, és a közel-keleti helyzet, amit Nixon „potenciálisan válságosnak” minősített. A tanácskozás végén Nixon újságíróknak azt mondotta, hogy ezek a nagyfontosságú ^rkeaetL 4" él v-v I w L r, 1 o rí i- * kérdések „nem tűrnek halasztást”. Az új elnök félreérthetetlenül kijelentette, hogy a Johnson-kormányzat által hozott politikai döntései:: egész amerikai nép, s így a jövendő kormányzat” számára is érvényesek, vagyis bizonyos fokig kötelezettséget vállalt a Johnson-kormányzat által hoYorkba utazott, s ott folytatja tárgyalásait kormánylistája összeállítására. NEW YORK — KAIRO Nixon a Fehér Házban Johnson elnökkel folytatott megbeszélése után hétfőn este Washingtonból New A Kennedy , P . , zott politikai döntések „az ^ külügyminiszter vitelére. Johnson ugyanakkor es Clifford hadügyminiszter, azt mondotta> hogy a jelenle_ gí kormány „minden lehetőt megtesz az átmenet folyamatosságának biztosítására”. Politikai kommentátorok rámutatnak arra, hogy a nyilattovábbá Wheeler tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, és Helms, a CIA vezetője. A napirenden szerepelt a vietnami háború, és a párizsi tárgyalások problémája, továbbá a NATO kérdése, az Egyesült közi repülőtéren átszállt egy helikopterre, amely lakásénak közelében ereszkedett földre. Mint a UPI megjegyzi, a ■' nemzetközi repülőtéren csupán a szokásos biztonsági intézkedéseket foganatosították védelmére, de New York-i lakásának környékét rendőrök százai biztosították. A New York-i vádemelő esküdtszék, a Grand Jury, kedden kezdi meg Ahmed Rageh Namer jemeni arab származású férfinak és két fiának kihallgatását. A vád ellenük az, rendőrségen. Mint a Reuter jelenti, a New York-i rendőrség ezúttal hihetetlen gyorsasággal működött: a mesterlövész még beszélt az utca} telefonfülkében a rendőrséggel, amikor nyomozók vették körül a fülkét, és közölték a telefonálóval, hogy védőőrizetbe veszik. A mesterlövész személy- aáöttosségát még mindig nem hozták nyilvánosságra. Eliot Golden brooklyni ügyész, aki a Namer-üggyel foglalkozik, nem volt hajlandó megjegyzést fűzni azokhoz a laptalálgatásokhoz, amelyek szerint esetleg összefüggés van a Nixon elleni merénylet és Robert Kennedy szenátor júiüus- ban történt meggyilkolása között, a Kennedy meggyilkolá- Yorkba séval vádolt Sirhan B. Sirhan nemzet- hétfőn börtön cellájában kijelentette, hogy sohasem hallott Namerról és két fiáról, Kairóban vették a szanaai rádió egyik adását, amely ismertette a jemeni kormány hivatalos tiltakozását a Namer- üggyel kapcsolatban. A jemeni kormányszóvivő szerint az Egyesült Államok kormánya azért koholta ezt az ügyet, hogy Igazolja az Izraelt támogató amerikai politikát. A Newsweek' úgy értesült, hogy Nixon, megválasztott elnök nem kíván hivatalba lépése után új nagykövetet kinevezni Moszkvába, ós így a NÓGRÁD - 1968. november 13,, szerda hogy összeesküvést szőttek Nixon megválasztott elnök jelenlegi nagykövet, Thomp- kozat tanúsága szerint kevés meggyilkolására, és a merény- son a helyén marad. A lap különbség lesz a Johnson- és a létben való közreműködésre szerint Nixon ezzel is kifeje- Nixon-kormány külpolitikája akartak rábírni egy mesterlö- zésre akarja juttatni, hogy között. vészként ismert férfit, aki „egyik célja, jó kapcsolatok Nixon hétfőn este New azonban feljelentette őket a ápolása a Kremllel”. Ttlzpárbaj Kedden a kora reggeli órákban izraeli egységek gépfegy- vertüzet nyitottak jordán területre, a Holt-tengertől északra fekvő körzetben. A tüzet a jordán erők viszonozták,' a tűzpárbaj összesen 20 percig tartott, amelynek során két izraeli katona megsebesült.-Most vásároljon kisméretű falazó téglát, a Ktstercnyel Téglagyárban, korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll. A gyártelepről elszállítva I. osztályú ill,— Ft/1000 db II. osztályú «40,— Ft/1000 * Vállalatok, intézmények, termelőszövetkezetek átvételi bélyegzővel, kiutalás nélkül Is szállíthatják, utólagos lnkasszálás mellett. Magánosok csak TÜZÉP- nél befizetett és kapott számla ellenében. Arukiadás mindennap reggel «,30 órától. esle 18,00 óráig, vasárnap kivételével. Előzetes megbeszélés esetén vasárnap Is a kedves vevők rendelkezésére állunk. GY AR VEZETŐSÉG