Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-04 / 233. szám

Vendégek a testvérgyárból Interjú a Leningrad! Művészeti Üveggyár párttitkárával Kedves vendégek jártak a venedik évfordulóján — örö­kösen nekünk adományozták a Látogatás a majorban .%-£ állattcniésztéit «ein limit agoIjsak el takarmányt. Egy jól működő pártalapszervezet l’eaeetőség választás a bútorgyárban nősítés után az ország külön­böző részein, számos terme­lőszövetkezet állományát gaz­dagítja majd. Csapadék tálán, száraz volt a nyár a szövetkezet major­jában, a hosszú burgonyapriz­mák ' sorai mellett, mégis több hatalmas szénakazal áll. Biztosítottnak látszik az állat- tenyésztés egyik legfontosabb előfeltétele: a szálas takar­mány. Sokszor hallani szövet­kezeti vezetők között, „rá- állunk a kukoricára”, vagy „ráállunk a sertéshizlalásra,'' ami többnyire azt jelenti, hogy erre helyezik a hang­súlyt. Pedig a leghasznosabb­nak ígérkező elhatározás, rá­állni az egész gozdaságra. Az őrhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezet vezetői minden bizonnyal ezt vallják, s az eredmények őket igazol­ják. . megválasztották a vezetősé­get. Tagjai: Ótott Pál, Sza" bó Lajos, Kácsor Lajos, és Vörös László. Az utóbbi nevé­nél érdemes egy pillanatra elidőzni: egy éve dolgozik csak az üzem kárpitos üzemé­ben, de a párttagok választá­sa igazolta, hogy ilyen rövid idő alatt is jó gazdasági és politikai munkát tudott vé­gezni, amely méltóvá tette őt az egyik vezetői tisztségre. Párttitkárnak a megjelen­téit eddigi kifogástalan mun­kája alapján ezúttal is egy­hangúan Szirtes Tibort vá­lasztották. A Bútor- és Faipari Vál­lalat vezetőségválasztó ülé­sén dr. Márton János és Him- mer Pál személyében a balas ­sagyarmati pártbizottság is képviseltette .magát. Salgótarjáni öblösüveggyár­ban: a Leningrad! Művészeti Üveggyár- öttagú delgaciója. A küldöttség kéthetes látogatása szerdán ért el utolsó napjá­hoz. Megkértük Pável AU- xandrovics Jonkovot, a kül­döttség vezetőjét, a leningrá- dr gyár pártszervezetének tit­kárát, néhány mondattal mu­tassa be gyárát a NÖGRAD olvasóinak. Az ötven év kö­rüli, szemüveges férfi finoman elmosolyodott. „Igényesek az újságírók.” Szavaiból hama­rosan kitűnik, valóban nehéz ennek a nagymúltú, nevezetes üzemnek a történetéről, és mindennapjairól röviden be­szélni. — A Leningrádi Művészeti Üveggyár létezett, már a for­radalom előtt is, tükörgyár volt, és termékeit nemcsak Oroszországban, hanem Bel­giumban, Franciaországban is megbecsülték. Ezerkilencszáz- negyvenben Muhina, a nagy szovjet szobrászművész, Ka- csalov akadémikus és Alexej Tolsztoj javaslatára a gyár­ban kísérleti üzemet hoztak létre, művészeti ólomkristály üvegtárgyak előállításara. A kezdeményezést a háború, ha ideiglenesen is, de elsodorta. Leningrad ostroma idején nagy veszteségeket, károkat szenvedtünk, sok művész, ki­válóan képzett szakmunkás hősi halált halt. A gyár a fa­siszták ostromgyűrűjében is dolgozott: a front számára. Robbanóanyaggal töltött üve­geket, gyógyszeres ampullákat készítettünk. A győzelem után, ezerkilencszázne gy v en ­kilencben, egy kormányhatá­rozat alapján a tükörgyártás­sal más üzemet bíztak meg, akkor kapta a mi üzemünk jelenlegi feladatat, és a fel­adatat kifejező új nevét is. — Milyen helyet, szerepet tölt be a Szovjetunió üveg­iparában a Leningrádi Mű­vészeti Üveggyár? — Üveggyár a Szovjetunió­ban természetesen sok van, hiszen csak az OSZSZK terü­letén dolgozik vagy száz. S bár Leningrádban a miénk az egyedüli ilyen, hazánkban több művészeti üveggyár is működik. A miénk? Mondhat­nám, egyike a legjobbaknak. Különleges szerepünk s fele­lősségünk is egyben, hogy mi adjuk az ólomkristály tárgyak gyártásának művészeti, eszté­tikai irányát. Utánunk igazod­nak a többiek. — Milyen sikerekkel büszkél­kedhet a gyár kollektívája? — Az utóbbi években meg­szakítás nélkül tizenháromszor elnyertük vagy a minisztéri­um, vagy a kormány vörös vándorzászlaját. Tavaly pedig — az októberi forradalom ftt­Tcgnap reggel még nem nyerte vissza eszméletét a salgótarjáni kórházban — ahová a pásztói kór­házból előző este átszállították —, Tamás József harmincnyolc éves szurdokpüspöki gépkocsivezető. Súlyos mellét ért, szúrt sebbel apó,.iák. Tamás József felesége és általá­nos iskolás leánya a múlt hét vé­gén költözött át Szurdokpüspöki, Petőfi út szám alatti közös laká­sukból édesanyjához, a József At­tila utcába. Az ok — amint azt ramás Éva csütörtökön este mun­katársunknak elmondta —, a fér­fi állandó féltékenykedése volt. Szerdán délután Tamás és felesé­ge ugyanazzal a vonattal érkezett l aza munkából Szurdokpüspökibe. Az asszony a Nógrád mgyei Tex­tilipari Vállalat jobbágyi üzemének varrónője volt; a férj a selypi cementgyár alkalmazásában áll. Együtt mentek az asszony édes­anyjának háza felé, á Horka irá­nyába vezető úton. Ma még nem tudni pontosan, miről beszéltek; de tény, hogy a férfi egy arasznyi pengéjű zsebkéssel gyors egymás­utánban két szúrást ejtett felesé­ge mellén. Tamás József az utolsó­kat lélegző aszony mellé feküdt a földre, majd saját mellébe szúrt. Mielőtt a döfést megismételhette volna, sógora: Csányi József meg­akadályozta ebben. — Tamás jóval erősebb, mint én. — mondotta kérdésünkre Csányi József. — A sógomőmöu képtelen voltam segíteni, így gyorsan el­hagytam a helyszínt. Nem tudom. Legfelső Tanács, a kormány, és a Szovjet Szakszervezetek Szövetsége Vörös Zászlaját. Nyertünk elismerő oklevelet a Brüsszeli Világkiállításon, a legutóbbi Lipcsei Nemzetközi Vásáron aranyérmet, a Szov­jetunió gazdasági eredményeit demonstráló állandó kiállítá­son pedig többször is elisme­résben részesültek terméke­ink. Az utóbbi időben termé­keink megjelentek Finnor­szágban, Franciaországban, Kanadában és más államok­ban. Gyárunkban nyolcszázan dolgoznak, s a létszám fele nő. A pártszervezet száztizen­öt tagot számlál, minden dol­gozónk tagja a szakszervezet­nek. Dolgozóinkat és gyerme­keiket évente nyaralókba, üdülőkbe, szanatóriumokba küldjük. Akár a tarján!, a leningrádi gyár is rekonstruk­ció alatt áll, melyet ezerki - lencszázhetvenegyben fejeznek be. Erre az időre a gyár ka­pacitása a jelenleginek mint­egy háromszorosára emelke­dik. — Hogyan jött létre a két gyár kapcsolata? — A Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság kezdeméa íy e zé- sére tavaly Leningrádba ér­kezett Szalai Gáspár elvtárs, a városi pártbizottság első tit­kára, s Varga Gyula az öblösüveggyár igazgatója. Érdeklődtek gyárunk iránt, és mi mindent megmutattunk, megismertettünk. Közben meg­barátkoztunk, s a látogatás vé­gén elhatároztuk: szövetséget kötünk. Nyomban meg is hív­tak bennünket Magyarország­ra. — S a folytatás? — Teli vagyunk tervekkel. A salgótarjáni elvtársakat pél­dául nagyon érdekelte a gu- milabdás üvegfúvó pipa. Ad­tunk belőle mintapéldányt, sőt, küldöttségünk egyik tag­ja, Loszekov elvtárs, egyik engem kergetett-e Tamás, de any- nyi bizonyos, hogy nagyon igye­kezett utánam. Özvegy Csépe Lászlőné — Tamás Jó/selué édesanyja — házának ud­varán kukorica vasasra használatos kést talált Tamás József. Ezzel szúrta mellbe magát; az udvarról szállították a mentők a pásztói kórházba. Az orvosok megállapí­tották, hogy testében légmell ke­letkezett. A mellüregböl eltávolí- tatták a behatolt levegőt, vérát­ömlesztésben részesítették. Míg az orvosok dolgoztak, a fo­lyosón várakozott a megyei rend- ör-fükapitányság helyszínelő bi­zottsága. Az eszméletlen embert nem lehetett kihallgatni; a bi­zottság az asszony holttestéhez vo­nult. Az igazságügyi orvosszakér- tö regisztrálta a halál okát, a technikus fényképfelvételeket ké­szített, s megkezdték a tanúk ki­hallgatását. Tamás Józsefnél, az emberölés harmincéves áldozatát a szurdokpüspöki halottasházba szál­lították. A főkapitányság helyszínelő gépkocsija visszaindult Salgótar­jánba. A helyszínelő bizottság ve­zetője bekapcsolta az URH-készü- léket. — Cserfa, Cserfa, Cserfa! Itt Bálna, Bálna. Bálna. Bálna. A hu­szonegyes műútról jelentkezem, — szólott az őrnagy a kézibeszélőbe, s jelentette a központi ügyeletnek a legfontosabb adatokat. Ezzel vé­gezte jelentését: — A bűncselek­mény oka: féltékenység. — b. s, — legelső alkalmazója az egyéb­ként nálunk feltalált új szer­számnak, azzal a szándékkal jött velünk, hogy a gyakorlat­ban is bemutassa a vele va­ló bánásmódot. Rövidesen meg kell érkezniük azoknak a gu­milabdáknak, szelepeknek, amelyeket már itt-tartózkodá- sunk idején kértünk hazulról, s lehetőleg még az idén két leningrádi szakmunkást kül­dünk Salgótarjánba, két hó­napra, ha kell háromra, hogy a magyar szakmunkásokat, ipari tanulókai oktassa. Ezzel szemben bennünket a fehér­ei veg-kádkemencék érdekel­tiek. hiszen nálunk edd,ig csak fazekas kém sr. cék voltak. Azért hoztuk magunkkal a gyár főtechnológusát is. hogy a kádkemencét tanulmányozza. A magunk részéről azt sem bánnánk, ha a két gyár közt megvalósíthatnánk a rend­szeres munbáscserét. — Milyen benyomásokat szereztek hazánkról és Salgó­tarjánról látogatásuk idején? — Mi már sokat hallottunk a magyar vendégs retetről, de a valóság mindent túlszár­nyal. S ez nemcsak Salgótar­jánra vonatkozik, ezt tapasz­taltuk mindenütt, amerre csak jártunk: Párádon, Nagykani­zsán s a többi helyeken. Ki­emelkedő élmény számunkra, s ezt nem udvariasságból mondom, a salgótarjáni város­építés: eredetiségével, korsze­rűségével. Megragadó a város lakóinak kulturáltsága. A két hét alatt találkoztunk munká­sokkal, mérnökökkel, párt­munkásokkal, katonákkal, de bárhol megfordultunk. mint családtagokat fogadtak ben­nünket. Hálásak vagyunk ezért Varga Gyula, igazgató elvtársnak, programunk meg­szervezőjének. Szalai Gáspár elvtársnak, aki szintén sok idejét áldozta nekünk, s ter­mészetesen valamennyi salgó­tarjáni dolgozónak, akiknek, kérem: adja át a Leningrádi Művészeti Üveggyár, s vala­mennyi leningrádi dolgozó meleg, baráti üdvözletét. Csizmadia Géza Széchenyi út végén, ta­karos kis házban él fe­leségével az öreg Zsi­dói Gáspár. Hatvannyolc éves négy fia is mind meglett em­ber már. Kettő bányász, egy a kőműves mesterséget ta­nulta, egy pedig kovács. Az egyik közvetlenül a szomszéd­ban vert fészket, épített szép, tágas házat. Ám az ajtó itt is, ott is zárva. — Ott lesz az a szövetkeze­ti majorban. — Magas, szikár öregember szól át az út túlsó oldaláról. Áll a kapuban, szemben Zsidaiék portájával. — Aztán miért keresd, ha sza­bad kérdeznem? — Az út miatt. Mondják, nagy része van benne ... Az egész utca ott volt Kifordul a kapun, jön ki a széles utcára, s ott magyaráz­za: , — Bizony nem került itt pénzbe, csak a hozzávaló anyag. Zsidai Gáspár szorgal­mazta a munkát, az már igaz... Mi meg, akik itt la­kunk, mentünk véle mind. Tarjáni László Karancskeszd község tanácsának elnöke is erősíti: Zsidai Gáspár, a nyolcvanesztendős R omhányi Lajoswé, Pál Ferenc, szóval az egész utca ott volt az útépí­tésnél. ök voltak a legbuzgó’ob társadalmi munkások, amikor merő láz volt a falu a Sallai, a Széchenyi, a Béke, a Sza­badság, meg a Felszabadulás út építése miatt. Nem kevesebb, mint öt és fél kilométeres útszakasz épí­téséről volt szó. S úgy tervezte a tanács, hogy nem volt hozzá elegendő pénz. A szükség sar­kallta a vezetőket, a község lakóinak kívánsága. Hírt adtunk, róla. hogy az örnakni Hazafias Népfront Termelőszövetkezetben 130 mázsás holdankénti burgonya- termést értek el. Ezzel a re­korddal, bár a Kertészeti Lexikonban még szóba sem került ez a tájegység, örha- lom és vidéke a burgonya- termelő övezetek közé lépett elő. Amikor ott jártunk, meg­győződhettünk róla, hogy nemcsak a földdel, annak adottságaival bánnak gon­dosan és szakszerűen, de az állattenyésztést sem hanya­golják el. A kettő természe­tesen nem is választható el egymástól. Nagyon egysfkúan szemlélve a kérdést: az ál­lattenyésztés adja a szerves- anyag-utánpótlást, a szántó­földek, a rétek biztosítják a A pártalapszervezetek veze- tőségválasztó taggyűlései me- gyeszerte ezekben a napok­ban zajlanak. Szerdán dél­után munkatársunk Balassa­gyarmaton, a Bútor- és Fa­ipari Vállalat pártszerveze­tének gyűlésére látogatott el, hogy megállapítsa: a két éve választott vezetőség mennyi­ben váltotta be a hozzáfűzött reményeket, milyen eredmé­nyeket értek el ez idő alatt, és kik azok, akiknek neve a választáson felmerül. Az elmúlt választási. perió­dusra visszatekintő beszámo­ló örvendetes tényeket álla­pított meg. A taglétszám 19- ről 36 főre, kis híján duplá­jára emelkedett. Hiba vi­szont, hogy a 17 új párttag között csak egy nő akad. ör­vendetes az is, hogy az alap­Bócsó Gyula, a községi ta­nács titkára mondja: hogy a tanácstagi jelölő gyűléseken összegyűjtöttek másfél száz észrevételt, közérdekű javas­latot. Sok mindenre felhívtak a figyelmüket a választók. Többek között arra: egyetlen napig se hagyják kihasználat­lanul a volt Záborszky-kas- téllyal összefüggő épületet. Lé­tesítsenek benne üzemet, amelyben az asszonyok, lá­nyok találnának munkát, ök legalább maradnának a falu­ban. Űgyis eljárnak három­százötvenen, négyszázan. A bányánál, ipari. üzemekben dolgoznak, tanulnak. Az üzem ügyét azóta, a járási illetéke­sekhez továbbították a községi vezetők. Jó volna, ha minél előbb megérkezne hozzájuk a válasz. A Járás legjobbjai A tanácselnöknek, Tarjáni Lászlónak még sorolni is sok, mennyi mindent helyrehoztak az elmúlt években. Majd öt­millióra rúg az az összeg, amelyből felújították az Is­kolát, az orvosi rendelőt, az Óvodát. Rendbe tették a hida­kat, a közkutak környékét, az utcai világítást. Szinte ál­landóan visszatérő gondként jelentkezett azonban a csak­nem járhatatlanná vált utak javítása. Három éve aztán a községi tanács elhatározta, elkezdik a munkát. A községfejlesztéshez, nem egészen százezer forint­hoz. állami támogatást kaptak. A termelőszövetkezet veze­tőit dicséri, hogy jól látják az összefüggéseket, az egyen­súly megteremtése érdekében az anyagi áldozattól sem riad­nak vissza. Ebben az évben több százezer forintos költ­séggel 108 férőhelyes tehén­istállót építenek a szécsényi tsz-építők az őrhalmiak szá­mára, amit meg ebben az év­ben áladnak rendeltetésének s mód nyílik arra, hogy az állományt korszerű tartási körülmények közé helyezzék. Hagyományos Őrhalomban a sertéstenyésztés is. Az anya­kocákat évenként kétszer el­letik. Az ellesi átlagok jók, ami ßzinten a szakszerűség jele. Mint ahogy hozzáértés nélkül az is elképzelhetetlen lenne, hogy 70 fajtiszta, an­gol növendék kan felnevelé­sére merjenek vállalkozni, amelyek többszöri alapos mi­szervezet minden tagja vala­milyen formában pártoktatás- üan vesz részt. A marxiz­mus—leninizmus esti egyete­mére nyolcán, középiskolá­jába pedig négyen járnak. Munkahelyükön is megállják helyüket, a párttagok. Rész­ben nekik köszönhető, hogy az üzem két éve elnyerte a megtisztelő „élüzem” címet, tavaly pedig a „jubileumi munkaverseny” vándorzász- laját. A pártszervezet veze­tésével a jövőben tovább kí­vánják szélesíteni a brigád- mozgalinat, s a következő két év feladata az is, hogy a műszaki, adminisztratív ál­lományban is emelkedjen a párttagok száma. A beszámoló után a jelölő bizottság javaslatára és a tagság szavazatai alapján S * * * * * * * * * * * S minden esztendőben hatal­mas társadalmi erőket mozgó­sítottak . Két évvel ezelőtt egymillió-kétszázezer forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geztek a karancskesziek. Kinn volt az úton a község apraja­naigyja. Ásták az alapot, terí­tették a követ. A salgótarjá­ni járásnak nem akadt még egy hasonló községe, ahol annyit dolgoztak a lakók mint Kesziben. El is nyerték a já­rás legjobbjának járó százezer forintot. Hová tettéül a pénzt? Űt lett abból is. Ezért aztán tavaly még nagyobb volt a lelkese­dés. A társadalmi munka érte­ke meghaladta a másfél mil­lió forintot. Kaptak érte — most már a megyei verseny győzteseként — 150 ezer fo­rintot. Ebből megint út kér szült az idén. Amikor a köz­ség vezetői és a tanácstagok segítséget kértek a lakóktól, megint nem volt fennakadás. Miért lett volna, hiszen látták: minden érettük történik. így mondja ezt Zsidai Gás­pár is. Ügy, ahogy hírlett, a szövetkezetben találtam rá. Fenn volt egy hatalmas ta- karmánykazal tetején. Onnan kászálódott le. — Bányanyugdíjas voltam már, de rendszeres munkása a szövetkezetnek. A közös gazdaság nyáron, meg ilyen­kor az őszi munkacsúcs ide­jén két kézzel kap minden ajánlkozó munkás után. — Hogyan js volt az út­tal? — Hát... megcsináltuk — mondja csendesen. Azóta tanácstag, hogy meg­alakultak a tanácsok. Fáradt vállain hordja a többiek gondját-baját is, pontosan úgy, mintha sajátja volna vala­mennyi. Amikor a jelölő gyű­lések voltak, az útért szóltak mindnyájan. Zsidai Gáspár biztatta őket: — Megcsináljuk! De, ha se­gítség kell, eljöttök? A húzódozók is beálltak Az ígéretekben nem voll hiány és a munkásból sem, amikor a tettekre került sor. Jöttek az emberek. A sok kö­zött azért akadt egy-kettő, aki húzódozott, Zsidai Gáspár ma­ga állt a házuk elé. Akivel ezt megtette, rendszerint nem tudta tétlenül nézni az idős ember erőlködését. Beállt mel­léje. így aztán a Széchenyi út el is készült egészen rövid idő alatt. Elkezdték a tavasszal, s mire eljött az ősz, már a gé­pek is befejeztek a munkát. Áll a kazal tövében. Gon­dolkodik. — Tudja, én már nem so­káig járom végig az utat... — jegyzi meg később. — De a fiaim, azok itt élnek mind ... Mélyet, szív a cigarettából. A gondokról beszél, amelynek a megoldásához, most még se­gítséget várnak a lakók. Víz­teleníteni kellene, mert különö­sen a művelődési otthon kör­nyékén áll a víz a lezúduló tavaszi, nyári esőzések után Álldogálunk még egy ideig Jólesik eav kis pihenés az őszi verőfényben. VSncze Istvánná NÓGRAD — 1968, október 4., péntek 3 Családi dráma Szurdokpüspökiben elvtara, Faluról falura Végig az úton

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom