Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-20 / 247. szám
r Értékes éimény volt liatal szovjet képzőművészek tárlata Alig egy hétig volt látható csupán az a képzőművészeti kiállítás, amely a salgótarjáni megyei József Attila művelődési központ üvegcsarnokának reprezentatív, ám kissé szűk keretében fiatal szovjet képzőművészek alkotásaival ismertette meg az érdeklődőt. A kiállítást a KISZ Nógrád megyei bizottsága a Komszomol megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére rendezte. E szép gesztuson túl igen értékes élményhez juthatott a magyar tárlatlátogató, aki a kiállítás festményeit; grafikáit, szobrait, színház- és filmdíszlet festményeit végignézve egyfajta áttekintést kapott a fiatal szovjet képzőművészek alkotó tevékenységéről. A törekvések bemutatásában igen sokszínű és gazdag volt a kiállítás. Ütkereső kísérleteket is jócskán láthattunk. Amiben feltétlenül egységes volt a tárlat: a kiállító művészek azon törekvésének dokumentálása, hogy meglássák és megláttassák a kor égető problémáit. Alkotásaik a mesterségbeli tudáson túl, műveik erőteljes közéletiségéről, társadalmi aktivitásról és a problémák kimondásának bátorságáról tanúskodtak. Felhasználták a hagyományos szimbólumokat is, természetesen újabb értelmezésben. A látogató, aki esetenként észrevette a gyűjteményes tárlat óhatatlanul jelentkező egyenetlenségeit is, elsősorban mégis az öröm és a felfedezés élményével gazdagodott, s azzal az érzéssel, hogy valamj újat kapott, amit eddig nem mondhatott magáénak. Egyében kívül fiatal művészekkel találkozhatott, akiknek munkássága méltán vált híressé a Szovjetunióban. Gondolok itt J. Csemov, Alexandrov, O. Komov, A. Isin, és a többiek műveire, amelyeket a kiállításon láthattunk, s amelyek szemléletesen igyekeznek ábrázolni az emberi jellemvonásokat, értékelni az új élet jelenségeit. Az alkotások nemcsak a többnyire országjárásokon szerzett benyomások hatásáról vallottak (a szovjet föld tájai, emberei, viselete, szokásai stb. igen érzékletesen bukkantak fel némely műalkotáson, sajátos élményt nyújtva), hanem arról is, hogy a fiatal szovjet művészek is mind bátrabban újítják meg a stílusformákat, s gazdagítják kifejező eszközeiket. Számos emlékezetes festményről szólhatnánk. Klasszikus ikonokra emlékeztet Ókoron Anatolij Alexandrovics Tea című olajképe, a gyűjtemény egyik legjobb alkotása. Kompozíciójában és színében is egyéni ízű alkotás. Ugyancsak emlékezetesek Orlov Igor Mihajlovics képei, a Nyár (tempera) és az Anya gyermekéve] (tempera). Előbbi érdekessége, hogy nem észlelt perspektívában készült. A két figura megformálása különösen szép, a kompozícióban azonban felfedezhető némi egyenetlenség. Az Anya gyermekével színvilágában merőben más, talán egy kissé hidegebb a kelleténél. A. Isin képei keleties ízükkel tűnnek ki, ugyanakkor korszerű színfelfogásban, jól komponáltan készültek. Mind a Tundrába vezető út, a Váltás, mind pedig a Sarkvidéki város, a Tundra jellegzetes festői látásmódról, sajátos kompozíciókészségről tesznek bizonyságot. Gazdag a tárlat grafika, valamint a színház és filmszínház dekorációt bemutatóanyaga is. Mindenekelőtt Sz. Alimov alkotásai érdemeltek figyelmet, amelyek méltán tettek szert már eddig is hírnévre. A Generális, az Iroda, a Kórus, a Kultúra park dekorációs vázlatok a Terkin bemutatójához. A szürrealista elemek felhasználásával készült vázlatok az erőszak, a hivatali ridegség, a kiszolgáltatottság, az egyhangúság elleni szenvedélyes tiltakozás jegyében születtek. A kiállítás igen jó színvonalú részét alkották a szobrok. Elsősorban Csemov Ju- rij Lvovics Kislány szövettel (bronz) és Kislány gyűrűvel (kovácsolt réz) című alkotásai figyelemre méltóak. Zsitkova Marta Dimitrovna samottszob- rai szintén emlékezetes figurák. (Nagyapa, Anyó, Kecske) Alexandrov Jurij Vlagyimiro- vicsnak az uljanovszki szak- szervezeti kultúrház számára készített két díszítő álarcvázlata (bronz) a népi motívumok korszerű, magas színvonalú felhasználásával tűntek ki. Komov Oleg Konsztantyi- novics Csernov leányával (bronz) című alkotása ugyancsak figyelemre méltó alkotás. A kiállítás erősítette azt a kapcsolatot, amely a két ország képzőművészei között az utóbbi időben rendszeressé vált. A lenini Komszomol fennállásának 50. évfordulója tiszteletére rendezett tárlat mindezen túl a szovjet és a magyar nép és ifjúság barátságának is jó szolgálatot tett elsősorban azzal, hogy lehetőséget nyújtott a fiatal szovjet képzőművész generáció törekvéseinek megismerésére. T. E. * ^ ÜL A fémmunkás vállalat kecskeméti gyárában sorozatban készülnek az 50—100 és 200 köbméteres hidroglobusok. Évente mintegy száz különféle űrtartalmú hidroglobust gyártanak a kecskeméti üzemben. Képünkön: Készül a 400 köbméteres hidroglobus mintapéldánya. (MTI-foto — Herczeg István felvétele) A vzajnélküli” ember A nagyon szűk múzeumi szobában beszélgetünk. Salgótarján ezen intézménye — Nógrád megyei Munkásmozgalmi Múzeum — tágassággal nem dicsekedhet. Amíg az új múzeum fel nem épül, nemigen enged fel a kis méretek szorítása, bármilyen hátrányokkal járjon is a munkára, a népművelésre. Még akkor is marad a szűkösség, ha a múzeum jelenlegi helyéről ideiglenesen — egy-két évre — másik helyre költözik. Ezúttal azonban mégsem erről van elsősorban szó. Dr. Molnár Pál megyei művelődésügyi osztályvezető, a készülő rhegyetör- ténet egyik szerzője, s dr. Be- litzky János múzeumigazgató között. Belitzky János ugyanis gus-továbbképzésnek nemrég érkezett vissza Lipcsé- ténettudományban. bői, ahol dr. Székely György egyetemi tanárral, a Magyar Történelmi Társulat alelnöké- vel és dr. Borús Józsefjei, a társulat titkárával részt vett a Német Demokratikus Köztársaság Történelmi Társulatának IV. kongresszusán, amelyet október 9-től 11-ig rendeztek meg. A kongresszusra meghívták a szocialista ornini Iszkrát előállító nyomdát is, jártam Drezdában. S a „hazai” gondok? Számos kiállítás rendezése a történelmi évfordulókkal Kapcsolatban. Egyik legjelentősebb közülük a Salgótarjánban ma megnyíló tárlat. Az őszirózsás forradalom és a Népköztársaság időszaka Nógrád megyében címmel. E kiállítás — szintén Belitzky János irányításával készült — elsősorban az időszak politikai jelentőségére mutat rá, az előzmények keretén belül. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a tárlat e vonatkozásban beveFelszólalásában dr. Székely ^***^«*r^' saságban a történelem-tankönyvek nem eléggé célszerűek, nem eléggé aktuálisak, sok magyarázatot kívánnak a tanártól, így rendkívüli jelentősége van például a p'edagó- a tör_ .. . , , jövő évben megnyíló kiállíGyorgy, a feudalizmus prop- tásnak Anyaga 819'08_ig nyúiik tematikaival összefüggésben . mutatott rá arra, hogy a magyar feudalizmus bármennyire beilleszthető is a nyugat-európaiba, egyéni színezettel bír, Az, hogy Magyarországon a hunok, és főleg az avarok, akik tovább éltek a koraközépkorban, nem tudtak állaszágok történelmi társulatai- mot alapítani, összefügg aznak képviselőit is: a Szovjet- Zal, hogy a magyarság a feu vissza, s a Tanácsköztársaság kikiáltásáig mutatja be a korszakot. Először nézheti még a látogató az első Nógrád megyei szociáldemokrata újság, a Nép jog 1908-ból származó számát, a legtöbb ad,ót fizetők névjegyzékét 1917-ből. az 1919-es januári filmhíradó eddig még feldolgozatlan számát a salgótarjáni véres esemédalizmusnak azt a formáját , , _ . T, , honosította meg amelv akkor nyekro1 és p°0any József 1919 nonosuoua meg, ameiy aKKor ... haladó volt, így bekapcsolódhatott az európai államalapításba. E vonatkozásban halafebruár.iában Rétságon tett látogatásáról. Lipcsei beszámoló, kiállítádó ideológiának mondotta azt, sok, múzeumi helységgondok, ami egy nép fennmaradását, biztosítani és még sorolhatnám.. . Az ember szinte elfeledkezik arról, amiért jött, a gratulációról. Belitzky János ugyanis megkapta a Szocialista kultúráért kitüntetést. Csendben, minden „zaj” nélkül. A készülő megyetörténet egyik kötetének szerzője maga is csendes ember, „zaj” nélkül dolgozik. Főleg a helytörténet-kutatás érunióból, a Vietnami Demok ratikus Köztársaságból, Lengyelországból, Bulgáriából és Magyarországról érkeztek küldöttségek Lipcsébe, A kongresszus célja volt — erről zajlik a beszélgetés a szűk szobában —, hogy meg- es államalapítását, határozza az NDK történelmi tudja. társulatának további felada- Dr. Borús József hangsú- tát a szocializmus építésének jyozta a szocialista országok eredményeinek marxista—le- történettudományi társulatai ninista módon való kutatása- kapcsolatának szükségességét ban és magyarázásában. A s kölcsönös hasznát, bevezető előadás az 1918-as _, ..., novemberi forradalommal ~ Jómagam az ülésén foglalkozott, a szekcióülése- nem szólaltam fel, de tósrófaíeS^kSSS kutatóval ’talpam ^kli, 'mindenekelőtt gazdaSemények mmxistaLietónista Lipcsében - mondja Belitzky ságtörténeti alapokon. Ezután alapon történő ‘értékeléséről Ján°s- - Ellátogattam a Di- is ezt tartja fő feladatának... esett szó. Amint az az ülések mitrov, múzeumba, a munkás- 1909-ben született Nógrád me- problematikájából is kiderült, mozgalmj múzeumba, beszel- az NDK történelmi társulata pttem ezen intemienyek munideológiai harcot folytat a harsaival. Megnéztem a le- Tóth Elemer nyugatnémet történelem-szemlélettel, cáfolni igyekszik annak burzsoá és szociáldemokrata színezetű , magyarázatait,s' kísérletet tesz a pozitív tények alapján a legújabb kori német történelem, megírására. Belitzky János elmondja, hogy a viták során Lipcsében sokat foglalkoztak Willy Brandt és Strauss történethamisításaival. Ügy tűnik, — egyéb, kisebb ideológiai irányokon kívül — ez a két irányzat fejti ki ma publicisztikában a legnagyobb hatást Nyugat-Németországban. Ami a pedagógiai gondokat illeti, a kongresszus résztvevői közül többen kifogásolták, hogy a Német Demokratikus KöztárMegjelent a Palócföld harmadik száma A 2 a szám, hogy: 1200, ahhoz, hogy: 380, — mennyiségi eredmény. Több, mint háromszoros növekedés. Egy esztendőről a másikra ennyire gyarapodott Salgótarjánban azok száma, akik rendszeres színházjáróknak vallják magukat, bérletek gazdái, és ismerkednek a szellemi-művészeti szépségekkel, melyet a színház nyújt. Az elmúlt évadban még mindössze 380 ember élt a városban, aki azt mondhatta, hogy rendszeres igénylője annak a kulturális szolgáltatásnak, melyet immár négy színház kínál. Salgótarjánban soha a múltban nem volt rendszeres színházi élet; néhány, valóban nagymultú öntevékeny együttesen kívül nemigen akadt hivatalos támogatója a színházi kultúrának. Már pusztán az a tény, hogy bérleti akciót indíthattunk, eredménynek számít korábbi viszonyainkhoz. Eredménynek m,ég akkor is, ha a színházlátogató törzsközönség épp csak egyetlen százalékát jelenti a városnak. Persze, azt hiszem, erősen igaztalan volnék, ha azt állítanám, hogy Salgótarjánból mindössze ennyi művészetpártoló telik. Aki az előadások rendszeres látogatója volt, mérhette, hogy ennél jóval. — sokszorosan több. Zsúfolt nézőterek bifát jegyzet zonyították a mindegyre növekedő igényt, előbb a zenés műfajú műsoroknál, később a színpadi irodalom klasszikus vagy fajsúlyosabb alkotásainál is. Brecht vagy Artúr Miller drámái ma már nem idegenek; fogadtatásuk a kor közízlésének és igényének megfelelő. Hogy a színpadnak magvas mondandói legyenek korunkról és társadalmunkról, az egyre nélkülözhetetlenebb feltétele nálunk is a művészeti ág meggyökeresedésének, megerősödésének. Jóleső tapasztalás volt végigkövetni már az első évad változásait, hogy utóbb immár zsúfolt széksorok köszöntötték, ünnepelték a könnyed szórakozást nyújtó művek mellett a színpadi irodalom klasszikusait, mai rangosait egyaránt. A cél, hogy Salgótarján, a megye kulturális centrumává nőjön, mindinkább eredményekben mutatkozó valóság. A. stációk között: honnan indultunk, hol tartunk, máris óriási a különbség, s az eredményeket büszkén könyvelhetjük el. A távlati célok, — amelyek felé tartunk, — még messze vannak, de Salgótarján már ma mindinkább az, aminek terveztük, kívánjuk: szellemi-kulturális góc, irányadó a megye életében. Igényes és rendszeres a képzőművészeti, zenei, és mind rangosabb a színházi élet. Épp a napokban hallom: a szolnoki, a debreceni színházak, s a budapesti Kis Színpad oldalán most már vendégünk lesz időnként a miskolci társulat, és kilátás van e kör további bővítésére. Távolabbi programunk: a jövő év őszén színházi heteket rendezünk, s a jelek azt mutatják: szinte az ország valamennyi színháza hajlandó részt vállalni kulturális építővrogramunkból. hogy c város lakói behozhassák a hátrányt, mely a múlt terheként ittmaradt. A hátrány nyomai immár halványulnak. Kézhez kav- tam az összegezést: a múlt évi 380-nal szemben az új évadban 1200 a színházi bérlettulajdonosok száma. As ugrásszerű számbeli növekedés mögött szerényen, nem hivalkodón, de minőségi jelek is mutatkoznak, olyan tekintetben, hogy Nógrád centruma mindinkább magáénak érzi a kulturális szolgáltatásokat, növekednek a művészetek iránti igények, s a város felzárkózóban a már legrangosabb szellemi centrumok sorába. Ha tekintetbe vesszük, hogy színházi estjeinken mintegy kétezer embert láthatunk vendégül jelenlegi három előadásos rendszerünkben, kétségtelen, hogy a törzsközönség száma szinte ideálisra gyarapodott. Hat- százegynéhány személyes nézőterünknek alkalomról alkalomra négyszáz állandó vendége van, s ez a törzs- közönség a színházbarátok újabb, lelkes seregét toborozhatja. S ahol ennyien találhatók a színházművészet oldalán, már nem kell félteni a kultúra ügyét, A jó erjedés jelei számokban mutatkoznak, de minőségi hatásban csapódnak le A minőségi erők pedig a kulturális centrum arcúin tát formálják. Mégpedig — ahogy a; mennyiségi mutatók jelzik — örvendeztetően he. vés tempóban. Napvilágot látott a Palóc- csoportjának tudati átalakítá- föld című irodalmi, művészeti sát. Erdős István a szocialista tanár—diák viszonyt elemzi írásában, hangsúlyozva, hogy e viszonyt úgy is felfoghatjuk, mint két kollektíva egy- egy tagjának munkakapcsolatát. A palócokról címmel rovatot találunk az idei harmadik számban. E rovatban Belitzky János a palóc nép és a palóc népnév eredetéről közöl taés művelődési folyóirat ez évi harmadik száma. A szépirodalmi anyagból kiemelkedik Mezei András öt verse (Loccsanások; Por, hamu, por; Hej, Jozsó, hej; Kihalt szekér; Tördelt arcok a tűzben). A költő verseiben Nógrádmarealon élő nagyszüleinek állít maradandó emléket, akiket a háború és a fasiz- , mus embertelensége ragadott auimanyt. Szombathy Viktor el a békés szorgos mindenna- Csavargásom palócságom köpi munkával zajló falusi élet- pl címmel ír emlékeiről, bői. A sorokat a gyermekkor Csukjy László pedig A palóc emlékei szövik át. Sólymos neplelek és élet ábrázolása az Ida, Serfőző Simon, Hann Fe- irodalomban címmel közöl renc, Utassy József verseit dolgozatot, amely egyébként közli még a lap. Bába Mihály, 19Ki- áP‘'iUs 26-án, Salgótar- Vidor Miklós, Kontó István, lar,ban Borsod, Heves és NógAndrás Endre egy-egy novellával, Vadász Ferenc regény- részlettel szerepel a kiadványban. Az Életünk című rovatban Nádházi Lajos a népművelés munkásairól szóló írásában, annak a vizsgálatnak a tapasztalatait elemzi, amelyet 118 főhivatású. 401 tiszteletdíjas népművelőre és 187 szb-, illetve KlSZ-kultúrfelelősre terjesztettek ki. A vizsgálattal az volt a cél, hogy pontosan feltáruljon: a népművelésben dolgozók milyen mértékben felelnek meg a társadalmi elvárásoknak, melyek azok a tényezők, amelyek személyi fejlődésüket, hatékony munkavégzésüket segítik, illetve gátolják. Gordos János egy szóród megye TIT-szervezetei irodalmi szakosztályainak vándorgyűlésén hangzott el. Forradalmak kora összefoglaló cím alatt Horváth István összeállításában értékes eseménynaptárt találunk a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság Nógrád megyei történetéhez. A szerző ezen túl gazdag irodalmi forrásanyagot is felsorol. Az 1918—1919. évi forradalmak történetének levéltárban megtalálható forrásairól Schneider Miklós levéltáros közleményét olvashatjuk. Mindkét publikáció hasznos gyakorlati segítséget nyújt a forradalmi évfordulók méltó megünneplésére készülőknek. A Körkép rovatban Danyl etológiái vizsgálat néhány ta- Gábor interjúját találjuk, pasztalatáról ír. A vizsgálatot amelyet Czinke Ferenccel ké- a megyében dolgozó orvosok szített. Paku Imre Fábrv Zol- körében végezték, mégpedig tanról, Csongrády Béla Franyó úgy, hogy a kórházi rendelő- Zoltánról, Szalánczay György intézeti, körzeti orvosokra is a 75 éves horvát íróról, Krle- ki térj esztették Cél volt, hogy zárói. Zimonyi Zoltán pedig teljes kép alakuljon ki az or- két antológiáról (Szép versek vosok politikai, világnézeti és 1967, Körkép 68) ír. A kiad- erkölcsi arculatáról, amelynek vány képzőművészeti anyagismeretében segíthetjük az ként Czinke Ferenciül közöl értelmiség e nagyon fontos válogatást műmellékletén. NÓGRÁD — 1968. október 20., vasárnap 7