Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-19 / 116. szám
KORA IFJÚSÁGOMBAN magamévá tettem azt a filozófiai nézőpontot> miszerint a világ — beleértve a nőt is — megismerhető. Dicsekvés nélkül állíthatóim hogy a legutóbbi napokig teljes filozófiai kiegyensúlyozottság jellemezte munkás hétköznapjaimat. Aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. Ügy kezdődött, hogy esti kávémat szürcsölve keresztrejtvényt fejtettem a legkényelmesebb fotelben, amikor o. hátam mögött vagy recs- csenéssel összeroskadt a kra- medli. Feleségemmel együtt gyászos képpel álltunk a sok vihart látott derék bútordarab romjai fölött. s a legteljesebb egyetértésben elhatároztuk, hogy reggel nyakunkba vesszük a várost, s ha törik, ha szakad, nem térünk haza kramedli nélkül. Szokásomhoz híven készséggel vállaltam a passzív kísérő jelentéktelen, de nélkülözhetetlen szerepét. Első utunk a Nagyáruház kramedli osztályára vezetett. Feleségem hosszasan elidőzött egy légiesen könnyű és átlátszóan világos kramedli mellett, míg és tisztes távolban vártam a végszót, amely irányt szab lépteimnek és cselekedeteimnek. Váratlanul mellettem termett egy kék köpenyes eladó és imigyen szólt: — Kedves uram. engedte meg, hogy gratuláljak a feleségéhez. Boldog lehet az a. férfiú, aki ilyen modern gondolkodású, modern ízlésű, izzig-vérig atomkori asszony mellett élheti le az életét. Mert nem véletlen, hogy ő- nagysága popén a szocialista ipar legújabb, legkorszerűbb termékével kacérkodik, s figyelemre sem méltatja a nagyanyáink korát idéző otromba. nehézkes elavult kra- medliket.., Bocs Sándor Milyen asszony a feleségein? Feleségem jól hallotta a monológot, de szó nélkül Indult tovább. Egy órával később már a Kisáruház kramedli osztályán voltunk. Nejem egy sötét és tömör, tiszteletet parancsoló kramedli közelében ácsorgóit, amikor váratlanul mellettem termett egy lilaköpenyes eladó: — Gratulálok a feleségéhez. uram. Micsoda ízlés, micsoda neveltetés! Hiába, nincs párja a szolid, masszív, nagyanyáink korát idéző kramed- linek. Ezek a légiesen köny- nyű, modern vacakók már rég a szemétdombon hevernek. amikor ez még mindig kramedli lesz. Fogadja még egyszer őszinte elismerésemet. A konzervatív ízlés az igazi ízlés. Megbízható és időtálló, mint a kiszemelt kramedli. A FELESÉGEM megint szó nélkül indult tovább. Végül a legnagyobb kramedli-szak- üzletben kötöttünk ki. Nejem ráérősen, mondhatnám közönyösen sétált a különböző színű, formájú és méretű kra- medlik között, s csupán egy rokokó stílusú darabot méltatott az átlagosnál nagyobb figyelemre. Ebben a pillanatbam mellettem termett egy barnaköpenyes eladó: — Engedje meg uram, hogy gratuláljak a feleségéhez. Irigylésre méltó az. akinek ilyen asszony jutott osztályrészül. Mert nézze csak. hol torpant meg. A masszív, de durva, visszataszító kramedli mellett? Ugyan kérem! Talán a hivalkodóan modem, árban és ízlésben egyaránt olcsó darabok ejtették rabul? Szé sincs róla! Egyetlen rokok< stílben készült kramedlinkt tüntette ki figyelmével, s e gazdag lelkivilágra, kifinomu Ízlésre. mondhatnám művés: akatra vall. Konzervatív vág modern kramedlije akárkinél, lehet, de a rokokó csak emelkedett telkeknek adatik meg. Feleségem ismét szó nélkül indult tovább. Gépiesen lépkedtem mellette. de lelkemben félelmetes viharok dúltak. „Végül is milyen asz- szony a feleségem? — kérdeztem magamtól újra és újra — Modern? Konzervatív? Arisztokratikus?“ A végére kell járnom, mert különbed mi lesz a filozófiai egyensúlyommal? — Alighanem igaza volt annak a francia bölcselőnek — kezdtem — aki azt mondta: „Asszony> menj be a boltba, és megmondom, ki vagy”, A mai üzlet járás rádöbbentett, hogy tíz évi há zasság után sem tudom, milyen asszony a feleségem? Modern? Konzervatív? Arisztokratikus? — Butaságokat beszélsz — így ő. — Lehet, hogy a boltban könnyű kiismerni a nőt. de ennek a fordítottja is igaz: a nő jelenléte szükséges ahhoz, hogy a kereskedelem elárulja igazi természetét. Most az utóbbi eset forog fenn. Egyébként ne felejtsd el azt sem. hogy január óta új mechanizmusban élünk. — Bocsáss meg. drágám■ teljesen félreértettem a szituációt ... Ettől függetlenül boldoggá tennél, ha elárulnád. melyik kramedli nyerte meg a tetszésedet... — NEM IS TUDOM. Az üzleteket járva azon morfondíroztam, hogy egészen jól ellehetnénk kramedli nélkül. Mit szólsz hozzá? Tabi Lásztő Előkelő dőlő Somosné, pontosabban: tt szép Somosné, még pontosabban: a még mindig szép Somosné valamelyik nap heves főfájással tért meg otthonába, a Hulladék Gumiból Export Gyermekjátékokat Előállító Kisipari Szövetkezetből, ahová mint bedolgozó bevitte volt a bedolgozott bedolgokat. Levette Belgiumból származó gyíkbőr cipőjét, melyet egy azóta disszidált barátnője révén valamelyik világjáró futballistától vásárolt még tavaly. levetett selyemruháját, melyet egy távoli rokona hozott még tavalyelőtt egyenesen Párizsból, levetette páratlanul áttetsző nylonharisnyáját, melyet egy régi jó barátja küldött Brazíliából, s levetette végül természetesen perion kombinéját is, melyet egy török kereskedelmi utazótól vásárolt egy intim belvárosi cukrászdában, még három évvel ezelőttt. Ezek után egy valódi angol szappannal lemosta orcájáról a valódi holland rúzst, melyet Bécsben vett még ősszel, amikor egy társashajóval ott járt. Ezt követő- leg gyorsan ágyba bújt, mert a hideg rázta. Minthogy reggelre sem lett jobban, és meglehetősen magas láza volt, orvost hívott. Az körültekintően, megvizsgálta, s miközben porokat ízt. így szólt: — Asszonyom, önnek ázsiai influenzája van. Holnap újra eljövök, Somosné tehát magára maradt ázsiai influenzájával, s vegyes érzések kerítették hatalmába. Bár a feje még mindig hevesen fájt. s a reggelit — melyet a közben megérkezett Terűt néni elkészített — jórészt otthagyta, valami csendes büszkeség járta át egész valóját. A lapokban már többször is olvasott erről az ázsiai influenzáról, de eddig még senkitől sem hallotta, hogy ez Pesten is előfordult volna. Észébe jutott, hogy olvasta: Európában eddig csak Franciaországban tűnt fel az ázsiai influenza, s a tengeren túl. Kanadában észleltek néhány esetet. S íme, most talán elsőnek az országban 6 kapta meg. Van ebben valami előkelő, valami stílusos, s habár a feje csaknem úgy fáj, mint egy közönséges magyar influenza esetén fájna, azért a közérzete valahogy mégis más. tagjai jóval zsibbadtabbak, és nini, milyen érdekes, az orrát egyáltalán nem kell fújnia. Milyen ügyes, célszerű újdonság! Délben némi örömmel állapította meg, hogy a porok, amelyeket bevett, mitsem használtak. No, persze — gondolta magában — magyar porokkal nem lehet külföldi influenzát gyógyítani, s minthogy most már nem lehetett kétsége affelöl, hogy szervezetét valóban import-vírusok támadták meg, telefonált a barátnőinek, s eldicsekedett a dologgal. Kinek legyen ázsiai influenzája, ha nem Somosné nak? — kérdezték a barátnők önmaguktól, kissé irigykedve — neki volt először papucs cipője, nylonkarórája és szilon esőköpenye is. A házbelíeknek Terus néni mondta el, hogy ázsiai influenza köszöntött be hozzájuk. Mindenki tisztelettel nézett a Somos-lakás ablakaira. Hiába, no — mondta a segédházfelügyelő felesége —, protekcióval minden sikerül. Harmadnap felkelt, negyed nap elment szokott cukrászáé jába. ahol barátnői lelkes örömmel fogadták. — Milyen volt? — kérdezték kórusban, — Gyerekek — felelte Somosné a kávéját Icevergetve —, azt nem lehet elmondani. Azt érezni kell. Ljubisa NtinoHoiic A trófea K issé szokatlan, hogy korunkban szalmával kitömött ember- tejet látni szobadíszként. És nem valahol a dzsungel szívében, hanem a modern fehérember csupa- fény országában. Node mit jelent az, hogy Szokatlan? A rengeteg villanyfény mellett az emberek ma nyakra- főre veszik a petróleumlámpát. Nem is kis pénzért. Nem mintha létszükséglet volna, Ivanem egyszerűen azért] mert újra divatba jött. Olyannyira, hogy nyugodtan beszélhetünk az áraniosított modern ember fokozott petróleumlámpa-igényéről, mert különben mi a csudának gyűjte- né olyan lázasan az efféle ka- catot. Nos. ezek után miért Is maradna az emberfej mint trófea csupán jellegzetes kő- korszakbeli lelet, a primitivizmus, vagy a dühöngő vad éhség ismérve alkalmasint égy hajótörést követő korszakban? Ellenkezőleg r ilyen trófeára szert termi manapság bizonyára roppant előkelő, vagy felette sikkes dolognak számít. Ékes bizonyítékául szolgálhat annak, hogy tulajdonosa korántsem valamiféle újgazdag, hanem személyiség. akinek családfája a legmélyebb mélységekbe nyúlik vissza, és olyan ősökkel dicsekedhet, akik a dzsungel iesrtekintélyesebb fejvadászai voltak. És most, pizsamában és papucsban, elnyúlva a pontosan a Trófea alá helyezett kanosazékében Judgebcok úr, a tekintélyes kortárs, pöffe- ♦egen szívja az illatos dorongját, a tompuszt. A szalon tele van látogatókkal: lázas kíváncsisággal mind ott tolong körülötte; a Trófea hallgat, a vadász beszél: — Ha úgy véletlenül mesterére nem talál, bizonyára elvitte volna ez is az irhá- ’át. mint a többi. Ez azonban beszorult a sűrűbe, holmi ellentmondások áthatolhatatlan bozótjába. — Mármint az önébe? — A saját zagyva ellentmondásainak a bozótjába, uraim. Hogy rajtaüthessek, kénytelen voltam badicsel- hez folyamodni. Hűséges szolgámnak. Jack Blacknak elkezdtem beszélni a saját em- berszeretetemről. ami önöknek mint konszernlapjaim olvasóinak minden bizonnyal ismeretes. Tudtam, hogy a Trófea elmaradhatatlanul köhög, ni fog. Ezt csinálta máshol is, valahányszor a tulajdon em- berszeretetemre hivatkoztam. Ezúttal azonban a fejébe került. Pontosan oda céloztam, ahonnan a köhögés hallatszott. Hallhatták is a dörrenést. — Csak a jajdulást nem — jegyezték meg a látogatók. — Uram, ez valóban káprázatos. Lenyűgöző. És képet nem kaphatnánk róla? — Készseggel, uraim — emelkedett tel karosszékéből Judgebook úr, a vadász, és kinyitotta faragott íróasztala fiókját. — Helló, Jack, whiskyt az uraknak! — szólt a szolgájának. majd a vendégedhez fordult: — Tessék: válasszanak az urak! Valószínűleg érdekelni fogja önöket, hogy hogyan veszem célba — tessék, ez itt az egyik vadászruhás képem. — Bocsánat. Judgebook úr. de ön félreértett minket. Az ön képét napról napra látjuk a speciálisan e célt szolgáló ..Judgebook and Company” konszern minden lapjában. Jack Black szaporán töltögette a whiskyt. — Ne siess úgy! — szólt rá Judgebook úr. — És, hogy mi mindent mondott ez az ember a sze- re tétről, a gyűlöletről, az életről, és a halálról! — jegyezte meg óvatlanul hangosan az egyik látogató. — Idézhetem is önnek... — De csak pontosan, uram! — figyelmeztette az illetőt Jack Black, az éber szolga. •— Judgebook úr ugyanis roppant zokon veszi, ha pontatlanul idézik. — Ne aggódjék, Judgebook úr. nem önt akartam idézni. Róla beszélünk. És mivel a holtakról vagy jót vagy semmit, a látogatók annyi jót mondtak a Trófeáról, hogy nemcsak az erényeit hangoztatták, hanem szinte dicsőítették őt mint az emberi szellem felsőségét a butaság és a nyers erő fölött. udgebook remegett a dühtől. I Qß — Uraim — fordult suttogó hangon a látogatókhoz Jack Black —, önök a trófeáról beszélnek... Márpedig nem az a cél, hogy a Trófeát ünnepeljük, a cél az, hogy a vadászt dicsőítsük. — Ö. de hiszen az teljesen szokványos lenne! — Tessék, parancsoljanak uraim! — mondta zavartan Jack Black és nyújtotta a kristálypoharakkal csillogó tálcát. — Takarodjanak, de tüs- fént! — förmedt látogatóira Judgebook úr. — Mars ki innen, bitangok! Mint fordulat és forma ez merőben új volt. BARANYAI JUDIT Ö volt a hatodik... O volt a hatodik, akit lelőttek, véres melegek lettek a földek, nyálas, ragadós puskatussal, éles, hirtelen sruronyvéggel... Ö volt a hatodik, akit megöltek O volt a hatodik, aki kiállóit, mig előtte oi egyik golyót váltott kislyukú csövet, ölni vágyát, falakat, fákat, búcsúintőt, ö a hatodik, ennyit látott. Judgebook úr kikapta Jack Black kezéből a tálcát és az utolsó pohárig mind felhajtotta a vendégeknek szánt whiskyt. És ez, mint forma, még újabb volt. A Trófea furcsán imbolygóit a helyén, ide-oda himbált a fal is, rengett tőle az egész épület. Judgebook úr szeppenten belekuporodott a karosszéke- be. Majd feltámolygott é# bizonytalanul ugyan, de talpra állt. Egy vadász csak nem fog megijedni a Trófeától! — Mit nevetsz? Rajtam ugyan nem fogsz nevetni — ripakodott rá Judgebook úr. a vadász. — Majd ellátom én a bajodat! — Minden bajok közt a nevetés a legártatlanabb — szólalt meg a Trófea imbo- lyogva. — Még rám esik. . . Még a fejemre zuhansz! — hátrált egeszen a szalon közepéig Judgebook úr, ahol egyedül csak a roppant előkelő és felette ßikkes kristálycsillár eshet a fejére. — Kell nevetni, mert a nevetés mindig is uralkodni fog a világon — mondta a Trófea. És mivel kedvenc álma volt az uralkodás a világon, Judgebook úr, a vadász, kacagni kezdett, ahogy a torkán kifért. —Kin nevetsz? — lepődött meg a Trófea. — Rajtad! — mondta a vadász. — Nem helyes — mondta a Trófea —, nem máson kell nevetni; mindenekelőtt magán nevessen az ember. Ez az egészség telje. Alti erre képtelen, az beteg és el fog sorvadni. Judgebook úr rohamosan kezdett sorvadni. — Nevessen, uram, nevessen önmagán — sietett segítségére Jack Black, a hűséges szolga. — Nevessen az egészsége kedvéért, mert különben nem a vadászoké, hanem a trófeáké lesz a jövő, uram! — Bölcselkedel ? Még te is?! Judgebook úr a vadász el- kékült a kínoktól, és felkapta a puskát. Jack Black, a szolga, keresztet vetett. Szerencséjére a vadász a Trófeába eresztette a golyót. — Telitalálat, akár az első! — állapította meg elégedetten Judgebook úr. Jack Black, a szolga még mindig hányta magára a keresztet, és végképp letett arról, hogy tovább is fennhangon bölcselkedjék, mert esetleg ilyet találna mondani: — Nem, ez éppoly baklövés volt, mint az első. A vadász azonban anélkül is roppant dühbe gurult Ismét, mert hogy a szétfröccsent Trófea alatt ez állt: „Ez a Trófea az állam védelme alatt áll.” — Talán a vadász?! — gu- vasztotta még nagyobbra a szemét Judgebook űr. — A Trófea! Mert vadász az mindig akad bőven, de a Trófea az ritkább. Judgebook úr megint a ravaszra tette az ujját. — Ki mondta ezt? — Nem én voltam, uram — hányta még szaporábban á keresztet Jack Black, a szolga. Judgebook úr megcélozta ismét a Trófeát. Elsüsse vagy sem? Mindenesetre nem ártana legalább addig várnia, amíg elpárolog fejéből a whisky dudás kálman fordítás» Pataki József; Nógrádi lankák NÓGRÁD — 1968. május 19., vasárnap 9
