Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-24 / 95. szám

Szatmári — Hruncsjár

Stúdiós képzőművészek kiállítása Salgótarjánban,

Kevésbé ünnepélyesen — majdnem titokban — nyílt meg a megyei József Attila művelődési ház klubszobájában Szatmári Béla és Hruncsjár József kamara tárlata az Észak-Magyarországon élő képzőművészek területi kiállítása idején. A két fiatal művész megyei stúdiótag, alkotásaikkal stúdiókiállításokon már találkozhattunk. „Gyűjteményes” bemutatkozásuk mégis örömre nyújtott módot. S természetesen, néhány megjegyzésre is — általában.

Ez utóbbi szót azért hangsúlyoznám, mert a közízlés városunkban is vitatéma, s formálása különböző előjelekkel ellátott társadalmi ügy. A mennyiségi tényezőkkel, életünk más vonatkozásait, arányait is figyelembe véve, azt hiszem. nincs is gondunk, azonban mind gyakrabban esik szó a minőségi szempontokról, a ,.mit”-ről és a ,hogyan”-ról? S itt már mindinkább felmerül a kérdés: jelenlegi ízléstendenciáink milyen igénnyel lépnek fel a művészettel szemben? S a válasz talán nem mindig megnyugtató. De erről inkább konkrétan, a kamaratárlat, s az alkotások kapcsán.

Szatmári Béla fiatal építész. „Civil” foglalkozása képeinek

konstrukcióiban, szerkezeti elemeinek építésében is érződik. Fontosabb azonban, hogy nemcsak a külső formában, a belső tartalomban is „ott van” a kor építő embere, aki — építész révén is érthetően „anyagias” — az anyag legbensőbb titkait igyekszik kifürkészni. Szükségünk van erre a „mélységre”? Természetesen. Hogyan építhetnék fel civilizációnkat, épületeinket, rakétáinkat, világnézetünket stb.. ha nem tudjuk, miből, ha nem ismerjük az „építőelemek” legparányibb részecskéit is?

Talán ebből is kitűnik. a régebbi történelmi periódusok „közérthetőségét” számonkémi a mi bonyolult korunk bonyolult művészetétől konzervatív illúzió lenne. Mit mcndhatnak például ezek a lapok (Éltető napunk. Az élő szervezet születése. Rend az anyagban, Bomlás az anyagban. Az ős- tengerben a sejtek élni kezdenek stb.) a „régebbi” tárlatlátogatónak. Legfeljebb a színek, a vonalak „összevissza” csepegtetését. firkálását. Pedig ezek a művek szándékukban, tendenciájukban nem idegenek az embertől, s persze távolról sem érett eszközökkel, nagyon is humánusak, életigenlőek.

Hogy nem mindig jutunk el a műalkotástól az élményig? Azt hiszem alkotójuknak útja sem egészen egyenes még az élménytől a műalkotásig. Az e fajta anyagszemlélet, a világ dolgainak ily módon történő megközelítése azonban rokonszenves, s egyszer talán majd az érett termést is meghozza.

Az illusztrációk (Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titok kapujából, Radnóti: Hetedik ekloga, Benjámin: Vietnam) tiszta eszközökkel készültek ugyan, kicsit túlságosan is várhatónak, magától értetődőnek sikerültek. A festmények közül némelyikkel stúdiókiállításon már találkoztunk, a bemutatkozáson, természetesen, helyük van.

Hruncsjár József egészen fiatal ember még. Néhány lemezdomborítását ugyancsak láttuk már stúdiótárlaton. Tematikailag a do;mborítások az élet mindennapi mozzanatait tükrözik. A figurák (karcsúak, légiesek, vagy nagyon is „vaskosak”?) gondosan tervezett rendben hordozzák a témát. Gondolatilag talán egyik legszebb darab a Kenyér című domborítás, sikerült az Éneklők, az Építők és a Kompozíció is.

T. E.

Kamerái! előtt a nógrádmegyeri cigányegyüttes

A távirat szövege: „Nógrád- megyer. Cigányegyüttes. Értesítjük, hogy a Ki mit tud? országos selejtezőjében sikerrel szerepelt, és bejutott az elődöntőbe. A szerepléssel kapcsolatban részletes értesítést küldünk. Gratulálunk. Kará- csondy Miklós tv-szerkesztő”.

Székely Istvánt, az együttes oktatóját kerestük meg.

— Nagy az öröm Megyeren?

— Öriási, mindenki örül, természetesen én is.

— Nehéz volt?

— Igen. A selejtezőben szakemberek előtt a megyei és a budapesti döntőkről kategóriánként szigorú zsűri bírálta el a produkciókat. Negyven tánc- együttes közül tíz vidéki és két fővárosi kerül majd a kamerák elé (a Nógrád megyei Ki mit tud? megyei döntőjéből tizenkét továbbjutott produkció közül egyedül a nógrád- megyeri együttesnék sikerült az elődöntőbe-jutás.)

— Kik alkotják az egyiiit- test?

— Cigányfiatalok, 18—19 évesek, hét lány és nyolc fiú.

Valamennyien a helyi ktsz dolgozói.

— Eddigi szerepléseik?

— Négy éve alakult az együttes. Az első sikeres bemutatkozásunk 1966-ban Pécsett volt, az országos néptánc- fesztiválon. Ezüst-oklevelet szereztünk. Meghívtak Mohácsra a díszelőadásra is. Még ebben az évben Nógrádmegyerre látogatott a berlini rádió és televízió munkacsoportja és egy akkori produkciónkat filmre vették. Az 1967-es év a felkészülésé volt. Kemény munka. Ha kellett hetenként három tréningnap volt. Megérte.

— Mit látunk majd a tévében?

— Cigánytáncot. Nehéz anyag. A kilencperces műsort az elődöntőbe hat percbe kell sűríteni. Tartalmilag nem változtatunk. Gyorsítjuk a produkciót, a temperamentumát, a feszültségét fogjuk hangsúlyozni.

Mi is gratulálunk és szurkolunk a képernyő előtt.

Elítélték a borsosberényi

A rétsági járásbíróság tárgyalta Borbíró Ivánné borsosberényi asszony bűnügyét. Bor- bíróné, — mint megírtuk —, a Borsosberényi Állami Gazdaság több dolgozójának nevét' meghamisítva jelentette fel a Rétsági járási Rendőrkapitányságon Szőke Sándor állami gazdasági gépkocsivezetőt és Magyar Sándor brigádvezetőt. Azt állította, hogy Szőke Sándor tolvajlását, fekete fuvarjait elvtelenül elnézi a brigád,vezető. Magyar Sándor jóhírét azzal is csorbította Borbíróné, hogy a férfi — szerinte — egy férjes asszonnyal tart fenn viszonyt. A rendőrkapitányság ezt követően minden részletre kiterjedő nyomozást végzetes megállapította, hogy az állítások alaptalanok.

Borbíró Ivánné azzal védekezett, hogy a társadalmi tulajdon féltése indította a feljelentésre. A vádlottnak ez a védekezése megalapozatlan volt; a törvény félreérthetetlenül kimondja, hogy a társadalmi tulajdont károsító bűncselekményről hitelt érdemlő tudomással kell bírnia a feljelentőnek. S mire alapozta feljelentését a vádlott? ... Mint a tanúk vallomásaiból kiderült: az állami gazdaságban, a piacon, a kocsmában — nem ritkán kapatosán — súgott-bú- gott pletykákra. Egy asszony és két férfi becsületét tépázta meg — felelőtlenségből.

A járásbíróság hamis vád bűntettének gondatlan elkövetésében mondotta ki bűnösnek Borbíró Ivánnét. Ezért négyhónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett — szabadságvesztésre ítélte. A büntető tanács elnöke az ítélet indokolásakor nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Borbíróné főként azért részesült a büntetés próbaidőre felfüggesztésének kedvezményében, mivel négy kiskorú gyermeket nevel. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság Borbíróné büntetlen előéletét, a tárgyaláson tanúsított megbánását is.

ítélethirdetés után mind a vádhatóság képviselője, mind a védelem háromnapi gondolkodási időt kért.

Munkában a kertészek

A Pásztói Aj lám i Gazdaságban 68 holdon foglalkoznak kertészeti növények termesztésével. A legnagyobb területen, 30 holdon paradicsomot termelnek, amely az elmúlt évben is rekordtermést hozott. Ezen kívül 17 hold uborka, 10 hold paprika és szamóca szerepel az idei tervekben.

Amint a gazdaság főagronó- musa mondotta a palántanevelést időben megkezdték a melegágyakban. A kertészet dolgozóinak szorgalmát dicséri, hogy az áprilisi hó és fagy sem okozott kárt. Ügy tervezik, hogy a hét végén már kiültetik a szabadba az erŐ6, jól fejlett palántákat.

Ahol megbecsülik a pénzt...

Az őrhalmiak már az elmúlt évben is sikereket értek el a községfej leszté6i munkában. A balassagyarmati járásban a három legjobb község között végeztek. Elnyerték a második helyezettnek járó 60 ezer forintot. Hegedűs János, a községi tanács vb elnöke határozottan állítja:

— Az idén nem lesz elég a második hely, az elsőre pályázunk.

Áprilisban vagyunk, de ör- halomban olyan nagy a munkalendület, hogy minden valószínűség szerint igaza lesz az elnöknek.

Ezt az esztendőt az iskola bővítésével kezdték. Kinőtra, hogy szakmai segítséget nyújt a munkához. Egyébként is a tanács alkalmazásában áll, mint építő. Hegedűs számításokat végzett. Alig kétszázezer forintjuk van. ebből nem telik az iskolára. A többit társadalmi munkával kell pótolni. Megbeszélték a lakossággal, hajlandó-e segítséget adni?

— Segítünk, csak a gyerekek nyugodtan tanulhassanak — volt a válasz.

Az elmúlt hetekben annyi ember jelentkezett munkára, hogy Nagy nem tudott mindenkinek elfoglaltságot adni. Egy új tanteremnek való épületet toldanak a régihez. Az

zéseken és segítik Nagyékat, akik hárman — mint hivatásosak •— már húzzák a falat.

Hegedűs János vb elnök tovább vezet, hogy tekintsük meg a járda építését is. A főútvonal mentén egy kilométernyit már készítenek. A lakossággal úgy egyeztek meg, hogy mindenki a háza előtt elkészíti a földmunkát. Két szakember a betonozást végzi. A lakosság vállalta azt is, hogy az elsimított, még puha betonalapokat rendszeresen locsolja, amíg az meg nem köt. Már tárgyalnak arról is, hogy két autóbusz-megállót építenek. Egyiket a falu közepén a „Kaparó” csárda előtt, a

\ fc*

I Kicsik és nagyok együtt építik a falu iskolájának új tantermét

ték már a régit. Nem tudtak tanítani csak úgy, hogy bérbe vették a művelődési otthon egyik tágasabb helyiségét. Ez az iskolától egy kilométernél is messzebb esik.

A tanács látta, hogy ez

tarthatatlan. A lakossághoz fordult; adjon segítséget az iskola bővítéséhez. Nincs any- nyi pénzünk, hogy saját erőből felépíthessenek egy új

tantermet. Nagy István, a község kőművese vállalkozott aralapot már elkészítették. Nagy István számol:

— Alapásás, kőhordás, habarcskeverés, homoktermelés... Ez 35 ezer forint értékű munka...

Ezt már elvégezték. Még az iskolások is részt kértek a tennivalókból. Amikor az állomásra megérkezett a tégla, kirakták a vagonból. Az építkezés helyén szépen összerakták. Azóta is, tanítás után ott sürögnek-forognak az építkemásikat a falu keleti szélén. Erre nyolcvanezer forintjuk van. Az egyiket azon a pénzen építik meg, amit a másikon társadalmi munkával megtakarítanak.

Sürgős mo6t a mezei munka Őrhalomban, mindenki a határban szorgoskodik, de ha a faluról van szó, esténként és pihenőnapokon, aki teheti részt vesz a községfejlesztési munkában.

B. Gy.

A szuti/oknem kötelező

Világ járás rövid távon — Nincs pénz a tisztaságra?

NÓGRAD - 1968. április 24., szerda

— Javíthatatlan pesszimista vagy: a vonatok tiszták.

— Javíthatatlan optimista vagy: a vonatok szutykosak.

E két, egymásnak ellentmondó állítás a kisterenyei vasútállomáson hangzott el. Az az utas, aki az előbbit hangoztatta, Mátraszele felől jár; aki az utóbbit, az Salgótarján és Pásztó között közlekedik. A probléma, amelyről beszélgettek, rengeteg embert érint. Csupán Kisterenyén körülbelül háromezer ember fordul meg naponta. Utánanéztünk, melyik vitázó véleménye közelíti meg jobban az igazságot.

Kisterenye és Kálkápolna között valóban tisztábbak a szerelvények, — legalábbis induláskor. Errefelé este sem kellemetlen az utazás: a mindig frissen féltöltött akkumulátoroknak köszönhetően szemrontás nélkül olvasgathat az utas. Ezért többször részesült miniszteri dicséretben a kisterenyei fűtőház. Ott tudtuk meg, hogy a MÁV-nál három féle tisztogatási forma szokásos: a fordulónként esedékes seprés; a huszonnégy óránként kötelező kistakarí- tás, amikor az ülésekről letörlik a port, kívül-belül lemossák az ablakokat; s végül a nyolc-tíz naponként sorra kerülő nagytakarítás, amikor a padlót olajozzák, á kocsiszekrényt pedig kívülről samponnal lemossák. Persze, adódik úgy, hogy a mozdonyból ki- frecskelő szódás víz, s a vele együtt vágódó korom percek alatt eltünteti a fáradságos tisztogatás nyomait. A kocsikat átlag három évenként fényezik, de tetszetős csillogásukat már az első esztendőben lekoptatja az idő.

Azokon a szerelvényeken, amelyek két forduló között elidőznek az állomáson, ritkán van hiba induláskor a tisztaság körül. A szinte állandó mozgásban levő szerelvényeken már inkább. Ezek az úgynevezett toli-vonatok, melyeket az egyik menetben húz, a másikban tol a mozdony. A szutyokért ezen is, azon is nagyrészt az utazóközönség kicsiny, de annál rendetlenebb hányada a felelős.

Láttunk elegáns, őszes „úriembert”, aki cipőjéről a port az első osztályú ülés plüssébe törölte; láttunk menyecskét, aki mosolyogva gyönyörködött három—négy éves csemetéjében, aki lekváros kézzel tapogatta az ablaküveget; láttunk csikket a padlón el taposni, papírszemetet az ülés alá rúgni. Jóllehet, megbírságolható, aki szennyezi a vonatot, erre ritka a példa. Ritka, mivel kevés az olyan utas, aki — például — a kalauz szemelát- tára lépjen sáros lábbal az ülésre. Ha pedig nincs „tettenérés”, nemigen van lehetőség' a bírságolásra.

Vannak dolgok, amiket utazás közben is el kell intézni. Alapvető egészségügyi követelmény, hogy az ilyen ügyintézés után az ember kezet mosson. Tavasztól őszig még csurran-cseppen a víz annak a helyiségnek csapjából, amelyet csak az állomáson kívül szabad használni, de télen... A személykocsik alig harmada olyan, hogy nem fagy be a tartályban a víz. Gyors javulásra alig számíthatunk;

egy kocsi harminc—negyven évig fut. Meg kell várni, amíg kiöregszik, s újat állítanak helyébe. A kéttengelyű kocsikat így váltják fel apránként a korszerű négytengelyesek. Bennük körülbelül kétannyi utas foglalhat helyet, mint a kicsikben; a nagyok előállítási ára viszont hat—hétszerese amazokénak. Némi vigasz, hogy hazánkban idestova egy évtizede nem gyártanak már elavult típusú, kéttengelyű kocsit.

Papír- és törülközőtartó, folyékony szappanos tartály szinte kivétel nélkül minden kocsi mellékhelyiségében

megtalálható. A papír, a törülköző, a szappan csak nagyritkán, főként a gyors- és a távolsági vonatokon. Valóban bosszantó ez, ha arra gondolunk hogy Salgótarján és a főváros között négy óra hosz- szat döcög a személyvonat, s ha eszünkbe jut, hogy a tisztálkodási-szerek hiánya — enyhén szólva — nem világjelenség. .. Miért hiányoznak a személyvonatokról a papír és társai? A jogos kérdésre tömör választ kaptunk: „Felülről” nem biztosítottak „keretet”, ellátmányt. E sorok írójának mélységes meggyőződése, hogy elegendő mennyiségű papír, szappan megvásárlása nem juttatná a csőd szélére a MÁV-ot, — amint nem juttat oda Európa-szerte más vasutakat sem.

A vásár kettőn áll; úgyszintén az utazás kultúráltsága is... Bár még — szerencsére — messze a tél, szóvá kell tennünk, hogy igen sok utas hagyja leszálláskor tárva- nyitva a peronajtót, nem törődve azzal, hogy a szél bevágja a havat. Érdemes megfigyelni, hogy a felszálló nem rest becsukni az ajtót; persze, ő sem szeret dideregni.

A kocsik lelketlen, barbár rongálása, a kisebb szerelvények — hamutartók stb. — lelopkodása az utóbbi években alábbhagyott. Bizonyos, hogy ez főként a szocialista erkölcsiség erősödésének köszönhető; de valószínűleg annak is. hogy az enyveskezüek megtudták: a közforgalmú

közlekedési és szállítási vállalat járművén elkövetett lopást hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a bíróság. Helyes, hogy a MÁV nem csupán buzdítja a becsületes embereket a kocsirongálók leleplezésére, de meg is jutalmazza azokat, akik elcsípik a kártevőt, a tolvajt.

Arra, hogy a szerelvényt „szórakozásból” rongálni nem csalt belülről, de kívülről is lehet, néhány salgótarjáni gyerek jött rá. A kellően meg nem nevelt fickók az Úttörők útja táján kővel dobálták a vonatot. Több embert megsebesítettek, majdnem három tucat ablakot bezúztak, amíg végül a rendőrségnek sikerült elfognia őket. Mióta szüleik megtudták, hogy az ilyen jómadarak életkoruk miatt nem büntethetők ugyan, de az általuk okozott kár a szülőkkel megtéríttethető, őket pedig be lehet dugni néhány esztendőre a javítóba, békén járhatnak a vonatok az egykori kavicsrakodó mellet!.

Kissé elkanyarodtunk az eredeti tárnától, — dehát a biztonság is része az utazás kulturáltságának... Ami pedig a tisztaságot illeti: a

szutyok nem kötelező; az viszont igen. hogy ellene az utas is, a MÁV is megtegye a magáét.

— b, z. —