Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
A határ őrizetére felkészültek... I grnlratetői alatt A Karancs tetején kegyetlenül fúj a szél. A hegy ormait még hó fedi, de a völgyben már nyílik a hóvirág. A határőrt, aki percekkel ezelőtt parancsnoka előtt még ezt mondta:',,... jelentem, hogy a Magyar Népköztársaság államhatárának őrizetére járőr- szolgálatra felkészültem.. ■” az időjárás nem érdekli. Tapossa a havat, küszködik a széllel. Megmozdul egy gally. Madár röppen a bokorról, vizes hótömeg esik le a fáról. Éberen figyel. Az államhatár őrizetére felkészült. . • Az őrs klubszobája jó meleg. A „szabadnaposok” beszélgetnek. Az egyik viccet mond, a másik a sakktábla fölé hajolva éppen a bástyával lép. Ván, aki olvasással tölti szabad idejét. Az érdeklődés középpontjában azonban Német Gyula fiatal határőr áll. A r. épzés után most kezdte a szp.gálatot,. szinte első útja vezetett a határra. És máris nagy Sikerrel. Aligha akad fiatal határőr olyan kalanddal, mint Németh Gyula. Társait a részletek érdeklik. — Mindenre gondoltam, csak erre nem. Vasárnap éjszaka volt, éjfél előtt néhány perccel. Zúgott a szél, szakadt a havas eső. Minden rezzenésre figyeltem. Bónis Sanyi, a járőrparancsnok int: valami nincs rendben. Egyszerre csak egy alakót pillantok meg. Bónis is látta. Én biztosítottam, a járőrparancsnok hangja pedig élesen vágta a kemény éjszakai levegőt. — Állj! Kezeket fel! — csattant a felszólítás. — Emberünk futásnak eredt, mi Utána, úgy, ahogyan azt a kiképzésen megtanultam. Az vesse rám az első követ, akinek nem dobogott volna torújabb két évre kellett volna bevonulnia a fogházba. Mi volt a bőröndben? Több mint tizenhétezer korona. majdnem hétszáz magyar és holland forint, nagyobb mennyiségű ezüst és arany érme. gyógyszer, kötszer, élelem. Ügy látszik, hosszabb útra készült... Persze most már a börtönben van... Még egy, amire büszke' vagyok Bónissal együtt. Az alezredes elvtárs azt mondta: „mintaszerű volt az elfogás”. — Amikor a vonalon vagyunk — mondja — nem a viccről, vagy a lányokról beszélünk. Arra itt bent. az őrsön is van idő. Témánk a munka, hogy megismerjék a fiatalok a feladatukat. Egyszer mi is leszerelünk, s nekik kell majd az újoncokat oktatni, tanítani. Az pedig külön öröm számunkra, hogy nincs megkülönböztetés híradók és portyá- zók között. Szóval, jó ez a kollektíva... Qyéwnún í fúró kellene ide.»* „Ez jő fogás volt” — emléke zik vissza Németh Gyula elsőéves és Bónis Sándor másod éves határőr (Koppány György felvételei.) „Legkedvesebb szórakozásom a sakk. Legnagyobb ellenfelem a politikai helyettes elvtárs” — vélekedik a drégely- palánki Hruska Gyula kában a szíve. Nehéz a terep, hegyen felfelé, vagy négyszáz méteren át. Látta a koma, nincs menekvés. Megállt. A biztosítás volt a feladatom. Bónis pedig' rákapcsolta kezére a bilincset. Közben értesítettük az őrsöt, s mire végeztünk. ott voltak az' elvtársak is. . . A gömbölyű arcú fiatal fiú kis lélegzetet vesz, s csak aztán folytatja. — Alig vártam, hogy bevonuljunk. Kíváncsi voltam, mi lehet a bőröndben, kit fogtunk el határsértés közben. Nagy volt az öröm. A csehszlovák állampolgár csak negyven éves, de már tíz évet ült a börtönben. , Hétfőn éppen Kell-e több egy elsőéves határőrnek? Aligha. A fiúk abbahagyták az olvasást, sakkozást. Mindenki a történetet hallgatja. Vannak itt bőven Nógrád megyei fiatalok, akik az államhatár mellett szűkebb hazájuk, Nógrád megye sérthetetlenségére 1* őrködnek. Köröttük van Hruska Gyula, elsőéves Drégelypa- lánkról, Diósi István Mohorá- ról, Gyurkó László Pilinvből, Virágh István Rimócról, Petik László Karancsaljáról. Űjj Gyula Pilinyböl, Bodor János Dejtárról. Hruskát kivéve másodévesek, de mindek! örülne az ilyen fogásnak. — Némethnek szerencséje volt. Bár én lettem volna ott — így Hruska Gyula. — Igaz, nehéz volt a kiképzés, meg fárasztó is. Ott elméletileg, itt gyakorlatban készülünk az államhatár védelmére. Más az őrsi élet, még akkor is, ha kellemes a csalódás. Nehéz volt először megmászni a Narancsot. Arra viszont rájöttem, hogy érdemes volt sokat futnii megszokni a csizmát, ami már nem is olyan nehéz. Az is jólesett, hogy elvtársakként fogadtak az „öreg” határőrök. Most már ismerem az erdő zúgását, a patak csobogását. úgy érzem, igazi határőr lettem... Ja, igen, az első kimaradás. Az is volt. Moziba mentem, meg jobb híján a vendéglőbe. De „tudatosan”. Egy határőr számára az is fon. tos, hogy megismerje a falut, ahol az őrse van. megismerje az emberek szokásait, barátságot kössön a lakossággal. Ügy érzem, sikerült... A kis szünetben Gyurkó László őrvezető veszi át a szót. — Elégedettek vagyunk az új elvtársakkal. Célunk, hogv megszerettessük velük az őrsöt, jó kollektívát alakítsunk ki. A jó határőrizetnek ez az egyik feltétele. Annak pedig külön örülünk, hogy megfogadják tanácsainkat, hiszen ml már „veterán” határőrök vagyunk. sok-sok tapasztalattal. Bodor Jani sem fukarkodik a dicsérettel, ö az őrs híradója, aki mégis úgy látja. bármikor rábízhatná a híradó teendőket bármelyik új fiúra, különösen a hibaelhárítást. A klub falára mutat. Szinte azt jelzi, hogy az elődök nyomdokain kell haladniok, akik számos esetben elnyerték a „Kiváló alegység” megtisztelő címet. Most is várományosai, amit ngác. Németh Istyáa. pwgncsnofctól túdpk meg. A klubszobában meleg van. Emlékek elevenednek fel. A Karancs tetején süvít a szél. Maria az arcokat, azokét, akiik az államhatár őrizetéért járőr- szolgálatot teljesítenek. Ezt fogadták esküjükben... Somogyvári László — Pufajkát is vegyen, hideg lesz a vágatban — tanácsolták Ménkesen- Igazuk volt. Ahogy a külszínről beléptünk, egyszerre hideg szél kerekedett. Erős a behúzó légáramlás. Ezt az utat a bányászok vonattal teszik meg, másképp veszélyes lenne kifelé menni, izzadtan a napi munka után. Vonat azonban csak műszakváltáskor van, illetve csak akkor szállít Személyeket. Nem volt más választásunk, gyalog indultunk. Kísérőnk, Pitlik János bányamester, nagy iramot diktál, hamarosan meleg lesz a vattás kabát. — Hosszú az út odáig, de ki lehet bírni — biztat. A bányászlámpa fényétől köpcös alakja óriási árnyékot vet a vágat falára. Szintes vágatokon, azután ereszkéken ballagunk mindig lejjebb: a 650 méter hosszú útszakaszon 130 méteres szintkülönbséget is legyőzünk. Lefelé még csak könnyű, hanem ezt műszak után megmászni.. • A vágatkereszteződésnél csillékkel találkozunk. Szenet visznek kifelé, vasat és be- tonidomkövet befelé, a biztosításhoz. tén állapodik meg. Elégedett, van a galyatetői csillagvlza- legalábbis ezt lehet leolvasni gáló. Alaposan bejöttünk a az arcáról, amikor megszólal. Mátra alá. — Ugye öreg, megy itt * majd még száz méter is? — szól a csápatvezetőnek. A bejárattól négy kilométerre dolgozik két munkahelyen Bakos Barna József szocialista brigádja. Nagy István, a délelőttös szakvezető kezeli a PML—5-ös sűrített levegős fejfeletti rakodógépet. Szuszog a gép, ahogy szökik belőle a levegő. Nekilendül, belemar a lerobbantott kemény kőzetbe, azután egy zöttyenő- vel hátradobja terhét a csillébe. Egy szűkebb. régi vágat volt itt, , átépítik , TH-gyű* 3-« i: — Mozdony-szállításra is alkalmas lesz ez a vágat- Új bányamező feltárásán dolgozunk — magyarázza a szakvezető. A bányamester szemügyre veszi a munkahelyet. Biztosításról biztosításra halad a tekintete, azután a leomlott fő— Megy ám, csak ahhoz- való szerszámot adjanak. Meg azt is mutassa meg valaki, hogyan kell — válaszol nevetve a szakvezető. A többiek is abbahagyják a munkát. Odafigyelnek. — Még egy gépet akarunk szerezni a párhuzamos légvágatra. a másik munkahelyre is. Mélyebb fúrásokkal pedig a robbantás hatásfokát növeljük — magyarázza a bányamester, majd hozzáteszi- — A technológiát már készítjük hozzá. Majd meglátják, lehet száz métert kihajtani két munkahelyen. Persze ez magukon is múlik majd. — Ez a homokos kő a vi- . diát is megeszi. Gyémántfúró kellene ide — szól közbe az egyik bányász. — Hát, gyémántot, azt biztos nem tudunk szerezni, de olyan feltételeket majd teremtünk, amilyennel elérhetik az eredményt. — Akkor jó, Nekünk is érdekünk, hogy kihajthassuk a száz métert. Ha mindent biztosítanak hozzá, sikerül — mondják. Az ellenőrzés semmi rendellenességet nem tapasztal- Búcsúzóul a bányamester — szokásához híven — megkérdezi, nincs-e valami panasz, van-e valamire szükségünk? — Különösebb nincs, csak néha nyög a gép. Egy kicsit erősebben is nyomhatnák a levegőt. Ha azon tudnának segíteni, jó lenne — mondják. — Csak arra vigyázzanak, nehogy a falut is leeresszék éfgy robbantásnál — mondja búcsúzóul a , 'bánvaibester. Ezen aztán nevetnek. — Nem olyan kő ez, hogy csak úgy magától leereszkedjen — mondják, azután munkához látnak. Érdeklődésemre a bányamester elmagyarázza, hogy a munkahelytől a külszínen csak pár száz méterre Jó brigád ez. Most kaptak aranyérmet. Dolgoztak már fejtésen, ' feltáráson, elővájá- son. Mindegy, hová osztják őket- A brigádban mindig jó volt az összhang. Most öten kapják meg az aranyérmét, az alapító tagok: Bakos Barna József, a brigád vezető. Nagy István nemti. Tóth Sándor heves. Kaszás Imre, Ködmön József. Aranyat kap Szél János főaknász is. aki kezdettől n patronálójuk. Időközben ,úi emberek kerültek közéj ü5*. Most 21 tagú a brigád. A szellem ma is olyan, mint korábban volt. Egész évre tettek felajánlást, amit havon- . ta kiegészítenek a termeié« *\ feladatokkal. Az oktatás. , a társadalmi munka, a brigád-: összejövetel rendszeres náluk. Az egyéb feltételek teljesítésével sincs baj. Ennyit tudtam még meg a brigádról visszafelé a vágaton. Bakos Barna Józseffel, a brisádvezetővel a külszínért találkoztam. Erélves. idősebb bányásznak képzeltem. Fiatal: halkszavú, szerény ember benyomását keltette. Most betegszabadságon van, de meglepően jól tájékozott a brigád életéről. A száz méter kihajtásáról beszélgettek a bányamesterrel. — Megpróbáljuk — mondta. — A brigád zömében fiatalokból áll, s lelkesedésben nincs hiány. Kezdtünk mi már új dolgot nem egyszer. Annak idején Ménkesen, az első frontfejtés is a miénk volt — mondta. Tavaly 110 százalék feleit teljesítették • 'az éves tervet. Januárban olyan eredményt értek el. amiért egy műszakra csaknem 163 forintot fizettek. Február az előkészületek miatt egy kicsit gyengébben sikerült. Március? Bizonyára újabb sikert hoz. Bodö János „Tudjuk, milyen a háború... ír „Nem gyerekjáték embert ölni, noha már többször is megtettem, s alighanem megteszem még a jövőben is. Azon a napon történt, amikor 800 láb magasságból kidobtunk négy viet-kongot a helikopterből, csalt azért. mert nem voltak hajlandók megadni a tájékoztatást, amire szükségünk volt. Altkor úgy éreztem, hogy ez vicces dolog, de most, hogy visszagondolok rá. látom. milyen állatias, embertelen volt...” — írja Charles C. Hobbs őrvezető, az amerikaiak Vietnamban harcoló egyik egységének katonája levelében, amelyet barátjának küldött. A levél megjelent a „National Guar- dian”-ben. Erdőkürt messze van Vietnamtól, de a község lakói mégis nagyón jól értesültek- Majd minden háznál van televízió. ami erdőkürti viszonylatban azt jelenti, hogy a faluban is nagyon népszerű esti híradót nézi az egész község. Az amerikai 502. léaidesz- szant-hadosztály 2. zászlóaljának egyik ejtőernyőse így írt azután, hogy „az egyik haver levágta egy vietnami sebesült gerilla fejét.” „Hálistennek már csak 49 napom van hátra ebben a pöcegödörben. Állatokká válunk.” A háború malmai őrölnek Vietnamban. A domb, amelyen Bárnai János erdőkürti tsz-elnök háza áll, a község szélén magasodik. A házat nemrég építették át, derűs színekkel festették be homlokzatát, verandáját. A veranda fedett részében régimódi kerekes kút. előtte széles virágtartó- Tavasszal tele lesz virággal. Délidőben, ebéd előtt otthon találom az elnököt. Az asztalon újságok, képeslapok és egy tranzisztoros rádió. — A hírekre mindig nagyon kíváncsi vagyok. Gondolom, más is így van vele. Nemrégiben az újság is írta, a rádió is beszélt arról, hogy a dél-vietnami partizánok egyszerre több ponton is nagyon erős támadást kezdeményeztek. Megmondom őszintén, mi itt sokszor csodálkozunk a híreket hallva: honnan meríti az erőt az a kis nép... Erdőkürt az „ezres'’ községek közül való. Lakóinak száma meghaladja az ezret, a November 7-ről elnevezett termelószövetkezet a nógrádi szövetkezetek között jónak számít. Tavaly negyven forinton felül fizetett egy munkaegység. Bár a szövetkezetben sok aa idősebb tag — fiatal' mindössze 15 van — a munkaerő nem okoz különösebb gondot. — Kétszer ad, aki gyorsan segít — mondja az elnök, módosítva kicsit az ismert mondást. — Nemrégiben a szövetkezet vezetősége és tagsága elhatározta, hogy kapcsolódik a vietnami harcosok megsegítésére indított szolidaritási akcióhoz. Akkor még arról volt szó, hogy egy kerékpárral segítse minden megyei termelőszövetkezet a szabadságharcosokat. ösz- szehivtunk egy gyűlést és beterjesztettem a javaslatot. Sokan azt mondták: — Miért egy kerékpárról beszélsz? Legyen öt. Vagy segítünk, vagy nem... — Csak nehezen lehetett megértetni, nem arról van szó, hogy az erdőkürtiek ..kiállítsanak” egy egész kerékpáros szakaszt, vagy századot. Példát szerettünk volna mutatni. .. Vinh tábornok, a vietnami néphadsereg egyik magasrangú vezetője így összegezte az amerikaiak és a vietnamiak helyzetét — Wilfred Biirchett. ismert újságíróval folytatott beszélgetése alkalmával: ....... „ Az Egyesült Államok az amerikai partoktól távol olyan háborút folytat, amelynek semmi köze az ország létérdekeihez- Ez a háború egyaránt népszerűtlen odahaza és Amerika szövetségeseinek körében. Nyilvánvalóan igazságtalan háború. Mivel ez Igazságos háború, amelyet a vietnamialt szülőföldjük, otthonaik védelmében távnak, a dél-vietnami fegyveres erőket- sok millió hazafi támogatja. .. • A déli hazafiak korlátlan támogatást kapnak Észak lakosságától, növekvő anyagi támogatást a szocialista tábortól és erkölcsi támogatást a világ minden országából, az Egyesült Államokat sem kivéve.” — Elhiheti, sokan nagyon jól tudjuk milyen a háború. — mondja az erdőkürti tsz idős elnöke. — Nekem például hét esztendeig tartott „legutóbb”.1 A napokban borzalommal néztük azt a kanadai riportfilmet, amelynek valami ilyesmi címet adtak a készítői: „Isten malmai...” A kerékpárt nem vettük meg, a pénzt még nem fizettük be a 172—525 K—95-ös számú szolidaritási csekkszámlára. Közben ugyanis változott a helyzet. Minden lap közölte, rádió, televízió foglalkozott az új a „Trarl- zisztoros-akció” indításával. Az erdőkürtiek állják a szavukat. Most befizetjük a szövetkezet pénztárából a tranzisztoros rádió árát. Ugyanakkor felhívással fordulunk a nógrádi termelőszövetkezetek tagságához — csatlakozzanak-... — Mi erdőkürti fiatalok annyit tudunk erről az akcióról, amennyi elég ahhoz, hogy minél előbb segítsünk r- mond.iá Németh László, az erdőkürti KISZ-szervezet titkára — Tudjuk azt, hogy a rádió, a könnyen hordozható kis készülék, most fegyver á vietnami fiatalok kezében. A partizánok egységeit is a rádiók segítségével irányítják. A KISZ-szervezet természetesen csatlakozik a szövetkezet kezdeményezéséhez. A háború istenének malmai lassan őrölnek Vietnamban. Villámgyorsan terjednék a tranzisztoros rádiók hírei. NÓGRÁD — 1968. március 17., vasárnap í t
