Nógrád, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

A palócföld egyik jellegzetes községe megyénkben, Salgótarján közelében: Kazár. A köz­ségben élénk tevékenységet folytat a Zöldmező Tsz, amelynek tagjai nagyobbára asszo­nyok, minthogy a férfiak nagy része a bányákban és ipari üzemekben dolgozik. Itt műkö­dik a Váci Kötöttáruüzem részlege is, ugyancsak munkaalkalmat nyújtva a községbeli nőknek. S bár a község lakóinak jelentős hányada ipari foglalkozást űz, megmaradtak a népművészeti hagyományok, ünnepnapokon az asszonyok és lányok magukra öltik a pompás népviseletet. Képünkön: vasárnap a kazári utcán Ki tudhatja? Művésst-hobbyk A dél-vietnami hatóságok valóságos hajtóvadászatot in­dítottak a fiatalok ellen, hogy erőszakkal toborozzák őket a bábhadseregbe. A rendőrök egy pincében egy öreg bácsi­kát találtak, aki oda rejtőzött a toborzók elől. — Minek bújtál be ide? — csodálkozott a toborzó tiszt. — Mit gondolsz, kinek van szüksége ilyen öregemberre? — Ki tudhatja? — vála­szolt az öreg, — Lehet, hogy nincs elég tábornokotok sem... Művészkörökben is divatos a hobby. Gobbi Hilda gyűjte­ménye például országos vi­szonylatban is páratlan ritka­ságnak számít. Visegrádi vil­lájának kapuját és az ablakok rácsait összeforrasztott lópat­kók díszítik. Hemrégen ritka jubileumot ünnepelt a mű­vésznő: felkerült villájának díszrácsaira a négyezredik szerencsepatkó is. A Madách Színház művésze, Pécsi Sándor régi műgyűjtő. Az országot és külföldet járva kutatott a régiségek, a kü­lönböző korok emlékei után. Kertjét bronzkori urna, római szarkofág és régi pravoszláv sírkő darabja díszíti. Számos néprajzi tárgyat őriz lakásá­ban, így például régi vasszer­számokat, lózablákat, olajmé­cseseket és az ország külön­böző tájain fellelt köcsögö­ket. Amikor a Felvidéken a Szent Péter esernyőjét forgat­ta, számos régi cseréptányérral és a szabadtűzhelyek ková­csoltvas láncaival gazdagította gyűjteményét. A szép rene­szánsz tubákos szelencét Firen­zében vásárolta. A nyáron Mongóliában járt, gyűjtemé­nyének legújabb darabjai in­nen származnak. Kollégája, Újlaky László gyermek vil- lanyvasutakat gyűjt. Váradi Hédi pedig a színházi előadá­sokat hirdető plakátokat őrzi. A művé?* t Szinte izzik a nyár végi nap sugaraiban a töprengő arc, a fényes homlok. Derkovits homloka. A salgótarjáni „mű­vésztelep” (négy műterem ab­lakai nyílnak e tájékon a völgyben fekvő városra) süt­kérezik a nyárutóban, Borsos Miklós szobrászművész kitűnő alkotása a nagy magyar pro­letárfestőről itthon Van e há­zak sziluettjei között. Mustó János festőművész is itt él. Egyében kívül, Szent­endre kerül szóba. — Nem szeretnék füvek kö­zé menni — gondolkodik han­gosan a művész. — Itt érzem jól magamat, igénylem a tár­sadalmi légkört. Beszélgetünk. Ha nem hang­zottak vojfia el ezek a szavak, akkor is megérezte volna a lá­togató: ez a világ, ez a város Mustó világa. Ez a műterem, amelynek szomszédságában ir­datlan, kopár salakhegyek szúrnak az égbe, ahol minden ridegségével, benne van az ipar a levegőben, vonzásával, gépiességével és humanitásá­val együtt. — Itt, ha kinyitom az abla­kot, bejön a „széttört csend”, a mozgás az átgondolt emberi tevékenység zaja. Nem vágyik csendre. Egyik vendége — művészettörténész — nemrég megjegyezte: mi­ért nem füvesítik be a szom­szédos „hegyet”? A salakot, amely a gyárakból jön az égés, a munka mellékterméke­ként. Én Is ebben a városban élek jó pár éve már, nem aka­rom befüvesíteni a salakhe­gyet. nézzük, hanem végig is gon­doljuk a képet! Amit „kívül­ről” mutat? A föld rétegei­ben geológiáikig meghatáro­zott helyen nyugvó szénsávot emeli magasra művén a festő. Vidéki aknák ásítanak, salakhegyek ágaskodnak. A mű jelképei: a kosár, a tra­verz, a fa és a szén a maga nyers ridegségében. Elsősor­ban nem élvezem, inkább gon­dolkodom a képen. A művész ezt el is várja látogatójától. Katarzis. Három kép egy ke­retben, vagy három gondolat együtt? Vagy éppen egyetlen gondolat több részre bontva? Halad a világ a XXX. század felé és gondolkodói látják: az élő és élettelen különböző vi­lág. Mindegyiknek megvannak azonban a maga pólusai, ame­lyek vonzástörvényei szerint fejlődnek, mozognak. A vilá­gosabb XXX. század remé­nyében fogant ez a kép. Munka. A kéz, a csavar, a fogaskerék szerepe különböző síkokban más-más megfogal­mazásban ... S végül néhány szó a Történelem, I-ről. Mus- tónák érezhetően szűk a kö­rülhatárolt keret, monumenta­litás felé hajló művészi alkata, alkotói vehemenciájának mo­numentalitása egyaránt fesze­get minden képet. A Történe­lem I-et is. Történelem? Gon­doljuk csak végig: szurony, vér, jajgató anya, céltábla-szi- vű katona, acélsisak, szöges­drót, kéz; nem tenyér, ököl. Síkok látszólag céltalan hul­lámzása, ami azonban nagyon is szigorú törvények, az osz­tályharc törvényei szerint tör­ténik. Hiányzik még e képből egyeben kívül — a tenyer Mustó közbeszól: —: Ez a Történelem !., nem a történelem. Csupán a soro­zat egyik darabja. Elsőként ez készült el, egy merítésre való a kimeríthetetlen kútböl. Most e kút fölé szeretnék hajolni még egy ideig. Ügy tűnik, a XX. század művészetének történetében a haladó szellemű alkotások ke­rülnek előtérbe. M'aradandó- ságot mindig is a progresszi­vitás biztosít, e nélkül lehe­tetlen jó minősítést adni az adott művészeti ágnak, S az adott művésznek is, aki a kü­lönböző paraszti, polgári, ese­tenként munkás reminiszcen­ciák jegyében született diva­tok figyelemmel kísérésén túi öntörvényei szerint a rend, a szerkezet értelmes hangsúlyo­zásával alkot. Korunkat talán még keményebb tudatosság jellemzi, ami a társadalmi igazság igényét, az ember fel­szabadításának vágyát illeti, erősebb tehát a szellemi eltö­kéltség is a világ megváltoz­tatására, mint valaha. Nem nyugtattak meg Mustó János képei, s ej r megval­lom — örömömre szolgál Nem kedvelem a műtermi harmóniákban való sütkére- zést. Mégsem nyugtalanul lép­tem újra az utcára, hanem gondolkodva, emberien. Né­hány percet aztán mégis süt­kéreztem — a napon. Derko­vits mellett. Tóth Eleméi Új nevelők a szécsényi járásban (A Fiatal Képzőművészek Stúdiója fennállásának tizedik és a KMP, valamint a KIMSZ megalakulásának ötvenedik évfordulójára decemberben jubileumi kiállítást rendez, az ezt megelőző pályázaton Mus­tó János Üvegfúvók című ké­pe rangos országos díjat nyert. Elsősorban mégsem a díjak­ról, inkább az alkotásokról esik szó Mustó műtermében. Pontosabban, nem is a szó, maga a mű tölti be a műter­met.) Néhány újabb alkotás: Bá­nyavidék, Katarzis, Munka. Bányavidék. A figurális és nonfiguratív művészet ele­meiből született kép. A külön­böző elemek konstruktív egy­más mellé sorolása, az érte­lemre való állandó apellálás, a kép XX. századi racionalitá­sa rejti a mű belső, a külsősé- ges jegyek alapján alig ma­gyarázható harmóniáját. Pon­tosabban, inkább elvezet e harmóniához. Ha nemcsak Egy évvel ezelőtt sok gon­dot okozott a szécsényi járás­ban az, hogy kevés a nevelő. A járási művelődésügyi osz­tály kénytelen volt munka- szerződést kötni 17 érettségi­zett fiatallal- Az új tanév in­dulása előtt Radics Győző osztályvezető elmondotta, hogy az idén 27 nevelői állás­ra hirdettek pályázatot, öten egyenesen a főiskoláról ér­keztek a járás iskoláiba. Ti­zennégy pedagógus pedig más járásokból érkezett Szécsény- be. Igaz, néhányan elköltöz- íek. hárman pedig nyugdíjba mentek, azonban így is lé­nyegesen jobb a helyzet, mint az elmúlt esztendőben 1 volt. Nagyobb lehetőség lesz arra, hogy a szaktárgyakat vala­mennyi iskolában szaktanárok tanítsák. Természetesen a helyzet ja­vulásához nagymértékben hozzájárult, hogy jobb a ne­velők szociális helyzete, mint eddig- Többek között Litkén, Nógrádszakálban, Endrefal- ván és a járási székhelyen is pedagóguslakásokat vásárol­tak. A nevelők közül többen éltek a lakásépítési kölcsön­nel, Karancsságon pedig álla­mi beruházásból épül pedagó­guslakás. Néhány községben azonban még szükség lesz az érettségizett fiatalok tevé­kenységére. A művelődésügyi osztály hat fiatallal köt szer­ződést. Debreceni László ti. — Sajnos, nem az irodánkon múlott... hebegte Cloy. — Nem is. . — hahótázőtt Kinzig úr. — Rajtam. A fenébe, dühöngött a hírszerző, csupa olyan dolog­ról beszél ez a kereskedő? amiről fogalma sincs. — Esetleg, ha újból megpróbálná kérem.. , Az utóbbi időben irodánknak nagyszerű kapcsolatai vannak a magyar hatóságokkal. Egy-két prospektust talán... — Már nyúlt is a táskájába. — Köszönöm... — hárított Kinzig úr. — Vörös posztó vagyok én a magyar vámosoknak. Cloyban derengeni kezdett valami. — Hátha már elfelejtették... — tapogatózott. — Hiszen, ugye ön kereskedő. így bizonyos fokig érthető, ha egy kereskedő ugye vinni, vagy hozni akar egyet- mást... A kövér a fejét rázta. — Kár a gőzért. Megmondták a vámosok, mikor elvették a negyven rúd szalámit, hogy többet ne talál­kozzunk... Elég hülye voltam uram, hogy még egyszer próbálkoztam vízum-kéréssel. Másodjára, köszönöm, de nem megyek a falnak. Cloy eleget tudott. Sajnálkozva búcsúzott. A boltiak egyszerre köszöntötték, mikor kilépett az utcára. | — A kövér csempésszel tehát végeztünk. .. — szö­gezte le az eredményt. — Különben is olyan a képe, hogy eleve disznóságot tételez fel róla az ember. Máradt — 31 — tehát a másik. Ki is?... — Elövette a papírt, s félhan­gosan olvasta: — ... Karl Bergmann, gépkocsivezető, Kleingolf Strasse három. .. IV. FEJEZET. A garázsban visszhangzott a kiáltás: — Bergmann!... Bergmann! öt kocsi állt a betonon. Szerelők piszmogtak rajtuk. Az egyik mellől vékony, overálos férfi emelkedett fel a másodszori hívásra. — Mi lelt? — A főnökhöz, futás! Bergmann lelökte az olajos rongyot, egy darab kóc- ban megtörölte a kezét, s a kijárat felé indult. — Mit akar? — Honnan tudjam? No, biztos nem azt, hogy üljek a helyére, gondolta baljóslatúan, amint átvágott a keskeny udvaron. — Lincke úr csak akkor vett tudomást az alkalmazottai­ról, ha valakinek etért, vagy azért nem volt rendben a szénája. Máskülönben keresztülnézett rajtuk, mint a le­vegőn. * Bergmann kopogtatás nélkül lépett az irodába. ^ — Hívatott a főnök — mondta a kövér gépirónő- nek, aki úgy trónolt Lincke úr ajtaja előtt, mint egy elhízott magántestőr. A főnök állítólag szerette a kövér nőket. Legalábbis ezt suttogták a vállalatnál. Volt olyan, aki látta őket együtt vacsorázni az Alhambrában. Mi közöm hozzá, vont vállat Bergmann, mikor a gépírónő eltűnt az igazgatói ajtó mögött. Vannak nők, alak sem­mitől sem undorodnak. Ügy látszik, ez a kövér is hoz­zájuk tartozik. — Tessék, Bergmann.. . Az ajtó megnyílt és a gépkocsivezető átlépett a kü­szöbön'. lincke úr púpos volt, köhögős és alig érte fel ülve az íróasztalt. Nyakkendőjében kis aranykeresztes tűt viselt. Mint egy pók, gondolta Bergmann, egy pók, aki éppen áldozatra les. Ezúttal minden bizonnyal őrá. — Itt vagyok, főnök A pók megmozdult. A gépkocsivezető úgy érezte: mindjárt rárohan, s körülhurkolja a hálójával. — 32 — — Hogy adta te a kocsiját, Bergmann? A hangja is olyan volt, mint ő maga: torz, kellemet­len, fisztulás. — Lemosva, főnök. — Hm... — Lincke úr feltette az asztalra hosszú karjait, s malmozott az új javai. — És a lámpa? Hogy törte össze a lámpát? Szóval emiatt, morogta magában Bergmann. Valaki beköpte. — Nern törtem össze — válaszolta kissé ingerülten — csak a üvegje repedt'meg. Nekem farolt egy teher­autó. — Egy teherautó? A pók csúíondárosan ingatta a fejét. A levegőbe kéne kapni és jól megrázni, gondolta Bergmann. Vajon kihullana belőle az a sok pénz, amit rajtunk összeha­rácsolt? — Egy teherautó... — sipította a főnök. — így vi­gyáz maga a vállalat kocsijára?! — A legjobb akarattal is előfordul, kérem. Lincke úr abbahagyta a malmozást. — Na, hogy máskor ne fordulhasson elő, . . húsz márka! Bergmann felkapta a fejét. — Mi az, hogy húsz márka? A pók széttárta mellső lábait és köhögött. öt az üveg, tizenöt márkára pedig megbüntetem A gépkocsivezető dühös lett: — Ez disznóság! Lincke úr úgy tett, 'mintha rosszul hallotta volna. Hogy mondta, Bergmann? Nem értettem tisztán. Valami kifogása van? Ha igen, szóljon. Segítünk rajta. Nem muszáj magának itt dolgoznia. Öt perc alatt kész a végelszámolás... Tessék? Szólt valamit? Gazember, forrt Bergmannban a méreg. Megérné azt az öt évet. De mi lenne addig Hildával? Így is ne­hezen élnek, egyik napról a másikra. Hisz annyi gépko­csivezető szaladgál munka nélkül. Tehetetlenségében összecsikordultak a fogai. (Folytatjuk) t — 33 — A

Next

/
Oldalképek
Tartalom