Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-03 / 53. szám

Beszédének a tettek •» Ilii mii les* íij iait*<*ii sikeréért A korábban nyereségesen dolgozó gyár veszteségessé vált, s ráadásul olyan monopolhelyzetben van, ami nem előnyt, hanem csalc hátrányt jelent számára. Az Ötvözetgyárról ren 32f$. Az itt dolgozó kollektíva az idén feliratkozott az állami­lag dotált vállalatok listájára Hogyan látják a kivezető utat, miként akarják megoldani a problémákat, enyhíteni, vagy megszüntetni a veszteséget. E kérdéseket csokorba kötve kérdeztük a gyár vezető beosztású dolgozóitól: Ön mit tesz az új gazdasági mechanizmus sikeréért? stiiiziit S£S — A régi mechanizmusban tízévi átlagot figyelembe véve. 16 napi bérnek megfelelő nye­reségrészesedést fizettünk. Az idén, az új árrendszer beve­zetésével kiderült, hogy ko­rábban rosszul dolgoztunk. Nem egészen pontos adatok szerint ebben az esztendőben $4—48 millió forint dotációra szorulunk. Persze hogy meg­néztük, milyen módon tud­nánk ezt a nagy veszteséget megszüntetni! Sajnos az idén szó sem lehet róla, talán 1969- ben. de akkor sem biztos. Csu­pán a veszteség mérsékléséről p'-iet szó. Pedig monopolhely­zetben vagyunk. Ezt azonban nem kívánom senkinek, mert azokból az ötvözőanyagokból, amelyeknek árát hatóságilag állapították meg, — ez jóval alacsonyabb, mint a mi ön­költségünk — sokat rendel­nek. szabadáras termékeinkből pedig igen elenyésző az a mennyiség, amit a magyar ko­hászat igényel. Más nyeresé­ges termék előállítására pe­dig nincs lehetőségünk. Amit tudunk, azt a magunk erejé­ből oldjuk meg — mondja Horinka István, a gyár igaz­gatója. — Hogyan? — kérdeztem a gyár műszaki osztályvezetőjé­től. Kovács Istvántól. — Intézkedéseinket úgy ál­lítottuk össze, hogy azok a termelés gazdaságosságát szol­gálják. Ezért alapvető fela­datként a különböző berende­zések korszerűsítését és új technológiák bevezetését ha­tároztuk meg. A fémszilícium csapolásánál olyan berende­zést állítunk be, amelynek se­gítségével a 30 százalékos hul­ladékképződést 10 százalékkal csökkentjük. A kvarcitkőnél megvalósításra kerülő rosta­rendszerrel kettős célt érünk el: csökkentjük a kemence sa­lakozását, a rostálásnál ke­letkező port pedig értékesít­jük. Az adagológép beállításá­val emeljük az ötvözőanyag­kihozatalt, ugyanakkor jelen­tős ' mértékben mérsékeljük a nehéz fizikai munkát. Bizonyos gyártmányainknál faszén he­lyett keményfát használunk, ami 300 ezer forinttal csökken­ti a termelés költségeit. Amennyiben az elektródáknál az oxidációt csökkentjük, s az eléri az 1 százalékot, akkor újabb 100 ezer forintot tudunk megtakarítani. Korszerűsítjük anyagfeladási rendszerünket, a petrolkoksz törését gépesítjük, s ily módon biztosítjuk a fo­lyamatos munkát. — Mi a véleménye a jövő­ről a főkönyvelőnek, dr. Enye- di Györgynek? — Célunk, hogy megkapasz­kodjunk, ha már az új rend­szerben kiderült rólunk, hogy jelentősen elmaradtunk a vi­lágszínvonaltól. Be akarjuk bi­zonyítani, hogy az üzem kol­lektívája képes az új körül­mények között is megfelelő eredményt produkálni, még akkor is, ha tudjuk: a mi üzemünk igen kicsi azokhoz képest, amelyekkel összeha­sonlítottak bennünket az új árak kialakításakor. Ezért ahol lehet takarékoskodunk. A többi között a faszén vásárlá­sánál. az alacsonyabb vasúti tarifa alkalmazásánál, a kvarc beszerzésénél, a különböző al­katrészek megvásárlásánál. Emellett megpróbáljuk szabad­áras termékeink mennyiségét növelni. Az intézkedések azon­ban helyzetünkön alapvetően nem iavítanak. — Mit tud segíteni a jelen­legi helyzetben a termelési osztályvezető — kérdeztem Hudák Lajostól? — Két területen juthatunk előbbre. Az egyik a kihozatal növelése, a másik az energia csökkentése. A fémszilícium 95 és 97-nél végzett kísérletek azt mutatják, hogy egy mil­lióval növelhetjük bevételün­ket. Kiszámoltuk azt is, hogy az egyes üzemben öt mega­watt terhelésnél tudjuk leg­gazdaságosabban előállítani termékeinket. A fémszilícium 75-ös gyártmányunknál a faj­lagos költséget már eddig is jelentősen csökkentettük. A kettes üzemünkben feldolgo­zott alapanyagok árai igen drágák. Ezért megszigorítottuk az átvételt. A bevizsgálás után próbagyártást végzünk, s ha a küldött alapanyag megfelel a szabványoknak, akkor kezd­jük meg csak az üzemszerű termelést. Próbálkozunk új termékek előállításával is. A Lenin Kohászati Művek alacsony kalcium tartalmú kai- ciumszilicium ötvözőanyagot kért. Ha az árban meg tudunk egyezni, akkor rendelkezésük­re állunk. A gyár kollektívája saját hi­báján kívül került , a jelenle­gi mélypontra. A kilábalás nagy hangsúllyal jut kifeje­zésre a vezetők és a dolgozók elképzeléseiben, • törekvései­ben. Látszik rajtuk: komolyan veszik, hogy az új mechaniz­musban a saját lábukon kell megállniok. Venesz Károly Ferenc József szerencséje Baleset történt Nagybátony- ban. A volt irén-bányai med­dő kötélpályán a feleslegessé vált, 10 kilovoltos villamosve­zetéket bontják. Ferenc József harmadéves villanyszerelő-ta­nuló az egyik oszlopra felmá­szott, s az oszlop közben ki­dőlt. Szerencséjére lassította a dőlést a feszülő vezeték, a szomszédos akácfa pedig fel­fogta az oszlopot, így a fiatal villanyszerelő-jelölt csak a bal combját zúzta össze. Ml történt? Súlyos mulasz­tás. Nyilván a tanuló csalt felelős szakember Jelenlétében mászhatott az oszlopra. Azt azonban elfelejtették megvizs­gálni, hogy az oszlop megbir-e egy embert. Mint kiderült. korhadt volt. Ebből a „sze­rencséből” nem árt. ha a Nagybátonyl Szolgáltató üzemrészlegénél levonják a kellő tanulságot. /Wí# is tud a rioscope ? A levegőben vagy folyadék­ban megjelenő mérgező anya­gok eiien védi a dolgozó em­bert az új magyar műszer, a rioscope. A készülék jelenleg körülbe­lül 20 különböző mérgező anyagot tud felismerni, asze­rint, hogy milyen reagenst al­kalmaznak benne. A megfi­gyelések eredményét állan­dóan mutatja, íróberendezése ugyanakkor folyamatosan fel is jegyzi, hogy mikor ielenik meg és hogyan szaporodik fel az az anyag, amelynek ellen­őrzésével „megbízták”. Ha pe­dig ennek az anyagnak a mennyisége eléri azt a határt, amelyen túl már veszélyes le­het akár az egészségre. akár más szempontból, a készülék azonnal fény- és hangjelekkel riaszt, és egyidejűleg megte­szi a szükséges ellenintézke­dést is. A készülék elsősorban mun­kavédelmi szempontból nagy jelentőségű. Fontos szerepe le­het minden olyan iparágban, ahol szántóim keli '. valamilyen mérgező ánj%g megyéi epésé­vel, •* Így elsősorban a vegy­iparban, a kohászatban, a gal­vanizáló üzemekben etb­A műszerből, amelyet a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen dr, Soós Rudolf docens és munkatársai fejlesztettek ki, eddig 10 példány készült al Ezek most különböző üze­mekben őrzik a dolgozók egészségét Hayi hatszáz pengő fixszel A brigádvezető hozta a hírt: csak elszalad egy „betegé­hez”. de jön rövidesen. Min­denesetre á főagronómus tar­tózkodjon az irodán, mert be­széde van vele. — A doktor úr nem nyug- hat most sem — telepszik az asztal mellé a deresfejű, szi­kár brigádvezető. — Külön­ben ilyen volt fiatal korában is. Elkapja a kérdő tekintetet, s bizonygatni kezdi: — Ismertem, hogyne ismer­tem volna. Nekem egyedül volt a faluban hintóm. Én hordtam a környező községek­be, Csecsére, Kutasóra, Cser hátszentivánra. Megesett, hogy két nap is eltelt, míg új­ra visszajutottunk Ecsegre. Volt kilenc hold földem, s ilyenkor tavasz táján elfogott az izgalom. Mondogattam is sűrűn: doktor úr, pihenjünk már egy keveset. Ott van a föld. szántani, vetni kellene. Dr. Radákovics Miklós har­minc évvel ezelőtt állt mun­kába. Ifjúi hevülettel kezdett Dobozon, egy hatalmas grófi uradalomban. Elég volt látni egy jó lovat, s a fiatal állat, orvos már nem találta a he lyét. Nevelt is rövid négy esz tendö alatt két derbynyerőt Láthatóan kellemesen gon­dol azokra az évelőre: — Tudja milyen nevem Volt nekem akkor a lovas világ­ban" Mint most Mónánaki Csal: on galoppban futottam A lovakért és a lovakkal be­jártam csaknem a fél Európát. Emlékszerp, egyszer Francia- országba mentem egy kiváló ménért.... Kifogyhatatlan az emlékek­ben: — Fiatal voltam, s ez min­denre magyarázatot ad... De valahogy elkerültek az indu­lás gondjai is. Minden sike­rült, amihez csak hozzáfog­tam. .. Akkoriban még a slá­gerénekes is havi kétszáz pen­gő fixről álmodott. Nekem fi­zettek 6 0—650 pengőt is ha­vonta. .. Amikor az uradalmat fel­számolták. Jugoszláviába szer­ződött. Ám visszajött, mielőtt még munkához látott volna. Bujákon, az egyetemi urada­lomban kapott munkát. Ké­sőbb Ecsegre jött körállator­vosnak. Nyolcvan pengőért, amit az ebadóból adott össze a község. — S mi történt a lovakkal? Hamisításán mosolyog: — Megmaradtak itt is. Egé­szen 1953-ig megvolt a tele­pünk. Még külön edzőt is tar­tottunk. De azóta egészen ál­latorvos vagyok... Megyek, hogy megelőzzük a bajt, gyó­gyítsuk a beteg jószágokat. Jön a szövetkezet főagronó- musa, Uhlár László. Még át sem lépi a küszöböt, Radáko­vics doktor már megállítja. A baromfiállomány áttelepíté­sében, a friss naposcsibék dolgában próbálnak szót érte­ni. Korábban már tisztáztak mindent, de az influenza há­romnapos fekvésre kényszerí­tette az állatorvost. Most az­tán kezdhetik elölről az egé­szet. — Remekül „összedolgo­zunk” Miklós bácsival — mondja a főagronómus. Tisztelik, becsülik a fárado­zását Csécsén is. — Most már tbc-mentes az állományunk, exportra hizla­lunk — sorolja büszkén Zsiga Imre. a csérsei szövetkezet el­nöke. — Nem tudom mire mentünk volna a doktor úr nélkül. Mondják: Radákovics dok­tor szoktatta a rendhez, tisz­tasághoz az állattenyésztőket, „tanította” a fejőgépek hasz­nálatára az embereket. Mégis szerényen hárítja el magától az őszintén hízelgő szavakat. — Mindez természetesen csak akkor történhet így, ha az állatorvos együtt dolgozik a szövetkezetiekkel... És persze nemcsak a vezetőkkel, hanem a tagokkal, az állatgondozók­kal is. Ecseg és Csécse mellett kör­zetéhez tartozik Szarvasgede és Bujáit is. Most azonban ti­zenegy községet látogat. — Megbetegedett a kolléga állatorvos nélkül meg nem maradhat a körzet... El­vállaltam a munkát, — mond ia természetes egyszerűséggel. Esténként holtfáradtan érke­zik haza Ecsegre. ahol a fele­ségével letelepedett. Mert hiá­ba iramlanak el mellette az évelt. Lelkesedése ifjúi, mun­kaerkölcse példás maradt. Bu­ják miatt azonban most tele van aggodalommal. — Kezdjük ott, hogy átszer­vezték a körzetet. ..Elvettek” községeket, amelyeket már régóta ismertem és azokban is megszokták engem... Meg­kaptam viszont Bujákot. Tu­lajdonképpen örülnöm kelle­ne. Az állatorvosok abszolút jó helynek tartják. A megye egyik legnagyobb községe, sok az állat, jól lehet keres­ni. Én mégis rettenetesen fé­lek tőle. Folyton arra gondo­lok, mi lesz. ha nem tudom ellátni munkámat? — Miért? — Óriási a távolság — mondja.. — Ecsegtől 22 kilo­méterre van Buják. Autóm, robogóm is van, és most ve­szek egy Játva motorkerék­párt... Az jobban bírja eze­ket a hegyi utakat. Ha heten­te két napot ott töltök — mert többre nem futja —. nem biz­tos, hogy elvégzem mind. amit várnak tólem.... Bujákon is van állatorvos. \z viszont most Palotásra jár at. Mindezt csak azért emlí­tem, mert az átszervezést, fő­képpen az ésszerűséggel indo­kolták az illetékesek. Azt nem nézték, hogy az idős állator­vos esetleg rosszabbul jár. mint üfttslabb koTWóla M*" bizony még megtörténik, hogy az ésszerűség sokszor rideg számításai között valahogy el­feledkeznek az emberről. Jó lenne, ha kicsit szívvel is tud­nánk okosan dönteni. Szívve', ihogv dr. Radákovics Miklós végzi munkáját immár har­minc esztendeje. Vincze Istvánná Aluljáró-szemlélet A vita jó. Segít eligazodni a legnehezebb kérdések­ben is. Nem volt haszontalan az az ankét sem, ame­lyet a napokban rendeztek Salgótarjánban, az ifjúság és a társadalom kapcsolatáról. Azzal a megállapítással, hogy az ifjúság a társadalom elválaszthatatlan része, hibái nem „speciálisan” ifjúsági problémák, s hogy a fiatalokat és az idősebbeket egyazon mércével illik és kell mérni — ki mit tesz a társadalomért — min­denki egyetértett. (Legalábbis senki nem állította az ellenkezőjét.) Hogy nincs minden rendben a fiatalok megítélésé­ben és gyakran maguk a fiatalok sincsenek tisztában azzal — hogyan vélekedjenek magukról, megfelelő-e a kapcsolatuk a társadalommal — ezen az ankéton is világossá vált. A vita legellentmondásosabb felszólalá­sát egy magát és korosztályát „kamasznak” nevező ifjú ember mondta el, aki megkapó igyekezettel (és teljes joggal) tiltakozott a huligán elnevezés ellen. Mint mondta: ......a felnőttek néhány „extrémebb” ru­h adarab láttán is egyszerűen a nyakunkba varrják a huligán elnevezést__Ki a „rendes” huligán, ha mi is a zok vagyunk, csak azért, mert szeretjük a modern zenét, a divatos ruhákat?!” Meglepő volt viszont, ahogy az Emke-aluljáróből kisepert két tucatnyi huligán létezése és Rejtő Jenő (ki tudja, miért éppen Rejtő?) művei között párhu­zamot vont. Fülünk hallatára fogalmazódott meg az „aluliáró”-szemlélet: a hazai huligánok Rejtő könyvelt használják tankönyvnek, a Csontbrigádot, a Menni vagy meghalni-t. ezekből tanulnak inni. verekedni stb... Senki sem tiltakozott. Szegény Rejtő. Annyi minden szeretett volna lenni míg élt, míg élni hagyták Most, amikor gyengül a vi­ta: helye van-e a magyar irodalomban, s végre min­den szinten elismerik sajátos erejű, humorú, művészi munkásságát — egy ankéton megteszik Nagy Magyar Züllesztőnek! (Ez nyilván jóval több, mint amire va­laha is számított). Pedig a vitaindító elegendő apropóval szolgált ah­hoz, hogy az azonosítás, a párhuzam-keresés-alkotás hiteles legyen. Kitől tanulnak (Rejtőtől-e, vagy mástól) inni a mai fiatalok? Megyénk „előkelő” helyéről hosz- szan és részletesen beszélt az előadó: Nógrádban 33 százalékkal magasabb az évi szeszfogyasztás mértéke az országos átlagnál. A 33 százalék azt jelenti, hogy minden nógrádi lakos — a csecsemőket is számítva! — tíz liter szilvapálinka árának megfelelő összeget költ italra évente. Tegyük hozzá — a beszámoló is hang­súlyozta — Salgótarjánban még rosszabb a helyzet. Mennyit költünk könyvre? Évente 36 forintot, és eb­ben a 150 ezres példányszámban szétkapkodott Rejtő is benne van. De minden más is, ideszámítva a szak­könyveket, Jókait, Mikszóthot és persze Berkeslt is. Most. hogy az országos sajtó jóvoltából több riport is megjelent az Emke-aluljáró közönségét riogató „rendes” huligánok viselt - dolgairól — újra erőre ka­pott a szemlélet: a mai fiatalok (lám, lám) egytől egyig huligánok. Ki a megátalkodott, rossz modorú, közveszélyes fiatal? Az aluljáró-szemlélet erről azt mondja: mindenki, aki így, vagy úgy különbözik a tegnapi, tegnapelőtti fiataloktól. (A tegnapiaktól, az­előttiektől, akiket esetleg „jampecnék”, „aszfaltbetyár­nak”, „vizesnyolcasnak", ki tudja felsorolni, mi min­dennek elmondtak annak idején). A „legtisztább” huligán természetesen a hosszúhajú, gitáros fiatal. Akkor is az. ha az iskolában eminens tanuló, akkor is. ha húszévesen két idegen nyelvet be­szél, akkor is. ha a brigád, amelyben tevékenykedik a szocialista címet viseli, s a dal, amit modem igric- ként gitárján penget Vietnamról szól. Mindenképpen. Az azonosítások, a túlságosan is kézenfekvő általá­nosítások többnyire előítéleteket takarnak (soha nem elég jól), s az előítéletek majdnem mindig sok ágon kimutathatók. Az ifjúsággal szemben előítélettel élhet az öreg huligán is (ez a kategória nincs korhoz köt­ve), s akkor sincs másról szó, mint az új és a régi szembenállásáról. Mitől kell félteni az ifjúságot? Nem a gitárzenekarok hangerejétől. Minden kor ifjúsága a saját nótáját fújja, s olyan hangosan, hogy elsősorban ő hallja jól. Fontosabb kérdés: miről lehet megis­merni. azután megítélni a fiatalokat? Nem kizárólag a beat szeretetéről. Jobb mérce, mert a társadalomra illik: o ..ki mit tesz a maga posztján az újért”-elv mindennapi gyakorlata. Nem elég „befülelni” egy beat-hangversenyre (ez még ahhoz is kevés, hogy va­lakinek a beatról legyen elfogadható véleménye). El kell végezni azt. a felmérést, amelyet az egyoldalúan ítélkezők eddig elmulasztottak. Érdemes elvégezni. A többség, az a bizonyos 99 százalék — a hivatalos vélemény szerint — végzi a dolgát, nem is rosszul. Ugyanez a többség a beat-et is szereti és szívesen ol­vassa Rejtő könyveit, de nem csak Rejtőtől olvas. Erre a többségre jellemző a lelkesedés az újért, a tudás iránti tisztelet, a jó produkció elismerése, különbség- tevés szavak (nagy szavak) és tettek között, a tettek javára. Mindezek a társadalom más — korban más — rétegeire is érvényesek, s a társadalom e része álta­lában helyesen ítéli meg az Ifjúságot. Ha mégis bal van ezzel a többséggel — az, aki a szocialista ízlésnormák alakulására kíváncsi — figyel­jen a pedagógia hiányosságaira, a szülők, idősebb tár­sak felelősségére, a rossz hatásokra, és a fiatalok ta­pasztalatlanságára is. Ezeket ugyanis nem lehet a „huliganizmus” varázsszóval eltüntetni. Az ifjúság „nyitját” nem találja, aki azt kutatja — mi az oka, hogy a mai fiatal, a holdvilágnál fehér paripán tova- suhahó királyfit nem tudja, nem akarja „lereagálni”, ugyanakkor olyan szívesen és olyan nagyot rikkant, ha saját zenéjét hallja. A többséget, a jól tevékenykedő 99 százalékot mind­ez nem gátolja a dolgában. Nevezetesen abban, hogy az újat ne csak tudomásul vegye — tovább is fejlesz- sze. Nem akadályozza abban sem, hogy eközben for­málja a világot. Ami „mellesleg” a társadalom ügye is. Pataki László | NÓGRÁD — 1968. március 3., vasárnap Q

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom