Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-12 / 110. szám
tyasárHapf jegyzet : Déli oldal Meg-megállitgatnak elég gyakran lakó- és környékbeli ház szomszédaim a Pécskö utca D-jelzésü frontjáról. Többnyire arra kérnek, vagy szólítanak, vérmérsékletük szerint: tegyem szóvá, milyen szennyes, elhanyagolt a negyedünk. Próbálok szabadkozni, — kitérni a megbízatás elől, mondom: annyit cikkeztünk már e témáról évek során. hogy unalmas ismetelgetés volna a dolog. Úgyis haszontalan az egész: kutyaugatás nem hallatszik az égig. —, De, márpedig akkor — fogadkozott kifogásomra mérgesen valaki — én írok olvasói levelet, akár naponta egyet, s akár az egész D-oldallal aláírottat. amíg el nem unják az illetékesek, s intézkednek. Mégiscsak lehetetlen, hogy immár ötödik éve szemétben kell éljünk, a legkorábban épült új házak során. Hát való igaz — gondolkodom el a háborgáson —, sokat próbált emberek a mieink. Végigélték az utca újjászületésének minden szép, de egyben keserves fázisát. Ami ilyenkor természetes együttjáró. Gyönyörködtünk É, azaz: az északi oldal egymás után emelkedő tornyaiban, hogy milyen impozáns lesz itt minden, ugyanakkor dagasztottuk a feneketlen sarat, az agyagos iszaptengert. Gumicsizmát húztunk, mert lábközépig ért néha a híg lé úttalan útjainkon, a kalucsni kevés volt, átlábalni a főútig rejtvényei labirintusainkon. De optimista szívvel hittük: elsők leszünk a soksok viszontagságot követő kárpótlásban. Néha felcsillant már a remény. Talán három éve a házközökön, — a déli jelzésű négyemeletesek között —, megjelentek a járda- és útépítők. Ügy tűnt, ezentúl minden rendben lesz, sőt a kertészet is elkezdett valamit, egy bizonytalan kísérletet a tereprendezésre, aztán minden abbamaradt. Az új utakait vastag földréteggel szórták megint tele az építkezésekről vágtató dömperek, az >'<’ kátyúkon tavak születtek és állandósultak az esők után, káka, békanyál kedvére. Sebaj, átmeneti dolog az egész! .. .És elkészült az utca gerincvonulata is. Mi játszó- szigetet kaptunk gyermekeinknek, libikókával, hintával, csúszdával, apró forgóval, szóval: kezdett paradicsomi módon alakulni a mostoha állapot. A játszósziget felszerelését azonban következő tavaszra máig ismeretlen indokkal leszerelték, elvitték, s a helyük ma is hasznositatlan. Beköltöztek az északi oldal tornyaiba. Azon nyomban megindult a tereprendezés, a törmelékes talaj első, második cseréje, a füvesítés, a harmadik földcsere, — ha kellett ekeszántással, —, a fásítás, a parkok képzése. Mi csak szomorkás szemlélői voltunk a buzgalomnak, pedig sokat emlegették: a D-oldal társadalmi munkát is örömest vállalna, hogy végre rendezetté váljon környezetünk. Indokolatlan mindenféle gyanakvás, de valóban magyarázatra szorul, miért mostohák a „déliek”, s megnyugtatásra várnak a zaklatott kedélyek azért, hogy a játszó eszközeiktől is megfosztott tekintélyes gyerekhad meddig kénytelen abban az üledékben játszani, amely a három év előtti pocsolyákból rakodóit le és maradt meg, „nagy” idők emlékeként. Gondolom, a probléma közegészségügyi szerveknek sem lehet közömbös, mert az üledékből egy-egy jármű nyomán baktériumok fertőző milliárdjai töltik meg a levegőt. Pedig csak útkaparókat kellene rendelni, hogy előbányásszák megint az évek óta kész utat. És persze az sem ártana, ha a terep végleges rendezésére sort kerítenének, az évek előtti haszontalan füvesítést kísérletet az északi negyedhez hasonló törmelékmentesités és talajcsere után megújráznák. A jelenlegi föld ugyanis építési hulladékoktól terhes, abban a legigénytelenebb növényi kultúra meg nem kapaszkodik. Hát ezeket panaszba tenni állítanak, szólítanak, kérnek meg egyre-másra ismerősök és általam ismeretlenek is. A kérést ezúton is elhárítom. A szélmalomharc szomorú és nevetséges vállalkozás. Nem akarok nevetségessé lenni. De akkor maradjon így minden? ... A déli oldal — árnyékban?... Á magyar tudományos élet hírvivői az „acták11 A magyar könyvkultúra értékeit tárja fel a nagyvilág számára a Kultúra Könyv- és Hírlapkülkereskedelmi Vállalat antikvár osztálya. Külföldi tudományos intézmények, kutatók kívánságára a hazai könyvtárak, antikváriumok mélyéről keríti elő sok esetben a ritkán fellelhető köteteket. Az antik jellegű nyomtatványokat a Széchenyi Könyvtár véleménye alapján továbbítják csak a megrendelőhöz és ezzel a módszerrel számos alkalommal szinte pótolhatatlan értékű kiadványokat mentettek meg a hazai gyűjtemények számára. Rendszeresen megjelenő katalógusokban. bibliográfiákban hívja fel a vállalat a külföldi vevőkörének figyelmét a magyar tudomány és irodalom antikvitásaira. Ez az osztály továbbítja a magyar kutatóintézetek, egyetemek tudományos munkájáról, a budapesti, szegedi, debreceni egyetemek kiadásában megjelenő különféle tárgykörű „actákat” is külföldre. Az orvostudománytól az irodalomtörténetig valamennyi tudományágban történő új felfedezésekről, megállapításokról nyújt tájékoztatást ez a sorozat, a többi között osztrák, belga, kanadai, dán, finn, francia, nyugatnémet, angol, holland, indiai, olasz, japán, norvég, svéd, az Egyesült Al- lamok-beli intézeteknek, egyetemeknek. E közlemények alapján az Egyesült Államokból, Columbiából a magyar nyelvészettel foglalkozó irodalmi anyagot kértek egyetemi oktatáshoz és könyvtárak számára legutóbb. Közős felelősségben: Az otthon és az iskola Memento — tizenkét kilométeres filmen Lakatos Vince, a MAFILM népszerű tudományos stúdiójának rendezője, a hazai filmgyártás történetében páratlan vállalkozást oldott meg sikeresen; a világon fellelhető dokumentumfilmek alapján és az archívumok bizalmas anyagaiból elkészítette a második világháború hiteles történetét. Az alapanyagként felhasznált európai és amerikai filmek együttes hossza körülbelül egymillió méter. Az 1967-ben elkészült új magyar produkció viszont „csak” 12 000 méteres. A rendezőt két történész és egy katonai szakértő segítette állandóan különleges vállalkozásában. Két évet töltöttek az előkészítéssel. s újabb két évig dolgoztak a vágószobákban. A Memento című óriási film vetítési ideje nyolc óra. Számos dokumentumfilm készült már világszerte a második világháborúról, de eddig mindegyik csak egy-egy részletét, eseményét, esemény- sorozatát dolgozta fel. Egy amerikai rendező — J. Capra — 1946—1947-ben készített ugyan egy monumentális: 16 000 méteres filmet, de nem oknyomozó módszerrel és nem is a teljesség igényével. Az új magyar filmből eddig 17 kópia került forgalomba. A Szovjetunióban már tavaly bemutatták, sikerét a Pravda szemleírója nagy elismeréssel méltatta. Itthon a honvédségi alakulatoknál és az egyetemeken, főiskolákon „kötelező” tananyag lett, legutóbb pedig — n^gy részletben — április utolsó és május első hetében a televízió is bemutatta ezt a művészileg jól megformált, történelmi emlékeztetőt. Csökken a föld légkörének hőmérséklete Dr. James P. Lodge, az Egyesült Államok atmoszférakutatással foglalkozó országos központjának munkatársa arra a következtetésre jutott, hogy a földi atmoszféra hőmérséklete a legutóbbi 17 év alatt 0,3 fokkal Csökkent. A kutató ezt főleg a levegő ipari elszennyeződésével magyarázza, mert ez gátolja a napsugarakat abban, hogy a légkör mélyébe behatoljanak. A napokban zajlott le általános iskoláinkban a szülői értekezlet. „A család szerepe, feladatai a gondolkodás fejlesztésében” címmel referátum szólott arról, milyenek legyenek az ottani körülmények és a légkör, a módszerek. közös ügyünk érdekében. Igen sokan mondták el gondolataikat, véleményüket. Ezek közül kívánok néhányat — a teljesség igénye nélkül — vázolni, részben tapasztalatcsereként, részben okulásul az érdekelteknek. í* A szülők többsége jól ismeri az iskolareform lényegét, az életszerű, gyakorlatias oktató-nevelő munka szükségességét iskolában és családban Tájékozottak a korszerűséget illetően, helyesen vetik fel a lemaradás veszélyeit, akár a tankönyv, akár a pedagógus részéről mutatkozik, s hogy a napi hazai, és világeseményeket állandó figyelemmel kell kísérnie pedagógusnak, szülőnek egyaránt, ha lépést akar tartani az élettel, a gyakorlattal. Egyetértenek abban is. hogy nincsenek egyértelműen „okos” és „buta” gyermekek, legfeljebb arról lehet szó: az egyiknek egy dolgot egyszer, a másiknak többször, többoldalúan szükséges megvilágítani. Ugyanazon tanuló az egyik tantárgyhoz jobban, a másikhoz kevésbé vonzódik. A szülő elsőként lelheti föl gyermekében az érdeklődési kört. melyben a pedagógus segíthet. Ahogyan lustaságra vezet, ha mindent készen, megfejtve tálalunk a gyermek elé, így különösebb erőkifejtés nélkül jut minden ismerethez, éppúgy káros, ha minden kérdésére önmagának kell megtalálnia a választ. Mi legyen tehát a teendő? Egyrészt: ne maradjon megválaszolatlan kérdés, másrészt: a kérdésekre adott válasz feleljen meg a valóságnak. — Eleget tud-e tenni valamennyi szülő e feltételeknek? Közismert, hogy az általános iskolai tananyag lényegesen magasabb szintű a szülők gyermekkori követelményeinél, s a hasonló végzettségűek közül is többen elfeledték már a tanultak egy részét. Szép számmal vannak olyan szülők is, akik nem rendelkeznek magasabb képzettséggel a hat eleminél. Mi a helyes hát? Az őszinte bevallása annak, ha nem tudunk választ adni, ahelyett, hogy mellébeszéléssel igyekszünk megóvni szülői tekintélyünket? Legcélravezetőbb, amikor szülő és gyermek közösen keresik meg a helyes választ könyvből, újságból. esetleg hozzáértőtől érdeklődve. A helyes válasz pedig az, amit az iskolában, úttörőszervezetben felelnének a kérdésre, mert sajnos van még olyan tapasztalat, hogy a családban „ellensúlyozni” igyekeznek az iskolában tanultakat. hallottakat. A kettős nevelés igen károsan befolyásolja a gyermek lelki- és gondolatvilágát. Kinek higgyen ilyenkor? — A szülőnek vagy az iskolának? Kettősségek keletkeznek gyakran a pályaválasztás előtt is. Kérdés: ismeri-e eléggé a szülő a gyermekének érdeklődési körét, hajlamait, képességeit, vagy csak saját megvalósulatlan álmai teljesülését szeretné fiában, lányában látni. Az ilyenből könnyen származhat kudarc, elkeseredés, szembekerülés az iskola véleményével, — károsan befolyásolja a gyermek gondolkodását. Egy édesapa elmondta, hogy családon belül „szakosították” magukat, ő a humán, felesége a reál természetű kérdésekre ad választ. Egy édesanya arról beszélt, milyen sok segítséget adott nekik a szakkör, melyet érdeklődése szerint választott gyermekük. Elhangzott problémaként, hogy gyakran mindkét szülő dolgozik. — így az iskolára hárul a nevelési feladatok többsége. Volt, aki a nevelők fokozottabb türelmét igényelte, utalva a türelmetlenség káros voltára, mellyel a gyermek igazságérzete is csorbát szenvedhet. Az észrevételeket örömmel fogadtuk, mert valamennyien — kimondva, kimondatlanul — egyetértettünk velük, közös célokra törekvésünket fejezték ki. Ugyanakkor a véleményekből leszűrhető volt az iskola és a szülők közötti jó kapcsolat és együttműködés. Mégis, legyen szabad néhány elhangzott dologgal vitába szállnom, — amelyek a családi pedagógia hiányaira utalnak. Kétségkívül nehezebb annak a családnak a helyzete, ahol mindkét szülő dolgozik. Késő délután, munkából hazatérve, a fáradtság, az otthoni munka stb. miatt alig. vagy kevés energia marad a gyermek szellemi gondozására. Elhangzik fogadóórákon, csa- ládlátogatáson: sem erő sem türelem nincs már, mikor estére fordul az idő. A hivatkozás azonban nem mentesít egyetlen szülőt sem nevelői funkciója alól. Gyakran tapasztalható. hogy az egyébként jól öltözött és gondozott tanulónak. — aki emellett eszes is, — szorgalma nem kielégítő. A gyermek délutánját egyedül tölti, a szülők ha- zajövetelük után megkérdezik ugyan: tanultál-e. de igenlő válasszal elintézettnek veszik az ügyet. Az ellenőrzés hiánya azután félévkor jelentkezik vagy év végén. A „ráérés” egyik feltétele a tudatformálásnak. Ha csak azt emelném ki. hogy a napnak kétharmadát a gyermek otthonában tölti, már önmagában aláhúzza a családi nevelés jelentőségét. A tudatformálás nemcsak tankönyvekkel. osztályfőnöki órákkal, úttörőfoglalkozásokkal történik! Közrejátszanak egyéb fényezők, melyek közül elsődleges a család, a szülői ráhatás. Nagyon fontos: tudnak-e az édesapák, anyák vitapartnerei lenni fiaiknak, lányaiknak, mellyel kiegészíthetik az iskolai nevelést, ellensúlyozhatják a káros behatásokat? Egy-egy film. tv-előadás, könyv, kirándulás, sportesemény, — a látottak, hallottak megvitatása, értékelése igen pozitív lehet, erre feltétlenül időt kell szakítani. A túlzott gyermekközpontúság. amikor csak a gyermek nézőpontjából alkot véleményt a szülő az iskolában folyó oktató-nevelő munkáról, szintén káros. Nem egy elkényeztetett gyerekkel találkozhatunk, akiknek otthon minden megengedett és úgy vélik, az iskolában is körülöttük forog a világ. A túlzott kényeztetés már önmagában kettős nevelés. A nevelés célját — társadalmunk képviseletében — az iskola határozza meg, vitatkozni nem helyes rajta, legfeljebb a módszereken. Társadalmi és egyéni érdek a kitűzött célok elérése, — a fejlődés, előrehaladás ütemének feltétele pedig a kölcsönös együttműködés. Cserháti János A megyeszékhely bevásárló központjába, a Pécskö Üzlet házba szüntelenül áramlanak az embe skiek egyaránt (Koppány György felvétele.)
