Nógrád, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

tfunl^ásiiiozs'aloni 1S90-I01S flX.) „DERES KELL IDE...!" Gondolatok a Palóc föld új számáról Nógrád megye parasztsága — akárcsak az egész országé — már a jobbágyság korában sem volt egységes és a vagyoni különbségek a IvX. század elejére, még nagyobb megoszlást noztak létre. Ezt a megosztott parasztságot a különböző polgári pártok saját céljaik érdeké­ben nyergelték meg. Jíz külsőleg az egyes kép­viselőválasztások idején előforduló véres kar­hatalommal megfékezett verekedésekben nyil­vánult meg. Ez a „politikai harc” az uralkodó osztályok számára — a nyílt szavazások korá­ban — az ellenjelölt híveinek megfélemlítését célozta és semmi köze sem volt az őszinte vé­leménynyilvánításhoz. A XX. század elejére azonban kialakult me­gyénkben is a parasztság körében két olyan csoport, amelyek alkalmasak voltak a haladó társadalmi' eszmék melletti harcra. Ezek egyi­ke az uradalmi cselédek és a nincstelen föld­munkások, másika az iparmedence kétlakiai- nak, azaz alkalmi vagy állandó ipari munkát is vállalóinak a csoportja, amely elsősorban a kisbirtokos parasztság egyre szegényedő réte­geiből alakult ki. Az uradalmi cselédek megmozdulásairól me­gyei sajtónkban is szép számmal jelentek meg tudósítások. Lefolyásuk és a velük szemben alkalmazott megtorlás szinte sablonos. Példá­ul: 1907 októberében „Horváth Bertalan ho- mokterenyei földbirtokos mezőgazdasági cse­lédei sztrájkba állottak. A hatóság beavatko­zása folytán, folyó hó 2-án, szolgálatukba visszaléptek kettő kivételével, amely két cse­lédet 5—5 napi elzárásra ítéltek és szolgálati viszonyukat felbontották.” Ugyanekkor a Salgótarjáni Hírlap ugyan­azon számában a Somoskőújfalui Krepuska-fé- le birtok béreseinek a hatósággal való össze­ütközéséről is olvashatunk. Ez az ügy Balázs János béresnek az uradalmi ispán által levont párbére miatt robbant ki. „A lármás béresnek pártját fogta három társa és igazának keresé­sére bátorította úgy, hogy a zajongó cselédek megrendszabályozására kénytelenek voltak az uradalom emberei a község birájáért és fő­jegyzőjéért küldeni.” A bírót és a helyszínen megjelent jegyzőt a cselédek elverték. Ekkor a járási főszolgabíró „Szakai Ferenc, saját fo­gatán, két csendőrrel jött ki, de ez is kevés­nek bizonyult a cselédek zajongásának elfojtá­sára, úgyhogy még négy csendőrt kellett kive­zényelni.” A hat csendőrnek sikerült a lázon­gó cselédeket megfékezni és a járásbíróság­hoz bekísérni. Az alkalmi munkát vállaló mezőgazdasági dolgozók körében az arató- és cséplpmunká- sük sztrájkjai a század elején minden évben komoly problémát okoztak. Megyénkben ezek az aratósztrájkok szórványosabbak és kisebb méretűek voltak, mint az Alföldön vagy a Du­nántúlon. Ennek oka részben a kisebb gabo­natermő területben, részben a nógrádi mező- gazdasági üzemek gépesítésében rejlett. 1912- ben a Nógrádi Hírlap egyik augusztusi cikke szerint „az idén különösen nagy erővel próbál­ták elvetni a bizalmatlanság, a gyülölség mag­vait és csak a véletlen csodája, hogy ebből a megye mezőgazdaságának kiszámíthatatlan kára nem lett. — Igaz ugyan, hogy a gazdanép is (értsd a földbirtokosokat) résen állt, s ma már a gazdákat egy váratlan aratósztrájk sem találja olyan készületlenül, mint találta haj­dan. A tartalék aratógépek ott vannak minden gazda fészerében, s ez is volt a legfőbb oka annak, hogy a mértéktelen izgatásnak súlyo­sabb következménye nem volt.” A cséplősztrájkokkal szemben pedig úgy vé­dekezett a Nógrád megyei Gazdasági Egyesü­let, hogy magáévá téve a Pest megyei átiratot kijelentette, hogy „a cséplőmunkások ne ipari munkásoknak tekintessenek, tehát ne az or­szágos munkásbiztosító pénztáránál biztosít­tassanak.” — Vagyis igyekeztek minden kap­csolatukat az ipari munkássággal megszakíta­ni. Az ilyen és hasonló intézkedésekkel szemben jött létre a Magyarországi Földmunkások Or­szágos Szövetsége, amely megyénkben különö­sen 1918 nyarán szervezkedik erősen. 1918. május 28-án jött létre a nagylóci csoport. Az uralmukat féltő kizsákmányolok 1913- ban már szükségesnek tartották — a munkás- mozgalom mellett ugyanolyan fontos szerepet tulajdonítva a szegény paraszti és földmunkás mozgalmaknak —, hogy a munkásosztály által kezdeményezett általános és titkos választó- jogi harcban egészen durva megnyilatkozások­ra ragadtassák magukat. A félhivatalos Nógrádi Hírlap 1913 márciu­sában pl. így ír: „Fene kell a népnek, és nem választói jog. Kancsuka kell a bárdolatlanok- nak és nem szabadság. Deres kell itt-ott és nem humanizmus. — A jog a korlátolt agyú, a politikai szabadságokra még nem érett nép kezében éles kés, mellyel nemcsak önmagát, hanem a közszabadságot gyilkolja le. — Mi lesz, ha a kint lebzselők, a talán még ezeknél is éretlenebb, elfogultabb és vadabb néposz­tály is az alkotmány sáncain belül kerül? — Saját képükre és hasonlatosságukra kialakult képviselőket fognak az országházba küldeni.’' Ez nyílt színvallás volt, és egyáltalában nem csodálkozhatunk, ha a megyei sajtó híreiről, és elképzeléseiről előbb-utóbb tudomást szerző kizsákmányoltak ökölbe szorított kézzel várták a pillanatot, hogy visszavághassank. Teljesen érthető az is, hogy végyaik, első reményeik, a polgári demokratikus jogok megszerzése felé irányultak. — A „deres” mái- készült — az uralkodó osz­tály számára. Dr Belitzky János Az olvasó kezébe került a Palócföld ez évi második szá­ma. Az irodalmi, művészeti, művelődéspolitikai folyóirat évről évre sikeresebben kap­csolódik a megye előtt álló társadalmi-politikai felada­tokhoz, s elégíti ki olvasóinak igényét irodalmi, művészeti alkotások tolmácsolásával. A negyedévenként megjelenő számok egyre sikeresebben nyúlnak vissza megyénk hala­dó hagyományaihoz, és az an­tológia mind jobban bekap­csolódik az országos kulturális vérkeringésbe. A megyéből el­származott írók-költők, politi­kusok, tudósok aktív kapcso­lata mellett a megyében más­honnan érkező és gyökeret vert alkotóművészek, egyes tudományágak képviselői is szót kérnek a folyóirat hasáb­jain. Napjaink politikai-gaz­daságpolitikai, ideológiai kér­déseinek, a szocialista élet hétköznapjainak irodalmi igé­nyű feldolgozására is történ­tek kezdeményező lépések­Ha az antológia most meg­jelent számát, vizsgáljuk, egé­szében pozitív értékelést ad­hatunk. Már a tartalomjegy­zék elárulja, hogy e szám erőssége — távolról sem alá­becsülve az igen értékes vers­anyagot, a Körkép rovatban megjelentetett értékeléseket a gondos műmellékletet — a társadalompolitikai tanulmá­nyok és hagyományok. Szán­dékosan nem Életünk rovatot említettem, mert e fogalom­ban és tartalomban foglalt követelményeknek nem felel­nek meg teljes egészében a fenti rovatban megjelent írá­sok. Mielőtt azonban erre rátér­nék, a tanulmányokról szeret­nék néhány szót ejteni. Móna Gyula cikke nagyonis idősze­rű kérdés kifejtését vállalta. A tanulmányban tudományos igénnyel, logikus okfejtéssel magyarázza az új gazdasági irányítás rendszerében igen aktuális érdek — érdekeltség — ösztönzés kérdéseit. A téma elméleti vonatkozásai mellett — amelyet a szerző a beveze­ÜNMEFI JEGYZET Ez az a város L ássátok feleim... Ha­lotti beszédet kelle­ne mondanom, mert bont­ják, rontják, a földdel egyenlővé teszik az én gye­rekországomat. Mintha ágyúval lőnék, mállónak a porzó, vert falak. A cson­kokon kiáltanak az élet­nyomok. Hengerelt fal, szeghelyek. Tán esküvői kép függött az ágy fölött, körben korom jelzi a ke­ret helyét. Mintha bombát dobnának, pattannak szét a vályogtéglák. Ezen a cson­kon ceruzanyom szürkül, jelezvén, hogy Pistike med­dig ért, mekkorát nőtt ta­valy ősztől. Mintha tank dübörögne, buldózer tolja szilánkká a korhadó ablak­rámát. Lássátok feleim! Ki írta föl azt a dátumot, amikor dédapám utolsó óráját élte? Ki irta törté­nelem könyvek lapjára, ho­gyan vált vassá ere, plaz­mája, húsának minden atomja? Hol volt akkor krónikás? 1896 augusztusát írták, ördög költözött a kenyeretlen Tarján kormos üzemházai közé. Ördögnek hívták. Bessemer körte, acélfrissítő kemence volt. Száján palló ívelt át, azon hordták belé a mangánt, a meszet. A palló reccsent. Diadalmasan lobbant az acél. Elnyelte szelídítöjét a vadállat. Ebből az acélból nem vált lendkerék. Nem öntöttek belőle fogaskerekeket, hen­gert s kokillát. Nem ková­csoltak belőle kapát, ekét. Kivitték dédapámat a sa­lakhegy tetejére. Szótlanul, requiem nélkül földbe ágyazták. Egy gorombán öntött vaskeresztet állítot­tak a hegy fokára. Ott nyugszik dédapám. Acélba öntve ő is a többi öt ol­vasztár is, iskolástársaim dédapjai. Az én városom kincse száz esztendeje a vas, az acél, s őket, az el- ső olvasztárokat nem az emberi test korróziója, a féreg rágja elmúlttá, por­rá... Talán csak a rozsda! Az acél szívós, kemény, ru­galmas. Nehezen fog rajta a fém pestise! Ilyen jogon beszélek ró­la! A dédapám vasverejté­ket hullatott. A dédapám izma acél. Hát a déduno­kák könnye miért ne lehet­ne vaskönny, olyan ami szétporlasztja a vályogfala­kat? Lássátok feleim... Ez akkor tett bennünket vidámmá. Ez a kor felejt- tette el velünk a requiemet. Lássátok feleim! És lássátok meg ti, kedves tacskók, kik a vásártérről csak meséket hallotok, s unalmas percei­tekben csúzlival lőttök a lámpabúrára. Lássátok meg, mikor a földgyalu ki­lök a törmelék közül egy kalendáriumot. Lapozzátok feli Nézzétek a képet! Volt egyszer ebben a ke­nyeretlen Tarjánnak csú­folt, cifra nyomorúságos, törvényhatósági joggal fel­ruházott városban egy pol­gármester, vitézlő Förster Kálmán. A kalendárium ta­núsága szerint adott a népnek négy szép templo­mot, négy kaszárnyát, há­rom kolduspalotát, hogy igazán cifra lehessen a nyo­morúság. A páriákat, a ki­vetetteket elszigetelte a ci­gányhegyre. A csendőröké! más tájakról hozatta ne­hogy testvért, vagy rokont keljen nekik kardlapozniok. Hé, földim! Tegnap meg­álltál a szépnevű Pécskő Áruház előtt és halkabbra fogtad a táskarádiót. Hosz- szú, szőke hajadat igazítva biggyesztetted a szádat. Hallottam az ítéletet is: azt mondtad falanszter. Még nem késő. Csak a huszonnegyedik óra, s mu­tatok neked falansztert. A kormos gyár mögé ragasz­tott házakban is emberek éltek. Itt éltek, itt szaporí­tották a munkaerőtartalé­kot. A bánya kisvasútja mentén, a kátránypapír bű- zű kolónia, tán nem volt fa­lanszter? Ha valaha imádkoztam buzgón, most azt teszem. Teszem, hogy jöjjön el a romboló hadsereg minden ágyújával és ostromszerke­zetével, hogy kő kövön ne maradjon ebből a régi fa­lanszterből. Lássátok feleim... Tü­relmetlen nemzedék a mi­énk! Lázba jön, a varázs­lat sem elég gyorsléptű: Tegnap azt mondtad fity­málva, hogy falanszter meg kőskatulya, ma pedig bir­tokba vetted a napsütéses erkélyt. Jelezzétek csak ezzel, hogy népesítitek a rajt, szaporítjátok a köve­telőket, akiknek már régen nem elég az a négy torony... Akik már régen gimnáziu­mot csináltak a csendőr­laktanyából, és szülőotthont a nagykaszárnya helyén. Előttem fekszik egy kép. Udvarunk közepén állt egy földkupac. Még a totyogó gyerek is talicskát tolt, hordta a földet. Mikor csak egy csonka púp maradt be­lőle, diadaljeléül fényké­pészt hívatott apám. Ez mű, ezt ünnepelni kell! És ünnepeltük rongyosan, me­zítláb, ásókra támaszkod­va, mert teljes lett az ud­var, sima, gaztalan és tá­gas. Ha most készítenék ezt a képet! Ugyan hová ál­lítaná azokat, akik meg­kóstolták a diadal ízét? Ugyan milyen magasra kel­lene felszállni a repülőnek, hogy a fényképezőgép op­tikája be tudja fogni mind­azt, amit kezünkkel rak­tunk? Lehet, hogy falanszter! Lehet, hogy kőből rakott skatulyáknak tűnnek. Le­het, hogy a Karancs Szál­ló csempéi itt-ott lepotyog­tak, lehet, hogy döccen a lift, pereg a festés és pú­pos egy kicsit a flaszter. Az is lehet, hogy nem szágul­dottak úgy a kőműveska­lapácsok mint a türelmet­len képzetek! Mégis száz­szorta kisebb a szégyell­ni valónk, mint azoknak, akik olyan jussal hagytak bennünket magunkra, amikkel már csak a vizes­árkokat tölthetjük ki, ami­vel már csak a szemétdom­bokat egyengethetjük simá­ra! Lehet, s van is hiba a friss házakban. Mégis val­lom, szeretem a színeket, a szeszélyes formákat, a tornyos magasságokat, és a zöld fák koszorújában pi­henő családi fészkeket. Sze­tőben elemez — kiemeli an­nak praktikus oldalát, a poli­tikai élet számára aktuális problémáit. Indokolja az anyagi és erkölcsi ösztönzők közötti kapcsolatok szükséges­ségét, kölcsönhatásukat. Ki­fejti, hogy az erkölcsi ösztön­zés anyagi megalapozás nél­kül éppúgy nem képzelhető el, mint csupán anyagit alkalmaz­ni és elhanyagolni az erkölcsit, politikait. Rámutat arra, hogy nem megoldott az egyé­ni, illetve csoport-, valamint a társadalmi érdek közötti összhang megteremtése. A gondokat fokozza, hogy azonos szinteken más-más társadalmi érdek valósul meg. E prob­lémák megoldása érdekében a cikkíró a vezetők alapos felkészítését tartja szükséges­nek. Ügy kell 'a társadalmi kérdéseket megoldani — írja —, hogy az egyéneknek ne kelljen lemondani saját ér­dekeikről. Vonsik Gyula az új gazdasá­gi mechanizmus és a kulturá­lis fejlődés kölcsönhatását, összefüggéseit vizsgálja. A tanulmány helyesen mutat rá arra a tényre, hogy a gazda­ságpolitika közvetve és köz­vetlenül hatást gyakorol a kulturális fejlődésre. A szerző két alapvető kapcsolatban mu­tatja be a gazdasági feladatok szolgálatát. Az egyik a tudo­mány növekvő szerepe, a má­sik a tömegek alkotó erejé­nek fokozása, aktivitásának növelése. A cikkíró — helye­sen — a tudományok növekvő szerepének fejlődésénél, a kor­szerű természettudományos­technikai ismeretek terjeszté­sének fontosságát húzza alá. Itt körvonalazza a sokak ál­tal vitatott korszerű művelt­ség problematikáját, vitába száll a „humán” műveltséget fetisizáló koncepciókkal. Szük­ségesnek tartja a természettu­dományos műveltség iskolai megalapozását, az ismeretter­jesztésben az arányok foko­zatos megváltoztatását a ter­mészettudományok javára Ugyanakkor óva int az imitt­retem a csúzlizó gyerekeket, a fára mászó rakoncátlant, ünnepi matrózruháját le- lekvározót, a bátran nagy pacsit adót, és a piruló pi­ci lányokat. Szeretem, ami­kor fűszállal birizgálják az orromat, vagy váratlanul nekemrúgják a pöttyös lab­dát. Nem haragszom, ha friss vízzel fröcskölnek, s váratlanul a vízbe löknek a partszegélyről. Nem ha­ragszom, hogy később szü­lettek egy negyedszázad­dal ... Cserében most csak any- nyit kérek, hogy még egy apróságot nézzenek el ne­kem. Egy kicsit irigyke­dem a csónakázó tóért. Egy kicsit. Nekünk is volt flot­tánk. Kövekkel, gyeptég­lákkal elrekesztettük a Sal- gó-patak olajos, kátrányos vizét, kiloptuk a sufniból anyánk mosóteknöjét, s la­pos fadarab segítségével eveztünk, s talán eszünk­be is jutott, hogy valahol, egy képeslapon láttunk már gondolát is. Sok a füst ebben a városban, több a kémény, mint má­sutt, s több az érdes szó is. Talán halványabb a líra, s erőteljesebb a szá­mító' matematika. Talán szíjasabbak az izmok, s hosszabbra nőnek a boros­ták. Mégis azt érzem, ru­galmasabbak, frissebbek a vivőerek, s konokabbakká teszik a fejeket. H é, földim! Maradj még egy szóra. Bo­csásd meg nekem, ha job­ban szeretem kissé távol­ról ezt a várost, mint te, aki benne élsz. Hogy lel­kendeztem? Ügy bizony. Ez a város máris emlék­tábla egy olyan generáció tiszteletére, amely nyert egy olyan negyedszázadot, amit jegyeznek a. történe­lem tőzsdéjén! Pásztor Ferenc amott felbukkanó nézetektől, amelyek a társadalomtudomá­nyok háttérbe szorítását, a művészeti nevelés fontosságát kérdőjelezik meg. A laikus számára szokatlan módon, de a szocialista kul­túra érdekének megfelelően veti fel a népművelés, tágab- ban a tömegkultúra anyagi befolyásolásának új rendsze­rét. Rámutat, hogy a szocialis­ta társadalomban a kulturális termékek közvetítésének ide­ológiai aspektusa van. Az ál­lam elsősorban azoknak a kul­turális termékeknek a forgal­mazását segíti anyagilag, ame­lyek a szocializmus hídfőál­lásait erősítik, amelyek társa­dalmilag hasznosak. Az egyé­nek differenciáltan jelentkező igényeit áthárítják az egye- dekre. Ügy érzem e gondolat­kör kifejtése a cikkben sze­replő terjedelemnél nagyobb helyet igényelt volna. Ugyanis népművelők, de elsősorban könyvtárosok körében vitáz­nak e probléma értelmezése körül. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy nem sike­rült megfelelő módon rendez, ni az egyéb kulturális termé­kek árait sem- Jó példa erre a moziüzemi vállalatoknál ja­nuár 1-én bevezetett helyár­rendszer. Népünk nagy történelmi év­fordulóira készülve számos ta­nulmány előkészítése folyik. Mind a legújabb kori történet- írással, mind a különböző ki­állításokkal, rendezvények­kel foglalkozóknak, mind pe­dagógusainknak jelentős segít­séget nyújt Balogh Sándor ta­nulmánya. A magyar népi de­mokrácia kérdései a marxista történeti irodalomban című munka értékes, hasznos útba­igazítást ad a felszabadulást követő időszak története meg­értéséhez. A népi demokrati­kus időszak tudósa a forrás­munkák arzenálját vonultatja fel, és ezzel szinte kínálja a lehetőségeket az 1944—-48-as időszakban elmélyülni kívánó kutatóknak, helytörténészek­nek. Az antológia Hagyomány ro­vata eddig még nem publi­kált dokumentumokat ad köz­re Kovács János és Praznovsz- fci Mihály közreműködésé­vel. A Tarjáni Medence Ak­naközi Bizottsága, a KMP Sal­gótarjáni Üveggyári Sejtveze­tőségének felhívása, a KMP, a KIMSZ Salgótarjáni kerü­leti Bizottsága röplapjai hoz­záférhetővé válnak általuk a neveléssel foglalkozó szervek* intézmények számára. Szalán- czai György Komjáthyról szó­ló megemlékezése jól összege­zi a költő életművével foglal­kozó értékeléseket. Szándékosan hagytam írá­som végére az irodalom. a Körkép és reprodukciók mél­tatását, Az antológiában sze­replő versek közül elsősorban Jobbágy Károly szovjetunió­beli élményeit nagy művészi erővel megformáló költemé­nyei, Vihar Béla lírai hangu­latú. finom árnyalatú, művé­szi kompozícióba zárt gyer­mekkori élményeit bemutató írása emelkednek ki. Tóth Elemér, Polgár István, Varga Rudolf, Vidor Miklós költe­ményei kedves színfoltjai az antológiának. Várszegi György írása hangulatos, mértéktartó. A Körképben szereplő recen­ziók közül kiemelkedő Pakon Imre írása (Szabó Lőrinc: A költészet dicsérete), Danyi Gábor két szociográfiai kö­tetről szóló szemléltetése. Csongrády Béla érdekes át­tekintést nyújt a szovjet iro­dalom fél évszázadát bemuta­tó, a Novy Mirban megjelenő írói ankétről. Fábry Györgyné a budapesti költőtalálkozóról ír. Schneider Miklós levéltá­ros cikkében a helytörténeti kutatók figyelmét hívja fel a Nógrádba költözött levéltárra. Az antológia közli Aradi Nórának a IV. Észak-magyar­országi Képzőművészeti Kiál­lításon mondott megnyitóját- A reprodukciók hűen tükrözik a kiállítás színvonalát, me­gyénk képzőművészeti életét. Molnár Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom