Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-06 / 261. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ismerkednek a kertészettel A mezőgazdasági foglalkozá­sok jó előiskolája az iskolai politechnikai oktatás és a gya­korlókért. A karancskeszi ál­talános iskolának tíz esztende­je van gyakorlókertje, ahol a kertészkedés szépségeivel is­merkednek az iskola tanulói. A lányok és fiúk kora tavasz­tól november végéig dolgoz­gatnak itt: fákat, cserjéket ül­tatják a tanulóknak a legkor­szerűbb termesztési és állat- tenyésztési eljárásokat. Szer­ves trágyát, műtrágyát, vető­magot és melegágyi felszere­lést is a szövetkezet biztosít a gyakorlókertnek. A szövet­kezet segítsége nagyban hoz­zájárul ahhoz,' hogy mind többen kedvelik meg a me­zőgazdasági hivatást. Nem­Szépen megterem a káposzta és az egyéb zöldségfélék so­ra. A kisiskolások képünkön a káposzta betakarításán fára­doznak. A termést az óvodának adják el. S azzal is meg­könnyítik az óvoda dolgozóinak munkáját, hogy a friss árut helybe szállítják. tetnek, magágyakat készíte­nek, vetnek, növényeket ápol­nak, gyomlálnak, öntöznek, betakarítanak, raktároznak, értékes megfigyeléseket tesz­nek. Ttt hatszáz négyszögölet tudnak magukénak, de a hely­beli Március 15. Tsz a további tanulmányokhoz is messzeme­nő támogatást nyújt: bemu­csak a tsz-ben helyezkednek el egyre többen, de már olyan volt tanulója is van az is­kolának, aki rövidesen a ter­melőszövetkezet ösztöndíjával végez a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemen. A karancs­keszi tanulókat Fricska Gá­bor pedagógus segíti, irányít­ja a gyakorlókerti munkában. Sok gondot okoz a gyümölcsös kertekben a téli nyúlrágás. Csak céltudatos védekezéssel lehet megmenteni a fák kér­gét. A karancskeszi általános iskola kis tanulói a téli nyúl­rágás elleni védekezést is jól begyakorolják. Képünkön a védőburkolatot szerelik fel a fatörzsekre. Ez a védőkötés megóvja azután az értékes gyümölcsfát a vadkárosítástól. Szakszervezeti aktívák Tegnap tartotta Salgótarján­ban, az SZMT székházának el­nökségi termében a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom évfordulójának ünnepségét és a szakszervezeti aktivisták munkájának értékelését a ME- DOSZ megyei bizottsága. Az ünnepségen részt vett Nádas- di András, az SZMT vezető titkára is. Kanyó Béla. a me­gyei bizottság titkára méltat­ta az ünnep jelentőségét és a mezőgazdaságban elért sikere­ket, elemezte a még mutatko­zó hiányosságokat, majd át­adta a SZOT elnökségének ki­tüntetését, a Szakszervezeti Munkáért érem ezüst fokoza­tát Gaál Dénesnek, a balassa­gyarmati mezőgazdasági szak­iskola tanárának. A további­akban pedig pénzjutalmat ad­tak át az idén kitűnt szakszer­vezeti aktivistáknak. Jutalmat kapott Balcsik István, a rét­sági vízgazdálkodási társulás, Tóth József, a salgótarjáni er­dészet, Bagó Béla, a Pásztói Gépjavító Állomás, Pribeli Mihály, a balassagyarmati er­NŐQRÁD AZ,MSZMP N ÖG R Á D MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A ■ME G V El TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVF., 261. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. NOVEMBER 6., SZERDA Washington tárgyal Saison kéreti magát? A vietnami háború mérlege PÁRIZS A saigoni hatóságok vona­kodása miatt továbbra is bi­zonytalan, hogy szerdán mi­lyen módon nyílik meg a viet­nami konfliktus békés rende­zésére irányuló négyes talál­kozó, vagy egyáltalán sor ke­rül-e ezen a napon a tanács­kozás megnyitására. A kedd reggeli francia lapok mind­egyike igyekszik magyarázatot találni a saigoni vonakodás következtében előállott hely­zetre. Yves Moreau, a l’Huma- nitéban közölt kommentárjá­ban kifejti, az amerikaiak megkísérlik majd az értekezlet külön­böző szakaszaiban ürügyül felhasználni a dél-vietnami követeléseket, hogy elleplezzék saját rossz szándékukat és megkíséreljék elkerülni továbbra is változat­lanul fenntartott délkelet­Balassagyarmaton küldött- gyűlést tartott a Palóctáj Termelőszövetkezetek Terü­leti Szövetsége. A Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsát Sümegi János elnökhelyettes, a szécsényi II. Rákóczi Ter­melőszövetkezet elnöke kép­viselte. Részt vett a tanács­kozáson Hajczinger György, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, ott voltak a járási pártbizottság és tanács kép­viselői is. A termelőszövetkezetek gaz­dálkodását, az új gazdasági mechanizmus tapasztalatait, a kedvezőtlen adottságú terme­lőszövetkezetek helyzetét Dá­niel József, a szövetség titkára értékelte. Többek között el­mondotta: az új gazdaságirá­nyítással kapcsolatos rendel­kezések sokat segítettek az önálló, vállalatszerű gazdálko­dás kialakításában, s minde­nekelőtt arra ösztönöztek, hogy gazdaságossá tegyék a mezőgazdasági termelést. Ál­talános a tapasztalat, hogy ezek az intézkedések általában kedvezően éreztetik hatásukat a gazdálkodásban, a jövede­lem alakulásában. Vannak azonban szövetkezetek, ahol mindezek hatására sem sike­rült megteremteni az önálló gazdálkodás pénzügyi feltéte­leit. Egyöntetű volt a megálla­kitüntetése dőgazdaság, Pál Lászlóné, a MEZÖBER, Szabó Antalné, a Kisterenyei Gépjavító Állo­más, Réde Pálné, a Pásztói Állami Gazdaság és Homolya János, a Sziráki Állami Gaz­daság dolgozója. Jutalomban részesült továbbá Kanyó Bé­la, a MEDOSZ megyei bi­zottságának titkára, Murányi László és Tarjám Imréné, a megyei bizottság munka társai, valamint Veszelka László, a Magyamándori Állami Gaz­daság dolgozója. ázsiai céljaikra kedvezőtlen megoldások elfogadását. A közvetlen jövőt illetően Mo­reau megállapítja, kettős célja van annak, hogy a saigoniak nem hajlandók Párizsba el­utazni: késleltetni kívánják a tanácskozás megkezdését és vitássá tenni a Hanoi és Wa­shington között létrejött meg­állapodást, amely a négy kül­döttség részvételével tartandó tanácskozásra vonatkozott. Lehetetlen azonban, hogy a Thieu—Ky „kormány” ezekkel a grimaszaival lehetővé tegye az Egyesült Államoknak, hogy megmásítsa erre vonatkozó szavait. Tabouis asszony a Paris Jour-ban az amerikai választási küzdelem alakulásá­val hozza összefüggésbe a sai­goniak magatartását. A Figaro washingtoni tudósítója sze­rint amerikai kormánykörök­ben úgy viselkednek, pítás a küldöttgyűlésen: a szövetséghez tartozó közös gazdaságokban mintegy 14 millió forint az az összeg, amely többletbevételből vár­ható. A reális értékelés­hez tartozik, hogy nö­vekedtek a termelési költ­ségek is, a többletkiadás mint­egy 10 millió forint. Szó esett a segéd- és melléküzemági te­vékenységről, amely a jöve­delmezőség mellett enyhíti a szövetkezetekben a foglalkoz­tatottsági gondokat is. Azon­ban a tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a kedvezőtlen adott­ságú termelőszövetkezetek természeti és közgazdasági adottságait nem változtatják meg azok a lehetőségek, ame­mintha Thieu elnök vona­kodásának nem lenne semmi jelentősége. A külügyminisztériumhoz kö­zelálló körökből szerzett érte­sülések szerint a washingtoni kormány eltökélte, hogy már ettől a héttől kezdve komoly tárgyalásokba kezd Hanoival, akár képviselteti magát Thieu- elnök a párizsi Majestic 'Szál­lóban, akár nem. A Comat saigoni diplomá­ciai körökre hivatkozva azt az értesülést közli,, hogy a dél­vietnami kormány bojkottálni fogja ugyan a szerdai tanács­kozást, ezt követően azonban haj­landó lesz részt venni azon. HANOI (MTI) A vietnami néphadsereg fő­parancsnoksága kedden közle- (Folytatás a 2. oldalon.) területi szövetség, lyeket az új gazdasági me­chanizmus biztosít. Ezért to­vábbra is szükség.van a ked­vezőtlen adottságú termelő- szövetkezetek állami támoga­tására, amelynek finomítása a közeljövő tennivalói közé tartozik. A küldöttgyűlésen több hasznos észrevétel, javaslat hangzott el. Sümegi János többek között a szövetkeze­tek növekvő eredményeiről, a? agrárintézkedések kedvező ha­tásáról, a segéd- és mellék­üzemági tevékenység helyes arányáról szólt. Végezetül a küldöttgyűlésen javaslatot fo­gadtak el a termelőszövetke­zeti vezetők továbbképzésé­ről. iuicbí szamunkban: Választás az USA-ban (2. oldal) A tudás tesz nemessé (8. oldal) Hasznos évtizedek Hasznoson (4. oldal) Megyei labdarúgó- bajnokság (5. oldal) Elítéltek egy motorost (6. oldal) Hasznos eszmecsere Az afgán miniszterelnök Moszkvában MOSZKVA A szovjet kormány meghí­vására keddien hivatalos láto­gatásra a Szovjetunióba ér­kezett Nur Ahmed Ettemadi, afgán miniszterelnök. Ebből az alkalomból Moszkvában rend­kívül bensőséges és baráti hangnemben méltatják a két ország 1921-re visszanyúló jó­szomszédi kapcsolatait. A két ország politikai kap­csolatai jószomszédiak és ba­rátiak. Bennük a Szovjetunió az ázsiai béke fontos tényező­jét látja. Konstruktív állás­pontot vall magáénak Afga­nisztán a vietnami—amerikai és a közel-keleti—izraeli ag­resszió kérdésében is, amikor szolidaritást vállal a függet­lenségüket és szuverenitásukat védelmező országokkal, és ha­tározottan elítéli a provoká­ciós akciók elkövetőit. A szovjet főváros politikai köreiben bizonyosak abban, hogy a két ország miniszter­elnöke hasznos eszmecserét folytat majd, a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról és a két országot érintő kér­désekről. Ettemadi, Afganisztán mi­niszterelnöke kedden meg­érkezett Moszkvába. Asszonyok Asszonyok ülnek a teremben. Találkozóra jöttek a Karancs Szálló mozaiktermébe. Em­lékezni ötvenegy évvel ezelőtti napokra. Ott ül az asztalnál Kosztelnik Károlyné illegális kommunista. Az 1919-es asszonyveteránok kö­zül itt van Molnár Mihályné Pásztóról és Nagy Jánosné Baglyasaljáról. Arcukon az idő ránca, szemükben az emlékezés. Itt van a je­len nemzedéke is. Szocialista brigádvezetők, pedagógusok, háziasszonyok. Asszonyokat várnak. Szovjet nőket, hogy együtt töltsenek pár órát beszélgetve, emlékezve. A találkozót a megyei nőtanács rendezte. Nem először. Ba­rátságot ápol az összejövetel, hagyományos már. A vendégek megérkeznek. Négy szovjet asz- szony foglal helyet az asztaloknál. Csend lesz egy percig. Tóth Ferenc, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának munkatársa emelkedik szólásra, Hogy idézze a dicsőséges október napjait. Auróra, bolsevikok, Lenin, szovjet­hatalom,, intervenció, ipar, honvédő háború. Szavak, nevek, s máris a jelenben vagyunk. Beregovojnál, az űrkutatásnál, a szovjet tu­dománynál, Vietnamnál, a békénél. Itt va­gyunk a, jelenben, Nógrádban, Salgótarjánban, az új városnál, az épülő lakásoknál. Novem­ber 7-re, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 51. évfordulójára emlékeznek a terem­ben szovjet és magyar asszonyok. „Az ünnepek kellemesek, felemelőek és csak apró pihenők lehetnek az alkotó tevé­kenység közepette. Mindig követik őket a hétköznapok, melyek tovább visznek ben­emlékeztek nünket ügyünk, egyéni sorsunk útján, jövőnk és célunk felé. A megemlékezésbe foglalt fél ■ évszázad, a hétköznapi tettek, győzelmek lán­colatán vált emlékezetessé, és jutott el a mai ünnepi pillanatig.” — mondja Tóth Ferenc. Ünnepi pillanat. Felemeljük poharainkat. Tyihonov Pohárköszöntője jut eszembe. „Ez meg a pártra, nöjjön, éljen. Ez meg a Kom- szomol-csaták tüzére. Rátok, tirátok, kato­nák.” A katonákra. A csillagosokra. Azokra, akik vérüket áldozták a szovjet hatalomért. Köztük a magyarokra. Arra a százezer inter­nacionalistára, akik szovjet testvéreikkel együtt harcoltak. Oldódik a hangulat. Az asszonyok beszél­getnek. Az asztalfőn ősz hajú szovjet asszony emelkedik szólásra. A szovjet és magyar nép barátságáról beszél. Arról, hogy örök legyen ez a barátság. Nemcsak az asszonyok barát­sága, a két nép barátsága. így lesz. Ezt jel­zi a szívből jövő taps. Beszédét azzal fejezi be: béke legyen. Béke, hogy a gyerekek ne tudják mi a háború. Ne tudják, amit a te­remben ülő asszonyok tudnak. Mindenkit érdeklő program következik. A Nógrád megyei Textilipari Vállalat divatbe­mutatóval kedveskedik a vendégeknek. Si­kert aratnak a jövő évi modellek Tetszenek mindenkinek az ízléses kivitelű ruhák. Bú­csúzunk. A szovjet vendégek még nem. A Nógrád megyei asszonyokkal találkoznak. Ba­lassagyarmatra, Hugyagra, Szécsénybe és Nagylócra látogatnak, hogy együtt ünnepelje­nek, együtt emlékezzenek. — Szokács —• Tsz-ek mostoha körülmények között Mostar tóttá küldött gyűlését a Paióctáj

Next

/
Oldalképek
Tartalom