Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-10 / 84. szám
Svájci hála — nósTádi bfiszkeiés: Ma kezdődik A% operaénekes levele „Kovács József kultúrotthon igazgató, Salgótarján, Acélárugyár, — kúlturotthon — Ungarn.” A boríték bélyegzőjén: Lusern. Aki küldte, nem ismeretlen körünkben, s különösen nem a művészbarátok között, akik sok évvel ezelőtt- ről emlékeznek még az acélárugyári műkedvelő élet jelentősebb produkcióira. A levél mellett Vertich Jó- asef, a kiváló színjátszórendező szívességéből egy fény- kép. Sommerset Maugham: A szent láng című drámájának jelenetképe. A lapon: Tordai Zsuzsa és Turek László üzemi színjátszók. ben is határozottan állást foglal. Pillantsunk bele soraiba: „Már komolyan restellem, hogy ilyen sokáig nem adtam életjelt, de minden igyekezetem ellenére sem jutottam mindmáig levélíráshoz. Az előző években is nagyon sokat dolgoztunk, de mo6t tényleg alig van szabad percünk. Hiába, semmit sem adnak ingyen, 6 különösen így van ez egy idegen országban. Örömmel írhatom, hogy egészségesek vagyunk mindketten, (a feleség is), csak a „főn”, ez a meleg levegőáramlat visel meg olykor bennünket. Nyári visszautazásunké szerencsés volt otthonról, nagyon jó időt fogtunk Mégi siker emléke... Maugham: A szent láng című drámája az acélárugyári színjátszók előadásában. A főszerepben: Tordai Zsuzsa és Turek László A luzerni levél küldője: Turek László, a kies tájairól, síparadicsomáról híres svájci város operaházának tagja. Mostanában elég heves viták témája és eldöntetlen kérdése: életképes-e az öntevékeny művészeti munka; a televízió korában van-e létjogosultsága még a műkedvelőéletnek? Turek László levele a szülővárosához és lakóihoz való ragaszkodás megható jelein túl azért figyelmet érdemlő. mert a vitatott kérdéski, és élvezhettük az utunkat végigkísérő tájak szépségét. Csak az volt a baj, hogy egész kevés idő maradt kipihenni magunkat, máris Kezdődött az évad, — részemre mindjárt komoly feladattal. A Hoffmann meséi című opera volt a nyitódarabunk, és benne négy szerepet, négy egymástól teljesen különböző figurát kellett játszanom: And- reast, Cochenillet. Pittichinac- ciot és Franzot, az öreg süket szolgát. Hála a „Petőfiben” (acélárugyári színjátszó együttes) megtanultaknak: sikerült a feladatot jól megoldani. Minden újságban igen jó kritikát kaptam, és már a bemutató előadás estéjén több szerződésközvetítő agent keresett föl ajánlatokkal Németországba. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy egyelőre maradunk, mert itt igen jó kilátásaink vannak. A színházat is újjáépítik jövőre, és itt olyan szép a környék, hogy nem szívesen vesszük kézünk- be a vándorbotot: Oly sokszor gondolok az otthoniakra, 6 köztük Kád is (Kovács József igazgató) hálás szívvel azért a segítségért, amit a pálya elkezdéséhez nyújtottál. Baráti szeretettel gondolok kedves Mindnyájatokra, akikkel a kultur- otthonban annyi szépet átélhettem; a magas nívójú előadások szívet melengető sikereire, a közös vendégszereplésekre, kirándulásokra és bableves vacsorákra, de minden egyes percre, amit a „Petőfiben” töltöttem. Mindent, ami jelenlegi foglalkozásom alapja, ott tanultam meg Vertich Dódi-bá’ irányításával, óriási tudásából valamit el-elcsípe- getve. Büszkén őrzöm a „Pe- tőfi-díj”-at és boldog vagyok, hogy ennek a kollektívának tagja lehettem. Remélem, a mai fiatalok élnek ezzel a lehetőséggel!?” Turek László levele kommentár nélkül is kiállás a nagymúltú mozgalom mellett, mely az Acélárugyárban immár nyolc évtizede virágzik, s amely országosan is számos neves művészt indított el különösen legutóbbi évtizedeinkben a hivatásosság felé. A jószemű kultúrotthon igazgató Kovács József és a ren dező Vertich József méltán büszkék, hogy ösztönzői, segítői lehettek Turek László szép ívelésű útjának az Acélárugyártól a budapesti, 6 tovább: a luzerni operaházig. Kölcsönös büszkeség ez, amelyben nógrádiak, mindannyian osztozunk. (barna) IV. Salgótarjáni Pedagógiai Napok Ma kezdődik Salgótarjánban, a városi tanács vb művelődés- ügyi osztályának szervezésében, a IV. Salgótarjáni Pedagógiai Napok eseménysorozata. Ma délelőtt kilenc órakor a megyed József Attila művelődési ház színháztermében hangzik el a megnyitó előadás, amelyet A nevelőmunka időszerű kérdései címmel Havas Péter, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának osztályvezetője tart. Holnap délelőtt ugyancsak kilenc órakor kezdődnek az előadások. A Karancs Szálló mozaik termében óvónők részére tart előadást Babodi Béla, a kecskeméti felsőfokú óvónőképző intézet tanára az alkotójátéknak, az óvodai nevelés folyamatában betöltött szerepéről. A Lovász József úti iskolában több előadás hangzik el. Alsótagozatban tanító nevelőknek Szeléndi Gábor, a sárospataki felsőfokú tanítóképző intézet tanára beszél a tanulók személyiségét alakitó hatásokról. Napköziotthonos nevelők előtt ekkor hangzik el Elekes Pál fővárosi napközis szakfelügyelő előadása a gyermeki személyiség megismerésének és alakításának feltételeiről, és módszereiről a napközi otthonban, s az érzelmi nevelés szerepéről a személyiség formálásában. Az orosz szakos nevelőknek Lothringer László, az Országos Pedagógiai Intézet idegen nyelvű tanszékének munkatársa beszél az érzelmi nevelés jelentőségéről az idegen nyelvek tanításában. Itt hallgatják meg dr. .Köves Józsefnek, az egri tanárképző főiskola adjunktusának a tankönyvről és munkafüzetről, mint a földrajz órán használatos munkaeszközökről szóló előadását a földrajz szakos nevelők. Délelőtt 11 órakor a kémia szakos pedagógusoknak Tokody Klára, az Országos Pedagógiai Intézet kémia tanszékének munkatársa tart előadást a gondolkodás fejlesztésének korszerű módszereiről az általános iskolai kémia órákon. Ugyancsak e napon, délelőtt kilenckor testnevelő szakos nevelőknek hangzik el előadás a megyei József Attila művelődési ház klubszobájában. Előadó: Szécsényi József, a testnevelési főiskola adjunktusa. Előadásának, címe: A tanulói aktivitás nevelése az önálló munkát fokozó módszerek alkalmazásával. A pedagógiai napok április 12-én fejeződnek be. E napon két előadás hangzik el, délelőtt kilenc órai kezdettel a Lovász József úti iskolában. A magyar szakosoknak a mai magyar szépprózáról szól dr. Nagy Sándor, az egri tanárképző főiskola tanára. A fizika szakos nevelőknek pedig Müller Antal, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Tanszékének tudományos munkatársa tart előadást a filozófia és a modem fizika kapcsolatáról. A pedagógiai napok alkalmával a város nevelői és meghívott vendégei részére a pedagógusszakszervezet és a városi tanács vb művelődés- ügyi osztálya fogadást ad. Jó állomány, sok gyapjú P szívsebészet és a protézisek A moszkvai tudósok mesterséges baloldali szívkamrát és egész mesterséges szívet konst- ruáltak. és próbáltak ki állatokon. Ezeket a készülékeket a klinikai és kísérleti sebészeti intézet laboratóriumában dolgozzák ki Borisz Petrovszkij akadémikus vezetésével. Vlagyimir Sumakov, az orvostudományok doktora, Petrovsz- kij akadémikus legközelebbi se g'.tr társa azt irja az Izvesztyijában, hogy a tudósok a szív munkájának modellezése és a mesterséges segédberendezések létrehozása közepette éppen a szív balkamrájára fordítják a fö figyelmet, mert a szervezetben a legnagyobb terhelés a baloldali szívkamráro hárul. Dr. Sumakov hangsúlyozza, hogy a teljes műszív megkonstruálása még nehezebb feladat, mivel annak hosszú évekig működnie kell, hogy a legnagyobb nehézségek egyik/- a trombvsok keletkezésének megelőzése. Sumakov megállapítja 'ljjj a munkálaitok jelenleg két irányban folynak. Egyrészt olyan anyagokat keresnek, amelyek felületére nem ülepednek le trombusképződést kiváltó vérrészecskék. Másrészt a mesterséges szervek létrehozásakor olyan anyagokat igyekeznek felhasználni, amelyek saját felületükön védőhártyát hoznának létre a vérrögképződés veszélyének csökkentésére. A klinikusok nagy érdeklődést tanúsítanak a szivproté- zisok iránt. Dr. Sumakov véleménye szerint az ilyen protézis idejében bekapcsolva megjavíthatja mind a szív, mind pedig az egész szervezet vérellátást. A tehermentesített beteg szív fokozatosan visszanyerné munkaképességét, s a szív teljes kigyógyítása után a protézist el lehetne távolítani. „Reméljük, hogy a szív mechanikai segítőtársainak létrehozása már közel van” — irja a twdós NOGRAD - 1968. április 10., szerda Halszállítás — levélborítékban Tom Ravenstíaíe londoni zoológus bejelentette, hogy kitalált egy vegyszert, amelynek segítségével víz nélkül lehet halat szállítani. A tudós két éven át napi 20 órát dolgozott, amíg sikerült kikísérleteznie egy propoxát 7464 nevű vegyszert, amely injekció formájában alkalmazva, lehetővé teszi, hogy a halak 48 órán át a normálisan szükséges nedvesség mennyiség 10 százalékával beérjék. Egy aranyhallal bizonyította szerének hatékonyságát: levélborítékba tette és postán elküldte egy barátjának. Akváriumba téve, az aranyhal ugyanolyan virgonc lett, mint azelőtt volt... A rétsági járás termelőszövetkezeteiben az elmúlt években jelentős fejlődésnek indult a juhtenyésztés. Az előrehaladás különösképpen a gyapjúhozam emelkedésében mérhető. Ma már mintegy ötezer jószágot számlálnak a közös gazdaságokban, s tavaly az átlagos nyírósúly 3,61 kiló volt. Ez csaknem fél kilóval több annál a mennyiségnél, amennyit korábban egy-egy birkáról nyírtak. Kedvezően alakult a gyapjú értékesítési ára is. Egy év alatt 72.30 forintról 75.50 forintra növekedett. Figyelemreméltó eredmény, hogy tavaly minden birkáról csaknem 273 forint értékű gyapjút nyírtak, értékesítettek. Az összeg jó 36 forinttal több annál, mint amennyit egy évvel korábban eladtak. így a járás termelőszövetkezetei 213 ezer forinttal többet kaptak a gyapjúért, mint egy évvel azelőtt. A közös gazdaságok szakemberei úgy értékelik, hogy az eredmények a tartási körülmények javításával, a gondosabb gyapjúkezeléssel magyarázhatók. A bárányszaporulatot jelző mutatók is jóval kedvezőbben alakultak tavaly, mint a korábbi években. Van a járásban néhány termelőszövetkezet, ahol egészen kiváló eredményekről adhatnak számot. A nőtincsi Néphadsereg Termelőszövetkezetben tavaly aa anyajuhok többségét kétszer ellették. A kezdeményezést érdemes lenne meghonosítani a járás többi gazdaságában is. Természetesen ezt össze kell kötni a gondos takarmányozással. Mindezek ellenére a járás termelőszövetkezeteiben még egy sor kihasználatlan lehetőség van. Elsősorban rendszeres szelekcióval, a tenyésztésre alkalmas jószágok kiválogatásával tovább lehet javítani a juhállomány minőségét. Ez magával hozz a gyapjútermelés emelkedését is. A jövőben nagyobb gondot fordítanak a gazdaságok a bárányok hizlalására. A juhászat fejlesztése elképzelhetetlen, jó gondozók nélkül. A járás termelőszövetkezeteiben a hozzáértő, gondos juhászok mellett akadnak, akiknek a munkája sok kívánnivalót hagy maga után. Időben kell gondoskodni a juhászok utánpótlásáról is. Ismeretes, hogy ez olyan szakma, amely nem vonzza túlságosan a fiatalokat. Olyan körülményeket kell tehát teremteni, hogy a termelőszövetkezetek minél több fiatalt küldjenek tanulónak. k fáradozás mindenképpen megtérülne. Hiszen az eredmények azt is mutatják, hogy a juhászat jövedelme, hozzáértő gondozók közreműködésével még tovább növekedhet. Négyszeres összefogással Fiatalkorú betörőt kerítettek késre Nagybátonyban Nagy bátony-bány av áros ban Korim István trafikjában egy éjjel hívatlan látogató járt. A betörő a tetőn át hatolt a helyiségbe, majd jelentékeny mennyiségű dohányáruval, édességgel, bizsuval távozott Mihelyt a bűncselekményről értesült, nyomban a trafikhoz sietett Hegyi Sándor rendr őr-főtörzsőrmester, körzeti megbízott. A tiszthelyettest községszerte tisztelik, szeretik. Hegyi Sándor ezalkalommal is jól hasznosította a megérdemelt bizalmat. Miközben a helyszínt biztosította, már gyűjtötte az adatokat a bányavárosiaktól. Ezekben az órákban újabb bűncselekményről érkezett Két forduló között bejelentés a rendőrséghez. Egy munkásőr jelentette, hogy otthonából eltűnt engedéllyel odahaza tartott szolgálati pisztolya és lőszere. A lakásban édességről származó sztaniol- ra, bizsu-gyűrűre bukkant. A Salgótarjáni városi és járási Rendőrkapitányság nyomozói — nagyrészt a Hegyi Sándor szerezte információk alapján — Sz. Lajos bányász lakására mentek. Az apa elmondta, hogy fia nem töltötte otthon az éjszakát. A rendőrség a pincefolyosón megtalálta, s bűnjelként lefoglalta a trafikból eltulajdonított árut A nyomozás két szála ékként találkozott; nem lehetett kételkedni affelöl, hogy mindkét bűncselekmény tettese ugyanaz a személy, — mégpedig minden valószínűség szerint ifjú Sz. Lajos tizenöt éves fiatalkorú A rendőrség azonnal szolgálatba hívta az önkéntes rendőröket és a munkásőröket. Sz. Lajos kereséséhez számos más jóakaraté ember is segítséget nyújtott a rendőrségnek. A fiú elfogása sürgős volt, nehogy a fegyverrel másban, vagy önmagában kárt tegyen. A négyszeres összefogás sikert hozott. Sz. Lajost az éjszakai órákban Szorospatakon elfogtak. Előkerült a lőszer és a fiú nagyapja kertjében elásott pisztoly is. A nyomozás egyes részletek tisztázására még tart Befejezése után a balassagyarmati járásbíróság — mint a fiatalkorúak bírósága — tárgyalja Sz. Lajos ügyét