Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
A strandolok örömére ! Munkásmozgalom 1890-1918 fYI.) iwií Július 14-én nyitották meg a salgótarjáni Tóstrand új medencéjét, melyet Szatmári Béla építésztervező sikerült tervei alapján az ÉVM Közmű és Mélyépítő Vállalat valósított meg. Sajnos, az időjárás azóta nem nagyon kedvez azoknak, akik nemcsak gyönyörködni, de fürödni is szeretnének a medencében- Mint látható, merész vállalkozók így is akadnak. Örömmel közölhetjük, hogy a városi tanács vezetői elhatározták, a negyedik ötéves terv időszakában megtalálják a módját, hogy a Tóstrand meleg vizű fürdőhellyé váljon Gyészvo neaf- múzeum A gyászvonat, amely 1924. január 23-án Gorkiból Moszkvába szállította Lenin koporsóját, a moszkvai Pavelecki pályaudvarra kerül, ahol múzeumot építenek fel körülötte. A teremben láthatják majd a látogatók a gyászvonat mozdonyát és a vasúti kocsit a ravatallal, amelyen Lenin koporsója volt. A múzeum vörös márvány falát Lenin mozaik-arcképe díszíti majd. A falon túl vetítőterem lesz, ahol Leninről szóló filmeket vetítenek és magnetofonról Lenin hangját közvetítik. Káros kihatású Syögjysserek Leslie Witts oxfordi profesz- szor, a gyógyszerek okozta veszélyekkel foglalkozó Dunlop- bizottság tagja kijelentette: a bizottság négy év alatt 12 ezer olyan bejelentést kapott, amely szerint az orvosok és a fogorvosok által felírt bizonyos gyógyszerek káros reakciókat váltottak ki. Ez azt jelenti, hogy naponta 10 bejelentés érkezettWitts professzor elmondotta, hogy a fogamzásgátló pirula, amely 100 százalékig hatásos, évente 3 halálesetet okozott. „Olyan fogamzásgátló szerre van szükségünk, amely hasonlóképpen hatásos, de nem idéz elő haláleseteket. Az orvosi folyóiratok nem szívesen közük a gyógyszerek káros hatásait. egyrészt mert úgy érzik, hogy ez nem az ő feladatuk, másrészt tudatosan vagy tudat alatt félnek attól, hogy elvesztik hirdetőiket.” A gyógyszeripar évente mintegy 10 millió forintot költ eladási propagandára. Azok halk hangját, akik figyelmeztetnek bizonyos gyógyszerek kockázatos. voltára, elnyelte a termék eladása érdekében kifejtett propaganda. A tarjám szociáldemokraták rendezik soraikat Kétségtelen, hogy az 1905. évi oroszországi forradalom nagy hatással volt a mi munkásosztályunkra is. Ez a hatás, helyi vonatkozásokban, elsősorban a budapesti pártközpont és a vidéki pártcsoportok közti élénkebb kapcsolatban nyilvánult meg. Egymás után jelentek meg megyénkben is a központi előadók. Ezzel egyidejűleg a hatóságok is egyre nagyobb figyelmet szenteltek a munkásgyűléseknek. A Salgótarjáni Hírlap tudósításából tudjuk, hogy 1905. szeptember 10-én délután a vas- és fémmunkások gyűlést tartottak a Benedek-féle „Zöld koszorú” vendéglőben. A gyűlés teljesen rendben folyt le, a meg nem nevezett szónok „nagyszabású beszédben fejtegette a munkások szervezkedésének hasznosságát, valamint az általános és titkos választói jog halaszthatatlan szükségességét. A hallgatóság soraiban nagy tetszésre talált a szónok egyszerű, de jól átgondolt értelmes beszédével”. — A szónok nevét nem tudjuk, de igen figyelemre méltó, hogy „a hatóság részéről Szakáll Ferenc főszolgabíró, Hal- mossy Andor tiszteletbeli főszolgabíró, Balogh Károly és Szécsey Ernő szolgabírók, és a községi elöljáróság voltak jelen, de a csendőrség és a rendőrség is kivonult.” A megfelelő előkészítés után — a Salgótarjáni Lapokból értesülünk róla — 1906. június 3-án megalakult a helyi szociáldemokrata pártszervezet vezetősége. Tagjai a következők: elnök Márer Lajos, al- elnök Hinell Pál, titkár Mikila Dániel, jegyző Spitz Zoltán, pénztárnok Grossz Gyula, bizalmi férfiak Palásthy Ágoston, Ijerold István, Lövi Lajos, Ungermann Manó, Novak Ferenc, Závoda Pál, Fazekas Sándor, Peisz István. 1906. július 1-én már arról elmélkedik a Salgótarjáni Lapok cikkírója, hogy a város polgárságának jóléte a munkások keresetétől függ és, hogy A Rend-et, „gyönyörű képességünket” odakint lassan megteremtjük, de idebent még sok a leküzdenivaló. A házak magassága eléri a magyar vidéki városok épületeinek szintjét, de — szomorú — mégis egészen másfajta rekordokat is tartunk. E rekordokról már sokat beszéltünk, néha pedig — jobb híján — hallgattunk is róla, hiszen nincs mit dicsekedni vele. Nem dagaszthatja mellünket a büszkeség, hogy például általános iskoláinkban a bukási arány majdnem hét százalék, s ha ez a nógrádi szintnél (?) jobb is, jóval rosszabb az országos átlagnál. Az sem lehet öröm, hogy a múlt tanév végére több, mint félszáz tanuló (?) jutott el 14. életévéhez anélkül, hogy elvégezte volna általános iskolai tanulmányait. Vagy itt van a cigány kérdés, amely az utóbbi években már-már magasabbra nőtt, Salgótarjánban, mint a házak. Hosszú ideig e társadalmi réteggel egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni, szociális problémáikat képtelenek voltunk megoldani. (Kirívó megnyilatkozásokat is hallhattunk, amelyek lényege az volt, hogy nem lenne cigány- kérdés, ha nem lennének cigányok a városban, vagy legalábbis a városon kívül lennének. Akkor még a többi békés polgár nyugalmát sem zavarnák. A. „kérdés" — vagy inkább a válasz, a megoldás — annyira nehéznek tűnt, hogy a Pécskő utcai toronyépületek is megtorpantak a hegynél.) Reméljük, csak átmenetileg. Az okos terveket a város vezetői elkészítették, jőtytisávtoafés jegyzet Előtérben a hátrányos helyzet zan riport hangzott el róla nemrég az ország színe előtt, a Magyar Rádióban is. S e józanság — ismét reméljük — nemcsak a rádió riportereit, hanem elsősorban a salgótarjániakat hatja át, amint erre a riportban is volt példa. Amiről azonban most szólok. csak részben függ össze ezen általánosabb kérdésekkel. illetve azoknak csupán egy része. Nem a „bőség kosaráról”, a „szellem napvilágáról” szeretnék beszélni, s majdnem az alapoknál, az általános iskoláknál kezdeném, hiszen a szellemi központ — Salgótarjánnak e szerepet is be kell majd töltenie — nem sugározhat zavartalanul „fent”, ha már „lent” sincs minden rendben. Az oktatásügy városi munkásainak többsége nagy-nagy erőfeszítéseket tesz évről évre, s ha az eredmény még nincs is arányban a kifejtett energia nagyságával — különböző ütközőpontokon az energia másra fecsérelődhet —, a szerényebb eredményeknek is örülünk. Az ősz közeledtével most újabb kezdeményezésekről, a városi tanács művelődésügyi osztályának újabb intézkedéséről számolhatunk be. Annál is inkább, mert az intézkedések nemcsak örömmel, hanem elsősorban értetlenséggel találkoztak az érintettek részéről, s félő, hogy még mindig nem értik egészen: az intézkedések nem ellenük, értük történnek! Erről pedig a következő évek eredményes munkája érdekében ts beszélnünk kell. Sok huzavona után, szeptember elsejétől a Rákóczi úti általános iskolában végre túlkoros tanulócsoportokban, (osztályokban) is megkezdődhet a tanítás. E csoportokba azok a gyerekek kerülnek, akik eddigi osztályaikban két, vagy több évvel váltak túlkorossá. Amennyiben ott maradnának, akadályoznák a többieket, de az ő fejlődésükre se nagyon lenne remény. Túlkoros osztályokba való beiskolázásuk tehát nem megkülönböztetés, hanem éppen a későbbi rehabilitációt segíti. Tanulócsoportonként 16—20> gyerekkel a nevelőnek is több ideje jut az egyénekkel való szorosabb kapcsolatra, így a gyengébb képességűek is jobb eredményt érhetnek el. A szülők egyrésze megértette a szándékot, s hozzájárult — gyermeke érdekében — e tanulócsoportok szervezéséhez; egyelőre Hl. és IV. osztály indul. Figyelemre méltó a másik rendelkezés is, miszerint a 14. életévüket betöltött, s az általános iskolát még el nem végzett tanulókat csak akkor mentik fel a nappali tagozatról, ha ugyanakkor a dolgozók iskolájában az esti tagozaton folytatják tanulmányaikat. Amennyiben ott rend- szertelenül tanulnának, kötelezően „visszaírják” őket a nappali tagozatba. A veszélyeztetett helyzetben levő, de esetenként jobb képességű gyerekek a baglyasaljai intézetben ősszel tovább folytatják tanulmányaikat. Az intézményt még ez évben bővítik, így majdnem félszázra emelkedhet majd az ott tanulók, illetve lakók száma. A hátrányos helyzetű osztályok oktatásának és nevelésének tapasztalatai a Lovász József úti iskolában ugyancsak szép reményekre jogosítanak. Múlt tanévben az első osztályban 24 közül nyolc, a másodikban 31 közül mindössze négy kisdiák bukott meg, akik közül a „normál” első osztályokban az óvodai előképzés, a megfelelő otthoni környezet hiányában — előző évek tapasztalata szerint — a többségük megbukott volna. Az egyéni bánásmód meghozta gyümölcsét, az iskolában idén is indul hátrányos helyzetű első osztály. Az eredmények tehát bizonyítják, ha lassan is, mind több sikerrel folyik a rekonstrukció az alapoknál is. S ha még beláthatatlanul nagy is a munka e „belső rekonstrukcióban” — hiszen még mindig kallódnak el fizikai dolgozók tehetséges gyermekei, sok a hátrányos és veszélyeztetett helyzetben levő gyerek —, a kezdet biztató —. szólhat a szeptemberi csengő. T. E. „munkásaink sztrájkmozgalma kihat községünk kereskedelmére és iparára is. Elkeseredetten állapítja meg a cikkíró, hogy „most, hogy a drágaság országszerte is oly nagy, Salgótarjánban is kitört a bérharc a bányamunkások között.” Az egykori tudósításokból kiderül, hogy a szénmedence 1906 júniusi sztrájkjaiban a munkások a 8 órai munkaidőt és a bérfelemelést követelték „Nehéz küzdelmek után sikerült a békéltetés, a csendőrség közbejöttével helyre állt a béke, a munkások ismét munkába álltak.” — A „siker” után megállapítja a lap, hogy az országszerte kísértő sztrájkok közül, a legveszedelmesebbektől az aratósztrájkoktól környékünkön nem kell tartani. — Megállapítása ilyen vonatkozásban is csak részben volt igaz, mert megyénkben az uradalmi cselédek szinte állandó bérkövetelése volt napirenden. A csendőrség közbejöttével helyreállt „béke”, azonban nem sokáig tartott. „Sztrájkba álltak az Észak-magyarországi Bányatársulat munkásai, júüus 22-én kimondották a baglyasaljai’, a karancsaljai, a lapujtői és a pálfalvi munkások. Mintegy 300-an ösz- szegyűltek Karancsalján, hogy ügyeiket megbeszéljék.” A sztrájk-terveket azonban valaki besúgta a csendőrségnek. „Fükő Pál járási őrmester, több csendőrrel a helyszínre sietett és a be nem jelentett gyűlést szétoszlásra hívta fel, ami eredményre is vezetett, de később ismét összejöttek és csak a csendőrség erélyes közbelépésének köszönhető, hogy nagyobb baj, vérontás nem történt.” — A sztrájkmozgalom két fő vezetőjét elcsukták. A sztrájk azonban mégsem szűnt meg és ezért 150 katonát rendeltek lei Baglyasaljára és a csendőrség létszámát is fölemelték. A baglyasaljai sztrájk július 1-én átterjedt a salgótarjáni Kőszénbánya Társulat egyes telepeire is és „miután a rend megbolygatásától félnek. Salgótarjánba- is két század katonaság érkezeti.. Ugyanannyit vezényeltek ki tnászóra is. Egyelőre a sztrájk vége be sem látható.” A munkások mindenütt a 8 órai munkaidő bevezetését és bérfelemelést követelnek. Ezt az Észak-magyarországi Kőszénbánya munkásai még az igazgató menesztésének követelésével is megtoldották. — Az egykori újságíró megjegyzi, hogy remény van a békés kiegyezésre. — A Népszava július 8-i tudósításából tudjuk. hogy akkor még 2000 salgótarjáni és környéki bányamunkás sztrájkolt és, hogy a társaság sztrájktörőket szállított Salgótarjánba, és a még sztrájkban álló 2000 bányamunkást ki akarja éheztem? Ezért katonai és csendőrkordont vontak a bányatelepek köré úgy, hogy a telepen lakók és a községben tartózkodók érintkezése lehetetlenné vált. Élelmet nem juttattak a telepekre és az élelmet szállítani akarókat nem engedték oda be. — Természetes, hogy ilyen körülmények között a munkások követelése nem vezethettek sikerre. A bányatársulat vezetői azonban nemcsak az erőszak, hanem a csábítás eszközéhez ts folyamodtak, ha a munkásmozgalom megtöréséről volt szó. Igen jellemző példát közölt erre a Salgótarjáni Hírlap 1906. október 28-i száma. A hír egyúttal leleplezi a salgótarjáni polgárság munkásmozgalmakkal szembeni álláspontját is: „ki ne ismerte volna híres szocialistánkat Dudás Istvánt? Foglalkozása nem volt, zugírászkodott. s fel. csapott szocialista vezérnek. Izgatta a munkásokat, s így apróbb kellemetlenségeket okozott a bányatársaságnak. Gerő Nándor igazgató, hogy eltegye láb alól, állást adott neki. Rimaszombat mellé küldte erdőfelügyelőnek. Dudás feláldozta elvét és szolgálatába szegődött a társaságnak”. — Dudás azonban csakhamar meghalt. — „Bizony jó lenne, ha Gerő igazgató úr más, foglalkozás híján szocialistának felcsapott urakat is foglalkoztatna.”. Tanulság: a nyomor nemcsak osztályharcosokat, hanem munkásárulókat is szült. Ur. Belitzky János Fehér művér Robert P. Geyer, a Harvard Egyetem egyik biokémikusa vérpótlószert állított elő. A szer külsőre tejhez hasonlít, s Geyer már nyolc óra hosszat életben tudott vele tartani patkányokat. Rendszeres használatra ez természetesen kevés. Az eredmény azonban így is figyelemre méltó, hiszen a művér betölti az igazi vér egyik legfontosabb feladatát: elviszi a testbe a tüdőből az oldott oxigént, és kiküszöböli a széngázt. A „fehér vér” alapanyaga a szénfluor, egy féüg szerves vegyület, amely hasonlít a szénhidrogénekhez, azzal a különbséggel, hogy a hidrogén helyét fluor foglalja el. A szénfluorok indifferens, nem mérgező gázok, hővel, savakkal és az időjárás viszontagságaival szemben ellenállók, ezért sokféle ipari felhasználásuk ismeretes a konyhai sütőktől kezdve az űrhajók kapszuláiig, de élettani felhasználásuk egészen váratlan felfedezés. Több mint 100 patkány vérét hígították szénfiuorral, sőt némelyikét teljesen kicserélték, s az áüatok szemmel láthatólag nem sínylették meg a műveletet, igaz, hogy egy idő múltán elpusztultak. Ez alatt a 6—8 óra alatt azonban Geyer dr. nyilatkozata szerint valamennyi életfunkciójuk normálisnak bizonyult. Korai lenne még jóslásokba bocsátkoznunk e módszer lehetséges alkalmazásáról,' hiszen még nagyon is kísérleti stádiumban van. Geyer dr. szerint viszont nagy szolgálatokat tehet akár az átültetésre szánt szervek frissen tartásában, akár vérszegénység, vagy súlyos vérveszteség esetén, sőt, egyes fehérvérűség esetekben is, amikor közvetlen vércsere helyett átmenetileg fehér mű vérrel cserélnék ki a beteg vérét, és csak a megfelelő kezelés után adnának neki egészséges, valódi vért. NÓGRÁD — 1968. július 28., vasárnap
