Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-19 / 142. szám

Nógrádi zenészek Balatonfüreden Június 21-én, pénteken Ba­latoni üreden rendezik meg a szövetkezeti népi zenekarok országos középdöntőjét. A nagyszabású vetélkedőt hét megye: Fejér, Pest, Tolna, So­mogy. Vas, Veszprém és Nóg- rád eddig legjobb helyezést szerzett szövetkezeti népi ze­nekarainak részvételével a Halászkert Étteremben bonyo­lítják. A versenyműsorban verbunkosok, nótacsokor, nép­dalok, opera- és operettrészle­tek, egyéni zeneszámok szó­lalnak meg. A szövetkezeti népi zeneka­rok balatonfüredi versengését magyarnóta-est zárja be. melyen a részt vevő együtte­sek- Gencsi Sárinak. Boros • Jolánnak, Tekeres Sándornak és r*óry Józsefnek muzsikál­nak. Kedvező visszhang Fiai«! szakemberekkel gyarapodnak A SZŐ VOSZ budatétényi Közgazdasági és Vendéglátó- ipar! Technikuma számos fia­tal szakembert képez ki az ál­talános fogyasztási és értéke­sítő szövetkezetnek. Nógrád megyéből eddig öt­venkettőn érettségiztek itt. A most. végzettek közül Vass Margit, akit a balassagyar­mati ímsz iskolázott be. a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglatóipari Technikum vendéglátóipari szakán kíván­ja tanulmányait folytatni. Ré­szére társadalmi ösztöndíjat biztosit a MÉSZÖV. Szabó Melindát a MÉK iskolázta be. Érettségi után ő is tovább szeretne tanulni. Kőhalmi Kázmér, a romhá- nyi szövetkezetnél áruforgal­mi munkakörben hasznosítja a technikumban tanultakat. Hamu la Anna érsekvadkerti kislány a helyi szövetkezet számviteli osztályán, Pánczél Zsuzsanna a drégelypalánki takarékszövetkezetnél helyez­kedik el. Újabb egymillió forint értékű felajánlás A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben néhány héttel eze­lőtt a szocialista brigádveze­tők tanácskozásán a Koma- rov-brigád újabb pótfélaján- lást tett a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja megalaku­lása 50. és a gyár alapításá­nak 100. évfordulója tisztele­tére. A felhívás kedvező vissz­hangra talált. A rúdhúzóüzem dolgozói felajánlották, hogy a hibás anyagoknak nem 6, ha­nem 8 százalékát teszik hasz­nálhatóvá. Ily módon év vé­géig 200 ezer forint értékű alapanyagot takarítanak meg. A rúdhúzók az elmúlt évi 431 tonna véghulladéknak nem 10, hanem 15 százalékát men­tik meg, ami újabb 118 ezer forint megtakarítást jeient. Tervük túlteljesítésével 420 ezer forint többletbevételt biztosítanak. A hengerműi Egyetértés­brigád éves tervének újabb 2 százalékkal való túlteljesíté­sét ígéri. Ponyi László körol­lós brigádja a gépállások 6 százalékos csökkentésére tett felajánlást. A kovácsológyári brigádok közül három 37 ezer forint értékben vállalt anyagmegtakarítást. Balázs Gyula kalapács- és patkógyár­tó brigádja pedig a korábban ígért 5 tonna haszonvashul­ladék helyett 20 tonnát taka­rít meg, ami újabb 75 ezer fo­rint bevételt jelent. V. Országos Szán tó verseny Előkészületek a sikeres szereplésre Öntözési lehetőség: tárolás Sokat fejlődött az öntözé­ses gazdálkodás megyénkben az utóbbi években, a hordoz­ható esőztető berendezések elterjedésével. A megye te­rületén jelenleg 1650 hold az öntözött terület. A kedvezőt­len hidrogeológiai adottságok miatt elsősorban a vízfolyá­sok mellé települtek, s mind­össze csak 77 holdat öntöz­nek csőkutakból. A felszíni vízre támaszko­dó telepeiknek körülbelül a fele az Ipolybói kapja a vi zet. A másik rész pedig a Zagyvából és néhány na­gyobb mellék-vízfolyásból. Tárolókból 298 holdat öntöz­nek gazdaságaink. Az összes öntözött terület 75 százalékán esőszerű öntözési módszert, alkalmaznak. Megyénk vízfolyásainak vízkészlete tárolás nélkül további fejlesztést nem tesz lehetővé. Két folyónkat nem lehet tovább terhelni, tehát a számbajöhető lehetőség a víz tárolása. A sziráki és diósjenői tavak után 1967- ben elkészült a palotási mes­terséges tároló. A következő lépcsőben készülnek a szé- csényd tárolás-öntözés tervei, ahol a megvalósítás után — előreláthatólag 1970-ben csaknem hatszáz holdat ön­tözhetnek. mi M M M Az 1961 óta immár hagyo­mányossá vált szántóverse­nyeket a programnak megfe­lelően kétévenként rendezik meg. A Magyar- Agrártudo­mányi Egyesület, a MEDOSZ, a KISZ, a Termelőszövetke­zetek Országos Tanácsa és a Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium képviselői­ből alakult Országos Szántó­verseny Bizottság határozata alapján a Bács-Kiskun me­gyei Tanács közreműködésével az V. Országos Szántóversenyt és a Talajművelés Gépesíté­si Tudományos Tanácskozást 1968. augusztus 22—23-án ren­dezi meg a Városföldi Állami Gazdaság területén, az 5. szá­mú országos főútvonal men­tén. A versenyen a megyék 2—2 legjobb szántó traktorosa ve­het részt, akik a megyei szán­tóversenyen az első 2 helye­zést érték el. Rajtuk kívül — a megyei helyezésüktől füg­getlenül — a IV. Országos Szántóverseny első 6 helye­zett traktorosa, valamint, az 1967. évi országos ifjúsági szántóbajnok is indulhat. A méltó részvétel érdekében — hiszen eddig is szép sike­reket értek el traktorosaink az országos vetélkedőkön — folynak az előkészületek a járási és a megyei szántóver- senyek lebonyolítására. Trak­torosaink szeretnének javíta­ni helyezésükön, s ezért töb­ben már előkészületi edzése­ket végeznek. A 3 T E S T Ö R A F R I l< 0 A B A N Tíszto véletlen Befért egy emeleti obiak Azért még nem ítélik kényszermunkára az embert. Dp kirepült rajta valók* Régi haragosom, Marchante tizedes.----------\r .. Az urak úgy összetartanak mint a három testőr" — iegyzi meg találóan a nagy levin. Csülök gyanakszik, hogy ez valami sértés, és megtorlásra készül, de, Senki Alfonz megnyugtatja f Belevaló fickók vol­tak. Életük kockózta­A Nap kel 3 óra 46 perc­kor, nyugszik 19 óra 44 perc kor. A Hold kel o óra 20 perc- bérsztíájkba 'lépnek kor, nyugszik 13 óra 30 perc­kor. REJTŐ JENŐ [P. HOWARD) REGÉNYE NYOMÁN Irta: í 's. Horváth Tibor Rajzolta: Aorcsmáros Pál Jcqnap mesélték — Min gondolkozol annyit? — Tudod, ellenőrzést kap­tam, és rájöttek valamire... — .. .és kellemetlenkedni akarnak? — Nem, osztozkodni! Nyulak Nógrádsápon A nógrádsápi Május 1. Tsz- ben bevezették a nyúltenyész- tést. Kucsera József né, aki nyúltenyészetben kapott be. osztást, elmondotta, hogy férőhelyek készítésével egy idejűleg emelik az anyanyu lak számát. Jelenleg 172 anya- nyáluk van, s alig hogy hoz­záfogtak a tenyésztéshez már­is 450 süldő nyállal rendel­keznek. Az anyanyulak szá mát 250-re kívánják felemel ni. Érdemes a nyulakkal fog­lalkozni, mert nem abrakigé­nyesek, illetve az adagolt ab rákot szálas takarmánnyal bőségesen hasznosítják. Mint ismeretes, a nyúl nagyon sza pora, és amellett gyorsan fej lődik, így nagyüzemileg nyúltenyésztés jövedelmező. ■tm NAPTÁR 1968. június 19., szerda Névnap: Gyárfás — Olaszországban csütörtö­kön és vasárnap nem jelen­nek meg a lapok. A nyomdá­szok és a távirászok ugyanis elhatározták, hogy szerdán, helyi idő szerint 19 órától csü­törtök 14 óráig és szombaton 22 órától vasárnap 7 óráig Kevés felhő — Ritka műtétet hajtottak végre nemrég a fokvárosi Kari Bremer kórházban. Franc van Zyl, a steilenboschi orvosi várható időjárás ma estig: egyetem dékánja bejelentette. Ä áTeíte m- hogy a fokvárosi kórházban hőzet, főként a koradéiutáni és felügyelete alatt Babuin-ma- éjszakai órákban több helyen zá- jóm szaruhártyáját Ültették át porral, zivatarral, néhány helyen _Tol_ au ~ * jégesővel, a gyenge, időnként ember szemebe A kissé élénkebb, változó irányú beteg állapota javulóban van. szél zivatar idején megerősödj Visszanyerte látását, olyanv­Rendkívül meleg idő. Legmagasabb . , nappali hőmérséklet általában nyira, hogy ma már újságot 2—36 fok között, a délnyugati is olvas, megyékben 30 fok körül. A Ba­laton vizének hőmérséklete Sió­foknál tegnap 23 fok volt. Hol is az a vasfüggöny? — A népi ellenőrök fóruma Salgótarjáni József Attila Művelődési Ház klubhelyisé- A Tlmes közli egy olvasóía; gében 21-én 15 orakor „A Kenneth Ames levelét, amely személyszállítás vizsgálatának összehasonlítja Nagy-Brita-mna tapasztalatai címmel Csei politikáját. Miután megállapítja* Gyula, a 2-es számú AKÖV hogy Bulgária és Jugoszlávia er- igazgatója vezetésével rendez. és a szocialista országok vízum­Társadalmi munka vitát re az övre teljesen eltörölte beutazóvízumot, a többi szo­cialista ország bedig percek alatt kiadja a vízumot az angol állampolgároknak _ gyakran a határon és repülőtéren. A le­vélíró felháborodottan panaszol­ja, hogy az angol vízumok ida- , i - --- dúsára megállapított határidő A községi tdnacs szerveze- még mindig hat hét. de igen sében nagyarányú társadalmi gyakran minden ok nélkül meg­munkál vonzott mintesv 14 tagadják a vízumot. A levélíró munkát végzett mintegy megállapítja ho2y ;-az ügyek ál­kómúves es 32 segédmunkás íapota gyalázatos”, részvételével a Nógrádmegyer községben épülő orvosi rende- — Apad a Tisza a hosszú lőnél a helybeli lakosság. A ideje tartó szárazság követ­fal és pillér felhúzását elvé- kéziében. A Tiszafüred felet- .ezték, s ezzel nemcsak az ti szakaszon a gázlóknál ni ár építkezési kiadások csökken- csuk 80 centiméteres a vízré- tését, hanem a munkák határ- teg, s így ezeken a helyeken idő előtti befejezését is előse- akár gyalogszerrel is át lehet gítették. lábolni a folyón. Az alacsony vízállás sok gondot okoz a — A Szovjetunióban ked- hajósoknak, den újabb mesterséges holdat bocsátottak föld körüli pálya- — Duhaj kör. .. Az egy ik ra — a Kozmosz—277-et. Fe- ghanai középiskolából 30 rii- délzetén a világül- kutatása áklányt szállítottak kórházba, céljából tudományos berende- mert különös kór szállta meg zéseket helyeztek el. A bérén- őket: görcsösen nevettek, kia- dezések hibátlanul működnek, háltak és vadul táncoltak. Az iskolában ez egyébként már — Hegyomlás történt a bra- a második ilyen eset. Az ís- zíliai Salvador egyik külváro- kóla igazgatója szerint a kór sában. A lezúduló földtömeg csak a lányokat támadja 20 embert temetett maga alá. me®­— A község vízhálózatát a úton ebben az évben • háromszáz méterrel nagyobbítják. A két új közkifolyó körülbelül negyven család számára te­szi kényelmesebbé a vízszer­zést. — Családtagjai nemrég , . , , . , , , meglátogatták Ben Bella volt kJ_lbasyoni ^_b^abads^ algériai elnököt, akit három év óta tartanak fogságban. A családtagok kijelentették, hogy Ben Bella egészséges. — Teljes sikerrel zárult a Híradástechnika Ktsz által a ... METRIMPEX közreműködé- . Balassagyarmaton, a Le­sével június 6-13 között ™-lakoteJeP . lak0i, lnmtegy Moszkvában rendezett gyárt- 250 tarjaim! munkaóra ra- mánybemutató - mondották fordítással megkezdték a telep parkosításit, rendezései. To­a szövetkezet vezetői. ELEKTRO EDENY gáz- és villanyfőzőre egyaránt alkalmas. Könnyen, gyorsan fő benne az étel, ezért használata igen gazda­ságos. Szép, modem formáival, ízléses, kellemes szín­összeállításával a konyha díszévé válik. Nemcsak a háziasszonyok tetszését, de a kiváló áruk fórumán elnyerte a „Kiváló Áru“ minősítést is. Fazék, fedővel: Lábas, fedővel: 2 1. 76,60 1,5 1. 68,70 4 1. 101,90 2,5 1. 89,40 6,5 1. 122,60 5 1. 110,10 vékenységük csak első sza­kasza volt annak a munka- programnak, melynek végső célja a környék teljes rend­behozása. — Kedden Miskolcról elin­dult az idei első közvetlen autóbuszjárat a jugoszláviai Dubrovnikba. A következők­ben — szeptember 10-ig- — minden héten hasonló járat . indul a jugoszláv tengerpart­ra. A Nógráömegyei Álla­mi Építőipari Vállalat ASZTALOS, ÁCS és ÉPÜLETLAKATOS szakmunkásokat, vala­mint BETONOZÓ FÖLDMUNKÁS munkavállalókat vesz fel, azonnali munkába állással. Kereseti lehető­ség 2000 Ft-tól, 2400 Ft- ig. Munkásszállás, napi háromszori étkezés biz­tosítva. Jelentkezés- Sal­gótarján. Munkás út, 8. sz. NOGRAB a Magyar Szóda!!«« Munkáspárt Nőgráő megyei Bizottsága és a Megyei Tanác. lapja Főszerkesztő: GOTYAB GYUEA. Szerkesztőség! Salgótarján, Petőn a. t. Telefuu »2-94 22-95 22-99 33-97. Főszerkesztő: 13-94. Belpolitikát rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59, Éjszakai szerkesztős! 13-03. Kiadja a Nógrád megyei tap kiadó Vállalat Felelős kiadó: vtDA EDIT. Kiadóhivatal: Sa|S0. tarján. Petőfi a t Telefon: 10-39. Terjeszti » Magyar Posta. Előfizethető: a helyt postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra U torint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomda­ipari Vállalat. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY Igazgató. Salgótarján Petőfi u. I Index-szám: 23072

Next

/
Oldalképek
Tartalom