Nógrád, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-07 / 31. szám
4 NÖGRÄD 1968. február 7., szerda Szórakozás másodosztályon Egy szemtanú élményei az Ipolyban A babakocsiban gyermek helyett egy nagydob. Furcsa látványt keltett a különös jármű délidőben Balassagyarmaton. Gazdája egy középkorú, megtermett férfi az érdeklődőknek kutyafuttából válaszolta. — Ezekkel nem dolgozom! S a furcsa alkotmányt tovább tolta maga előtt. Az Ipoly Étteremben ebédelnek a vendégek. A cukrászüzem raktárosa, aki esténként foglalkozást változtat és villanyzongoráján a legutóbbi slágerfesztivál dalaival serkenti táncra a vendégeket, szomorú. Az erősítő berendezés kellékeit szedi össze, s távozik a teremből. Hol maradt az ügyeskezű gitáros? Kisvártatva ő is feltűnik a dob gazdájának oldalán, s az üzletvezető irodájába tartanak. Február elseje van. Felmondtak a zenekarnak? Nem. Ök mondták fel. Furcsa, mert ami akkor este történt az Ipoly Étteremben, azért a vállalatnak kellett volna felmondania, és nem fordítva. Kezdődjék azonban a történet, melyet az eset egyetlen és pártatlan szemtanúja mond el kissé nehéz helyzetben, mert négy őrá történetét kell sűrítenie. Szervusztok régi barátok Énekel a dobos kissé rekedten. Este 10 óra. Az étteremben jó a hangulat. Igaz, csak egy pár táncol, később követi őket még egy. Az is igaz, hogy összesen hét hölgy van a teremben különböző társaságokban, de azért a többiek is megvannak. A zenészek jóked- vűek, iszogatnak egy-egy asztalnál, s amikor eltelik a szünet a mikrofonból elég sűrűn, olykor névvel is hallatszik a mondat: „Egy jó barátomnak küldöm a következő dalt.” A jóbarátok közül négyen a fal mellett ülnek, láthatóan emelkedett hangulatban. A másik két jóbarát közül már csak az egyik ül, a másik az asztalra borulva álmodik csodaszépet. Közben telik az idő. s hogy változatosabb legyen a műsor „amatőr”, de ugyanakkor zeneértő, alkalmi muzsikusok váltják fel az elfáradt hivatásosokat, a dobnál és a zongoránál. A söntéshez vezető ajtón nyilvánvalóan nem a személyzethez tartozó kíváncsi arcok tekintenek ki, figyelik a vendégeket. A pincérek nem tétlenkednek, s hogy zavartalan legyen a kiszolgálás, az egyik közülük sörrel doppingolja magát, természetesen teljes joggal, hiszen a kedves vendég kérésének nehéz ellenállni, még munkaidőben is. Hegedű, te vagy az én barátom Tizenegy óra. Időérzéküket többen elveszítették. Előkerül két hegedű. Kezdődnek a magyar nóták. Nem akárkinek. A jóbarátoknak. Jelt adtak vajon? Telepátikusan semmi esetre sem, inkább úgy, hogy az említett sarokasztalnál tízperces időközönként repül egy pohár a falhoz. A különös zörej a kedves vendégnek nem feltűnő, de annál inkább a muzsika szerelmeseinek. Három szám után vissza is térnek a jól megérdemelt „piroshasúval”. Ám ekkor egy nem várt közjáték következik. A dob mestere elégedetlen a pénz miatt. Drámai mimikával adja tudtára társának. Ö fügét mutat. A pincér váltja a pénzt. Valahogy megnyugodnak a kedélyek. Már elmúlt fél tizenkettő. A zene még szól. Az egyik vendég méltatlankodik, mert őket már nem szolgálják ki, ugyanakkor az étterem bejáratánál levő tábla éjfélkor jelzi a zárórát. A pincért megkérdezzük, s közli, hogy háromnegyed 12-kor zárnak. Közeledik az éjfél. Három hölgy, — 'a zenészek hozzátartozói —, még marad. A többi vendég a kíváncsi riporter kivételével már eltávozott. Ha megversz is.... Éjfél van. A teremben félhomály. A zongorista és egy — ki tudja honnan előkerült — dobos a többszöri üzletvezetői felszólítás ellenére még játszik. Nyilván a három hölgynek, vagy maguknak. Mindegy, de kitartóan és határozottan verik a kutyabőrt. Az egyik pincér az elektromos zongora vezetékét kihúzza. Ekkor, mintegy adott jelre Westem-fil- mekből ismert jelenet következik. A zongorista derékon kapja a pincért. -A hivatásos dobos kétségbeesett arccal mászik ki a talonba tett zongora alól, miután meggyőződött, hogy kihúzták a zsinórt. Macskaügyességgel a zongoristával birkózó pincér nyakába ugrik. A hölgytérsaság legidősebb tagja megrántja a szőnyeget. Dőlnek az asztalok. Mindenki benne van, legalább egy pofon, s egy szitok erejéig. A zenészhozzátartozók biztatják férjeiket. Az üzlet nődolgozói a férfidolgozókat. Segítség' is érkezik a söntésből. Űtszéli szavak, s egy súlyos vád: az étterem alkalmazottai nem értenek a művészethez. Cigarettára gyújtok. Asztalom sértetlen. Sápadt .arccal, remegő kézzel az egyik pincér tüzet ad, s kérdésemre közli, hogy fél tizenkettőkor van záróra. Két rendőr érkezik a helyszínre, s ekkor elcsitul a harci kedv. A művészek és a hozzájuk csatlakozott segítőtársak az étterem előtt revan- sot kívánnak venni. Háromnegyed egy, mikor sikerül elhagyni a helyiséget, „Hát így történt...” dúdolja ép bőrre! távozva az egyetlen szemtanú. Szokács László Az épülő Gyöngyösi Hőerőművet szolgáló visontai külfejtési! bányában a nyitóárok kiásása során eddig 7,5 millió köbméter földet mozgattak meg. Ebben a hónapban a második, ugyancsak NDK-gyártmányú óriáskotrógép is munkába állt. A sokemeletes épü- ietkolosszushoz hasonló marótárcsás kotrógép (képünkön) egy óra alatt több száz kubikos napi munkáját végzi el (MTI foto — Kovács László felvétele) Nem azonosak Időrablók című írásunkban marasztaltuk el azokat, akik merőben indokolatlanul terhelik vélt — vagy jelentéktelen — sérelmeikkel a bíróságot, pocsékolják tanúk, szakértők, rendőrök, ülnökök idejét. A cikkben említett, több mint két évig folyó per históriája: valóság. Aki okozta, tari lakos; ezért neveztük el Tari Lászlónak. Noha a név fiktív volta már az első sorokból félreérthetetlenül kiderül, Tari László postás és Tari László MAV-nyugídjas, tari lakosok kívánságára közöljük: egyikük sem azonos a végevárhatatlan pereskedés negatív hősével. Napóleont kicserélték? Szaporodnak sí császárhoz íuzddd titkok (P.HlMfP 20. Tíz óra... A moszkitóháló nélküli ablakon betűz a hold,- és lassan kúszik előre, keskeny fénykörével a padlón. Egy, kettő, három... Roppan? ?, fordulás... Egy, kettő. V árom... . .unalmas ezzel a fel és alá járással, az bizonyos. Legalább rágyújthatna az ember. Vagy egyáltalán sejtené, hogy körülötte milyen a világ. Messziről tompa kondulások hallatszanak. A néma csendben recseg alatta a padló. Nem valami kellemes őrség ideges embernek. Még szerencséje, hogy ilyesmiről a Har- rincourt családban nem tudnak. Épp olyan egykedvű, mintha a kantinban volna. Néha azon veszi észre magát, hogy hangtalanul fütyörészik. Most valami reccsent a sarokban, Éspedig duplán. Azután csend. Persze régi a padló, . és ahogy é jszaka lassan lehűl a levegő, a nappali hőségben kitágult deszka ismét összahúzódik. Ettől a recs- csenés. Ha valaki nem tanult fizikát. az most frászt kap. Messziről elnyújtott vonatfütty hallatszik. Az ablakon át az elhagyott mezőn egy kóbor kutya fut keresztül, és minden csendes. csak valahonnan vízcsap szivárog... Most újra reccsenés. Hm... Miért mindig ugyanazon az egy helyen recsegteti a padlót a lehűlés?... A holdfény előresiklik a padlón, és most egy hanyatt fekvő emberi fejet világit meg. Krétafehér, halott arc, kék szájjal, nyitott szemmel. Csúf vagy, örögem, ez nem kétséges. De ne félj semmit. Galamb nem bánt, csak őrködik. És holnap szépen eltemetnek mind a nyolcatokat, akkor azután átadhatjátok magatokat nyugodtan az enyészetnek. Egy nap ide vagy oda az örökkévalóságban már nem diferál... Szegény jó Latouret őrmester. Isten nyugosztalja, ha a sors kifürkészhetetlen jóakaratából úgv adódna, hogy szélütés érje; ö most mérgelődne. mert azt hitte, hogy ilyesmitől egy átlagembert az epilepszia kerülgeti. .. S ahogy tovább siklik a hold, egy barna folt is látszik, egy tépett, véres zubbony, amelyet hevenyészve ráborítottak a tetemre. Egy, kettő, három... Rop panás, fordulás... Egy, kettő, három... ... Azért ez túlzás, kérem, ezzel a folytonos recsegéssel, hosszabb, rövidebb időközökben. Nem azért... De hát va-» laki itt tartózkodik és ez tilos. Miféle marhaság ilyen helyen elbújni? Ámbár az is lehet, hogy valami rágcsáló van a padló alatt. A hold most egy hófehér, ökölbe szorult kezet világít meg, ahogy a fénykör lassan átsiklik a fejen... Távolról újabb negyedet harangoznak, és valami madár sikolt fel egy pillanatra az éjszakában. A hold most a dermedt pálma koronájából is odarajzol néhány hosszú levelet a padlóra. .. Megint reccsen kissé... Azután duplán és élesen... Mindenségit a hazajáró öregapádnak! Csináljuk szabályosan. Egy mozdulat és a fegyver súlyban van, egy kattanás a závárzaton, & hangosan kiált: — Állj! Ki vagy? Csend... Előveszi a zseblámpáját. Villanyt nem akar gyújtani. Ha csakugyan egy rágcsáló mocorog a rothadt deszka alatt, akkor nagy baj lehet a parancsellenes kivilágításból. És még azt hinné az a szálkás bajszu, hogy fél. Pedig erre igazán nincs oka. Mi a fenét félne, szuronnyal a kezében? A zseblámpa fénye végigtáncolt a helyiségben a padlón, a falon, még a mennyezeten is. Sehol semmi. Az ajtó mellett a robbanástól szétrepedt egy hordó mínium- festék, amivel a bádogtetőket szokták bemázolni. A rozsdás színű, nyúlós ragacs mint valami őskori csúszómászó terült végig egyik faltól a másikig. A sarokban, amerről a recsegések hangzottak, egy pasas fekszik arcra borulva, nagy vórtócsában, feje búbjáig letakarva • egy köpennyel. Ez szegény már nem recseg... Ez itt balra, felhúzott térdekkel aránylag épségben megúszta. .. De hol a feje?... A vakolat telefröcskölve kis re- peszdarabokkal és vérrel, mindenfelé tépett, foszlányos rongyok és mozdulatlan, szinte természetes helyzetben odavetett testek a padlón... Nyolc... Nem is... Kilenc... Nem nyolcat mondtak? Hm... Az bizonyos, hogy itt kilenc van... Nézd csak. De fura! Az ördög tudja. Akárhogy nézi: ez kilenc ember és egy láb... Lehúzta a zseblámpa gombját. Visszatette puskáját a vállára és tovább sétált. Majd leltárát csinál itt a hallottakról! ... Nyolc volt vagy kilenc, nem mindegy? Több nem lett azóta, és kevesebb sem lehet, mert nem valószínű, hogy valaki errefelé lopja a halottakat... A csoda van ezzel a padlóval!. .. Két gyois L'eccsenés, egy nesz... és csend... .. .A hold most jó darabon bevilágította a helyiséget, és odatűzött az arcra borult katonára a sarokba... Ott recseg a padló, az bizonyos, és... Mindenesetre erős idegzet kell ide... Mert például esküdni mert volna, hogy a katona, ahogy arcra borulva feküdt az előbb, még mindkét karját kinyújtotta. Most pedig az egyik... Na mindegy... Mit fog itt részletkérdésekkel törődni? Minden halott úgy fekszik, ahogy akar! Éppen tizenkettőt kondul... A padlón holdfénnyel világított, mozdulatlan testek... Félhomály, néha egy csepp hullása hangzik fel, és kint látszik az elhagyott éjszakai mező... Egy, kettő, három... Roppanás, fordulás... Egy, kettő, három... (Folytatjuk) Évente több mint egymillió francia és külföldi turista lépi át annak a mauzóleumnak a küszöbét, amelyben vörös, masszív porfir szarkofágban nyugszanak Napóleon hamvai. A történészek részletes leírása alapján ismerjük a császár párizsi temetésének káprázatos ünnepségeit. Hamvait 1840-ben egy hajón szállították el Szent Ilona szigetéről, ahol a császár számkivetésben élt. Hamvait aztán katonai rendjeleivel együtt az Invalidusok Házának mauzóleumában temették el. Az óriási szarkofágot átvitték a Diadalív alatt, amely akkorra már elkészült, s amelyet még a császár életében,győzelmeinek tiszteletére kezdtek építeni, de nem tudták már befejezni, mert a hatalmas győzelmeket a császár becsvágyó terveinek teljes kudarca váltotta fel. De vajon Napóleon nyugszik-e az Invalidusok Házában? Ez a franciák számára szev+séatörő kérdésnek tűnik. Mégis, egy fiatal francia történész. Georges Res- tif de la Rrétonne vetette fel, aki azt állítja., hogy Napóleon temetése körül a történelem legnagyobb szélhámossága játszódott le. A császárt kicserélték... Georges Restif de la Bré- tonne áttanulmányozta izohat az irattári anyagokat, amelyekre szerinte a történészek eddig nem figyeltek fel. Ezek az okmányok lehetővé tették, hogy szenzációs felfedezésre jusson. 1840. október 15-én az angolok megengedték, hogy Szent Ilona szigetén felnyissák Napóleon sírját. Éjszaka néhány szemtanú jelenlétében emelték ki a koporsót, és mindössze két percre nyitották fel. Az angolok megtiltották, hogy a koporsóról és tartalmáról rajzokat és fényképeket készítsenek. A részletes leírást tartalmazó feljegyzések azonban megmaradtak. A fiatal történész ezeket a jegyzeteket egybevetette a 20 évvel korábban. Napóleon halála után, a temetés idején készített feljegyzésekkel. A különbség meghökkentő volt! A császáron 20 évvel később egészen más egyenruha volt, megváltoztak rendjelei, híres háromszögletű kalapjának elhelyezése, és sok egyéb részlet. Georges Reslif de la Bré- tonne az alábbi következtetésre jut: az angolok kicserélték Napóleont. Ha ez így van, akkor a francia császárhoz fűződő rejtélyes titkok eggyel szaporodtak. Mit imádtak a pogány magyarok ? A pogány kori magyarság hitvilágának nyomai főként néprajzi, népköltészeti emlékeinkben maradtak fenn. Épp ezért igen értékes az az egyedülálló — s alig ismert — adat. amely I. István király — Vajk — megkeresztelőjének, az utóbb szentté avatott Adalbert prágai püspöknek csodáiról szóló középkori írásban olvasható. (E legendát a XIII. században vetették pergamenre). E szerint Adalbert püspök, aki 995 táján, — tehát majdnem egy évezrede, — Géza fejedelem meghívására jöit Magyarországra, egy itteni — talán Esztergomban tartott — pogány ünnep alkalmával ledöntötte a pogány magyaroknak egy hatalmas bálványát. A szoborból — mondja a legenda — „démonok hangja” tört elő, s annak meghallgatására, 1 imádására hatalmas tömegek gyűltek össze. Szent Adalbert a legnagyobb pogány ünnep alkalmával, „az idólum papjainak” szeme láttára ragadott fejszét, s rakott máglyát a bálvány roncsaiból. Az Összehasonlító néptudomány szerint ez az esztergomi pogány bálvány a hajdani magyar sámán vallás emléke. Hasonló bálványokat még a XX. század elején is faragtak a voguí és osztják törzsek, s a hasonlóan finn-ugor eredetű csuvasok- nál is ismerték e beszélő bálványokat. (A sámán a belül kivájt szoborból szólt híveihez.) As, hogy az esztergomi bálványdöntéskor az ott összegyűlt pogányság nem fordult Adalbert püspök ellen, nem csőd?: ekkoriban törték le Kopány vezér pogány lázadását, s a felnégyelt Kopány tetemének egyik darabját éppen az esztergomi várkapura szegezték fel. Tetováltak figyelem! Dr. Leon Goodman, egy cincinnati kutatócsoport vezetője 116 sikeres kísérlettel bebizonyította, hogy a tetoválás la- ser-sugárral fájdalommentesen eltávolítható. Leghálásabb kliensé egy tengerész volt, akinek a menyasszonya csak abban az esetben volt hajlandó nőül menni a tengerészhez, ha az eltávolíttatja mellérőj a sértő szöveget, amely így hangzott: „Csókolj meg Katám!" A lány követelése teljesen érthető volt, hiszen Bettynek hívták.
