Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-26 / 277. szám
Á természettudományos napok megnyitója Tegnap, Salgótarjánban, a TIT Nógrád megyei Székhaza ban ünnepélyesen megnyitották a természettudományos napokat. A november 25—30-a között sorra kerülő rendezvény első programjaként dr. Ádám György, a biológiai tudományok doktora, egyetemi tanár tartott előadást: Az idegsejt tanulási és emlékezési folyamatai címmel. A természettudományos napok következő előadására november 27-én, szerdán kerül sor. Ekkor — A modern csillagászat és eredményei címmel dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója és Róka Gedeon csillagász tart előadást. A radio és a televízió mai műsora KOSSUTH HADIO: 8.20: Renata Tebaldi és Fedduccio Tagliavini énekel. — 8.50: Hangos levél. — i.OOt Harsan a kürtszó. — 9.43: A Szovjetunió Hadügyminisztériumának Központi Fúvószenekara ját- vzik. — 10.10: Vallomás a katonáról. — 10.40: Liszt-kórusok, —■ <1.00: Iskolarádió. — 11.35: Verbunkosok, népdalok. — 12.15: Zenekari muzsika. — 13.00: A világgazdaság hírei. — 13.05: Budapest kulturális programjáról. — 13.0S: Egy homokszem. — 13.20: Könnyűzene u Bolgár Rádió műsorából. — 13.45: Szirmay Márta és Réti József énekel. — 14.15: Séta az állatkertben. 14.23: Jemen, Sába királynőjének országa. — 14.45: Muzsikáló fiatalok. — 15.15: Dalok és történelem. — 15.45: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Boj- cor Imre énekel. — 16.11: Zongora- müvek. — 16.25: Rádióiskola. — 11.05: Tallózás a világsajtóban. — 17.20: Carmen. Részletek Bizet operájából. — 18.00: Üzletről üzletre. — 18.28: Könnyűzenei híradó. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.30: A Szabó család. — 20.00: Népzenei magazin. — 20.40: Horváth Zsigmond könyvszemléje. — 20.55: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a stúdióban. Kb. — 22JL5: Dél-Vietnam ma IV. kb. — 22.25: Made in Hungary, Könnyűzene, tánczene, jazz. — 22.50: A magányos tömeg — tíz évvel később. — 23.00: A bűvös vadász. — 23.40: Könnyűzene. PETŐFI RADIO: 10.00: Kerekes János műveiből. — 10.45: Az utolsó básbug. — 11.00: Zenekari muzsika. — 11.40: Fiatalok stúdiója. —• t2.00: A jazz világa. — 12.50: Házunk tája, — 13.10: Kamarazene. — 13.47: Vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. . . A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Ejféli randevú. — 18.28: Magyar pamasszus. .,Ö, béke, béke!” — 18.58: Bogyai István táncdalaiból. — 19.11: Könnyűzene. — 19.30: Hangverseny a stúdióban. Masopust Rezső hegedül, Fellegi Adám zongorázik. 20.30: Germann Prey operaáriákat énekel. — 20.54: A KILÁTÓ különkiadása a budapesti nemzetközi műfordítói konferencia alkalmából. — 21.39: Nóták. — *2.19: Bélyeggyűjtők klubja. — ??.34: Beethoven: I. szimfóna. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 8.05— 16.15: Iskolatévé. — 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: 100 kérdés — 100 felelet. — 18.30: Reklámmüsor. — 18.35: Mi az előnye, mi a hátránya? — 19.00: Esti mese. — 19.10: Túl a kék hegyeken... Jereván. — 19.40: Jazziskola. Gonda János műsora. — iO.OO: TV-Híradó. 20.20: Fáklya. A Televízió magyar irodalmi folyóirata I. évf. 9. szám. — 21.35: Fekete-fehér show. . . — 22.15: Tv- Hfradó — 2. kiadás. Hetvenöt éves a Royal A közeljövőben ünnepli ló éves alapítását a Budapesti Royal Szálló. November 27- én az évforduló kapcsán a szállóba meghívták a sajtó ~- köztük a NÓGRÁD — képviselőit. A sajtó- és szakmai bemutatón a vendégel■: megismerkednek a hetvenöt éves szálloda érdekességeivel. Az országban és külföldön is ió hírnévnek örvendő hotel ajándékkal kedveskedik majd az egymilliomodik vendégnapra é rkező szállóvendégnek. Találkozás Érdekes művészeti találkozóra került sor Miskolcon. A szomszédos megye székhelyén a salgótarjáni és a miskolci fotoklub tagjai közös klubestet rendeztek. A találkozó keretében megismerkedtek egymás munkájával, alkotásaival, s megállapodtak abban, hogy a képzőművészek példájára a jövőben évről évre rendszeresen megrendezik az A salgótarjáni járás termelőszövetkezeteiben 1965 óta folyik a talajvédelmi munka. Az elmúlt években mintegy ötmillió forintot fordítottak erre a célra. Több mint háromezer hold földön végeztek kémiai talajjavítást. Csaknem kétezer holdon pedig altalaj lazítást. Tervszerű, komplex talajvédelmet csupán a múlt évtől Gyermek színjátszó csoportot szervezett a szécsényi járási művelődési központ. Amint azt Szakáll Judit művészeti előadó, a csoport vezetője elmondotta, az általános iskolai tanárok segítségével válogatták ki a 10—11 éves gyermekeket. A rátermettség mellett fontos Schréter Pál, a hideghengermű gyárrészleg vezetője a METALIMPEX Külkereskedelmi Vállalat két üzletkötőjével jelenleg Jugoszláviában tartózkodik. Kinn-tartózkodásuk idején felkeresik azokat a vállalatoMiskolcon észak-magyarországi fotósok területi tárlatát. Az első közös kiállításra a jövő évben Miskolcon kerül sor, 1970-ben Salgótarjánban, de a bemutatásra kerülő anyag természetesen minden évben mindkét városban közönség elé kerül. Hasonlóan szó van az amatőr filmesek közös művészeti szemléjéről is. kezdődően alkalmaznak a közös gazdaságok határában. Kazáron, Mátramindszenten és fíomokterenyén komplex talajvédelmi terv birtokában végezték a munkálatokat. Azóta újabb hat szövetkezetnél készült el az üzemi talajvédelmi terv, s jövőre öt termelő- szövetkezetben rögzítik a talajvédelmi tennivalókat. követelmény volt a megfelelő tanulmányi eredmény. A foglalkozásokon a gyermekek megismerkednek a színjátszás alapvető elemeivel, a beszéd, a légzés, s a mozgástechnikával. Az öntevékeny .színjátszó csoport biztosítja az utánpótlást az irodalmi színpadnak. kát. akik régóta üzleti kapcsolatban állnak a Salgótarjáni Kohászati Üzemekkel. Tárgyalásaik során kitudakolják a vásárlók jövőre vonatkozó igényeit, feljegyzik jogos kívánságaikat, kikutatják annak lehetőségét, hogy miként bővítsék a már megszerzett piacot. Ötmillió forint talaj védelemre Gyermek színjátszó csoport Szécsényben Tárgyalások a vevőkkel Az ózdiak elismerése Az Ózdi Kohászati Üzemek kérésére a Salgótarjáni Kohászati Üzemek öntödéjében dolgozó szakembereknek, több kísérletsorozat után sikerült kidolgozniuk a magas C-tartal- mú, cromvanádiumos ötvözésű acélhenger gyártásának technológiáját. Ennek alapján gyártottak le három hengert, amelyet a napokban már el is szállítottak Ózdra. A megrendelők elégedettek a hengerek minőségével, ezért az év végéig újabb tizenkettőt rendeltek, háromféle méretben. Csatorna Gyarmaton A Nógrád megyei Beruházási Vállalat lebonyolításában a balassagyarmati tanács finanszírozásából csatornázzák az Ipoly-parti Bercsényi utcát a vágóhíd és a szíkvízüzem közti szakaszon. Ugyancsak megoldják a szennyvíz-elvezetést az úgynevezett nyugati ipartelepen: ez utóbbiét jövő év áprilisában, az előbbiét 1969 május végére fejezi be a Közmű és Mélyépítő Vállalat. A jövő évben megkezdik az OTP- székház, valamint a kórház bekötését is a csatornahálózatba. A városi tanács e közművesítésre hárommillió-hétszázezer forintot áldoz. Két tábor van— mozi nincs Az utóbbi években rohamosan nő a tv-nézők tábora. Szokás arról beszélni, hogy ezzel szinte egyenes arányban csökken a filmszínházak látogatottsága. Sok helyen az érdeklődés valóban olyan szintre süllyedt, hogy a legjobb filmek is csak néhány tucat embert vonzanak. Mégis, amikor megszüntetik ezeket a filmszínházakat, a hiányuk sokakat érzékenyen érint. így történt Komhányhan, ebben a nagylélekszámú községben is. Korábban a cserép- kályhagyárnak és a községnek is volt egy-egy filmszínháza, bár az utóbbi a követelményeknek már régen nem felelt meg. Aztán hosszas huzavona után egyszerre mindkettőt megszüntették. Nem nehéz kitalálni, hogy gazdasági megfontolások, fenntartási gondok késztették az illetékeseket erre a lépésre. Ma már világosan látszik, hogy két vélemény viaskodik, az is baj, ha van, s az is baj, ha nincs. Mindenesetre, a község lakói, már számuknál fogva is, érdemesek lennének egy modern, szép filmszínházra. S a két „tábort’" az új mechanizmus „szele” nem távolíthatja el annyira egymástól, hogy ebben egyet ne érthetnének. NAPIAK 1968. november 26., kedd Névnap: Virág A Nap kel 7 óra 04 perckor, nyugszik 15 óra 58 perckor. A Hold kel 12 óra 39 perckor, nyugszik 22 óra 48 perckor. Kisebb felhő átvonulások Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások. valószínűleg eső nélkül, A többfelé élénk, néhány helyen erős nyugati, északnyugati szél éjszakára mérséklődik. Helyenként — főleg délnyugaton — reggeli köd, enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 6—11 fok között. — Ezeregyszáznegyven munkavédelmi őr ügyel a munkavédelmi előírások betartására, munkálkodik a baleseti veszélyforrások feltárásán és megszüntetésén a Nógrádi Szénbányák aknaüzemeiben. — A mezőgazdasági nagyüzemek vetésének gyakorlata címmel jelentetett meg rendkívül érdekes könyvet a Mezőgazdasági Kiadó. Ács Antal, Bélák Sándor és Kovács László munkája sok hasznos tudnivalóval gazdagítja azokat az érdeklődőket, akik mezőgazdasági üzemeket vezetnek. — Az év végéig felújítják és kicserélik a november eleje óta működő KISZ-klub berendezéseit a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, a gyár vezetői. — A kaliforniai Stanford egyetemének kórházában két nappal ezelőtt megoperált Hammarley egészségi állapota kielégítő. Ö a világon az egyetlen ember, aki másodszori szívátültetés után életben maradt. — Tizenháromezer forintot fizettek ki a Kommunisták Magyarországi Pártja 50. évfordulójának tiszteletére indított versenyben legjobb ered- ményt elérő szocialista és nem szocialista címért küzdő brigádok részére, szombaton, a Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál. — Közúti vasbeton-hidaí adott át az Egri Közúti Építő Vállalat Terényben. A községben épül egy másik közúti híd. mely jövő év januárjában készül el. A két. létesítményre több mint egymillió- háromszázezer forintot áldó, a községi tanács. — A homokterenyei kocsmában garázdálkodott Csikós Árpád (Mérges). A városi-járási rendőrkapitányság szabálysértési előadója hatszáz forintos bírsággal sújtotta. — Kétmillió forintos beruházásból törpe vízmüvet épít a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Erdőkürtön. A beruházás finanszírozására ivóvíztársulatot hoztak létre a községben. — Ittasan okozott botrányt a kórházban Csikós Lajos salgótarjáni lakos. A rendőrség hatszáz forintra bírságolta. _ A LABDARÚGÓ NB Hl. Északközép - csop őrt j ának nógrádi vonatkozású eredményei- X. Sörgyár — Bányagép SK 3:t> (2:0), Vecsés — Mizserfa 2:1 (1:0), Martfű — Karancs- Iapujtő 3:1 (1:0), Bgy. Dózsa — Sashalom 2:2 (2:1), Ikarus — Zp. Építőik 2:0. — Pásztón, a Lovász József művelődési otthonban ifjúsági klub létrehozását tervezik. Az alakuló ülést hamarosan megtartják. “ Elkészült a salgótarjáni Vasvári Pál utca szenny- és csapadékvíz csatornázása, valamint az útépítés. A beruházásra ,a városi tanács egymillió-kétszázezer forintot költött. — Év végére befejezik a szécsényi Várkert rendezését. A dunaföldvári termelőszövetkezet közös építési vállalkozása, egymillió forintos községi beruházásból parkosít gyermekjátszóteret, s a tavon csö- nakázót létesit. — Pénteken, november 29én KISZ-tag avatóünnepséget rendez a Salgótarjáni Kohászati Üzemek művelődési otthonában az ipari szakmunkás- képző intézet és a szakközép- iskola. A NÖGRÄD MEGYEI MOZIÜZEMI VÁLLALAT, Salgótarján, Május 1. u. 70. sz., azonnali belépésre keres gépipari technikumi végzettséggel rendelkező férfi munkaerőt Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet mindennap személyesen, vagy a 12-70 telefonon 8 órától 16,30 óráig. Gárdonyi Géza ILLAGO Szövés: Márkust László liajs: Zórád, Ernő \ HAJNALODOTT, AMIKOR A VITÉZEK •' VISSZAÉRKEZTEK A VARBA. AZ EGYIK LEGÉNY EGY TÖRÖKÖT IS HOZOTT. zs/fAosr/v /t/ASSAM, y/rszzo A'AP/r/iAry UfíAM, HySZKSZ /s uozrt/m or sózta top? fV/SZSAT EZ A W PEMZ/PP. ATA, VAASÁ/vy/, rr /öA7a'/v jót jatszoo a rönöpör. MO/VOAM APAPZAM, r/o&y magva p vagvop, 0£ MWO/Gt r£JB£ őrön, APAMyjzofí MEGSZOZAiMM SS M£ű A SZÁMAT /S BETÖMTE. A PIACON AZ EJJELI PORTYÁN SZERZETT ZS4KMANV fTtfir I ^tJ^JlESKEZmÖTT A KÓTYA VETVE.-MOST PEDI6 KÖVETKEZIK DARIUS \ ÖBLÖSÜ VE GGY AB felvesz LAKATOS ÉS KŐMŰVES szakmunkásokat. Valamint SEGÉDMUNKÁSOKAT. Minden dolgozónk részére kéthetenként szabad szombatot biztosítunk. Szakmunkások részére munkásszállást biztosítunk. Napi kétszeri étkezést, ebédet és vacsorát 7,80 Ft-ért biztosítunk. Jelentkezni lehet a Munkaügyi Osztályon Mondru Lászlónál. iMOZhMWOK holnapra Salgótarján. November 7 Filmszínház: AZ ELSŐ CSÓK csehszlovák film NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye: Tanács lapja. Főszerkesztő, GOTTAH GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőn n, t. Telefon: 22-94 53-95,22-96. 32-9?. Főszerkesztő: 12-94, Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59 Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó váll alat. Felelős kiadó: VCDA EDIT Kiadóhivatal, Salgótarján. Petőfi «. t. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónapra 1? forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján; Petőfi u. 1. Felelős vezető PAPP GYÖRGY Igazgató Indes-szám 25072