Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
Sríwfcn*» isiéit Arthur Miller bűnbeesése... A* aranyérmei csak négyen kapják... Legszemélyesebb dolgokról úgy vallani egy alkotásban, hogy a vallomás általános emberi tanulságok forrásává váljék, — kivételes egyéniséget feltételez. Arthur Miller •'yen kivételesek egyike. Személyében olyan egyéniségről an szó, alti úgy vall egyéni ■gyeiről, tulajdon emberi yöngéiről, érzelmi, társadalmi ondjairól és gondolatairól, iogy nemcsak beavatja, de .Gondolkodásra, és állásfogla- ásra is készteti hallgatóit, 'sincsenek „kényes” ügyei, pregnánsan, szinte gyermeki őszinteséggel és szemérmeske- ■iés nélkül ki tárulkozik a világnak, — hogy szinte meg- óotránkozunk fiziológiai és pszichikai pőresége láttán. Vfegbotránkozunk, hogy aztán innál mélyebben meghajtsuk lejünket nyíltsága láttán, s azt szégyelljük inkább, amit mi rejtegetünk, titkolunk magunk előtt is — önmagunkból: gyarlóságainkat, állhatatlanságain- kat, hűtlenségünket barátságainkban, szerelmeinkben, társadalmi viszonyulásainkban. Arthur Miller írói nagyságának legszámottevőbb jegye a szinte már brutalitásig nyers őszinteség, önemésztő viaskodás mindezekben. S ha mérlegre tesszük, hogy olyan kodás, a legkíméletlenebb biznisz szelleme. Mindez nem marad hatás nélkül az egyén legszűkebb és legszemélyesebb életére sem. A „bűnbeesés” pedig nem maradhat következmények nélkül. Hordozzuk gyötrő és lelkiismeretzaklató gondolatokban, úiabb bűnöket tetőzünk a résiekre. s még nyomasztóbbá válik körülöttünk a világ. Ezekről beszél Miller. Sebész pontosságával tapogatja ki és mutatja meg a problémák gócát, magyarázza meg képződésük eredetét és veszélyességi mértékét, csupán a radikális segítés módiában és eszközében tanácstalan ő is. — vagy pontosabban: bátortalan. Kötik polgári korlátái. Miller bátorsága így is imponáló és jóval messzeb merészkedő. mint legtöbb írótársáé környezetében. Aki az Ame- rika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság szerepéről ilyen gondolatokat fogalmaz és sugall, mint ő, joggal tarthat számot a tisztességes emberiség legteljesebb odafigyelésére és becsülésére. A Bűnbeesés után egyébként annak idején botrányos bukás Amerikában. A bemutatót a felháborodás hullámai követik. Azzal vádolják Millert: volt felesége, a .superIJpor Péter és Szekeres Ilona ■etében. Quentin itt még az politikai, társadalmi berendezkedés országában, amelyben ő él, — bizony, nem csekély merészség. Aki egy szerelmi konfliktusokat lélekbúvárkodó eszközökkel elemző drámában sem csupán az egyén közvetlen problémáiba temetkezik, de megkeresi és megnyitja az egyéni problémák társadalmi állapotba vezető és társadalmi állapotból fakadó érvonulatait is, s az egyén konfliktusait az adott társadalom konfliktusának képes és meri ábrázolni, bizonyítani, az méltán tarthat jussot a rangra korunk legkiválóbb író-alkotói sorában. A Szolnoki Szigligeti Szánház Miller: Bűnbeesés után című drámáját mutatta most be. A történés hősének egyéni. családi és baráti konfliktusai szinte minden szálon abból a társadalmi tálaiból táplálkoznak, amelyet immár szinte valamennyi pólusában átitatott az elembertelenedett önzés, a képmutató csalárdság, az elvtelen meghunyász4 NÓGRAD a Bűnbeesés után egyik jelelső feleséggel, Louisevel (Koppány György felvétele.) sexbomba” Marilyn Monroe még alig kihűlt hulláját vonszolta kegyeletlenül színpadra. S való igaz, hogy kulcsdrámáról van szó, a Bűnbeesés után alakjaiban a híres és hírhedt sztár és az író alakja nagyonis plasztikusan érzékelhető, együttélésük idillikus, majd drámai és patologikus korszaka egyaránt feltárul a műben, de ami a feháborodást igazi és teljes valóságában kiváltotta, mégis az inkább, hogy a műben ennél sokikalta-sok- kaita több tárul fel: az amerikai társadalom mai berendezkedésének, állapotának keresztmetszete. A Bűnbeesés után nem Marilyn, alias: Maggie budoárja miatt izgalmas tehát, hanem utóbbi vonatkozásai érdemén. Az író a tartalmi, gondolati részén túl, formai tekintetben is különlegeset adott e drámájával. A szimultán-színpad ugyan nem mad keletű, — a harmincas évekban meglehetősen használatos volt a modem törekvések között — ezútI. március 3., vasárnap tál azonban a dráma szövése és forma egymáshoz és egymásba illeszkedő harmonikus egység. A játéktérben más-más térés idődimenzióban élő és cselekvő személyek szuggesztív egységgé válnak és bontakoztatják ki Miller mondanivalóit. Persze, ehhez erős kon- centráltságú, szuggesztív színészi játék, s nem utolsósorban feszes nézőtéri figyelem szükséges. A dráma lényegi mondanivalóit felfogni, a szimultán-dialógokat egységgé illeszteni csak e feltételekkel lehet. A Szolnoki Szigligeti Színház és a salgótarjáni közönség együttes érdeme, hogy megteremtette a mű élvezetének valamennyi kívánalmát. Ami a művészek teljesítményét illeti, mindenekelőtt Vpor Péter alakítására utalnék. Feladata Quentin alakjában robosztus terhet ró rá szerepterjedelemben, a koncentráció követelményében egyaránt. A fiatal művész mindvégig kifulladás nélkül bírta terhelését, átéltsége illuziókeltőn hitelesítette szerepét, ezáltal emlékezetes élménnyel ajándékozott meg bennünket Gyöngyössy Katalin a végzetes sorsú Maggie szertelen és esztelen, egzaitált és extrém lobogását, sajnálatranaéltó kóros bomlottságát tárta elénk félelmetes klinikai hűséggel, — nem naturális kopírozásban mégsem, — hanem nagyonis finom művészi disztingváltság- gal. Az Anya szerepében tetszett Andaházy Margit bensőséges tartása, alig néhány jelenetében is megmelegítette, maga körül a színpadot. A „racionális szerelmet” képviselte Holgában a feladatát kifogástalanul értelmező és korrekt eszközökkel betöltő Hegedűs Ágnes, hasonlóképpen a látszatra hűvös, de fojtott benső izzású Louiseban Szekeres Ilona. A produkció egységesen magas szintjének érdemes részese Horváth Sándor, Dömösdy János, Kránitz Lajos, Vaszy Bori, Czibulás Péter is, nemkülönben Székely Gábor, aki rendezői diplomafeladatát Miller drámájával kitűnőre oldotta meg. (barna) — Amikor kezdtük még hatan voltunk. Most, hogy az aranyérmet megkapjuk már csak ketten vagyunk Them Gyula bácsival — fogadott Komlősi Ede, a talbójavítók brigádvezetője, majd hozzátette: — Szolnoki Gyula művezető kezdettől a patronálónk. ő is megkapja a kitüntetést, akárcsak Kovács Béla, aki átkerült a mozdonyjavítókhoz. í* A zagyvái javítóműhely csendesebbnek tűnik, mint korábban. Az udvaron is kevesebb a javításra váró gép, talbó és csille. Ahol azelőtt a csilléket javították most a fások dolgoznak, fűrészüzem lett Mintha csak tudná gondolataimat a brigádvezető, megjegyzi: — Itt is látni, hogy visszafejlődik a bányászat. Idős munkatársa bólint, nem szól közbe. Kettőjük között ez a legnagyobb különbség. Az egyik nagyhangú, nyíltan beszél, mint akinek nincs suttognivalója. A véleményét soha nem rejti véka alá. A másik néha szól. ha nagyon muszáj. Ketten kiegészítik egymást, beszélgetés közben és a talbók javításánál is. — Talbónk annyi van, mini akkor, amikor még hatan javítottuk. — Azért győzik? — Nincs probléma. Akkor a szállítás, az igénybevétel is nagyobb volt. Most meg már kevesebb pusztul. Győzzük, csak néha az emelgetésnél derül ki: kevés a két erő. Ilyenkor Szabó János, a hegesztő, meg a szomszédok, a mozdonyjavítók is segítenek — mondja Komlősi, azután hosszabb hallgatás következik, míg újra szól. — Az a kérdés: mi jön az arany jelvény után? Nem a kitüntetésre gondolok én, hanem arra, meddig lesz még ránk szükség — Csend következik. Mindannyian tudjuk, hogy a bányák visszafejlesztésére gondol Ez az árnyék a nap minden órájában ott lebeg felettük. — Gyula bácsinak jó két éve van a hatvanhoz, a nyugdíjhoz. Remélem, addig lesz még talbó is, amit javítani kell — fordul munkatársához. — Jön a gáz. s a bányák is lassan kifogynak ezen a részen — szól közbe a hegesztő. — Nézd, én azt mondom, amíg lehet addig itt dolgozunk, aztán, ha menni kell, akkor majd csak lesz máshol is szükség lakatosra. Ráérünk ebből akkor is problémát csinálni, amikor majd muszáj — mondja Komlősi, és ebben a többiek is igazat adnak neki. Később mégis ezt a témát folytatják, mint már annyiszor. Emlékszem, a korábbi időkben, amikor még népesebb volt a brigád, sokszor kaptak dicséretet. Néha a műszakot is elhúzták, amikor sok volt a javítanivaló. Tudok esetekről, amikor kollektíván segítettek egymásnak építkezésnél. Ott voltak a társadalmi munkán, legyen az üzemtakarítás, vasgyűjtés vagy bármi más. Azt is tudom, hogy amikor Komlősi, a nagyhangú brigádvezető egyedül kapott jutalmat, akkor a többiek is részesültek belőle. Ez a közösségi élet most más. Könnyebb talán? Lehet! Két ember, illetve Szabó Jánossal együtt hárommal talán könnyebben szót ért. mint, azelőtt a hattal. A változás mégsem csak ez. A visszafejlesztés gondolatát nehezen szokják meg, pedig másutt lehet, hogy még jobb körülmények között dolgoznának. Példákat soroltam fel, olyanokét, akik szintén szorongva mentek át más üzembe, vagy műhelybe, de néhány hét után. már azt a munkát éppúgy megszerették. mint az előzőt. Ilyen is van — mondták, de láttam nem meggyőződésből fakadt az. A csökkentett munkaidő került azután szóba. — Én úgy vagyok ezzel, hogy talán jobb lenne a régi — mondja az egyik. Azaz érzésem, veszítünk vele. Miért? Ez az intézkedés nem járhat keresetcsökkenéssel. — Az alapelv az, de nekünk aggályunk van. Mi nem teljesítménybérben dolgozunk. A csökkentett munkaidő azt jelenti, hogy fél éven keresztül szabad szombat lesz, tehát kevesebb a műszak — mondja és krétát vesz elő a fiókból, a védőlemezre írja a számokat. — Ha kilenc százalékkal megnövelték volna a műszak- bért, akkor lettünk volna egálban. De csak négy és fél százalékot emeltek. Igaz, azt mondták: a többit pótolja a prémium. Ez viszont bizonytalan. Egyik feltétele, hogy ne álljanak itt a javításra váró talbók. Ez rajtunk is múlik, ezért igyekszünk. De attól is függ, hogy a bányák teljesítik-e a tervet. Számok kerülnek a lemezre. Oszt, szoroz, átlagol a brigádvezető, azután végül azt mondja: — Hiába számolok, nem jön ki a régi koreset. ha a bánya nem teljesíti a tervet. *■ A műszak közben véget ért, de a művezetővel, Szolnolei Gyulával még tovább folyik a számolás. Ezúttal sem tudnak megnyugtatóan dűlőre jutni. Talán legközelebb, ha bebizonyosodik: ugyanazért a munkáért kevesebbet nem kaphatnak, még csökkentett munkaidőben sem. Bodő János 42. Valahol egy felriadt papagály rikoltozott. Különben néma csend. A kísértet itt áll vele szemben ... a nő. — Nos? — kérdezte hűvösen a nő. Galamb vigyorgott. — Jó. hogy jön, éppen most gondoltam, hogy furcsa dolgok történnek a tábor körül, és ha legközelebb hazajárni látom, akkor megkérdezem, nem tud-e közelebbit... A nő idegesen kiáltott rá: — Mondja, kérem! Maga nem érez semmit, ha így szemtől szemben áll egy nővel, akit meggyilkoltak? Akinek a haláláért ön is felelős! — Ezt a gyanúsítást a legerélyesebben kikérem magamnak! — Nézze, kérem, én régen figyelem magát — mondta remegő hangon a nő. — Elismerem, hogy bámulatra méltó idegei vannak, csodálatosan színészkedik, és amit tesz, az meghaladja a hírét, de mégis csak van szíve, azt hiszem ... Láttam, hogy segít a gyengéknek. — Asszonyom! Én lassan megszoktam, hogy időnként sürgősen közölnek velem valamit, amit nem értek, és amihez semmi közöm sincs .. . Beletörődtem. hogy ne higgyék el azt, ami igaz, és tudjanak róna valami közelebbit... — Felesleges, hogy szinész- kedjen előttem... Én tudom, hogy maga ki! — Nem mondaná meg nekem is? Hadd tudjam én is! — ön íves őrnagy! Galamb elkeseredetten kiáltott: — Hát evvel az őrnaggyal a sírba visznek, és akkor majd én is hazajárok, mint nagyséd. A nő egy pillanatig bizonytalanul nézte. — Szóval kicsoda maga a saját bevallása szerint? — Harrincourt. Jules Manfred Harrincourt elcsapott tengerészkadét és filharmonikus. Ezek után szabad tudnom, hogy az ön személyében kit gyászoljak? A nő önkéntelenül elmosolyodott. De azután megvetően lebiggyesztette a száját: — Ezt a mesét akarja elhitetni velem? Ne próbálkozzék ilyesmivel... — Kérem, elmondok magának őszintén mindent. Remélem, megbízhatok egy kísér- tetben, hiszen odalent talán mégsem pletykáznak... Hát tessék meghallgatni. .. .És Galamb elmondott mindent. Az akadémián kezdte, folytatta a főfelügyelővel, és leszámítva apróbb mellék- vágányokat, amikor kitért néen előadta az ügyet... A nő állandóan gyanakvással nézte... Kissé alátámasztotta az elbeszélést a fiú állandó, gyerekes vigyora. Végül bizonytalan hangon megszólalt: — Hiszen könnyen bebizonyíthatja, hogy maga nem íves őrnagy... Ez esetben a maga számára nem bír értékkel egy ócska óra... — Sajnos, odaadtam Mac- quartnak... — Mi?! — A nő sápadtan, reszketve nézett rá. — Hiszen nekem azt mondták ... hogy Macquart... nem megy el... — De sebaj. Azért ott volt. És elvitte az aranyórát... — Ki beszél itt aranyóráról? Egyszerű karóra, krokodil fejjel... — Az megvan! Boldogan odaadom, bár nem az enyém... Tessék... Ördög és pokol!... Kérem — mondta Galamb —, az órát ellopták... Az óra nem volt a csuklóján ... A nő felkacagott. — Es én már kis híján elhittem ezt a komédiát... — Kérem esküszöm ... — Ne esküdjön!... És én elég bolond voltam ... Még kételkedtem abban, hogy kicsoda... Nem akartam hinni, hogy színészkedik ... Megtévesztett a komédiázása... — Kérem, higgye el... — Ugyan! ... Az órát majd eljuttatja oda, ahol várták, és én vaavok az oka. mert megmentettem ... — Mitől, kérem? — Ember! Ha magát nem önti le az arab kávéfőző kmirha pálinkával, akkor most halott. Én ostoba, megmentettem magát! A kmirha! A kígyó hiába kereste az ing tulajdonosát, mert a szörnyű kmirha szaga fogta őt körül. Hogy dolgavé- gezetlenül ne távozzon, megmarta szegény Kramartzot. Tehát az ő életét az arab kávéfőző mentette meg. Illetve ez a nő ... Elég rosz- szul tette! De mindenesetre a szimpátia jele a megboldogult részéről... — Kérem higgyen nekem ... — könyörgött a férfi. — Nem örülök, hogy az életemet megmentette, mert ez nálam sorscsapásnak számít, de boldog vagyok, hogy foglalkozott velem ... és ... rokonszenvesnek talált. Ugyanis én nagyon sokat foglalkozom magával gondolatban ... Megfogta a kezét. Jó meleg, női kéz Halottban ritkaság. De ez ingerülten kiszakította a csuklóját. — Ne merészeljen hozzám nyúlni. A nő ismét eltaszította, és futott... Galamb utána .. „ Most nem tűnsz el, mint a sivatagban...! Hopp! Ott a fordulónál nem mehet tovább, mert egy mimózasövény zárja el az útját. A nő futott... a sövényhez ért, Galamb nagy ugrásokkal követte, és már szinte elérte, amikor a fák közül úgy csapták fejbe, hogy ájultan zuhant a földre. (Folytatjuk)
