Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-23 / 275. szám

JcaStlssemilen A minap szerkesztőségünk­höz fordult segítségért a sal­gótarjáni Pécskő utca 11. számú ház több lakója: na­pok óta kérték az Ingatlan- kezelő Vállalat távfűtési üzemének ügyeletét, vizsgál­ja meg, miért van a lakások­ban hideg. A kérésre elodázó vagy visszautasító választ kaptak, néha nem is a leg­udvariasabb hangnemben. A szerkesztőség kérésére az ügyelet egyik művezetője és szerelője a hibát elhárítot­ta, azóta a Pécskő utca 11- ben egy ideig ismét meleg volt. Most már csupán az a kér­dés: ehhez miért volt szük­ség a szerkesztőség beavat­kozására? Hiszen aznap — szintén a szerkesztőség kéré­sére — egy szerelő már el­látogatott ebbe a házba, de „meglobogtatva” hőmérőjét, a hőmérsékletet kielégítőnek ta­lálta. A felszólításra, ellen­őrizze, hogy a radiátorok hi­degek, közölte, „őt a radiáto­rok nem érdeklik, az a lé­nyeg, amit a pillanathőmérő mutat.” Nos, a művezető és kollégája viszont megállapí­totta, hogy a házi hőközpont keringető szivattyúja nem működik, így teljesen érthe­tő, ha a radiátorok s termé­szetesen a lakások is hide­gek. Mint értesültünk, a mulasz­tást elkövető szerelőt fele­lősségre vonják. Biztos, hogy az ügyelethez indokolatlan panaszok is befutnak. A Pa- naszttevők többsége azonban valóban fázik: ezt kéne el­hinni a távfűtési üzem vala­mennyi dolgozójának. Ma úgyszólván minden bejelen­tésben jogtalan, túlzó követe­lőzést látnak, mert kirívó, valóban indokolatlan bejelen­tésekből, helytelen, rosszhisze­mű általánosító következte­tést vontak le. Ezért voit szükség a szerkesztőség be­avatkozására, amikor egy ház negyvenegy lakásában már napok óta dideregtek az em­berek, holott a meleghez mindössze egyetlen gombnyo másra volt csupán szükség. Most azonban egy újabb gombnyomás se hiányozna, mert tegnap ismét panaszok érkeztek a Pécskő utcából. Cs. G. Udvar vagy vízgyűjtő medence ? Klasszikus stílusú, 1820-ban épült a balassagyarmati Lu­ther utca 1. számú ház, melyet az ingatlankezelő vállalat nemrég renováltatott. A la­kóknak szinte minden kíván­ságát teljesítették: a lakásokba áj parkettát raktak, fürdőszo­bát csináltak, kívül-belül új­ra festették a falakat. A lakók egyetlen kívánságát nem hall­gatták meg csupán, s ebben hajthatatlan maradt a válla­lat mindvégig: az udvarhoz hozzá sem nyúltak. Pedig a víz korábban is megállt az udvaron, s a lakók — hat ■salád — azzal is megeléged- : ?k volna, ha a tatarozás so­rán keletkezett törmelékkel eltöltik. De nem! A törmelé- Let elszállították, ráadásul el­zárták az egyetlen levezető És most az udvar olyan, mint egy vízgyűjtő medence. (mert még mélyítettek is raj­ta): Ha esik valami jó kiadós őszi eső, térdig járnak a víz­ben, a falak nedvesednek, az új vakolat máris málladozik. Így nem csoda, ha a lakók örömét elkeseredés váltotta fel. Humorérzékük még nem hagyta el őket. Különböző ja­vaslatok hangzanak el, mi­ként lehetne segíteni ezen a helyzeten: szerezzenek be kö­zös használatra gumicsizmát vagy hozzanak egy ladikot az Ipolyról, télen korcsolyapályát létesítsenek! A legegyszerűbb s kézen­fekvő megoldásra szinte m^T gondolni sem mernek: a Ba­lassagyarmati Ingatlankezelő Vállalat helyrehozza az elkö­vetett hibát. Dalostalálkozó A KISZ Nógrád megyei bi­zottsága és a megyei József Attila művelődési központ november 24-én, a KMP meg­alakulásának 50. évforduló­ján, a'z alkalom tiszteletére rendezi meg Salgótarjánban, a művelődési központ termé­ben a III. megyei dalostalál- kozót. A színvonalasnak ígérkező művészeti eseményt Skoda Ferenc, a KISZ Nógrád me­gyei bizottságának első titká­ra nyitja meg, a műsorban 11 kórus mutatja be tudását Főzőtanfolvfim a Pécskő utcában Igen érdekes és hasznos el­gondolást valósított meg a napokban a Salgótarjáni vá­rosi Nőtanács: a szakszerve­zetele támogatásával a Pécskő utcai városnegyed cigányla­kossága részére a Pécskő ut­cai József Attila művelődési klubban hathetes főzőtanfo­lyamot indított. A tanfolyamon 12 asszony és lány vesz részt, a foglal­kozásokat, az elméleti és gya­korlati képzést Kontó István, a Karancs szálló és étterem dolgozója irányítja. Libát és nyulat A pásztói járás termelőszö­vetkezeteiben keresik azokat az állattenyésztési ágazatokat, amelyek kevés ráfordítással jelentékeny jövedelemhez jut­tatják a közös gazdaságokat. A járási tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztálya­Naponta 17 vagon huzal Egész embert, szívós erős férfiakat kíván a drótkötözés a Salgótarjáni Kohászati üze­mekben. Nem csoda, hisz egy-egy karika súlya 70 kilogrammtól 120 kilóig terjed. Na­ponta tekintélyes mennyiséget, 17 vagonra valót hordanak e! kiskocsival, kézzel tolva a drótkötözők a huzalműből. Rozgonyi Pál 14 tagú drótkötöző brigádja a kommunista munkahétre azt ígérte, hogy a napi termelést az utolsó kiióig raktárba hordják cs szál­lításra alkalmassá teszik. Felajánlásukat eddig maradéktalanul teljesítették, A képen: Deák Ferenc vezette villamostargoncáról rakják le a szállításra kész huzalokat tenyésztenek nak javaslatára több szövet­kezetben rátérnek a liba- és a nyúltenyésztésre. A gazda­ságok viszonylag kis befek­tetéssel teremtik meg a te­nyésztés lehetőségeit, viszont az exportlehetőségek kihasz­nálásával szép jövedelmet re­mélhetnek. Vasas A Salgótarjáni Kohászati Üzemek 90. évét ünneplő mű­velődési központja évfordulós rendezvényei keretében no­vember 25-én vasas képzőmű­vészeti kiállítást nyit. A tárlaton diósgyőri, ózdi, székesfehérvári és budapesti tárlat üzemek öntevékeny alkotói, valamint a Vasas Központi Művészegyüttes képzőművész szakkörének tagjai mutatják be legjobb munkáikat. A ki­állítást Csongrády Béla városi népművelési felügyelő nyitja meg. Tizennyolc szakmába — százhat vünkét fiatal Kiállítás a KMP történetéből A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a gyárrészlegek igényei alapján állították ösz- sze, hogy a különböző jelle­gű szakmákban hány ipari tanulóra van szükség, a szak­mai utánpótlás biztosítása cél­jából, az 1969/70-es iskolai évben. A tervek szerint 18 szak­mában 162 fiatal nyerhet szakképzettséget. A gyár jel­legének megfelelően legna­gyobb lehetőség a kovács, öntő és szerszámkészítő szak­máknál van. A kovácsoló­dig 16 fiatal találhat biztos megélhetést magának. Szer­számkészítőnek 23 fiatalt szerződtetnek. A tavalyi szakmai repertoár két újjal bővült az idén. Két főt vesz­nek fel autószerelőnek, ket­tőt pedig köszörűsnek. Négy szakmára: villanysze­relő, esztergályos, géplakatos és szerszámkészítő — csak közepes vagy ennél jobb is­kolai bizonyítvánnyal lehet jelentkezni. Autószerelőnek és elektroműszerésznek csak érettségizett fiatalokat vesz­A Kommunisták Magyaror­szági Pártja megalakulásá­nak 50. évfordulója alkalmá­ból a Nógrád megyei Munkás- mozgalmi Múzeum nagyszabá­sú kiállítási anyagot állított össze a KMP történetéből 1918. november 24-től, 1919. március 21-ig címmel. Az érdekes tárlat bemutat­ja ez időszak legjelentősebb forradalmi dokumentumait, a párt eleven tevékenységét a történelmi események bonta- kozásában. A kiállítás 24-én, vasár­nap délelőtt 11 órakor, a Szakszervezetek Nógrád me­gyei Tanácsán nyílik meg. A tárlatot Vadkerti Lóránt, az SZMT titkára nyitja meg. Salgótarjáni piac csatornát is. —a—a gyárban 26, az öntödében Pé- nek fel. Eg’j* as§zonw és a kislánia Az évszakhoz képest jó ellátás Járásbíróságaink egyikén 1966 őszén indult meg T. J-nek és feleségének házassági bon­tópere. A perben — mint ez nem ritkaság —, a vagyonkö­zösség megosztása is szerepelt. Összesen száznyolc vankilanc tételt értékelni, és eldönteni, hogy melyik ingóság melyik fél különvagyona, vagy a kö­zös vagyonba tartozik-e. Az „ériékek” között szerepelt egy ötforintos falvédő, két faka­nál négy forintért stb., stb., stb. A járásbíróság ítélete az ingóságok megosztását illetően ez év június 25-én jogerőre emelkedett; nem sokkal ké­sőbb jogerős lett a gyermek elhelyezésére vonatkozó ítéleti rész is. A kislányt a megyed bíróság az apának ítélte. Két fedőért Az asszony a közelmúltban négy és fél oldalas beadványt szerkesztett. Érdemes figyelni az arányokat! Másfél oldal­nyi terjedelem a pernek jog­erősen még el nem bírált ré- £ ével foglalkozik, három ol­dalnyi pedig a már jogerősen ( bírált, és a perben az asz- s'ony által sem vitatott kér­désekkel. A panaszos nemigen : gaszkodik beadványában a tényékhez. Többek között azt állítja, hogy „az ő” négy tanúja közül a bíróság egyet­len egyet sem hallgatott ki. A valóság az, hogy közülük a bíróság egy tanút egy, két ta­nút pedig két alkalommal meghallgatott. A negyediket eddig még senki sem kérte; — a per anyagában ugyanis még a nevét sem találni. . Különös, hogy T. J-né immár olyan tárgyak tulajdonjogát is vitatja, amelyekét korábban nem: így például ma már nem csupán egy használt pléd „fontos”, de két fedő is — hét forint értékben. Sőt, hónapok­kal a jogerős ítélet után kü­lönvagyonként emleget tár­gyakat, amelyekről korábban határozottan elismerte, hogy azok a közös vagyonhoz tar­toznak. Érdemes. visszatérni egy pillanatra „az én” tanúimhoz. Olyan jogi fogalom, hogy „az én tanúm”, „az ő tanúja” egy­szerűen nincs. Tanúi csak ténynek lehetnek. Az pedig a bíróság megítélésétől függ, hogy szükségesnek tartja-e a bejelentett tanúk mindegyi­kének kihallgatását. Ha — például — egy vitatott kérdés­ben a bejelentett hét tanú kö­zül öt már egyértelműen nyi­latkozott, nem rabolják az időt a hatodik és a hete­dik meghallgatásával. Nem fellebbezett Sok kassza fölött olvasható a figyelmeztetés: „A pénztár­tól való távozás után felszó­lamlást sajnálatunkra nem vehetünk figyelembe!” Efféle felirat — természetesen — nincs a bíróságon, de a per­rendtartás meghatározza, mi ellen mikor, milyen formában lehet tiltakozni, fellebbezni Polgári perekben — pél­dául — előbb szóban hirdetik ki az ítéletet, s általában egy­két hét elteltével kézbesítik írásban. Az írásba foglalt íté­let kézhez vételétől számított tizenöt napon belül lehet fel­lebbezni. Ezt feltehetően, az asszony ügyvédje is meg­mondta; s erre a lehetőségre a bíróság szintén felhívja a fi­gyelmet. Panaszosunk mégsem fellebbezett. A címben egy asszony és a kislánya szerepel. Az előbbi­nek mások idejét céltalanul pocsékoló panaszkodását erő­sen lerövidített formában már ismertettük. A gyermek sor­sának a szerető édesanya mindössze két és fél sort szentelt peuüvanyában, szó szerint ezt: „Ugyancsak tilta­kozom a kiskorú gyermekem tartásáról, hogy azt a férjem­nek ítélte az új ítélet, mivel az lánygyermek, amihez (!) én továbbra is ragaszkodom.’’ Ugyan, milyen szemléletet tükröz az asszony panaszbe­adványa? A sérelmesnek mon­dott tények felsorolásának sorrendje, az előadásukra szánt szavak mennyiségének aránya nagyon elgondolkodtató, sőt lesújtó. Harc fedőért, fakaná­lért, erőteljes érvelés anyagi javakért, — másfelől két és fél sor egy gyermekért. Gyermek vagy fakanál? Bölcsen ítélt az a bíróság, amelyik a leányt az apánál helyezte el. Majdnem négyhó­napi töprengés után egy oda­vetett mondat: ennyit ér egy gyermek, akihez „ragaszko­dik” az anya? Nyílt kérdés, mennyit írt volna róla, ha nem „ragaszkodik” hozzá, csak éppen jobban szeretné, ha a közelében volna? .. Nem helyteleníthető, hogy a panaszt elbíráló szerv dol­gozói úgy látták: nincs ok az annyira sérelmezett ítéletek megváltoztatásának kezdemé­nyezésére Talán másként ha­tároznak, ha a panaszos a fel­sorolásnál a fakanál elébe helyezte volna — gyermekét. — b. z. — Nehéz lenne eldönteni, hogy most milyen a piac. Van akinek tetszik, van akinek nem. Kétségtelen, hogy las­san már decembert írunk, s nem árusíthatnak mindenfé­lét, ami szem-szájnak ingere. Elegendő azonban a burgo­nya — három fajta között is válogathatnak a vevők — amit sokan keresnek. Kielé­gítő a vegyes zöldségfélék felhozatala, s nincs különö­sebb kifogás a minőséggel szemben sem. A termelőszö­vetkezeti árudák árukészlete valamelyest csappant, amit valószínűleg befolyásol, hogy a nagy őszi szállítások miatt lefoglalt járművek nem hoz­hatják folyamatosan az árut. A MÉK-árudákban változat­lanul jó színvonalon mozog az ellátás, s habár az árak valamelyest emelkedtek, a háziasszonyok elégedettek. Ki­fogásolható azonban, hogy im­már krónikussá vált a ba­romfi-hiány. A MÉK szállí­tana többet is, azonban nincs termelői ajánlat. A vá­gott baromfi felhozatala emel­kedik, azonban ez nem oldja meg az ellátást. Szerencsére tojást elegendőt lehet kapni a MÉK-nél. S ha a nagyüze­mek még többet szállítanának, az ára is elfogadhatóbb len­ne. Egyébként az árak így alakultak: 4 NÓGRÁD — 1968. november 23., szombat Cikk: MER ár Ft/kg Azab.piac H kg] burgonya 2,60—3,20 2 —3,20 1 fejes káposzta 1,60 1,60 'í kelkáposzta 2,20 2,— vörös káposzta 4,— 4,— retek 1,40 1,50 karalábé 2,— 2,— sárgarépa 3,60 3,60 gyökér 7.60 7.— zeller 6,80 4,— vöröshagyma 3,40 3.40—3,60 alma (Jonathán) 3,811—5,— 4,50—6.— aln a (Delitsesz) — 6,— körte 6,60 — tojás 2,10 1,80—2,40 dió (héjas) 18,— 18,-

Next

/
Oldalképek
Tartalom