Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-27 / 253. szám
Emlékezve és emlékeztetve Az ember csodálatos lény. Rendelkezik egy rendkívül értékes kincssel: az emlékezettel. E nagyszerű adottság nélkül az életünk pillanatokra töredezne szét. Nem tudnánk felidézni a múlt tapasztalatait, nem ismernénk az életünket gazdagító és szépítő nemes érzéseket, mint a szeretet, a tisztelet és a hála. Ezekben a napokban is emlékezünk. Visszatekintünk a múltba, felidézzük népünk történetének fél évszázaddal ezelőtt lezajlott kiemelkedő eseményeit. Felelevenítjük történelmünknek azokat a dicső napjait, amelyekben a magyar nép a haladás élvonalába került. Az a nemzedék, amelyik fél évszázaddal ezelőtt még nem élt — részleteiben is megismerve a forradalom eseményeit — a felmérhetetlen értékű tapasztalatgyűjtés és gazdagodás mellett jogos büszkeséggel tekinthet vissza azokra az elődökre, akik az 1917. évi oroszországi példa hatására minden félelmet megvető bátorsággal küzdöttek az elnyomott dolgozó osztályok társadalmi helyzetének alapvető megváltoztatásáért. Megyénk gazdag forradalmi hagyományának teljes feltárása, kitűnő iskola számunkra- A salgótarjáni szénmedence munkásai az elmúlt 50 évben. mindig az elsők között küzdöttek a nemzeti függetlenségért, az emberi felemelkedésért. Ebben a harcban voltak, akik életüket vesztették, voltak, akik felőrlődték, de vannak, akik tevékeny napjaikat közöttünk élik, és mint az események résztvevői vagy szemtanúi, intenek, tanítanak bennünket. A forradalmi múlt emlékei áttörik az idők távlatát. Eredményeit a fasizmus hivatalos adminisztrációjának kiterjedt gépezete hiába próbálta eltüntetni. Az iratokat és irodalmi termékeket ugyan el lehetett zárni, meg lehetett semmisíteni, de a cselekvő ezrek szívében és agyában — féltve őrzött kincsként — megmaradtak történelmünk legdicsőbb eseményei. A fiatalok és a gyermekek a beszélgetések alkalmával ezeket a történeteket hallgatták titokban, egy-egy sárgult fénykép, szakadozott szélű újság vallott i a múltról. Az emlékezés által a hősök erkölcsi értékei, tettei beépültek az ifjabb nemzedékbe, ott hordozzák gondolataikban, megnyilvánul cselekvéseikben. A forradalmi mozgalom kiemelkedő alakjairól elnevezett utcák, terek és intézmények a névadók erkölcsi értékeinek, eszméinek szüntelen átszár- maztatóivá válhatnak. Az idősebb nemzedék a nyiladozó értelmű gyermekek, ifjak érdeklődésére válaszolva, helyes tájékoztatásával szinte megeleveníti, érző cselekvő emberré varázsolja a tegnapnak e nagyszerű alakjait. A történelem névtelen alakítóinak tetteire figyelmeztetnek az emlékművek- Ezek az alkotások — közöttük a Balassagyarmaton és Kisterenyén 1969 tavaszán felállításra kerülő Tanácsköztársaság-emlékművek — eszmehordozó erejükkel hirdetik a munkásmozgalom sok-sok harcosának gondolatát törekvését, Emlékeztetnek a forradalmárokra, a létrehozott műre, a Magyar Tanácsköztársaságra. Az előttük megállókat, a mellettük elhaladókat tiszteletre késztetik, mintegy figyelmeztetik népünk és az emberiség iránti kötelesség teljesítésére. Az emlékezéshez, a tapasztalatok közkinccsé tételéhez nagymértékben hozzájárulnak a megőrzött dokumentumok, irodalmi termékek. A történészek és múzeológusok az anyagokat feldolgozva és értékelve, könyvek és kiállítások formájában tárják elénk az 50 éve történt eseményeket. A megyénk társadalmi, gazdasági és kulturális életét felölelő monográfiának az 1918— 1919-es időszakot magában foglaló kötete — amely 1969- ben kerül kiadásra — a történelmi tények hű visszaadásával, marxista értékelésével igen hasznos tanulságokat fog elénk tárni. Különösen hasznos lesz az ország más területeiről megyénkbe került fiá- tal értelmiségnek és az ifjúságnak, akik szőkébb hazánk történetének ezt az időszakát csak részben, vagy alig ismerik. A napokban megnyílt és a közeli hónapokban megnyitásra kerülő kiállítások sok eredeti dokumentum felhasználásával hozzák elérhető közelségbe 1918—1919 eseményeit. A kiállított anyagok nemcsak a nagy társadalmi összeütközés okait, lefolyását és eredményeit elevenítik fel, hanem visszaadják a forradalmi küzdelmek izzó hangulatát isA könyvek lapjaira sűrített történelemben elénk tárul az az erő, amely a szabadságért küzdő tömegekben rejlett. Kiteljesedik a mű, amelynek megalkotására csak a rabságából felszabadult nép képes. A nagy történelmi évfordulók ünnepi rendezvényei, különböző megmozdulások — amelyek felsorolására itt nincs lehetőség — igen sok, talán eddig alig hallott részletét, mozzanatát mutathatják be az 50 éve történteknek. A kulturális rendezvények, a találkozók, a megemlékezések, a beszélgetések olyan élményeket nyújthatnak a résztvevőknek, amelyek kellemes hatásuk mellett eligazító erővel bírnak további életünkben. A tapasztalatok, élmények, a tanulságok igen hasznosak lehetnek helyzetünk megítélése, mindennapi életünk helyes elrendezése szempontjából. Annál is inkább, mert az új, a haladó, nemcsak 50 évvel ezelőtt állt kíméletlen harcban a régivel. Az elavult és a születő ma is birkózik egymással, és ennek a párharcnak akarva, akaratlan részesei vagyunk. A küzdelem a születő, az új szempontjából ma is nemes. Célja — akár 50 évvel ezelőtt — az ember magasabbra emelése. Eszközei, módozatai természetesen sokat változtak- Korunk társadalmi méretű harca a szocialista és a kapitalista társadalom között folyik, átszőve az élet minden területét. Hazánkon belül a frontok a tudat síkján húzódnak. Itt ütközik meg a tudás a tudatlansággal, a hamis nézetek az objektív valóság hű tükröződésével, az elavult szokások, a régi beidegződések a szükségszerűen helyes képzetekkel. A harci programot 50 éve alakult pártunk időről időre megadja. Elméletével, szervezettségével helyesen irányítja ezt az igen sok állhatatosságot és türelmet igénylő, hosszú időszakot felölelő küzdelmet. A múlt faggatása jelentősen hozzájárulhat jelenünk és jövőnk útjainak helyes kijelöléséhez, tetteink eredményességéhez. Az emberiség fel- emelkedéséért küzdő kiváló egyéniségek méltó tisztelete pedig haladó eszméikkel való azonosulásunkat juttatja kifejezésre. Nádházi Lajos ' Tisztelgés a történelemnek A* őszirózsás forradalom és a Népköztársaság* időszaka Nógrád megyében „Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni” (Ady Endre: A Május: szabad) Egy héttel ezelőtt nyitották meg Salgótarjánban, a megyei József Attila művelődési központ üvegcsarnokában Az őszirózsás forradalom és a Népköztársaság időszaka Nóg- rád megyében című kiállítást, amely november közepéig tart nyitva, s megnyitása óta nagy látogatottságnak örvend. (Olyannyira „sikeres”, hogy egyik-másik tablóját vandál kezek meg is csonkítják. A polgári pártok szervezkedését, illetve annak nógrádi vonatkozásait bemutató tablóról például nemrég letéptek egy korabeli híradást ábrázoló fotókópiát: újra pótolni kellett- A Nógrád megyei Munkásmozgalmi Múzeum csak a nap bizonyos szakaszában tud kiállítási őrt állítani. A reggeli és különösen az esti órákban nincsen megoldva az ügyelet. A múzeum ugyanis nem rendelkezik az ehhez szükséges pénzügyi kerettel.) A 45 tabló a magyar történelemnek egy igen jelentős szakaszát öleli fel, amely különösen gazdag volt eseményekben. Külön öröm számunkra, hogy a kiállítás igen gazdag a Nógrádra vonatkozó mozzanatok bemutatásában, így a történelmi időket szinte „testközelbe” hozó iratok, filmhíradók, plakátok, egyéb dokumentumok közönség elé tárásával. A tablók 1908-tól a Tanácsköztársaság kikiáltásáig vezetik el a látogatót. 1908 táján — amint azt az első tablón is olvashatjuk — a haladó gondolkodásúak hazánkban és a megyénkben is a társadalmi forradalomtól várták a nép boldogulását. Láthatjuk, milyen formában közölte ekkor Ady Endre Itt a nagy harc című versét a Népszava. S a Népjog című, — Nógrád megyében első szociáldemokrata — újság 1908-as példányainak fotókópiáit is megtalálja e tablón a látogató. Ügy tűnik, a hajdani nógrádi szociáldemokrata. újság harciasabb. mint a központi lap. A következőkben a választójogért és a nyolcórás munkanapért folytatott harc dokumentumaiból kapunk ízelítőt, amely az első világháború előtti munkásmegmozdulások egyik indítéka- Akkortájt a tőke rabszolgái között a bányászok sorsa különösen rossz volt. Fényképek sorakoznak a tablón a szánasi és a Gusztáv- aknai bányászokról 1912-ből, illetve 1913-ból, valamennyi képen megdöbbentően sok a gyermek. E képek között van egy fotókópia a Népszava 1914. évi május 1-i számáról, amelyben Ady Endre: A május: szabad című verse olvasható. „Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni...” — írja versében a költő. A történelmi tárlatot nézegetve mind világosabbá válik, ismételten megerősödik tudatunkban, hogy a belpolitikai feszültség levezetését is célozta a kirobbantott, imperialista világháború- A szomorú végeredményről — egyében kívül — egy, a háborús veszteségeket felsoroló falragasz tanúskodik 1918 novemberéből: „Milliónyi hadiözvegy, hadiárva, rokkant, vak!” — mondja a plakát. Közben a tőkések és kiszolgálóik uralma a háború után egyre súlyosabban nehezedik a dolgozó népre. A tárlat egyik érdekessége egy jegyzék, amely felsorolja, kik fizették a legtöbb adót Nógrád megyében 1917-ben. A jövedelemkimutatás dokumentálja, kik voltak a tőkések és kiszolgálóik. 1917- ben elmélyült a gazdasági és a politikai válság. A szovjet bé- kefelhíyás hatását dokumentáló tablón láthatjuk a kisterenyéi nők 1917. november 25-i békegyűléséről szóló fényképet, a gyűlés résztvevőivel. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására megélénkül a politikai élet. 1918-ban például a Nők napja béketüntetés jegyében zajlott le Salgótarjánban. Az egyik zagyvavölgyi lapban Lenin történelmi nagyságát méltató cikk jelenik meg- A forradalmi propaganda terjesztői a hazatért hadifoglyok. Ez az esztendő a tömegsztrájkok és a katonai lázadások éve is. Bemutatja a kiállítás 1917— 18-ból azoknak az alispáni és főszolgabírói iratok fényképeinek egy részét is, amelyek a hadifoglyok háborúellenes és forradalmi mozgalmainak az ;pari munkásság és az arató munkások sztrájkjainak megfékezéséről igyekeznek gondoskodni. Aztán bekövetkezik az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlása, megalakul a Nemzeti Tanács. Károlyi Mihály a tanács első elnöke. A forradalom előestéjén vagyunk, ízelítőt kapunk a tárlaton a forradalom röpcéduláiból és plakátjaiból. S máris következnek a képek a forradalmi Budapestről, s a Nógrád megyei eseményekről. Majd sor kerül a fegyverszünet aláírására és a részleges antant-megszállásra. A következő esemény: ünnepélyesen kikiáltják a Köztársaságot. Láthatjuk a Köztársaság plakátjait, a Köztársaság kikiáltásinak Nógrád megyei visszhangját is tanulmányozhatjuk- Egy híradás a sok közül: Zabar és Salgótarján csatlakozik a Köztársasághoz. S feltűnnek az újsághírek a szociáldemokrata párt s a polgári pártok szervezkedéséről Nógrád megyében. Megalakul a Kommunisták Magyarországi Pártja. Többi között egy fényképet látunk a salgótarjáni zománcipari művek művelődési házáról, ahol 1918. december 26-án megalakult a KMP egyik helyi szerve. A tárlat legmegrázóbb dokumentumai közé tartozik a salgótarjáni vérfürdőt hírül adó sajtótudósítások olvasása, s a képek szemlélése. „Peyer — a salgótarjáni Haynau” — olvashatjuk egyik tudósítás címét Képet alkothatunk a tárlaton továbbá a KMP harcáról, amelyet a burzsoázia és a jobboldali szociáldemokrácia ellen vívott. Tudomást szerezhetünk a balassagyarmati incidensről, láthatjuk — korabeli híradó képei alapján — Pogány József látogatását Rétságon- Aztán a földosztás képeit, Káro- rolyi Mihály földjén. A burzsoázia utolsó erőfeszítéseit bemutató dokumentumokat is tanulmányozhatjuk. Majd elérkezünk azokhoz a híradásokhoz, amelyekben a balassagyarmati sajtó hírül adja a Tanácsköztársaság megalakulását. T. E. Játék és mosoly-f-r ilencven esztendős az egyik nagyüzemünk művelődési otthona. Maga az üzem most ünnepelte alapításának századik évfordulóját, de a művelődési intézmény jubileuma sem lebecsülendő. Kilencven esztendő a munkáskultúra szolgálatában nem lehet hatástalan, mint ahogy valóban rengeteg dokumentum, egész kiállításra való kép, plakát, emléktárgy tanúsítja ezt. Ismerkedve a kultúrtörténeti emlékekkel gondterhes, nehéz esztendők és évtizedek vonulnak előttem. Olyanok, amikor a munkások művelődési otthonának a puszta létért kellett viaskodnia, a fennmaradásért — néha politikai okok, máskor a legalapvetőbb anyagiak hiánya miatt. De így vagy úgy, mindig átvészelték a bajokat, megesett, hogy egy-egy rendezvény kapcsán a cenzor éberségét kellett kijátszani, a szükséges pénzt pedig ösz- szeadták azok az egyszerű emberek, akiknek nem volt közömbös a lét vagy nemlét kérdése. S volt a művelődési otthonnak olyan bőségben múló évtizede is. amit már szinte pazarlónak mondhatnánk ha az eredményt a hozott anyagi áldozathoz mérjük. Ilyen végletek után ma a józan mérséklet idejét éli a nagymúltú művelődési ház. s megnézi: hová, mire adja sáv napi jegyzet Áldozni kell a forintjait. Az új gazdaság- irányítási rendszer az üzemi művelődési-kulturális élet anyagi területeire is kihat, s vitathatatlan, hogy szükség volt bizonyojs felülvizsgálatra. — A vizsgálat, — amelynek szükségességét nem vitatom —, azt célozta, hogy népművelőink, kultúrmunká- saink is több felelősséggel bánjanak a kezükre bízott javakkal, nézzék meg jobban a helyét, összegét kiadásaiknak. De mind többféléiről hallani már a panaszt arról is, hogy üzemeink vezetői túl szűkmarkúakká váltak minden olyan tétellel, ami kulturális célzatúnak fogható. Valaki így fogalmazta meg a minap e jogosnak tűnő panaszt: „A gazdasági eoységek túlságosan, a termelés irányába fordultak megfeledkeztek. a dolgozók szellemi-kulturális igényeiről, szükségleteiről”. A jelek több helyütt valóban erre mutatnak. Egyik nagyüzemünk művelődési intézményében pél dául arra kívánják rászorítani a népművelőket: növeljék a nagybevételű rendezvények számát, , szüntessék meg, de legalábbis csökkentsék minimálisra az anyagilag nem kamatozó programokat. Mondanom sem kell, ez az álláspont rendkívül káros tendenciák elindítója lehet, s azoknak az eredményeknek a feladására vezethet, amelyek segítéséért eddig kultúrpolitikánkban a legenergikusabban küzdöttünk. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével egyidejűleg hangsúlyosan leszögeztük: művelődési-kulturális célkitűzéseink továbbra sem válhatnak a „piac” függvényévé olyan értelemben. hogy a számunkra hasznos művészeti-kulturális termékek hátrányt szenvedjenek a pusztán szórakoztató termékek, vagy pláne a niccs az álművészet javára. Sőt! A kulturális árpolitika a leghatározottabban gátat, kíván vetni minden káros irány'1 folyamatnak. Az üzemi m.űvelödési otthonok jelenlegi anyagi dotációja azonban legtöbb helyen e fentebbi elvekkel ellentétes tevékenységre ösztönzi a kultúrmunkásokat. Arra, hogy számolják fel az anyagi bevétellel már eleve nem kecsegtető, de támogatást igénylő szakköröket, klubokat, műsoraikat ne az irodalmi, művészeti igényesség szerint, hanem a kasszasiker érdekében válogassák. Ez persze akkor, amikor az általános műveltség, a szakmai ismeretek növelése változatlan, sőt a korábbinál még fokozottabb feladat, valamiféle fából vaskarika elgondolás, — az üzemek felelős gazdasági vezetői sem vehetik komolyan. Az általános és szakmai kultúra fejlesztésének elsőrendű bázisaivá épp az üzemi művelődési intézményeknek kell válniuk, ahol leginkább tudják, hogy sajátosságaik szerint miben segíthetnek. Azzal még. hogy mulatságok, olcsó rendezvények töltik meg a programot, legfeljebb a gazdasági egyenleg mutat kielégítő képet de mit sem nyer vele az emberek, tudata: mit sem lép előbbre a politikai világnézeti tájékozottság. a művészeti ízlés, igény nem gyarapszik az általános. a szakmai ismeret. Mindezekért pedig — és csak ezekért érdemes az áldozat. Vár épül-e az őszi napfényben, avagy óriástorta? Ök hárman bizonyosan tudják. De bármi is, láthatóan örülnek az alkotásnak. Még néhány simítás, és be van fejezve a nagy mű. Sietni kell a dologgal, az idén talán utolsó ilyen alkalom a szabadban | NÓGRÁD — 1968. október 27., vasárnap
