Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

Kemerovóhan jártunk... Beszámoló a nógrádi KISZ-delegáció szibériai útjáról — Bár a beszélgetés leg­elején tartunk —, hogyan tud­ná összefoglalni az utazással kapcsolatos véleményét? — Egyetlen nagy barátkozás volt a tíz nap. A célt, hogy végre személyesen is felve­gyük a két ifjúsági szervezet között a baráti kapcsolatot — úgy érzem, mindhármunk ne­vében mondhatom —, teljes mértékig sikerült elérni. Ez, egyúttal azt is jelenti, hogy már a közeli jövőben sokrétű, s persze kétoldalú baráti köze­ledés kezdődhet a két megye kiszesei és komszomolistái kö­zött. Meggyőződésünk, hogy ez a látogatás elősegítette az im­már hagyományos Kemerovó— Nógrád barátság szélesítését. Ezt szolgálta a kemerovói te­levízióban történt szereplé­sünk, amikor egyszerre na­gyon sok barátunkhoz szól­hattunk céljainkról, és ezt se­gítette az a felejthetetlen ta­lálkozó is, amelyen Budapest felszabadításáért harcolt ve­teránokkal beszélgethettünk. Az utazás alatt három na­gyobb plénumon találkoztunk a komszomolistákkal, több nagy ipari és mezőgazdasági üzemben megfordultunk, és rendkívül örültünk egy „ap­róságnak”, annak, hogy Ke­tővé változott a valamikor zord, táj. Itt mondom el — bár utunk végefelé jártunk ab­ban a szovhozban, amelyről szólni akarok —, 33 500 négy­zetméter szibériai földet fed­tek le üveggel, s a hatalmas üvegfedél alatt a legkemé­nyebb télben is piroslik a pa­radicsom, zöldell a paprika és az uborka. Nógrád ifjúságának képvise­letében járva, természetesen a komszomolistákkal, ottani if­júsági vezetőkkel történt ta­lálkozásainkat tartjuk a leg­értékesebbnek. Moszkvában valamivel több időt töltöttünk, mint amennyit mindenképpen szükséges lett volna, de a rendkívül mostoha időjárás akadályozta a továbbutazást, így csak a negyedik nap es­nagy tömbökből vékony acél­sín. Ott acélcsapolást is lát­tunk. Az üzemlátogatás után találkoztunk a Komszomol vá­rosi bizottságának titkárával, aki elmondta: a város Kom- szomol-szervezete nemrég kapta meg a legmagasabb ki­tüntetést — a Lenin-rendet. Prokopjevszkben részt vet­tünk a városi színházban meg­rendezett jubileumi ünnepsé­gen, küldöttségünket forró hangulatban, fergeteges taps­sal köszöntötték a komszomo- listák. Kemerovóba visszatér­ve találkoztunk régi, Nógrá- dot járt barátunkkal, Nyikola} Szizihhel, a Komszomol keme­rovói megyei bizottságának el­ső titkárával. Mint ismeretes, Szizih a tavasszal járt nálunk. Kemerovóban ott voltunk egy sünk a közvetlen kapcsolat el­mélyítésére. Az egyik legjelen­tősebb megállapodás volt, hogy eldöntöttük: jövő év őszétől évente delegációkat cserélünk. Talán még annyit erről az út­ról, hogy most megismerked­tünk a lenini Komszomol ün­nepnapjaival, hiszen utazá­sunk egybeesett a jubileumi rendezvények egész sorával. Legközelebb — és ezt a ke­merovói komszomolisták ugyanúgy szeretnék mint mi —, a Komszomol hétköznapja­it, rendkívül sokrétű és színes­érdekes munkáját, nálunk is hasznosítható módszereit lenne jó megismerni — mondotta beszámolója végén Kálovits Géza, a KISZ megyei bizott­ságának titkára. Pataki László Nemrégiben tíznapos tartóz­kodásra háromtagú nógrádi KISZ-küldöttség utazott a testvérj Kemerovóba, hogy részt vegyen az ötvenéves Komszomol ünnepi eseménye­in, megismerkedjék testvér­megyénk ifjúságával, a keme­rovói komszomolisták vezetői­vel. A megyei KlSZ-vezetők- bői álló küldöttség a múlt hét végén érkezett haza, és mi­után ez volt az első hivatalos KISZ-delegáció, amelyik meg­járta a távoli Szibériában élő barátaink földjét — fokozott érdeklődéssel fordultunk Ká­lovits Gézához, a csoport ve­zetőjéhez, hogy az út ered­ményeiről, küldötteink élmé­nyeiről kérdezzük. — Kemerovóban, Nógrád testvérmegyéjében jártunk — mondta Kálovits Géza —, es ezzel az úttal Kemerovó es Nógrád barátságának újabb állomásához érkeztünk. Ter­mészetesen mind a hárman — Oskó Károly, a KISZ salgótar­jáni járási bizottságának tit­kára, Kovács Ferenc, a szövet­ség pásztói járási vezetője és jómagam — rendkívül nagy izgalommal és érdeklődéssel tekintettünk az, első hivatalos ifjúsági találkozó elé. merovóban barátaink utcát neveztek ej Nógrádról... — Ügy tudjuk, az utazás a lenini Komszomol félévszá­zados fennállásának jubileumi ünnepségeivel esett egybe. Hallhatnánk néhány érdeke­sebb eseményről, amelyen részt vettek a nógrádi kiszesek is? — Kedves figyelmesség volt kemerovói barátainktól, hogy már a moszkvai. Seremetyevói repülőtéren is virággá] —, s ahogy a kemerovói ifjúsági utazási iroda egyik vezetője mondta —, „szibériai szívvel” fogadtak bennünket. Szibéria nagy, s hiába volt télies az idő, a virágcsokrok nem vol­tak kisebbek, mint nyáron. Emberivé meleggé és lükte­tőjén indultunk a szovjet fő­városból repülővel Kemerovó­ba. Megérkezésünkre a város repülőterén a Komszomol me­gyei bizottságának egyik ve­zetője, és egy régi ismerős, a nyáron megyénkben járt pio­nírcsapat vezetője várt. Csak egészen rövid pihenőt tartot­tunk, indultunk a fiatal szibé­riai város, a 29 esztendős No- vokuznyeck felé. Novokuznyeck, mint mond­tam. nagyon fiatal város, még nincs harminc esztendős, még­is : évek óta hatalmas ipari po­tenciállá] rendelkező, ma mintegy ötszázezer lakosú te­lepülés. Jártunk az egyik nagy kohászati üzemben, megcso­dáltuk a monumentális mére­tű csarnokokat, s az acélhen- gerdében végignéztük, hogyan lesz rövid idő alatt, az idétlen aagyon nagyszabású jubileumi ünnepségen is, amelyet a tele­vízió is közvetített, s amelyen felolvastuk a KISZ megyei bi­zottsága, a nógrádi ifjúkom­munisták üdvözletét. — Milyen eredmények szü­lettek ezen a megbeszélésen? — Barátaink, s személy sze­rint Szizih elvtárs, elfogadták javaslatainkat: decemberben mi fogadunk egy komszomo- lista küldöttséget, járásonként kiépítjük a baráti kapcsolato­kat. továbbfejlesztjük a két megyei lap és az ifjúsági saj­tó együttműködését, szélesít­jük — KISZ-alapszervezeteink bevonásával — a levelezést a két megye ifjúsága között, tu- ristautakat szervezünk, és tovább] lehetőségeket kere­Debreceni László rfZ£anwt& 68. A százados zihált... Szíve úgy dobogott, mintha nagy kalapáccsal vernék... Jó lett volna egy pillanat­ra megállni, de akkor az üldözött még inkább egér- utat nyer... Nekirugaszkodott hát a sötétnek. Az ár­nyék azonban eltűnt, a csörtetés sem hallott. Pocsa] nekidőlt egy akácnak, s belefülelt az éj­szakába. Balról távolodtak a léptek, a határőrök bi­zonyára eltévedték az irányt. Előtte, messze, mint­ha gallyak töredeznének. Arra osont. .. Az erdő nemsokára ritkulni kezdett. Pocsai már futólépést nyomulhatott. Alig hatvan méterre csalitos váltotta fel az akáco­sokat. A holdfényben látszott, hogy elrejti egy ember alakját. A százados megmarkolta a revolvert, és ösz- szehúzózkodva tört előre. A csalitból lövés dörrent. Pocsai földre vetette magát és viszonozta a tüzet... Egyszer, kétszer ... Az­tán kúszni kezdett a torkolatfény irányába... Üjabb lövés, ezúttal közvetlenül mellette zörgetett meg egy ágat a golyó ... — Jól lő a gazember — mormogta magában Po­csai, és várt egy pillanatig. Balról futóléptek közeledtek... A. csalitból egymás után ötször villant a revolver ... Az­— 202 — tán alig gyerekhajításnyira, a sötétből kivált valaki, és futni kezdett a mező irányába. A százados kétszer egymás után tüzelt... Úgy látta, hogy az alak szét­tárt karokkal el vágódik. Felugrott és hétrét hajolva közeledett a helyhez... Egy bokor mellett valóban feküdt valaki. A szá­zados rákiáltott: — Fegyvert eldobni! Hasra! Karokat szét! Az alak nem mozdult, csak tompán nyöszörgött... Pocsai egy bokor védelmében közelebb bújt... Sötét ruhás férfi nyúlt a fűvön. Lábainál eldobott pisztoly csillogott. A százados mellé szökkent, és rá­fogta a pisztolyt: — Ne mozduljon! Hirtelen erős rúgást érzett a csuklóján, és a revol­ver messze kirepült a markából. Ugyanakkor szinte rácsapódott egy árnyék, valami villant, és a nyomo­zó tiszt vállába, kegyetlen fájdalom hatolt. .. Felor­dított. Rogyadozó térddel hátrált egy lépést. A támadó ismét előre lendült. Pocsai tőrt látott a kezében... Villámgyorsan oldalra ugrott, s térdét be­lenyomta az alak gyomrába. Ütni akart, de képtelen volt emelni a karját... Újból rúgott... Az alak felnyögött, és a százados torkának esett. Mindketten a földre zuhantak. Pocsai közel volt az ájuláshoz... Akár a vasbilincs, úgy tapadt rá a fér­fi keze ... Megpróbált kivergődni alóla, nem bírt. Úgy érezte, mintha gúzsba kötötték volna. .. Füle zú­gott. karikákat látott maga előtt, s szét akart pattan­ni a feje... Utolsó erőfeszítésével nagyot dobott ma­gán. Az alak félrecsúszott, a szorítása is engedett va­lamelyest. Ugyanakkor közelről kiáltott valaki: — Fel a kezekkel! Deák hadnagy volt, mögötte lövésre kész géppisz­tollyal két határőr állt. Fénycsóva hullott rájuk, s a százados a fájdalom ködén keresztül Bergmann dühtől vicsorgó arcát lát­ta... — 203 — Történelmi könyvespolc Kun Béla szavai jutnak eszembe, amelyek 1932-ben hangoztak el Moszkvában: „A forradalmi párt múltja akár történelmi vagy elméleti kuta­tás eredményeinek előadása­képpen kerül a forradalom harcosai elé, akár félig szép- irodalmi, félig emlékezésfor­mában, mindenképpen termé- kenyítőleg kell, hogy hasson a forradalmi munkásokra, mert a párt múltja a párt ideoló­giájának lényeges alkotó ré­sze.” A párt múltjának elmélyül­tebb tanulmányozásához — egyében kívül — történelmi évfordulóink is alkalmat szol­gáltatnak, illetve ismételten felhívják a figyelmet a forra­dalmi múlt elemző vizsgálatá­ra. E célt kívánja elérni a Kos­suth Könykiadó Nógrád me­gyei kirendeltsége, amikor no­vember 8-tól március 1-ig megrendezi a megyében a téli politikai könyvheteket. Az ün­nepi, rangos rendezvénysoro­zat megnyitására holnap kerül sor Mátranovákon. Ez alka­lommal a kirendeltség a sal­gótarjáni járási könyvtárral és a helyi szervekkel közösen ünnepi könyvkiállítást és vá­sárt rendez. A megnyitóra Mátranovákra érkezik Remete László, a „Rengj csak, föld!” című keresett könyv szerkesz­tője. A kötet, amely a Kom­munisták Magyarországi Pártja megalapításának 50. évfordulójára jelent meg, az első világháború kirobbanásá­tól a Magyar Tanácsköztársa­ság győzelméig terjedő időt öleli fel, s eleveníti meg kor­szerű, sajátos eszközökkel, írók, politikusok, közéleti emberek, a munkásmozgalom vezetői, forradalmárok és pártbürokraták állásfoglalá­sai sorakoznak egymás mellett naplójegyzetekből, egyéb do­kumentumokból válogatva. Szót kaptak a kötetben József főherceg és Windischgrätz herceg éppen úgy, mint a szo­ciáldemokrácia vezetői, Bu- chinger, Garami. Kunfi, Po­gány József, Varga Jenő, a Kommunisták Magyarországi Pártjának akkori vezéralakjai, Kun Béla, Lukács György, Szamuely Tibor, Szántó Béla, s az írók, költők is, közöttük Móricz, Babits, Juhász Gyula, Karinthy, Kassák, Komját Aladár, Krúdy, Móra Ferenc, Nagy Endre. Terv szerint, március 1-ig Nógrádban mintegy száz he­lyen szerveznek könyvkiállí­tást és vásárt, illetve egyéb rendezvényt, s tíz helyen lesz író—olvasó találkozó, össze­függésben a politikai iroda­lom terjesztésével és megsze­rettetésével. Szép és követendő példa a salgótarjáni nőtanács kezdeményezése is: 44 helyen árusítanak politikai könyvet, terjesztik a párt irodalmát. Az „évfordulós könyvek” bibliog­ráfiája egyébként a napokban elkészült kétezer példányban, a kirendeltség és a salgótarjá­ni járási könyvtár szerkeszté­sében. Ünnepeink előestéjén valamennyi rendező szerv, pártmunkás és népművelő eredményesen forgathatja. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulóján a Kossuth Könyvkiadó múlt év­ben kiadott jubileumi kiadvá­nyaira hívjuk fel elsősorban a figyelmet. Többi között „A nagy forradalom krónikája” című dokumentumkötetre, amely emlékezésekben és hi­teles okmányokban mutatja be 1917-et. A kötet anyagát válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Dolmányos István. A nagy forradalom tör­ténetéről több feldolgozás lá­tott már napvilágot hazánk­ban, de viszonylag kevés ere­deti történeti forrás jelent meg magyar nyelven. A törté­neti népszerűsítés gyorsan fejlődő hajtásának, a doku­mentáló ismeretterjesztésnek a jelentőségét ismerte fel a Kos­suth Könyvkiadó, amikor megjelentette e kötetet, s ve­le egy dokumentum-sorozatot kíván indítani. Az ötvenedik évfordulóra egy másik dokumentumkötet is napvilágot látott múlt év­ben a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. „A magyar in­ternacionalisták a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom­ban és a polgárháborúban (1917—1922)” című dokumen­tumgyűjtemény számunkra különösen izgalmas. Számos más könyvre is fel­hívhatnánk a figyelmet a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 51. évfordulóján. Be­fejezésül egy vékonyka, de annál tartalmasabb könyvecs­kéről szólunk, amely szintén a múlt évben jelent meg „50. évforduló” címmel, s azokat az ünnepi beszédeket tartalmaz­za, amelyek az SZKP KB és a Legfelsőbb Szovjet ünnepi ülésén hangoztak el. Megtalál­ható a kötetben Brezsnyev elvtárs előadói beszéde, Ká­dár János, Le Duan, Waldech Rochet, Luigi Longo, Rodney Arismendi beszédei, s az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének és a Szovjetunió Minisztertanácsának felhívá­sa a szovjet néphez, a Szov­jetunió minden dolgozójához a nagy ünnep alkalmából. T. E. — Felállni! A kém égnek tartott kezekkel engedelmeskedett. — Motozzák meg! Deák Pocsai mellé guggolt. — Százados elvtárs, maga vérzik! — mondlta rémül­ten, és lefejtette a sebesült válláról a kabátot. A se­lyeming merő vörös csatak volt. Letépett belőle egy darabot, és átkötötte vele a szúrás helyét. Aztán a hadnagy felegyenesedett Alig tudta visszatartani ma­gát, hogy Bergmannra ne rontson. — Kezeket előre, te nyomorult! — Bilincset rakott rá, aztán odaszólt a ka­tonáknak: — A százados elvtársat be kell vinnünk! — Hagyjad csak fiam, majd én egyedül. Pocsai feltápászkodott, és két katona támogatásá­val elindult a töltés felé. Mögötte, hátába nyomott gép­pisztollyal Bergmann botorkált... Az erdő szélén a másik kocsi nyomozói bukkantak elő. — Mi történt, százados elvtárs!? Pocsai mosolyogni próbált. — Egy kicsit meglékelt a barátunk ... — Hogy az anyád rabló úristenit! Az egyik nyomozó a hírszerző elé toppant s meg­ragadta a ruháját. Pocsai rádörrent: — Mit csinálsz? ... Szégyellő magad, fiam ... — De megölte volna, ha bírja, százados elvtárs! — Akkor is... Az ítélkezés nem a mi dolgunk! A gyors már folytatta útját, a töltés üres volt, mellette a két gépkocsi vesztegelt. Az elsőbe a foglyot ültették, Deák hadnagy és egy nyomozó közé, a vezető mellé pedig a százados mászott be. Deák az elsősegély- csomagból fertőtlenítette, és átkötötte a sebet, aztán bekapcsolta a rádiót. — Itt Tisza... Itt Tisza... Piroska őrizetben, Po­csai százados megsebesült... Kórházba visszük. A második kocsiba a nyomozókhoz a két határőr, került, aztán szélsebesen indítottak. (Folytatjuk) — 204 — i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom