Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-17 / 89. szám
Technológiai tökéletesítések Harminc nap egy kisméretű kabinban Kereken harminc napot töltött egy kisméretű kabinban, viszonylagos társadalmi elszigeteltség és jelentős mozgáskorlátozás mellett, egy 27 esztendős férfi. Ezt a kísérletet szovjet orvosok végezték annak céljából, hogy megállapítsák az ember munkaképességének dinamikáját és a szokatlan viszonyokhoz való alkalmazkodását. A kísérleti alany állandóan egy három köbméteres, hő- és hangszigetelt kabinban tartózkodott, s a harminc nap nagy részét egy különleges székben fekve, vagy félig fekve töltötte. A kísérlet alapján megállapították, hogy a különleges körülmények között tartózkodó ember figyelme és felfogóképessége az idő múlásával nem romlik, s az idegtevékenység funkcionális lehetőségeinek foka is mindvégig változatlan marad. A kísérlet alatt az illetőnek szigorúan be kellett tartania az előírt napi programot: alvás — 8 óra 30 perc; táplálkozás — 1 óra 15 perc; a fiziológiai funkciók adatainak regisztrálása — 2 óra 45 perc; torna és különböző mozgásgyakorlatok — 45 perc. A fennmaradó időben pihent, olvasott, rádiózott és a kabinablakon át televíziót nézett. Napi táplálékának kalória mennyisége 2512 kilokalória volt; vizet korlátlan mennyiségben kapott. A kétoldalú kapcsolatot egy speciális be- szélőkészülókkel biztosították. A kutatások lehetővé tették, hogy fényt derítsenek a szervezetben lejátszódó pszichofiziológiai folyamatok jellemző tulajdonságaira. A pulzus és a légzés szinte semmiféle változást nem mutatott. Az ember szellemi munkaképessége észrevehetően nem csökkent. Kiderült, hogy a fizikai munkaképesség folytonos fekvés közben nemcsak nem romlik, de javuló tendenciát mutat. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek hideghengerművében több olyan technológiai intézkedést vezettek be, amelynek során növekszik a gépek jobb kihasználása. A hegesztósoron a technológiai előírásoknak megfelelően növelték a csévézési sebességet. A Sundwig és a DIMÁVAG körollón bevezetett módosítások négy—öt százalékkal csökkentették a kézi munkát. A hengersorokon megszüntették a lassító jelzéseket, ezáltal hat—hét százalékkal növelték a termelést. A hideghengermű szakemberei a régi hengerlőgépek teljesítő képességének fokozása érdekében is több kísérletet folytattak. Ennek megfelelően a karbantartó és szolgáltató gyárrészleggel együttműködve tökéletesítik majd az új köroUót. A megtett és tervbe vett intézkedések a munkaidőcsökkentés bevezetése érdekében születtek, annak elősegítését szolgálják. BuneselekménY-sorozat Pásztóit A megyei bíróság jogerős ítélete Mint jelentettük: a megyei ■rendőrfokapitányság vizsgálati osztálya sikeres nyomozást végzett a pásztói TÜ- ZÉP-telepen elkövetett bűncselekmény-sorozat ügyében. A karácsonyi ünnepeket követően pedig megírtuk, milyen ítélettel sújtotta a pásztói járásbíróság a vádlottakat. Emlékeztetőül: Vincze Sándor telepvezető, majd utóda, Veres Jánosné, továbbá Ludányi József, Zeke Mátyás, Antail János telepi alkalmazott mintegy ötvenezer forinttal károsította meg a társadalmi tulajdont. Vincze és társai a többletként jelentkező széldeszkát adták el a maguk hasznára. A sikkasztott áruból Turcsányi Antal kisiparos vett nagyobb mennyiséget. E bűnügy során derült fény Szőke Sándor kisiparos adócsalásaira. Fellebbezések folytán került az ügy a Balassagyarmati megyei Bírósághoz. „A járásbíróság alapos és minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárás adatai alapján állapította meg a tényállást, — hirdette ki jogerős ítéletében a megyei bíróság. — Gondosan egyeztette a nyomozás és a tárgyalás adatait, és a mutatkozó ellentéteket oly módon oldotta fel, hogy körültekintően mérlegelte az ellentétes bizonyítékok tárgyi súlyát. Kellően megokolta, hogy egyes esetekben miért fogadta el a vádlottak nyomozati beismerését, más esetben pedig miért tulajdonított nagyobb bizonyító erőt a tárgyaláson előadottaknak.” A megyei bíróság csak árnyalatokban változtatta meg a pásztói járásbíróság ítéletét. A megyei bíróság Vincze Sándort kétévi szabadság- vesztésre, a közügyektől háromévi eltiltásra és kétezer forint pénzbüntetésre; Lu- dányi Józsefet egyévi szabadságvesztésre és ezer forint pénzbüntetésre; Zeke Mátyást tízhónapi szabadságvesztésre és ezer forint pénz- büntetésre; Antal Jánost nyolchónapi szabadságvesztésre, Turcsányi Antalt ezerötszáz forint pénbüntetésre ítélte. Veres Jánosné büntetése hathónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett — szabadságvesztés és ezerötszáz forint pénz- büntetés; Szőke Sándoré hathónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett — szabadságvesztés és háromezer forint pénz- büntetés. Az elítélteknek az okozott kárt is meg kell té- fíteniök. Ez történt az NB ill-ban Nyert a Bányagép SK és a ■ i A labdarúgó NB III. Északközép és Északi csoportjában szereplő hat nógrádi együttes közül jól szerepelt a Bányagép SK és a Bgy. Dózsa, míg a Zp. Építők tisztes vereséget szenvedett. A Mi- zserfa, Pásztó és Karancsla- pujtó idegenbeli szereplése nem járt sikerrel, nagy gólaránnyal kikaptak. BANYAGÉP SK — RAKOSKERESZTÜR 5:1 (3:0) Zagyvapálfalva, 400 néző, v: Bajor. Bányagép SK: Pál — Juhász, Cserven, Kiss — Boldvai, Szabó — Deák, Bartha, Seprényi, Hoffman, Fiikor, Edző: Tóth István. ötletesen és jól játszott nz újonc NB III-as vendégcsapat ellen a Bányagép SK. .-v győzelem nem forgott ve- szeiyben, csupán a gólarány volt kérdéses. A 0. percben Deák nyitotta meg a gólok sorát. 1:0. A 20. percben Deák kiugrott és ismét nem hi- oazott. 2:0. Hasonló módon .szerzett golt a 35. percben csartha. 3:0. Az 50. percben i\agy bombagóljával szépítettek a vendégek. 3:1. .-íz 56. percben Bartha lövése kipattant a kapuimról és Deák közelről megszerezte a 3. gólját. 4:1. Három súlyos vereség A 75. percben szép összjáték után Szabó talált a hálóba. 5:1. Jó: Cserven, Szabó, Seprényi, Deák, ill.: Nagy, Gyurik. BGY. DÓZSA — BAG 1:0 (1:0) Balassagyarmat, 400 néző, v: Vigh. Bgy. Dózsa: Szuhánszki — Szűcs, Kalcsó, Halas — Mészáros, Balázsi — Melega II., Csetregi (Rátócz- ki 46. p.), Varga, Juhász, Melega I. Edző: Podmaniczki Pál. Az 5. percben született meg a mérkőzést eldöntő gól. Középről egy támadás után Melega I. átkeveredétt a jobb oldalra és futtából 15 méterről nagy gólt lőtt a vendégcsapat kapujába. 1:0. A 28. percben egyenlítési alkalmat szalasztott el a Bag. Kará- csondit 3 méterre a kaputól Szűcs az utolsó pillanatban szerelte. A 38. percben ismét Karácsondi hagyott ki nagy helyzetet. A 75. percben Nagy lövését Szuhánszki bravúrosan védte. A 85. percben ismét Szuhánszkinak kellett öklözni. Az utolsó lehetőséget Melega II. szalasztotta el. Szünet utáni játékával a Bag kétségessé tudta tenni a mérkőzés kimenetelét. Jó: Szuhánszki, Kalcsó, Halas. Bgy. Dózsa ASZÓD—ZP. ÉPÍTŐK 1:0 (1:0) Aszód, 800 néző, v: Vág- völgyi. Zp. Építők: Nagy N. — Csikós, Deméndi, öze — Tarlósi, Gáspár — Lőrincz, (Godó 57. perc), Bozó S., Pepsinszki, Szeberényi, Mátrai II. Edző: Juhász Gyula. Alig kezdődött meg a mérkőzés, máris gólt kapott a vendégcsapat. Az első percben egy baloldali szöglet után Truzsics hét méterről a jobb sarokba fejelt. 1:0. A 3. percben Lőrincz hagyott ki nagy helyzetet, majd Bozó lövését védte az aszódi kapus. A 85. percben egyenlítési alkalmat szalasztott el a vendégcsapat. Pepsinszki beívelését a hazai kapus nagy bravúrral hárította. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen a két 16-os között hullámzott a játék. Jó: Karlovics, Truzsics, Füzér, ill.: Csikós, Tarlósi, Pepsinszki. ZALKA SE — PÁSZTÓ 4:1 (0:0). Gyöngyös, 300 néző, v: Nagy. Pásztói KSE: Telek — Veres, Tari S., Gordva (Tari J.) — Szadeczki, Antal — Borda, Pozsár, Szklenár, Malik, Győr. Edző: Farkas Imre. Alacsony színvonalú mérkőzés. A 35. percben adódott az első félidő egyetlen gólhelyzete a hazai csatárok előtt, de Telek önfeláldozóan 4 NÓGRÁD — 1968. április 17., szerda Igazságos döntetlen Salgótarjáni BTC—-MTK 0:0 Salgótarján 6000, néző, vezette: Soós G. (Losonczi, Szko- kán) SBTC: Szőke — Baranyai, Ferenc, Vertig, Toldi, Kmetty, Kriskó, Szalai, Répás, Bástí, Zöldi. EDZŐ: Marosvári Béla. MTK: Lanczkor — Szántó, Dunai, Oborzii, Strasszer, Csetényi, Kékesi, Takács, Sárközi, Szuromi, Simon. (73. percben Simon helyett Török). EDZŐ: Hidegkúti Nándor. Takács elől. Ebben a játékrészben az MTK szorongatott, de a csatárok csak a hazaiak tizenhatosáig jutottak el. A 16. percben Básti futott el, Szálaihoz továbbított, aki Kriskónak engedte át a labdát, de a szélső csúnyán mellé lőtt, majd Básti—Baranyai volt ä labda útja, a védőjátékos azonban fölé lőtt. A 18. percben tűzijáték alakult ki Szőke kapuja hogy a hazai csatárok messziről lőttek kapura, a lövések azonban magasan fölé szállták. Az 59. percben Básti pattogó lövését védte Lanczkor. Vertig is feljött a csatárok támogatására. Az ellentámadások során Ferenc rendre hárított. Nem sokkal később Simon. majd Takács elől mentett Szőke. A 67. percben szögletet harcolt ki az MTK, d,e Sárközi mellé lőtNégyen a labdáért. Az SBTC—MTK labdarúgó-mérkőzésen Lanczkor jól védett. Képünkön: Zöldi elől húzza le a labdát, Dunai és Szántó körülbástyázza a kapust (Koppány György felvétele) Répás indította kilencven perces útjára a labdát. Mindjárt a kezdés után Szalai keresztlabdát rúgott, de Dunai mentett. Később Kriskó — Básti volt a labda útja, majd a rossz leadás után Sárközi vezette az ellentámadást, de Ferenc mentett. A 4. percben szabadrúgáshoz jutott az SBTC. Básti labdáját Kriskó vétette el. A hetedik percben gólhelyzet adódott az SBTC kapuja előtt, d,e Ferenc a labdát hanyattvetődve a gólvonalról rúgta vissza a mezőnybe. A 12. percben ismét Ferenc tisztázott védett. Az eseménytelen első félidő után mozgalmasabb lett a második. A hazaiak négy góljára a Pásztó csak eggyel tudott válaszolni, melyet az 50. percben Győr szerzett. Jó: Csuhány, Gáspár, ill.: Borda. IKARUS — KARANCSLAPUJTÖ 7:1 (4:0) Mátyásföld, 400 néző, v: Pfau. Karancslapujlö: Bartha — Gordos, Oravecz, Kovács — Tóth F., jlorváth — Somoskői, Bodor, Lantos (Szalai 25. perc), La vaj, Juhász. Edző: Takács Dániel. Kitűnő talajú pályán a minden csapatrészében jobb IKARUS ilyen arányban is megérdemelten nyert. A vendégek megérezték Ozsgyáni és Tórák hiányát. A tiszteletgólt 5:0 után a 65. percben Lavaj lőtte. A vendégek kapusa indiszponáltan védett. A csapatból senki nem nyújtott átlagon felülit. MARTFŰ — MIZSERFA 5:0 (3:0) Martfű, 300 néző, v: Barcs. Mizserfa: Kocsis — Balogn, B. Szabó, Radics — Kakuk, Tőzsér I. — Tőzsér III., Jenéi, Susán, Géczi, Szabó (Tóth 46. perc). Edző: Takács Lajos. Az első félórában egyik kapu előtt sem adódott nagy helyzet. A Martfű első félidőbeli góljait a 30., 32. és a 40. percben érte el. A második félidőben is a hazaiak játszottak jobban és a 70., majd a 77. percben újabb két gólt lőttek a nagyon gyenge napot kifogó Mizserfa hálójába. Egyetlen játékos sem érdemel dicséretet, különösen a védelem mondott csődöt. előtt, Ferenc három esetben is ragyogóan tisztázott. Az ellen- támadás során Répás, Zöldi, Szalai vezetett támadást, de Básti ismét mellé lőtt. Egy perccel később Kriskó elől mentettek az MTK védői, majd Baranyai lövését hárította Lanczkor. A 23. percben Toldi ragyogóan vezette fel a labdát, de Básti, mint annyiszor, most is mellé lőtt. Nem sakkal később Básti elől szögletre mentettek a vendégek. Kriskó szögletét védte Lanczkor. A rossz lövések és leadások egész sora következett ezután. Az egyik oldalon Szuromi elől mentett Kmetty, a másik oldalon Zöldi szép szólója után Szántó hárította a hazaiak támadását. A 29. percben Szőke rossz kidobása csigázta fel a szurkolók kedélyeit. Sárközi elől Ferenc az utolsó pillanatban mentett. A 33. percben Zöldi elől szögletre mentettek az MTK védői, és Szalai sarokba tartó lövését Lanczkor hárította. Toldi küldött erős lapos lövést a kapura, de Lanczkor bravúrral hárított. Ekkor csattant fel a mérkőzés egyetlen tapsa. A 39. percben Zöldi vezetett támadást.. de Kriskó éles lövését szögletre tolta az MTK kapusa. A 44. percben Répás lövését a lécre tolta Lanczkor. és Kriskó beívelt szögletét Zöldi elhibázta. A második félidőben Ferenc kötéssel a kezén jött ki a pályára. Kezdés után azonnal az SBTC kapuja volt veszélyben. Kékesi lövésére Szőke vetődött, a labda Ferenc lábán irányt változtatott, a hazaiak kapusa csak nehezen tudott tisztázni. Az MTK ebben a játékrészben jól szervezte védekezését, és ha kellett hat emberrel állította meg az SBTC csatársorát. Feltűnt azonban, te a labdát. Egy perccel később Szalai hagyott ki nagy helyzetet, majd Répás rossz leadásain bosszankodott a közönség. A 73. percben Simon megsérült, és Török állt be a szélre. A 84. percben ismét szögletet ért el az MTK, ekkor azonban Básti mentett. A 84. percben Kriskó elől az utolsó pillanatban mentett Lanczkor. A 86. percben meleg helyzet adódott az MTK kapuja előtt, de Kriskó az oldalhálót találta el. A mérkőzés utolsó percei mezőnyjátékkal teltek eL A döntetlen igazságos eredménynek mondható. Mindjárt kezdéskor látható volt, hogy az MTK az egy pont megszerzésére 'törekszik, ezért védelmét is így szervezte meg. A salgótarjáni csatárok csak mezőnyben mutattak játékot, támadásaik a vendégek véd,el- mén rendre megakadtak. Feltűnően sok volt a rossz leadás mindkét oldalon. AZ SBTC KAPUJÁBAN Szőke, kevés feladatát jól látta el. Ferenc ismét a mezőny legjobbja volt. Jó segítőtársnak bizonyult Baranyai. Toldi ismét nagy területen mozgott, Kmetty jól semlegesítette Szu- romit. A csatársorban egyedül Kriskónak voltak jó megmozdulásai. AZ MTK KAPUJÁBAN Lanczkor több gólveszélyes helyzetet tisztázott. A védelem legjobbja Oborzii volt. Dunait a hazai csatársor nem állította nehéz feladat elé. Strasszer volt a jobbik fedezet. Sárközi majd Takács volt a legveszélyesebb csatár. Szuromi nem tudott megbirkózni őrzőjéveL Soós G. jól látta el feladatát az igen sportszerű találkozón. Somogyvári László Sportközgyűlés Litkén Egy osztállyal feljebb? A Litkei Tsz SK is megtartotta idei első félévi közgyűlését, ahol az MTS II. kongresszusa határozatának ismertetése után a sportköri alapszabály, és költségvetés elfogadására került sor. A jelenlevő hetvenhat sportköri tag a beszámolót egyhangúlag fogadta el, és értékes hozzászólásokat tett a további tennivalókról. Hackel Béla, a sportolók példamutatásáról szólott. Dudás József az ifjúsági labdarúgóknál tapasztalható közömbösségre hívta fel a figyelmet. Bánszegi János elmondotta, hogy a sportköri tagok ismerik ugyan a jogokat és kötelességeket, de a betartásukkal már problémák vannak. Ispán Ervin sportoló a versenyek lebonyolításának tisztasága mellett emelte fel szavát. Bánszegi János elmondotta még, hogy a labdarúgócsapat egy osztállyal feljebb lépett, bekerült a járási bajnokságból a megyei B Középcsoportjába, de bíznak abban, hogy az egyesület az idén is egy osztállyal feljebb lép!