Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-17 / 114. szám
A gyerinekekéi't a szülők is felelősek Liest tartott a megyei, ifjúságvédelmi bizottság Tegnap Salgótarjánban megbeszélést tartott a megyei gyermekvédelmi bizottság. A tanácskozáson megjelentek a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, a járási tanácsok elnökhelyettesei és gyámügyi előadói. Az ülést Hankó János, a megyei tanács vb elnökhelyettese nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a bizottság feladata összehangolni az ifjúságvédelmi munkát, figyelemmel kísérni a gyermekek és a szülők kapcsolatát, gondot fordítani a segítségre szoruló gyermekek felnevelésére. Gregász Sándor, az egri gyermekvédő intézet igazgatója beszámolt az ifjúságvédelmi munkáról. Ismertette, hogy az állam milyen jelentős ösz- szeget fordít azokra a gyermekekre, akiknek jelentős része a családi nevelés hiánya miatt kerül intézetekbe. Felkérte a jelenlevőket, hogy a jövőben fordítsanak nagyobb gondot azokra a szülőkre is, akik bűnösek gyermekeik elhanyagolt nevelésében. Sok esetben helytelen életmódjuk folytatását segítik elő, amikor a gyermeküket gondozásba veszi az állam. Ezért a felelősséget a szülőkre az eddigieknél nagyobb mértékben ki kell róni. A nevelőszülői hálózatról megállapította, hogy a megyében is kiszélesedett az elhelyezett gyerekek élete kedvezően alakult. Például tanulmányi eredményük sok helyütt túlszárnyalja a családi körülmények között élőket. Megemlékezett azokról a nevelőszülőkről, akik a fogadott gyerekekért mindent megtesznek. Az értekezlet határozatot hozott, hogy a társadalmi és tömegszervezetek, az államhatalmi szervek bevonásával figyelemmel kísérik a szülők magatartását, mulasztásaikért nem marad el a felelősségre vonás. Űjabb nevelőszülőket kutatnak fel és a gyerekek életét figyelemmel kísérik. Ezt követően Simon Imre tanulmányi felügyelő, a pásztói járás ifjúságvédelmi bizottságának vezetője számolt be a járás ifjúságvédelmi munkájáról, majd Szlivka Já- nosné, a megyei tanács gyermek- és ifjúságvédelmi főelőadója tájékoztatta az értekezlet résztvevőit a munkában szerzett tapasztalatairól. Földrengés Japánban Csütörtökön reggel hatalmas erejű földrengés sújtotta Japánt. A lökések ereje Hokkaido-sziget délnyugati részén, továbbá Hondo-sziget északi részén pusztított legjobban. Az eddigi jelentésekből arra következtetnek, hogy a természeti katasztrófának legalább háromszáz halott és sebesült áldozata van. A csütörtöki földrengés a harmadik helyet foglalja el a Japánt sújtó legsúlyosabb földrengések sorában. A földrengés összesen egy percig tartott. A lökéseket Tokióban is érezték. Csupán Hokkaido szigetén legalább kétezer ház dőlt össze. Egy négyemeletes diákszálló is összeomlott, amelyben ötszáz diák tartózkodott. A legtöbben szerencsésen megmenekültek. A japán kormány mentőosztagokat küldött a katasztrófa sújtotta vidékekre. Efmebefeg-e a bestiáiis apa? Még életveszélyben a csecsemő Üj képregényünk (P. Howard) Rejtő Jenő: A HÁROM . TESTŐR AFRIKÁBAN Május 19-től naponta közöljük Rejtő Jenő egyik legnépszerűbb, mulatságos fordulatokban gazdag regényének képes változatát, 250 rajzzal. A különben is szórakoztató olvasmány még kellemesebb időtöltést ígér olvasóinknak a képes változatban. Kísérje figyelemmel a NÖGRÄD-ot! Naponta keresse képregényünket! Könyvterjesztési verseny A balassagyarmati könyvesbolt Mikszáth Kálmán szocialista brigádja tevékeny részt vállal a könyvterjesztésből a járás falvaiban. Az idén a szocialista cím megtartásáért ismét csatlakoztak a könyvterjesztési versenyhez és vállalták, hogy a községekben könyvvásárokat, házról házra árusításokat szerveznek, azonkívül a járás valamennyi szövetkezetében bizományosokat foglalkoztatnak. A balassagyarmati, a herencsényi és a drégelypalánki tsz-ekben a bizományosok már meg is kezdték munkájukat. Az első negyedévben a szocialista brigád igyekezete már a könyvforgalomban is megnyilvánult: ötvenezer forinttal nagyobb értékű könyvet adtak el, mint tavaly a hasonló időszakban. A jó propaganda következtében az addig alig vásárolt hanglemezek forgalma is fellendült falun. Nem csak a tánclemezek iránt nyilvánul meg érdeklődés, hanem Liszt, Kodály és Bartók műveit is számosán megrendelik a bolt útján. FELTÉTLENÜL TEKINTSE MEG, a Budapesti Nemietköii Vásáron bemutatott gyármányainkat! Korszerű automatikus olajégők és hüzaizománcozn berendezés bemutatása a 17-es pavilonban. Hidraulikus, elektrohidraulikus és szétszedhető könnyű- kivitelű tv- és filmkamera-állványok bemutatója a KGM. pavilonban a híradástechnikai kiállítás területén. A kiállítás időtartama alatt állandó szaktanácsadás. Kérjen gyártmányismertetőt, melyet címére postán díjtalanul megküldünk. Pestvidéki Gépgyár Szigethalom, Kereskedelmi Osztály Több mint tízmillió lórin! fejlesztésre A tanácsi helyiipari vállalatok — könnyűipar- és élelmiszeripar — több mint tízmillió forintot irányoztak elő az idén vállalatfejlesztési célokra. A legtöbbet a Nógrád megyei Fémipari Vállalat, azért, mert az idén fejeződik be a tavaly megkezdett nagy beruházása. Utána a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat következik 2 millió 075 ezer forinttal. Meghaladja az 1 millió 150 ezer forintot a Nógrád megyei Építőanyagipari Vállalat üzemfejlesztésre szánt alapja is. A többi vállalatok 30 ezer forinttól 912 ezer forintig tervezték az üzem fejlesztésével kapcsolatos kiadásaikat. Dr. Gazsi Józsefné védőnő szó- kasos látogatásai során érkezett Oláh Iván huszonkét éves varsányi segédmunkás portájára. Borzalmas látvány tárult elé; az első pillanatokban nem akart hinni a saját szemének. Az öthónapos Józsika arcán véraláfu- tás, halántékán zúzódás, bal szemének kötőhártyája bevérezve, nyelve íelszakítva. Az ájuláshoz közel álló védőnő összeszedte lelkierejét, s a szörnyű állapotban levő gyermeket a balassagyarmati városi kórházba juttatta. Ott az orvosok megállapították, hogy a szerencsétlen gyermek a látható sérüléseken kívül agyzúzódást is szenvedett. A kórház gyermekosztályán jelenleg is mindent megtesznek a majdnem életveszélyes állapotban levő csecsemő életének megmentéséért. Ki támadott a bűnügyi krónikában párját ritkító bestialitással a gyermekre? Saját apja. És miért? Mert „idegesítette” a csecsemő sírása. Oláh Iván a rémtett után elbújt, de a Szécsényi járási Rendőrkapitányság dolgozói megtalálták rejtekhelyén. Oláh Ivánt mint szellemileg kissé fogyatékos embert ismerik Varsányban, s azt is tudják róla, hogy rendszeresen fogyaszt tömény szeszt. Arra vonatkozóan egyelőre nincs adat, hogy gyermekének döbbenetes bántalmazására ittas állapotban vetemedett volna. A rendőrség Oláh Ivánt elmeállapotának tüzetes megvizsgálása végett a balassagyarmati kórház idegosztályára szállította. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti fürdővendégeit, hogy a pásztói strandfürdőjét május 12-én megnyitotta. A balassagyarmati strandfürdőt május 19-én, a salgói strandfürdőt június 2-án nyitja. Nyitvatartási idő Pásztón hétköznap 10-19 óráig, vasár- és ünnepnapon 8,30-19,30 áriáig. Balassagyarmaton mindennap 10-19 óráig. Saigon hétköznap 10-18 óráig, vasár- és ünnepnapon 9-19 óráig. NAPTAR 1968. május 17., péntek Névnap: Paskál A Nap kel 4 óra 05 perckor, nyugszik 19 óra 16 perckor. A Hold kel 0 óra 17 perckor, nyugszik 8 óra 24 perckor. felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, néhány helyen esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. — Vasárnap a pásztói járás 50 önkéntes tűzoltócsapata Erdőtarcsán, a szécsényi járás 36 csapata Litkén indul a járási tűzoltóversenyen. Június 2-án a Kishar- tyánban tartandó salgótarjáni járási versennyel végződnek a vetélkedők. — Sokan kertészkednek a házi kertekben a palotási körzetben. Tavaly a tasakolt konyhakerti aprómagvakból mindössze ezer csomag fogyott, az idén az eladott ta- sakok száma máris meghaladja a tizenhétezret, pedig a kései magvak iránt még mindig tart a kereslet — A Szolnokon megnyíló városi váltótábor első vendégei a salgótarjáni Bartók Béla úti és a baglyasi általános iskola úttörői lesznek, június 16-tól 30-ig tartózkodnak a táborban. A szolnoki úttörők jövő nyáron kezdik meg táborozásukat Nógrádban. — Egyszerre 112 asszony sarabolja a cukorrépát a nagyoroszi határban. Az asz- szonyok egyenként hatszáz négyszögöl cukorrépa gondozását vállalták ebben az évben a közös gazdaság számára. — A technológia, a biztonsági szabályzat és a vállalati kollektív szerződés ismeretéből rendeznek vetélkedőt a jövő héten a Forgách-akna szocialista brigádjai a Som- lyó-telepi művelődési otthonban. Á legeredményesebben szereplők tárgyjutalmat kap- nap. — KISZ-seregszemle lesz május 19-én Űrhajómban. A rendezvényhez helyiséget az fmsz biztosít, azonkívül a balassagyarmati fogyasztási szövetkezet a műsor szervezéséből és az étkeztetés lebonyolításából is részt vállal. Tetőfedő, parkettás szakmunkásokat teljesítmény bérrel és nagy gyakorlattal rendelkező díszműbádogosokot kiemelt órabérrel azonnali belépéssel felveszünk. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk Jelentkezni lehet Bp. IX., Viola u. 45. sz. alatt, a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán. — Beat-parádé 1968, cím« mel Szécsényben tart előadást e hó huszonegyedikén a Li- . versing együttes. — Nagyorosziban országos állat- és kirakodó vásárt rendeznek e hónap utolsó hétfőjén, huszonhetedikén. Vészmentes helyről, szabály- szerű járlattal mindenfajta állat felhajtható. — Fővárosi művészek látogatnak az idén két-két alkalommal Szügybe, Hugyagra, Patvarcra és Csesztvére a lakosság szórakoztatására. Szakmunkás-vizsgák előtt A balassagyarmati 217. sz. Szakmunkásképző Iskola 828 tanulója közül július 15-ig 300-an tesznek szakmunkás- vizsgát, százhússzal többen, mint tavaly. A „vasas” tanulóknak a későbbi szemléltető oktatásban felhasználható tárgyakat kell készíteni, az építőipariak a nyírjesi úttörőtábor egy részének felépítésével bizonyítják tudásukat. Legtöbben, 120-an a FinomkíHöttáru- gyár tanulói közül végeznek az idén. Ök nem készítenek külön „remeket”, munkájuk termékei már a kereskedelemben vizsgázik. — Takarékoskodik a megye. Az év eddig eltelt négy és fél hónapjában csaknem 50 millió forinttal növekedett megyénk lakosságának taka- rákbetét-állománya. A megtakarított összeg jelenleg 418 millió forint. — A Ki mit tud polgári védelmi vetélkedő megyei döntőjét május 26-án délután Salgótarjánban rendezik meg, a megyei tanács dísztermében. A vetélkedőn tíz köbép és szakmunkásiskolás méri össze tudását. A helyezettek értékes jutalomban részesülnek. Kőműves, ács, vb.- szerelő, asztalos, tetőfedő, bádogos, parkettás, festő, villanyszerelő, víz- és fűtésszerelő, épület- és géplakatos szakmunkásokat, tehergépkocsivezetőket, dömpervezetőket, kubikosokat, gépkocsi-rakodókat, kőművesek mellé segédmunkásokat (16 évet betöltött fiúkat is) azonnali belépéssel felveszünk. Vidékiellnek munkásszállást biztosítunk. JELENTKEZNI LEHETBUDAPEST. IX., Viola u. 45. sz. alatt a PROSPERITÁS KTSZ munkaügyi osztályán ■ ———— i- ..I NOGU1D, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága is a Megyei Tanács lapja, főszerkesztő; GOTYAB GTOSA, Szerkesztősig: Salgótarján, Petőfi o. t. Telefon; S2-91, 22-95. 2Z-9S, 12-97 Voszerkesztó: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-OS. Kiadja » Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat, felelős kiadó: VIDA EDIT'. Kiadóhivatal: Salgótarján Petőfi a. {. Telefons 10-23, Terjeszti a Magyar Posta. Elő fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetőid utj egy hónapra I? forint. Blőállitja • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető; PAPP GYÖRGY Igazgatói Salgótarján Petőfi a. t. Index-számi SSS33.