Nógrád, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-15 / 38. szám
4 woes a© 1968. február 15., csütörtök Meghiúsult közgyűlés Tisztázásra várnak a kapcsolatok Meghiúsult a megyeszékhely a/.idő szerint legnagyobb, „Vári isközpont” elnevezésű lakó- b'övetkezetének vasárnapra, február 11-re hirdetett közgyűlése. A megjelentek, akik a tagság egynegyedét sem tették ki. elmondották, nem ez áz első eset... Pedig a társulás már négy esztendeje áll fenn, s jelenleg a Pécskő utcában létesült tizenötös, tizenhatos és tizenhetes jelű, hétemeletes szövetkezeti házak lakástulajdonosait tömöríti magába. ; A közgyűlésnek meg kellett volna hallgatnia a vezetőség beszámolóját, új vezetőséget választania. .. egyáltalán: választ adnia és választ kapnia tengernyi problémára, amelyek napról napra foglalkoztatják a szövetkezet tagjait. Különös, hogy ahol mindannyian egvütt '.ehetnek, és szóvá tehetik észrevételeiket. javaslataikat — oda a tagok többsége nem megy el. A lakószövetkezet — viszonylag ói szervezet Salgótarjánban. És egv-egy lakótelep életének noró és ielentős ügye. it intézi önkormányzat formájában: valóban nem esvszerű. A tagok közül jó néhánynak mes kell tanulnia ilyen nagy közössóvHen é'ni. Ma még nem mindenki tartia tiszteletben lakótársa nvusalmát. biztonságát. A ház és környékének tisztaságára sem vigyáznak némelyek. S, ha csupán ennyi volna a probléma, amellyel meg kell küzdeni! Hiszen az évek múlása majd csak megtanít mindenkit a szabályra: ha nyugalomban akarsz élni otthonodban, a szomszédaidat is segítsd ehhez a nyugalomhoz! Ám a lakószövetkezet tagságát, de különösen vezetőségét más gondok is őrlik. Elégedetlenek például a garanciális javítások módjával, minőségével. Ez gyakran felháborodást váltott ki már a legkorábban felépült tizenhetes jelű épületnél, nem különben a tizenhatosnál. A harmadik, a kilencvenhat lakásos tizenötös jelű szövetkezeti ház lakói ezért már előre félnek a májusban sorra kerülő garanciális javításoktól. Az ÉVM Nóerád megvei Éoí_ tőipari Vállalat garanciális részlegének nehezen minősíthető tevékenységén kívül kifogásollak. hogv a beruházást lebonyolító beruházási vállalattól oem kannak támogatást sérelmeik orvoslására. Már nerns ii“viik Is van az Insatianke7elő Vállalattal, emel vet a távfűtés szolgáltatásainak elégtelensége, a jelzett hibák kiiavításának bürokratikus halogatása, véeíil a szolgáltatásért, kifizetendő díi megtagadása robhantott ki Tisztázatlanok a kanecoiatok — jogiak és társadalmiak ewaránt — a városi tanáes illetékes szerveivel is. S többször ez is félreértésekéi, kellemetlenségeket szül. De a vasárnapi közgyűlés — amelyen mindezeket a problémákat megvitathatták volna —, elmaradt. Tekintve, hogy az érvényben levő jogszabályok erre módot adnak, a közgyűlést ismét meghirdették február 18-ra, s az határozat- képes lesz akkor is, ha a többség azon nem jelenik meg. De akik legutóbb is ott voltak, ennél — velünk együtt — többet remélnek. Bíznak abban. hogy a közösség iránti lelkiismeret azokban is felébred, akik ennek nem sok ta- núielét adták eddig. És bízunk abban is, hogy elküldi képviselőjét e tárgyalásra mindaz a vállalat, testület amelynek mindennapos köze van egy lakótelep életéneb nyugalmas vagv idegességtől vibráló zailásához. Államunk támogatja a szövetkezeti lakóházak építését Biztosítia ehhez a kölcsönt, a tervező a iehonvoiítő. a kivitelező kapacitást. De ezzel a támogatás nem ér véget! A lakószövetkezet tagságának valamint az állam által létrehozott szervezetek — építői nari vállalat, beruházási vállalat. szolgáltató vállalat, tanácsi szervek — együttes gon dia. feladata, hogv ebher> a városban, és a megye minden más helységében a lakás birtokbavétele után hetekkel hónapokkal, évekkel is kellemes. örvendetes jegyen szövetkezeti lafcástulaidonosnaí lenni. Csizmadia Géza Halszállítás víz nélkül Mennyi íég és hó van a Földön? Szovjet biológusok új módszert dolgoztak ki, hogy halakat órákon át víz nélkül életben tartsanak. A fiatal halaknak, amelyeket a haltenyészetekből máshová akarnak szállítani, hogy ott szaporítsák a halállományt, medencéikből speciális tartályon kell végighaladniuk, amelynek vizébe kábítószert kevertek. Ezel a módszerrel három percen belül 7—8 órára elaltatják a halakat. A kábult halakat nedves ruA Nemzetközi Hidrológiai Évtizeddel kapcsolatban a glaciológusok megkísérelték pontosan meghatározni a földgolyó felszínét borító jég és hó mennyiségét. H. K. Hoim- kes, a bolygónk hó- és jégtakaróját tanulmányozó nemzetközi bizottság elnöke szerint a Föld 1360 millió köbkilométernyi viztakarójából a voltaképpeni, folyékony halmazállapotú víz mennyisége csupán 35 millió köbméter, mivel a földet borító víz 80 százaléka jégből és hóból áll. Bár a hó és a jég zöme jéghegyek formájában az An- tarktiszon és Grönland övezetében összpontosul, a jég- és hótakaró jelentősége másutt is igen fontos. Így például az ól- vadékvizek igen nagy szerepet töltenek be az öntözésben és a villamos energia vízi erőművekben történő termelésében. Gondok a A két torony — a szügyi általános iskola egy—egy „orma” — messze látszik. Napfény futkároz a nedves tetőn. Az udvaron, a kerítés belső falára színes mesejeleneteket festettek: szabadtéri freskósorozat. Az iskolában mégsem minden ilyen mesés. Havassy Zsuzsa alsótagozatos szakfelügyelő — maga is a szügyi iskola pedagógusa — elmondja: a balassagyarmati járásban hat körzeti iskola van, váltakozó (délelőtti, délutáni) tanítás nyolcban folyik, az alsó tagozat állandóan délután tanul hét intézményben. A szügyi a kedvezőtlenebb feltételekkel rendelkező iskolák közé tartozik. Csesztve, s még néhánv puszta tartozik a körzetéhez. A gondok? Elsősorban, természetesen, a ‘anulók hátrányos helyzete. — Magam is Csesztvéről járok Szügyre leányommal, mindketten itt tanítunk — mondja Szikszay József helyettes igazgató. — Legtöbbször nem várjuk meg az iskolabuszt, inkább korábban kelünk, a 7,17-essel jövünk, az már fél nyolckor ideér. Így fel tudunk készülni az első órára is. A tanítás az iskolabuszok menetrendje miatt 8,10-kor kezdődik, s délután egy órakor fejeződik be, a busz 1,36-kor indul vissza a gyerekekkel. Jön az Állami Népi Együttes Ritkán látható vendégművészei lesznek március 1-től 6-ig Nógrád megyének. Az egyhetes időszakban hazánk nemzetközi hírű folklór-társulata, az Állami Népi Együttes tart előadásokat új műsorából a megye több helységében, — így március 1-én Salgótarjánban. ezt követően Balassagyarmaton, Kisterenyén. Nádújfaluban. Nemtiben és Taron. Az együttes műsora kimagasló művészeti élménynek ígérkezik, az előadások iránt már most megveszerte rendkívül élénk érdeklődés tapasztalható. hába becsomagolják, és légi úton elszállítják. E módszerrel épen megérkeznek rendeltetési helyükre, és vígan úszkálnak az új medencében. így lényegesen csökkentik a légiszállítás költségeit is. Gyermekek az öngyilkosság II telefoübirmondí 75 éves Hetvenöt éve, 1893. február 15-én szólalt meg először Budapesten Puskás Tivadar világhírű találmánya, a telefon- hírmondó. Soros kapcsolási rendszere — egyetlen drótszál továbbította a hírt, és nem volt földelés — egész egyedülálló műszaki megoldás. A telefonhírmondó huszonöt előfizetővel indult, de ez a szám két évvel utóbb már ötezerre nőtt. A találmány egyébként annak idején külföldön is igen nagy érdeklődést váltott ki. Hollandia tíz százalékkal növeli területét Hollandia hatalmas terve, hogy 1980-ra 10 százalékkal növelje államának alapterületét, a minap egv lépéssel közelebb jutott a tnegva’ósuláshoz. Ünnepélyes keretek között fogtak hozzá az or- tszáe déli területein 400 négyzetkilométernyi terület kiszárításához Dél-Flevoland az utolsó az öt. nagy térség közül, melyet a hollandok el akarnak hódítani a tengertől. A föld békés meghódításának e fantasztikus művét ftár 1930-ban megkezdték. — Jól van az. ahogy a bíró úr mondta. Ez a vádlottak padja előtt álló Mattaisz Imréné szájából hangzott el a pásztói járás- bíróság előtt. Az ügyész nem jelentett be fellebbezési óvást, a védő sem fellebbezett. Az öthónapos szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő büntetés jogerős. * A tárgyalási során Mattaisz- né nem volt ilyen „engedékeny”. Jószerint minden tanúvallomásra azt mondta, hogy az nem felel meg a valóságnak. Hallgassunk meg — röviden — néhányat a tanúk közül. Valamennyien sziráki- ak, akár a vádlott. Dudás Pál fogatos: A gyerekek nem egyszer ettek, aludtak nálunk. A kapu előtt ácso- rogva többször panaszolták, hogy anyjuk kést fogott rájuk, hogy elzavarta őket. Melyik gyerekeket? A saját- iait. A harminckilenc éves vádlottnak négy gyereke van. A legidősebb — Imre — Budapesten ipari tanuló. Katalin és Irén általános iskolás, a néervéves Lacika még óvodás. S most ismét a tanúké a szó. Molnár Pálné óvónő: Amikor Lacikáért jött a vádlott, mondtam, hogy a gyerekeket a járási rendőrkapitányság ifjúságvédelmi előadója intézetbe szállíttatta. Azt hittem Mattaiszné kétségbeesik, felháborodik, de mosolyogva fogadta a hírt. Szentes Ferenc igazgatóhelyettes: Tisztelt járásbíróság! Még nem fordult elő a praxisomban, ami a Mattaisz-gye- rekekkel. A takarítónőt kellett a két kislány tanszereiért küldenünk, mert az anyjuk anélkül kergette el őket otthonról. Nikodém Pálné: A községi tanács vb titkára vagyok. Veszélyeztetett családról van szó, nem egyszer látogattam. Az apa Budapesten dolgozik. A vádlottat már korábban figyelmeztettem, hogy ha nem törődik a gvermekeivel, kénytelenek leszünk állami gondozásba vétetni őket. A tanácsvezető bíró: Mit felelt erre a vádlott? Nikodém Pálné: Azt, hogy nem baj. Úgymond, több ideje lesz a pihenésre. Mattaisz Imréné nem beteges asszony. Sőt. Jól keresett a mezőgazdaságban. De tavaly ősszel nem egy ízben az eszméletlenségig lerészegedett. Olyankor ejtette rémületbe a gyerekeket botránkoztatta meg a tisztességes, emberi érzésű szirákiakat. Az egyik ülnök: Tud ön arról, hogy a gyermekek öngyilkossággal fenyegetőztek? Nikodém Pálné: Hogyne tudnék, hiszen előttem sírtak, hogy inkább meghalnak, de nem mennek visssza az anyjukhoz. Persze, csak a két nagylány. Az embernek elszorult a torka, amikor látta, milyen szennyes, szakadt a ruhájuk. Elhiheti a tisztelt járásbíróság, hogy az intézeti védőnő látott már egyet-mást az életben; mégis sírva fakadt. amikor a Mattaisz-gye- rekekkel találkozott. *' Emlékezetes egy sásdi kislány tragédiája: az anya és a mostoha apa kegyetlensége miatt életét vesztette. (A Salgótarjáni Kohászati Üzemek irodalmi színpada „Sásdi riport” című műsora eleveníti fel naoiainkban tanulságul a szomorú ügv részleteit.) Szi- rákon nem történt gvermék- trasédía. Nem mert nem burkolózott bűnös tétlenségbe sem : pedagógus. sem rendőr sem tanácsi vezető sem parasztember. Azt tették, amit a társadalom joggal elvár mindenkitől. Életet mentettek ezzel. — b. z. — szügyi tornyok alatt A bejárás úgyszólván a „hagyományos” hátrányos helyzetet jelenti iskoláinkban. Intézményenként más-más módon igyekeznek „védekezni” ellene. Az utazással töltött idő, tapasztalat szerint, általában így is elvész. (Az utazás kellemetlenségeiről nem is szólva: a csesztvei gyerekek például egész télen át hideg váróteremben várnak a buszra, a kályhát elvitték a helyiségből, hogy „megvédjék” a rongálóktól. Délután fél órát pedig az iskola folyoső- lyán kell tölteniük, mert kevés a hely.) Bizony szűk a tornyos iskola, s Szügyön ez jelenti a legnagyobb gondot, s nehezíti a rászoruló gyerekekkel való foglalkozást. Az intézmény, amelyben 258 diák tanul, mindössze négy tanteremmel, s egy naoközis helyiséggel rendelkezik. — Nagyon fontos lenne számunkra is az Iskola-TV adásainak az oktató-nevelő munkába való szerves beépítése, sajnos azonban, erre sincsen lehetőségünk — tájékoztat Szikszay József. — Az órarendbe nehezen tudjuk beilleszteni az adásokat, elsősorban az iskolabuszok menetrendje miatt. A délutáni adásokat pedig azért nem tudjuk nézni, mert a helyiségek akkor az alsótagozatosok által foglaltak. Csak a váltakozó tanítás oldaná meg egyelőre a helyzetet, de erre nincs lehetőségünk. — A napközi mit nyújt az 56 csesztvei gyereknek, akik számára esetleg korrepetálást, differenciáltabb tevékeny lehetőségét is jelenthetné? — Napközis keretszámunk 40, a napközisek: 32 alsótagozatos, nyolc felsős a napköziben étkezik, ezt nyújtjuk számukra. Marad tehát az otthoni környezet, a szülők fokozottabb gondoskodása, ellenőrző, szá- monkérő tevékenysége, s néha az iskolában esv-egy korrepetálás, ha van hol. A helyzet, persze, az alsótagozatos 100 gyerek számára sem túlságosan megnyugtató. Dr. Szepesi Gáborné. az elsősök osztályfőnöké elmondta, az utolsó órák már legtöbbször maidnem értéktelenek a gyerekek fáradtak, álmosak, képtelenek éberen figyelni. A szügyi általános iskola nevelőtestülete szívén viseli a tanulók sorsát. Több gyerekkel beszélgetnek a nevelők gond 1 aí król nehézségeikről. Mielőbb szükségük lenne azonban egy „tágabb lélegzést’* nyúitó környezetre. Hogy ne csak „magasságban” legyen torony-szinten az iskola, de „szélességben” is bővüljön. Uh) A fokozottabb téli igénybevétel az utcai világítótesteket is erősen megviseli, gyakoribb c érékre szorulnak a jó közvilágítás szolgálatában. Képünkön: az ÉMÁSZ szerelői javításokat végeznek Villámhárító helyett — nyárfa Coliadon svájci kutató, aki a villámnak a fákra gyakorolt hatásával foglalkozik, sokéves munka után igen érdekes eredményre jutott. Bebizonyította, hogy a nyárfa az összes többi fánál jobban „bírja” a villámcsapást. Koronája szinte egyáltalán nem károsodik. Coliadon szerint a nyárfa, felépítésénél fogva minden más fánál jobb villámhárító. Javasolja, hogy a lakótelepülések köré ültetett nyárfákat használják villámhárító helyett.