Nógrád, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-22 / 223. szám
A csitári vargabetű Úrhalom előtt letértünk a főútról. Az öreg autó könnyedén szelte a kilométereket a portalanított országúton, s néhány perc alatt elértük Csf- tárt, a lankás, zöldhátú dombok közé települt kis községet. A falu szélén megálltunk egy idős parasztember mellett, aki tehenet vezetett, tőle kérdeztük meg. mit tud Mészáros Józsefről, a hires fafaragó népművészről. Csak egy fényképet tudtunk mutatni neki, ántín a nevezetes öregember fiatal fiuk és lányok karéjában éppen békésen pipázva farigcsál. — Igen. ö az. A Józsi bácsi — forgatta a kezében a fényképet alkalmi kalauzunk. — De hiába keresik, meghalt szegény. már vagy két éve. i Nem akartuk elhinni. A falu közepén a községi tanács elnökével akadtunk össze, tőle újra érdeklődtünk. — Meghalt, valóban meghalt — erősítette meg a korábban hallottakat. — Hogy pontosan mikor, nem tudom, de biztosan van már úgy két éve. Látva elkeskenyedett arcunkat. a csalódottságunkat, amit a meglepő, váratlan hír váltott ki belőlünk, készséggel felajánlotta: elvezet bennünket egy másik ügyeskezú pásztoremberhez. készítsünk vele riportot, ha már azzal. akinek híres szőrdudáját a fél ország ismeri, sajnos, többet nem találkozhatunk. Beleegyeztünk. Magunk sém sejtettük még, hogy a kedéA gyermek nem alkot, játszik. Színes ceruzával, krétával, ecsettel a kézében felfedezni indul a világot, keresni benne a maga helyét. Nem absztrahál. a valóság egy-egy. számára izgalmas jelenségét sajátos formanyelven bár, de hűen igyekszik visszaadni. Az alkotó játék nyomán kikerekedő „művek" a felnőtt számára is izgalmasak, hiszen talán mindennél őszintébben Valiénak a gyermeknek a valósághoz fűződő viszonyáról, arról árulkodnak, ami tettre bírja a szárnyaló gyermeki képzeletet. A képcsarnok galériájában a Salgótarjáni Művészeti Hét keretében megyej gyermek- rajzkiállítás nyílt „Életünk, jövőnk” címmel. Szokatlan ebben a környezetben a gyermekrajz, de az életörömet sugárzó, szemet-lelket gyönyörködtető, színes világ, kellemes élményben részesíti a vásárló- látogatókat. A rajzok frissek, ötletesek, eredetiek, ízíg-véríg gyermekmunkák. lyesnek ígérkező találkozásból, beszélgetésből, a várakozásunkkal szemben, végül valami egészen más, egy szomorú vargabetű kerekedik ki. A rendezett porta, ahova beköszöntünk, jó benyomást keltett. Az udvaron gyerekek harcuroztak. A nyári konyha ajtajában egy fiatalasszony fogadott bennünket. Amikor aztán Ülő módon közöltük veie a jövetelünk okát, meglepetésünkre nyugtalan lett. riadt fény gyűlt ki a személjen. Amikor a tanácselnök elmondta neki. honnan jöttünk, zavara tovább nőtt. — Az öreg? — kérdezte nyújtott hangon, mint aki azon gondolkodik, hogyan szabaduljon meg a kellemetlen vetidé- gektől. — Nincs jól, Nem lehet Vele beszélni — énekelte. — Nagj'on rosszul van az öreg Nem tud az már beszélni. A siratóasszonyokat juttatta az eszembe. — Hol van? — kérdezte a tanácselnök. — Láthatnánk? A fiatalasszony tétován, kelletlenül intett előre a kezével és bevezetett bennünket az istállóba. Az öregember egy kézzel ácsolt, keskeny díkón hevert, feslett pokróccal, ócska ruhadarabokkal fülig betakarva, kopasz, aszott koponyája körül rajzoltak a legyek. A megdöbbenéstől néhány pillanatig nem jutottunk szóhoz, az asszony tnentegetőzé- sét Is alig hallottuk. A rendkívül igényesen szelektált anyag elsősorban a vidéki iskolák tevékenységét dicséri. Kivált Radics István festőművész, megyei szakfelügyelő kisterenyéi és nagybátonyi tanítványai rendelkeznek az átlagosnál jobb szín- és formaérzékkel, technikai felkészültséggel. A díjazott rajzok készítői — Ancsán Mária, Balogh Ágnes, Ördögh Mária NagyZátonyból, Máté Katalin Nemtiből, és Vaspál László Kislerenyéről bizonyultak a legjobb „felfedezőknek", ők látták meg a legtöbbet a sokszínű. az élmények sokaságát nyújtó világból. A különdíjat Tóta József salgótarjáni óvodás korú kapta, akinek rajza — stílusosan — a látogatókat invitáló plakátot is díszíti. A kiállítás ízléses megrendezéséért dicséret illeti a Képcsarnokot, amely az utóbbi időben több rangos tárlatnak biztosított helyet és ezzel a város egyik szellemi műhelyévé lépett elő. Cs. B. — Kifolyik mindén belőle, összepiszkít mindent. Mit csináljunk vele? — hajtogatta. — Hány éves az öreg? — kérdeztem. — Kilehcveuegy. — Volt nála már az orvos? — Volt, hogyne lett Volna —* hadarta a fiatalasszony. — Tavasszal is kinn volt nála, de látja, öreg már, mit is csinálhatnánk vele? Nem faggattuk tovább. Lehangolta» hagytuk el a rendezett portát, ahol Nagy Ferenc bácsit, az ügyeskezű pásztorembert, vénségére kitették az istállóba. A tanácselnök megnyugtatott, lesz gondja rá, hogy rövid időn belül újra emberséges körülmények közé kerüljön a magatehetetlen ember. Mert egy munkásélet után az utolsó óráig mindenkinek joga van a tisztességes bánásmódhoz. Ha a vér szaVa el is némult, ezt követeli a humánum, az emberség. Aki korábban mindig adott, s ma is rendszeresen járadékot) időnként szociális segélyt kap, amit mások vesznek fel helyette, joggal várhatja el, hogy kapjon, ha rászorul, akkor is, amikor már adni nem tud. Az udvaron hancurozó gyerekekre gondoltam, akik látják szüleik kíméletlenségét, amit magyarázni lehet, megérteni, helyeselni egyáltalán nem. Tatán nem sok, s egyre kevesebb hasonló esettel lehet találkozni már, de egyetlen egy mellett sem szabad elmenni szó nélkül. Mert mit várhat a ser- .1 ülőktől öregségére akárhol, akárki is, ha engedjük felelőtlenül lerombolni bennük mindazt, amire később építeni lehetne? Kiss Sándor Ipartelepítés Balassagyarmaton A tárgyalások és az előkészületek után UKiü Júniusában kezdőink a termelés a Magyar Kábelművek balassagyarmati gyáregységében. A szerelőcsarnok felállításához a megyei tanács végrehajtó bizottsága hárommilliós segítséget nyüjt azzal a kikötéssé!« hogy a Kábelművek ázt t910*ben visszatérni. Előreláthatólag a H- uomkölöttáru-g.vár helyi gyáregységének építkezései is jövőre kezdődnek. mmmmmmmamummmmmm Csacsi” Tera, született Dóka Teréz, egyike volt a dejtári széplányoknak. A „csacsi” ra- gadéknév különböztette meg az apját, a többi Dókától, így őrá is ráragadt. Tera néni már nem emlékszik rá, milyen alkalomból, hogyan született ez a furcsa ragadéknóv. Nem is szólították másképpen világéletében, mint „csucsi” Tera. A cinkoskodás A századforduló faluja nem élt olyan színes életet, mint manapság sokhelyütt, habár az érzelmi kötődésék mélyebben gyökereztek abban az időben. Nyáron meg a két átmeneti évszakban mindenki igyekezett munkát találni, a szórakozás, a játék télire maradt. Nagy divat volt a fonó. Tera néni szívesen mesél erről. Az volt az igazi, szórakozás, nem a maiak — mondja lekicsinylőén. — Mi. lányok a fonóba jártunk. De odajártak a legények is. cinkoskodni... Mi az a cinkoskodás, Tera néni? Mosoly suhan át az arcán, — Szerelmeskedő játék Egyik legény például feltérdelt a sámlira, mire a lányok megkérdezték mit csinál. A legény rá felelt. hogy kávét édesít. Megkérdeztük, hány kiló cukor kell bele. mire a huncut, rávágta, húsz. Aki „odavitte'' a cukrot, annak kellett megadni a csókokat ... Sok a gazda, még sincs gaztla Tanácskozásokon, magánbeszélgetések alkalmain) teljes egyetértés alakul ki arról, hogy Szécsényben rendbe kell tenni a műemléki szempontból is értékes Forgách-kastélyt. A községi tanács tervet dolgozott ki. hogyan hasznosítják az épületet. Közintézményeket, múzeumot terveztek elhelyezni benne. Az épület felújítására igényt tartott az Országos Műemléki Felügyelőség, a megyei tanács illetékes szervei ís. akik gazdának is tekintették magukat. A közös összefogás eredményeként kicserélték a romos tetőszerkezetei. Igaz, nem a legszerencsésebben. Igyanis szürke palával fedték be, amely a kastély régi képét megváltoztatta. Ilitől eltekintve hasznos megoldás volt. mert az omladozó épületet megvédték a pusztulástól. A munka befejezésekor mindenki arra számított: később rendbe teszik a falakat, a szobákat, egyszóval: befejezik a kastély felújítását. Nem ez történt. A Forgách-kastéllyal évek óta nem történt semmi, s ma már ismét becsorog a víz. Panaszkodnak a község vezetői, hogy azóta tovább pusztul az épület. Legutóbb a kéményt döntötte le a vihar. Beszakadt a tető. ázik az épület. Nincs, ahol segítséget kapnának. A gazdaként fellépő szervek egymásra hivatkoznak. Végső soron a sok gazda közül nem maradt senki. A községi tanács nem rendelkezik az építéshez szükséges pénzösszeggel, és felújítási terv nélkül még társadalmi munkásokkal sem dolgoztathat. Omlik a történelmi múltú bástya is. Mindent megtesznek a megőrzéséért, de érdemleges munkát itt sem végezhetnek. Sürgős segítséget kell nyújtani a községnek a műemlék megvédéséhez és hasznosításához! B. Oy. Tárlatlátogatáson Gyermekrajzok margójára A munkásmozgalom nagyjai — megyénk szülöttei Titkos megbízatás Nagyszámú és szervezett ipari munkásság híján Balassagyarmaton a Tanácsköztársaság előkészítése és megszervezése, később pedig eseményei, jóval bátortalanabbul és lassabban zajlottak le, mint az iparosodott Salgótarjánban. Azonban Balassagyarmaton és a környékén alig akadt munkás, aki saját vagy a mások tapasztalatai alapján ne lett volna érdekelt a proletariátus és a burzsoázia közötti élet-halál harcban. A párt és a szakszervezeti mozgalomnak az építőiminkások is élenjárói voltak, és azok a cipész- és szabósegédek, akik bosszabb-rövidebb időt Budapesten töltöttek el. Az akkori harcok résztvevői közül a ma is jó egészségnek örvendő Sípos Lajos szintén Budapesten kapcsolódott be a munkásmozgalomba, így beszél erről: — 1907-ben, tizenhat éves koromban kerültem Pestre. A múnkahélküliség miatt sokáig nem kaptam állást. Mivel a rendőrök és detektívek nem ismerték a vidékről felkerült fiatal legényeket, a gyárak előtt mi osztogattuk a röpcédulákat. Jó darabig simán ment a dolog, hanem egyszer elkapott égy detektív a Kerepesi úton — a nevére ma is emlékszem Vászondi Ipnácnak hívták — és bevitt az őrszoljába. Alapos fenyítésben részesítettek. és felírták az adataimat. Az elvtársak tanácsára ezután már nem is próbálkoztam röpcédulaosztással. Ismét visszajött Balassagyarmatra. Itt egy ideig Cipőfelsőrész-készítőként dolgozott. aztán az első világháború kitörésekor bevonult katonának. — Sérüléssé! szereltem lé. d,e mihelyt módja volt, azonnal beálltam a Vörös Hadseregbe. Idegen, tőlünk távol álló célok helyett végre a saját sorsunk jobbrafordításáért harcolhattunk. A támadó cseh burzsoá csapatok visszaverése közben, április' végén átkeltünk az Ipolyon, kisebb-na- gyobb összetűzések során gyorsan haladtunk előre, egészen Szénavárig. Felszerelésünk nem volt hasonlatos a lelkesedésünkhöz, az egységnek alig volt pokróca. Így esett, hogy régi sérülésem kiújult, s emiatt nem vehettem részt fegyveres harcokban. Visszatértem Balassagyarmatra, ahol az egészségügyi állomás, a mostani Bajcsy-iskolá- ban volt felállítva. Egy szani- tée négy napra „írt. ki”. Alighogy hazamentem, értem jöttek: menjek a jelenlegi járási tanács-épületbe, ahol akkor a Vörös Őrség vármegyei pa rancsnoksága székelt. Balassagyarmaton, de az ország egyéb részein is a hatalom katonai és polgári szervei közé sok ellenség furako- dolt be. A balassagyarmati direktórium elnöke, dr. Somló József ügyvéd is áruló volt, űzelmelre csak 1919. április 25-én derült fény. A régi rend látszólag átállt hívei közül sokan visszaéltek a hatalommal, és minden erejükkel gyengítették a Tanácsköztársaságót. Balassagyarmaton Pintye Gyula, a Vörös Űi-ség ezredparancsnoka kezdte meg ellenük a harcot. — Pintye elv társ arra kért, hogy civilben, anélkül, hogy valaki is megsejtse jövetelem célját, látogassak el a cseh területen levő Kékkőre. Azt kellett kiderítenem, kik azok, •akik dézsmálják az Almássy- kastély zárolt kincseit. Any- nyiia nem voltam beteg, hogy ne tudtam volna elvállalni a feladatot, Nekiindultam, és még aznap eljutottam Kékkőre. Szerencsére Éltek a községben rokonaim, segítségükkel hamar szót értettem a kulcsárral; Ö se nézte jó szemmel. hogy az AtfMáisy-család volt ismerősei, akik régebben bejáratosak voltak a kastélyba. különféle ürügyekkel behatolnak oda és felbecsülhetetlen értékeket visznek magukkal. Estére kezemben volt a dézsmálok névsora, másnap délelőtt akartam visszajönni. Hajnalban azonban hírét vettesni, hogy cseh burzsoá csapatok közelednek a község felé. A fegyverszüneti szerződést megszegte atkaroló hadni oz- dulatot hajlottak végre. Gyorsan hazaindultam, de Balassagyarmattól öt kilométer!** szembetalálkoztam az egységekkel. Civilben voltam, eleinte nem bántottak, de hogy megmotoztak és megtalálták « revolveremet meg a feljegy zést. amelynek rendeltetéséről nem Voltam hajlandó beszélni, rossz napoknak néztem elébe Hadbíróság elé állítottak éí kémkedésért várbörtönre ítéltek. Az igaz, hogy katona létemre civil ruhában titkos megbízatással mentem át. dr nem kémkedtem, legalábbis nem róluk. Fogolycsere révét) kerültem haza. sajnos csak a Tanácsköztársaság bukása előtt egy nappal. A Tanácsköztársaság leverésé után a fehérterror üldözése, letartóztatás és börtön várt a Vöri5skatonáki'a. Sípos Lajos ís sok megpróbáltatáson ment keresztül. — A megtorlás első, kampányszerű hullámának elmúltával még sokáig, egészen » felszabadulásig éreztették velem „rovott” múltamat. Az iparomat nagynehezen visszakaptam, dolgoztam ís rendesen, de közszállításban például csak megszigorítással vehettem részt. Azonfelül, hogy hosszú évekig állandó rendőri felügyelet alatt álltam. és házkutatás ürügyén akkől túrták fel a lakásomat, amikor akarták, rokkantságom miatti trafiktartásra vonatkozó kérelmemet is állandóan elutasították. A kérvényen mindig ott volt az elutasításhoz bőven elegendő indoklás: „Vöröskatona volt”. * A kommunistákat, volt direktóriumi tagokat és vörös- katonákat a negyedszázadoí terror sem tudta eltérneni a ti zen kilences eszméktől. Számban- megfogyatkozva és idősen, de ma js ott vannak azok között, akik élen járnak a szocializmus építésében. Életük példájával, beszámolóikkal pedig arról gondoskodnak, hogy a fiatalabb nemzedék képviselői is megismerjék az eseményeket, melyek nagyban hozzájárultak a szocialista rendszerünk kialakításához. Baranyai László Csucsi — Csak o. legények voltak ilyen huncutok? Ingatja a fejét. — Mi, lányok meg a „kútba estem”-et kedveltük. A kútba esett lány legényt választott, aki kihúzta. Erre az odament hozzá, de a többit már tudja. A háború A szép Dóka Teréz 1906-ban lelt Varga Sándor né. A boldog házasság nem tartott sokáig, mert beleszólt a kisemberek boldogságába a történelem. — Péter-Pál napja már elmúlt — emlékezik Tera néni. — Egyik éjjel arra riadok: dobol n kisbiró. Mondok, itt valami baj van. A pendelyre kapok egy nagykendőt, s hallgatom: menni kell az embereknek a háborúba... Sírva szaladtunk Vadkertig, mert ott gépeltek az emberek. Azután elvitték őket.. Különösebb érzelmi hangsúly nélkül pergeti a szavakat. Az idő betemette már « fáj- dolinákat. megszépítette az örömöket Habár az utóbbiban kevés részük volt a falusi asszonyoknak mert a létén vívott kft?delemben nem jutott rá ídetilk. — AHg volt mit enni — folytatja az Idős asszony. — Egyik alkalommal nagy boldogság ért. Szereztem valahol hadi-margarint. Sütöttem ts vele egy kis pogácsát. Csák valahogy rettenetesen büdös volt. Gondoltam, előbb adok a kutyának. De az se ette meg, otthagyta. No, Sajó — mondtam —, ha neked se kell, akkor mi se esszük meg. — Mi lett aZ emberrel? — Az első volt ezen a vidéken. aki megsebesült. Ügy nézegették, mint a, csodát. Akkor koptunk ezt. azt, adományokat ..a hasáért tett szolgálatért”, De utána újra csak elvitték. Csucsi Tera magára maradt. Gondoskodnia kellett a családról, akárcsak sok tnás asz- s Sonynak. Pesti munkák A környező uradalmakban keveset, fizettek. Kicsi volt a napszám. Más választás nem volt, csapatostól utaztak Pestre munkát nézni. Akkoriban sokat építkeztek a vállalkozók, kellett az olcsó munkáskéz Egy építkezésre került Csucsi Tera is. — Nem olyan volt ám az építkezés, mint most — mondja. — Akkor mén kézzel húztuk fel a mnlterős-vödröt. a magas emeletékre Szabad szombat se volt. A pénzt meg nem adták könnyen. Be ís bugyoláltuk a kendő csücsökbe, s bedugtuk a réklibe ... — Szórakozni nem jártak? Aem /ülőit Legyint a ráncos kezével. — Ln Pesten nyúl te ni el, de még sosem jártam az állat- kertben. Ou fizetni kelteit, ilyesmire meg nem jutott, Egyszer csapott be egy mutatványos, az öt koronámért nem láttám semmit. Csak odajártunk, ahol nem kellett fizetni. A ligetben sétáltunk... Megkockáztatom, s kérdem Tera nénit, ismeri-e Szabó Zoltán könyvét, a Cifra nyo- morúság-ot. A kérdésre Tera néni arca elkomorodik. Szigorú lesz a hangja. — Nem ismerem. Erről néni tudok semmit. Mit tudom én, miket hordtak össze abban as irományban ... Megfagyott a hangulat. Tera néni kedveszegetten válaszol még, de látnivaló, jobban szeretné befejezni a beszélgetést. Búcsúzunk. Az utcán ballagva tűnődöm. Hosszú utat tett meg ez « hetvenkilenc éves asszony s négy-öt családot Összezsúfoló szűk dejtári udvaroktól a máig. Nem lehet, nem szabad felróni, ha nem érti meg a ma sók-sok változását, a mai élet új formáit, a fiatalokat, az új szokásokat, a modernebb játékokat Pádár András NÖGRAD — 1968. szeptember 22., vasdrnop 5
