Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-30 / 152. szám
Tegnapokról—mai ióllal 7 Emlékezés egy szőke lányra az ablakból, ahogy dobálják a kétkilós vekniket a teherautóra. Ponyva takarja a kocsit, de én a ponyva alá látok innen: látom a sok száz kenyérből álló rakományt, s azt is, ha valaki sáros bakanccsal a kenyerek közt tapos. Szóvá is tették valamelyik lapban: ömlesztve szállítják a teherkocsikon a kenyeret; dobálják, túrják, lapátolják. Indokolatlanul tették szóvá, hiszen ez mind 6záraz kenyér: visszaküldték az üzletek. Két-három- négy napig száradt a polcokon. vevő nélkül maradt, és valószínűleg most már takarmányként hasznosítják. Nincs tehát semmivel nagyobb rangja, mint a korpának, a marharépának, a konyhai hulladékoknak. Mindezt értem, sőt meg is értem; magát a látványt mégsem tudom megszokni. Az én fogalmi világomban ez a szó: kenyér — kifejez- hetetlenül többet jelent, mint az ugyanilyen nevű tápanyag, melyet az élelmiszervegyészek kalória-értéke, szénhidrát-tartalma, él- vezhetősége szerint osztályoznak. Olyan környezetben nőttem föl, ahol a búza termésének ez volt a neve: élet. „Vágják az életet’-, „hordják az életet” — magát a szót: élet, többször hallottam aratás táján így, mint eredeti 'jelentésében. Emlékszem, huszonkilenc őszén — égy nagyon keserves gazdasági év után. amikor a határunkban minden kifagyott — nyolc—tíz búzakalászt hozott haza a nagyapám, valahol az utcán szedte föl. „Egy kalász egy falat” — mondta. Régen. volt. .Bég..elkerültem a falusi környezetből. Es nem először veszem észre, hogy átlapozom az első oldalra nyomuló mező- gazdasági híreket — természetesen eszünk valamit jövőre is. Péter-Pál, kötelező vezércikkek, arat a kom- bájh, cseng a kasza, lesz-e alkatrész — igen, ezek mind fontos dolgok, de végtére is: vannak, akik csinálják. Valamikor engem is megpróbáltak ezek a hetek, meg az elődeimet is. Minden számban vehető ősömnek ezen tájt következett az esztendő legfontosabb, próbatevő hónapja. Látom S itt olyasvalamit érzek, amit Illyés Gyula érezhetett, amikor letekintett a hajó szellős fedélzetéről a gépház poklában dolgozó fűtökre. Valamiféle leikiis- meretfurdalást. „A lét alakítja a tudatot” — száraz és makacs igazság. Észre sem vesszük, és mai létünk máris átalakította tegnapi tudatunkat: épp ellenkező reményekkel vizsgáljuk az eget, mint apáink és valamennyi ősünk; szidjuk a hétvégi kirándulást elmosó esőt, hetek múlhatnak, nem hiányzik nekünk a felhő a tavaszi-nyári kéktiszta égről. Vagy ahhoz, hogy hiányozzék, olyan nagy aszály kell, mint az idei. 4z aratásról már olvasmányaim jutnak eszembe először: igen, némely szakíró szerint a kézi aratás a legnehezebb fizikai munka, napi öt—hatezer kalóriát fogyaszt; sem fehérje, sem szénhidrát nem pótolhat ennyit, csak az aránytalanul zsírbő étrend: zsír, zsír, zsír a kánikulai forróságban is. Ügy kell hozzákeresnem az olvasottakhoz a földrengő emlékképeket: szememben mesebeli hőssé nőtt Sándor bácsiról, az első kaszásról, akinek vízhatlanná zsírosodon inge derekában fél liternyi verejték gyűlt Ö6sze, s ütemesen lötyögött minden ka&zasuhintásra. S az utolsó kaszás, ugyanebből a bandából. Csontjára száradt, középkorú ember volt; ebédszünetben, míg a többiek főzték az öhömöt, lapos tarisznyájával félrehúzódott. Vízbe áztatta a kővé száradt kenyeret, vereshagymát rágcsált hozzá, hetekig. Persze másképpen esik az aratás a kombájn nyergében, tudom én. Valamennyire még a mai kaszásoknak is másképpen esik; hihetetlenül messze kerültünk országos átlagban a vízbe áztatott kenyértől és vereshagymától — még az átlagot rontó nehéz esetekben Is eljutottunk legalább a kenyér-szalonnáig. És ma már a kenyér sem olyan egyetlen szimbóluma az életnek, mint annak idején, amikor minden morzsáját meg kellett becsülni. Mi hetenként sütöttünk Kész az új színházi és zenei évad programja Tizeuliat bemutató, négy hangversenyeHt A megyei' József Attila művelődési ház a Szolnoki Szigligeti Színházzal, a Debreceni Csokonai Színházzal, valamint az Országos Filharmóniával megállapodásban elkészítette Salgótarján új színházi és hangversenyévadjának műsortervét. A művelődési ház az ősztől induló évadra bérletet hirdet a szolnoki és a debreceni színház előadásaira felnőtteknek, a szolnoki színház esetében 50 százalékos kedvezménnyel az ifjúság számára. Bérlet lesz továbbá a filharmóniai hangversenyekre, az ŐRI könnyűzenei estjeire és a filmklub negyedéves műsoraira. A színházi és hángver- senyrend keretében bemutatásra kerül október 15- től a bérleti felhívásban meghirdetett időpontokban Heltai: A néma levente című vígjátéka, Erkel: Bánk bán című operája, Jacobi: Leányvásár című nagyoperettje, Verdi operája, az Álarcosbál, C. Magnior — Nádas: Mona Marle mosolya című zenés vigjátéka, Brecht: II. Eduárd című drámája, Lorca híres drámája, a Vérnász, Bizet operája, a Carmen, Behár— Szedő: Éjféli randevú című zenés vígjátéka. Március 25-én és 26-án a Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából a szolnoki színház művészei adnak műsort, ezt követően a további hónapokban műsorra kerül még Puccini: Pillangókisasszony című operája, Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt... című vígjátéka, Majláth: Nem várok holnapig című beat-darabja, Verdi: Ármány és szerelem című operája, Tabi László vígjátéka, Spanyolul tudni kell címmel és Kálmán Imre nagyoperettje, a Csárdáskirálynő. A filharmóniai sorozat keretében novemberben a Belügyminisztérium zenekara ad elsőnek estet Mozart és Beethoven műveiből, a további koncerteken Rigoletto,, keresztmetszetet”, Händel, Bach, Haydn, Mozart, zenei összeállítás, Haydn: Évszakok című oratóriumát hallhatja majd különböző együttesek megszólaltatásában a salgótarjáni közönség. kenyeret. csütörtökön. A hét nagyobbik felében tehát szárazabb kenyeret ettünk annál, amit ma kiselejtez és a disznóhizlaldáknak szállít a kereskedelem Eredeti fogalmaim szerint a kenyér legalább két napja kisült, már kissé megszikkadt ennivalót jelentett, minthogy a frissen sütött- nek lágykenyér volt a köz- használatú neve. Rendben van: ma lágykenyeret eszik az ország (ha nem is olyan jó ízűt olykor, amilyent szeretne és amilyen lehetne). Hellyel-köz- zel már a reggeli sütést sem viszik szívesen a délutáni vásárlók. A — viszonylagos — bőség kosarából kiki a frissebb kenyeret választja s az elkerülhetetlen maradék majd ömlesztett rakomány lesz valamelyik hizlaldába induló teherautókon. Nem nézek ki az ablakon. ha rakodnak, noha jól tudom: ez is rendben van. V Hl OH a gyerekeink .1” ismerik-e azt a furcsa szorongást, amely minket elfog, ha szemetes kübliben félbe vágott kenyeret látuhk? Beléjük neveltük mi ezt az érzést, melyet belénk nevelt egy egész életre a szülői ház? Ismerik egyáltalán a pocsékolás. az emberi verejtékkel ötvözött érték elherdálásának főbenjáró vétkét, ezt az évszázadok során ösztönné vált bűntudatot? Vagy a szocializmusban ezt már végleg nélkülözhetjük? — No, igen, a kenyér ezekben a kérdésekben ugyanaz a' szimbólum, ami volt: az összetartozó életének, közös sorsának . nagy szimbóluma. Ami azok szemében volt, akik még ma is, ha leejtenek egy darabot, óvatosan és bocsá- natkérően lefújják róla a port. Fekete Gyula Húsz esztendővel ezelőtt, 1948. július harmadikán irta a Szabad Nógrád ..Helyreállítják az egészségházakat” címmel: „A hároméves terv keretében a dolgozó magyar nép egészségvédelmét szolgáló egészségházak helyreállítása és építése szerte az országban gyors ütemben folyik az Építés- és Köz- munkaügyi Minisztérium irányítása mellett. Nógrád — Hont vármegye területén Salgótarjánban, Kiste- renyén és Karancsságon állítják heyre az egészségházakat a Tervhivatal által engedélyezett tervkeretből. Ma ezt jelenti a NÓGRÁD: Karancsságon százezer forintot költenek arra, hogy felújítsák az egészségházat. A régi bányászfürdőből könyvtárat és olvasótermet alakítanak ki. Mi tagadás, senkit sem találtunk Karancsságon. aki a hajdani avatóünnepség részleteire emlékezne. Nagy idő két évtized; s különösen nagy abban a tásadalmi rendszerben, amely a fejlődés ütemében többszörösen szárnyalja túl a történelemből kiérdemesült szülőanyját, a kapitalizmust. A bányászfürdő jobblétre szen- derüléséről már többet megtudhattunk, mivel az a község életében igen nevezetes eseményhez kapcsolódik. Ahhoz, hogy Kárancsság 1951-ben felsorakozott az autóbuszjárattal bíró falvak közé. Akkorra s bányák, salgótarjáni nagyüzemek megfelelő fürdőt építettek; nem kellett többé a kerékpározás, vagy éppen a gyaloglás porát a családi otthonba lépés előtt a községi fürdőben lemosni. Megújhodott a karancssági egészségház első évére Balt Lászlóné. született Virág Verona, né gy gyermekes családanya emlékezik. — Űj volt minden; nagyon- nagyon örültünk neki... Még ma is előttem van annak a szép szőke lánynak a képe, aki akkor volt a védőnő nálunk, amikor az első gyermekemet vártam. Kedvesen biztatott, hogy ne féljek a szüléstől. — Félt? — Nem. Azt hiszem, Margit néni, a bába jobban drukkolt mint én. E6te érkezett; rengeteget cigarettázott reggelig, amíg sor került a segítségére. KisLányorr) született... Tudja, akkoriban még nem jártak Tarjánba az asszonyok; csak úgy tíz esztendeje. Ami biztos, biztos; jó, ha örvös van a közelben. Karancsság 1963- ban is, 1965-ben, 1966ban i6 csak egy-egy, a faluban született síró-rívó állampolgárkával gyarapodott. Jószerint. valamennyi szülés váratlanul történt; csak ezért landolt a gólya a községben. A tudomány, amit az a szép szőke lány és utódai csepegtettek a kismamák fejébe, hasznos gyakorlattá vált. — Emlékszik még. Baliné asszony, mire tanították annak idején az egészségházban? — De mennyire! Arra, hogy a csecsemő számára nincs fontosabb a tisztaságnál. az előírt étrendnél. Még arra, hogy rúgkapálni kell hagyni a kicsit, nem pólyában gyötörni, lekötve a kis kezét. És arra is, hogy az újszülöttnek külön fekvőhely dukál. Bizony, a mi falunkban is előfordult régen, hogy az anya álmában oly szoronács végrehajtó bizottsága a minap döntést hozott a városgazdálkodási üzem létrehozásáról a korábbi kertészeti, oarkfenntartó és köztisztasági üzem egyesítése útján- A végrehajtó bizottság kinevezte az új üzem igazgatóját. Az egyesítés, illetve újjászervezés san ölelte a mellé fektetett csecsemőt, hogy az megfulladt. — Megmondaná, miért szorongtak ketten egy ágyban? — Hát a babonaság miatt. Az egyik asszony attól félt, hogy kicserélik a gyermekét. A másik a boszorkánytól rettegett. hogy megrontja. Báli Lászlóné egyszerűnek mondja magát, jóllehet igen értelmes asszony. — Ami igaz, igaz: az én gyermekkoromban még sok piciny feifát tűztek a temetőben a sírhantokra —, úgymond. — De nem a boszorkány ölt. hanem a tudatlanság, meg a szegénység. Édesanyám — nyugodjék! —. kilenc gyermeket hozott a világra, de csak négyünket nevelhetett fel. Őszig Évi „néni” — azaz Antal Arpádné — dolgozik még védőnőként a karancssági egészségházban, ahol a szalmatercsi és a ságújfalusi kismamákat is előkészítik a legmagasztosabb női hivatásra. ahol a kicsiket szintén dédelgetik, ápolgatiák. A nyár múltával ő Somoskőújfalura költözik, ott tevékenykedik tovább Helyébe megyénkben kislány lép; diplomáján még alig szái-adt meg a tinta. Az új védőnő nem lesz egyedül. Dr. Tompos István, a fehérnél fehérebb hajú körzeti orvos fogja majd kézen, és segfti, buzdítja ügy. mint elődeit — három falu érdekében. — b. z. — során a város szépen és tisztántartása egységes irányítás álá került. Lehetővé válik á rendelkezésre álló munkaerő, gépek, berendezések, s az e célra fordítható más anj'agi eszközök koncentráltabb, észszerűbb felhasználása, lényegesen csökkenthető az intézkedést gyakran lassító, akadályozó adminisztráció. Uj városi üzem A salgótarjáni városa taSemmibe»! i# arcát.. Fullasztő a meleg. A határban kapáló asszonyok a fák árnyékában keresnek menedéket. De az árnyék délidőben a legkisebb. A béri főutcán izmos, megtermett fiatalember siet. Lebeg a nadrágszára, az inge kibomlott. Traktoristának vélem, aki ebédelni igyekszik haza. Rádudálunk, hogy férjünk, mire hátranéz. Akkor ismerem fel, Majerszki Mihály, a községi párttitkár. — Megyek reggelizni — mondja. — Nem jutott még idő az evésre. Kezdenénk az aratást, de még várni kell egykét napot. Addig szeretnénk „összekapni” a takarmányt ... Évek óta ismerem a fiatal párttitkárt, akinek a legnagyobb gondja a termelőszövetkezet. Csendesen kezdi a beszédet most is, azután belelendül. — Nagyon nehéz a helyzetünk Hiába kértünk hitelt a gazdálkodáshoz, nem kaptunk. Pénz nélkül pedig nem megy ... — Ilyen rosszul áll a szövetkezet.? — A párttitkár legyint, aztán folytatja. — A múlt év nem sikerült. Bér mindig gyenge szövetkezet volt, sok idős emberrel, rossz földekkel. A vezetést sem sikerült korábban megerősíteni. Új elnökünk van, főagronómus nincs. A zárszámadásunkról jobb hallgatni. Novembertől márciusig nem tudtunk fizetni a tagoknak. Márciustól fizetünk előleget, amikor áttérünk a készpénzfizetésre ... Bérről 1964-ben irtunk, hogy a pásztói járás egyik legmostohább vidékű gazdaságában a természet vasmarkában szoronganak az emberek. önmaguk erejéből, támogatás nélkül a szorgalmas munka ellenére sem jutnak előbbre. Akkoriban felmerült az egyesülés kérdése is, mint egyik megoldás a felemelkedés útján. Ám azóta eltelt négy év .. . — Mennyi hitel kellene a szövetkezetnek? A napokban beszélgettünk erről az elnökkel — válaszol Majerszki. — Számításaink szerint nyolcszázezer forint. Bármi történik is, enélkül megáll a tudomány. A tagoknak fizetni kell a munkáért, viszont még nincs elegendő bevétel ahhoz, hogy a különböző tartozásainkat rendezzük. Átmegyünk a termelőszövetkezeti irodára, ahol a naponkénti eligazításra készülnek a brigád vezetők. Megérkezik Fehér Sámuel, az elnök. A fiatal szakember két éve került a béri szövetkezetbe gyakornoknak Most pedig egy közös gazdaság, félezer ember sorsa nyomja a vállát. — Hogyan jutottak eddig? — Hosszú lenne erre a válasz, s most nincs idő a sok beszédre — feleli határozottan. — Az a legfontosabb, hogy, aki bír, az dolgozzon. Dolgoznak is! De a munkáért mindenki pénzt 9 vár. Nem szép szavakat, ígéreteket. Megpróbáltunk pénzt adni a dolgozó tagoknak ... — Kissé kockázatos vállalkozás. Majerszki közbevág. — Nem lehetett mást tenni? Az emberek már az istennek se hittek! A béri termelőszövetkezet nemrégiben újabb krízisen ment át — vajon hányadikon —, amikor leváltották a régi elnököt, s a tagok követelésére a könyvelést sem hagyták érintetlenül. Két fiatalember — az elnök és a párttitkár — vállalta, hogy megpróbálnak szembenézni a nehéz helyzettel. Március óta garantált munkadíiazást alkalmaznak, s azóta minden hónap tizedikén pontosan kifizetik az előleget. Hogy miből? Ügy tűnik semmiből. Ez persze ellent mond a józan logikának, s nyilván, valahol adósság keletkezik emiatt. — Adósságunk — sajnos bőven van — mondja az elnök. — A gazdálkodás folytatása érdekében kértünk üzemviteli hitelt, de az ígéretek ellenére sem kaptunk. Pedig, ha csak egyetlen évig fizethetnénk becsületes jövedelmet. a munkaerővel sem lenne baj. Tiszteletre érdemes ennek a fiatalembernek a hite, ez azonban nem pótolja a hiányzó anyagiakat. S hiába dolgoznak erejüket megfeszítve mindazok, akik megélhetésük forrásának tekintik a szövetkezetét, ha nem kapnak valahonnan segítséget. A járási és a megyei szervek vizsgálták már a béri helyzetet, ígéret is volt, de minden maradt a régiben. — Kevés olyan tsz lehet, mint a miénk, ahol több követ terem a föld, mint búzát — mondja keserűen a párttitkár. — Nem akarjuk sajnáltatni magunkat, de gondolkodhatnának már valahol a mi helyzetünkön is. Itt nem lehet mást tenni, mint takarmányt termelni és állatot tenyészteni, hizlalni. De ezt sem. mert nincs a gazdaságnak egy rendes istállója. S a tervek szerint hetvenig nem is kapunk semmiféle épületet... — Jobban ki kellett volna használni az állami dotációt annak idején — veti közbe Králik Miály brigádvezető. Majerszki nem hagyja szó nélkül. — Igen? De akkor nem voltunk a magunk urai! Most meg..; A bontakozóban levő vitát az elnök vágja el. A meddő szópárbajnak nincs is értelme. Fontosabbak a tettek: minden munka elvégzése, minden megtermelt érték megmentése. Csak úgy létezhetnek a bériek, ha minden fillémyi értéket megbecsülnek. Ez azért is fontos, mert ha megkapják a hitelt, az év végén vissza kell fizetniük. Látogatásunk után szereztünk tudomást róla. hogy a hitelnyújtás ügyében intézkedtek az illetékesek. A bériek megkapják a gazdálkodásukhoz nélkülözhetetlen hitelt. P A. NÓGRÁD — 1968. június 30-, vasárnap 5
