Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-12 / 86. szám
Kétszázmilliós termelés a szövetkezetekben Jól gazdálkodtál: a balassagyarmati járásban A közelmúltban gyarmaton, a járási pártbi- meghaladta a 15 mázsát. Nem zottság és a tanács együttes volt ritka gazdaság, ahol 18— ülésén vitatták meg a közös 20 mázsát adott egy-egy hold. gazdaságok egyesztendős fej- A közöß gazdaságok vezetői, lődését. Hint kiderült, a tér- szakemberei, de a tagok is melőszövetkezetek ered/né- azt tartják: a kimagasló ternyesen, jól gazdálkodtak ta- méseredmények „titka” az tavaly. Ezt bizonyítják azok a tenzív búzafajtákban, a szakszámok, amelyek a növényter- szerű műtrágyázásban, vala- niesztés és állattenyésztés ho- mint a korszerű agrotechni- zamainak emelkedését, a gaz- kában rejlik, dálkodás eredményességét jel- A burgonya és a cukorrépa zik. A termelési érték mégha- ugyancsak jelentős bevétellel ladta a kétszázmillió forintot, gyarapítja a szövetkezeteket. A növénytermesztés árbevéte- Legalábbis akkor, amikor az le mintegy 114, az állatte- idő kedvező, s a burgonya- nyésztésé több mint 56 millió meg a cukorrépaföldek jó tér- forint volt. Nem egészen 13,5 millió forintot „hoztak” a gazdaságoknak a melléküzemágak. Mindezekből következik, hogy tovább erősödtek, szilárdultak a szövetkezetek, s nőtt Balassa- takarították be, A járási átlag tés teremtette meg a balassagyarmati járás szövetkezeteinek legjelentősebb társulását, a gyümölcsfeldolgozó üzemet. A drégelypalánki, a honti és az ipolyvecei gazdaságok fogtak össze. A cél az volt, hogy a gyümölcsfeldolgozással is növeljék a jövedelmet, s állandó munkát biztosítsanak a fiataloknak. Az elképzelések valóra váltak. Ma már az új üzem kiegyensúlyozottan, folyamatosan dolgozik. Naponta mintegy 25—30 mázsa gyümölcsöt dolgoznak fel, csaknem 50 ezer forint értékben. Az új „ipari” üzemben jórészt méssel örvendeztetik meg a fiatalok dolgoznak, s közmeggazdákat. Tavaly azonban elégedésre végzik munkájusegéd- és nem valami nagy volt az kát. öröm, mert igazán jó termést csak a hagyományos burgonyatermesztő gazdaságokban, Örhalomban, Nógrádmarcalon a szorgalmasan dolgozó tagok és Ipolyvecén takarítottak be. jövedelme is. Tavaly, a ba- Cukorrépából ugyancsak ke- tassagyarmati járásban mint- vesebb termett a tervezettnél, egy 75 millió forintot osztot- Néhány termelőszövetkezet- tak ki részesedésként. Egy- ben, többek között Honion, egy tag átlagos jövedelme Örhalomban és Csitáron 240— , megközelítette a 15 ezer fo- 250 mázsás hozammal fizetett haladásnak, amint azt a taKevés az abrak Sokat fejlődött a közös gazdaságok állattenyésztése Bár az áruértékesítés ma még a növénytermesztés mögött marad, a hozamok egyenletesen emelkednek. A gyorsabb rintot. Emellett a közös gazdaságokban nagy gondot fordítottak az új gazdasági év megalapozására. A biztonsági tartalékalap a korábbi 6,5 millió forintról csaknem 15 millió forintra emelkedett. a répa. Ötvenezer forint naponta nácskozáson is megállapították, a szűkös takarmányhelyzet állja útját. Az abraktakarmány hiánya elsősorban a sertéstenyésztésben érezteti káros hatását. A balassagyarmati járás Tavaly, a szövetkezetekben termelőszövetkezeteiben a erőfeszítéseket tettek az ab- legjelentősebb bevételt mégis raktakarmány-ellátás javítá- a bogyósgyümölcs-termesztés sára. Ugyanis a szarvasmar- hozza. A Börzsöny lankáin ha-tenyésztés mellett a balas- díszlő hatalmas szamóca-, sagyarmati járás 6zövetkeze- málna- és feketeribizli-ültet- teinék többsége bekapcsolóvények tavaly csaknem 24 dott a sertésprogramba. A kították, hogy egyre több millió forintot jövedelmeztek, célkitűzés: az idén 5500 hízott árut termeljenek, értékesíthes- Drégelypalánkon, Honton, sertést értékesítenek. Ez a senek. Azóta, hogy a kenyér- Ipolyvecén például lényege- mennyiség 1000—1200-al több gabona árát rendezték, a bú- sen több szamócát vásároltak annál mint amennyit az ál- za egyik legfontosabb árunö- fel, mint a korábbi években. , t t , vénnyé „lépett elő” a járás- A termés csaknem háromne- 1 T , Y , ban. Tavaly, búzából az ed- gyedét exportra szállították. J digi évek legjobb termését A bogyósgyümölcs-termeszLegfőbb árunövény a búza A növénytermesztés szerkezetét már korábban úgy átszállított a közös gazdaságokból. Felkészüllek az idegenforgalmi szezonra Megyénk Idegenforgalmi lentősen emelkedik ebben az vonzóereje egyre jobban fo- évben a megyébe érkezők szá- kozódik. Az elmúlt évben a ma. Az első három hónap for- turistaszállásokon csaknem galma a múlt évi hasonló idő- 40 OOo éjszakát töltöttek el szakkal szemben 75 százalékvendégeink. Az idén új ide- kai emelkedett. Az egyre fo- genforgalmi létesítménnyel kozódó forgalom szükségesgazdagodik Salgótarján, és sé teszi a férőhelyek további megyénk, a május 1-én meg- bővítését, a 120 fős új turis- nyíló 500 fős I. osztályú cam- taszálló sürgős megépítését, pinggeL A mélykúti ktszdol- melynek előkészületi munká- gozói serényen tevékenyked- latai folyamatban vannak, nek, hogy a motel a megnyi- Július — augusztus hóna- tásra készen legyen. Meg- pókban, a Textilipari és a kezdték a festést, a járda épí- Ruházati Dolgozók Szakszer- tését és a belső melegpadló vezete az eresztvényi és a elkészítését. Tovább folyik a nagymezői turistaszállásokon terület fásítása, füvesítése, az gyermeküdültetést folytat, utolsó simítások azért, hogy a amelynek keretében 740 gyer- vendégek jól érezzék magú- mek tölt 14 napot megyénkig at. A vendéglátóipari válla- ben. lat a camping bejáratánál el- Bővül a fizetővendéglátó árusítóhelyet állít fel. A cam- szolgálat is, emelkedett a pingben 25 kétágyas szoba, kiadó szobák száma, egyre valamint sátorhelyek várják a többen keresik az olcsóbb el- vendégeket. A helyszínen sá- helyezést biztosító fizetőveniorfelszerelést is lehet kölcsönözni. A turistaszállásokon már január óta komoly a forgalom, s mindent megtesznek azért, hogy a vendégeket megfelelően fogadhassák. A szedéglátó szolgálatot. Az idegenforgalmi hivatal a megyébe érkezők részére idegenvezetőt biztosít, bemutatja a Bányamúzeumot, a gyárakat, a várost, valamint propagandaanyagot biztosít. Ebben az évben, a nyár folyamán zonális jelleg miatt zsúfoltak az üj egyes napok, így kénytelenek ni útikalauz, valamint a Sal- nely hiánya miatt a jelentke- gitárján és a Camping színes zo csoportokat elutasítani, 11- iep(>renók, magyar és idegen letve részükre más napot fel- nyeiveken A Nógrádi várak ajánlani. Az eddigi eredmé- kiadvány iránt is nagy az árnyék azt igazolják, hogy je- deklődés. Kiváló dolgozók a fogyasztási szövetkezetekben A szövetkezeti hálózatban a ceredi fogyasztási szövetke- kifejtett tevékenységükért és zet boltvezetőjét, jó munkájukért az Országos A Belkereskedelmi Minisz- Földművesszövetkezeti Tanács térium Bakallár Sándort, a a MÉSZÖV javaslatára „Ki- pásztói szövetkezeti vendéglő váló fmsz-i dolgozó” kitünte- vezetőjét „Kiváló belkereske- tésben részesítette Keriész lg- delmi dolgozó”, a Pénzügy- nácnét, a megyei választmány minisztérium pedig Pohánka x .-•» ír 11- c„;i* A Erzsébetet, az ecsegi takaréktagjai, Valló Emilt a Szecsé- g2.övetkeze’t ügyvezetőjét ;>Ki nyi Egyesült Szövetkezet fő- váló pénzügyi dolgozó” címkönyvelőjét és Bozó Gézát, mel tüntette ki. Öntött cipők Maian, francia mérnök ,mérték utáni” cipőket készít őrölt bőrhulladékokból és poliuretánból. Az őrölt hulladékból nyert anyag rugalmas, erős és porózus akár a természetes bőr. Maian most automatagépet szerkeszt, amely öntés útján azonnal elkészíti a cipőt a megrendelőnek. Napközis tábor Megkezdődtek a nyári napközis tábor előkészületei Salgótarjánban. A tábort a hagyományokhoz híven idén is július 1-én nyitják meg, s augusztus 25-ig tart nyitva az Űttörőház udvarán A megnyitásra fedett szabadtéri helyiség várja a város napközis gyermekeket, s a városi kertészet szakemberei jelentős parkosítási munkálatokat végeznek az udvarban. A tábor vezetője Szilasi Andrásné pedagógus lesz. Tervek szerint, az évben mintegy 200 gyermek számára nyílik kitűnő pihenési, szórakozási lehetőség a városi napközis táborban. Járási KBT alakult Pásztori Pasztán megalakult a járási Közúti Balesetelhárítási Tanács. A társadalmi szervezet elnökéül Vörös Istvánt, a 2. számú AKÖV, titkárául Kecskés Lászlót, az Állami Biztosító dolgozóját választották. A vezetőségben a Közlekedés- és P06taügyi Minisztériumot Miklós István szaktechnikus, a rendőrséget Gyetván Zoltán tiszthelyettes képviseli. Az új KBT munkatervébe illesztette a közlekedési úttörőcsapatok patronálását, a pásztói közlekedési park létesítésének segítését is. Nyomós válóok Rosalind Rockney flymouthi kalaposnő válópert indított férje ellen, aki mint az asz- szony keresetében hangoztatta, túl gyakran fogad nőket, akiket azután Eva-kosztümben fest le. „De hiszen az ön férje művész és szüksége van modellekre!" — jegyezte meg a válóperes bíró. „Persze — válaszolt a feleség —, de minden esetben, amikor lefest egy nőt mezítelenül, valamelyik kalapomat teszi a fejére!” A férj lelki kegyetlensége miatt mondták ki a válást. A sámsoniak ereje Hatalmas úr építtette haj- tanács elé: a „valami” legyen dán, s nevezte nevéről Sám- védőnői iakas és rendelő, sonháza várát. Ereje a feudá- Bakos Róbert traktoros fele* lis rendben, vára köveinek sége így beszél erről: szétroppanthatatlanságában rej- — Robi fiam az őszön is- tezett. A biblia-béli hősé, kólába megy... De lehet meg akinek nevét a várúr viselte, húga vagy öccse, máshoz is a hajában. Sámson veszte De- beköszönthet a gólya; amint a lila lett; az uraságé és váráé vízvezeték építésénél ott vol- az idő. A hegy tövében virul, tünk, leszünk a rendelőénél, a szépül a csupán félezer lelkei lakásénál is. számláló falu. Mintegy őrzi a — Fiatal házas a fiam, —, völgyet, az utat Luciáivá és így özvegy Petra K. Józsefné. Nagybárkány felé. A kicsiny — Ugyan, ki segítene az épí- közösség, — jóllehet lakóinak tésnél, ha nem én, a nagyma- száma változó —, ellenáll a majelölt? sorvadásnak, sőt gyarapszik — Huszonnégy szolgálat, hu- évről évre. Fejlődésének má- szonnégy szabad, ez a szolgá- sodik nagy állomásához ez lat rendje, — mondja Páli!' év elején érkezett: kicsurrant Pál tűzoltó őrmester. — A a törpevízmű csapjaiból a víz. mai világé pedig az, hogy a Az ezt megelőző stáció a vil- szabad időből jusson a közös- lapy bevezetése volt, d.e az ségnek is. oly régen történt, hogy friss A vízvezetéképítés, — ha he- örömére már nem is emlékez- lyes így fogalmaznunk: —egynek. Mi az az erő, ami együtt csapásra tradíciót teremtett tartja, s a fejlődés útján Sámsonházán. a társadalmi előbbre viszi a kis község né- munka tradícióját. Olyan erő- pét? — erre kerestünk vá- feszítését, amelyben egymás- laszt. tói távol álló emberek is fáLegjobb, ha a tények be- radoztak szívesen a közös célszélnek. ért. Tény, hogy a vízmű létesí- Az óvodában tucatnál alig tésének eszméje Nagy Ferdi- több apróság tölti hasznosan nándtól, a községi tanács vb napjait; ritkán látogatja Sém- elnökétől származik. Tény, sonházát a gólya. S bár igaz, hogy a Hazafias Népfront hogy a gyermekgondozási se- ajáiilására megválasztott ta- gély, a termelőszövetkezet nácstagság legjobb igyekezeté- megerősödése egyaránt élővel buzdított a víztársulat nyös feltételeket teremtett a megalakítására. Tény az is, születések számának növeke- hogy az idestova másfél mii- ekéséhez, — egymagában a lió forintos alkotáshoz a la- falu nem tudja ellátni mun. kosság a községfejlesztési alap- kával az ide várt védőnőt. Miből, saját forinttal, társadalmi re hát a munka, a kiadás?... munkával több mint három- Furfangos, de helytálló a százezret adott, ezen belül — magyarázat: egyfelől arra, hogy más közös gazdaságoknak is Sámsonházán is lakjék egész- példásán — a Mucsina János ségügyi káder, amint lakik tsz-elnök vezette szövetkezet már Nagybárkány bon és százezernél többet. Tény, hogy Lucfalván, hogy eggyel több a budapesti Földmérő és Ta- erős támasza legyen a Vörös- lajvizsgáló Vállalat készséggel keresztnek az egészségügyi megfogadta a nála nagyobb szemlélet erősbítésében, segít- helyismerettel bíró sámsoniak ségnyújtó sürgős szükségben, jótanácsait, s menet közben is tanáccsal szolgáló hétköznapo- módosítoít a terveken, — ol- kon. Másfelől a felelősségérzet csóbbá téve a kivitelezést. S ama2 két faluért, melyek lám, elégnek bizonyult két egyike az orvos, másika az álgépház helyett egy, négy mo- latorvos letelepítéséért áldo tor helyett kettő, megfelelt a zott kéteres légvezeték a nyolceres Meranvihe kerül maid or. földkábel helyett. Fölöslegesen ÄS egy krajcárt sem adtak elnökét eberen vigyázott erre Szikot __ O szkár, a műszaki ellenőr. ~ Ugye. nem nagyon fontos Summa summárum: három- az összeg? — kérdi vissza Nagy százezer forint körüli összeget Perdinánd. — Nos, ha nem. sikerült megtakarítani. Ebből bizonyára kevesebbe, mint tér- a pénzből megint lesz valami veztük. A megtakantasbol pe- Sámsonházán. Holtbiztosán ői® járda lesz, járda, ha addig nem lehet immár megállapíta- ölek is!... ni, így igaz-e, d,e úgy hírlik, Sámson ereje a hajában volt, hogy Krajcsi János községi Sámson úré a várában, a párttitkár, s Nagy Ferdinánd sámsoniaké pedig eszükben, vb elnök közös ötlete került a szívükben, akarásukban. Kezük nyomán a harmat... Sétán egy mezőgazdasági szakközépiskolában Süt a nap a zöld gyepre. Az udvaron tamadresszben lányok, fiúk. Hangzik a sípszó. Arrébb az üvegház lapjai fénylenek, az úton nagy port kavar egy tehergépkocsi. A tantermek ablakai nyitva, folyik a tanítás. Sok iskoláról lehetne így kezdeni a beszámolót. S mindegyik intézmény fiataljai „kitermelik” évek során a diák- humort is. Itt például elhangzott földrajz órán: Írországban öt szarvasmarha ér egy embert. Biológián pedig ez is: a ponty pikkelyekkel szaporodik. „Mentségükre” mondom, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjainak nem az állattenyésztés, inkább a zöldségtermesztés, a kertészkedés a kenyerük. Az iskolaigazgató „kalauzol” az udvarban. Szükség van a vezetésre, hiszen mindenütt építőanyagok szép rendben, s már elkészült kisebb-nagyobb létesítmények. — Gépszínünk két hónap múlva készül el — mutat a már kijelölt helyre az igazgató. — Arrébb a szabadtéri sportterem épül majd, ha falai nem is lesznek, fedett lesz, így a téli időszak kivételével a jelenleginél sokkal jobb körülmények között tudjuk lebonyolítani a testnevelési órákat. Tanteremépítésre is sor kerül, tervek szerint, 1970-re bővül az iskola. Az üvegház mellett állunk, amelyben ezen a tavaszon' kezdődött a munka, most népesült be élettel. — A gyakorlókertünk számára hajtatunk — mondja a két III/B-s kislány, Molnár Eszter és Szabó Marianna. Mindketten csécseiek. Nem szakközépiskolások, gimnáziumi osztályba járnak. Kezükben öntözőkanna, harmatpermetező „készülék” — a politechnikai oktatás programjaként. ötórás hétvégi gyakorlatukat végzik a körülbelül 40 négyzetméter alapterületű üvegházban. Paprika, paradicsom, s számtalan virágpailán- tára hull kezük nyomán a harmat. S az üvegtetőn át betűz a meleg nap. A gyakorlókért, ahol a diákok szakmai gyakorlatukat végzik, a Zagyva és a vasútvonal között terül el, két holdat tesz ki. De „közük van” a pásztói diákoknak a Su- lyom-hegyen létesülő megyei botanikai kerthez is. A gyakorlókertben folyik a vetés, részben már be is fejeződött Fólia alatt a paradicsom-, a káposztapalánták és a többiek. Az üvegházban azt mondja az igazgató: — Amikor a mezőgazdaságról beszélünk, sokszor emlegetjük a termelés anyagi-mű- szaki feltételeit a fejlődés fontos tényezőjeként. Pedig a termelés legfontosabb alkotóereje az ember. Természetesen szükség van a korszerű termelés anyagi feltételeire Ezek azonban csak akkor érvényesülnek, ha a velük dolgozó ember ért is ahhoz, amit csinál. így van ez a zöldség- termesztésben, a növénytermesztésben is. „Specialisták” kellenek a növényvédelemhez, az öntözéshez, a vegyszeres gyomirtáshoz, a nagyüzemi zöldségtermesztéshez, s még lehetne sorolni. Idén a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnáziumban és Szakközépiskolában 65 fiatal, három osztály végez. Közülük, bizonyára, többen falun találják meg majd számításaikat életük elkövetkező szakaszában. Hogy emberibbé, okosabbá tegyék a falusi világot. S hogy a tanultak hasznosításával, a falu segítségével maguk is minél többet segíthessenek a falunak. Tóth Elemér — b. z. — Jó vadgazdálkodás Alsópetéiiifbeu A nagyvadas területen működő vadásztársaságok közül az egyik legjobban gazdálkodó társaság az Újpesti Szerszám Vadásztársaság. Az Al- sópetény körzetében működő társaság tevékenységében fővárosi és megyei vadászok vesznek részt Jó munkájukra jellemző, hogy a területen következetesen érvényesítik a vadgazdálkodási célkitűzéseket, s tervszerűen végrehajtják a vadállomány gyarapítását és kilövését. A vadásztársaság arra is gondot fordít, hogy a tagok kulturált körülmények között jól. érezzék magukat a vadászházban. Ezért a régi vadászházat felújítják. Emelet- ráépítéssel növelik a befogadóképességet, s ezáltal lehetővé teszik, hogy a vadászok családtagjaikat is elvihessék egy-egy vadászatra. Az emeletráépítéssel egyidőben bevezetik a vizet, s egy agregát- tal megoldják a villanyvilágítást is. A több mint harmincezer forintos ráfordítással ás jelentős társadalmi munkával készülő vadászház az őszi idényre készül el. NÓGRÁD — 1968. április 12., péntek