Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-06 / 131. szám

Jó szellemben orientál Pedagógus művészek tárlata Salgótarjánban Pár nap óta a salgótarjáni megyei József Attila művelő­dési ház üvegcsarnokában a Nógrád megyei rajzpedagógu- ssbk gyűjteményes tárlatát lát­hatja az érdeklődő. A kiállí­tás kapcsán telmerülhet a kér­dés: értékben vagy funkció­jában értékesebb-e a tárlat? Mindkét szempontból az! Mógrádban, mint tudjuk, számos oktatási, intézményünk­ben. művelődési házunkban működnek képzőművészeti körök, amelyek tagjainak munkái esetenként ország-vi­lág előtt vallanak a körben folyó magas színvonalú mun­káról. Azokat a pedagóguso­kat azonban, akik a szakkö­röket vezetik, vagy „csak” az előírt órákat tartják meg szívvel, hozzáértéssel minded­dig nemigen ismerhette meg a közönség A kiállítás, mun­káikon keresztül róluk szól, maguk'mond ják el magukról, afkotásaik segítségével, azokat a gondolatokat. érdeklődési körülinek megfelelő problé­máikat, amelyeket lényeges­nek tartanak. Funkciójában tehát hasznos, értékes a tár­lat. Az üvegcsarnokban függő grafikák, festmények azonban önmagukban is értéket képvi­selnek, tematikailag sokszínű­én vallanak a világ dolgai­ról. A művek alkotói közül töb­ben gyakorló pedagógiai mun­kásságukon kívül rendkívül termékeny művészi tevé­kenységet is kifejtenek. Mű­vészetükkel az észak-magyar­országi területi tárlatokon, vagy stűdiókiállításokon is többször találkozhattunk. Tagjai a területi szervezetnek, vagy a stúdiónak. Ügy vélik azonban. hogy a gyakorlati alkotó és a pedagógiai tevé­kenység összegvezlethető. Farkas András. Réti Zoltán, Radics István, Somoskői Ödön, Orosz István, s nem utolsó­sorban Iványi Ödön munkái a kis tárlat gerincét képezik. De a többiek, Bódi Klára (Lány). Szabó Gáspár (Ülő leány), Óvári László (Hegyek), Lóránt Jánosné (Hegyek), Csikasz István, Neogrády An­dor (Házak) és mások alkotá­sai is számot tartanak az ér­deklődésre, s többek munká­ival reméljük, még találko­zunk más tárlatokon is. Dr. Poszler György írta a Népművelésben megjelent cikkében: „Az a tény hogy a mai embert érő művészi be­nyomások tömegében pedagó­gusnak és népművelőnek egy­aránt szelektálni kell. hogy a legművészibbet és a világné­zetileg leghatékonyabbat meg­találhassa, koránlsem jelent­het a művészetek legfrissebb törekvéseivel szemben kifej­tett „ellengőzt”, hanem éppen a valóban legmodernebbnek, az igazán korszerűbbnek ki­választását feltételezi”. A Nógrád megyei pedagó­gus művészek, vagy képzőmű­vész pedagógusok első kiállí­tását elsősorban éppen azért köszöntjük örömmel, mert segít eligazodni és tájékozód­ni; ha nem is a legmoderneb­bet. a legművészibbet nyújt­ja, mindenképpen modern szellemben orientál. A művé­szeti nevelés nemes feladatát is ellátja, s mindenképpen megnyugtat: megyénk ifjúsá­gának, tanulóinak művészeti nevelése értő, jó kezekben van. T. E. Kirándulás karambollal Hét tonnással sörért Néhány szú a nevelésről Zachar János nógrádi lakos vasárnap reggel megivott négy féldeci pálinkát. Sörre szom­jazva meginvitálta barátját, Horváth Bélát, hogy ruccan­janak át Diósjenőre. Zachar háza előtt ott állott az 1. számú AKÖV héttonnás te­herautója, amelyet a vállalat Zachar gondjaira bízott, A barátok a vezetőfülkébe be­ültettek egy tizennégy és egy tizenöt éves kislányt is; — így hajttattak át Diósjenőre. Itt két italboltban elsörözgettek, majd kora délután indultak hazafelé. A két falu között egy önkéntes és egy hivatá­sos rendőr — igazoltatás vé­gett — megálljt intett, de Zachar János még csak jár­műve sebességét sem csök­kentette. Alig fél kilométert haladt, amikor egy jobbra ívelő kanyarban kocsija áthú­zott az úttest menetirány sze­rinti bal oldalára, s ott be­borult a vizesárokba- A tizen­öt éves kislány nyolc napon tűi gyógyuló agyrázkódást, a másik bárom utas kisebb sé­rüléseket szenvedett. A kár ngiyvenezer forint. A megyei közlekedésrend' ! szét baleseti járőre Zách- Já-ios gépjárművezetői igaza’- vágyát. — amelyből már hiányzik az 1. számú ellenón. zó ^p — bevonta. Horváth Béla is. Zachar János is az 1. számú .AKÖV munkavállalója Az előbbi nem követett el a Btk-ba üt­közői bűncselekményt, de re- nWíjk. munkáltatója szigo­rt'- * fegyelmi felelősségre vo­násban r#«7eofti; — márcsak azért is. mert néki — szin­tén gépkocsivezető — inkább lebeszélnie kellett volna tár­sát a jogszabálysértő kirán­dulásról. mintsem vele tarta- ni.ii. S még néhány szót a neve­lésről- . . Mi keresnivalója van két gyereklánynak szülői fel­ügyelet nélkül egy harminc­három és egy harminchét éves. ittas férfi társaságában? Közülük Zachar Jánosról azt is tudjuk, hogy nős, egy gyer­mek apja. Az ilyesfajta ki. ruccanásnak agy rázkódásnál. kisebb sérülésnél súlyosabb következményei is lehetnek. Nem árt erről olykor néhány komoly szót ejteni azok élőit, akik ma még gyermekek, de holnap már leányszámba mennek! — b, z. — Ezüst koszorús sikerek. • • Megyei kórusok országos minősítő versenyen Egerben rendezték meg a lóc népdalokból álló népdal­napokban Észalt-Magyaror- feldolgozását — melyet a szág kórusainak minősítő szerző a kórus számára kom- hang verseny ét, melyen Heves, ponált. Réti Zoltán karnagy Nógrád és Szabolcs megye irányításával az énekkar az kórusai szerepeltek. A zsűri- utóbbi években egyre maga­ben neves szakemberek — sabb színvonalat ér el, az ed- Turcsányi Emil, a Liszt Fe- digi eredmények további re- renc Zeneművészeti Főiskola menyekre jogosítanak. A kő- tanárképző tagozatának igaz- rus sikeréhez hozzájárult Ri- gatója. Lénárt Elek a Nép- deg Aranka tanárnő biztonsá- művelési Intézet megbízottja gos zongorakísérete, és Párkay István a Zenemű­vészeti Főiskola tanára — fog­laltait helyet. Nógrád megyéből két együt­tes vett részt, ezúttal a minő­sítő hangversenyen, mindkét kórus igen szép sikert köny­velhet el. A Balassagyarmati Szövetke­A másik nógrádi kórus a megyei művelődési ház peda­góguskórusa. a művelődési ház kamarazenekarával uta­zott Egerbe, ahol Händel: Győzelmi kórusával és Maros:- Ecseri lakodalmasával léptek fel. Műsorukkal ők is megér­zeti Bizottság Kórusa kitűnő ^melt közönségsikert arattak, A zsűri csalt az énekkart mi­produkciót nyújtott ezúttal is. Méltán érdemelte ki az or­szágos viszonylatban igen előkelő ezüstkoszorú diplomát. Minden műsorszáma ízléses, . , , . ,, lendületes. szép előadásban ri egybehangzó velemenye hangzott el Külön lti kell alaPÍán ezüstkoszorús minősí- emelnünk Fasang Árpád pa- tést kapott. nősítette, mert zenekar nem vett részt a minősítő verseny­ben. A Virág László vezeté­sével működő énekkar a zsü­Jarul az orvosi ellátás A salgótarjáni szénmedencé­ben javult az üzemorvosi el­látás. A Nagybátonyi Bánya­üzemben például két üzemor­vos praktizál. Az orvosok rendszeresen elvégzik az üze­mi szemléket, közös együtt­működésben a bányák veze­tőivel. Azonkívül bekapcso­lódnak az üzem komplex­terveinek elkészítésébe, ahol érvényesítik az egészségügyi követelményeket. Gyarapod­tak a bányák szociális léte­sítményéi is. A fokozott egész­ségügyi intézkedés eredmé­nye, hogy csökkent a megbe. tegedések száma és javult a dolgozók egészségügyi ellátá­sa. Zatafnayt és tAvadszkyt várják teánkra Járási ifjúsági nap megren­dezésére kerül sor július 21- én a rétsági járásban, Bánkon. A nagy érdeklődéssel várt if­júsági nap első számú házi­gazdája a KISZ járási bizott­sága. Mint elmondották, már­is bizonyos, hogy az egész na­pos, színes műsor keretében Aradszky László, Fenyvesi Gabi, Hoffi Géza, Késmárki Mária. Koós János, Szécsi Pál és Zalatnay Sarolta is fellép az Express-zenekar kíséreté­vel, a konferanszié Brachfeld Ziegfrid lesz. A járás fiataljainak talál­kozóját Ribánszki Róbert a KISZ KB titkára nyitja meg. A nap folyamán járási MHSZ vetélkedőt, sportversenyeket rendeznek. Örömhír a lányok­nak: divatbemutató megrende­zését is tervezik. Ehhez a tó kedvező természeti adottságé, val megfelelő helyszínnek ígérkezik. Reggeltől estig egymást követik majd az események, rengeteg látnivaló lesz Bájjkon­A KISZ-bizottságon azt is elmondták, hogy a szokásos belépődíjait helyett, részvételi jegyek árusítását tervezik, s a jegyek a nap valamennyi rendezvényére érvényesek lesznek. Válóok Egy feleség váJákeresetct nyúj­tott be férje ellen. A bíró kér­désére, hogy mi a kifogása fér­je ellen, így felelt: — Minden krimit elolvas előt­tem, aztán piros golyóstollal fel­írja az első oldalra a gyilkos nevét. Tranzisztoros oroszlán és a* egyéb aprősögok szigete ’ nyá­ri ká­.1nula közeledtével méltán számíthat érdeklődésre az a fényképét riport, amelyet a „meztelenek szigetéről” közöl a Neue Illusztrierte Revune. „Itt mindenki meztelen” — írja a lap. Az ,,Ádám Csut­kája” -nevű kis szálloda te­raszán a vendégek, a mini- bár asztalánál a fiatal lá­nyok. az idősebb hölgyek az utcán (karjukon kosár, benne az ebédhez szolgáló zöldség), a postás a kerékpáron mez­telenül igyekszik a falu túl­só végére, ahol nyilván mez télén címzettek várnak rá ... Hol van ez a paradicsom? Franciaország fegyveres ha­talma alá tartozó” He du Le­vante nevű szigeten (közeleb­bit az atlaszokban!) — Ar- bousiers-ben, „A hivatalos francia utazási iroda nem vess tudomást erről a szi­getről, de a nudisták, a mez­telen kultuszt űzők mégis megtalálják” ... Évente leg­alább 25 ezer (!) turista ke­resi fel a ledér helyet, ahol mindössze 145 meztelen ős­lakos él (a többi meztelen alkalmi, cs mint ilyen vitat­hatatlanul amatőr). „Amikor az újoncok megérkeznek, az első napon egy kis sokkot kapnak .., Törzsvendég itt egy hamburgi textilgyáros is ■ • ■” — írja a lap. — Itt nyaralok a legolcsób­ban és a legkellemesebben — mondja a gyáros. — A ruhá­immal együtt félreteszem az autómat, a rádiót és a tele­víziót, az egész civilizációt...” — örvendezik a derék nagy­iparos, aki annyira azért nem utálja a civilizációt, hogy hamburgi gyárát, tőkéjét — egyszál meztelenségére vég leg felcserélje. Nem erős oldala a következetesség... valami! Nem vagyok királi párti, de annyiban módos; lást javaslok; nem a légim tább, hanem a világ legálmc sabb királya az oroszlán. Még valami. Elképzelni se? tudom, hogyan szerelte ft Mr. Schaller azokat az apr tranzisztoros rádiókat a leók ra, amelyek segítségével meg állapításait tette. * i Megnyugtató hír. Oroszlánszerelő. NÓGRÁD - 1968. június 6„ csütörtök Olvasom a HH-ban, nagy G. B. Schauer amerikai zoológus az oroszlánok viselke­dését tanulmányozta a tanzá­niai vadrezervátumban. Ke­reken 21 napon át figyelte a fenevadakat és megállapí­totta: az állatok királya a világ leglustább állatai közé tartozik, naponta húsz órát alszik, és az istennek sem hajlandó hét kilométernél többet. gyalogolni. Négy óra alatt. (Azért négy óra alatt, mert míg alszik természete­sen senki sem kívánhatja, még az oroszlántól sem, hogy gyalogoljon is). Eszerint órán­ként valamivel több mint egy kilómétert azért minden­képpen gyalogol. (Ismerek magyar autósokat, akik az ut­ca túloldalára sem hajlandók gyalog átkelni). Ez az egy kilométer — szerintem már Nemrégi­____________________ ben Szó­i iából érkezeit homoki viperá­kat fogadott a budapesti Állat­kert. Egy erről szóló hír most arról tudósítja az olvasókat, hogy a veszélyes hüllők új ott­hona körül különleges biztonsá­gi rendszert létesítettek. Szerin­tem ennyi elég is lett volna ahhoz, hogy végleg megnyu­godjunk. — a viperák nem kúsznak az ágyunkba. Az Állatkert iránti bizalmunk eddig is erős volt... A hír azonban minden kétséget el akar oszlatni — elhatározta, hogy ezt mindenáron megteszi — és így folytatja: — A vi­perákat a közönségtől vastag üveg választja el. terráriu- mukat csak hátulról lehet ki­nyitni és ehhez csak az il­letékeseknek van kulcsuk. A halálfejjel jelzett ajtót erős lakat őrzi.” Aki nagyon szereti a vi­perákat, és nem néz holmi erős lakatra — könnyen meg­találhatja azt az ajtót... (pataki) A gyártástechnológiát nagyon részletesen kidolgozták. Olyan az akár az ábécé, részműveletekre bontott, mert akik ide kerültek, még nem dolgoztak üzemben. A gépek megismerése, kezelése nem egyszerű feladat, de akarattal, szorgalommal gyorsan elsajátítható. Varga Lászlóné a szegőgépen dolgozik, Gyáros Dánielné szalagvezető irányí­tása vak Ötmilliót fordítottak az üzem létesítésére, kifogástalanok a munkakörülmények. A munkaterem közepén a szalag, tech­nológiai sorrendben a célgépek. Nincs zsúfoltság, szem. nyugtató színűek a falak, berendezések, tökéletes a világí­tás. Ilyen korszerűek az üzem szociális létesítményei is A késztermék dicséri a modell tervezőjét. Szigorú a meozás mielőtt a tetszetős nylonzacskókba kerül a készáru. A nagyoroszi asszonyok, lányok munkáját viszont az dicséri, hogy bár még tanulják a szakmát, de selejt nem kerül ki a kezük alól- Mészáros Tstvánné nyugodtan csomagolhat ja az árut.

Next

/
Oldalképek
Tartalom