Nógrád, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-16 / 39. szám
6 ÄO J9R8. fphmár 16.. oínte-k Illést tartott us WS/ß/ HM'jfvfi elnökséfre íerdiélyesedő testvei*! kapcsolat Jóváhagyták az idei programot Csütörtökön Salgótarjánban tartotta ülését u Magyar— Szovjet Baráti Társaság Nóg- rád megyei Elnöksége. Monostori Ottó, az MSZBT megyei titkára tájékoztatta az elnökség tágjait az elmúlt évben végzett munkáról. Elismerését és köszönetét fejezte ki azoknak az aktíváknak, akik az 50. évforduló alkalmából segítséget nyújtottak a rendezvények, kiállítások, baráti találkozók megszervezéséhez. Elmondta, hogy megyénk dolgozóinak erősödött a kapcsolata a Szovjetunióval. Az üzemekben szovjet módszerekkel dolgoznak. Megszerették a Szovjetunióból kapott gépeket, több üzemmel kapcsolatot tartanak. Mindenütt nagy szeretettel fogadták testvérmegyénk, Kemerovó küldötteit. A megyéből Szibériában járt delegáció tagjainak élménybeszámolóin nagy számban vettek részt. Az elmúlt esztendőben ezerháromszázán utaztak a megyéből a Szovjetunióba. Az elnökség megtárgyalta az 1968. évi feladatokat is Legfőbb célkitűzésük: sokrétűen ismertetni a Szovjetunió politikai, társadalmi, gazdasági, tudományos és kulturális eredményeit. Március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából szovjet—magyar asszonytalálkozót rendeznek. Áprilisban az örmény kulturális napok keretében kiállítással egybekötött előadássorozatot tartanak a megyében. Hazánk felszabadulása alkalmából szovjet embereket látnak vendégül. A társadalmi és állami szervekkel, az úttörőkkel közösei) gondozzák az elesett szovjel katonák síremlékeit. Az év második felében szovjet—magyar fiatalok baráti találkozójára kerül sor a megyében Szélesítik Kemerovó és Nógrád megye között a testvéri kapcsolatot. Barátsági vonatot indítanak Kiev—Leningrad—Moszkva útvonalon. Az idén nagyobb gondot fordítanak az iskolán kívüli orosz nyelvoktatásra. Az iskolákban orosz nyelvű versenyeket szerveznek. Az elnökség a munkatervet megvitatta, majd néhány kiegészítés után jóváhagyta. Negyven évi szo’qálat után Nyugalomba vonult Kaposvári Ferenc elvtárs Kedves ünnepséget rendeztek tegnap Mizserfán. A bányaüzem vezetői meleg, baráti, elvtársi szavakkal búcsúztatták a negyvenéves szolgálat után nyugalomba vonuló Kaposvári Ferenc elvtársat, a bányaüzem párt- bizottságának titkárát. Kaposvári elvtárs 1945 óta vesz részt a munkás- mozgalomban, tagja a pártnak. Hosszú földalatti munka után választották a párt- bizottság titkárává, s most nyugalomba vonulása alkalmából számos ajándékkal kedveskedtek az üzem Feri- bácsijának. A baráti összejövetelen köszöntötte Kaposvári Ferencet Jedlicska Gyula, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, Ozsvárt Ferenc, az MSZMP salgó tarjáni járási bizottságának első titkára és Kispál József, a Nógrádi Szénbányák Vállalat pártbizottságának titkára is. Fényképek a világhírű betegről Két hét múlva elhagyja a kórházat A fokvárosi Groote Schuur kórház szerdán este tette közzé az első két fényképet a gyógyulófélben levő szívátül- tetéses betegről, Blaiberg fogorvosról. A világsajtó eddig csak a műtét előtt, több mint hat héttel ezelőtt készült fényképet ismerte a világhírűvé vált paciensről. Ezen a képen Blaiberg még tört kedélyű, súlyos beteg ember benyomását keltette. Az új felvételeket a fényképész üvegfalon át készítette. mert jóllehet Blaiberg állapota kedvező, mégis félnek a fertőzéstől. Üjabb jelentések szerint csökkentették azoknak a gyógyszereknek az adagolását, amelyek a szervezet természetes ellenállását tompítják a szövetidegenséggel szemben. Barnard doktor, aki a hót végén Észak- és Dél-Amerikába indul, szerdán Fokvárosban kijelentette, hogy Blaiberg előreláthatólag két hét múlva szabadul a kórházból. Tegnap meséltél* A tanár: Freddie, hogy vagy képes az óra alatt aludni? Freddie: Nehezen tanár úr, mert nagyon hangosan tetszik beszélni. Középfokú iskolák igazgatóinak értekezlete Megyénk középfokú iskoláinak igazgatói tegnap egész napos munkaértekezleten vettek részt Balassagyarmaton Délelőtt a Balassi gimnáziumban az egyik harmadik osztályban megtekintettek egy korszerű eszközökkel lefolytatott kémia órát.' Ezt követően a városi leánykollégium klubtermében dr. Kontra György, az Országos Pedagógiai Intézet tanszékvezető tanára „Korszerű módszerek alkalmazása az oktatásban” címmel tartott vitaindító előadást. Délután a Szondy György iparitanulóintézetbe látogattak a munka- értekezleten részt vevő középfokú iskolák igazgatói, ahol az intézet megtekintése után tájékoztató előadás hangzott el, amelynek előadója Szilasi András a megyei KlSZ-bizott- ság munkatársa volt. N qü tár Halálos vasúti szerencsétlenség Sulyok László harmincnyolc éves maconkai villanyszerelőt kedden este halálos vasúti baleset érte Nagybátonyban. A férfi a szabályosan leeresztett sorompó mellett átlépett a betonkorláton, s elindult a sínek mellett. Annyira figyelmetlenül haladt, hogy nekiment a vele szembe közeledő gyorsvonat mozdonyának. Súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Egv hónbp alatt Hunzon kétezer új lelövi 2 tó - e Hit izetö A lakosság számára kedvező árváltozás nyomán a televízió- és a rádió-csúcsforgalom ezúttal nem decemberben, hanem januárban bonyolódott le. Az év első hónapjában az 1967 januárinál 50—55 százalékkal több televízió- és rádiókészüléket vásároltak országszerte. Januárban a tavalyi 18 600-zal szemben 28 700 televízió és a 16 900-zal szemben 25 300 rádiókészüléket szállított a nagykereskedelem az üzletekbe. A nagy keresletet igazolta a posta nyilvántartója is. Januárban több mint 22 000 — pontosan 22 055 — új televízió-előfizetőt vettek nyilvántartásba. Az újakkal együtt — a január 31 -i állapotnak megfelelően — 1 190 856 televízióelőfizetőt tart nyilván a posta. A rádió-előfizetők száma megközelíti a két és fél milliót, a legutolsó adatok szerint 2 478 818. A hazánkban működő rádiókészülékek száma azonban ennél jóval több, hiszen az utóbbi években, így januárban is, igen sok úgynevezett másodkészüléket, táska- és zsebrádiót vásároltak, s ezeket, ha stabil készüléket is használ tulajdonosuk, nem kell bejelenteni. 1968. február 16., péntek Névnap: Julianna A Nap kel: 6 óra 50 perckor, nyugszik: 17 óra 07 perckor. A Hold kel: 19 óra 55 perckor, nyugszik: 8 óra 02 perckor. Ivlltös idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, ködös idő, sokfelé eső, ködszitálás. Gyenge, napközben kissé megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás még nem lesz. Varhaló legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2 — plusz 6 fok között. — A KNEB vezetői megyénkben. Tegnap délelőtt Salgótarjánba látogatott dr. Dabrónaky Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. Htjára elkísérte helyettese, Péter István. A KNEB vezetői dr. László Istvánnal, a Nógrád megyei NEB elnökével időszerű kérdésekről tanácskoztak, s a feladatok megoldásához hasznos útmutatást adtak. — Elnökségi ülést tartott tegnap Salgótarjánban a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottsága. Napirenden a márciusban sorra kerülő megyei küldöttértekezlet beszámolójának megvitatása szerepelt. — Bekötik a távfűtést a salgótarjáni régi laktanya épületeibe is, amelyeket a jövőben kórházi célokra használnak. A tervdokumentáció már elkészült. A • munkálatokat még ebben az évben befejezik. — Megoldják a szátoki gyógypedagógiai intézet ivó- vízellátását. Az úi kút fúrására 250 ezer forintot biztosított a megyei tanács. — Vöröskeresztes vándorserleg. Pásztón vándorserleget létesített a Vöröskereszt, amelyet a véradás szervezésében legjobb eredményt elért szervezeteknek ad. — Turista-találkozó. A MÁV Salgótarjáni l Állomásfőnökségének turista szakosztálya szombaton találkozót rendez a nagyállomási művelődési otthonban. Megtárgyalják az idei programot, majd közös vacsorán vesznek részt. APRÓHIRDETÉSEK Elcserélném más- l'élszobás, összkomfortos I. emeleti nag'ybátonyi lakásomat salgótarjáni hasonlóért. Cím a Kiadóban. FIAT 600 D gépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Deme Attila Salgótarján, Tanács út 5. sz. 16 órától 19-27 telefonon. ■ Zippzár, öngyújtó, orkán, műanyagkabátok szakszerű javítása: Faragóné. Salgótarján. Karancs u, 6. Kaptárak és egy pergető eladó. Rá- káczi bányatelep. Gyimesi Győző. Két. szoba, egy konyha, spejzes lakás 170 négyszögöl beltelekkel, valamint 400 négyszögöles belteieík Zagyvapálfalván eladó. Érdeklődni lehet a Zagyvapálfal- va felsőfaüusi 93. számú árudában. Nádszövet, 20 m2 50,— Ft., 3 cm-es nádpalló 2 m2 50 Ft. Utánvéttel szállítok. Vámos György Vác, Köztársaság út 51. Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára — Váci telepe — (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnal felvesz 1 fő esztergályost, lakatosokat, moz- aonykazán fűtésére vlzseázott fűtőt, valamint könnyűgépkezelő'. vizsgával rendelkező targonca- vezetőket BETA l- es diesel targoncára. Munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Rétság és Balassagyarmat járás területén folyó vízrendezés! munkákra kubikosokat keres felvételre az ípolymenti Vízgazdálkodási és Talaj- védelmi Társulat. Jelentkezni a Társulat központjában Rétság. Kereseti lehetőség: teljesítménybér. 15% idénypótlék, külön- élési pótlék, védő és munkaruhát, munkásszállást és utazást biztosítunk. Ketrecekből cserélnek gazt a iahakban Idén és előreláthatólag a következő esztendőkben is folytatja imponáló karrierjét hazánkban a propán-bután gáz. Ez év végére több mint 900 ezer, 1970 végére várhatólag 1050 000, 1980-ra pedig már másfél millió lesz a palackos gázt fogyasztó" háztartások száma. A tervek szerint a töltőtelepek környékén fekvő községek lakosait cseretelepek közbeiktatása nélkül, magukról a töltőtelepekről látják el közvetlen házhoz szállítás útján, a többieknél pedig a „ketreces csere” rendszerét vezetik be. E szerint a faluban megbíznak egykét bizományost, hogy adjon helyet az udvarán az OKGT lezárható fémketreceinek, amelyeknek mindegyikében 16 palack fér el. A fogyasztók itt, a bizományosnál bonyolítják le a palackcserét, a legközelebbi cseretelep pedig rendszeresen feltölti a ketreceket a teli palackokkal. ÍSMWPysjfeaaare mnwn n Várkonyi Zoltán rendezi majd a Gárdonyi Géza regényéből készüli „Egri csillagok” című kétrészes cinemascop szuperfilmet. A film felvételeihez felépítik a korabeli egri várat. A vár makattje már készülőben van, amelyet képünkön Várkonyi Zoltánnal, a fűm rendezőjével együtt mutatunk be (MTI foto — Friedmann Endre felvétele) — Ma szolidaritási napot rendez Egyházasgergen a nőtanács. A művelődési otthonban a gyűlés után filmet mutatnak be a vietnami nép harcából. — Két teremmel bővítik Pásztón a 2. sz. óvodát. A na- gyobbításra 70 ezer forintot használnak fel. — Rossz tréfa. Tüzet kiáll- tottak szerdán este egy zsúfolt teheráni moziban. Hatszáz ember egymást taposva tódult ki a filmszínházból. A nagy lökdösődésben két Iskolás lány életét vesztette, többen megsebesültek. — A második magyar reklám-filmfesztivált április 23— 28-a között rendezik meg Budapesten a Magyar Színművészek Szövetségének székházéban. Árokba borult a vontató A 21-es számú főközlekedési úton Sánta Béla. a Kisterenyei Gépjavító Állomás pótkocsis vontatójával a tari és a sám- sonházi elágazás között indokolatlanul letért az útpatká- ra. A sáros talajon az erőgép megperdült, áttörte a betonkorlátot és az árokba futott. Személyi sérülés nem történt. A társadalmi tulajdonban keletkezett kár négyezer forint. — Űj műanyaggyár. A Tiszai Vegyikombinát területén 1,8 milliárd forintos beruházással épül hazánk új nagy műanyaggyára, amelyben évente 24 féle minőségben 24 ezer tonna polietilén granulátumot állítanak majd elő. — Takarékos emberek élnek Mátraverebélyen. Háromszázötven betétkönyvben több mint kétmillió forintot tartanak nyilván. Ersekvadkerten sorsolják a lottót Március 1-én a kultúrott- honban kerül sor a lottó 9. játékhetének, illetve öt számának a kihúzására. A sorsolás nyilvános, s a számhúzókat a helyszínen a közönség soraiból ugyancsak sorsolással választják ki. A vidám hangulatról Záray Márta és Vámosi János táncdalénekesek és Gál- fi János bűvész gondoskodik. És a Fortuna? A kegyessége majd a sorsoláson dől el. — A balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad Garcia Lorca: Siratóének és A. Block: Tizenketten című művének irodalmi színpadi feldolgozásával készül a városi Ki mit tud? döntőre. — Megkezdődött a mérlegátvétel a balassagyarmati járás állami gazdaságaiban. Elsőként Szügyben a balassagyarmati Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola tangazdaságában kerül sor az éves értékelésre, majd Nóg- rádkövesden. s a hét végén pedig Magyarnándorban. — Egy év alatt 265 ezer forintot fordítottak a salgótarjáni járás mezőgazdasági üzemeiben munkavédelemi, biztonságtechnikai - felszerelésekre. — Az Állami Déryné Színház újból megyei műsorára tűzi a Rókák, jó éjszakát című szlovák színművet. A darab Szécsényben, Csécsén, Mátra- szőllősön és Cserhátszentiván- ban kerül közönség elé. — Átalakítják a lakkozóműhelyt a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Így megteremtik a lehetőséget a zárt ciklusú termelésre, s csökkentik az áruk átfutási idejét. NOGRAD. b Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőn o. t. Telefon: 22-94, 22-95. 22-9«. 22-97 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a üeiyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 17 forint. Előállítja a Nógrád megyel Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató, Salgótarján Petőfi u. t. Index-szám: 25072.