Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-05 / 104. szám
fytfóárhapi jegyzet King-parancsolat Martin Luther King erőszakos halála világszerte csaknem akkora megdöbbenést keltett, mint annakidején a Kennedy elnök elleni merénylet. Ámde, volt valami, amiben különbözik a közvélemény hangulata az elnökgyilkosságot követő első hetekétől: ma már nem dől be a félrevezetésnek. Abból a hivatalos közlésből, hogy King gyilkosát (aki állitólag egy rovott- múltú betörő volt, s mindazideig tartózkodott az erőszakos cselekményektől!) agyonlőtték, feltételezhetjük, hogy a Nobel-díjas békeharcos összeesküvés áldozata lett. A texasi módszerek a Kennedy-gyilkosság óta tökéletesen elhatalmasodtak, mind a bel-, mind a külpolitikában, az Egyesült Államokban. Csakhogy a merénylők egy dologról megfeledkeztek: Kinggel nem egy ember, nem is egy lelkész, hanem egy eszme ellen követtek el merényle>tet, márpedig az efféle orvtámadás az áldozatból mártírt, n~. eszméből, jelen esetben a béke és emberiesség eszményéből, óriást növeszt. Martin Luther King nemcsak egy eltussolásra szánt bűntény emlékét hagyta ránk, hanem gazdag szellemi örökségét is. Ebből az örökségből egy&t éppen a múlt szombaton vehetett át a világ, amikor a New York-i kétszázezres békegyűlésen Coretta King, a meggyilkolt N'obel-díjas békeharcos özvegye, felolvasta King vietnami tízparancsolatát. A tízparancsolat igazát szerzőjének makulátlansága fémjelzi, most mégis engedtessék meg, hogy a parancsolatokat egy-egy vietnami tudósító, vagy amerikai politikus fel- és megjegyzéseivel kommentáljam. ELSŐ PARANCSOLAT: Nem szabad hinned a katonai győzelemben! (James M. Gavin tábornok, jelenleg az Artur. D. Littlle Inc. Társaság elnöke, az ősz folyamán Vietnamban járt. Erről egy későbbi nyilatkozatában többek között a következőket mondta: „Végigjártam a menekült- táborokat, a kórházakat, beszéltem vietnami civilekkel, újságírókkal, megfigyelőkkel, évek óta Vietnamban élő európaiakl<ál, s arra a meggyőződésre jutottam: ha így folytatjuk, még 1974-ben vagy 78-ban is Vietnamban leszünk. Amikor ősszel hazatértem, világosan láttam. hogy a vietnamiaknak, Amerikának és az egész világnak jobb lett volna, ha tengerészgyalogosaink soha nem iteszik lábukat vietnami földre. Azóta a helyzet még sokkal aggasztóbbá, sőt kritikussá vált...”) MÁSODIK PARANCSOLAT: Nem szabad hinni a politikai győzelemben I (A DPA, Deutsche Presse Agentur, nyugatnémet sajtóügynökség tudósítója közölte Saigonból: A tudósítók zöme két szállóban lakik: a drága, amerikaiak részéről monopolizált „Caravelle”-ban, amely fele részben a saigoni püspök tulajdona, és a régi tiszteletreméltó gyarmati fogadóban, a „Continental”-ban, ahol hajdan Graham Green vázolta fel „A csendes ameri- kai”-t.) . HARMADIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a vietnamiak szeretnek bennünket! > (Walter Lippmann, a híres amerikai közíró írta a Newsweek-ben, a polgári liberális heti hírmagazinban: „A háború rosszra fordult. Váratlanul szembe kell néznünk egy kérdéssel, amelyet minit elképzelhetetlen abszurditást mindig is elutasítottunk. Vereséget szenvedtünk Vietnamban. Megrázkódtatást okoz a puszta tény, hogy ezt a kérdésit felvetik, amelynek következményei egyelőre még felmérhetetlenek...”) NEGYEDIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a saigoni kormány a nép bizalmát élvezi! (Roy Bonett-nek, a Tribune-ban, az angol Labour Pary balszárnyához közelálló lapban megjelent cikkéből idézem: „A DNFF stratégiai célja — a dél-vietnami hadsereg eredményes hadműveleti tevékenységének szétrombolása és a saigoni kormány megfosztása a nép hatékony támogatásától — nagy előrehaladást ért el. Csaknem minden jelentős amerikai megfigyelő egyetértett abban, hogy a Thieu—Ky kormány amúgy is ingatag tekintélye olyan csapást szenvedett, amelyből nemigen épülhet fel...”) ÖTÖDIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a nép nem szereti a Vietcongot! (Edward Kennedy, demokrata párti szenátor egyik idei sajtónyilatkozatából: „A Vietcong az utóbbi napokban óriási politikai győzelmet aratott.”) HATODIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni azokat az adatokat, amelyeket a meggyilkolt vietcongokról tesznek közzé! HETEDIK PARANCSOLAT: S nem szabad elhinni azokat az adatokat sem, amelyeket az amerikai veszteségekről tesznek közéi (J. P. Vigier, Vietnamban járt francia megfigyelő, a francia országos tudományos központ kutatója, a Rus- sell-bíróság főtitkára írta a Le Monde-ban: „1967-ben az Egyesült Államok elvesztette a vietnami háborút... Az Egyesült Államok haditechnikai vereségének bizonyítéka az, hogy elveszítette a stratégiai kezdeményezést ...”) NYOLCADIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a tábornokok úgyis jobban tudják, mit kell tenniük! (Az amerikai Newsweek írja: „A holdújévi offenziva i óta... a dél-vietnami tábornokok felhasználták az al- Kalmat, hogy katonai rendszer létrehozására tegyenek kísérletet. A statárium kihirdetése után több mint ötven ellenzéki politikust tartóztattak le, bírósági tárgyalás nélkül...”) KILENCEDIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a világ bennünket támogat! ! (A. Weintz cikkéből idézem, a polgári liberális, nyugatnémet „Tatsachen” című lapból: „ősbemutatón ismerkedhetett meg a közönség Peter Weiss dokumen- mmművével, A vietnami beszélgetéssel... A második rész j tárgya a jelenlegi vietnami háború háttere. Sok történelmi személyiség lép fel itt: Churchill, Eden, Eisenhower, Kennedy és Johnson. A figurák mint szócsövek egy-egy meghatározott csoport érdekeit hangoztatják. A kommentátor hangszórón át közvetitett hangja világossá teszi, hogy az amerikai politikusok milyen ipari és pénzügyi motívumokból folytatják vietnami politikájukat..”) TIZEDIK PARANCSOLAT: S végül: ne ölj! Lakos György Szociológiai módszerek a párt ni ii nkában „Divatból” vagy más okok folytán hódít tért mindinkább a pártmunkában a szociológiai módszerek alkalmazása? Mert, hogy tért hódít, ez kétségtelen. Mind gyakrabban vitatnak meg párt-végrehajtóbizottsági és pártbizottsági üléseken szociológiai igénnyel előkészített írásos anyagokat. Mintegy másfél évvel ezelőtt került kezembe a budapesti pártbizottságon egy ilyen jelentés a fővárosi munkásság szociális helyzetéről, majd nem sokkal utána gondos kötésben több szociológiai felmérés a Borsod megyei üzemekből, amelyeket a gyári pártbizottságok felkérésére és azok közreműködésével készítettek el hozzáértő szakemberek. Azóta is egyre- másra találkozunk olyan törekvésekkel, amelyek a párt- munkát szociológiai felmérésekkel segítik, vonatkozzanak a vizsgálatok a termelésre, vagy az egyes dolgozó rétegek anyagi, kulturális helyzetére, vagy éppen az őket foglalkoztató elvi, politikai kérdésekre. Mostanában például több megyében, városban vizsgálják a pártbizottságok: melyek az első, mérhető hatásai a gazdasági reformnak az egyes rétegeknél az árszínvonal alakulása, a politikai hangulat tekintetében, s melyek a reformmal kapcsolatos főbb, gazdasági, termelési problémák. A tapasztalat szerint neon elégszenek meg az általános jellemzéssel, tényekből, adatokból, sok száz, sőt több ezer dolgozóval folytatott beszélgetésekből vonják le a következtetéseket. Ezzel már ki is mondtuk: feltétlenül helyeselhető törekvésről van szó. Miért hát a bevezetőben megfogalmazott, némi kétséget ébresztő megfogalmazás: „divatból” hódít-e tért a szociológia a pártmunkában? Azért, mert valóban divat ma sok területen a kérdőívek segítségével folytatott vizsgálódás, amelyet sokan már önmagában is szociológiának tartanak, holott a szociológiai kutatásnak a kérdőív csak egyik módszere. Eleve óvnunk kell tehát attól, hogy a kérdőíves vizsgálódást túlzásba vigyük a pártmunkában és attól is, hogy azt már önmagában is szociológiának tekintsük. A napokban került a kezembe egy középiskola alapszervi titkárának kiküldött kérdőív, amelyen az általában konkréten fogalmazott kérdések között ilyenek is szerepelnek: „Milyen az alapszervezet szervezeti ereje? Milyen a pártrendezvények légköre?” Az ilyen kérdések aligha alkalmasaik arra, hogy a válaszokból a felsőbb pártszervek megbízható képet kapjanak arról, valójában milyen szerepet is tölt be az iskolában a szóban forgó pártszervezet. Azon túl tehát, hogy a kérdőív nem az egyedül üdvözítő módszer a szociológiában, a kérdések rossz megfogalmazása használhatatlan vagy helytelen válaszoikat szül, torz képet fest a valóságról. Gondoljuk el: milyen nagy felelősséget jelent következtetéseket levonni, mi több, feladatokat meghatározni egy-egy kérdőíves közvéleménykutatás, felmérés alapján. Ha megbízhatatlanok a válaszok, vagy torz arányokat tükröznek a vizsgálódásra kiválasztott területek (legyen szó üzemekről, termelőszövetkezetekről, vagy a dolgozók egyes rétegeiről) torzak, helytelenek iesznek a következtetéseink, s ennek ^megfelelően nem tudjuk helyes irányban megszabni a feladatokat sem. Mindezzel nem elriasztani akarunk a szociológiai módszerek alkalmazásától a pártmunkában, hanem figyelmeztetni: a szociológia tudomány, alkalmazása felkészültséget, hozzáértést kíván. Helyesebb tehát először magát a szociológiát tanulmányozni, mint előkészület nélkül alkalmazni. A pártbizottságoknak módjukban áll megtalálni és bevonni a munkába olyan szakembereket, akik nemcsak a megvizsgálásra kijelölt problémakörben járatosak, hanem magában a szociológia tudományában is. Mert lehet, hogy egy mérnök kiválóan ismeri a maga szakterületét, de nem ért a szociológiához és megfordítva: valaki jó ismerője a szociológia tudományának, de nem ismeri a vizsgálandó szakterületet. A vizsgálatokat vezető, irányító személyek kiválasztása tehát' igen nagy körültekintést kíván. Szólnunk kell egy másik problémáról is. A szociológiai jellegű vizsgálódásokat nem célnak, hanem eszköznek kell tekintenünk a párt munkában. S erre azért is figyelmeztetnünk kell. mert nincs veszélyesebb dolog annál. minthogy valaki kérdéseket gyárt az íróasztal mellett, azután íróasztal mellett feldolgozza, értékeli a válaszokat, s azt hiszi, az élet. a valóság bontakozott ki előtte a maga teljességében. sokszínűségében. Először is: a pártmunkát sohasem pótolhatják a kérdőívek, az írásos válaszok, mert az nem regisztráló, hanem élő. eleven, alakító erő. Másodszor: a pártmunkában — mégha szociológiai eszközökkel is — jórészt tudatbeli, politikai felfogásokat, nézeteket, változásokat vizsgálunk, s ezek megismeréséhez nem elégséges az írásos válasz. Harpiad- sorban: semmiféle kérdőív alapján végzett elemzés sem pótolja az élet, a valóság ismeretét. A szociológiai vizsgálódás különben sem csupán adatok gyűjtését, elemzését jelenti. Szociológiai igénynyel lehet vizsgálatot végezni élőszóban is, a dolgozók véleményének megismerésével. Az persze mindenképpen hasznos, ha már ezt megelőzően rendelkezésünkre állnak írásos anyagok, akár felmérések is, hiszen így szélesíteni tudjuk a megismerés körét, s jobban tudjuk elérni a célt, ami a pártmunkának valójában a lényege, az értelme: hatni, alakítani a mindennapi munkában, az emberek felfogásában a párt politikájának, céljainak megfelelően. Tegyünk különbséget — és a pártmunka és a szociológia vonatkozásában ez az egyik legfőbb tanulság — módszer és módszer között akkor, amikor a tudatbeli változásokat, a politikai véleményeket, „légkört” akarjuk megismerni, s amikor termelési pro! lémákról vagy az egyes rétegek anyagi, kulturális feltételéiről kívánunk tájékozódni. Az előbbieknél nyilván kisebb mértékben és nagyobb körültekintéssel kell alkalmn/r-m’-r' a szociológiai vizsgálódási" d- szereit. csupán segédeszi nek tekintve, kiegészítéséi’ :r - ra, hogy ily módon is ellenőrizzük azokat a tapasztalatokat. amelyeket az életbő1 az élettel szoros kapcsolaté tartva szereztünk. Az utóbbiaknál viszont kétségkívül tágabb lehetősig nyílik az adatgyűjtés és elemzés módszerének alkalmazására. Nemcsak, hogy van létjogosultsága tehát a pártmunkában a szociológiának, ellenkezőleg: mind szélesebb körben kell azt alkalmaznunk. Nem azért, mintha most fedeztük' volna fel. hanem azért, mert most értek meg a feltéte'ek az alkalmazására. Két okból is: a párt egész politikája — s „ legjobb példa erre a gazdaságirányítás új rendszere — a tudományos felismeréseken, a gazdaság, a társadalom fejlődése törvényeinek alapos ismeretén nyugszik, ezekből indul ki, ezeken alapszik. Tudományossá kell tehát tenni a pártmunkát is. s ennek egyik eszköze — mint a valóság megismerésének egyik fontos módszere — a szociológia. A másik ok: régen elmúltak azok az idők. amikor csupán az élet „napos oldala” érdekelt bennünket, amikor annál jobb volt egy jelentés, minél inkább megszépítette a tényeket. Ismerni akarjuk a valóságot, mert csak így tudjuk megváltoztatni azt céljainknak megfelelően. Lehetőség, igény és szükségesség is tehát a szociológia betörése a pártmunkába. S ha elkerüljük azokat a veszélyeket, amelyeket a hozzá nem értés, a túlbuzgóság vagy éppen a szociológiával kapcsolatos illúziók kelthetnek, s amelyeket a fentiekben igyekeztünk vázolni — a szociológia tudománya, módszereinek alkalmazása a pártmunka hatékony segítőjévé válhat. Faragó Jenő Dliállítás a Mlies r nő íz ha n A Műcsarnokban megrendezett XI. magyar képzőművészeti kiállításon, több művész is, megyénk nagy költőjét Madách Imrét mutatja be alkotásában. A képen; Vilt Tibor érdekes felfogású Madách-emlékmü terve (Koppány György felvétel''’
